Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-13 / 37. szám
Papad-e KB I-es az Egri Spartacus tekecsapaia ? t Vége a téli pihenőnek a teke sportágban is. Megkezdték a felkészülést az Egri Spartacus NB I-es férfi csapatának tagjai. Az idei bajnoki küzdelmekre készülődnek szorgalmasan, de néhány héttel a rajt előtt még azt sem tudják: az NB I-ben szerepelnek-e majd, vagy pedig negyedik helyezett létükre egy osztállyal lejjebb, az NB Il-ben hódolhatnak kedvenc sportjuknak? Pummer Györggyel, a csapat edzőjá- iékosával és Szelei Pál szakosztályvezetővel beszélgettünk erről a témáról, s általában az együttes tavalyi szerepléséről, idei terveiről. — 1969-ben újoncok voltunk az NB l-ben, — mondotta a szakosztályvezető. — A bentmaradás biztosítása, a tizedik hely megszerzése volt a cél. A sportkör vezetősége ennek érdekében minden segítséget megadott a szakosztálynak. A segítségnyújtás, valamint az elért kezdetisikerek jó hatással voltak a játékosokra is, kedvvel, nagy akarattal versenyeztek, végül is a negyedik helyen kötöttünk ki a táblázaton. — Egy ponttal maradtunk le a 3. helytől, s kevéssel a bajnoki címtől — szól közbe az edző. — Ha néhány mérkőzésen nem kísér balszerencse bennünket, az NB I. legnagyobb meglepetését okozhattuk volna! — ? ? — Bajnokok lehettünk volna. Dehát az objektív okok... Sajnos egy vonat kisiklása után például (Pécsre utaztak) ki tud nyugodtan versenyezni? Késve érkeztünk a pályára, megnyugodni, _ de még ebédelni sem volt időnk. Természetesen kikaptunk. A tavalyi szerepléssel egyébként mindenki elégedett, mert lényegében várakozáson felül, jól sikerült zárniuk az évet. Sokat fejlődtek a játékosok, ütőképesebbé vált a gárda. Tősi Pál, a magyar válogatott legjobb játékosává nőtte ki magát, csapatversenyben is mindig nyert, biztos pontszerző volt. Legjobb eredményét az FTC ellen, idegenben érte el (500 fa). Ugyancsak sokat fejlődött Molnár László is, aki hazai pályán ütütt 500 fát, s ezzel megyei pályacsúcsot állított fel. De hasonló jókat lehet mondani a többiekről is. A két újonc: Ficzere es Kocsis egy év alatt felnőtt a feladatokhoz, az NB I-es színvonalhoz. Néhány számadatot! A játékosok évi átlagai: Tősi 462, (országosan a második legjobb) Pummer 441,9, Molnár 137,1; Virág 428,3; Nagy 426,3; Ficzere 422,7; Kocsis 416,7 és Simon 410,7. A csapateredmény évi átlaga: 2734. Űj csúcs, hiszen 17 fával több az eddigi legjobbnál. — Mikor kezdték az idei felkészülést? , _ Január 6-tól állandó e dzésben vagyunk — válaszol az edző. — Annak ellenére, hogy nem tudjuk pontosan, mi lesz velünk, szorgalmasan készülődünk. Az NB I-ben ugyanis ettől az évtől kezdve ifjúsági csapat szerepeltetése kötelező, 100 dobás helyett 200-at kell tel- jesítenie minden versenyzőnek, ugyanakkor az NB I-es mérkőzéseket négyfolyosos pályán szabad csak lebonyolítani. Nekünk viszont ilyen nincs, csupán kétfolyosós pályánk van. Várjuk a végső döntést! . ,, Mint a szakosztályvezetőtől és a megyei TS illetékeseitől megtudtuk: a negy- folyosós pálya elkészítésére a pénz és a terv rendelkezésre áll, ám a városi tanacs illetékes osztálya ennek megvalósításához nem járult hozzá, mert (a népkerti pálya bővítéséről van szó) ez nem szerepel a Népkert rekonstrukciós tervében A sportszervek természetesen ezzel a döntéssel nem értettek egyet és fellebbeztek a megyei tanácshoz. Jelenleg az ügyet a megyei tanács építési és közlekedésügyi osztályánál vizsgálják... Mi, a magunk részéről nem kívánunk a hivatali szervek vitájába különösebben beleszólni, de teljesen érthetetlennek tartjuk azt a nézetet, miszerint a népkerti pályát nem lehet bővíteni. Azt sem értjük: miért nem fér bele a pályabővítés a rekonstrukciós tervbe? Tudomásunk szerint a zárt kerítéssel körülvett sporttelep nem a Népkert részét képezi, hanem önálló centrum hosszú évek óta, amelynek területén más egyéb, a sport céljait szolgáló épületek és létesítmények is vannak. Ezeknek állandó karbantartása, az új versenyszabályoknak megfelelő átalakítása kötelező. Ugyancsak érthetetlen, hogy ez a vita ilyen sokáig elhúzódik. Ugyanis március 1-én indul a bajnokság, s már tavaly ősszel mindenki tudott arról, hogy 1970-ben milyen követelményeket kell teljesíteni. A téli időszak éppen elegendő lett volna a bővítés elvégzésére. A Magyar Teke Szövetség — értesüléseink szerint, bár már elkészítette a sorsolást, — hozzájárul ahhoz, hogy a csapat tavasszal minden találkozóját idegenben rendezze meg, ha az őszi idény kezdetére a pálya elkészül Egerben. Tehát sürgősen cselekedni kell! A csapat valamennyi tagja vállalta egyébként — ameny- nyiben a pálya megépül —, hogy minden tőle telhetőt megtesz a sikeres szereplésért, s biztosítja az NB I-ben való bentmaradást. Ne felejtsük el: a teke sportágban a hazai pálya előnye szinte behozhatatlanul nagy előny, ugyanakkor az elkészülő, új egri pálya nem lesz ilyen előny a Spartacusnak mindaddig, míg az egriek be nem gyakorolják magukat rajta. Mindent egybevetve: a városnak szüksége van a négy- folyosós tekepályára, az NB I-es tekecsapatra. A végső döntést is ennek szellemében kell meghozni... Fazekas István A brazil válogatott szakvezetője a VB esélyeiről Rio de Janeiróban Joao Saldanha, a brazil válogatott szakvezetője ismét nyilatkozott a világbajnokság esélyeiről — Nagyon nehéz meghatározni, melyik csapat lehet a legnagyobb ellenfelünk — mondotta. — Olaszország különösen az erős csapatok közé tartozik. Európai megfigyeléseim alatt az olaszok mutatták a legkorszerűbb labdarúgást, hét játékossal támadnak és legalább nyolccal védekeznek. Erőnlétük fantasztikus. Igazat kell adnom azoknak az olasz szakvezetőknek, akik azt hangoztatják, hogy 1938-tól, tehát utolsó világbajnoki győzelmük óta nem rendelkeztek a mostanihoz hasonló képességű csapattal. — Ezek szerint Brazília, vagy Olaszország lesz a világbajnok? — kérdezte az egyik újságíró. — Sok esélyes van — válaszolta Saldanha a részt vevő csapatok többsége jogosan reménykedhet. Ami Brazíliát illeti, jól felkészült, ütőképes csapattal utazunk Mexikóba, szeretnénk megszerezni a Rimet Kupát, de túlságosan merész lenne kijelenteni. hogy el is hozzuk. Belő Horizonte a Brazil Televízió adását megszakítva közölte, hogy Tostao ismét egészséges. A houstoni ellenőrző vizsgálat után az orvosok véleménye szerint a kiváló csatár szeme tökéletesen rendbe jött és a brazil válogatott rendelkezésére állhat. A hír vétele uán Tostao apja, Osvaldo de Andrade háza előtt óriási tömeg gyűlt össze, éltették Tostaót. Énekeltek, táncoltak és öröm- tüzeket gyújtottak. Mexikóváros: Április 15- én bezárják az Azték-stadiont és csak a május 31-i VB- rajtra nyitják meg ismét a labdarúgók és a szurkolók előtt. A másfél hónap alatt átalakítási, szépítési munkálatokat végeznek, s mint a Mexikói Labdarúgó Szövetség egyik vezetője közölte: olyan lesz a játéktér, mint egy rugalmas gumiszőnyeg. Vízilabdázóink első ellenfele az U. Dózsa A Magyar Űszószövetség- ben elkészítették az 1970. évi, I. osztályú vízilabdabajnokság sorsolását. Az idei nagy feladat, a barcelonai Európa-bajnókság miatt nem a véletlen szerencsére bízták a csapatok egymás elleni játékát, hanem a forrna időzítése érdekében, tavalyi erőviszonyok alapján, irányították a sorsolást. A bajnokság sorsolása: I. forduló: (április 18—19): Eger—U. Dózsa, Honvéd— Vasas Izzó, FTC—Spartacus, OSC—BVSC. Szolnok—Vasas. II. forduló (április 25— 26): U. Dózsa—Vasas, BVSC —Szolnok, Spartacus—OSC, Vasas Izzó—FTC, Eger—Honvéd. III. forduló (május 9): Szolnak—U. Dózsa Vasas— OSC, BVSC—FTC, Spartacus —Honvéd, Vasas Izzó—Eger. IV. forduló (május 10): U. Dózsa—Vasas Izzó, Eger— Spartacus, Honvéd—BVSC, FTC—Vasas, OSC—Szolnok. V. forduló (május 16— 17): Honvéd—U. Dózsa, FTC —Eger, OSC—Vasas Izzó, Szolnok—Spartacus, Vasas— BVSC. VI. forduló (május 23): OSC—U. Dózsa Szolnok— FTC, Vasas—Honvéd, BVSC —Eger, Spartacus—Vasas Izzó. VII. forduló (május 24): U. Dózsa—BVSC, Spartacus —Vasas, Eger—OSC, Vasas Izzó—Szolnok, Honvéd— FTC. VIII. forduló (június 5): FTC—U. Dózsa, OSC—Honvéd, Szolnok—Eger, Vasas —Vasas Izzó, BVSC—Spartacus. IX. forduló (június 6): U. Dózsa—Spartacus. Vasas Izzó—BVSC, Eger—Vasas, Honvéd—Szolnok, FTC—OSC. Felülvizsgálatra szőrű!... A napokban labdarúgó utánpótlásunk képzéséről, a kiválogatás jelenlegi módszereiről tárgyalt a Heves megyei LSZ ifjúsági bizottsága. A bizottság — többek között — megállapította: a kiválasztás mai rendje nem szolgálja a fejlődést és sürgős felülvizsgálatra szorul. Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején — amikor labdarúgó utánpótlásunk Hoffer József és Kapocsi Sándor kezébe volt letéve — a magyar ifjúsági válogatott jelentős szerepet játszott a különböző nemzetközi tornákon és sikert sikerre halmozott. Olyan játékosok kerültek akkor felszínre, mint Tichy, Albert, Varga cs társai, akik méltó módon képviselték hazánk színeit. Abban az időben a megyék ifjúsági válogatottjai oda-vissza- vágó alapon, őszi—tavaszi rendszerben találkoztak egymással. Négy megye és Budapest alkotott egy-egy csoportot, s a csoportok bajnokai Tatán küzdöttek a „Magyarország legjobb ifjúsági csapata” címért. De meghívást kaptak Tatára a döntőbe nem jutott megyék legtehetségesebb játékosai is — ogy héten keresztül tehát szem előtt volt tartva az ország labdarúgó utánpótlásának színe-virága. így érkeztünk el az 1964—65-ös bajnoki évadhoz, ami döntő változásokat hozott. Egy tollvonással eltörölték az utánpótlás-képzés és kiválasztás addigi, jól bevált formáját, s új rendszert vezettek be. Most már három nap alatt eldől eigy-egy terület fiataljainak jövője! Vajon helyes lehet ez? Semmi esetre sem! Három nap alatt nem lehet ítéletet mondani a fiatal labdarúgókról, hiszen egy esős időjárás, sáros pálya, betegség, indiszponáltság jöhet közbe, ami aztán döntő módon befolyásolhatja a teljesítményeket. Az új kiválasztási módszer mellett csak azok a megyék kardoskodnak, amelyek sok NB-s csapattal rendelkeznek. Ezeknek nem kell faluról falura járva keresni-kutatni a tehetségeket — mindent készen kapnak a kluboktól. Az eredmény: utolsó előtti hely a koreai ORr-n, s nem jutottunk túl az UEFA-torna selejtezőjén! Nincsenek új, fiatal klasszis játékosok, ami nem sok jóval bíztat a jövőt illetően . .. A megyei LSZ ifjúsági bizottsága éppen ezért az MLSZ elnökségéhez fordul: vizsgálja felül az utánpótlás helyzetét, a kiválasztás és a lebonyolítás módját, s állítsa vissza az ifjúsági tornák Hoffer—Kapocsi által kidolgozott rendjét! I Hitt feívéieire henk építőipari könnyűgépkezelőt, kőműves, ács segédmunkás, tetőfedő, kubikos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő szakmában esetleg komplex brigádot is. Jelentkezni lehet: Eger és Vidéke Lakásépítő Ktsz, Eger, Csákány u. 11. i . Vállalatok! Közületek! Magán megrendelők! Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy 5—20 mm átmérőjű, 100—150 mm hosszméretű alkatrészek, hiánycikkek gyártását soronkívül és folyamatosan biztosítjuk. KF—250 egyetemes köszörűgépükre furat és palástköszörülési bérmunkát vállalunk! Előkalkulációs, vagy utókalkulációs rendszerben számlázzuk! Minőségi szavatosság! A FIT XVI. SZÁMI) AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT, II. számú üzemegysége, MISKOLC, Bessenyői út 3. Telefon: 35-751. HIRDETIUHSItl'f H _ Az Állami Pincegazdaság egér. Vasút úti palackozó üzeme a második műszak beindulásához férfi és női menkaerüket alkalmaz fizikai és adminisztratív munkakörben. Jelentkezés a pincegazdaság központjának munkaügyi osztályán, Eger, Széchenyi utca 3. sz. Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Eger, rövid határidőre vállal mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok részére melegágy! üvegezést Érdeklődni lehet: Wolsky Agenomál, telefon: Eger, 19-88. A GYÖNGYÖS—DOMOS2- LÓI A. G. építészmérnököt vagy szak- technikust építésvezetői munkakörbe továbbá építőipari munkák felmérésében jártas személyt normás munkakörbe keres felvételre; Jelentkezés: a gazdaság központjában a személyzeti vezetőnél. Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. sz. motorszerelőt, géplakatost, autóvillamossági szerelőt, hálózati villamossági szerelőt. alaplehet: Fizetés megegyezés ján. Jelentkezni Gyöngyöspata, „Béke” Mg. Tsz. központi irodájában. Hídépítő Vállalat kisköre! építésvezetosege a TISZA H, VÍZLÉPCSŐ építéssel kapcsolatos felvesz ács-állványozó szakmunkasokat, könnyű- és nehézgépkezelőket, kubikosokat, segédmunkásokat, Jelentkezés: Hídépítő Vállalat építésvezetősége, Kisköre, (AKÖV-telep mellett). A BORSOD—HEVES MEGYEI VAS- ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT EGRI TELEPE szakmunkásokat, segédmunkásokat és nyugdíjasokat azonnal felvesz. Jelentkezés a telepen, Eger, Nagyváradi u. Vaskó Karoly raktárvezetőnél. **J0. február 13.. péntek