Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
Fiatal intézet — fiatal tudomány Ha azt mondjuk: piac — más-más asszociációk támadnak az emberekben. Egyfelől mindannyiunk szeme előtt megjelenik ama hagyományos, helyhez kötött kép: a zsibongó csarnokok, hét végi bevásárlók, faluszéli hetivásárok színes világa, másfelől azonban, a közgazdasági gondolkodás térhódításával egyre többen érzékeljük tá- gabb jelentésében is a szót. „Mindazon jelenségek ösz- szessége, amelyek az áruforgalom lebonyolításával kapcsolatosak” — így határozza meg ebben az értelemben a piacot az egyetemi tankönyv. írója nem más, mint dr. Szabó László, az Országos Piackutató Intézet igazgatója. Ö alapította meg 1959-ben a Belkereskedelmi Minisztérium Piackutató Irodáját, majd 1967. január elsejével a mai intézetet. A piackutatás témaköreit is az említett tankönyvből — Szabó László adja elő ezeket a tudnivalókat a Közgazdasági Egyetemen — idézzük: eszerint van úgynevezett szükségletkutatás, keresletkutatás, továbbá kínálat- és fogyasztáskutatás. Az igazgatói iroda falán jókora, téglalap alakú függöny. Vajon mit takarhat? Magyarország térképét, amelyre egy nagy s számtalan kisebb kört rajzoltak. A nagy kör közepén Budapest található, a piros és zöld körök városokat és falvakat — háztartások ezreit jelzik. Panelek — Információ® panelnek mondjuk szaknyelven ezt a térképet — tájékoztat az igazgató. — Hat ilyen panelja van az intézetnek, mindegyikük két és fél, illetve háromezer, összesen tehát 16 —17 ezer háztartás statisztikáján alapul. Az itt látható panel elkészítése előtt hatvanezer felkérő ívet adtunk postára; hozzávetőleg 20—30 százalék válaszolta azt, hogy hajlandó közreműködni felméréseinkben, nekik tehát már kérdőíveket küldtünk. A családnagyságról, keresetről és más hasonló jellemzőkről érdeklődtünk — ezután is lemorzsolódott néhány százalék. — Mitől függ, hogy milyen arányban hajlandó közreműködni a lakosság egy-egy vizsgálatban, illetve panelkészítésben, tehát rendszeres kapcsolatban ? — Tapasztalataink szerint elsősorban az általános gazdasági és politikai helyzettől — válaszolja Szabó László. — Régebben, úgy tíz évvel ezelőtt például meglehetősen bizalmatlanok voltak a parasztemberek. Tőlük jött a legkevesebb „igen” — a legtöbb az értelmiségiektől, majd az alkalmazottaktól, s a munkásoktól. Ma a paraszti réteg ebben a tekintetben az alkalmazottakkal azonos nívón áll, vagyis zömében készségesen felel a különféle kérdéseinkre. Szigorúan bizalmas — Mi volt a legutóbbi legfontosabb munkájuk? — Arra kértünk választ, hogy mi a lakosság véleménye az áruellátásról, kínálatról, a kereskedelmi munkáról. — Kényes téma — hallhatnánk némi tanulságot? — A felmérés a Belkereskedelmi Minisztérium megbízásából készült, vezetői most tanulmányozzák. Amíg tehát a minisztérium nem hozza nyilvánosságra, ezt én sem tehetem meg. Ne gondoljuk, hogy az igazgató szavait a sajtó iránti bizalmatlanság, vagy éppen az említett felmérés bizonyára nem kevés negatívuma diktálja. Tevékenységük egyik jellemző sajátossága ugyanis, hogy az szigorúan bizalmas: megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért csupán a megbízónak bocsátja rendelkezésére a kért adatokat. A hasonló intézmények világszerte ismérve a titkosság; hogy mást ne mondjunk, szükségessé teszi ezt az ipari és kereskedelmi vállalatok versengése. — De annyit megtudhatunk, hogy mely vállalatok adják a legtöbb megbízást? — Van róla statisztikánk, tessék: a Könnyűipari Minisztérium és vállalatai állnak az első helyen, mégpedig 31 százalékkal; a KGM 27, a Belkereskedelmi Minisztérium 17, a nehézipari 11 százalékkal következik. Viszonylag keveset foglalkoztat bennünket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, jóllehet meggyőződésünk, hogy e tárca területén mindenekelőtt az élelmiszer-prognózisokra lenne nagy szükség. Közeledés a fejlettek színvonalához Az intézet megbízásainak mindössze 25 százalékát kezdeményezik a megbízók, a többi munkát úgy kapják, hogy fölhívják a vállalatok figyelmét egy-egy témakörre, illetve arra, hogy mit nyerhetne a cég a javasolt vizsgálat elvégeztetésével. Követelmény, hogy az egyszer elkészített prognózisokat — szakszóval — karbantartsák, vagyis a változásoknak megfelelően időközönként módosítsák. Erre szolgálnak a panelek is, bár a piackutatók meglehetősen szép számú egyéb forma és eszköz fel- használásával adnak választ a fölmerülő dilemmákra. Egy-egy közvélemény-kutatás alkalmával 2—4 ezer háztartást kérdeznek meg, azontúl figyelembe veszik a szakértők véleményét is. Magyarországról általánosságban elmondható, hogy a tartós fogyasztási javak dolgában a fejlett országok "5 ÖQ színvonalához közeledik, így a kutatók az NDK, az NSZK, Franciaország különféle fogyasztói szokásait, keresletingadozásait tanulmányozzák, mint jövendőnk mai, meglehetősen közelítő tűk rét. A prognózis azonban nem jóslat, bár csakis azokat az információkat veszik figyelembe, amelyek részletesek és megbízhatóak. Átlagéletkor 25 év — Sokan úgy képzelik el a piackutatást — mondja az igazgató —, hogy az nem más, mint a rendelkezésre álló idősorolt meghosszabbítása, a múlt tendenciáiból való következtetés a jövőre. Ez azonban koránt sincs így: a lakosság jövedelmének alakulása, a vállalatok pénzügyi helyzete, a termékek termelési adatai, a külkereskedelmi lehetőségek mind-mind olyan tényezők, amelyeket számításba kell vennünk. De igen gyakran olyan tényezők befolyásolják a prognózis megvalósulását, amelyeket nem lehet látni előre. Ha például elrendelnek egy árváltozást, nyilvánvaló, hogy megváltozik a kereslet,.. — Mennyi témán dolgozik most az intézet? — Negyven vizsgálat van folyamatban... Ez bizony sok, különösen, ha tudjuk: mindössze száz munkatársa van az intézetnek. A munkatársak átlag- életkora alacsony, mindössze 25 év! Az utánpótlás megfelelő, hiszen azon túl, hogy Sazbó László az egyetemen is előad, tehát közvetlen kapcsolatban áll a jövő diplomásaival, fölvették az érintkezést a Műegyetemmel, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátó Főiskolával is. Fontos ez, hiszen az Országos Piackutató Intézet — miként az igazgató mondja — „még a fejlesztés stádiumában van”. A gazdasági reform elmélyülése nyilvánvalóan azt eredményezi maid, hogy mindinkább igénybe veszik a vállalatok e fiatal tudomány fiatal művelőinek munkáját. Keresztényi Nándor Memsän A feleség legyen jó háziasszony, a férjnek legyen humorérzéke ... Lengyelországban a lányok fiatalon mennék férjhez. A fiatal házasok átlagos életkora 20—24 év. 1968-ban minden ezer újdonsült feleség közül 45 volt 19 éves (vagy ennél fiatalabb), a fiatal férjek döntő többsége azonban betöltötte, vagy jóval túllépte 20. évét. Sok olyan házaspár van, ahol a férj és a feleség egyidős. Lengyelországban a háza- sodás feltételei között már régóta nem szerepel a hozomány és a származás. Két nagy városban, a Varsóban és Wroclawban levezetett adatfelmérés kimutatta, hogy a fiatal házasoknak nem egészen ötven százaléka választott magának társat ugyanabból a társadalmi rétegből, amelyhez saját maga is tartozott. Az adatok rávilágítottak arra is, hogy a fiatal nők a műveltségi cenzus szempontjából jóval igényesebbek, mint a férfiak. Míg a főiskolai végzettséggel rendelkező férfiaknak mindössze 4,5 százaléka szeretne ugyanilyen képzettségű nőt feleségül venni, — az egyetemi diplomával rendelkező nőknek már 84 százaléka lép fel ezzel az igénnyel jövendő élet- társával szemben. Hogyan képzelik el a lengyel férfiak az ideális feleséget? A megkérdezett férfiak 70 százaléka a legfontosabb erények közöitt jelölte meg azt, hogy feleségüknek szakma legyen a kezében. Az ideális feleség további jellemződ: hűség, intelligencia, talpraesettség, ezen kívül jó gazdaasszonynak és csinosnak kell lennie. A nők véleménye szerint viszont az eszményi férj legyen hűséges, intelligens, talpraesett és,, . legyen humorérzéke. Nem mernék azon nyomban ítéletet mondani, melyik erénynek lesz. legnagyobb jelentősége a későbbi családi életben. Az bizonyos, hogy , a lengyel feleségeknek muszáj jó gazdasági érzékkel rendelkezniük, mivel a családi kasz- szát rendszerint ők kezelik. Itt érdemes megjegyezni, hogy akkor, ha a férj és a feleség is dolgozik, a nagyobb kiadásokról az esetek 66 százalékában döntenek közösen, míg viszont akkor, ha csupán a férj dolgozik, az esetek 90 százalékában. Ez más szóval annyit jelent, hogy a dolgozó házastársak mindketten nagyobb pénzügyi önállósággal rendelkeznek. O tKA HOOi~A'S ÁBRÁNDOZÁS Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezetek! 1970-re szükséges, bármilyen mennyiségű szerves trágyát (fekáltrágya, dúsított komposzt) határidőre, vasúton szállít a fővárosi talajerö-gazdalkodAsi és ÉRTÉKESÍTÉSI VÁLLALAT, Budapest, V„ Alpári Gyula u. 11. Garantált minőség. Részletes felvilágosítás a 112-492-es telefonon, vagy levélben a fenti címen. Aprón!-detés mmxm 16 EVET betöltött Anyókát naövőátképzősnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Jelentkezés írásban a PTM Jacquard Szövőgyár Üzemgazdasági osztályán. Bp., xin., Szekszárdi út 19—25. ~ adminíszrAto- RI munkakörbe gépírni tüdő női mun- cnerőt felveszünk. Országos Műemléki •'elügyelőség Eger, zárépitkezé.s. ________ A Z EGER. X. sz. Téglagyár Eger. Homok út 2. felvételt olrdet férfi és női segédmunkás munkakörben. ' Felveszünk 1 fő érettségizett, gyakorlattal -cndelkező bérelszámolót egy fő gyakorlott gyors- és gépírót.____________ T EILES tTMENY- ' ELSZAMOLŰT képesítéssel azonnali hn- :állyal felveszünk, fizetés megegyezés szerint. Cím: Heves megyei Vegyesipari Vállalat. Eger. Makiári u. 7. Műszaki osztály._____■ P ERFEKT gyors- és gépírót azonnal felveszünk. írásos jelentkezést az egri hirdetőbe. „Egri munkahely’: jeligére. AZONNALI felvételre felveszünk fűrészporos kazán fűtéséhez két fő fűtöt. rönktéri anyagmozgatáshoz gépjármű- vezetésben Jártas, egy fő targoncakeze- lót és fűrészüzem! segédmunkára 10 éven felüli férfi segédmunkásokat, lő főt. FELVESZÜNK 16 év feletti, munka- könyvvel rendelkező férfiakat és nőket szövődéi, fonodái betanított és segédmunkára. A vállalatnál levő bérezés és szociális kedvezmények a kollektív szerződés szerint, melyről levélben részletes tájékoztatást adunk. Levélcím: Kőbányai Tex- tllművek. Bp.. X. kér. Gyömröi út 90. Munkaerő-gazdálkodás. CHTO’ BUDAPESTI, lakótelepi. egyszoba-össz- komfortos. távfűtéses, meleg vizes lakásomat elcserélném egri. belvárosi, egy-, kétszobásra. „Megegyezéssel” jeligére az egri hirdetőbe. __ E GERBEN, szoba- konyhás. szabad rendelkezésű lakást vennék. „Tavasz” jeligére, az egri hirdetőbe. PARADSAS V A- RON 200 négyszögöl családi ház építésére alkalmas telek eladó. Cím: Honlyak József. Cegléd, Fáy lakótelep A épület, ii. em - H. _________ e gkrszalök, Széchényi út 17. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni ; Andornakta- lya. Széchényi u. 12. JÖ állapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Selyp. Cementgyár, Balogh. ö50-es , Fiai Coupé olcsón eladó. Lefutott kocsit beszámítok. Eger, Puky u. 2. WARTBURG ÍÖSh os eladó. Eger. Vörösmarty utca 61. PANNÓNIA eladó. Eger, Verőszala 1H. ~SIMCA 1300-as. 41 ezer Ft-ért eladó. Szombati Tibor. Hatvan, Horváth M. u. a, _____________ W ARTBURG ”dc Luxe. CF rendszámú, igen megkímélt állapotban eladó. Dr. Szőke, Hatvan, Kórház. ____ r nssm MOZAIKLAP nagy választékban kapható Eger, Homok u. 7'a. , 23. sz. állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz — kőműves, — ács-állványozó, — vízrgázszerelő, — központifűtés-szerelő, — épületi villanyszerelő, — karbantartó villanyszerelő, — hidegburkoló, — festő-mázoló. — üveges, — épületlakatos szakmunkásokat, — hegesztőket, — könnyűgépkezelőket, — kubikosokat. — segédmunkásokat. — betanított segédmunkásokat. A bérezés és szociális juttatás a vállalati kollektív szerződésben lerögzítettek szerint történik. Jelentkezés: 23. számú Állami Építőipari Vállalat, munkaügyi osztályán, Budapest, V., Rosenberg hp. u, 16. IV. emelet. mm Figyelje kirakatainkat! nagy választék a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat betöltésére felvételt hirdet. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: . az ÉMÁSZ verpeléti kirendeltségén. Általános szerelőt (gép-, villany- és olajos) keresünk azonnali felvételre Bér, virágospusztai üdülőnkbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni le- ■het az üdülő gondnokságán. 1970. április 2„ csütörtök