Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
á Vj 1970. mircfaa &, vasárnap A Nap kél: 8.12. nyugszik: 17.39 órákét A Hold kél: 6.25, nyugszik: 18.51 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ZOLTÁN nevű kedves olvasóinkat! ösma^yar név, t>ár nyelvünkbe a törölt, oda *r.ont cj. arab nyelvből került át, valószínűleg a jelenlegi Szovjetunió déli részén, a bolgár—török népekkel történt érintkezés során. Jelentése a török nyelvben: mFejedelem, parancsoló”. $ 25 évvel ezelőtt halt meg Sárközi György költő ét író, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége. 1899-ben kispolgári családban született; iskoláit Vácott és Budapesten végzi. Fiatalon az Athenaeum könyvkiadó lektora. Első versei 1917-ben jelennek meg i Nyugatban, és hamarosan Babits legtehetségesebb tanítványai közt tartják számon. Barátságot köt Szabó Ijőrínccel és Németh Lászlóval. Idealizmustól fütött, a Nyugat és az expresszionízmus verstechnikájái egyaránt felhasználó, magas forma- kultúráról tanúskjidó költészete fiatalos hangjával hívja fel magára a figyelmet 1944-ben munkaszolgálatra hurcolják el, s a felszabadulás előtt néliány nappal Nyugat-Mayyarorszá gon, a balfi táborban pusztul el; éhen haL Időíárás: Várható Időjárás ma efttígt Táltozóani felhős WÄ, tObbfelé havazással, havas esővel, délen napközben esővel. Mérsékelt Időnként élénk, változó Irányú szél. Nőnapi kitüntetett Mint lapunkban MrA adtuk, pénteken a Parlamentben — a nemzetközi nőnap alkalmából — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a nőrrkozga’omban kifejtett, eredményes munkájuk elismeréseként, mintegy 100 nődolgozónak nyújtott át magas kitüntetéseken A kitüntetettek között volt Molnár Lászlóné, mátrafüre- di pedagógus is, a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségén e4t tagja, aki a munka érdemrend ezüst fokozatát kapta. Elhunyt Landi János Ülést tartott Eger város tanácsa Szombaton a várnai tanács nagytermében ülést tartott Eger város tanácsa. Az ülésen megtárgyaltak a tanács 1969. évi gazdálkodását, majd a tanács jóváhagyta az 1970. évi költségvetést és fejlesztési alap felhasználására készült javaslatot. Eredményes évzárás Az elmúlt napokban tartotta évzáró termelési tanácskozását a Kápolnai Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. Farkas József igazgatósági Ma: K&iilf&fcli veiiíl^sr^lt ér U ex sie U me& y é is Sí b© A hőmérséklet alakulásában lesz. Várható legmagasabb plus» 5 tok között. (MTI) lényeges változás nem nappali hőmérséklet t. Az európai szocialista országok autóközlekedési vállalatainál már évek óta hagyomány, hogy a nemzetközi nőnapon hol az égjük, hol a másik szódat ista országban látiák vendégül az autákez- lékedésben dolgozo nők legjobbjait. A mostani nőnapon a magyar VOLÁN Tröszt vendégeiként tartózkodik hazánkban egy 43 tagú — bolUttöro „olimpikonok99 Gyöngyösön Talán at igazi olmpffco>nők sem viselik olyan büszkén jelvényüket, mint néhány napja a gyöngyösi VL számú általános iskola valamivel több mint félszáz kisdiákja- Az történt ugyanis, hogy az úttörő-olimpia résztvevői szám ara kidolgoztak a minimum feltételeket Nemcsak a különféle sportágakban, hanem a tanulásban és a mozgalmi munkában is jeleskedni kellett ahhoz, hogy valaki e nemes verseny szereplője és a fehér alapú öt színes karikával hímzett jelvény büszke tulajdonosa lehessen. A feltételeket teljesítő gyerekekre „odafigyelt" az iskola, ünnepélyesen fogadalmat kellett tenuiök, hogy a jövőben sem lesznek hűtlenek eredményeikhez, nem hiányzik majd a szorgalom, a küzdeni akarás... „olimpikonokhoz méltó módon teljesítik feladataikat" Az úttörőcsapat előtt kihirdetett eredmény és az ünnepélyes fo- gadalomtéteí emlékezetessé teszi bizonyára azt a napot, s a jelvény tiszteletet parancsol az iskolai olimpiai keret tagjainak. A küzdelem természetesen csak ezután válik drámaivá, az olimpiai keret tagjai fokozhatják eredményeiket, s közülük is csak a legjobbak juthatnak majd tovább a városi, a megyei és a június 28 — július 5 között Szegeden sorra kerülő nyári úttörő-olimpia versenyeire. Az ötletes indítás természetesen jó hatással lesz a teljesítményekre is. PIACI á/t-tzA* A Szövetkezetek Heves megyei értékesítő Központjának tájékoztatása szerint megyénkben na a piaci árak ■ következőképpen alakulnak: Tojás darabja 1—1,40 Ft, savanyú káposzta kilója 5 Ft, sárgarépa Z.E0 Ft, étkezési burgonya 2,40— S 70 Ft, étkezési burgonya 2 ke -os csomagolásban 7—8.60 Ft, száraz bab 13—24 Ft, cékla 3,20 Ft. fokhagyma egységesen 28 Ft. vöröshagyma 5,40 Ft, dug- tiagyma 11—18 Ft, szárított vöröshagyma 58 Ft, vöröskáposzta 1. to Ft, kelkáposzta 4,20 Ft, fejes káposzta 3 Ft, karaláb kék 3,20 Ft, lencse 25 Ft, petrezselyemgyökér 5—8 Ft, fekete retek 2.40 Ft, torma nemes 2« Ft, sO- tőtök 2,4« Ft, zellergumó 6,5» Ft. szárított petrezselyemgyökér 70 Ft, szárított sárgarépa 50 Ft, szárított zellergumó 80 Ft, kukorica morzsolt 3,40 Ft, árpa 3.40 Ft, téli alma piros fajta 2,8C —7 Ft, téli alma fehér fajta 2,50 —5 Ft, mák 42 Ft, dióbél csemege 80—70 Ft, mandulabél 70—8» Ft. narancs 21—35 Ft. c KÖSZÖNÖM SZÉPEN. Oktatói alapítvány a tanárképző í Sí skálán Az egri Hn Sí Minh Tanárképző Főiskola tanácsának március 5-i ülésén az Igazgató tanács javaslata alapján hazánk felszabadulásának 25. éves évfordulója tiszteletére oktatói alapítvány létesítését fogadta eL A főiskola 22 éves történetében ez az első oktatói alom p ítvány. A PHO ACADEMIA PEDAGOGICA AGRIENSE (Az Egri Tanárképző Főiskoláért) elnevezésű, szép kivitelű oklevelet minden évben eg7 olyan oktató kapja meg aki legalább 15 éve tagja a főiskola oktatói karának, éa magas szintű politikai, oktatói és nevelési tevékenységet fejt ki az általános iskolai tanárképzés érdekében Az első díszoklevelet — melyhez 5 ezer forint alapítványi díj is kapcsolódik — a tanárképző főiskola főigazgatója a főiskola április 3-i állami díszünnepségén adja át. ^\onap óvodában • < avagy: emancipáció — alapfokon Eger legöregebb óvodájában — a Györgyénvi útiban — a legfiatalabb „nőket" köszöntötték és ünnepelték a legfiatalabb férfiak". Az óvónéni már reggel kihirdette a gyerekeknek: — A kisfiúk ma különösen udvariasak legyenek a kislányokhoz, mert — nőnap van... Aztán jött az ebéd. A nagycsoportban mind a 11 kisfiú hóvirággal a kezében köszöntötte a kislányokat, s ezen a napon csak a fiúk szolgálták fel az ebédet. Amikor találkoztunk a fiatal „gavallérokkal”, i az óvónéni megkérdezte tőlük, hogy milyen ünnep van, illetve kiket ünnepeltünk ma. Leikner Tomi fürgén felugrott és rávágta: — A nőket... Aztán Hegyi Jancsika, Huszti Gyuri, Kukolya Csaba és Kemenes Gyuri szépen elszavalta a köszöntő versikét: „...mondta is az óvónéni, hogy ma minden nőt világszerte ünnepelnek..." A kislányoknak láthatóan tetszett, hogy most ennyire körülrajongják őket a fiúk. — Kik szolgálták fel az ebédet? — kérdeztem „provokatívan'*. — Az egész fiúk ...1 — jelentette ki büszkén, sugárzó szemekkel Lubai Évike. (faludé) gár, román, csehszlovák és német — autóközlekedési dolgozó nőkből álló delegáció, A vendégek ma egész nap megyénkben tartózkodnak: délelőtt Gyöngyösön ismerkednek a város nevezetességeivel, majd megtekintenek néhány mátrai üdülőt, s délután érkeznek F,gerbe, hogy meet sic a megyeszékhely történelmi nevezetességeit. Március 14-én: lar»angi bál a j<ái»Lotán Az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola — a matematika-fizika szak K1SZ- alapszcrvezetének rendezésében —, március 14-én tartja hagyományos farsangi bálját a főiskola épületében. A talpalávaiót az ötéves nyugat-európai kőrútról a közelmúltban hazaérkezett Horváth shaw-együttes szolgáltatja. Ezenkívül nagyszabású műsor szórakoztatja majd a vendégeket. A műsorban közreműködik Magay Klementina, Gábriel de Souza (néger énekes) és Szuhai Balázs. 24 év doff 25 győrinek Marin Jósé Ferreira n éves bra>;*l asszony pénteken, házasságának 24. évében világra hozta 25. gyermekét. A Ferreira család mélyen vallásos és nem hajlandó semmiféle óvintézkedést tenni a további gyermek- áldás megelőzésére. (AJFP) elnök adott tájékoztatást az 1969-es eredményekről. Többek között elmondotta, hogy a szövetkezet kereskedelmi üzemága 15,6 százalékos, a vendéglátóipari üzemág pedig 16,4 százalékos forgalmi felfutást ért el 1968-hoz viszonyítva. Huszonnégy százalékkal növekedett a gazdálkodási eredmény is. A tájékoztatást követően kedves ünnepségre került sor, amikor a káli iparcikk bolt és az ÄBC-áruház dolgozóinak átadták a „Szocialista brigád” címmel járó oklevelet. Ugyanakkor az iparcikk bőit dolgozói a szocialista munkaversenv során kifejtett munkájuk elismerö- seként átvettek „A szövetkezet legjobb kiskereske.de' mi egysége” kitüntetést éf vándorzászlót is. Fői<?a?:<raiói ki nevezés A művelődésügyi miniszter március 1-i hatállyal Szűcs László, főiskolai igazgatói, az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola főigazgatójává nevezte ki, Loüóné’íyes utáa autói nyert Nem míiKl^rKTMui «arrent?« érte Pintér Béla esztergályost, ar. egri Fi nomszierelvenygyár dolgozóját. A fiatalember még szeptemberben munkahelye 4 fős lottózó brigádjával 4-es találatot ért el, s akkor egyenként tíz-tízezer forintot nyerlek. Pintér Béla egydc munkatársával együtt a lottón nyert pénzen 2—2 gépkocsi nyeremény-betétkönyvet váltott. A februári sorsoláskor a szerencse továbbra sem pártolt el mellöle és 9 537 413 számú betétkönyvére egy Trabant Limousine-t nyert. — Ezentúl kocsival jár a munkahelyére? — érdeklődtünk a Noezvajon lakó nyertestől. — Nem. Eladtam az autót, házat építek, kell a pénz. nősüld előtt állok. De azért lesz kocsim! A betétkönyv továbbra is bent maradt, remélem, továbbra is szerencsém lesz, a májusi sorsoláson biztoran kihúznak egy Polski Fíatot . . . — mondja nevetve a hetyke bajusz ú fiatalember. (simon) Hosszas betegség utáei március 6-án elhunyt Landi János elvtárs, a gyöngyösi pártbizottság ipari osztályának vezetője A járási párt- bizottság saját halottjának te. kinti. Temetése március 10* én, 15 órakor lesz Gyöngyösön, a Felsővárosi temetőben. Magyar Szocialista Munkáspárt Gyöngyös Járási Bizottsága Drámai küzdelem a hóviharral Nyugat- Lengyelországban Egész Nyugat-Lengyelországban, s különösen Alsó- Sziléziában pénteken szinte emberemlékezet óta nem tapasztalt hóvihar tombolt, s a havazás folytatódik. A vasúti és közúti forgalom számos vonalon megbénult Több vonat köztük a Majna Frankfurt—krakkói gyors elakadt a hótorlaszok- ban. A 3écs—Prága—Varsó vonalon közlekedő Chopin- expresg több mint ötórás késéssel érkezett meg a lengyel fővárosba. A szcecini, wroclawi és Eielona Góra-i vajdaságokban a hadsereg alakulatai is részt vesznek a hóeltáka- rításban. Pénteken délután Szcec'nben 22 ezren dolgoztak a városi közlekedés biztosításán. (MTI) Interiú Rita Haywort: — Életem öt legjobb esztendeje az volt, ami 29 és 30 éves korom között zajlott le... Nincs «»<0*lá!ato9 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlésé szerint a Jű. játékhéten óttaláiatos játékszeivény nem érkezett. Négyes találatot 50 fogadó ért el, nyereményük egyen, ként 82 326 forint Három találata 5354 fogadónak volt, nyereményük egyenként 384 forint. A kettő találatos szelvények száma 155 856 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményületék levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) NDK-beli újságírók Egerben A Külügyminisztérium és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vendégeként hazánkban tartózkodó Eleonore Sumpf, Werner Beckmann, Konrad von Billerbeck és Heerke Hummel, NDK-beli újságírókat szombaton, a megyei pártbizottság székházában fogadta dr. Sípos István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára. A fogadáson reszt vett Papp János, a Népújság főszerkesztője is. A vendégek ezután városnéző sétára indultak, majd a kora esti órákban elutaztak megyénkből. (Foto: Kiss Béla) A Hagyat Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottság, áa « meg JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger muuu» u. .. trr.-. u.i xcieron: iz-os., ÍZ 13.. so-JS.. M-44. Gyöngyös: H-tT Törleszti a Maavar r-.wi. előfizetési 41J egy hóra: 20.— Ft Elóiizethetö bármely aaaáafcAvatalnái és kézbesítőnél. Index- aaaa*, Heves «kegyel “nmiti Vállalat, Eger, Bródy Sándor atcs í Poa**‘ tnáea napilapja. - rdsxerkesriő: PAPP JANÓ« - Kiad}* * Reve* megyei Lapkiadó Vállalat. dannist u. 3. (Pf.: *3.) Telefon: 12-88., 13 73.. 30-3».. M-M. Gyöngyös: l*-«7. Terjeszti a Magyar Posta