Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

,C8in.«^Béi«” brlg-ftd Leányok a Bükk-?ennsíkon A Bükkben még igazi tél honol, vastag hótakaró borít­ja a csúcsokat, hegyhátakat. Akár a tél palástja, oly érintetlen a csend. A töl­gyek, a bükkök, a fenyők — hó illatában — ezüstbe ful- tan állnak odafent „Tavasz jöhetne már... r Nagyvis- nyóm tizenhét fiatal leány csak erre vár. Zsendüljön a tavasz, olvadjon el a hó, su­gárzó, friss nap szárítsa az avart — akkor indulhatnak ők is a hegyre, a fennsík ardeibe. Kik ezek a fiatal leányok? Erdőművelők, csemeteápo­lók. gallyhúzóik, padkázók, maggyűjtők: a szálvásváradi erdészet Tyereskova brigád­jának tagjai. Tizenöt éves a legfiatalabbjuk és tizen­nyolc a legöregebb”. Évek óta dolgoznak az erdészetnél, azóta, hogy a nyolcadik osz­tályt bevégezve, az iskola padjaiból kiléptek. Egysze­rű, kék fedelű füzet a mun­kanaplójuk, fehér lapok őr­zik, színes, kedves rajzok kö­zött, hétköznapjaik történe­tét Találomra felütöm: „A csemetekerti magvak kikel­tók. Ezeket rendszeresen gyomláljuk és kapáljuk” „Fenyő, bükk, tölgy és ju­har csemetéket ültettünk. 800—1000 csemetét tudtunk elültetni páronként”. „Gallyhúzogatás volt a dol­gunk. Ezt nagyon nem sze­retjük csinálná. A gallyak széttépik a ruhánkat és összekarcolják a kezünket” „Szép tiszta, napfényes délelőtt a Kőháton padkáz- tunk. Egyikünk felkiáltott mert megpillantotta a Tátra hófedte csúcsait Mindnyájan megcsodáltuk.” A derókhajlí- tó. testet el nehezítő, az iz­mok rostjait fájdító, csukló­kat elgyöngítő, ingyullasztó munka szaval következnek. Aztán a kemény burkolatú szavak közül felém int vala­mi kedveset sejttető, ábrán­dos ellágyulás. Egyszerre él-' ni kezdenek, megforrósod­nak a betűk: „Augusztusban esténként a hulló csillago­kat figyeltük.. .” Hármaskút a szálláshelyük. Tavasz elején felköltöznek a hegyre, s dolgoznak, amíg az idő engedi, késő őszág, tél elejéig Hetente két nap, szombat és vasárnap látja őket családjuk. Hogyan telik életük fenn a hegyen? Naplójukból jegy­zem a választ: — A szálló nagyon sivár hely. Egy szobában 10—li­en alszunk. A tisztálkodás lehetőséggel is baj van. A kutak rriár nyár elején ki­száradnak. A vizet hordóban hordják Csurgóból, de ez nem elegendő. A vizet üst­ben melegítik és 2 litert ad­nak egy személynek. Pe­dig rendszeres tisztálkodás nélkül 17 lány nem lehet meg. Mosdótál is 3—4 van egy szobában, várakozni kell, amíg mindenki sorra kerül­het és a tálat megkaphatja. Művelődési igényeinket könyvtár és tv elégítené ki. A könyveket nem cserélik, évek óta ugyanazok a köny­vek állnak rendelkezésünk­re. A tv-t nem nézhetjük, mert nincs villany, ha meg villany van, a tv rossz. A villanyáramot aggregátor adja, de legtöbb esetben rossz, vagy üzemanyag nincs. Mi pedig nem azt tartjuk, mint az Omegáék: „Petró­leum lámpa. jaj. de szép a lángja ...” Áz üzemi kony­ha is megszűnt. Az ételt Bán- kútról hordják át és itt új­ból jelmelegítik... A brigád öt tagját kértem találkozóra. Patkó Piroska 18, Kovács Terézia 17, Boros Piroska és Nagy Lenke 16— 16, Szert Magdolna pedig 15 éves. Rövid, fiús frizurás. coptfos és hosszú hajú esit- rik. A brigádért* közöttük a wkorelnöknő”, Patkó Piros­ka, tőle kérdezem: — És elfogadják magát a többiek? — El. Persze. — öntuda­tos a válasz és határozott, — Hiszen ők választot­tak...! A naplójegyzést élő szóval is kiegészítik: — Végsösoron csak alvóhe­lyünk van. Pár ócska tár­sasjáték. „Ki nevet a vé­gén?” — A szobákat nem taka­rítják rendesen. Lányok va­gyunk, ugye, csináljuk meg magunk. Holtfáradtan, egész napi hajlongás, gömyedés után, ugye?! — Ágyneműt havonta csak egyszer cserélnek. Szombatonként vendégek jönnek, akkor miattuk hur- colkodnunk kell Hétfőn pe­dig az ő ágyneműjüket kap­juk. — Bánkúiról késiben, vagy fogaton hozzák az ételt. Tel­jesen összerázódik, törik, za­varodik, kedve sincs olykor ránézni az embernek. — Minket aligha hallgat­nak meg .Illetékesek”. Csak viccelődnek, hülyéskednek: „Na, hogy vannak lá­nyok...!” „Jaj, de szépek, lányok!” Mikor valamit szól­na az ember, mi a baj, kö­szönnek és mennek. „Na, vi­szontlátásra, szép lányok...!” — Azért nem kell leta­gadni, ígéretekből van több tucatra való. Ígérik, hogy intézkednek. De csak bírjuk kivárni az időt — Azt mondják: nagy a szánk, követelőzünk. Pedig csak normális, emberi kö­rülmények után áhítozunk. Amit nem egyszer megígér­tek már nekünk. Hosszú a lista, valameny- nyi panasz jogos igényeket rejt Alapvető, elemi, embe­ri igényeket Egyikük óha- fogal mazta meg közös óha­jukat: „Több emberség és több törődés kellene!“ A gazdaság nem dúákál- kodhat a munkaerőben, s a Bükk-fennsíkra — éppen az ismertetett mostoha és ál­datlan körülmények miatt — kimondottan nehéz embere­ket szerezni. A munka ne­héz, a fizetés kevés. Az em­bereket ígérgetésekkel sokáig megtartani nem lehet Több emberség és több tö­rődés kellene! Ékre rászol­gált a Tyereskova brigád. Rászolgált munkájával, hű­ségével. S azzal is, hogy a szocialista brigádok vetélke­dőjén sikeres szereplésükkel öregbítették a gazdaság jó hírét. A mezőgazdasági szo­cialista brigádok között a Tyereskova brigád „ötösfo gata” mind az élmezőnyben haladt, helytálltak a házi, a járási és a megyei döntőn Az öt „csitri” — Patkó Pi­roska, Kovács Terézia, Boros Piroska. Nagy Lenke és Szert Magdolna — eljutott a területi döntőig, ahol egye dűli képviselői voltak He­ves megye mezőgazdaságá­nak. A területi döntőn vé­gig holtversenyben haladva, végül is a II. helyre szo­rultak, három pontos hát­ránnyal. A fiatal nagyvis- nyói lányoktól ez a teljesít­mény igazán dicséretes, el­ismerésre méltó. Egy hét balatonlellei üdülés volt ju­talmuk, ám nekik jobbár, esett volna, ha szálláshelyi’ két teremtik kulturáítt- Hármaskúton. Erre azonban úgy látszik, még mindig vár­niuk kell — Mi a brigád tovább terve, elképzelése? — Tanulni szeretnénk — mondja Patkó Piroska. — A vetélkedő meghozta a ked­vünket a tanulásra. Tízer. vagyunk a brigádban, akV el akarjuk végezni a gimná­ziumot. Ha a gazdaság is úgy ..akarja”... Reméljük: továbbtanulá­sukhoz a szükséges segítsé get és támogatást megkap ják! Pataky Dezső „Jk paff Alt története, ahogy én emlékszem rájuk” Jeli Ferenc filmrendező forgatja a Balázs Béla Stú­dió legújabb kisfilmjét, melynek a mottója: — „1944- ben a pajták között ottfelej­tettek egy fiatal híradós­lányt. Agyonlőtték, Juliska néni meséje nyomán sokáig szerelmes voltam ebbe a lányba. Suttogva azt is me­sélték, hogy napernyővel a kezében meztelenül táncol­tatták a hóban”. — A film főszerepét Hámori Ildikó alakítja, operatőr Neményi Ferenc. Képünkön: Hámori Ildikó felkészül a szerepre. (MTI foto — Friedmann Endre felvétele) ■SS mmi Szeretni — kétféle módon Váltakozó ritmusban su­hannak el mellettünk. Kiseb­bek, nagyobbak. A szürke út végigkacskaringózik rajtuk és ott felejti őket. Még né­hány percre megragad az emlékezetben egy-egy öreg tomácos tenyérnyi ablaké ház és egy új színes villa­szerű épület képe, aztán visz- szanézve az út csíkja össze­szűkül a falu parányi egy­séggé zárul mögöttünk. — Együtt voltunk cselé­dek. Negyven évig jártunk Károlyi grófhoz, Engel Pál­hoz, Benes Antihoz. Nem­igen látjuk egymást. A jó múltkoriban láttam Zakart. Tolnai Zakart- Köszöntünk egymásnak, de nem szóltunk semmit. Nagyon össze van törődve. Együtt dolgoztunk vele a birtokon, negyven év nagy idő, oszt most már nincs miről beszélni. A többiekkel se találkozom. Szabó György végigjárta a portát, a megfakult, törede­zett kukoricaszár zörögve roppan a lába alatt, sovány macska oson a tornácon. Egyedül van? — Ügy. Az asszony meg­halt, nem is olyan régen. A lányom itt lakik a szomszéd­ban, ő szokott átjárni hoz­zám. Ebédet hoz. Emerrül Godóék a másik szomszéd. Oda átmegyek majd minden este. Meghallgatjuk a rádiót meg az asszony hangosan fel­olvassa az újságot. — Szokott még máshova Járni? Egy folyóirat negyedéve: „4 kráter szélén kihajt a virág” A Nemzedékek krónikája IMS. március 15. Az egri utcákon fiatalok hordják szét egy folyóirat első számának példányait. Azon a napon az ezer pél­dányban nyomtatott sajtó- orgánumból hatszáz lelt gaz­dára a városban. Ünnepi szám volt, nem véletlen március 15-én került az ol­vasók kezébe, s nem vélet­len diákok, fiatalok terjesz­tették. A következő számban nyilatkozik erről az írói munkaközösség: „Lapunk első friss pél­dányszámait március 15-én jelképesen az ifjúság vitte szét A fiúk ezt a munkát önzetlenül és odaadóan vé­gezték. Fontosnak tartottuk, hogy azt az ünnepi számot, melyben az első márciusról emlékeztünk meg, valóban az ifjúság vegye kézbe.” A Nemzedékek címet vi­selő politikai, irodalmi, szo­ciológiai, kritikai szemléből negyedév alatt hét szám je­lent meg. Akkor már Pesten is je­lentek meg irodalmi orgá­numok. A Nemzedékek mun­katársai átadták a staféta­botot. Mégis úttörők voltak, el­sők az országban, akik el­kezdtek egy nem minden­napi vállalkozást. műm Legtöbbjük munkatársa ▼olt az 1944. dec. 22-én meg­jelent Igazság című lapnak. A szerkesztőségbe naponta érkeztek írások, melyek más fórumra vártak, melyek fo­lyóiratba kívánkoztak. Ak­koriban az igazságért sorba álltak az emberek, akkori­ban hatványozottan szük­séglet volt minden hír, min­den tudósítás. S még ennél is inkább sürgette a közóhaj egy irányjelző, egy útmutató orgánum létrejöttét. Ilyen igényeket szándékozott ki­elégíteni a Nemzedékek. Er­re utal a bemutatkozó szám, amelynek első oldalán a he­lyi politikai pártok vezetői nyilatkoznak a folyóirat hi­vatásáról: „Szükségesnek tartjuk egy népi demokratikus irányú sajtóorgánum megjelenését, mely a poltikai viták meg­világításán kívül a művészi szabadság; a tökéletes for­ma, s a hagyományok tisz­teletét írja zászlajára.” Hasonlóan nyilatkoznak az Írói munkaközösség tagjai is: „Ma már nyilvánvaló, hogy az egri, hevesi, sőt ezentúl észak-magyarorszá­gi, származásában munkás és népi eredetű értelmiség nehezen találja meg helyét, munkájának és jövőjének értelmét mindaddig, amíg nincs egy szabad, valóságot megláttató, a nép érdekeit szolgáló sajtóorgánuma.” Ilyen arc poétikát valló folyóiratra akkor égetően szükség volt. ■ ■ ■ Akik írták, akik külső munkatársként tevékenyked­tek, a honfoglalástól számí­tott harmincnegyedik nem­zedék tagjai voltak. Ennek feladatköréről ír az ünnepi számban az egyik munka­társ. Ennek kapcsán jövőt sejtetően utal a többpárt­rendszerre: „Teljessé pedig úgy lesz a nemzet építő ereje a kü­lönféle pártokban, hogy az egyik pL a földbirtokre- formnak... fekszik neki job­ban, a másik az ipari mun­kás védelmét vállalja, a harmadik a polgári és kö­zéposztályi kérdéseket kép­viseli. Így elérjük azt, hogy a nemzeti élet egész terüle­tén teljes erővel izzanak a részkérdések.” Ez a politikai érzékenység és józan előrelátás egyik, po­zitívuma a folyóiratnak Ilyen célzatból közli vezető politikusok nyilatkozatát. Nem érdektelen eevet. idézni az április elseji számból: „A sok üj párt nem tiszta haszon a demokrácia szá­mára. A demokrácia erőit össze kell fogni.” Huszonöt év után is meg­nyerő, hogy ez a politizáló szándék nem valami olim- puszi ködökben úszó, nem valóságtól elszakadt meditá- lás, hanem ahhoz kötődő, onnan fakadt. 1945 márciusa után, amikor rendeletileg megszületett a földreform, a lap egyik munkatársa már többre gondol: „A földreformból követ­kezik a gyáripar államosítá­sa ... Ä gyárakat nem lehet szétparcellázni, mint ahogy tettük a földekkel. Azonban itt is forradalmi újításhoz kell nyúlni... A gyárakat a munkásság kollektív ala­pon veheti birtokába... Ugyanez áll a bányákra is.” (Június 15-i szám) A politikai tisztánlátás elősegítése érdekében író­dott a folyóirat felelős szer­kesztőjének — Ebergényi Ti­bornak — több részes soro­zata (Nemzeti szocializmus után címmel) — melyben a szerző a tudati tisztánlátást törekszik gyorsítani. Ezért született az Idők és sorsok rovat is. Ezért íródtak a so­vinizmust, a nacionalizmust higgadt logikai biztonsággal támadó Írások. Túlzott szen­vedélyek helyett történelmi tényekkel, nem vitatható axiomatikus igazságokkal ér­velnek a szerzők. Ennek igazolására csak egyetlen idézetet a május 15-i lap­számból: „A magyar dolgozóknak semmi érdeke nem fűződött Csehszlovákia, Románia, Ju­goszlávia megtámadásához. A magyar dolgozók nem lettek boldogabbak Cseh­szlovákia felosztásával, mint ahogyan a Jugoszlávia ellen indított orvtámadás sem ho­zott enyhülést az elnyomott magvar munkástömegek ér­dekébe».” A „proklamáció” címzet­téi a szomszéd népek. Hogy a kapcsolatteremtés igénye nem általánosság volt azt igazolja az is, hogy a folyó­irat írói munkaközössége tervezte egy Csehszlovák— Magyar Művelődési Társaság létrehozatalát. m m m Irodalmi szempontból sem érdektelen foglalkozni a fo­lyóirattal. Jóllehet a megje­lent versek kisebb része nem üti meg egy rangos lap színvonalát ám a költői ter­més eszmei hangoltsága szinkronban van a szerkesz­tés koncepciójával. A szín­vonal bizonyos mérvű egye­netlenségét az akkori hely­zet indokolta, az ország du­nántúli részén meg harcok dúltak, alig működött né­hány napilap a felszabadul; területen. A szerkesztői igé­nyességet igazolja • az is. hogy bármi nehezen, de sikerült nívós anyagra is szert tenni. Radnóti Miklós­nak a bori táborban írt utolsó verseit Szegedről hoz­ta egy szovjet propagandis­ta. Megkopott, gyűrött új­ságpapír került a szerkesz­tő asztalára, még a címeket sem sikerült mindig kisila- bizálni. Ezért jelent meg a Hetedik ekloga Alvó tábor címen. Kálnoky László Pest­ről juttatta el antifasiszta verseit. S akadtak a mun­katársak közt is poétái ér­zékű emberek. m m m Huszonöt éve, hogy meg jelent Eger utcáin a Nemze­dékek. Azóta folyóiratok tö­mege látott napvilágot. Azóta természetes, hogy a munkatársak honoráriumért dolgoznak. Aligha jut vala­kinek eszébe — akkor sem kérdezte senki —, hogy a Nemzedékek írói munkakö­zösségének tagjait csak az alkotó, a . teremtő vágy sar­kallta. mert honorárium nem járt a munkásságért. S mégis megtették, amit vártak tőlük. Megtették, mert hittek ab­ban, hogy — s most lehe­tetlen nem idézni az egyik verselő munkatársat — ..a kráter szélén kihait a virág”. Pécsi István — Más házhoz nem járok. De a múltkor elmentem a népházba, mert Lőcsei a tsz- elnök ebédet adott az öregek­nek. Jóravaló ember, mert gondolt ránk is. — Nem vágyódik el innen valahová Gyuri bácsi? — El? Hová? Az apám amott lakott a kertek végé­ben. Itt dolgoztam, ismer­tem meg mindenkit. Itt jár­tam napszámba, itt voltam cselédsorban. Itt éltem a fe­leségemmel, most itt vagyok ebbe a házba. Jó itt. — Napközben mivel megy el az idő? — Elsétálok a kapuig, meg vissza. Nézelődök egy kicsit, hogy ki jár az utcán, aztán visszajövök. — Igen, ezek mind jó fil­mek, Talpalatnyi föld, Han­nibál tanár úr ; 25 év. legjobb magyar alkotásait mutatják be a bérletsorozatban. Meg­nézem mindet. — Hová szokott még jár­ni? — Munka után csaknem mindig benézek a presszóba, szombat, vasárnap rendszere­sen eljárok. — Mi a foglalkozása? — Kertész vagyok a tíz­ben — mondja Özsvári Irén. — Miért szeret a presszó­ba járni? — Mindenki oda jár a fia­talok közül. A presszó a kul- túrházban van és oda já­runk televíziót nézni. Hiába van otthon majdnem min­den családban tv, mégis ott nézzük. Jobb, ha együtt va­gyunk. Az eszpresszó mellett van a klub, ahol lehet tán­colni. Mindenki ismeri egy­mást, jól megvagyunk közö­sen. — Hány embert ismer s faluban? — Mindenki ismer min­denkit. — Hány emberrel van kö­szönőviszonyban ? — Mindenkivel. — Átköltözne-e másik fa­luba? — Nem szívesen, szeretek itt lakni. — Miért? — Ezt pontosan nem tud­nám megmondani. Sok min­denért. Jól érzem magam a munkahelyen, jó a klubban találkozni a többiekkel, meg- hogy mindenki ismerős, az is sokat számít. Szeretek itt lenni. Szeretik a falut, öregek fiatalok. Másképpen szerel Ügy, hogy a két féle szere között megbújik egy évszá: dós életmód és egy kialal lóban levő mai lüktet amely a szürke, kányái utakon belopódzott a ház és az emberek közé. Szigethy Andije

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents