Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-14 / 62. szám

Hatvani sikerek a közc| -olások megyei. orosz nyelvi versenyén Az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban rendezték meg Heves megye középis­koláinak orosz nyelvi verse­nyét, amely a hatvani diá­kok nagyszerű sikereivel ért véget. A megyei döntőn három kategóriában — általános tantervű, orosz tagozatos osztályok tanulói és szakkö­zépiskolások — mérték ösz- sze tudásukat a részvevők, akik valamennyien már az iskolai versenyeken jó fel­készülésről adtak tanúbi­zonyságot Az általános tan­tervű oroszosok közül a hat­vani Bajza József Gimnázi­um diákjai bizonyultak a legjobbaknak. Az első há­rom helyet hatvani „baj zá­sok” végeztek: Tökey Ág­nes, Boronkai Anikó és No­vak Katalin. Az orosz tago­zatos osztályok legjobbjai­nak megyei versenyét Bo­gaik Zsuzsanna, az egri Gár­donyi Géza Gimnázium tanu­lója nyerte. utána ismét „bajzások* következnek: Bódi Éva és Jane so Kornél. A szakközépiskolákból ér­kezett versenyzők rangsora: Szecska Anna, a hatvani II. számú Gimnázium és Szak­középiskola, Bedécs Valéria, az egri Alpári -yula Köz- gazdasági Szakközépiskola és Balázs Piroska, a hatvani II. számú Gimnázium és Szak­középiskola tanulója. BŰBÁJOSOK Színes magyar íilm Megnéztem a Bűbájosokat, s őszintén szólva még most sem tudom megfejteni a film néhány rejtélyét. Nem tu­dom például teljes bizonyos­sággal, kik is tulajdonkép­pen azok a bizonyos „bűbá­josok”. A divatbemutatók, a ruhaköltemények és fotós­lámpák ragyogó világában tetszelgő manekenek, vagy a gyerekek, akik rácsodálkoz­nak erre a világra, s a ma­guk módján igyekeznek vál­toztatni a könnyűre mért emberi kapcsolatokon? Egy maneken reflektor- fényben és a magánéletben — így hirdetik a filmet. Az ötletes mondat érdekeset és sokat ígér. Csakhogy a film alkotói, mintha megtorpan­tak volna a magánélet kri­tikai ábrázolásánál, s néző­pontjukat átengedték a gye­rekeknek. pontosabban a ma­neken kislányának, Tündi­nek, aki bár sok bájjal és kedvességgel, de ugyanakkor túl felnőttes okoskodással szemléli, s alakítja a maga világát. Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy a film a gyer­mek szemével nézi, illetve láttatja a maneken és kör­nyéke világát, inkább az, hogy nem viszi egységesen végig ezt az elgondolást, s egész helyett, lazán egymás­ra fűzött történeteket, epizó­dokat kap a néző egy jómoz­gású csinos manökenről, a V A komédiád j (Kedd, 2020) Magyarul beszélő angol film, John Osbome drámá­jából. A filmet 1957-ben Tony Richardson rendezte, csakúgy, mint a Komédiások színpadi bemutatóját Egy évvel ezt megelőzően már filmre vitte Osbome Dühön­gő ifjúság című művét is, azt ami az író számára a világhírnevet hozta meg. Igen rangos a szereplőgárda: Laurence Olvwier, J oan Blowright, Brenda de Ben­zie és Allan Bates. Magyar hangok: Básti Lajos, Mécs Károly, Dallos Szilvia, Vajai Erzsi. A Dühöngő ifjúságban Osborne annak a vélemé­nyének adott hangot hogy nincs jó ügy a világon, ami­ért lehetne lelkesedni, s ez A komédiásra is illik, az el­térés csupán abban van, hogy ebben a drámában szí­nészproblémaként jelentke­zik az ellenvélemény, az egész államrezon elleni ál­lásfoglalás, az elkeseredett, lázadó hangvétel. Az író a musichall típusú színjátszás hanyatlása tevén mutat rá társadalmi problémákra: a cselekményben a főszereplő, lezüllése folytán, már nem képes értelmes művészként alkotni, s ebben nemcsak sa­ját tehetségének hanyatlása a bűnös. Beszédtéma \ (Csütörtök, 18.30) Az irodalmi művek film­adaptációja. A műsor első­sorban Révész György új filmje, az „Utazás a kopo­nyám körül” című Karinthy- regényváltozat révén igyek­szik hozzászólni ahhoz a ne­héz vállalkozáshoz, amely egy irodalmi mü íilmrevite- lekor vetődik fel. A film so­hasem képes a teljes re­gényt. „hozni”, egyrészt ter­jedelmi okokból, másrészt pedig a nfiegjelenítés kü­lönbsége miatt, a nézőre, il- . letőleg olvasóra gyakorolt hatás eltérő * volta miatt. A műsorban Ungvári Tamás és Benedek István beszélgetnek etekről a kérdésekről, s mon­dandójukat a filmből vett rémietekké* is igyekeznek alátámasztani. MHO. március 14., «MNnfe* Az aranykesztyű lovagjai (Szombat, 16.03) Az ötrészes tv-film első részének ismétlése. 1968. ta­vaszán sugározta a televízió a hat óra vetítési időtartamú ötrészes dokumentumdrá­mát, amit Geszti Pál és Gi- mes György írtak századunk leghomályosabb politikai bűnügyéről: a Kennedy­gyilkosságról. A történet a valóságon alapszik, az írók igen nagy mennyiségű doku­mentumanyagból gyűjtötték a dráma cselekményéhez a szükséges adatokat. Mivel azonban éppen az a közép­ponti problémája a műnek, ami homályos — s a Ken- nedy-gyilkosságban homályos pont ugyancsak sok akad—, az írók az ismert tények és összefüggések alapján egészí­tették ki a történetet. Épp ezért volt szükség arra, hogy megváltoztassák a neveket, a helyszínt, ám megtartva a legdöntőbb tényezőket, így Dallast, Oswaldot. stb. Jim Garrison New Orleans-i ke­rületi ügyész alakjáról min­tázták a film főszereplőjét: John Harrisont (Sinkovics Imre alakítja), a valóságos clay-show-ból pedig clay blow lett. A filmet Keleti Márton rendezte. Az öreg hölgy (Vasárnap, 20.20) A Maigret felügyelő című angol filmsorozat legújabb darabja. George Simenon vi­lághírű regényalakjának ka­landjait 39 részben, 3 év alatt tervezi sugározni a te­levízió. Mivel most még í sorozatban igencsak az ele jén tartunk, még elég sok felderítendő rejtély áll Maig­ret felügyelő előtt, amit mó­dunk lesz végigizgulni. A fel­ügyelőt Rupert Davies ala­kítja (Básti Lajos), kél se­gédjét Lucas-t és Lapoinl-t Ewen Solon (Szabó Ottó) és Ne Wille Jason (Sinkó Lász­ló). A történet ezúttal úgy indul, hogy egy előkelőén és visszavonultan élő öreg hölgy házában mérgezés követkéz lében meghal egy szolgáló­lány, s a család a presztízs megóvása érdekében felkéri Maigret-t az ügy kiderítésé' re. Igen gyanús körülmény hoey a szolgáló attól gyógyszertől halt meg, amit az öreg hölgynek kellett vei na bevennie... sűrűn váltott alkalmi sze­retőkről, s a tízéves Tündi­ről, aki szeretné magának megtartani édesanyját. Kár, hogy a film alkotói — Kardos István író és Rózsa János rendező — nem vállal­ták a kevésbé látványos, de társadalmilag izgalmasabb témát, d könnyű csillogás és a magánélet kontrasztjának bemutatását. A filmet nézve, az az érzésem, hogy nagyon is biztosra akartak menni a film alkotói. Erre vall a csi­nos külföldi vendégszereplő, a manekent alakító Éva Vo- dicková, a teljesen indoko­latlanul prózát játszó Koncz Zsuzsa és Koós János, az Il­lés-együttes zenéje, de ide sorolhatnám az operatőr Lő- rincz József ragyogó színes technikáját, a csodálatos ba­latoni felvételeket, amelyek valóban megfogják a nézőt, de ide sorolhatnám a gyer­mekszereplőket, akik most is elbűvölik a közönséget. Mindez azonban lehet lát­ványos, helyenként derűsen kedves, sőt ötletes is, még­sem igazán jó film a Bőbá- josok. Azért kockáztatom meg ezt a negatív megálla­pítást, mert Rózsa János egy­szer már megmutatta* ho­gyan kell jó filmet csinálni, s hogyan lehet a gyermek gondolatvilágát a film nyel­vére lefordítani. Jól emlék­szünk még ugyanis Gyer­mekbetegségek című film­jére. Csak sajnálhatjuk, hogy ezúttal elszalasztottá a lehe­tőséget és művészi mércéjén alul túl könnyűre engedte a Bűbájosok történetét, M., a nagyon szép és jó­mozgású fiatal nő fotomo- dellként kezdte pályáját. A fotós, aki felfedezte, egy kislánnyal is megajándékoz­ta, de az apaságot már nem vállalta el. M. kisebb-na- gyobb kerülőkkel beérkezett: maneken lett. A fővárosban egyik divatbemutató követte a másikat, aztán fotózás, te­levíziós szereplés... Csak mindezek után jutott annyi időhöz, hogy kislányával, Tündivel törődjék. A kis­lányt az öreg nagyszülők ne­velik egy Baláton-parti fa­lucskában. A maneken min­den szabad idejét gyermeké­nél tölti, így Tüdni tanúja lett, hányán és milyen el­szántan udvarolnak csinos mamájának, akinek látszólag csak választania kell a szép­tevők közül egy férjnek, il­letve egy apukának valót... Mondanom sem kell, nem az alapötletben, hanem a fel­dolgozás módjában van a hi­ba. Tulajdonképpen három ember keresi, sőt hajszolja ebben a filmben a boldogsá­got: a maneken, a kislánya és a falun ragadt fiatal taní­tónő. Természetesen minden­ki másként akarja ezt a bol­dogságot. A falusi tanítónőt vonzza a fővárosi csillogás, a tízéves kislány szeretetre vá­gyik, s közben a tizenötéve­sek logikájával és okoskodá­sával szemléli környezetét, a maneken pedig hidegen, ki- számítottan váltja a férfia­kat, szenvedély és szeretet nélkül hull karjaikba. Lehet, hogy e negatív áb­rázolással a film alkotói nap­jaink sexőrületének címez­nek néhány fricskát? Lehet, hogy e céltalan csillogás be­mutatásával fejezik ki aggo­dalmukat a jövő iránt, vagy így mondanak véleményt a megromlott emberi kapcso­latokról? Lehet. Nem taga­dom, vannak ilyen impresz- szióim, de az is igaz, hogy ennél sokkal erősebb élmé­nyem maradt a szép Bala­ton, a ragyogó napsütés, a havas táj, a jégen tovasikló kutyaszán és nem utolsósor­ban a hangulatos zene. Nem az én hibám, hogy elsősor­ban ezzel az élménnyel tá­voztam a moziból. Szerepelt még a filmben Halász Judit, Bárdy György, Bujtor István, Garas Dezső, Balázsovits Lajos és Várko- nyi Zoltán. Márkusé László doétyrí?, et* ^ / A régi úton Akinek nagy gyakorlata van a panaszok meghallga­tásában, abban egy hosszabb idő elteltével kialakul egy érzék, amelynek segítségével több-kevesebb hibával előre meg tudja mondani, kinek mi a gondja, baja. Ebben az esetben ez a gyakorlat teljesen csődöt mondott. Egy húszévesnél alig idősebb nő érkezett, öltö­zete egyszerű volt, de csinos, külseje inkább megnyerő, mint szép. Amikor belépett, gyorsan átvillant bennem néhány lehetőség„ úgy is mondhatnám, magamban tippelni kezd­tem: állás, lakás, bölcsődei, óvodai elhelyezés... Egy csöppet sem volt zavart, sőt a legkisebb izga­lom nyomát sem lehetett rajta felfedezni. Nyugodtan leült, eligazította a ruháját, táskáját ma­ga mellé tette és beszélni kezdett. Éppen ma két hete, hogy kiszabadultam a börtönből. Ne ijedjen meg, nem vagyok gyilkos, vagy betörő. Egé­szen különleges ügy miatt kerültem oda. Az történt ugyanis, hogy szembeöntöttem egy fiút sósavval. A tár­gyaláson derült ki, hogy nem vakult meg, de az arcán meglátszottak a sebhelyek. Lehet, hogy észrevette a megdöbbenést, mert fanyar mosollyal így folytatta: — Igen. Tudom, hogy ez egy furcsa ügy. Megmon­dom őszintén, ezért másképpen kezelték a börtönben is. Valahogyan mindig éreztem, hogy különbnek, tartanon, mint a többit. Sokat olvastam, rám bíztak ott bizalmas­nak számító dolgokat is. — Ez a fiú udvarolt nekem. Fél évig. vagy talán to­vább is. Szeretni sohasem szerettem, de azért kedveltem. Később talán egy fél esztendő múlva, megismerkedtem egy másik fiúval, akit viszont nagyon megszerettem. Szerelmes lettem belé. Amikor összebarátkoztunk, elme­séltem neki, hogy van felszínes kapcsolatom ezzel a má­sikkal, de a legközelebbi találkozáskor megmondom ne­ki az igazat: nem szeretem, mással foglalkozom. A történet elmesélése közben egyre pirosabb lett az arca. Az előbbi nyugalomnak már hűlt helye volt. — így is történt. A fiú azonban nem nyugodott be­le, és zaklatni kezdett. Üzengetett, leveleket irkáit, sőt néha váratlanul be is állított. Ilyenkor veszekedtünk, civakodtunk, újra meg újra kiadtam az útját. A helyzet azonban nem változott, a kapcsolat, ha ilyen furcsa for­mában is, de megmaradt. A másik fiú pedig kereken ki­jelentette, ha nem szakitok véglegesen, többet soha nem jön el hozzánk. Ekkor történt a nagy elhatározás, hiszen szerettem azt a másikat, gyűlöltem ezt, aki el akarta rabolni a bol­dogságomat. És egy este, amikor újra jött, arcul’ öntöt­tem sósavval... A történet végén megnyugodott. Arcáról lassan el­tűnt a pirogág, ismét nyugodt lett, mint amikor belépett. — Kitöltöttem a hat hónapot. Nem volt rám semmi panasz a börtönben. Bíztam, hittem abban, hogy amikor kiszabadulok, egy újabb munkahelyen nem kérdeznek majd, nem faggatnak. Nem így történt. Azt szokták mon­dani, a hír gyors szárnyakon jár. ötödik helyre jelent­keztem már. Hiába. Az egyik helyen még a képembe is mondták: még rendes embernek sincs hely! Most aztán határoztam. Visszamegyek oda, ahol legelőször dolgoz­tam, ahol ismernek, mindent tudnak rólam. Annyit kér­nék csupán, szóljon át a gyárba személyesen és mondja meg nékik, hogy G... Ilonka kiszabadult a börtönből... SzaJay István GE&6NCSE A? 44!/fi ŐS •• 12. Már az első irat elején fal­fehér lett, a jóvágású fiatal­ember arca. Egész lényét le- begővé tette a rémület, egye­dül az akták soraiba tudott kapaszkodni, azokból pedig a biztos halál nézett vele farkasszemet. Egész pályafu­tását kiolvashatta a papí­rokból. „ ... Amikor a brünni katonai fegyházból a sira­lomházba- kísérték a halálra­ítéltet, leütötte őreit és meg­szökött. Azóta nyoma veszett. Ha a körözött szökevényt bárhol sikerül letartóztatni, a legrövidebb úton főbe lö­vendő.” Nem remélt irgalmat. Tu­domásul vette, hogy ütött utolsó órája. Csak percei le­hetnek hátra. Viszik és ki- végzik, így, ahogy van, szmo­kingban, lakkcipőben. Különös, kéjes, borzalmas érzése volt. Élni és mégsem élni. Arca áttetszőre der­medt. Volkhardt a frissen, vidá­man ébredt ember harsogó kedvével nyitotta rá az ajtót. — Ugye érdekes papírok, kedves Faragó? Na, ne ros- kadjon ennyire magába! Em­lékszik még október tizen­ötödikére? Bizony kissé szó­rakozottan beszélt az előéle­téről. Ki gondolta voina, hogy egészen izgalmas múltja van. Amilyen okos fiú maga, nem szükséges a szájába rágni a következményeket. Szóljon, kérem, aggaszt a hallgatása. Faragó nem tudott szólni. — N» igen —• figyelte együttérzőn a Gestapo-főnök. — Rossz közérzete némiképp indokolt. Sajnálom, őszintén sajnálom. Én mindent meg­tettem magáért. Egyetlen szavamra vezető pozícióba ke­rült. Na, Faragó, legyen már egy kicsit férfiasabb. Mivel nem áll módomban a rész­letekkel foglalkozni, Schultz őrmester majd felvilágosítja a továbbiakról. Nagyon ké­rem, ne próbálja megkísé­relni a brünni pankrációt. Az én katonáimat már nem olyan egyszerű leütni. Na menjen szépen. Vegye fel a télikabátját is, nehogy meg­fázzon. Éteri messzeségből érték a szavak Faragó halott fülét. A felszólításra gépiesen csele­kedett, pontról pontra enge­delmeskedve a Gestapo-főnök kívánságának. Kétéltű terepjáró várako­zott a villa udvarán. Ugyan­az a kocsi, amellyel Lébény- be utaztak a nyolc magyar katonatiszt végzetére. Széná- si József ezúttal hiányzott, megszokott helyén, a bal hát­só ülésen Schultz őrmester óriási teste kuporgott. Fara­gó dideregve ült melléje Szaglása is meghalt már, nem vette észre az orrának oly ismerős német katonaszagot, amely benzingőz édeskés bű­zéből, a gumi enyhén fojtó szagából és valami sajátos szappanillatból elegyült. Óvatos tempóban gurultak végig a sötét városon. A so­főr mellett ülő SS-legény mozdulatlanná kövülten néz­te az utast és a térdei közül fölmeredő karabélycsövet markolta. Schultz őrmester belerázódott szoros helyzeté­be, próbálgatta, hogyan tart­sa géppisztolyát, végül az ölébe fektette, csövét pedig Faragó bordái közé nyomta. A városon át egyetlen szót sem szólt Amikor elhagyták a szabadhegyi sorompót, kur­tán mordult a sofőrre: — Balra! Egyik érthete tlenség * másikat követte Faragó szá­mára. Semmi magyarázatot nem talált arra, minek ez a nagy ceremónia, mi szüksége lehet Schultz őrmesternek az ölében heverő nyilas karsza­lagra és miért hozzák éppen erre, a fehérvári országúi­ra, miért kocsikáztatják ilyen hosszasan, amikor sokkal egyszerűbben is elintézhet­nék kivégzését. Túl Szabadhegyen, az emelkedőt borító erdő mel­lett megálljt parancsolt Schultz őrmester a sofőrnek. Óriásit rándult Faragó szíve. Érezte, nem tud majd meg­állni a lábán, ha mozdulás­ra szólítják. Előre átélte a következő pillanatok mozza­natait. — Ide már csak három ki­lométer Táplány-puszta — szólt buffogó hangon Schultz őrmester. — Ott lakik az in­tézőnél Urbantsok Tibor fő­mérnök. A parancs úgy szól, hogy hadnagy úrnak agyon kell lőnie a főmérnököt. Faragó elvesztette az esz­méletét. A fekete semmiből kísérteties álomszerűséggel talált magára és éledő figyel­me alig tudta befogadni az őrmester mélyen kongó sza­vait: — Az országúiról körülbe­lül százhúsz méter a földút az intéző lakásáig. Farral ál­lunk majd az ajtó elé, hogy a lövés után azonnal távoz­hassunk. A bejárati ajtón túl előszoba van, abból három ajtó nyílik jobbra, balra és előre. Urbantsokék szobájába a jobb oldali ajtó vezet. Hív­ja ki a főmérnököt az elő­szobába, ott lője le. Én köz­ben eldobom az udvaron ezt a karszalagot, mert jobb, ha a nyilasokra fognak gyana­kodni. Utána vissza kell térnie hadnagy úrnak az es­télyre. Egy héthatvanötös tiszthe­lyettesi pisztoly meredt Fa­ragó arca elé. Jól ismerte, először Albániában kapott ilyet az SS-től, amikor elő­léptették tizedessé. Félelme elpárolgásának biztos jele volt, hogy újra érezni kezdte a részegséget. — Tessék vigyázni, élesre van töltve — figyelmeztet­te az őrmester. Keze verejtékétől síkos lett a pisztoly agya. Gyen­géd lökéssel tovább indult a gépkocsi. Faragó mindent értett Éles, kemény kontú­rokban látta a Gestapo-fő­nök számítását, hidegen és tárgyilagosan tudomásul vet­te a maga gyávaságát. Ke­zéről leszáradt a verejték, engedelmesen vitte benne Volkhardt akaratát — ahar Iáit Kedves, játékos képzelet­tel formált ornamentika dí­szítette a szemközti ház hom­lokzatát Az osztrákba ol­tott olasz barokk finomságai biztoskezű mesterre vallot­tak, de Weinhoffer Jenőt a legkevésbé épp az érdekelte, miféle ízlés nyomait őrzik a párkányok, a kovácsoltvas ablakrácsok, a kosárívű ka­puboltozat a tizennyolcadik századi polgárházon. Egy­szerűen ki kellett pillanta­nia szobájából, mert néhány másodpercnyi örömittas hall­gatással akarta ünnepelni diadalát. Leplezve örömét, fenyege­tőn meredt Nagy Rezsőre, aki a szoba közepére állított széken ült. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents