Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-19 / 42. szám

Á vállalati belső mechanizmus Sírokban Aa export gazdaságossá teszi a hazai termelést Búcsú a kataszteri hőidtől Mostanában nem népszerű az. exportsikeredet emleget­ni, mert sokan azt mondják, hogy npndent külföldön ad­nak el és ezért kevés itthon az áru. Természetesen, mint minden túlzás és általánosí­tás, ez is sántít, bár ne ta­gadjuk, a summás megálla­pításban van igazság. Am az is tény, hogy a magyar ter­mékek jelentős része — fő­leg a tőkés piacokon — so­káig nem volt exportképes, a kapitalista államokban nem tudtunk annyi árut eladni, hogy ezek értéke az impor­tot fedezte volna. Ennek kö­vetkeztében fizetési mérle­günkben tartós hiány kelet­kezett. A gazdaságirányító reformtól többek között a külkereskedelemben tapasz, íalt visszatérő zavarok meg­szüntetését vártunk ez fon­tos követelmény voit és ma­rad. Vajon hogyan élnek az új mechanizmus lehetőségei­vel a Mátravidéki Fémmű- vekben, a külkereskedelmei tevékenység hogyan hat a műszaki fejlesztésre és a gazdaságosságra ? A (Mátravidéki Fémművek elmúlt évi összes termelésé­nek 37,2 százalékát külföl­dön értékesítette. Tubusokat, motorláncokat és különféle fémcsomagolási eszközöket exportáltak. Ebből a szocia­lista országokkal 27,2 száza­lék, a kapitalista országok­kal tíz százalék forgalmat bonyolítottak le. Műszaki fejlesztés és gazdaságosság A piackutatások azt iga- solják, hogy a következő években a hazai és a nem­zetközi piac egyre több fémcsomagoló eszközt igé­nyel. Sikerül-e az eddigi ve­vőket megtartani és az újabb piacokra betörni? Ró­zsa László igazgatónak erről az a véleménye, hogy a to­vábbi siker a termékek árá­tól és minőségétől függ- A 'nemzetközi versenyt műsza­ki fejlesztéssel és olcsóbb árakkal lehet állni. Eddig évente 7,5 millió dollárért mintegy 30 ezer tonna óno­zott lemezt vásároltunk és kissé túlhaladt technológiá­val ebből készültek a fém­csomagolási eszközök. Ha­zánk elegendő alumíniummal rendelkezik, mélyhúzásos és falvékonyító technológiával Sírokban az eddiginél kor­szerűbb árut. jóval olcsób­ban akarnak gyártani, még­hozzá hazai alapanyagból. Az új eljárás gazdasági jelentőségének érzékelésére egyetlen adatot idézünk: a fémcsomagoló eszközök árá­nak mintegy 60 százaléka anyagár. Egy tonna alumí­niumból az új technológiával háromszor annyi tubust, vagy dobozt lehet gyártani, mint a drága import óno­zott lemezből. Ezért a Mát- ravidéki Fémművek rendkí­vül nagy figyelemmel kíséri az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság, illetve a Magyar Alumínium Tröszt gyártmány- és gyártásfej­lesztési programját. Kisebb arányból többet A Mátravidéki Fémmű­vek az idén tovább növeli exportját a tőkés és a szo­cialista piacokra is. Az egy­re fokozódó export mellett marad-e elegendő a hazai igények kielégítésére? A vállalat vezetői azt állítják, hogy a hazai piac k' jlégítése kötelesség. Jó, a vállalat kö­telessége, de vajon érdéke? Az üzem számára melyik a legkifizetődőbb üzlet? Az igazgató nem titkolózott, őszintén elmondta, hogy az elmúlt évben a tőkés export volt a legjobb üzlet Ehhez hozzájárult a nyugati kon­junktúra, a kedvező világ­piaci árak és nem utolsó­sorban az. hogy államunk a tőkés export arányában visz- szatérítést adott a vállalat­nak. Ilyen körülmények kö­zött a vállalat törekszik-e a hazai piac kielégítésére? Feltétlenül, mert az export- támogatást előbb-utóbb meg­vonják. Másrészt, egyetlen ipari vállalat sem rendez­kedhet be kizárólag export­ra, főleg nyugati üzletköté­sekre, mert kellő hazai hát­tér, biztos és széles körű itt­honi vevőközönség nélkül nem vállalhatja a külföldi piac bizonytalanságát, túlsá­gosan nagy kockázatát. A magyar ipar semmi kö­rülmények között sem mond­hat le az exportról, mert ak­kor honnan vennénk az import kifizetéséhez szükséges devi­zát? Az export-import szo­ros összefüggése annyira köz­ismert, hogy erről nem szük­séges részletesen szólni. De arról sokan megfeledkeznek, hogy hazánk, kis ország, a hazai piac túlságosan szűk ahhoz, hogy nagy sorozatban gyártsanak. A nemzetközi kapcsolatok bővítése, az ex­port fokozása teszi gazdasá­gossá a termelést, mert csak így válik lehetővé a nagy sorozat, a tömeggyártás. Sirokban az idén 280 mil­lió tubust, a füzesabonyi gyáregységben 800 millió koronadugót és 90 miUió pilver kupakot gyártanak/ A vállalat a tavalyihoz képest az idén 20 százalékkal növe­li a termelést. Ebből a több­letből többet adhat a hazai piacra, még akkor is, ha az exporthoz képest a hazai ér­tékesítés aránya csökken. ■f r • rr r wr r . Jo minőségű árut olcsón és gyorsan A airokiak újabb nyugat­német gépeket vásárolnak, mintegy 280 ezer dollárért. Az országos alumínium- program keretében további beruházásokra nyílik lehető­ség. A jelentős befektetések feltétele, hogy kifizetődő legyen és az átlagosnál gyor­sabban térüljön meg. Hogyan iparkodnak a Mátravidéki Fémmüvekben ? Egyetlen példát említünk. Az elmúlt év novemberében egy olasz cég filmvetítéssel egy­bekötött árubemutatót tar­tott Budapesten. A sirokiak megnézték a korszerű tu­bus- és aerosolpalack gyár­tását bemutató filmet, majd az olasz üzletembert meg­hívták gyárukba. Az olasz megkérdezte, hogy a siroki­ak tudnak-e ötmillió tubus", gyorsan szállítaná. Délelőtt kapták a mintát és délután három órakor az olasz elé tették a 100 darabos mintát. A külföldi üzletembert any* nyira meglepte a gyorsaság és az áru jó minősége, hogy nem sokat alkudott, töbí> mint 77 ezer dollárt fizetett. Hagyományos módon, a külkereskedelmi üzletkötők mennyi idő alatt bonyolítot­ták volna le az ügyletei? Két-három hónapig eltartott volna, ha egyáltalán sikerül. Sirokban azt vallják, hogy a korszerű termelésszervezés és a jó technológia ma már nem elegendő. Az árut el is kell adni. JÓT NEVETTÜNK, ami­kor tavalyelőtt olvastuk, hogy Ausztráliában bevezet­ték a Celsius rendszerű mér­tékegységet. Ugyanis amikor a derék ausztrálok reggelen­ként hallották a rádióban, hogy odakint a hőmérséklet 20 Celsius fok, sejtelmük sem volt, hogy most télika­bátot vegyenek fel, vagy ingujjban induljanak dol­gozni. Addig ugyanis mindig Fahrenheitben számoltak és ott a számok egészen mások voltak. Ugyancsak meglepődtünk azonban, amikor a napokban a Központi Statisztikai Hi­vatal éves jelentésében ol­vastuk, hogy tavaly nálunk a búza 27,1, a kukorica 38,0 mázsával fizetett — hektá­ronként. Bizony hirtelenjé­ben mi sem tudtuk, hogy ez most sok, vagy kevés? Közben ugyanis az tör­tént, hogy mi is elhatároz­tuk: mértékegységet változ­tatunk. Áttérünk a terület mérésében, nyilvántartásá­ban és számolásában a ka­taszteri holdról a nemzetkö­zi hektárra. Az áttérést fo­kozatosan hajtjuk végre, de meglehetős gyorsan. Győr és Békés megyében, valamint a Budapestet ölelő járásokban már most hektárt mutatnak a nyilvántartások. Még az idén megtörténik az áttérés Vas, Komárom és Fejér, il­letve Csongrád, Szolnok és Hajdú megyében. 1972. de­cember 31-ig pedig befeje­ződik az egész országban. A voltaképpen csupán el­méleti változásról a kisem­berek plakátok útján szerez­hetnek tudomást. Ezeket a plakátokat az érintett körze­tekben mindig az aktuális időpontban függesztik ki. Ugyanakkor 15 napra köz­szemlére teszik az átszámolt birtokíveket Innen tudhat­ja meg mindenki, hogy föl- decskéje hány négyzetméter, illetve hektár, milyen műve­lési ágba tartozik, és meny­nyi az átszámított kataszte­ri tiszta jövedelme. A nagy­üzemek hivatalos másolatot kapnak az átszámított ok­mányokról. Fizetnie ezért nem kell senkinek. Az átté­rés módszere egyszerűen a számolás, amit elektronikus gépek végeznek el. A szak­értők véleménye szerint az adatok ma megbízhatók, mert ezeket a földtörvénv végrehajtása során több íz­ben ellenőrizték, új felmé­résre tehát nincs szükség. HIVATALOSAN egyébként lehetőleg már most is hek­tárban számolunk, es ennek . első tünete a napokban meg­jelent tervjelentés, amely az adatokat katasztrális holdak­ban nem adja meg. Búcsúzzunk tehát a ka­taszteri holdtól és búcsúzóul igazán semmi rosszat nem mondhatunk róla. Százhúsz évig volt hűséges kísérőnk ez a mértékrendszer és köz­vetítésével mindig érdekes adatokról szerezhettünk tu­domást. Már a millenium után a magyar mezőgazda­ság fokozatos fellendülésé­ről Közben a /öldbirtokvi- szonyok felháborítóan igaz­ságtalan voltáról. De később jöttek a nagy számok. Előbb a földreformról, azután a nagyüzemek kialakulásáról, az utolsó években pedig a terméseredmények tisztelet­reméltó emelkedéséről. Mindezek kataszteri holdban. Akkor azonban miért kell most elhagynunk ezt a régi, hűséges kísérőnket? A vá­lasz egyetlen mondatban fog­lalható -össze: azért, mert el­járt. felette az idő. Modernizálni akarjuk pél­dául földnyilvántartásunkat, térképészetünket, egyáltalán statisztikánkat. A moderni­zálás útja az elektronika. A mindentudó elektronikus számológépek azonban négy­szögölben és kataszteri hold­ban csak igen drágán haj­landók nyilvántartani és szá­molni az adatokat. A zse­bünk kívánja tehát, hogy a jóval egyszerűbb, tízes szám- rendszerre épülő hektárhoz nyúljunk mi magunk is. A másik indok, hogy lassan­ként érdemes már nálunk a hozamokat a világszínvonal­lal összehasonlítani. A vi­lágszínvonalat azonban hek­tárokban fejezik ki. Hát ezért. Bizonyára lesznek majd, akik a változás hallatán va­lamiféle szolgalelkűségre, majmolásra, gépies utánzás­ra gyanakodnak. Erről nincs szó, inkább lehetett volna A posta vezérigazgatójá­nak utasítására megalakult a Posta Számítástechnikai és Szervezési Iroda. Az új pos­tai intézményhez került a Posta Gépi Adatfeldolgozó 120 esztendővel ezelőtt. A das Jöch (a hold) ugyanis .egy osztrák mértékegység volt, annyi területet jelen­tett, amennyit holdkeltétől. holdnyugtáig föl lehetett szántani. A „K. u, K.” tör­vényhozás ezt tette kötele­zővé az egész monarchiá­ban. Ennek alapján fektet­ték fel a földnyilvántartást, azaz katasztert, innen a „ka­taszteri” jelző. Azonban ma­guk az osztrákok már né­hány évtized múltán elhagy­ták ezt a mértékrendszert, és később fokozatosan ezt tették a monarchia többi, önállósult népei is. FELSZABADULÁS előtíü uraink azonban óvakodtak az áttéréstől, mert a számolga­tás újabb fénycsóvát vetett volna feudális birtokviszo­nyainkra. A felszabadulás óta pedig — számtalan fel­adatunk közepette — most jött el az idő, amikor áttér­hetünk a hektár számításra. Meg kell azért mondani, hogy a számolgatás nem lesz csupán gépies. Összes mai normáink ugyanis lehetőleg kerek számokat tartalmaz­nak és négyszögölben. Nyil­ván kerek számokat kell majd keresnünk négyzetmé­terben is, tehát például a háztáji gazdaság 800—1600 öles határértékeit matemati­kai pontossággal nem al­kalmazhatjuk. Az alapelv itt már megszületett. Illetéke­sek úgy döntöttek, hogy ez esetben az egy kataszteri hold némi kerekítéssel 6000 négyzetméterrel légyért egyenlő. A döntés következ­tében akinek eddig égési, hold járt, az ezután 68 négyszögöllel (245 négyzet méterrel) többet kap. A munkateljesítmények méré­sénél a kerekítés azonban fordítva, a kisember kárára is sikerülhet, ezért a normál; átállítását mindenütt alapos körültekintéssel kell majd elvégezni. Tehát meg kell tanulni hektárokban és négyzetmé­terekben gondolkodni. Üzem, a Posta Üzemszerve­zési Iroda, s irányításával dolgozik a Távbeszélő Díjbe­szedő Hivatal. Az iroda gon­doskodik a posta országos Ids- és középgépparkjának javításáról, karbantartásáról. Az új intézmény össze­hangolja majd a posta szer­vezési, számítástechnikai és ügyvitelgépesítesi tevékeny­ségét, a posta munkája ugyanis jelentős adminiszt­rációval, ügyviteli munkával jár. Az ország pénzforgalmá­nak mintegy 80 százalékát, például a posta bonyolítja le. Tavaly csaknem 140 millió postautalványra, . csekkre fi­zettek be és ki pénzt; éven­te mintegy 30 millió rádió­nyugtát, 18,1 millió televí­ziónyugtát, több millió tele­fonszámlát állítanak ki, s szedik be utánuk a díjakat. Az intézet nagy teljesítmé­nyű berendezéssel korszerű­síti egyebek között az ezzel kapcsolatos postai ügyvitelt. A Honeywell típusú elekt­ronikus adatfeldolgozó be­rendezést már szerelik, s az év első felében munkába ál­lítják. A nagy teljesítményit elektronikus berendezés fo­kozatosan felváltja majd a postánál a manuális admi­nisztrációs munkát. Első ütemben a rádió-, a televí­zió- és a budapesti távbe­szélő előfizetők nyilvántartá­sát és díjszámlázását, vala­mint az utalványforgalom­mal kapcsolatos egyeztetési, ellenőrzési és elszámolási munkákat gépesítik. A ter­vek szerint júniusban vi­déken már „gépesített” rá­diónyugtát kapnak az előfi­zetők, majd a tv-előfizetések nyilvántartása és számlázása kerül gépre. A következő két évben várható a rádió-- és a televízió-nyugták összevoná­sa is. A gépesítés fizikailag is nagy könnyebbséget je­lent majd az érintett dolgo­zóknak. (MTI) 1970. február 19., csütörtök Dr. Fazekas László A nő és a társadalmi háztartás „Asszonynak nem születik valaki, hanem azzá lesz” — mondja Simone de Beauvoir A második nem című híres könyvében. Vagyis a nők csu­pán biológiailag különböznek a férfiaktól, és csak a hosz- szú, gyötrelmes elnyomás csonkította meg, degradálta őket második vagy úgymond „gyengébb” nemmé, és alakí­totta ki bennük a másod- rendűség, a másértvalóság komplexumát. Magyarországon — mint a 'többi szocialista országban — a nők egyenjogúsága alkot­mányba foglalt törvény. 1945. után a társadalom új rendje nem prédikálta többé a nők­nek (mint egyedül ildomos „jogot”) Bismarck három K- ját: a konyhát, a templomot és a gyermeket (Küche, Kirche, Kinder). De vajon a paragrafusok által kínált le­hetőség realizálódik-e a gya­korlatban, a mindennapok valóságában, vajon élnek-e, vagy — pontosabban — él­hetnek-e a nők egyenjogúsá­gukból fakadó jogaikkal, kö­veteléseikkel? Ezekről a kérdésekről be­szélgettünk Orbán Józsefné elvtársnővel, az MSZMP KB munkatársával. A beszélgetés „apropóját” az adta, hogy a párt Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osz­tálya komplex módon vizs­gálta, meg a nők helyzetét és sok olyan problémát tárt fel, amelyeknek megoldását „nemcsak” a női nem, hanem társadalmunk egészséges fej­lődése is igényli. — Mi tette szükségessé ezt a komplex jellegű felmé­rést, vizsgálatot? — Többek között a harc egy megcsontosodott, helyte­len szemlélet ellen, miszerint egyedül csak a nőtanács hi­vatott a nők problémáival foglalkozni, azokra megoldást találni. Nyilvánvaló, hogy azok a kérdések, melyek a lakosság nagyobb részét al­kotó nőket közvetlenül (és közvetve az egész lakosságot) érintik, komoly gazdasági, politikai és szociális problé­mák, és megoldásukra a nő­tanács önmagában nem ké­pes. — Azt hiszem, nem mon­dok újat azzal, hogy az úgy­nevezett „nőkérdés” minden­kor a társadalom adott po­litikai, gazdasági és kulturá­lis helyzetének függvénye, s a megoldások keresésekor nem tekinthetünk el a társa­dalom fejlettségi szintjétől. Ezért vált fontossá, hogy a szocializmus alapjainak lera­kása után komplex módon vizsgáljuk meg ezt a nehéz témát. — Melyek voltak a vizsgá­lat legfontosabb részterüle­tei? — A középpontban a nők­nek a munkához való viszo­nya állt. Ez persze nem vé­letlen: a nők egyenjogúsága csak akkor érvényesülhet minden területen, ha a nők a társadalmi termelésben is teljesen egyenjogúak. A fér­fi évszázados kiváltságai — egyebek mellett —, csak ak­kor szűnhetnek meg, ha a házastársak mindketten dol­goznak. Hiszen a kereső, dol­gozó nőt foglalkozása, önálló egzisztenciája legtöbb eset­ben megvédi attól, hogy hát­rányos helyzetbe kerüljön a férfival szemben. Munkája összehozza más emberekkel, bátorságot ad neki ahhoz, hogy önálló egyéniség legyen. — Jelenleg Magyarorszá­gon a munkaképes korú nők 67 százaléka tanul, illetve foglalkoztatott. Igen előkelő arány ez a többi szocialista* ország és a fejlett kapita­lista országokhoz viszonyít­va is, és mi több — teljesen szinkronban van a szocializ­mus építésének jelenlegi sza­kaszával. A fő problémát a nők . foglalkoztatottságának területi aránytalansága jelen­ti. — Egyik legfőbb gondunk: a lányok szakképzése. Jelen­leg az ipari szakmunkástanu­lók 23 százaléka nő — ezzel nem vagyunk elégedettek, és reméljük, hogy 1975-ig leg­alább 30 százalékos arányt tudunk kialakítani. Elsősor­ban a fiatal lányok —külö­nösen a gimnáziumban érett­ségizettek — szakképzését szorgalmazzuk: ezzel szeret­nénk megkímélni őket attól, hogy ne később, családi ter­hekkel vállukon kelljen a ta­nuláshoz fogniuk. Itt a fő probléma elsősorban az, hogy lányaink a szakmák nagyon szűk skáláját ismerik. — Ha a nyugati sajtóter­mékekben, tanulmányok­ban lapozgatunk, vészjósló figyelmeztetésekkel talál­kozunk: „A család funkció nélkül!” — „A család fel­bomlása!” — „A család ál­lamosítása!” — „Veszély­ben a legszentebb javak!” — „Mentsétek meg a csa­ládot!” — „Ne tűrjétek a romlást!” Ennyi felkiáltójel kicsit meghökkenti az em­bert. Annál inkább, miután Magyarországon sokszor — burkoltabb formában —, szintén elhangzik, hogy a dolgozó nő nem tudja el­látni családi kötelezettsége­it, nem tud gyerekeivel igazán törődni — tehát a család széthullóban van. Mi erről a véleménye? — Ezekben a vádakban lé­nyegében az apai hatalomról, a patriarchális állapotok, a régi „babaotthon” visszaállí­tásáról van szó, vagyis a nők egyenjogúsítása elleni harc­ról. Szó sincs róla, hogy a család széthullóban lenne: a nő emancipációja a család emancipációja is! — Ez persze nem jelenti azt, hogy a nőnek a család­ban betöltött szerepe munká­ba állásakor nem változik. Senki sem követelheti, hogy az a nő, aki napi nyolc órán át dolgozik, egy régi típusú „háztartást” vezessen, és ezenkívül tanuljon, művelőd­jön, lépést tartson a fejlő­déssel, vagyis ideális feleség legyen. — Nem felei meg a való­ságnak az, hogy a családot államosították, vagyis, hogy az „állam” fontos funkciókat „elragadott” a családtól. A megoldás tudniillik pontosan ez: az államnak egyre több családi feladatot kell ellát­nia a dolgozó nő, anya he­lyett, így alakul ki az az ál­lapot, amelyet Lenin „társa­dalmi háztartásnak” neve­zett. Magyarországon a nők iga­zi egyenjogúsítását éppen en­nek a „társadalmi háztartás­nak” fogyatékosságai nehezí­tik: kereskedelmünk gyenge­ségei, a kevés óvodai, bölcső­dei férőhely, a közszolgálta­tások viszonylagos elmara­dottsága, olykor drágasága, és sokszor nem kielégítő mi­nősége. A felmérés során megdöbbentő statisztikai ada­tokhoz jutottunk: például je­lenleg egy évben egy család­ra mindössze 1,1 kg (!) Pa­tyolatban mosatott ruha jut! Sokszor ellenérvként elmond­ják, hogy maguk a nők is hi­básak ebben: félnek az „új­tól”, nem veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat. Holott többnyire nem az „új­tól” való félelemről van szó: a mai fiatalok — nők és fér­fiak egyaránt — ízig-vérig modern szemléletűek. A baj ott kezdődik, hogy egy több- gyermekes családban bizony meg kell gondolni, hogy a drágább félkész ételt eszik-e, Patyolatba adják-e a ruhát, vagy néhány forint megtaka­rításáért otthon mosson, főz­zön az asszony. — Eddig a nők egyenjogú­sításának társadalmilag ob­jektív folyamatáról beszél­gettünk. A nők emancipáció­ját azonban nagyon sok szub­jektív tényező is nehezíti: az a sokféle előítélet, megcson­tosodott komplexum, amely férfiakban és nőkben egya­ránt él még. Arról a szemlé­letről van szó, amelyet Du­mas frappánsan így fogal­mazott meg: „Ha nőről van szó, a dolog nem ugyanaz ...” Erősen tartja magát ez a né­zet nálunk még ma is. Pél­dául: a nő előtt „papírfor­ma” szerint nyitva áll a le­hetőség, hogy bármilyen funkciót betölthessen, de — tisztelet a kivételnek —, a társadalom parancsnoki ma­gaslatain sokszor nem szíve­sen látja őt a férfi. Még most is előfordul, hogy két azonos kvalifikációjú, azonos képességű fiatal közül az egyik például kevesebb óra­bért kap, csak azért, mert — nő. Végül nagy figyelmet kell szentelnünk a nők közélet­ben való részvételének is. A nőket meg kell ismertetnünk jogaikkal és meg kell taníta­nunk azt is, hogyan éljenek ezekkel. CB. P. K.) rlrn|i nn-—u.LLj.t-jrL«-L ■ arjiUiu.ua. rr j.' <■ :tr- t , ■ i. a:.. ..■■ . , E lektronikus előfizető-nyilvántartás, díjszámlázás a postánál (F. B.i

Next

/
Thumbnails
Contents