Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
í Amire szükség volt s amire nem ... A hevesi tbc-kóiház „örököse" A Tíisífiiilressfy miíienina Munkájukra szükség van 1 védelméből, vagy — a törvény adta lehetőségek szerint — a hozzátartozók fizetnek. (Vagy behajtják — mert sajnos, ez is előfordul — a hozzátartozókon...) Tanácskoztak a füzesabonyi járás uttoro- csapat-vezetői (Füzesi Lajos tudósítónktól): Az úttörőcsapatok munkájáról tanácskoztak Füzesabonyban az úttörőcsapatok vezetői. Az úttörőmunkáról Joó István, járási úttörőtitkár számolt be a résztvevőknek, méltatta az úttörőmozgalom 25 esztendős eredményeit, s vázolta a közeljövő feladatait Hazáink felszabadulásának évfordulójával és a Lenin centenáriummal kapcsolatban érdekes feladatokat ismertetett a csapatvezetőkkel. Egy múzeum, amelynek minden darabját a múzeum alapítója készítette. Mert voltaképpen a vasművesség múzeumának tekinthetjük Bieber Károly Munkácsy-díjas ko- vácsművósz műtermét A hetvenhét esztendős mester több mint hatvanéves pályájának majd minden elkészült művéből őriz itt egy példányt. Megtalálható a szeretettel óvott tárgyak között a fiatal Bieber Károlynak még Ferenc József idejében készült szabadulási remekétől, az immáron európai hírű művész legutóbb tervezett modern lámpájáig minderr, ami szép csak formálható a kovácsüllőn megmunkált vasból. Hivatalos besorolás nélkül is múzeum ez, egy kivételesen szorgalmas és tehetséges élet gyümölcseinek szép és mindig gyarapodó gyűjteménye. Naponta ezer kisbárány A gyengén termő ősgyepek, szikes legelők gazdaságosabb hasznosítására több mint hatvanezer darabból álló juhtenyészetet alakítottak ki a Hortobágyon. Ezekben a napokban szinte óráról-órára változik az állomány: az el- lések megindulása óta egyre több fiatal állatra vigyáznak a juhászok. Van olyan nap, amikor a puszta különböző részein levő juhászatokban ezer kisbárány lát napvilágot. Kopott, immáron szükségtelen felirat közli a park- övezte épület kapubejárója fölött, hogy „TBC-kórház...” Szükségtelen, ha úgy tetszik túlhaladott a felirat mögött rejtező, hajdani cél, ugyanis a kórházat megszüntető határozat mögött szép eredmény áll: ma már nincs szükség arra, hogy Hevesen is legyen tbc-kórház. Másra — példáid szociális otthonra — azonban a megyének, a járásnak szüksége volt, így kezdte meg munkáját január elsejével a kórház „örököse”, a szociális betegotthon. Orvos-igazgató Látogatásunk időpontjában még az átalakítások s a megkezdett, szép munka lázában találtuk az igazgatót, dr. Szegő Imre volt makiári körzeti orvost. Már az új, hogy egy szociális otthon igazgatója — orvos... Hiszen ez otthonok egészségügyi ellátását másutt — alkalmanként — a körzeti orvosok végzik. Itt azonban külön jelentősége van az orvos „huszonnégy órás jelenlétének”. — A földszinten kórházi szobákat, az emeleten pedig lakószobákat rendezünk be az idős embereknek — mondta dr. Szegő Imre. — így a kórháztól örökölt felszerelés segítségével is, biztosított az otthon lakóinak a szakszerű, „kéznél levő” egészségügyi felügyelet Évi három és fél millió A szociális otthon idős lakóira szakképzett ápolónők vigyáznak. Jelenleg — látogatásunk időpontjában — hatvanhat beutalt talált otthonra, méghozzá kényelmes otthonra Hevesen. (A napokban várnak újabb tízet.) A hajdani kórház egyszerre százhúsz beteget tudott ellátni — a szociális betegotthon azonban ennél többet: százhatvan gondozottat tud vállalni. A berendezkedésre, az átalakítással járó költségekre, illetve a felújításra az állam több, mint egymillió forintot áldoz. Az otthon évi költségvetése — a napi háromszori étkeztetéssel, különböző, más szükséges ellátással, melyben a ruházkodás is szerepel! — évi három és fél millió forint. A havi tartásdíj négyszázötven forint, melyet vagy levonnak az idős emberek jöNincs tragikusabb, mint amikor egy elöregedett ember úgy érzi, hogy sem rá, sem munkájára nincs már szükség. Az otthon ezt is — s ebben nagy szerepe van a társadalmi összefogásnak is! — igyekszik feledtetni lakóival. Bár „induló” intézet, a kezdeti jelek biztatóak. Mindjárt az elsők között bejelentette igényét a háziipari szövetkezet és az áruház is. Remélhetőleg — olyan foglalkoztatási lehetőségekkel, melynek hasznosságát az otthon lakói is érzik —, még több szerv bejelenti majd segítő szándékát. Az otthon egyik lakója, beköltözésekor kijelentette, hogy ö bizony kapálás nélkül nem tud élni. Nos, kerti munkára is nyilik alkalom a szociális otthon tizenhat holdas „birtokán”. A pihenés órái sem telnek üresen: társasjátékok, televízió, filmvetítés, könyvtár, napilapok és folyóiratok segítik a valamikor még kilátástalannak vélt, szomorúan várt idők megszépítését. Uj alapokon Országosan is új a szociális otthonok között a hevesi szociális betegotthon szép programja. Már maga a környezet, s a tárgyi feltételek, a nagyobb kényelem biztosítása is megkülönbözteti más intézetektől. A későbbiek során betölti majd beutaló-központi jellegét is: a betegeket, s az egészségesek egy részét itt, (illetve az utóbbiak nagyobb részét a megye más otthonaiban) helyezik majd el, a javaslatok alapján. Nagy szükség van a 1 képzett gondozókra is. így született az elképzelés, hogy a gondozónők képzésére tanintézeti jelleget is kap az otthon: a gyakorlati tudnivalókat itt sajátítanák el a megyében levő szociális otthonok leendő gondozónői. A kezdeti lépések, az új, ötletdús elképzelések, a lelkes segitőkészség sokoldalú megnyilvánulásai egyfajta törlesztést is jelentenek: törleszteni valamit a megfizethetetlenért, azért a munkáért, melyet az idős emberek a fiatalabbakért, a fiatal társadalomért végeztek. (K) in. Hz ország sebei A mai s a holnapi Vietnam jellemző jegyeit gyűjtögettem utam során. De lehet-e hallgatni arról, ami itt az utóbbi években volt? Nem, s azért sem, mert hiszen mai életüket, gondjaikat is csak ezzel együtt érthetjük meg igazán. Ügy mondták, egész napos út vár ránk, jó, ha reggel minél korábban elindulunk. Még csak szürkült, amikor már Hanoi külső negyedében jártunk, túl a műszaki főiskola modern épületegyüttesén. Az utazás kilenc órán át tartott. Előbb — körülbelül Thanh Hoáig — elég jó úton, később azonban már mindenütt megsokszorozódtak az amerikai támadások nyomai. Long, a sofőrünk szinte egész idő alatt, míg Vinh- be nem értünk, manőverezni kényszerült az öreg Volgával. A főútvonalat — egyes exponáltabb részein különösen — hosszú szakaszon szétbombázták az amerikaiak. A krátereket ugyan jórészt már betemették, peremükön mégis gyakran perdült a gépkocsi kereke. Integettünk az útépítőknek, alak kalapáccsal aprítják a követ, s a vállukra vetett rúd két végén, kosárban hordják a zúzalékot. Ez a teher általában hatvan- nyolcvan kilogramm. Az útépítők javarészt csúcsos ka- lapú lányok s idősebb, de fáradhatatlan asszonyok. Némelyiküknek csak a szeme villant felénk, mert a kalap alatt szorosra zárt kendővel védekeznek a felszálló por ellen. Másutt úthenger gördül a szétterített kavicsszőnyegre. Odébb kész az út egy szakasza, ismét gázt adnak a hatalmas teherautók vezetői. Olykor egészen más útvonalon haladtunk, mint ahol eredetileg az 1. számú út futott: A hirtelen magasba szökő Hegyek között, a szétnyíló lapa’yon, rólyó — vagy éppen esek fclvócska — medrében surran a víz a tenger felé. Ilyen helvüít nemegyszer láthatóan megszakad az út, s mi nagyot kanyarodunk eey vörös földúton. a sziklák alá, vagy a töltésről le. buckákon át — az alkalmi hídhoz. Mindösz- sze eev hetven kellett kompra szállnurk. egyébként az újjáépítés alatt levő hidak mellett ott sorjázik az ideiglenes átjáró is. (Már a bombázások idején így volt ez: egy-egy légitámadás után röviddel ismét átjutottak a folyón a szállítmá nyok.) Egyetlen teljes épségében megmaradt hidat sem láttam. Még a sokat emlegetett Thanh Hoa-i vasútiközúti híd is, amelyiken, pedig egyáltalán nem szakadt meg az összeköttetés (ez nem annyira csodának, mint inkább az erős légelhárításnak köszönhető) ott őrzi vastraverzein a lövedékek, repeszdarabok ütötte sebeket. A vasúti sínpáron személyvonat fut. Hogy azonban mi lehetett itt egy-két esztendővel ezelőtt, arról a látvány tanúskodik. Égre görbült síndarabok, kiégett mozdony, néhány vagon meztelen váza (ennyi maradt egy-egy szerelvényből) — dél felé vivő utamon minduntalan visszatérő kép. Gyakran látni buddhista vagy katolikus templom rom ját. Azt hiszem, jellemzően mutatja ez is, mennyire nem válogattak a célpontokban az amerikai légi kalózok. A forradalmi tűzben meg- acélozódott vietnami nép pedig történelmi példabeszéd oen szól a mához. A Bach Dang folyó partján, amikor a kompra vártunk, hallo! lam a példabeszédet: Nagy hajóhaddal jött egykor a hatalmas kínai sereg az ország ellen. A vietnamiak karókkal tűzdelték tele a Bach Dang folyó medrét; a cölöpök hegyes vége éppen csak eltűnt a víz fel színe alá. A lcinai hajóba! szinte teljesen megsemmisült. A vietnamiak azonban biztosították az ellenségnek a lehetőséget, hogy presztízsének elvesztése nélkül hagyhassa el a csatateret. Ezt üzeni — nagyságát is bizonyítva — a nép a legnagyobb imperialista hatalomnak, a korszerű hadsereggel rendelkező Amerikai Egyesült Államoknak. Megszívlelendő p-'daheszéd. Jenkei János (Következik: A főnix-város) 1*70. január 25., vasárnap Lakik Egerben egy ember, aki — így mondják némi túlzással —, áttáncolta az életét.’.. Fiatal korától, immár negyvenkilenc év óta ugyanis a zene, a tánc a mindene. A kenyere. Begovics Emilnek hívják, s tanár úrnak szólítják amerre csak ismerik. Sokfelé ismerik. Erdélytől Budapestig. De talán Románia szívében, Bukarestben is emlékeznek rá néhányon, hiszen valamikor ott, a fővárosi opera színpadán kezdte a pályáját. Bukaresti és kolozsvári szólótáncosként indult, a Sába királynőjében próbálta keresni élete nagy élményét —. de mégis csak a tanári párjához kötötte az oklevele. No meg a szíve, a kedve! Így lett táncpedagógus előbb Temesváron, majd Pesten, Egerben és a megyeszékhely környékén tucatnyinál több községben. Menüit ülünk a szünetben, fiatalok zsongása ölel körül bennünket. — Imádom ezeket az aranyos gyerekeket! — kezdi a vallomását lelkesen. — Valósággal gyönyörködöm bennük, élvezem, ahogy tükröződik bennük: falun is mekkorát fordult, változott a világ! Élvezem, ahogy kezdetben botlad-ozno.k a körben, tetszik, amint észreve- szsm. megtalált lépéseiket, s látom ügyesen hajladozni, ringani, repülni őket! Érzem, hogy ez. csakis ez éltet engem. Tánc nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat ... Rajongással beszél a hivatásáról, majd egy meglepő fordulattal elárulja, hogy ... egyébként nem szeret táncolnia Bálokba, mulatókba alig-alig járt, Ha elment is, ha egy- egy társaságba keveredett. inkább csak szemlélődött. A táncot: tanítani szereti igazán! — Vajon hány táncra. oktatta ennyi év alatt az érdeklődőket? — kérdem a tanár úrtól. — Ügy gondolom, hogy legalább százra. . A hagyományosokra: angol és bécsi keringőre, tangóra. S természetesen: a divattáncokra. Mert minden kornak megvolt, megvan a maga divatja a táncban is! Valamikor például a shimmy, meg a charleston járta, s jól emlékszem még a lambet-wookra is, amelyiket talán egyetlen évig kedveltek ... Kár, hogy olyan gyorsan múlnak a divattáncok, hiszen egyikük, másikuk akár még ma is élhetne. Nekem például a charleston ilyen sok idő után is tetszik! Régi táncokról álmodozik, s közben arról szól, hogy természetesen a mostariakat is legalább annyira szereti. A kedvükért minden évben utazik Budapestre, hogy a központi stúdióban tartott továbbképzésen elsajátítsa a legfrissebbeket, a legújabbakat. Mivel nyilván a tánctanárnak is kell tanulnia, ha lépést akar tartani a korral! Éppen huszonöt esztendeje került Egerbe, s húsz éve tagja, tizenkilenc éve pedig vezetője a Heves megyei Táncpedagógusok Munkaközösségének, amelyhez különben heten tartoznak, Negyedszázada táncoltatja a fiatalokat — mert kissé furcsa, de így van: idősebbek, házaspárok vidéken szégyellnek tánciskolába járni — Egerben, Eger környékén, s ismerteti velük az éti keit néhány fontosabb szabályát. „Tánc nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat...!” — mondja. Dehogy is gondolna arra, hogy a táncok nagy résre milyen múlandó és czel a körülötte zsongó fiuk, lányok többségükben. talán csak addig hajladoznak, ringanak, repülnek ilyen szabályosan, amíg a szeme előtt vannak. Mihelyt vége a tánciskolának, eltelik az a 6—7 hét általában ki-ki „egyé- niesíti” a tanfolyamon tanult lépéseket, mozdulatokat. Vagy éppenséggel a mai éttermek, presszók, bárok szűkre szabott parkettje miatt próbál alkalmazkodni a tömeghez, amelyben nem, hogy táncolni, de néha szinte moccanni is alig tehet.^, Gyónt Gyula j&mk&e*oílőetyi té(t£ ÜZENET VIETNAMBA i
