Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
Csak szituiét után játszott jól az egri csapat Ózdi Kohász—Egri Dózsa 2:2 (2:0) Ózd: Csaaiik — Göböly, Murányi, Várkonyi, Vár- alfyay, Abuczki, Bozó (Suller iá, perc), Szendrei, Egri, Fűié. Váradi. Edző: Dobó Zoltán. Eger: Bulyovszky ' — Kárpáti, Mészáros, Czeczeli, Szonda, Rajna, Ambrus, Bánkúd, Tóth T., Kovács F., Szűcs. Edző: Kovács Ferenc. Csere: Bulyovszky helyett Bandi, Czeczeli helyett Fali- szék, Tóth T. helyett Vígh. ...Egri támadások vezették be a mérkőzést, Murányi kétszer is nehéz helyzetben tisztázott u hazai csatárok elől. A 8. percben egy ellentámadásnál Bcfeo beadását Fükő közelről a hálóba perdítette, Závodsz- Icy játékvezető azonban lest látott. Rögtön utána Mészáá és Bozó összecsapott, az i játékos súlyosan megsérült, elhagyta a pályát és helyére Suller állt be. A 20. percben váratlanul Özd szer- .zeöt vezetést: Váradlyay 20 méterről kapura lőtt, s a labda a közbeavatkozó Rajna lábán irányt- ráltoztatva a bal felső sarokba vágódott. 1:0. Bulyovszky késve mdzdult a lövésre. A másik oldalon Kovács F. nagy helyzetben fölé felelt. Sok hibával tarkított, ideges, kapkodó játéli alakult ki, meglepetésre a vendégek akciói voltak veszélyesebbek. \ 38. perc újabb ózdi gólt hozott: Jobb oldali támadás végén ■Várallyayhoz került a labda és a fedezet mintegy 12 mé- térről a kapu jobb alsósar- ’’kába továbbított. 2:0. Szünet után egri góllal folytatódott a játék: A 47. percben Czeczeli beadását Csank Ambrus elé ütötte, a csatár lövésébe Végh ügyesen beletette a fejét és a labda akadálytalanul hullott a bál felső sarokba. 2:1. Nem sokat váratott magára az egriek egyenlítő gólja sem. A 60. percben Szűcs remek labdával ugratta ki az előretörő Bánkútit, aki 16 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt. 222. A 65. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt ki: Amhrus beadását Kovács F. öt méterről melléfejelte. Ebben a játékrészben nagy fölényben játszott az egri csapat, egyre-másra teremtette helyzeteit, ezeket azonban nem sikerült kihasználni. Mindent egybevetve: szünet utáni játékával az Egri Dózsa győzelmet érdemelt volna. A csapatban Kárpáti, Ambrus és Rajna nyújtott jó teljesítményt, az ózdiak közül Murányi, Szendrei és Egri tetszett. Závodszky sok hibával vezette a mérkőzést. Vízilabdázóink ma az FTC vendégei Az elmúlt heti kettő« fordulóban három pontot szerzett az Egri Dózsa csapata Újpesten 7:5-re legyőzte a Vasas Izzót, majd másnap Egerben 3:3 aranya döntetlent ért el a Bp. Spartacusszal szemben. Pécsik Dénes, az együttes kitűnő játékosa — egyben edzője — elmondotta: Újpesten fegyelmezett, tervszerű játékot mutatott a Dózsa, s jobban alkalmazkodott Felix amerikai bíró szokatlan felfogású játékvezetéséhez. A Spartacus ellen mindenki biztos győzelmet vári. az egri szakvezetők azonban tartottak a mérkőzéstől. A keskeny méretű egri pálya ugyanis nagymértékben elősegíti a zónavéde- kezést, márpedig a Spartacus közismerten ezt a.z ellenfél számára kellemetlen játékstílust alkalmazza. Sokszor nem is eredménytelenül ! — Sajnos, pont fordítva történt, mint ahogyan azt megbeszéltük — folytatta Pócsik edző —, s ebben valamennyien hibásak vagyunk. Sok volt a rossz labdatovábbítás, a pontatlan lövés, pozitív dolog viszont, hogy 0:2-ről 3:2-re alakítottuk a mérkőzés állását. Külön balszerencse, hogy a végén Rüll elnézett egy távoli lövést, amivel a Sjoartacusnak sikerült / egyenlítenie. A hét folyamán Budapesten kétszer játszottunk a Vasa? Izzóval. egyszer pedig az OSC-vel — felkészülésünk tehát tervszerűen folyt. Ami problémát jelent: Katona és Lutter sérült, s bizonytalan mai szereplésük is. Nekünk tehát — ahogyan mondani szokták — .»nincs veszítenivalónk” megpróbáljuk lefékezni a zöld fehérek rohamait, s ez ha sikerül — szoros. küzdelmet láthat a Nemzetközi Sportuszoda közönsége. Az Egri.' Dózsa május 23-án, szombaton, Budapesten, a BVSC-vel találkozik, majd május 24-én, vasárnap, 1-8 órai kezf dm tel Egerben a bainokjelölt OSC-t látja vendégül. Ez utóbbi mérkőzést a televízió is közvetíti. Ma a tizedik fordulót játsz- szák a csapatok a labdarúgó NB III. északi csoport jábai^. Az. éllovas Gy. Spartacus Ormosbánya legyőzésével megerősítheti vezető helyét — a szövetkezetiek most jó formában vannak, Ormosbánya viszont továbbra is gyengélkedik, s ezt ki kell hasz- nálniok Bágyiéknak! A másik gyöngyösi csapat, a Zalka SE Á vasárnap spjrrtmti 1 OPíílwi Asztalitenisz: Egri Vörös Meteor-Gamma, NB i-es női mérkőzés, Eger, Gárdonyi Gimn. 11 óra. Teljes forduló a megyei íórfibajnokság A- és B-csoport- jábán. Röplabda: Egri Dózsa—Bp. építők, NB Il-es női mérkőzés, Eger, stadion, 10 óra. Forduló a megyei férfi és női bajnokságban. Könnyűbúvárúszás: Az MHSZ Qobp István Víziklub idény- nyitó minősítő versenye, Eger, Sportuszoda, 14.30 óra. ökölvívás: Petőfibánya—Dimitrov SE, NB Il-es mérkőzés, Pe- tofibánya, 10.30 óra. KÓsárlabda: Egri Tanárképző— MTK, NB I-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 10.30 óra, Egri Finommechanika II.—Nyíregyházi Spartacus, NB m-as .iíérfimérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 13 óra. Modellezés: A nyári úttörő- oiimpia megyei bajnoksága, Besenyőtelek, 9 óra. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó- Vörös Október Ruhagyár, NB il-es férfimérkőzés. Gyöngyös, ll óra. Forduló a megyei férfias női bajnokságban. Labdarúgás. NB Ill-as mérkőzések: Egercsehi—Bervai Vasas, 15 óra, Kiss J., Gáspár SE^- Miskolci Bányász, Hatvan, 15, Jakó, MÁV HAC—MEAFC, Hatvan, 17, Bucz, Gyöngyösi Spartacus—Ormosbánya, 17, Szabó. Megyei I. osztály: Bélapátfalva— Novaj, 17, Joó, Recsk—Sírok, 17, Patócs, Pétervására—Füzesabony, 16.30, Sufránszki, GYESE—Apc, 10.30, Paksi, Heves—Rózsaszent- márton, 10.30, Takács, Petőfibánya—Lőrinci, 17, Falcsik. Forduló a megyei II. osztály Keleti és Nyugati csoportjában, valamint a megyei NB-s tartalékbajnokságban. A Selypi Kinizsi—Karikás SE. Korvin SE—Egri Spartacus megyei I. osztályú és a Dobo SE—Besenyőtelek, Stromfeld SE—Mező Imre SE, Adács—Gagarin SE megyei II. osztályú mérkőzés, a honvédség árvízvédelmi készültsége miatt elmarad. k«É Kger, Alkotmány utcai hús- js fala toló árudánkba — egaiább 5 éves kereske- lelmi gyakorlattal rendelkezi — hentes szakmunkást .vezetőnek. Egri es gyöngyösi telephellyel. Ki- •akatrendezőt, grafikust. Bővebb tájékoztatást a személyzeti osztályon adnak. Heves megyei Élelmiszer ■ I Kiskereskedelmi Vállalat, j <4jr4a*yos, Lenin u. 2. j Edéiénybe kirándul. Nagy küzdelem és döntetlen körüli eredmény várható — a hazai pálya előnye döntő lehet. (Edelény otthon még nem vesztett pontot, s gólaránya 17:4. Ezzel szemben a Zalka SE idegenben kétszer nyert, kétszer játszott döntetlenre, egyszer kapott ki, gólaránya 6 :6.) Egercsehiben az újonc Bervác Vasast látják vendégül. Itt is a pályaelőny szól a hazaiak mellett, a képességeket tekintve közel egyformának tűnik a két csapat. A Gáspár SE legutóbb balszerencsés vereséget szenvedett Miskolcon, s most javítani szedetne az M. Bányász elleni mérkőzésen. A magunk részéről biztos Gáspár SE győzelmet várunk. A MÁV HAC-nak nagy szüksége van a pontokra, ha a veszélyes zónából el akar kerülni. A MEAFC — amely vasárnap éppen a Gáspár SE-t győzte le — nem lesz könnyű ellenfél, de érzésünk szerint nem tudja megakadályozni a vasutasok győzelmét. Az utolsó helyezett Hatvani Kinizsi Mezőkövesden a Trencsényi SE ellen lép pályára. A hatvani csapat sajnos az idén csak árnyéka önmagának, s nem valószínű, hogy éppen ma délután talál magára — bár a labdarúgásban semmi sem lehetetlen. A megyei I osztályban a GYESE—Apc rangadó iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Az utóbbi időben mintha mindkét csapat megtorpant volna — lehet, hogy most megosz-. toznak a pontokon? Petőfibánya határozott eséllyel lép pályára a megfiatalított Lőrinci ellen, a Hevesi MEDOSZ-ra viszont nem könnyű 90 perc vár a szeszélyesen szereplő Rózsaszentmárton elleni mérkőzésen. A Selypi Kinizsi-Karikás SE találkozót későbbi időpontban játsszák le. A keleti csoportban vezető Siroki Vasas Recskre sem utazik esélytelenül, Bélapátfalva legyőzheti a Novaji Tsz SK-t, s a hazai környezet ismerete döntheti el a Pétervására—Füzesabony ösz- szecsapás sorsat. és 2 fő mezőgazdasági gépszerelőt veszünk toBmaiFiBBi Szép rajzot láttunk a Ludas Matyiban: A címe: Dávid legyőzi Góliátot. A kis Dávid ugrál örömében, kezében egy nagy csúzlival... A nagydarab Góliát, —r miközben ketten cipelik el a tett színhelyéről, megszólal: „Bunda volt az egész... A csúzligyár szervezte, és én jobban járok így.. ■” Valóban jó vicc és értjük is mire céloz.. . De biztosan csúzligyár volt, nem parittyagyár? Biztos, hogy feltalálták már a gumit a csúzlihoz azokban a szép bibliai időkben? ... Valaki kérdezi a Fórumban, kiket neveznek partizánoknak. A Magyarország válaszol az 1949-es genfi egyezmény alapján: „... partizánok azok az alakulatok, amelyek az ellenség által megszállt területen az ellenség közeledését, utánpótlását veszélyeztetik, vagy gátolják .. Az ellenség közeledését már nem lehel megakadályozni, mikor már ott az ellenség... Ezt a hadseregnek kellett volna megtennie... Az elfoglalt területen belül az ellenség közlekedését, utánpótlását gátolni viszont valóban hősi cselekedet... Bolognában tart előadást a Magyar Operaház, adta tud- tud nemrég a rádió. Az „operahúz egy része” már elindult „az olasz fővárosba” ... Már az is nagy teljesítmény lehetett, hogy elvitték az operaház egy részét Budapestről, de történ elem szakértők azt is mesélik, hogy az utóbbi emberöltőkben Bologna nem fővárosa Olaszországnak. Állítólag ezt a pozíciót a varosok közül Róma tölti be. (DR SZEMES) A Magyar Posta május hónapban nem ad ki bélyeget. így az ,e hónapra tervezeti; Vin. festrnénysor és -blokk csak júniusban' kerül a bélyeggyűjtőkhöz. Nagy érdeklődés előzi meg a sorozat és blokk kiadását, annál is inkább, mert a megjelenő sorozat és blokk a Szépművészeti Múzeum nemrég megrendezett-' „Rejtett kincsek” kiállításának anyagából kerül a fila- teiisták kincstárába. Az—egyes értékek a következők lesznek: 40 fillér Michele Rocca: Sámson és Delila; 60 fillér: Giovanni Battista Langetti: József álmát magyarázza: 1 forint: Pierre Mignard: Kiio: 1.50 forint: Se- bastiano Ricci: Venus és szatír: 2,50 forint: Francesco Furini: Andromeda; 4 forint: Luca Giordano: Adonisz és Ámor; 5 forint: Conrad o Giaquinto: A festészet allegóriája. A 10 forintos blokkon Abraham Janssens: .Diana felfedi Callisto terhességét című festménye lesz az ábra. * A MABEOSZ főtitkárának •márciusi beszámolója szerint a szövetség 1952-ben, megalakulásakor, nem egészen € ezer fel- •nőtt taggal rendelkezett, ma pedig 190 333 a felnőtt gyűjtők száma. Az ifjú filatelisták száma, pedig az 1905. évi 3 ezer tagról 39 311-re emelkedett. a • 228 644 taggal a MABEOSZ Európa legnagyobb szervezett fi- lalelista szervezete. A Budapest 71. kiállítás elö- ■ készületei nagy energiával folynak. Elkészültek a levélzáró bélyegek, elfogadták már a művészi plakáttervet, valamim az eremtervet is A közelmúltban adta ki a posta a kiállítás második propagandasorozatát., mely három bélyegből áll és modern megoldásban Budapest nevezetes épületeit mutatja be. A korábbi terv szerint az 1971-ben megrendezendő bélyegkiállítás időpontja egybeesett volna a nemzetközi vásár idejével, így aggályossá vált. a bélyegkiállítás esetleges hátránya, annál is ankabb, mert a bélyegkiállítás a BNV területén lett volna megrendezve. A Hősök terén levő Szépművészeti Múzeum a második világháború során jélentős károkat szenvedett, restaurálása any- nyira előrehaladt, hogy a földszinten most már több helyiség használhatóvá vált. 1061-ben, amikor a Budapest 61. kiállítást rendeztük, még csak áz. úgynevezett „márványterem” állt rendelkezésünkre, amely impozáns méreteinél fogva a látogatókat elragadtatással töltötte el, most azonban már további termeket lehet hozzákapcsolni és igy a kiállítás rendező bizottsága azt a megoldást választotta, hogy a Szépművészeti Múzeum földszinti termeiben helyezi el a postaigazgatóságok és múzeumok, továbbá a meghívott személyiségek és tiszteleti osztályba sorolt gyűjtők anyagát. Ezenfelül itt kapnak helyet az országgyűjtemények, elsősorban a nemzeti osztály. A másik örvendetes esemény, ' hogy befejezéséhez közeledik a szövetség székhazának építése,' amely gyalogszerrel a Szépművészeti Múzeumtól kb. 19 percre van. Az új székház két emelet terjedelmű részén, amely kizárólag kiállítások céljára rendelletett, a motívumgyűjteményeket fogjuk elhelyezni. Ez a megoldás a szövetség és az ez ügyben konzultált, külföldi szakértők véleménye szerint is igen jó megoldásnak ígérkezik. Eddig 35 állam bélyeggyűjtő szervezete jelentette be részvételét, illetve jelölt ki megbízottat, akikhez mind a jelentkezési lapokat, mind az egyéb tájékoztatókat a szövetség eljuttatta. Bár a jelentkezési határidő 1971. január 31., máris számos jelentkezés érkezett a rendező bizottsághoz. * ' Ausztriában 75 évvel ezelőtt adták ki az első portóbélyeget, áz 1893. november 27-én megjelent 61.193 sz. rendelet alapján. A portóbélyegek 1894. februáritól kerültek használatba bér- mentesítési hiány, vagy elégtelen bérmentesítés esetén. \ .jubileumi alkalomból a bécsi 1150. sz. postahivatal alkalmi bélyegzőt használt, amelyen az első osztrák portóbélyeg képe látható. Németi V. fel Jelentkezés helye: Kossuth Mg. Termelőszövetkezet, Ostoros. A Cement- és Mészművek Hejöcsabai Gyára fel vételre keres férfi segédmunkásokat, gépkezelőket, lakatos, hegesztő, villanyszerelő es vegyiipari szakmunkásokat. A gyár megközelíthető a Tiszai pályaudvartól a villanyrendőrig villamossal, onnan a 14-es autóbusszal a végállomásig. .Egerben, délután 3 órakor: tizenkte szék (Vörösmarty-bérlet) Este 7 órakor: TIZENKÉT szék (Erkel-bérlet.) 3U ÜGYELET Egerben: szombaton délután s órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsillnszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 3 órától 10.31) óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Egészségház utcai rendelőben Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Baj- esy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajesy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a lies számú kórházban (Jókai utca. telefon: 16-36. 16-44), Gyermekorvosi ügyelet vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 16-36. 16-44). Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. rvsJpáU I'W 8.10 Édes anyanyelvűnk. 8.15 MBT-magazin. • 9.50 Olvasmányélmények. 10.03 Játsszunk zenét! 11.17 Versek. H.27 Zenekari müvek. 13.05 Jegyzet. 13.15 pádiólexikon. 13.45 N^gy Bee thoven-eloadul; 14.41 Norvégiáról. 15.08 Könnyűzenei olimpia. 16.40 Operettrészletek. 17.05 A Kádióegyetem antológiája 17.5» Nótakedvelőknek. 18.33 Közv. KK-labdarugó- mérközésekröl. ljt.30 Hangszerszólók. 19.50 Egy óra Bodrogi Gyulával. 20.50 Homérosz: Odüsszeia. Báöióváltozat. 22.20 Könnyűzene. 22.35 Bach-művek. 0.10 Virágénekek. PETŐFI 7.30 Mendelssohn: cl-moll szonáta. 7.50 Miska bácsi lemezes - ládája. 8.20 Zenei anyanyelvűnk. 8.30 Operakalauz: Donizetti*. Lucrezia Borgia. 9.30 Dunántúli rapszódia. Rádiójáték. 10.36 Vasárnapi koktél. 12.03 Népi zene, 12.55 Rádiójáték gyermekeknek 13.35 A birkózóbajnokságról. 14.00 Táskarádió. 15.00 Jelenidőben» 15.30 A jövő hét műsorából. 16.05 Versek. 16.20 Liszt: Faust-szimfónia. 17.32 Égig érő nagy fa. 18.05 Csangü kantáta. 18.19 Tudósaink arcképcsarnoka; 18.34 R. Strauss: A rózsalovag. Háromíeívonásos opera, 22.40 Népdalok. . 23.10 Sullivan: Jolantha. Részletek. MAGYAR 9.30 Orosz nyelvtanfolyam. 9.55 Csak gyermekeknek. (Két kisfilm.) 10.40 Ifjú hegedűsök és \ gordonkások versenye. 11.00 Közv. a SMAFC—Bp. Hou véd bajnoki kosarlabda- mérkőzé&ről. 15.08 Francia „ nyelvtanfolyam. 15.40 Frédi és Béni . . . 6. Zugzsuga. 16.05 Filmesztétikái vetélkedő. 17.05 Notaszó. 17.25 Delta. 17.55 Nyitott könyv. 18.55 A világ térképe előtt. 19.C5 Esti mese. 19.20 Tom Sawyer kalandjai. 6. Az elásott kincs. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Törökországi látogatás. Riportfilm. 2Ó.35 Maigret felügyelő. Majestic .pincéi. 21.25 Divat? Divat! 21.55 Tv-híradó. 22.15 Reklámrevü. POZSONYI 10.30 Az inter Bratislava—Sparta Praha férfi kézilabda liga mérk. közvetítése. 11.30 Bábfilm. 15.45 Közv. a kerékpáros béke versenyről. 19.00 és 21.50 Tv-híradó. 19.55 Szállnak a darvák. (Szovjet film.) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon; 22-33) Az előadások, kezdete vasárnap : 3, fél ö és 8 órakor hétköznap: fél 6 és 8 órakoi Utazás a Nap túlsó oldalára Színes angol film 18-án: Koronatanú Szovjet film EGRI BRÖDV: (Telefon: 14-07) Az előadások kezdete vasárnap: fél 4. fél 6 és fel 8 órakor, hétköznap: fél is és fel 8 órakor. N, N. a halál angyala Színes magyar film 18-án: Egy ember az örökkévalóságnak Színes angol film EGRI KERT: Az előadás kezdete: (él Ä órakor. Kalandorok Közkívánatra 18-áti: Utazus a Nap túlsó oldalara EGRI BEKE: Eyy ja cat kenyér GYÖNGYÖSI PUSKIN: Hétszer hét GYÖNGYÖSI SZABADSÁG. N. N. a halai angyala HATVANI VÖRÖS CSILLAG: A csendőr nősül HATVANI KOSSUTH: A halott gyanús 18-án: Kis titkok HEVES: Furcsa társaság 18-án l Egy örült éjszaka FÜZESABONY: Japán feleség PETERVÄSARA: Majd a Lconiine I) Gy. Sprfeeys megerösiiiMÜ vazeJ öe'yát GYESE— Apc rangadó a megyei I. osztályban