Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Mit jelent a több forint ?

Részlet egy február végi napszámból:

kormány Tájékoztatási Hivatala közli:

A munkaügyi és egészségügyi miniszter előterjesztésére a kormány ez év március 1-ével 1 elemelte a megszakítás nélkül működő egészségügyi és szociális intézetekben közvetlen ápolási és gondozási feladatokat végző, szakképzett és szakképzetlen ápolónők, gondozónők, segédápolónők és takarítónők bérét. A béremelést munkaköri pótlék bevezetésével kell végrehajtani.”

OOOO

A rendelkezés híre már eljutott minden érintetthez. A fogadtatásról, a hatásról érdeklődve kerestünk fel aéhány ápolónőt...

OOOO

pikkor volt a legnehezebb.” Lerobbant öt kolléganő. Az osztályon én voltam a vezető nővér és a beosztott is egyben. Segítséget csak egy tanfolyamos ápolónőtől kaptam. Az egész éjjel csak távgyaloglásból vagy éppen izgalomból állt.”

Egyik nehéz napját, talán « legemlékezetesebbet idézi Miskolczi Sándorné ápolónő, a megyei kórház 2-es sebészetéről. Ez csak egy epizód, de mennyi akadhatott tizennyolc év alatt. S mindezt és ennyi év után csak 1700 forintos alapfizetésért. Igaz, ehhez még hozzájöt a 102 forintos korpótlék, de ez sem emelte „égig” a hiva- iásszeretet forintos megbecsülését. Amikor az új törvényről kérdem, kertelés nélkül válaszol:

— Már decemberben hallottuk, hogy készül valamilyen rendezés. Rég vártuk, természetes, hogy örülünk...

— A minimális összeg kétszáz, a maximális juttatás 400 forint Hogyan történik az elosztás?

— Itt, nálunk, pontrendszer alapján. Pontozták az eltöltött évek számát, a munka-, a hivatásszeretetet, a szakmai hozzáértést, a munkatársakkal való kolle- gális viszonyt; s ennek alapján döntött az osztályvezető főorvos, a szakszervezettel ey”atéwé<;ben.

— ön mit remél?

— Még nem került nyilvánosságra az elosztás, de nem tagadom, illegálisan már megtudtam: havi 370

forintos munkaköri, ahogy mi itt mondjuk: ágymelletti pótlékot kapok.

OOOO

„Az ápolónő feladata segíteni a magatehetetleneken. Ha kell — és mennyiszer kell — nem lehet húzódozni a betegmosdatástól, az etetéstől. mert nemcsak a gyógyszeres ellátás a feladatunk. Mosolyunktól nemegyszer az utolsó óráit élő embernek oszlik halálfélelme. És mosdatni kell a halottakat is. Embereken segíteni, ezt választottuk hivatásként.”

így idézi a pálya, a hivatás nehézségeit és szépségét, mintegy összefogva Helme- czi Erzsébet, aki csak március elsejétől dolgozik a kórházban. Ö is örül a fizetés- emelésnek, bár eddig sem volt elégedetlen:

— Mások csak 1300-zal kezdtek. Velem közölték, hogy megkapom az 1400-at. Külön meglepetés volt a 200 forintos pótlék híre. 1600- zal kezdeni egy pályát, úgy érzem, sehol sem szégyellni való dolog.

— Mi lesz a plusz forintok sorsa?

— Gyűjtök, mert szeptemberben megyek férjhez, s ilyenkor érthető, hogy égetően kell a pénz.

Gyűjteni tervez Miskolczi Sándorné is. Ö kisebbik lánya majdani férjhezmenete- lének ideiére gondol előrelátó anyaként.

OOOO

Járom az egészségügyi gyermekotthon „kórtermeit’. Felnőtt gyerekektől, szellemileg halott fiataloktól riadt tekintettel sietek egyik teremből a másikba. Egy gyerek csúszik elém a folyosón ... Értelmes tekintetében szinte sejtem a kérdést... És gyóoyíthatatlan ... A kórisme: izomsorvadás... Üjabb megfagyott, értelemszegény tekintetek. beszéd híján hava foszlányok szakadnak fel a torkokból... Itt dolgozni kettősen nehéz..,

És mégis akadnak, akik vállal;ák a legnehezebbet is. Pedig ez a munkakör nemegyszer veszélyes is. Csőn•

tos Miklósné mondja, hogy bármikor fejbe vághatja bármivel egyregy elborult elméjű fiatal. S ő mégsem unta meg:

— Nem lehet teljesen lemondani róluk, valamit azért lehet tenni értük.

A fiatalasszony közel egy éve dolgozik itt, júniusban szerez majd szakképesítést. Addig havi ezer forint alapfizetésért és a veszélyességi pótlékért — nem rendkívüli összeg — törődik a tragikus sorsú gyerekekkel. Ö is örömmel üdvözli a fizetés- emelést:

— A pontos összeget még nem tudom, de úgy érzem, megkapom majd a havi 250- et.

OOOO

„Akadnak nálunk szellemi fejlődésben lemaradt, de kezelhető gyerekek is. Nincs annál nagyobb öröm, amikor az értelem fényét látom gyűlni a megfáradt, az eddig néma tekintetekben, velük fel kell fedeztetni a világot."

így érvel Csutorás Júlia, aki már három éve dolgozik az otthonban. Munkakedve azóta sem csökkent. Fizetése eddig sem volt rossz — az intézet vezetése mindig is igyekezett az igyekvő műn kát a lehetőségekhez mérten maximálisan honorálni — most mégis többet kap. Amikor az igazgató főorvosnő előtt reményeiről kérdem, még tanácstalan, de főnök nője kisegíti:

— Nem titok már, Júlia megkapja a plafont, a havi négyszázat.

— így mennyi lesz a havi fizetés?

— 2080 forint.

Nem aprópénz, bármelyik

kezdő orvos is megirigyelhetné, ám mégsem irigylendő, mert jogos méltatás azért a nehéz, azért a felelősség- teljes munkáért, amit az in tézet nővérei végeznek: értelmet próbálnak lopni a „holt” tekintetekbe.

OOOO

A törvény már életbe lépett, emberséges, igazságos, hiszen rég kellett ez a forintbeli plusz azok részére, akik rajtunk, embereken segítenek, kis pénzért, ám legtöbbször önzetlenül, hivatás szerétéiből...

Pécsi István

Régi képek, sárgult papírok a kezdésről vallanak

ELSÄRGULT papírok, fakuló feljegyzések. Némelyiken már kissé elmosódott az írás: jegyzőkönyv, mely felvétetett a nőszövetség gyűlésén. ., Régi, szakadozott szélű képek. Asszonyok állnak a hófehér zászló alatt, amelyen a nők érzelmeit a legjobban kifejező jelkép, a békega- lamb röpköd. Aranybetűs felirat: MNDSZ. A képen,

amelyen fehér köténye® nők mosolyognak, a tiszanánai napközis óvoda megteremtői, fenntartód Fénykép az MNDSZ-iskoláról. A résztvevők közül sokan már nem élnek. Sokan már nagymamák, a fiatal vonásokról néha csak találgatni lehet, kik voltak.

Emlékezik egy egész ország a 25 esztendővel ezelőtti eseményekre. Emlékeznek ezek az asszonyok is. Sokan szedik elő a fiókok mélyéről a féltve őrzött leveleket. Országos vezetők írták nekik, kérve segítségüket, biztatva őket munkára.

öreges betűkkel írott levél. A megye első nőszövetségi titkára, Bakondi Károlyné küldte maga helyett, mert beteg a detik kis öregasz- szony. Az első évekre emlékezik. Régi jegyzőkönyvön őrzi a nőszövetség első megyei vezetőségének névsorát. Elnök: dr. Katona Zoltánné,

Gárdonyi Gésa írógépe

Ismét használható állapotba hozzák Gárdonyi Géza több mint fél évszázados, Ideál típusú, német gyártmányú írógépét. Az igényes munkát Tavaszi József írógépműszerész végzi: eddig már több mint 500 órát dolgozott az értékes írógép rendbehozatalán. Előreláthatólag két hónapon belül teljesen elkészül munkájával. A felújított írógép majd méltó helyére — a Gárdonyi-házba kerül.

(Foto: Kiss Béla)

7.

— Van szerencsém a szerövébe mondani, Cziple testvér hogy maga egy pojáca! Jói jegyezze meg, mindenkinek ráeshet egy tégla a fejére! Most pedig menjen, lövessen agyon a nyilas őr3^el!

Bogdanov István nem akart hinni a fülének. Lassan, mintegy véletlenül megkereste tekintetével Kiss Istvánt A bajszos marós mosolyogva rákacsintott. Mind- ját be is fejezték ezt a néma párbeszédet, mert ott lá- batlankodott a sziszifuszi Márkusz Ferenc, a mindig szőrős pofájú Fülemüle. Ettől az alattomos embertől tartottak a legjobban. Besúgó hírében állott, éppen ezért nevezték maguk között a munkások Fülemülének.

Bogdanov elcsodálkozott, hogy meg sem kísérelte a nyilas Cziple pártfogását.

A bivalyerős Balogh Mihálynak viszont nem tetszett különösebben a rokonszenves Nagy Rezső bátorsága. Óriási mancsával el- tuszkolta Cziple Simon közeléből a fiatal géplakatost.

— Mi nem lehetünk marakodó kutyák. Fogd be a szád és tedd a dolgod.

Közéjük ódalgott a nyilas őr, Ázottan, ferde fejét a katonaköpeny gallérjába húzva nógatta az embereket,

aSIO. március i, vasárnap

furcsa, nőies hangján:

— Frissebben, frissebben, magyar testvérek! Ügy látom, sok a vita. A dumát hagyjuk a győzelem utáni időkre!

Bogdanov István nyugodtan lazította meg a mozdony tetején heverő vagonalvázat. „Az akasztásodat hagyjuk a győzelem utánra” — gondolta Kovácsról.

Cziple Simon vágta tovább a hegesztőpisztollyal a roncsokat, mintha semmi sem történt volna Nagy Rezső ránézett és köpött.

Ha félt valamitől Németh László János, az elsősorban a gyávaság volt. Legalább is ezt hitte magáról. Arra nem gondolt, hogy irányított akaratát megkerüli a félelem és fáradtságként nehezedik idegeire. Rég kívánta ekkora sóvárgással az alvást, pedig az éjszakai műszaknak nézett elébe, este hatra az öntödében kellet lennie.

Tüdeje már nem érzékelte a vonatkupé rossz páráját, lélegzett álmosan és csüggedten, mint a többi ember.

A dohos kabátok gyűrött arcok és szegényes batyuk káoszában egy fiatal nő szépsége virágzott. 'Mivel Németh László János sokkal inkább volt a múzsa rajongója, mint öntödei írnok, a benne lakó költő feledtette a fáradt bujdosót, tiszta örömmel csodálta a gyönyörű nőt. Talán egyidősek lehettek, mindketten húszévesek. A lány viszonylag elegáns volt, kacér fekete kalapocskája alól ritkán látható bronzbama haj csoda omlott rá az irhabunda fehér prém- gallér.iára.

— Mikor érkezik a vonat Győrbe? — kérdezte a mellette ülő suhanctól, de tudta, hogy a választ az áhíta- tos fiatalembertől fogja megkapni.

— Tizenhét óra hoszonöt- kor lenne az érkezés, de valamit késni fogunk — felelte Németh László János és érezte, izzadni kezd az arca, amikor ránézett a lány.

Megint fásultság telepedett a kupéra. A lány mellett ülő pattanásos kamasz felsóhajtott:

— Legalább rágyújthatnék ...

Németh László János elővette a drapp színű cigaret- tás csomagot, gyűrött Leventét nviíifőtt a fiúnak.

— Engem is megkínálna? — kérdezte a nő és ez a kis fesztelenség nagyon jólesett a fiatalembernek.

Épp lobbant a gyufa, amikor kivágódott a kupéajtó és betoppant két nyilas. Németh László Jánosnak megrándult a keze, de ezt a vonat lengésére is foghatta. Mindkét nyilast ismerte. Az egyik, Piri ti József mészárossegéd, a másik Péter József vásári kucséber.

— Mindenki a helyén marad! Igazolványokat kikészíteni! — rendelkezett kiabálva Péter József, mintha ezrekhez intézte volna szavait.

A vagongyári öntöde írnoka nyugodtan lehajtotta komoly fejét, csukott szemmel válogatott belső zsebében papírjai között.

Először a pattanásos kamaszt kezdték faggatni. Pi- riti József kérdezgette higgadtan, majdnem gyengéden.

— Hogy hívnak, édes fiam?

A kamasz önkéntelenül

pillantott a nyilas kezében levő igazolványára, jelezve mozdulatáról, hogy a papíron minden adat megtalálható.

— Novák Márton ...

— Aztán tudsz-e valamit a statáriumról?

A kamasznak csak a pattanásai piroslottak fehér arcán.

— Kérem, én nem akarok bujkálni...

— Honnan jössz?! — dör- rent rá gorombán Péter József.

— Budapestről... Épp a hadügyminiszter úr parancsára utazok haza ... Holnap reggel jelentkezni fogok ...

— Ajánlom is — jegyezte meg halkan Piriti József.

Eközben anyás szeretettel nézte a kamaszt a bronzbarna lány. Semmi megillető- döttség nem látszott rajta, amikor Piriti József faggatni kezdte:

— Hogy hívják a kisasz- szonyt?

— Köteles Lenke.

— Szóval Köteles Lenke. Aztán honnan tetszik utazni a kisasszony?

— Szintén Budapestről.

— Ne ne tessék izéin! velem. Láttam, amikor Komáromban jegyet váltott.

Köteles Lenke játékos fejmozdulattal ringatta meg gyönyörű haját.

— Akkor is Budapestről utazom. Komáromig Hegy- megi László vezérkari százados úr jóvoltából katonai személykocsin tettem meg az utat

A szép nő feltűnési vágyat keltett a kuoséberben, büszkén kapaszkodott a nyakában lógó géppisztolyba.

— És elárulná a kisasz- szony, hogy mit keres errefelé?

A költő érthetetlen aggodalommal figyelte a párbeszédet. Meg volt róla győződve, hogy Köteles Lenke, mint ritkaszép és jólnevelt úrilány a gyanúfelettiség irigylendő előnyével rendelkezik, különben nem lenne ennyire határozott, mégis félt miatta.

Köteles Lenke könnyed viselkedésétől fölengedett a kupéban szorongó emberek riadtsága.

— Az urak talán tudják, hogy itt van Győr megyében Hilbertpuszta — csevegett barátságosan a lány. — Igazán nem akarok dicsekedni vele, de rokonom az uradalom tulajdonosa. Hozzájuk megyek, mert beteg szegény nagynéném, mármint Hilbert Ferencné őnagysága. Nem tudnák véletlenül megmondani, hogy mikor van csatlakozás Enese felé?

— Majd megmondom, ha vasutas leszek — mordult kelletlenül Piriti József. Aztán vészjóslón ráterítette tekintetét a költőre. — Na, maga jóképű lurkó. Mutassa gyorsan az újraoltási bízó nyítványát.

— Parancsoljon — és átnyújtotta katonakönyvét.

A kucséber közben kérdezgette:

— Hol járt?

— Ácson — felelte a költő, de mindjárt kétsége támadt, helyes volt-e megmondani az igazat.

— És mit keresett Ácson?

Gyorsan, szinte akaratlan

vakmerőséggel válaszolt Németh:

— A Hungarista Állam, a Kárpát-Duna Nagyhaza történelmi létjogosultságáról tartottam előadást a cukorgyári testvéreknek. ■

(Folytatjuk.)

titkár: Bakondi Kásolynft

szervező titkár: Bujtor And>- rásné, oktatási vezető: Szepesi Györgyné. propagandista: Reisinger Mária (aki később a megye első szociáldemokrata képviselőnője lett).

VALAHOGY így kezdődött. De mégsem! Ez más? akkor volt, amikor a sok-sok: kis falusi, városi csoportot össze kellett fogni., Mert ezt megelőzően városokban éa falvakban egymás után szerveződtek a nőszövetségek, nőbizottságok. Szövetkeztek az asszonyok a háborús sebek gyógyítására és arra, hogy megőrzik a gyermekeket az akkor még közelmúlt idők borzalmaitól. Minden községben éltek olyan asszonyok, akik a Kommunista párt felhívására munkához láttak. Domoszlón Árvái Dezsőn é, aki később Bakondiné után a megyei titkár lett. Tiszanánán Csillikné és a két Tóthné. Kisnánán Bérezés Jáno&né, a tanító felesége. Parádfürdőn Kovácsi Pálnét bízta meg a párt, hogy foglalkozzék az asszonyokkal. Vállalta és 1948 óta egyfolytában a helybeli nőtanács titkára.

A képekről újabb és újabb arcok válnak ismerőssé. Kovács Józsefné, az egri járás népszerű Stadler Lidi nénije, aki Eger város első nőbizottsági titkára volt, s 25 évvel ezelőtt mint fiatalasz- szony, egyike azoknak, akik társadalmi munkában vitték, a párt lapját az olvasóknak. Mácsai Istvánné szíve már akkor is az emberek gondjai, bajai felé fordult, megszervezte a hazatérő hadifoglyok fogadását, ö volt az első MNDSZ-iskola vezetője. Szilvásváradon Brassód Imréné talált időt arra, hogy gyermekei nevelése mellett a közügyekkel is törődjék. És már a fiatalabbak is emlékeznek Bukszár Lászlónéra* az egri járás volt MNDSZ- titkárára, aki azóta sem vált hűtlenné a közösségi munkához. elnökhelyettese az egeresein szövetkezetnek.

CSONTOS ISTVÁNNÉ még szinte kislány volt, mikor bekapcsolódott a nőmozgalomba. Itt végzett munkájáért küldték szakérettségire, majd jogi egyetemre. A gyöngyösi asszonyok ma is sokszor fordulnak hozzA ügyes-bajos dolgaikkal

És ki győzné felsorolni azokat, akik az első hónapokban az első hívó szór® munkához láttak. Szervezkedtek, segítettek, ott ahofi tudtak. Ruhát gyűjtöttek & rongyoskodóknak, meglátogatták a magukra maradókat és kenyeret adtak az éhezőknek. Ezek a dolgok voltak akkor a legfontosabbak. Aztán teltek az évek és újabb formája kerekedett a munkának. Később már tanulásra serkentették egymást, munkába álltak, ismerkedtek a gyárakkal & kezdtek szót emelni amellett. hogy ne csak írott betű legyen az egyenjogúságra hozott törvény. Segítettek megszervezni az első termelőszövetkezeteket és ott is dolgoztak derekasan. És mindig ott álltak rendíthetetlenül a párt mellett.

Huszonöt év szállt el ä fejük felett. A fiatal arcokra ráncokat rajzolt az idő és a hajakat az évek ezüstje fedte be. Sokan már átadták helyüket a következő nemzedéknek, de szép örökséget hagyva rájuk, az úttörők kemény, sokszor hálátlan munkájának eredményeit.

A nőnapi gyűléseken, ünnepségeken most 900 régi harcostársnak adják át az emléklapokat, szerény jelképeit a köszönetnek. Kilesnc- száz nevet felsorolni is sok lenne, bár mindnyájan megérdemelnék.

*

RÉGI KÉPEK, sárguló

papírok őrzik a kezdet göröngyös útjának emlékeit, Tisztelet azoknak, akiknek emlékét e képek és írások őrzik, akik névtelenül a történelmet írták azokban aa években,-- deák s