Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-17 / 114. szám

„Csontbrigád" a siroki várban F öltárás. .. aprópénzen — „Étlap" a sáncárokban — Kincsről tudó hagyományok — A várkút még őrzi titkait — Ut kellene sürgősen Diákok kaptatnák felfelé a meredek ösvényen. Nekiru­gaszkodnak. aztán lihegve megállnak gyönyörködni a kilátásban. A siroki völgy teljes szépségében elébük te­rül, sőt még a Mátra erdei­re Is elkalandozhat a szem ebből a magasságból. Mögöttük a siroki vár szin­te érinthető közelségben... mégis nagyon messzire, mert néhány száz méteres mere­dek, bokros, vízmosásos le­gelőn kell még átvágniuk, amíg felérnek a kőtömbön makacsul álló bástyákig. — Nagyon érflekes vár ez — magyarázza a tanár a meg­álló percnyi szünetében. — Nem sok ostromot élt át... mégis többször lerombolták. Többször vették meg, mint ahányszor bevették falait. Voltak itt magyarok, törö­kök, császáriak és itt nyar­galtak Rákóczi lovasai is. Be­vette a várat Dózsa, majd el­zálogosította Nagy Lajos... kétezer forintért. Egyszóval iharos volt a történelme, de önnél is érdekesebb a vár felépítése. Ilyen. sziklába vájt erődítést keveset isme­rünk. .. Jól nézzétek meg a kazamatáit, kőudvarát... ér­kísér el az alsó várba, ame­lyet már feltártak... aztán, (hogy a nap, a szél, az eső és a fagy tönkre ne tegye a sziklába vágott lépcsőket, műhelyeket, oszlopágyakat és vízlevezetőket) szépen lefed­ték újra az egészet földdel. — Nagy m un Ica volt ez... szép munka. Többnyire si- rokiak vagyunk, így hát két­szeresen érdekelt bennünket, milyen is lehetett ez a vár valamikor. Két-három méter földet is leszedtünk az alsó várról. Előkerült így a régi hombár, meg a többi gazda­sági épület. Kitisztítottuk a föld alatti, vagyis a kőbe vé­sett járatokat, lőréseket... egyszóval kőtől kőig men­tünk. — Mit találtak? — Ezt leginkább Kovács Béla régész tudná megmon­dani. .. mármint azt, hogy melyik szerszám, fegyver mi­óta volt itt a földbe temetve. Találtunk félbe tört ágyút, vasgolyókat, cserepeket, meg vasszerszámokat, sőt még gyöngyháznyelű kést is. Csak kincset... azt nem. Amikor említem Kovács Béla régésznek ezt a kincs- várást. egy epizódot említ. — Megszoktuk már, hogy ahány vár, annyi történet, mese „tud” elfalazott, kő­kecskébe zárt, vagy kútba rejtett, mesés kincsekről. Itt is, amikor a szamáristállót ástuk, kijött egy öreg bácsi, és erősködött, hogy gyerek­korában ennek a kőüregnek a túlsó végén erős vasajtót látott, emberfejnyi 'lakattal. Döngették kővel, de meg se moccant az ajtó. Mondtam neki, jöjjön el két hét múl­va, akkorra odaérünk, meg­látjuk, ott van-e a vasajtó? Csak egy vízleeresztő gödör volt a „kincset rejtő vasajtó” helyén.. Különben sem vár­tunk rendkívüli leleteket... Szokványos munka... szok­ványos léletek. Ezt adja a siroki váf" eddigi feltárása a régésznek, és. a „Csontbrigád- nak” is. De ami nékik szokvány, az érdekes lehet' az egyszerű földi halandónak, turistának, érdeklődőnek. Magam is nekiálltam, hogy a „Csontbrigád” déli pihenő­jében kicsit „megvallassam” a sáncok törmelékét, amelyet a . kalandos úton idehozott csillével szállítanák a mere­dély szélére. Egyetlen csákányütés nyo­mán valósággal feltárult a törökkori „étrend”; alul a tűzhely maradványai, hamu és faszén, a következő réteg­ben csontok... leginkább óz, szárnyasok, juh és szarvas- marha maradványai. Feljebb kályhacsempe-darabok, rajta a mester ujjlenyomataival és zöld táltossal a másik olda­lán. .. majd újból csontok, cserepek, vasak halomszám­ra. A munka természetesen lassan halad, nemcsak az ér­tékmentő gondosság miatt, hanem azért is, mert úgy kell „összecsípkedni’ a pénzt a feltárásra. Ha kapnak va­lahonnan tíz-húszezer forin­tot, „megszállják” a várat és addig munkálkodnak a múlt vallatásán, míg el nem fogy a pénz... Aztán megint sze­reznek valamennyit és me­gint feltárulhat a régi vár újabb darabja... így megy ez évek óta... A vár titokzatos kútjából — amelynek mélységét közel száz méterre becsülik — még csak húsz métert tártak fel... hasonló okokból. — Amint lesz rá pénz, le­megyünk egészen a vízig... — s ezzel hét-nyolc évszá­zadot visszafelé — bizako­dik a régész és még hozzá­teszi, hogy ez a kút a turis­taforgalom növekedésének is egyik forrása lehet. Eddig ugyanis ide csak hozni le­hetett vizet, itt találni sem­miképpen sem. Ez a tény egyben alapvető akadálya volt annak, hogy itt, a vár­nyeregben turistaszállót, ven­dégfogadót létesíthessenek, a „kék úton” járó, több tízezer turistának, diáknak. — Vannak ilyen tervek? — Elképzelés igen... ! En­nek megvalósításához első­sorban útra és vízre van szükség. És a vár rendbe hozására, ami egyelőre a „jö­vő zenéje”, hiszen most csak feltárást végzünk és arra vi­gyázunk, nehogy olyan fal­részek kerüljenek elő, ame­lyeket „konzerválni’ kell, mert erre a múzeumnak nincs pénze. És másnak sem... Tehát várni kell... I A „jövő zenéje” nagyon halkan zeng a gyönyörű kör­nyezetben épült, természetes köszobrokkal társult sírok! vár ormain. Bíztató viszont, hogy so­kan szövetkeznek e „zene” felerősítésén. Kívánom, hogy ennek eredményességére mi­nél előbb koccinthassunk a vámyaki turistaszállóban... De addig is, fel a hegyre! Ha másképp nem megy, gyalogosan... Megéri! Kovács Endre demes! Kérdezem: honnan jöttek, s miként ismerik ennyire a vár „érdemeit”, hiszen jófor­mán semmi propagandája sincs még és nem könnyű vállalkozás a fiataloknak .sem, e magas erődítmény megközelítése. —- Pestiek vagyunk és amit tudunk, azt a diák vártúrák anyagából szedtük össze. Na­gyon érdekesnek ígérkezett ez a siroki túra, csak... — Csak? — Azokat a gyerekeket sajnálom, akiket az autó­buszban ' kellett hagynunk, akik nem bírnak ide fölmász­ni. Nem lehetne ide autóval is járható utat építeni? Lehetne? Kellene! Csak nincs rá pénz. Mint .vésőbb megtudtam, régóta hadakoznak ezért az útért a vár hívei. Eddig csak annyi történt, hogy a siroki gyár saját költségén elkészítette az út tervét. A megvalósí­tás két és fél millióba kerül­ne. .. Ezt viszont „senki sem állja”. , Amilyen nehézkes a siroki várba feljutni, legalább olyan gödrös-buktatós a feltárás­hoz szükséges pénz előterem­tése is. — Most is csak tizenkilen­cedikéig dolgozunk itt... az­tán megyünk az akasztómá- lyi sírokhoz... ha lesz pénz. — Ezt már fent a vár sánc­árkában szorgoskodó embe­rektől, a „Csontbrigád” tag­jaitól hallom, akik azért kap­lak ezt a nevet, mert szer­te a környéken rengeteg sírt, várat tártak fel. A keltáktól a török harcosok földi ma­radványáig, a mamm úttól az őzkoponyáig a sok-sok csont­lelet az ö csákányaik nyo­mán került napvilágra. A „Csontbrigád” egyik leg­régibb tagja, Tarja ni András TERMÉSZETESEN a la­kásokról van szó. Erről be­széltek vasárnap sörözés köz­ben, vagy a falvakban, a ház előtt üldögélve, de felvető­dött reggel a vonaton és a buszon. Kétség nem fér hoz­zá, hogy az utóbbi években aligha akadt olyan rendelke­zés, amely annyi embert érin­tett volna, mint a lakásépítés fejlesztéséről, a lekáselosztás és a lakbérek új rendszeré­ről szóló határozat. Már korábban halottunk róla, tudtuk, hogy valami ké­szül és április 16-án az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány együttes ülé­sén döntöttek.. Nem tudom, hogy a közlemény olvasása közben kinek mi volt az ér­zése, de én megelégedettség­gel vettem tudomásul, hogy ezt az alapvető gazdasági, társadalmi, sőt időközben po­litikai tényezővé nőtt kérdést végre komplex módon szabá­lyozták, vagyis a lakásépítés­re, az elosztásra és a meg­levő lakásokra összehangolt határozatot hoztak. Az elmúlt két évtizedben hazánkban egymillió új lakás épült, Egerben, Gyöngyösön, és Hatvanban joggal büszkél­kedünk az új lakótömbökkel és micsoda házakat építet­tek a községekben! De mit mondjunk a lakásigénylők százainak és ezreinek, milyen választ adjunk az 500—600 forint albérletet űzető fiata­loknak? AZT MAR NYUGODT lel­kiismerettel állíthatjuk, hogy a tizenöt éves lakásépítési programot teljesítjük, vagyis a tervezett egymillió lakás határidőre elkészül, mert most a párt és a kormány úgy intézkedett, hogy a ne­I gyedik ötéves terv idősza­kában, 1975-ig legalább 400 ezer lakás épüljön. A határo­zat intézkedik, hogy az utób­bi évek átlagáról évi 80 ezer­re növeljék az építést. En­nek érdekében mit tesz a párt és a kormány? A nép­gazdaság beruházásokból nö­velik a lakásépítésre, a köz­művesítésre, és a hozzákap­csolódó ipari és szolgáltató­háttér fejlesztésére fordított összegeket. HOL VAN A LEGNA­GYOBB segítségre szükség? A fővárosban és a vidéki városokban. Megyénk váro­saiban és az iparközpontok­ban leginkább a munkáscsa­ládokat és a családalapító fiatalokat kell lakáshoz jut­tatni. A határozat kimond­ja, hogy a lakások közel fe­lét állami erőből kell építe­ni. Miért csak a felét? Azért, mert itt is érvényesül a sza­bály, hogy csak addig nyúj­tózkodhatunk, ameddig a ta­karó ér. Népgazdaságunk ere­jéből — az egyéb kiadásokat figyelembe véve —, a követ­kező öt évben 180—200 ezer lakásnál többre nem futja. De legalább 400 ezer lakásra van szükség. Akkor nincs más megoldás, fogjunk össze: a lakosság erőforrásaiból és a vállalatok törvényesen erre a célra fordítható összegeiből is épüljön minél több lakás, legalább további 200 ezer, minden rendelkezésre álló eszközzel erre kell ösztönöz­ni az embereket. Az állam és a tanács ho­gyan segítheti a lakásépítke­zést? Ügy, ho®r idejében és megfelelő területet juttat a lakásépítőknek, ha utat épít és az előközművesítést elvé­gezteti. De hiszen ez újabb milliókba kerül! Kétségtelen. Éppen ezért szükséges, hogy a tanácsok olyan önállóságot kapjanak, amely lehetővé te­szi a központi fejlesztési cé­lok megvalósítását, másrészt a tanácsok maguk dönthes­senek a lakásépítést szolgáló eszközök gyors és lehető leg­gazdaságosabb felhasználásá­ról. Minél előbb és minél több lakásra van szükség'. Éppen ezért helyes, hogy ezután is többféle formát kell alkal­mazni; a központi, a tanácsi, a vállalati és az egyéni - la­kásépítésre is szükség van. Örömmel üdvözöljük azt a kezdeményezést is, hogy a mai lakásszövetkezetek mel­lett a szövetkezésben rejlő lehetőségek kihasználására és a lakásépítések könnyítésére, gyorsítására új típusú szö­vetkezeteket fognak szervez­ni. MEGYÉNKBEN TÖBB nagy vállalat működik és újabbak települnek ide. Szük­ség van szorgalmas munká­sokra, jó szakemberekre? Igán. Tudja a vállalat veze­tősége, hogy kinek van leg­inkább szüksége lakásra és ki érdemli azt meg? Igen! Akkor a vállalatok építsenek saját auigozoiknak több la­Gyorsabban és többet Ami hitelképességünket adja... Gondolatok egy külföldi bankhitelről Számok. A magyar gyógyszeripar reális tervei iD75-ret a jelenlegi gyógyszerexportot megkétszerezik. A tavalyi KjO millió rubelről — a szocialista országokba irányuló kivite­lünk — 260-ra, a 21 millió dolláros bevételünk pedig ezen, iparágban háromszorosára növekszik. Ha még ezt is mellétesszük, hogy a gyógyszeripar a je­lenlegi külkereskedelmi forgalomból hal százalékkal része­sedik, akkor még inkább érthetővé válik, hogy az iparág korszerűsítése, a termelés technológiájának növelése meny­nyire fontos az egész népgazdaság szempontjából. Nem kell különösen bizonygatnunk a magyar gyógy­szerek jó hírnevét, hiszen az egy lakosra számított terme­lés szempontjából az ötödik, export tekintetében a máso­dik helyen állunk a világ ranglistáján. Az egyszer kihar­colt. elismerés azonban kötelez! Meg is kell tartani. A gyógyszeripar igényes terve tekintélyes összegű be­ruházást követel. A nemrégiben nyilvánosságra hozott meg­állapodás szerint a fejlesztés hazai és külföldi forrásból történik. A pénzügyi körökben nagy bizalommal rendelkező angol bank — a Bank of London and South America Li­mited nemzetközi konzorciumot hozott létre és 30 millió dol­lár középlejáratú hitelt nyújt a magyar gyógyszeripar fej­lesztésére. Bár úgy mellékesen azt is megjegyezzük, hogy a kölcsön felhasználása teljesen szabad, semmiféle megkö­töttség nem korlátozza. Tulajdonképpen nincs ebben semmi szenzáció — egy­szerű gazdasági tény ez a megállapodás, azonban mégis fel­vet néhány gondolatot. Mindenekelőtt azt, hogy a külföldi bankok az eredeti 25 milliós összeget túljegyezték és így ke­rekedett harmincmillió dollárra a hitel. Az ügyvezető igaz­gató mindezt így foglalta össze: „Magyarország ,bonitása' a nemzetközi pénzügyi körökben megnőtt...” S a hitelké­pesség mögött mindig kell valaminek lennie, az ugyanis nem elhatározás, vagy hiszékenység kérdése, Ha a hitelt nyújtó vállalkozók névsorát nézzük, akkor már közelebb jutunk a magyarázathoz. Franciák, olaszok, ausztráliai, kanadai és londoni bankok vesznek benne részt, sőt még egy japán bank is. Tehát elsősorban olyan orszá­gok pénzügyi képviselői, amelyekkel jelentős— vagy éppen felfelé ívelő, nagy lehetőségekét rejtő — külkereskedelmet folytatunk. Ez esetben tehát már a külföldön eddig meg­jelent áruink szolgáltatják a garanciát, azt a rideg tényt, hogy a magyar áruk kelendők ezekben az országokban, illetve a világpiacon. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy ■— akár hazai, akár külföldi piacról is van szó — egy-egy termékre nem ártana jobban odafigyelni, hanem azt szeret­nénk bizonyítani, hogy termékeinkkel általában elégedettek a külföldi vevők. Még a legigényesebbek is, hiszen nyugati külkereskedelmi forgalmunkból az említett országok számot­tevőek. így aztán a magyar gazdaság hitelképessége, megbízha­tósága összefügg a piacra kerülő áruink képességeivel, meg­bízhatóságával is. A kettő egymástól nehezen is lehetne el­választható és úgy gondoljuk, hogy a rangos külföldi bank­házak nagyon is jól ismerték a magyar külkereskedelmi zá­rómérleget, amely az elmúlt esztendőben feltűnően nagy többlettel dicsekedhetett. Az okos helyre tett pénz — régi igazság — mindig sok­szorosan visszafizeti magát. A magyar gyógyszeripar riagy- ratörő elképzeléseivel a technológia korszerűsítésével, a kuta­tási eredmények mielőbbi valóra váltásával a régi piacokat meg akarja tartani, sőt, újakkal gyarapítani. A kölcsönkapott 30 millió dollár és az ennek többszörö­sét jelentő millió forintok sorsa — az iparág sorsa. Ha jól sáfárkodnak a rájuk bízott anyagi erőforrásokkal, akkor — könnyedén vissza lehet fizetni a kölcsönt, kamataival együtt és az iparág tevékenysége, a termékek megbízható mi­nősége biztosítja leginkább hitelképességünket is — ez ga­rancia egy sokra képes, sokat ígérő iparág jövőjére is. (B. J.) kást, az eddiginél jobban tá­mogassák az építkezőket, de ezzel egyidejűleg kapjanak jogot a bérlő kijelölésére is. Kevés a lakás, de sokan .nagyobb lakásban laknak, mint amilyenre feltétlenül szükségük van. Vajon eddig mi ösztönözte őket arra, hogy cseréljenek, vagy bérbe ad­ják a családi ház egy részét? Semmi. Sőt, merev jogrend­szerünk és a megváltozott körülményekhez nehezen al­kalmazkodó gyakorlatunk út­ját állta annak, hogy a la­kásokkal ésszerűen gazdál­kodjunk. Nem szarul bővebb magyarázatra, hogy tartósan nem lehet értéke alá szorí­tani a legnagyobb hiánycikk árát. Szükséges és időszerű, hogy államunk a lakáscseré­ket ösztönözze, a lakásforgal­mat új módon szabályozza. Az állam kedvezményeket ad a lakásépítés és -elosztás so­rán, tetemes költségeket vi­sel a lakóházak fenntartásá­val és felújításával, tehát in­dokolt és szükséges, hogy a lakbéreket is emeljék. De te­gyük mindjárt hozzá, hogy ezt a többletköltséget álla­munk lakbérhozájárulás for­májában megtéríti, a nyug­díjjal, illetve a fizetéssel együtt a különbözetet meg­kapjuk. AZ ÜJ RENDELKEZÉS egyes részleteit az emberek még vitatják, a gyakorlati végrehajtást illetően elvétve akadnak aggályok is. De a lakosság többsége megérti, hogy a határozat átfogó, a lényégét ragadja meg, az ál­lami, társadalmi és magán­erő összefogásával a közös­ség érdekét szolgálja. A párt és a kormány azt akarja, hogy gyorsabban építkezzünk es több lakás legyen. i_,. ... . V. L. 0 Jelenkor májusi száma Szántó Tibor írónak, az ötvenes években megjelent Dunántúl című pécsi folyó­irat nemrég elhunyt szer­kesztőjének emlékét idézi az új szám élén az ugyancsak Pécsről elszármazott Galsaj Pongrác. Az „Elkésett be­szélgetés” néhány héttel az író halála előtt készült s most együtt jelenik meg Szántó Tibor posztumusz re­gényének értékes részleté­vel. A prózai írások sorába»} ezenkívül Kolozsvári Grand» pierre Emil és Mészöly Mik­lós írását, továbbá Thiery Árpád pályadíjnyertes szo­ciográfiájának új részletét olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Gyergyai Albert André Gide-esszéje, s figyelmet érdemel egy új pécsi munkatárs, Bécsy Ta­más drámaelméleti munká­jának első részlete. A képzőművészeti rovat­ban újszerű műfaj Fodor Ilona magnóinterjúja Mé­szöly Miklóssal és Amerigo Tot-tal Bartók Mikrokozmo­száról. Két további képző- művészeti írás a szentendrei festészettel és Anna Margit művészetével foglalkozik a székesfehérvári, illetve pécsi kiállítás alkalmából. Ezek­hez az írásokhoz kapcsoló­dik a szám illusztrációs anyaga. 1970, május 1L. vasanu# A siroki vár látképe. (Foto: Kiss Béla)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents