Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 8. szám
HÁ. . Színes angol film A meglepően rövid cím tulajdonképpen egy feltételes mondat egyik szava, a nézőre vár a mondattá fogalmazás, meg is teszi ezt mindenki, aki megnézi Lindsay Anderson szuggesztív erejű filmjét. Ha... Mi lenne, ha a meggy alázott, emberi méltóságukban vérig sértett fiatalok egyszer megelégelnék a kollégiumok évszázadok óta kialakult rendjét? Vagy tágabb értelemben: mi lenne, ha az elnyomó uralomra berendezkedett ősi brit nemzetközösséget éppen azok támadnak meg, akikre számít, akikre épül ez az uralom? És tenné- szelesen még hosszan sorolhatnám a feltételes mondatokat. kérdéseket, amelyek szorosan össziefüggnek a film sokat mondó címével. Az angol új hullám kimagasló rendező egyéniségének filmje — 1969-ben a cannes-i fesztiválon elnyerte az Arany Pálma-díjat — a brit nevelés egyik rezervátumában, egy oxfordi kollégiumban játszódik. Vége a szünidőnek, a diákok visszatérnek a kollégiumba, kezdődik a tanítás, a nevelés, — pontosabban; folytatódik. De hogyan és milyen módszerekkel? Erről szól a film, A néző szülte már az első képsoroknál megdöbben az elmúlt századokra emlékeztető pedagógiától, vagy a fasizmus szellemét idéző lélekörlő hierarchiától. A hazugság, az álszent vallásosság, a per-verzió. a kegyetlenség és a nagy, birodalmi hazafias lelkesedés jól megfér egymással a klasz- szikus falak körött. Hosszan, kényelmesen időz a film az emberi kapcsolatokon, aprólékosan ábrázolja az ellenállás csiráit, a diá'kos csínytevéseket, a tanárok és a felsős diáikok kegyetlenül botozó hatalmát. A képsorok láttán Diderot Apácájának fojtogató világa, vagy a Domb című angol film lélekörlő jelenetei jutnak eszembe. A film második része már a robbanást készíti elő. A rendező semmi kétséget nem hagy a nézőben aziránt, hogy az ilyen, lélekörlő elnyomás valahol mindig visszaüt. A három jó barát tulajdonképpen semmi- bűnt nem követ el, tettük egyszerű diákcsínynek is elkönyvelhető. Csakhogy magatartásukban, mondhatnám így is, egyenes tartásukban van valami tilta- taikozásféle. Vagy csak egyKönyvelől, gépi adatfeldolgozót, adminisztrátort azonnali belépéssel alkalmaz Fűszert, Eger', bérűn út 198. , UHU, január 10,, szombat irodalomtörténeti szenzáció Négyszáz esztendős rejtélyre derített fényt a Pécsi Tanárképző Főiskola tanára, dr. Tóth István, akinek sikerült megfejtenie Balassi Bálint titkosírását. A magyar reneszánsz legnagyobb költője gyakran használt titkosírást, főleg nevek és másokra, vagy saját magára vonatkozó adatok közlése esetén. Dr. Tóth István, mint a régi magyar irodalom előadója, évek óta foglalkozik Balassi életével, költészetével, s ennek során kutatta a titkosírás kulcsát is. Kiderítette: a költő egyszerűen megfelezte az ábécé egymásután! betűsorát, a betűket a-tól I-ig és .m-től y-ig egymás alá helyezte, s a megfelelő betűket felcserélte, a szövegben. Az „a” betűnek tehát az „m” felelt meg, a „b” betűnek az „n” és így tovább. A magyar irodalomtörténet nagy szerencséjére Balassi a titkosírást másutt is — költeményeinek sorkezdő betűiben és ajánlásaiban — is alkalmazta, s így kerülhetett sor olyan felfedezésekre, amelyek irodalomtörténeti szenzációnak számítanak. Szerelmes históriáinak leg- szebbike a „história egy Ár- girus nevű királyfiról és egy' tündér szűzleányról”. Szerzőjének kilétét csaknem négyszáz éven át homály fedte. Irodalomtörténészeink az első tizennégy versszak sorkezdő betűiből Gyergyai Albert- nek, illetve — az újabb névalak szerint — Gergei Albertnak vélték a szerzőt. A titkosírás kulcsa szerint a sorkezdő betűk kétségtelenül Balassi Bálint szerzőségéről tanúsítódnak, sőt az is kiderült belőlük, hogy a költő Űjváron (Liptóújváron) írta az Árgírust, mégpedig az Anna-versek idején, vagyis 1578 & 1584 között. A szövegegyeztetésekből. stílusából és a verseléséből arra lehet következtetni, hogy a széphistória Balassi költőd munkásságának első szakaszából való. (MTI) A% átok húsa Lassacskán elfogynak a panaszok. Ma annyian voltak, hogy szinte egymás kezébe adták a kilincset. Nem mindig van ez igy. Néha alig szállingóznak, néha meg. mintha valamilyen titkos parancsra érkeznének, oly sokan jönnek. Éppen hazaindulóban vannak a hivatalos emberei■ amikor bekopog egy harminc év körüli férfi Megáll, körülnéz és azt mondja: — Lenne egy pár szavam. Eleinte kissé körülményesen kezd a mondandójába, de később úgyszólván szünet nélkül folyik belőle a szó. Amikor meggyűlölt testvéreiről beszél, halántékán kidüllednek erek, verejték gyöngyözik a homlokán. Rét keze b be szorítva a térdón nyugszik. A történet egy ház körül bonyolódik. Egy valaha szeretett családi fészek körül, amely egy népes családnak nyújtott békés, boldog otthont. A gyerekek úgy szerették egymást, hogy még a tanító úr is példaként állította őke az iskolában a többiek elé. így valahogy emlegette: — Ügy szeressétek egymást, mint a Szabó-testvérek... Régen volt ez, nagyon régen. Azóta eltemették apjukat, anyjukat is, és a házban a legidősebb testvér lett az úr. A többiek elszéledtek a megyében, ki erre, ki arra, amerre jó sorsa vitte. A baj akkor kezdődött, amikor a legidősebb testvér javítani, bővíteni akarta a régi fészket. Padlóztatni a szobákat, ikerablakokat rakatni amazok helyett. Akkor jutott eszébe. — Ez ház tulajdonképpen nem is az enyém. Ötünké. A középső testvér, az egyetlen lány eleinte még biztatta is hányját. Építkezzék csak bátran, legfeljebb valamilyen kisebb összeggel megváltja majd az ötödrészeket, így kezdődött el azután a nagy munka. A vén porta meg- ifjodott, palatető került a rozoga fedél helyére. És akkor érkezett egy ajánlott levél a négy testvér aláírásával: — Fizess először, bátyánk, azután építkezz! Egyezgetés, utazgatás kezdődött, jöttek és mentek a hivatalos és nem hivatalos levelek, míg végtére kiderült, hogy olyan magas összeg a követelt örökség, hogy abbói talán két házat is lehetne építeni a főutcán. Nézem a panaszkodó embert. Térdére fektetett keze remeg az izgalomtól, amikor az egyik öccséről szól, aki mint mondja, szervezője volt az „összeesküvésnek”, kígyó módjára sziszeg. — Testvér az ilyen? — kérdezi szinte önmagától és hangja elcsuklik a visszafojtott gyűlölettől. Régen eltelt már a hivatalos óra, de a szívből csörgő ssavakat vétek lenne elfojtani. Áradnak, hömpölyögnek, mint a tűzhányóból kiömlő láva. És perzselnek, átkoznak, pusztítanak. Holtakat és eleveneket egyaránt. A halott apát, aki eltartotta, az élő tesvéreket, akik most szövetkezve az ötödik ellen, maguk akarnák határt szabni a jussnak. A panaszkodó ember fényképet mutat. — Ilyen volt a ház. Csak hogy fogalma legyen... ö a házat mutatja, én az udvaron felsorakozó gyerekeket nézem. Az öt testvért. Ügy állnak sorban, mint az orgonasípok, a régi megsárgult fotográfián. — Ezt a részt lebontottam. Az ambitus helyén most veranda áll. Elmegy az utolsó panaszos is. Messze jár már, amikor észreveszem, hogy a fénykép az asztalon maradt. Hátlapján kibetűzöm a tintaceruzás feliratot: szeretettel drága jó testvéreimnek ... Szalay István szerűen még nem sikerült betörni őket. Épp ezt nem tudják elviselni a „korbácsnak” becézett nevelők, s ezért bo- tozzák meg a három fiatalembert. A hidegen kiszámolt ütések a tornateremben csattognak. de visszhangzik tőle az egész kollégium, s retteg mindenki. Az ütések nyomán nem is a fájdalom, inkább a ■megalázottság, a kiszolgáltatottság az elviselhetetlen. A botozás után természetesen már nem lehet élni a régi módon. A megverték kis közössége vakmerő kalandba kezd. Égy játókhadgyakorla- ton —, mert ilyen is van a szóban forgó kollégiumban — megsebesítik tanárparancsno- kukat, az ünnepély'® évzárón pedig kifüstölik az egész előkelő társaságot, majd kattognak a géppisztolyok, robbannák a gránátok, áll a harc... S végül ismét a cím, ez a sokat mondó Ha... A rendező közénk dobja, s szinte robban is mint egy gránát, fejbe csapja az embert, gondolkozásra készteti... Hogy ez a csata valóság volt-e, vagy a három jó barát bosszúért álmodó, bizarr képzelgése, tulajdonképpen nem is érdekes. Így is, úgy is szimbólummá magasodik a filmben. Mindez persze nem jelenti azt, hogy e kitűnő alkotás egyes részletei, különösen végső kicsengése ne lenne számunkra vitatható. Világos a film mondanivalója, érthető, hogy nem csupán a konzervatív angol nevelési rendszer bírálatáról van itt szó, sőt nem csak az angol társadalomról mond a film kíméletlen ítéletet Amdemon alkotása nr gába foglalja az elmúlt es - índők nyugat-európai politikai nyugtalanságát éppen úgy, mint a diákság tiltakozó tömegmozgalmait. A rendező tehetsége, megoldást kutató módszere, az erőszak, az elnyomás elleni dühe még akkor is rokonszenves számunkra, ha tudjuk, hogy fiataljainak anarchista lázadása, rombolása bizony távol áll a forradalom marxista értelmezésétől. A realitás és a képzőiét világát ötvöző képsorokért, a kifejező, beszéd® jelenetekért, a gazdag színekért és s zíndra ma turgi áér t elismerés illeti a rendező első számú segítőtársát, Miroslav Ond- ricek operatőrt A nevek felsorolása helyett megjegyezzük, Titkán látott ragyogó színészi, alakításokkal találkoztunk ebben a megdöbbentően igaz és őszinte angol filmben. Márkusz László Szellemi és fizikai. Hátra dőlve, behunyt szemmel ült a lány mellett. Nem érzékelte az elegáns kanyarokat, a zökkenő nélküli sebességváltásókat, az emelkedőket, a lejtőket sem. Hat-nyolc perc múltán csali arra riadt fél, hogy a kocsi megállt. — Szerencsésen befutottunk — jelentette Andrea vidáman, s mig a slusszkulcsot húzta ki, a kézifék rögzítő gombját nyomta le, a keskeny, meredek utcácska átellenes oldalán levő, kivilágított ablakos villára mutatott. — Ide megyünk. Nem viszem be a kocsit a garázsba, eláll- dogál az itt is bántatlanul. Honda kiszállt, kábul lan nézett körül. — Hol vagyunk? Kié ez a villa? Miért ég ott minden lámpa? — A Malinké utcában vagyunk — tájékoztatta készségesen a lány. — Eredetileg Aranymálinkó volt az utca neve, de a lanácsnál valaki túl hosszúnak találta, vagy az utcanévtáblák címfestői munkálatain akartak spórolni, hát Malinké utca lett belőle. A villa Ambrózy professzor úré. Jelenleg Bulgáriáiban tartózkodik, tanulmányúton. Néhány nap múlva mái- itthon lesz. Erre az időre én ide költöztem, mert Etelka néni, a házvezetőnő, fél egyedül. Az ablakok is azért vannak kivilágítva. Szegényke biztosan most is fent van. és sír és vár. Magyarázat köziben már oda is értek a kerítés vasajtajához. Andrea kulcsot halászott elő a ballonja zsebéből, kinyitotta az ajtót. Belépett. Honda már mozdult volna utána, amikor a rémület tői, földbe gyökerezett a hála. A kapuból vány mögül koromfekete, borjú nagyságú áillat suhant elő nesztelenül, és a két hátsó lábára állva, rátámadc a szőke nőre. Andrea megingott, de nem esett össze, furcsa, mód még csak fel sem sí-- költött mintha nem is lepte volna meg ez a rettenetes fogadtatás. — Nincs semmi baj — fordult hátra Hondához, miközben gyengéd erőszakkal fejtette le válláról a rettenetes mancsokat. — Ez Herkules úr, a prof újtfunlamdija. Néma, de gyors, mint a villám és nagyon erős. Legjobb lesz, ha most mindjárt be is mutatom magukat egymásnak, nehogy valami affér támadjon a jövőben. Legyen szíves, tegye a kezét a kutya fejére és mondja: „Mély tiszteletem. Herkules úr !” Honda némi huzavona után. mérsékelt lelkesedéssel végrehajtotta aiz utasítást. — Jól van — állapította meg Andrea —, a kutya mos t már tudomásul vette, hogy maga hozzánk tartozik, nem fogja bántani, sót. megvédi bárkivel szemben. Csak az a fontos, hogyha esetleg szól hozzá, nehogy egyszerűen Herkulesnek szólítsa, liánéin mindig Herkules úrnak, mert szörnyen gőgös, mindene az etikett. Közben Herkules úr kísérete mellett oda éltek a VÍ114 bejáratához. A kopasz emberke itt hirtelen megtorpant. — Nem értem... Miért fel az az Etelka néni, amika.' egy ilyen, extra-oroszlán őrzi a házat a hívatlan látogatóktól? — Nem azoktól fél — válaszolja & imt —* akik bejö— Nagyon orvendek — mondta Etelka néni és felmérte a jövevényt. — Végre megint van férfi ebben az elátkozott házban. Még ha ilyen, kicsi is — tette hozzá az idős emberek közismert tapintatával. Andrea behúzta a vendégét a hallba, leültette egy fotelbe. — Etelka néni, drága — fordult aztán a házvezetőnőhöz. — Át vagyunk teljesen fázva. Csinálna nekünk kávét? Vagy egy jó forró teát? És kaphatnánk esetleg valami harapni valót is hozzá? Etelka néni jólélkűen bólintott és korát meghazudtoló fürge léptekkel már el is tűnt a konyha irányában. Andrea megigazította a haját, aztán lehuppamt a Hondáéval szemközti fotelbe. — Hát eddig eljutottunk. Most már nyugodtan beszélgethetünk... Tudja mit? Most egy órácskára legyünk teljesen őszinték egymáshoz. De százszázalékig! Mindegyikünk felváltva azt kérdezhet, a másiktól, amit akar, sértődés, mellébeszélés nincs, és aki később kifecsegi a másik titkait, az így görbüljön meg' A mutatóujjával jelezte, hogy mennyire!. — Benne vagydk — naonÁta megadóan a vendég. — Maga találta H a játékot, ráadásul maga nő is, magáé az elsőbbség. Tessék, kérdezzen.’ — Családja van? — Nincs. Tíz éve, hogy- elváltunk. Gyerek sincs. Egyedül éleik. Egyszobás albérlet. Fűtéssel és takarítással. Miért akart öngyilkos lenni? ■— Az alkohol miatt. — Maga alkoholista?! ■—» nézett nagyot a lány. — Ügy szól a megállapodás, hogy felváltva kérdezünk — emelte fel kézéi tiltakozó- eos a férfi. — Maga már a harmadikat kérdezi egymás után. Most én jövök. Kicsodája, micsodája magának ez az Ambtézy professzor? .....i tPolytatjuk) b ének. Azoktól retteg, akik már bent vannak. — Ja, így mindjárt más — oóllratott Honda. — Még néhány ilyen világos magyarázat és az a magasságom atya- úristen, sem győz meg arról, nik általában. Alacsony, sovány, hófehér hajú öregasz- sziony, zárt nyakú, fekete ruhában, közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz. A szemei kisírva. A kezében szöges végű hegymászóból. — Jaj, Andikám! Hát már megint ilyen későn?! Hát ez már mindig így lesz? A lány gyors, könnyű csőkot lehelt Etelka néni homlokára, kivette kezéből, a fogasra akasztotta a hegymászóbobot, kibújt a ballonjából, intett a kísérőjének, hogy ő is vegye le a felöltőjét. hogy nem ábuudüm uz égé-' szét. Andrea felkacagott. —■ Gyerünk csal: beljebb — tárta ki az ajtót —, lassan majd minden helyre rázódik Az előszobában ott áh. Etelka néni. Pontosan út, átesett ki, mim m kttejka né— Etelka néni, engedje meg,, hogy bemutassam... izé... — Honda László — lépett előbbre a kései vendég és ügyetlenül kezet csókolt. Mit lehet tudni, ahol még a ku- iya is rdiigkórságban szenved.,.
