Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-19 / 91. szám
Mit váriak a gyöngyösiek az új művelődési központtól ? Zolnay Pál, a Hogy szaladnak a fák paraszti világa és a Próféta voltál, szívem értelmiségi önvizsgálata után a magyar történelem legnyomasztóbb, de egyben az újjászületés nagyszerűségét is magában hordozó időszakhoz fordult, hogy felszabaduló- , sunk ünnepéhez méltó érzéseket és gondolatokat közvetítsen a nézőhöz. A romantikus ábrázolástól, a nevettető bohózatig széles skálán mozognak a háború viharát idéző, ellenállási filmek. Lehet-e újat mondani és adni tartalomban és formában negyedszázaddal az események után? Ügy látszik, igen. Az Arc alkotóinak sikerült újjáfogalmazniúk az ellenállás gondolatát. A film hőse egy portré, egy arc a sok közül. Név és különösebb egyéni iulajdonság nélkül. Egy arc, a névtelenek közül, aki tenni akar valamit az embertelenség ellen, aki nem tudja tétiemül viselni az elnyomás nehéz napjait. Az arc egy fiúé, őt keresi a rendőrség — mert megbízhatatlan a rendszer számára — s ő keresi, kutatja az ellenállási mozgalommal megszakadt kapcsolatait, hogy a többiekkel együtt szervezetten harcolhasson az embertelenség ellen. De a mozgalomnak szigorú önvédelmi szabályai vannak: akit a rendőrség köröz, annak bujkálnia kell, az nem vehet részt a mozgalom akcióiban. A védekezés érthető, hiszen lebuktathatná az egész csoportot. A fiú Így, kapcsolat híján egyedül marad. Egyedül a nagy embertelenségben . Mit csináljon? Mentse a saját bőrét és tétlenül szemlélje az eseményeket, vagy a álalom ellenére keresse a kapcsolatot? Ebben a kérdésK' gy lélektani intézet ™ ^ munkatársai érdekes kísérletet végeztek. Azt akarták megállapítani, hogyan hatnak a dicséretek különböző fokozatai az emberi teljesítményre. A „kísérleti nyúl” szerepét ez esetben a diákok vállalták, az aipropo egy futóverseny, illetve egy kézilabda-mérkőzés volt. Miközben a diákok önfeledten átadták magukat a sportolás örömeinek, tanáraik különböző — szabványosított — dicsérő megjegyzéseket kiáltottak be a pályára. Például ilyeneket: „így tovább!”, vagy „már sokkal jobb”. A '•ésen levő pszichológusok viszont megállapították, hogy a teljesítményszint eközben nem csökkent, tehát állandó volt. Növekedett viszont — rögtön és azonnal észrevehetően — mihelyt szaporodott az őszintébben hangzó dicséretek száma. Mihelyt a pedagógusok ilyesmiket kiabáltak be: „nagyon jó”, sőt „kitűnő”. sőt ,,bravó”. Ha viszont változtattak a metóduson, és a szemmel láthatólag görcsösen küzdő gyerekeket ilyesmikkel bíztatták: „fog ez menni”, „csak bátran tovább” — teljesítményük ettől a pillanattól kezdve mélyen aláhanyatlott. Végigolvasva a távirati iroda erről szóló kis tudósítását. eltűnődtem: tulajdonképpen semmi világrengető dolgot nem állapított meg ez a kísérlet, s lám mégis milyen nagyszerű dolog, hogy ilyesmire irányítja rá a fi1970. április 19., vasárnap ARC Magyar film ben rejlik a film drámája, ez a lelkiismcrct-vizsgáló izgalom, amely megfogja és feszültségben tartja a nézőt. Ügy is mondhatnám, a harcos egyedüllét drámája ez a film, de így is lehet fogalmazni: a tenni akarásé. Más kérdés, hogy mennyire hiteles, vagy általánosítható a tenni akarásnak ez a sajátos küzdelme. Történészek dolga vitatni vagy bizonyítani, valóban volt-e olyan széles és tenni akaró a magyar ellenállás, mint ahogyan irodalmunk és művészetünk napjainkban megfogalmazza? A filmet Köllő Miklós és Zolnay Pál, a rendező írta. Ügy látszik, mindketten a költői megfogalmazás hívei, filmjük lírai hangvételű, kevés szóval, szinte költői képekkel ábrázolja a felszabadulás előtti Budapest sivár napjait, az emberek életét. József Attila- és Radnóti- versék hangulatát árasztják a képsorok, de utal József Attilára a film néhány jelenete is. Bár a tartalomban ég a megfogalmazás módjában is tudott újat adni Zolnay Pál filmje, művészi módszerét mégse üdvözölhetjük maradéktalan lelkesedéssel. A film írója és rendezője arra vállalkozott, hogy fel- szabadulásunk ünnepéhez méltó érzéseket és gondolatokat közvetítsen a nézőhöz- Ez nemes szándék, de vajon valóban eljutnak-e ezek az érgyeknet, amiről nap mint nap módszeresen megfeledkezünk. Nevezetesen arra, hogy a dicséret és az emberi teljesítmények között közvetlen, egyenes arányú ösz- szefüggés van. És nemcsak, és nem is főképpen a sportban, hanem az élet valamennyi fontos és kevésbé fontos — bár egy teljességre törő ember számára minden fontos — területén. Mondom, eltűnődtem, és rádöbbentem arra is, hogy voltaképpen mennyire kevéssé élünk még a dicséretben rejlő nemes és többnyire úgyszólván kiaknázatlanul maradó hatalmas lehetőségekkel! Magyarán mondva: hogy mennyire nem dicsérünk. Hogy mennyire fukarul osztogatjuk az elismerést, a jó szót az embereknek az arra érdemeseknek. Vajon mi lehet ennek az oka? Eredetét illetően, gondolom, kétféle tényező jöhet számításba: egy objektív és egy szubjektív. Az objektívnak hamar a végére járhatunk. Azt szoktuk mondogatni, hogy nem érünk rá, hogy erre nincs idő, hogy a munkahely nem lelki klinika, hogy a dolgozók dolga, kötelessége az, hogy dolgozzanak. Tehát csupa igaz dolgot hangoztatunk, ám csak addig igazak, ameddig nem mennek az emberrel való törődés rovására. De lépjük csak Jovább: a szubjektív eredők. Hát igen, nem szívesen dicsérünk. Sokszor savanyúan fogadjuk a munkatársaink által elért eredményedet Olykor azért, mert zések és gondolatok a nézőhöz? A nézők százezreihez? A közönség vajon ér- ti-e és befogadja-e ezt a filmet? A kérdőjelek nem a film gondolatának, hanem a megfogalmazás módjának szólnak. A filmet nézve az embernek az az érzése, mintha túl rejtvény szerűen, kihagyásos alapon rakták volna össze egyes jeleneteit. A gondolat, a mondanivaló szándéka világos, de a néző kellő információ híján nehezen tud eligazodni a történetben s így könnyen csorbát szenvedhet maga a gondolat is. Nem a mindent kimondó szájbarágóst kérjük számon — ezen már jóval túlhaladt a művészet és szerencsére a közönség is —, de az elhallgatásból, a nagyon vázlatosan körvonalazott jellemekből, az indokolatlannak látszó magatartásokból sem szabad művészi erényt csinálni. Meghatóan szép ez a film, de helyenként bizony magyarázatra szorul- És hogyan lehet egy filmet magyarázni...? Az operatőr — Ragályi Elemér — munkája külön tanulmányt érdemelne. Festményszerű képsorai, kifejező közelképei szépek, tartalmasak, s hűen szolgálják a film hangulatát és mondanivalóját A hangulatot segíti elő Petrovics Emil zenéje is. Elismeréssel kell szólni a bátor szereposztásról is. A fiút Zala Márk, főiskolai hallgató játssza, nagyon tehetségesen. Jól megformált epizódalakítást nyújt Szirtes Ádám, Drahota Andrea, Mensáros László és Kozák András. Márkusz László nem illik bele a dicséretre érdemesről koraibban kialakított képbe, avagy azért, mert saját leértékelésünknek éreznének az elismerő szavakat, Akadnak olyanok is, akik kifejezetten féltékenységből hallgatnak: attól tartanak, hogy dicséretükkel túlságosan ráirányítják a megdicsért munkájára a figyelmet, ami aztán az ő pozíciójukra üthet vissza, úgy, hogy az illető versenytársuk, sőt, esetleg vetélytársuk lesz Persze, azért nem kell kifejezetten mindjárt a legrosszabb lehetőségekre gyanakodni ... Többnyire azért nem dicsérünk, mert napi lótás-futásunk közben egyszerűen elfeledkezünk arról, hogy dicséret is van a világon. Tehát: hanyagságból. Valljuk be őszintén, ez a tényleges helyzet. Az éremnek azonban — köztudottan — két oldala van. S ez esetben nem szóltunk még a másik oldaláról — tehát azokról, akik várják a dicséretet Akik úgy áhítoznak egy elismerő jó szóért, mint az éhes ember a falat kenyérért. S ha nem kapják meg, ha sorozatosan elmarad a dicséret, akkor megkeseredik az emberek szájíze, armbiciójuk, lelkesedésük lelohad — Tudod — mondta egy ismerősöm —, úgy dolgoztam, mint egy ló. Mindent megcsináltam, és nem számított, hogy mikor; amikor kérték, én ott voltam, és dolgoztam. Egy jó szó nem sok, de még annyi köszönetét, dicséretet sem kaptam érte. Hát abbahagyMÉG CSAK AZ előkészítés szakaszában van az a nagyarányú építkezés, amelynek célja a város igényeinek megfelelő, új, korszerű művelődési intézmény létrehozása. A helyét az épületnek már tudjuk. Ott lesz a Ne- mecz József tér, a Zrínyi u., az Alkotmány u. és a Vak Bottyán utca által körülzárt területen. Szinte szervesen illeszkedik majd a mozihoz, a most épülő tizenhat tantermes szakközépiskolához és a diákotthonhoz. Lényegében a város minden részéből könnyen megközelíthető helyen épül majd, a központban, de mégsem elszigetelten. Persze, ahhoz, hogy ezen a területen felépüljön a művelődési központ, az ott még meglevő házakat le kell bontani. Azt azonban tudomásul kell venni Gyöngyösön, hogy a hagyományos városközpont legnagyobb része előbb-utóbb hasonló sorsra jut, mert csak kevés épület alkalmas arra, hogy fennmaradjon. Ne lepjen meg tehát senkit, hogy a művelődési központ megépítésekor a szanálást is alkalmazzák a terület biztosítására. A művelődési központ befogadóképessége ötszáz személy lesz. Ilyen nagyságú terem azonban csak egy épül, a színházi előadásokhoz. Ennek a helyiségnek alkalmasnak kell lennie még a hangversenyek megtartására, szétam, elvégzem a munkám becsülettel. De semmi többet. — Pedig tényleg csak néhány jó szóra lett volna szükség, és ennek az embernek minden cselekvésre alkalmas energiája a közösség szolgálatába állt volna az elkövetkezendőkben is. Egy kórház igazgató-főorvosával beszélgettem az egészségügyi miniszter látogatását követő percekben. — Minek ez a nagy felhajtás?! — zsörtölődtem. — Hidd el, heteken át erre készült az egész kórház: jön a miniszter. Itt mindenki éjt nappallá téve dolgozott. Hát nem láttad, milyen boldogok voltak a takarítónők, amikor megjegyezte: szép tiszta a folyosó!?... Hidd el, óriási nevelő, ösztönző ereje van ennek... A dicséret dialektikája — ezt választottuk címnek. Igen, dialektika, hiszen az árnyalt megítélés csakúgy beletartozik a kategóriába, mint az emberrel való törődés, a helyes bánásmód kialakítása és a várható kedvező következmények tárgyilagos számbavétele. A dicséret többnyire fejleszti az embert, új eredmények elérésére ösztönzi. A küzdő, a többre törekvő jellemvonást erősíti tehát benne, amellett javítja kedvét, harmónikusabbá teszi viszonyát a világgal, embertársaival. Ennek elérése minden fáradságot megér. Papp Zoltán lesvásznú filmek vetítésére. Hogy célját szolgálhassa, csatlakoznak hozzá öltözők, jelmez- és kellékraktár, műszaki műhely, világosítószoba, vetítőhelyiség, személyzeti öltöző, balettpróbaterem öltözővel és mosdóval. Mint a legszükségesebb tartozékok, amik nélkül maga a nagyterem csak nagyon csekély mértékben lehetne kihasználható. AZ ELŐCSARNOKBAN helyezkedik el a ruhatár, a büfé, a pénztár, és innen nyílnak a mellékhelyiségek is. Gondolni kell arra is, hogy a fiatalok szeretnének majd ebben a szép épületben időnként táncolni, de a különböző szervek is szívesen tartanának itt megbeszéléseket, konfereciákat, tárgyalásokat. Erre szolgál majd a százötven személyt befogadó kisebb terem, amely alkalmas lesz különböző kiállítások megrendezésére is. Ma már a néhány évvel ezelőtt még sorozatban épített művelődési házak nem felelnek meg céljaiknak, mert lényegében egyetlen nagyteremre tervezték azokat. Ezért nem tudnak a különböző szakkörök hol tevékenykedni. Ezt a hibát kell elkerülni a gyöngyösi művelődési központban. Ezért már az előkészítés szakaszában gondolnak szakköri helyiségek létesítésére. A képzőművészetek kedvelői mintT árlaton Mint arról korábban beszámoltunk, a Képcsarnok Vállalat kiállítást rendezett az egri, Széchenyi utcai bemutatótermében a Heves megyei származású, fiatal festőművész, Nagy B. István alkotásaiból. Már a megnyitó napján sok érdeklődő tekintette meg a tárlatot. Ezt mutatja a pillanatképünk is. (Foto: Pilisy) Az elmúlt év tavaszán végezték el a hálózatbővítési munkát Pétervásárán. A bővítés célja az volt, hogy a négyszáz méteres csővezetékkel megoldják a napközi otthon és az óvoda vízellátását. A munkások, — a verpeléti Dózsa Tsz vízvezetékszerelő brigádjának tagjai — kiásták az árkokat, lefektették a csöveket, s közbeiktattak három kifolyót is. Azután az árkot annak rendje és módja szerint be is temették, azonban víz még a mai napig sincs a vezetékben. A verpeléti termelőszövetkezetben időközben megszűnt a vízvezetékszerelő részleg, — munkásokkal együtt átvette az ózdi vízvezetékszerelő ktsz, de as ózdiak nem sokat tfiegy hatvan négyzetméteres helyiséget kapnak majd. amelyhez raktár is csatlakozik. A fotó- és filmszakkör sem lesz mostoha, ehhez is tartozik majd laboratórium és vágószoba. A tanfolyamoknak két ok tatóterem áll a rendelkezés sükre. Mind a kettőnek külön lesz a bejárata, hogy ne zavarják egymást a mas- más tanfolyamok hallgatói Négy klubhelyiség ad lehetőséget a szórakozásra. Ezeknek a mérete negyven és hatvan négyzetméter között változik. Lesz egy vegyes játékterem, ahol kártyázni, biliárdozni lehet és lesz egy klubkönyvtár, illetve folyóiratolvasó szoba. EGYRE ÁLTALÁNOSABBÁ válik a barkácsolás) Akik maguk szeretnek megcsinálni fa- és fémmunkákat, villamos cikkeket, azoknak az alagsorban műhelyek adnak majd erre alkalmat. Miután ennek az intézménynek az irányításara megfelelő apparátusra van szükség, négy irodahelyiség és stúdiószoba is épül. És természetesen: gondnoki lakás. Gondolni kell arra, hogy egyre több gépjármű, autó, motorkerékpár és autó elhelyezése válik majd szükségessé a fontosabb rendezvények idején. Ezért az épület előtt megfelelő parkolóhelyei kell kialakítani. Még két kérdésre illik választ adni most. Az egyik; mikbrra készül el a művelődési központ; a másik: menynyibe kerül majd? Az .építkezésének egészen pontos menetrendje van. Eszerint a beruházási programot az idén, augusztus 31- ig kell elkészíteni. A terveket jövő év április végéig kell leszállítani a tervezőnek,, hogy az építkezést még a jövő év augusztus 1-én meg lehessen kezdeni. A munkálatok két évet vesznek, igénybe. A befejezés időpontja 1973. július 30., az ünnepélyes átadás viszont egy hónappal később történne meg. A költségek is komoly ősz- szegeket igényelnek: harmincmillió körül számítják azokat. Ennyi pénzit a városi tanács önerejéből nagyon hosszú idő alatt tudna csak előteremtem. Ezért kérte fel a város nagyüzemeit az ösz- szefogásra. Ennek következtében a Mátraalji Szénbányák, a Gagarin Hőerőmű és az Egyesült Izzó összesen mintegy tizenhatmillióval járul hozzá a költségekhez. Teszik ezt azért is, mert a városban élő dolgozóiknak, egyébként is kellene művelődési, szórakozási lehetőségekről gondoskodniuk. Az is bebizonyosodott, hogy a kisebb, „önálló” művelődési otthonok, klubok nem tudják azt nyújtani, amit várnak ezektől az egyes üzemek dolgozói. A megoldás tehát a korszerű, központi létesítmény megépíttetése. ÜGY TŰNIK, A TERVEZETT gyöngyösi művelődési intézmény minden szempontból megfelelő lesz. (g. molnár) rödtek a munka befejezésével. A műszaki átadás során feljegyzett hibákat még a múlt év december 31-ig ki kellett volna javítaniuk, de különböző kifogásokkal a mai napig sem végezték el. A községi tanács elnöke telefonál, utazgat, sürget, a szövetkezet vezetői pedig hideg időre, betonozásra hivatkozva halogatják a munkák elvégzését, a vízvezeték szerelésének teljes befejezését. Lassan jubilálnak a munka megkezdésének évfordulóján, s hiába a vezeték, a víznek nyoma sincs. A napközi otthon és az óvoda részére kannákban kell hordani a vizet. De vajon meddig? (He jffA dicséret dialektikája Vízvezeték van, víz nincs...
