Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-25 / 96. szám

Egyhónapi szünet után újra a bajnoki pontokért A Zalka SE ökölvívói a Vasast látják vendégül Több mint egyhónapos szünet után tovább folyta­tódnak a küzdelmek az ököl­vívó csapatbajnokságban. A negyedik forduló mérkőzé­seit vasárnap vívják a csa­patok az alábbi párosítás­ban) Zalka SE — Vasas., Bp. Honvéd — PVSK, Újpesti Dózsa — Tatabánya. Vala­mennyi együttes a legerő-' sebb összeállításban léphet szorítóba, mert § harmadik fordulóban kiütött verseny­zők egyhónapos egészség- ügyi eltiltása már lejárt. Gyöngyösön — mint min­dig — most is nagy érdek­lődés előzi meg a Vasas el­leni találkozót. Az időjárás kellemesre fordult, nyilván megtelik majd a honvédségi nagycsarnok nézőtere, győ­zelemre éhes szurkolók lel­kes biztatásától lesz hangos a környék! A találkozó esélyesének kétségkívül a Zalka SE csa­pata látszik, mind az al­sóbb, mind pedig a felsőbb súlycsoportokban lényegesen erősebb, mint ellenfele. En­nek ellenére helytelen vol­na a Vasast lebecsülni, hi­szen a fővárosi együttesben olyan kitűnő ökölvívókat ta­lálunk, mint az Európa-baj- nok Gedó, továbbá Jung- haus. Szilágyi, Czagány és Szabó B. A Zalka SE a harmadik fordulóban vereséget szen­vedett ugyan nagy vetély- társától, a Bp. Honvédtói — a legtöbb összecsapás csak rendkívül szoros küzdelem után dőlt el. A gyöngyösiek tavaszi második helyéhez szükség van a vasárnapi két pontra, s úgy érezzük, hogy Szakács Béla „fiai” meg is szerzik a győzelmet! A találkozó 10.30 órakor kezdődik és a győri Cseh József, valamint a fővárosi Gregor vezeti. — Biztató kezdés atlétikában Az Egri Dózsa meghívásos ju­bileumi a’.'.etikai versenyén az alábbi jobb eredmények szület­nárképzö) 54,74. Diszk oszvetes: Balázs (E. Dózsa) 35,62, Ifjúsági: Gyatvai (E. Dózsa) 40,04. re«. Férfi számok. 100 m felnőtt: Bánhídi (E. Tanárképző) 11.*, ifjúsági: Fu­löp (Berze G.)11.S, 400 m: Gazda (E. Dózsa) 53.0, Lő­rinc» (E. Dózsa) 53.8, 800 m: Bárdos (E. Tanárképző) 2:06, ifjúsági: Nagy LaJos.<Gyil?' győri MGT) 2:11.4. 2000 m. Mészáros (E. Dózsa) 6:11.8, if­júsági: Kerékgyártó (Egeresein) 6:16.8. 4x100 m váltó: E. Tanár­képző 45.6, E. Dózsa 48.5, ifjúsá­gi: Gyöngyösi mgt 43.2. Távolugrás: Balogh (E. Tanár­képző) 600, Ifjúsági Futó Lajos (E. Dózsa) 622, Fíilöp (Gy. MGT) 620, serdUlő: Kisfaiuái (Gy. MGT) 517. Magasugrás: Gazda (E. Dózsa) 180. Súlylökés: Heve­si (E Dózsa) 13.84. ifjúsági Gyetvai (E. Dózsa) 13.45, serdü­lő: Kisfaludi (Gy. MGT) 11,50. Gerelyhajítás: Hatvani (E. Ta­Nől számok. * 100 m: Koch (E. Tanárképző) 13.5, ifjúsági: Juhász Agnes (E. Dózsa) 13.4. serdülő: Bak Éva (E. Dózsa) • 13.6. 400 m serdülő: Bak Eva (E. Dózsa) 64.8. 4x100 m váltó: E. Tanárképző 55.2, if­júsági: E. Dózsa 54.7. Távolugrás: Hajdú (E, Tanár­képző) 498, ifjúsági: Juhász A. (E. Dózsa) 470, serdülő: Nemes (E. Dózsa) 429. Magasugrás: Haj­dú (E. Tanárképző) 135, ifjúsá­gi: Demény (Gy. Berze Gimm.) 150. Súlylökés: Kubányi (E. Ta­nárképző) 11,38, Kiás Zs. (GYESE) 10,73. Gerelyhajitás: Kiss Zs. (GYESE) 32.38. Kubá­nyi (E. Tanárképző) 28,92. Disz­koszvetés: Kubányi (E. Tanár­képző) 33.96, Kiss Zs. (GYESE) 33,00, Ványi (E. Tanárképző) 32,32, ifjúsági: Demény (Gy. Berze G.) 23,72. wmii-vm/ini Egerese lu Bányász—Nagybáto­nyí Bányász 28:22, barátságos férfi kézilabda-mérkőzés. Eger­ese«. V.: bzalai, Barta. Április 28-án kedden, 14 óra­kor Egerben, a városi tanacs kistanácstermében ülést tart az MTS Eger városi tanácsa. Az ülésen megemlékeznek az 1970-es év ünnepi eseményeiről, majd a várom TS elnöke tart beszámo­lót az MTS TT. kongresszusa óta eltelt idő munkájáról. A* egri városi úttörő-olimpia kézilabdaversenyeire Uz fiú- és 1 Icám csapat nevezett. A selej­tező mérkőzések után a döntőt mindkét csoportban május 10-én bonyolítják le. A megyei küz­delmekre későbbi időpontban kerül sor. • Egerese« Bányász—Sírok 5:2, előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Egercsehi. V.: Horváth. Április 27-én 17 órai kezdettel Egerben ülést tart a megyei lab­darúgó-szövetség elnöksége. Az értekezlet napirendjén az MTS elnöksége elé terjesztendő anyag megvitatása és fellebbezési ügyek szerepelnek. Hét végi sportműsor SZOMBAT: Atlétika: Heves—Békéscsabai lózsa, országos ifjúsági csapat- tajooksag. Eger, stadion, 14,30 >ra. Az egri járás felnőtt^.ltju- agi és serdülő női és férfi pa; yabajnoksága, Fétervasara, la “vízilabda: Egri Dózsa—Buda­iesti Honvéd, OB T-es mérkd- iés, Eger, utszoda, 17 óra. v.: jzapkó. Vetélkedő: Mit tud a sport­nozgalomrúl? sportvetélkedő, latvan, Ady Endre Könyvtár, 0 óra. Labdarúgás: Bervai Vasas— [Yencsényi SE, NB m-as mér- töaés Eger, stadion, 15,30 óra. 1.: Tanhaúzer. Tenisz: E. Dózsa—Selyp! Kini­zsi barátságos találkozó Eger, gépkart, 13 óra. VASÁRNAP: Asztalitenisz: Egri Vörös Me- eor—Bp. Postás, NB I-es nt>* nérkőzés, "Eger, Gárdonyi Gimn. .30 óra. Eger—MÁV HAC, Lő- lnci—SKSE, NB UI-as mérko- .ések. Megyei férfibajnoksag A- :soport: Heves—Egri Dózsa II., >irok—Adács, Bélapátfalva Ka- áesond, Füzesabony—Besenyő- elek. B-csoport: Hort—Gáspár SE, Gyöngyösi Építők—Gyón- iyössolymos. MÁV HAC—Gyön- íyöstarian, Gy. Vasas izzó Lo­méi H. ___ S akk: Megyei f. osztályú csa- latbajnoki mérkőzések: Eger— iírok, Eger, Finomszerei veny- -yári kultúriláz, 9 óra. Füzesa- )ony—Hatvan, Füzesabony, já- ■ási művelődési ház, 9 óra, Ke­zes—Pétervására, Heves, aliami »azdasági kultúrház, 9 óra. ökölvívás: Zalka SE—Vasas, VB I-es mérkőzés, Gyöngyös LO 30 óra. V.: Cseh J., Gregor. Röpl'bda: Egri Dózsa—Debre­ceni Kinizsi, NB H-es női mér­kőzés, Eger, Népkert 11.30 óra. Megyei bajnokság, férfiak: Erk —Párád 11.30 óra, Mező Imre SE —Sírok, 11 óra, Dobó. SE—Kor­tin SE 14 óra, Hatvani Kinizsi— Jatoni Tsz SK 11 óra. Nők: Dózea—Atkár 0.15 és». Természetjárás: Diák várt ura Dódes várába. Indulás az egri vasútállomásról 7.38 órákor. Kosárlabda: Egri Finommecha­nika—DVTK, NB H-es férfimér- közés, Eger, Szilágyi Gimn. 11 óra. Előtte Egri Finommechani­ka—Nyíregyháza MG, NB III-as férfimérkőzésre kerül sor. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó— MGM Debreoen, NB Il-es féríi- mérkőzós. Gyöngyös, 11 óra. Eg­ri Lendület—Mátészalka. NB li­es női mérkőzés, Eger, Egészség- ház utca 11 óra. Megyei férfi bajnokság: Sirok—Dormánd, Egeresem—Gy.-sólymos, Egri Finorrunechanika—Hort, Hatvani FMGT—Gáspár SE, Egri Tanár- kérrző—Füzesabony, Dobó SE— Gyöngyösi Építők, Egerfarmos— Gyöngyösi Előre. Labdarúgás: Egri Dózsa— FÖSPED Szállítók, NB I B-e mérkőzés, Eger. stadion 16 óra. V.: Nagy B. NB m-as mérkő­zések: Gyöngyösi Spartacus— Egercsehi 16.30, v.: Marmoly, MÁV HAC—Gáspár SE 1« óra, v.: Seres. Megyei I. osztály: Egri Spartacus—Novaj 10.30, Szendf. Korvin SE—Füzesabony 16.30, Sánta. Pétervására—Sírok 1« óra. Vass. Recsk—Bélapátfalva 16.30 óra. Fekete. Lőrinci—Kari­kás SE lő óra. Dezső. Petőfibá- nya—Heves 16.30. Falesik. Ró- zsaszejitmárion—Apc 10.30, Vin- czepapp. GYESE—Selyp 10.30. Szepesi. Megyei II. osztály. Ke­leti csoport: Mátradereeske—Be­senyőtelek 16.30 óra, Fejes. Erdő­telek-Mező Imre SE 13 óra, Kiss F. János. Tamalelesz— Stromfeld SE 16 óra. Benes. Szihalom—Dobó SE 18 óra. Boly­ki. Maki ár—Kápolna 18 óra. Sza­bó J. Nvueati csoport: Gyön­gvö-halász.—Dorn oszló, Visznek— Hatvani Tsz SK. Abanár—Nasy- réde, Gn térin SE—Gvömtvőstar- ján. Átány—Szűcsi. Heréd—Tár­náméra, Ecséd—Adács (vala­mennyi mérkőzés 16.30 órakor kezdődik). Megye! NB-s tartalék bajnokság: Bervai V.—Gáspár SE 10.30 óra. Fálh. Egercsehi— MÄV HAC 15.30. Hód i Gyön­gyösi Spartacus—Hatvani Kinizsi. Az Ózd vidéki Szénbányák gépészeti osztálya okleveles villamosmérnöki képesítéssel vállalati főenergetikusi munkakör betöltésére felvételt hirdet. Jelentkezés módja: írásban, 'telefonon, vagy személyesen az Ózd vidéki Szénbányák gépészeti osztályán, Kovács Zoltán osztályvezetőnél. Te­lefon: Putnok: 83. Az Egri Cipőipari Szövetkezet fiúkat cipőipari, lányokat felsőrészkészítő tanulónak Jelentkezés: Eger, Dobó tér 6. 2,5 tonnás Robur teher­gépkocsinkat jó állapotban vállalatok, vagy szövetkezetek részé­re eladjuk. Ár megegyezés szerint Egri Ruhaipari Szövetkezet. Eger, Dobó tér 6. sz. Telefon: 11-89. Bird'--«- a Utániságban! Takarítónőt, fM |*ff A éjjeliőrt, lakatost felveszünk VÉCSEY-VÖLGYI TÉGLAGYÁR. EGER. Megvételre keresünk ZUK, NYSA, vagy FURGON-COMBI személygépkocsikat. Értesítést kérünk: Gelka, Salgótarján. Telefon: 14-21, 16-56. A HEVES MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT felvételre keres Követelmény: 10 atm. nyomású fűtői képesítés. 2 hűtőgépószt ammóniákos hűtőgépekhez, 1 mérlegjavító szakmunkást. Szakképzettséget igazoló bizonyítvány szükséges Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán, Gyöngyös, Szurdokpart L Apróhirdetés «am FÉRFI, női fod- éászsegédet azonnal, állandóra^ teljes ellá­tással felveszek. Szántó, Vámos­péros.__________________ EGYEDÜLÁLLÓ nőt konyhai munkára felveszünk teljes ellátással. Vörös­marty turistaház, Mátraháza. Azonnali belépés­sel állandó bu­dapesti foglalkoz­tatással 18 év fe­letti férfi és női munkavállalókat segéd- és beta­nított munkakör­be felveszünk. Fizetés és egyéb juttatások a vál­lalat kollektív szerződése sze- -I rint„ Felveszünk | továbbá: lakatos, • villanyszerelő, valamint vizsgá­val rendelkező I gépkezelőket és i fűtőket. Jelent­kezés: Könnyű­beton- és Szige- | telőanyag-ipari j Vállalat szigete- , lőanyaggyára, Budapest, X., j Noszlopy utca 2., vagy fedél­lemezgyára, Bu­dapest, XX,, Dó­zsa György út 63. FELVÉTELRE ke­resünk gépírni tudó adminisztrátort azon­nali belépéssel. Je­lentkezés : Heves megyei Bútoripari Vállalat főkönyvelő­ségén, Eger, Kné- zich Károly u. 36. A HEVES megyei Vegyesipari Vállalat (Eger, Makiári u. 7.) azonnali belépéssel az alábbi szakmák­ba keres szak-, és segédmunkásokat: kőműves, vízveze­ték-szerelő, ács, vas­betonszerelő, laka­tos. Jelentkezni le­het a munkaügyi osztályon. _____________ K ERESÜNK azon­nali belépéssel be- tonlaboratórium-ve- zetőt építő, vagy épí­tészmérnöki okle­véllel. kiemelt nagy létesítmény építésé­hez. Laborvezetői gyakorlattal rendel­kezők előnyben. Al­kalmazunk továbbá az alábbi munkakö­rök betöltésére 3—§ éves gyakorlattal rendelkező geodétát nagy műtárgyak ki­tűzéséhez. okleveles építészmérnököt, munkahelyi előké­szítő mérnöki be­osztásba 3—5 éves gyakorlattal, magas-, mély- és vízépítő technikusokat leg­alább 2 éves gya­korlattal, betongyár műszaki vezetői be­osztásra. Jelentke­zés: személyesen, vagy levélben Víz­ügyi Építő Vállalat, személyzeti osztály, Budapest, I., Már­vány u. 1/c. AUTÓSZERELŐKET felveszünk. Műszaki Erdészet, Eger, Rá­kóczi 66. ______________ A SIKETEK Álta­lános Iskolája, Eger, Klapka György ut­ca takarítónőt fel­vesz. Jelentkezés munkaidőben a gondnoknál. flMEGI GYÖNGYÖS, Ko­lozsvári út 2Q. szá­mú családi ház be­költözhetően__eladó. C SALÁDI ház el­adó 100 négyszögöl telekkel, ugyanott két házhely 100—100 négyszögöl telekkel. Hatvan, Bajcsy-Zsi- ltnszky u. 32, HALMAJUGRA központjában (Kos­suth út 199.) 2 szoba- összkomfortQs, mel­lékhelyiséges új csa­ládi ház 600 négy­szögöl kerttel, rész­ben gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Visonta, Petőfi út i4._________________ BUDAPESTI egy- szoba-konyhás laká­somat elcserélném nasonló egriért. „Bu­dapest” jeligére az egri hirdetőbe, ______ G YÖNGYÖSI egy­szobás, komfortos lakásomat elcserél­ném hasonló egriért. „Gyöngyös" jeligére az egri hirdetőbe. nyíregyházi egyszobás, összkom­fortos, gázfűtéses lakásomat elcserél­ném Egerben hason­lóért. Cím: Eger, pf.: 23._____________________ K ETTÖSZOBÁS, összkomfortos csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Eger, Farkasvölgy 41.______ K ETTÖSZOBÁS, összkomfortos, azon­nal beköltözhető családi ház eladó. Eger. Pacsirta u. 48. FELNÉMET Szarvas­kői út 5. számú házrész beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: Felnémet, Ko­vács Jakab utca 3. szám alatt. ÉGERBEN Bástya u. 16. sz. ház beköl­tözhetően eladó. (Várnál.)______________ E GERBEN. Csiky Sándor u. 60. számú ház 2 szoba beköl- tözhetőséggel eladó. HAROMSZOBAS, összkomfortos csa­ládi ház eladó, két családnak is megfe­lel. Eger, Tóth Jó­zsef u. l,_____________ EGRI 2—3 szobás kertes, családi há­zat vennéd ózdi 3 és fél szobás modem, távfűtéses főbérleti lakás cseréjével. ,.Előnyös” jeligére az egri hirdetőbe. 4 SZOBA-összkom- fortos ház eladó. Kettő szoba össz­komfort pincével azonnal elfoglalható. Eger, Csiky u. 68. Érdeklődni: du. 3­tól.____________________ NAGYALLOMAS közelében 2 és fél­szobás házrész űr*- s.’n eladó. Érdeklőd­ni: Eger, Diófakút út 5. _______________ 19 70. évben épülő társasházba társat keresünk. ,,Belváros 68415” jeligére az egri hirdetőbe._______ N ÉGYSZOBAS. összkomfortos ker­tes családi ház sür­gősen eladó. Eger, Malom u. 8.__________ V IDÉKI kertes há­zamat elcserélném gyöngyösi kültel­kiért is. Mészáros József, Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. ÜJ családi ház el­adó, azonnal beköl­tözhető. Megtekint­hető minden vasár­nap. Mezőtárkány, Budai Nagy Antal u. 9. frmrn mi »II ii im-j GARAZSlHOZOTT. fehér 850-es Fiat el­adó. Érdeklődni: Eger, Sas út 47. 500-as Trabant Li­mousine eladó. Mezö- tárkány, Rákóczi út 2, —CM^es kiskereku Wartburg eladó. He­ves, Kossuth utca 2. Telefon: 125. MOSZKVICS 408- as személygépkocsi 25 000 km-rel. kifo­gástalan állapotban eladó. Gyöngyös, Máriás! u. 7. _________ T ÁTRÁN 125-ös motorkerékpár ol­csón, sürgősen el­adó. Szanyi, Gyön- gyös, Verseny u. 8. MOSZKVICS 403-as igényesnek eladó. Füzesabony. Honvéd út_lL___ -_____ P ANNÓNIA motor- kerékpár és gáz­tűzhely eladó. Eger, Bolykl út 8._________ S KODA Octávla Super személygépko­csi, garazsírozott, eladó. Mezőkövesd, Gábor Áron út 11/2. Érdeklődni: mtnden- ' nap délután 5 órá- tól. Telefon: 80. 900-AS Wartburg olcsón eladó. Nagy- tálya. Méhészköz u. 2.__________________ E LADÓ SKODA Octávia személygép­kocsi. Miskolc, Kempelen u. 8. dr. Zemlényi, T.: 17-487. SIMSON 250-es motorkerékpár kitű­nő állapotban eladó. Vísoma, Petőfi u. 47.. _____ VADONATÚJ Le­hel padlókefélö sür­gősen eladó. Érdek­lődni lehet: 20—21. vagy pedig a 20-22- es telefonon Nagy Sándornénál hétfő­től péntekig. (IV. 27-től 30-ig) 15.45-tői 15 óráig. ______________ I DŐS házaspárt el­tartási szerződéssel takarításért, vagy házért vállalnék. ..Megbecsüljük” jel­igére a gyöngyösi hirdetőbe. Tavasszal viseljen divatos, korszerű férfiöltönyt! Minden alkalomra bő választékot talál a Füzesabonyi Áruházban

Next

/
Thumbnails
Contents