Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
Szűr-Szabó József karikatúra sorozata io ko n látogatás VETKÖZTETÉS CSALÁDI ÁLLAPOT) 'O'- rt/u * cJwcm ' KOCSIHELYZET — Ezen ünnepélyes percben visszaadom a lakáskulcsodat. Neveltünk is!... ::: ez természetes. Sokféle jelzőt alkalmazunk nemzetünkre, közöttük előkelő helyen a „viccgyártót” is. Ha az ember meggondolja, nemigen akadt olyan esemeny, melyről egy-két napon belül már ne született volna meg oá illusztráló—jóindulatúan, csipkelődő, vagy (ilyen __ is volt) felemás érzést keltő — vicc, anekdota^ vagy humo- reszk. Sokáig emlékezetes marad még például Tabd Lászlónak az inflációs időket idéző írása a zsír áráról, mely egy mondaton belül legalább háromszor emelkedett... A feketézőik, az üzérkedők, akik azokban az időikben igyekeztek eredményesen halászni a zavarosban, nem kerülhették el viccbeli büntetésüket sem. Emlékeznek még erre a beszélgetésre? — Miért voltál börtönben? — Szolmizáltam. — Ezért?! — No igen. Azt mondtam, hogy dó-lá-re-lá-dó... Egyszer azonban minden rossz elmúlik, s később már csak nevetünk rajta. így nevettünk, amikor Kellér Dezső egy 1947-ben elhangzott ikonferanszában búcsúzott a pengőtől, s a csillagászati számokban történő, de ködös értéket jelző számolástól. Később, amikor már túl voltunk a nehezén, a hétköznapok apróbb kérdéseivel is foglalkozhattak a tréfák szerzői. A bürokrácia például újult erőre kapott, olyany- nyira, hogy 1947-ben a ka- barészínpad egy kacagtató számában is megemlékeztek róla, A ház kutyáját mindenki szerette önmagáért, és hasznosnak is tartották a patkányirtásban szerzett érdemel miatt A baj csak akkor kezdődött, amikor be kellett jelenteni a kutyát... Állatvédő egyesülőt, ilyen papír, olyan papír, házbdzalmi aláírása stb., a lakók azonban mégis bizonytalanságban maradtak, mert hátha kell még egy igazolást a patkányoktól is kérni, melyben hitelesítik, hogy irtja őket a kutya? ... (Erről azért ma is tudnánk mondani egyet-mást...) Ahogy komolyodott a társadalom, egyre újabb vonásokkal gazdagodott, és — valljuk be — néhol szegényedett a magyar humor, — ha átmenetileg is. Szó esett az öncélú nevetésről, mely nem a termelés érdekében harsan fel, s nem irányul közvetlen politikai kérdésekre ... Emlékszem a Ludas, egyik karikatúrájára — később jelent meg! —, mely egy „vicc-razziáról” szólt. A rendőrök felszólítják a járókelőket, hogy mondjanak viccet. Aztán harsányan kacagva írják a feljelentést, vagy vezetik el az ugyancsak röhögő viccmesélőt... Erről egy másik történet jut az eszembe: a tárgyalóterem folyosóján a bíró pukkadozik a nevetéstől: — Mit nevetsz? — kérdezi a másik bíró. — Remek jó viccet hallottam ... hahahaha... — Mondd el. — Nem lehet... most adtam érte másfél évet A nem öncélú humor főképpen a napilapokban reprezentált ha nagy ritkán mosolyigényük támadt a szerkesztőknek. A Szabad Nép 1951. július 14-i számában például Uncle Sam bábszínháza címmel egy karikatúrát jelentetett meg, ahol Sam a pápa marionett-figuráját, ez pedig az összeesküvő Grősz érseket rángatja. Máskor meg a „Korea bessz” című karikatúrán nevettünk, ahol a koreai fegyverszünet hírére sápadtan konstatálják az amerikai pénzemberek, hogy a hadiipar részvényeinek árfolyama zuhan a tőzsdén. A Népújság 1953-ban megjelent egyik számában, foto készült egy elegáns, mai szemmel nézve ízlésesen öltözködő fiatalemberről: „Íme a nyugati divat egyik rajongója” — hangzott a képaláírás... A közmondás szerint az nevet a legjobban, aki utoljára nevet. Mi is sokszor utólak nevettünk. Például azon a kislányon, aki pirulva és szamlesütve suttogja filmbeli szerelmének, hogy a brigádjuk már túlteljesítette a tervet. És a lódanka- báton is nevettünk a gumicsizmával együtt, és azon is, amikor Kellér bejelentette, hogy író barátja most már optimista, mert szabad peszszimista hangvétellel is írni! És amikor ugyancsak kijelentette a nagyméretű tege- zési hullám hatására, hogy sokan azért tegeződnek, mert igazolni akarják demokratikus voltukat, s hogy milyen fejlett a kollektiv szelleme — „Engem társadalmi munkában senki ne tegezzen!”... A technikai forradalom különösen az utolsó évtizedben hökkentette meg hatalmas teljesítményeivel a világot Ebben az időszakban élteik a viccek is átmeneti időszakukat a borzalmas faviccek dühöngésétől. (Pl.! Miért hosszú a zsiráf nyaka? — Hogy elérje a fejét...) az egészséges kacagást kiváltó ötlet — és fantáziadús viccekig. (Ilyen hál’ istennek van elég!) A legfrissebbek egyikét idézem — bizonyára emlékeznék még Balázs-Piri Balázs karikatúrájára —, a sértődött embert ábrázolja, amint űrhajójával elhagyja a Földet és komor tekintettel ezt mondja: „Csináljátok az egészet nélkülem”.. ,1 Társadalmunk, ez a huszonöt éves fiatalember, egészségesnek bizonyult hát Hiszen csak az egészséges ember tud igazán, szívből kacagni! Kátai Gábor Éppen megszédültem egy kissé az éhségtől és ezért meg kellett kapaszkodnom a kabátomban. Nem voltam valami jó erőben, ezért csodálkoztam hát, hogy a kabát jobb szárnya a kezemben maradt. A kabátom se volt valami jó erőben. Pedig ez volt az ünneplő kabátom. Igaz, a hétköznapi is. Es ekkor mondta az örökké álmodozó Füsti: — ... és képzeld el, öregem, kisfiam, hogy gyomorrontást kapsz a sok zabálástól. S nem akármilyen gyomorrontást, öregem, kisfiam, hanem pecsenye- kacsától kapsz gyomorrontást ... — s láttam, összefutott a szájában a nyál, mert ő öregebb volt nálam két évvel, s így még emlékezett arra, hogyan néz ki egy kacsa. Én már a pecsenye szóra sem emlékeztem, — Ne pofázz itt annyit.., Van egy kis máléd? — nyögtem nekikeseredve, hogy ennyire éhes vagyok, hogy ennyire gyenge vagyok és annyira feledékeny, hogy már a pecsenyére sem emlékszem ... — Mátém, öregem, kisfiam? Milém, az nincs... De képzeld el, hogy így gyomorrontással, a pecsenye- kacsától elrontott gyomorral, odavánszorogsz a heverőhöz és csendben nyögdécselsz magadnak ... Valahol éktelen robajjal összedőlt egy ház, aztán odébb egy bomba is robbant, de fel sem figyeltünk rá. megszokott dolog volt ez, de nem volt megszokott. ez a buta álmodozás. a he verőről, meg a csendről... — Ne beszélj itt ösz- sze-vissza minden marhaságot — mordultam Füstire dühösen, de ő, mint valami égre tekintő szent, ájtatos rccaí álmodozott arról, hogyan is fog töprengeni a szekrény előtt majd, hogy melyik cipőt vegye fel a két párból, s miközben ő álmodozott, én röhögögörcsöi kaptam, mert a lába vastag zsákba volt csomagol-. va és hercig spárgával átlcőtve. Füstit azonban ez mit sem zavarta Álmodozott tovább, olyan hülyeségeket mondott, hogy eljön majd az az idő, amikor tejeskávét reggelizünk és olyan rádióból hallgatjuk mellé a híreket, amit kézben lehet hordani. Ekkor már kezdtem ideges lenni, de meg hallgattam és váriam. — Aztán, öregem, kisfiam, csak úgy sétálsz, sétálsz, minden cél nélkül, aztán beülsz majd egy cukrászdába egy nővel Egy irtó klassz, tiszta nővel és konyakot kérsz. Konyakot, érted? Aztáa. kijössz a cukrászdából, beülsz egy autóba. Mondjuk a tiedbe, s elmész a növel. Madárdal, napfény, csend, rend. Bizony, olyan is lesz majd — nyújtotta ki a kezét előre feszített két ujjal, — de nem volt cigarettám, hiába mutatta a megszokott jelet... —... aztán csak benyúlsz a dobozba, szo- pókásat, vagy szopóka nélkülit, válogatsz a füstölnivalóban... — úgy tudott és azt tudott álmodozni, amit akart, amire gusztusa volt, de bennem már forrt a düh a hülyeségeitől, Még álmodozott, fecsegett egy sort, már kezdtem kergetni az engem kergető gutát, amikor a következőt mondta... —... aztán majd, öregem, kisfiam, olyan is lesz, hogy csak leülsz, papucsba*t la a, fotelodba és nézed azt a dobozt, amely mozi, de mégsem az. Bekapcsolsz rajta egy gombot, s ott van a mozi, a színház, a futballmeccs, minden ott van a szobádban... Az lesz ám az igazi! — mondta Füsti és ekkor adtam neki egy akkora pofont, hogy magam is hanyatt estem tőle... — Egy darab máiét, egy cigarettát, s egy kis békét!... Te hülye! Mit hazudozol te itt össze-vissza nekem... — üvöltöttem dühömben... —... jő, jó, mit erősködsz — méltatlankodott feltápászkod- va Füsti... — Palackba zárt szellem, meg csodalámpa sincs, meg nem is lesz soha... De hát álmodozni csak szabad, nem? — mondta rezigndltan és körülnézett, nem lát-e valahol egy eldobott csikket. De hát akkor, annak idején, ki dobott el egy egész — estieket?! (egri) április t, «matat 1J /
