Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám

Gondok, tervek, változások az Egri Szimfonikusoknál Ol esztendeje alakult, a/. ■Egri Szimfonikusok együtte­se. Az az igény szülte, hogy ennek a nagymúltú iskolavá­rosnak legyen végre zeneka­ra. amely a várost repre­zentálja itthon és másutt, a közönséggel a komoly zenét megszeretteti és lehetőségei­hez képest színesebbé és gaz­dagabbá teszi a város művé­szeti életét. A nagy 1 szedéssel meg­kezdett műnk., etek folya­mán beérni látszott. Többszőr kapott nívódijat a zenekar, előadóművészekkel erősítet­ték kapcsolataikat, szólisták is szívesen .jöttek Egerbe, vendégkarmesterek is gyak­ran dirigáltak itt, s akadt szerző is Farkas Ferenc sze­mélyében, aki két í-opus ’-t is írt az egrieknek. Az öntevékeny amatőr- együtteseknél a növekedés, a létszám- és igénybeli gyara­podás kívülről és belülről egyaránt veszélyes buktató­kat rejt. így esett aztán az elmúlt év végén, hogy Far­kas István, a zenekar kar­mestere már nem kívánta megújítani karmesteri szer­ződését a Megyei Művelődési Központtal, a. zenekar házi­gazdájával. vább játszik a zenekarban, hiszen a zenélést, nem lehet abbahagyni — elbeszélget­tünk a lemondott karmester­rel is. Okait kutattuk annak, amit a külső szemlélő nem igen ért. Elmondta, hogy nagy lelkesedéssel és sok-sok munkával szervezte-vitte elő­re a kis létszámú zenekart. Minden újabb emberért meg kellett küzdenie, mert a ze­neiskolai tanárokból, a hon­védség zenészeiből és a főis­kola hallgatóiból összeálló együttest nem volt könnyű összetartani, még kevésbé egységessé formálni. Az ál­dozatkészség számláján sok minden került elszámolásra. Ma már ötven fő körüli a létszám, a tavaly novemberi és decemberi műsorok való­ban egy izmos és további fejlődésre képes és kész gár­dát vonultattak fel. De ha azt akarjuk — és ez Farkas István tulajdonkép­peni sérelme —, hogy ez az Öntevékeny együttes ne áll­jon meg a fejlődésnek ezen a fokán, akkor nem lehet az eddigi módszerekkel szervezni . és együtt tartani a zenés ze­Nem könnyű eligazodni Az ilyen, lelkeseöesbSI és ügyszeretetből összehozott csoportnál jelentős lépés a karmesterváltozás. Amikor értesültünk az esetről, nem nagvon értettük, mert nem ismertük mélyebben a szim­fonikusok belső életét. Any- nyit tudtunk, hogy a Műve­lődési Központ fedezi a fel- merülő kiadásokat, a zenekar pedig önálló hangversenyein kívül fellép ünnepségeken, kamaralétszámmal megtisztel a megyében fontos rendez­vényeket, „besegítenek ott, ahol az alkalmat ünnepélye­sebbé kell és lehet tenni, méltó keretet kell adni gyű­lésnek. vagy a város és me­gye vendégeinek. A Művelődési Központban személy szerint Szívós József művészeti vezető a „felelő­sük”. Amikor megkérdeztük a karmesterválság felől, szét­tárta két karját. Azért még­sem maradt meg a szófián magyarázatnák Minden cse­lekedetével támogatja az ön­tevékeny művészeti együtte­seket, hiszen rendezője, szer­vezője ő az Egri Irodalmi Színpadnak is, ahol csaknem ugyanazt a szerepet tölti be, mint eddig Farkas István a szimfonikusoknál. A zene­szeknél azonban sokkal bo­nyolultabbak a problémák. Szerinte sok-sok szubjektív elem objektív okokkal páro­sulva késztethették a kar­mestert arra, hogy szerződé­sét ne újítsa meg. Nem tud okos lenni e pillanatban, mert más szemlélet vezeti a Művelődési Központ vezető­iéi mint a zenéért mindent áldozni kész zenészeket, vagy legalább is a karmestert. ^ Nem tud jósolni semmit, azt sem, hogy az új karmes­terrel jobb lesz, vagy rosz- s/abb. Tény az, hogy Szabó József, az egri zeneiskola fiatal tanára — eddig szó­lamvezető a zenekarban •— átvette a próbák irányítását. A zenekar vezetőségét kibő­vítették. Az első félévben há­lom jelentős műsoruk zajlik majd le: március 9-én az egri színházban adnak hang­versenyt szórakoztató jelle­gű alkotásokból, április 22- én nagyszabású programot valósítanak meg a Lenin cen­tenárium alkalmából, míg májusban barokk karmeste iek műveiből válogatnak. Közben igyekszünk^ meg­oldani a még meglevő prob­lémákat — mondta Szívós József — nem a legmelyebb meggyőződés hangján. Idegesítő figyelmetlenség Az idei első két próba után _ mert Farkas István to­n i illír | kefe. Elmondta már sokszor l/társainak, vagy a Művelődési . Központban, hogy fel lehet őrlődni abban a szélmalom- harcban, amely a létszámért folyik. Most próbapénzt kap­nak *— igen szerényen — a zenészek, nemegyszer ri- mánkodni kell ennek vágj' amannak, hogy ne mondja le a megjelenést, a zenélést azért, mert valahol már be­ütemezett programja van. Nemegyszer megtörtént, hogy egy-egy fontos szólam embere nem jött el az elő­adásra, mert máshol kellett közreműködnie. Ilyenkor — kerül, amibe kerül — ku- uyerálni, ígérni, és fizetni kellett a próbapénz többszö­rösét olyannak, aki csakúgy mellesleg tartozott az együt­teshez. Ez a karmester szá­mára megalázó szervezés, a törzstagok számára pedig el­kedvetlenítő. Ajánlotta volna, ha meg­kérdezték, vagy meghallgat­ták volnak megfelelő fóru­mokon, de nem jutott el odá­ig, hogy a harmadstátus bevezetésével szerény kere­tek között szerződtessék a zenekar tagjait és akkor a szerződés birtokában lehet követelni is azt a fegyelmet, amit így — kellő anyagi ér­dekeltség híján — nem min­dig tartanak be a zenészek sem. amikor pénzkeresési le­hetőség kínálkozik. Az az összeg, ami ehhez a szerző­dési rendszerhez többletként lenne szükséges, nem nagy, pénzgazdálkodási tömörítés­sel előteremthető. Azt mondja a karmester, hogy amikor nem kívánta szerződését megújítani, s ezt egy mondatban bejelentette a Művelődési Központnak, még csak meg sem kérdezték in­dokai felől. (Valószínű, hogy mindkét oldalnak ez a kur­ta-furcsa viselkedése „kétol­dali” ideges állapotot takard Szabó Józseffel, az új kar­mesterrel szándékosan nem folytattunk eszmecserét. Két eve benne él az együttesben, ismeri a személyi problémá­kat, az emberi kapcsolatok fontosságát, az ügy szolgála­tának néhány buktatóját. Űj vezetőségével áthidalhatja azokat a nehézségeket és kor­látokat, amelyeket elődje ta­lán túlméretezetteknek lá­tott. Az viszont kétségtelen, hogy az állandósított ideigle­nesség idegállapotát jó len­ne megszüntetni. Az ideiglenesség megszün­tetése — szervezési és fenn­tartási gondokra gondolunk —, nemcsak a fenntartó in­tézmény, a Megyei Művelő­dési Központ ügye. Vélemé­nyünk szerint — ha kell — magasabb szinten is szót kell érteni. Meg kell mozgatni azokat a szerveket, amelyek a zenekar személyi állomá­nyáért és pénzügyi ellátásá­ért valamit is tehetnek. Mert a zenekar jelenlegi művészi szintje és személyi összetéte­le jó irányú fejlődést ígérhet. Függetlenül a karmester sze­mélyétől ! (farka«) Közlemény 'As egri megyei kórház igazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy január 26-áni hétfőtől kezdődően az influ­enzás és egyéb hűléses meg­betegedések számának vár­ható járványos jellegű ala­kulására tekintettel, a bete­gek látogatása a csecsemő- és gyermekgyógyászati, vala­mint a szülészeti és nőgyó­gyászati osztályon átmeneti­leg megszűnik, a többi osz­tályon heti egy napra, a va­sárnapi látogatási időre kor­látozódik. A kórház igazga­tósága kér mindenkit, hogy a betegek védelmét szolgáló látogatási korlátozást meg­értéssel fogadják. O'Neill: Egy igazi úr (Kedd, 19.15). Színmű két részben, a Jó­zsef Attila Szíhház előadásá­ban, felvételről. Az eredeti­leg négyfelvonásos dráma O'Neill utolsó alkotói kor­szakának szülötte, eredeti címe: Egy ember, aki meg­adja magát sorsának volt. A mű az álom. az önáltatás és a valóság között vergődő ember drámája. A dráma egy helyszínes: Cornelius Me­lody korcsmájának étterme reggel és este. 1828. július 28-án történik, a Talaveray csata évfordulóján. Melody, mint a brit királyi hadsereg volt őrnagya ezt a napot — sikerei csúcsán — minden évben régi díszégyenruhájá- ban ünnepli. Ünnepli egész lényével, mert akkor volt valaki, ma viszont kivándo­rolt, lecsúszott senki. Család­jával is kiélezett a küzdelme, lányával, Sarah-val, aki más­ként akar élni, és feleségé­vel, Nórával, aki még min­dig a régit látja benne. A •fordítás nehéz munkáját Vas István végezte. A fősze­repeket: Mádi Szabó Gábor. Szemes Mari, Voith Ági ala­kítják. Zenei figyelő | mentenie” a képernyőre a mű hangulatát — utmoszíé- ráját, s megjeleníta ki­tűnő novellafigurákat, eze­ket a jellegzetes Fejes-te­remtményeket: a címszereplő Vigyorit (Madaras József alakítja), ezt az esetlen-cél­tudatos. suta-szemérmes munkásfiút. a magára ma­radt öregúr (Kovács Kál­mán) és a becsapott könnyel­mű lányt (Monori Lilit), aki Vigyori után egy fényké­pésszel kezd járni, majd amikor az kidobja, újra Vi- gyorihoz megy vissza. A bu­kott lány és Vigyori. már nem képesek visszaállítani a régi kapcsolatot, mert a köz­beeső idők történetei min­dent megmérgeznek. (Csütörtök, 21.50). A Tv zenei újságja. Első­ként Fischer Annie zeneka­ri estjéről tudósít a műsor, az elhangzott Brahms B-dúr zongoraversenyének egy részletével. A másik zongo­rista, a hazánkba látogatott szovjet Emil Gilels volt, az ő előadásából is, s a szintén messzeföldön ismert művész a párizsi Notre-Dame orgo­nistája, Pierre Cocherreau, játékából is láthatunk egy rövid, illusztratív részletet. Januárban vendégszerepeit Budapesten a bolognai ope­raház. műsorukon Puccini Turaridot-ja és Rossini Mó- aes-e szerepelt a televízió az utóbbi egy részletének fel­idézésével számol be a né­zőknek a vendégjátékról. Rö­vid tudósítást hallhatunk Helmuth Pisoher (NDK) csellómüvész és Henryk Szerying hegedűművész estjé­ről, végül pedig a 80. szüle­tésnapját ünneplő Molnár Antal professzort köszönti a műsor. Fejes Endre VIGYORI (Szombat, 17.15.). Nézőink kedvére! — A tv- játék ismétlése. A másfél éve bemutatott Fejes-novella tv-változata igen jó kritikát kapott, amiért sikerült „át­A nem teljesült kívánság Kétszer is kopogtatott. Több aprót egymás után, az­tán kis idő múlva újra, valamivel erősebben. A félig nyílt ajtón szinte becsúszott és megállt a szoba közepén. — Tessék, üljön le. Megrázta fejét. Láttam a szájmozgásán, hogy szólni készül, de hang nem, jött ki a torkán. Csak amikor meg­igazította és csomóra húzta a kendőt az álla alatt, akkor kezdett el beszélni: — Panaszom lenne, kérem. Vagyis talán kérés, ha meghallgat. Hat gyereket hoztam a világra. A legkisebb, a kis Jancsi, szeptemberben megy első osztályba. Az uram, amikor összekerültünk, azt mondta: Ne félj. Teri! Megleszünk majd valahogyan. Felépítjük a házat, virá­goskert is lesz az ablak alatt.,. — Mondom, iskolás lesz lassan a hatodik gyerek és a ház még mindig nem épült fel, pedig az én uram már kétszer is kikereste az árát. Az asszony beszélt, de még mindig csak állva a szo­ba közepén. Amikor újra a székekre mutattam, kihúzott egyet az asztal mellől és félszegen a sarkára ült, — Dolgos ember pedig. Jó is, amikor jó. Hanem ami­kor rájön az időszak és nekiadja a fejét az ivásnak, ak­kor nem ismer határt. Mondom, kétszer itta el már a szarufákat, a követ, a gerendát. Egyszer a kecskét is el­adta pálinkáért. Ahogyan beszél, a kendő meg-megcsúszott a fejét. Űj- jaival igazgatni próbálta a rakoncátlan fürtökéi és ilyen­kor akadózóvá vált a szava. — Jártain én már a panaszommal nagyon sok he­lyen, Még a nőtanácshoz is bejöttem. Segíteni azonban nem tudott senki. Egyszer aztán, úgy látszik, már a ta­nácselnök is megsokallhatta az uram dolgait, mert behí­vatott maga elé. — Elvonókúrára küldetem az urát — mondta. — Igaz, akkor én egy kicsit gondolkodóba estem, de hogy rajta volt éppen az ihatnék; beleegyeztem. És most itt a papír. A postás hozta. — Elhallgatott egy időre és körülményesen keresgélni kezdett kopott, barna kabát­ja zsebében. Felálltam űz asztal mellől és kinéztem az ablakon. Az asszony sírni kezdett. — Miért sir? Helyesen intézkedtek, a férjét meggyó­gyítják majd. Időbe tellett, amíg elcsendesedett. — Tetszik tudni, az úgy van, hogy nem mertem neki megmutatni az írást. Tegnap már a rendőrök is keres­ték. Szerencsére nem volt odahaza és én most azért jöt­tem, hogy ne legyen érvényes ez a papír. Most ugyanis egy ideje megint nyugodtan van. Dolgozik, keres is szé­pen. Azt mondta a héten: Ne félj, asszony! Tavasszal téglát, csepet veszek... De ha most elviszik elvonóra, akkor egy időre megint fuccs a keresetnek. A nagyobbik lánynak cipő, ruha is kellene. Elcsuklott a hangja és újra sírásba kezdett. —■ Tudom, hogy én kértem. Azt is tudom, hogy így, ilyen állapotában sosem lesz ház a megvásárolt téglából, de... Könnyeit törölgetve, köszönés nélkül ment ki az aj­tón. A talán százszor is elolvasott idézést az újjai között szorongatta. Az írás írás maradt. A pecsétes papírt nem semmisítette meg senki, mert a nem teljesített kívánság minden bizonnyal a népes család hasznára válik... Szalay István január szombat 19. — Miért? Legfeljebb fel­ajánlja, hogy elengedi a két­havi lakbérhátralékomat. Bár ekkora csodára még a szim- patron sem lehet képes, az én főbérlőmnél sltótabb, zsugo­ribb teremtés aligha akad még egy ezen a glóbuszon. Megpróbáljuk? A kifejezett fösvénység teljes átváltása. Tartufíe-ból — mecénás. Nos? — Nem próbáljuk! — rázta meg a fejét erélyesen a dok­torkisasszony. — Fizetünk, fogunk egy taxit és vissza a villába. Magánál vérnyomást, hőmérsékletet, reflexet és egy csomó mást kell mér­nem, meg aztán le is kell pihennie, hogy holnap jó kondícióban folytathassuk a kísérleteket. Indulás! Fizettek, gyorsan foglak egy taxit, negyedórába sem tellett, ott voltak a Málinkó utcai villa előtt. Itt még ba­rátságosan birkóztak egy me­netei a taxi sofőrjével, aki ragaszkodott hozzá. hogy nem fogad el fuvardíjat, mi­ije Andrea bedobott harmaté forintot a már faroló kocsi ablakán, bemenekült a kert­be, Hercules úr védőmancsad alatt: további konfliktusok nélkül bejutottak a villába. VI. fejezet Részletesebb felvilágosítás a szimpatronrói Amikor Ambrózy felnyitot­ta a szemét, egy rokonszen­ves. furcsa kopasz emberké­re esett a pillantása, aki az ágya melletti széken ült, és révetegen bámult a semmibe. — Hé! — kiáltott a pro­fesszor kedélyesen és török­ülésbe ült. — Nagyon orvén- dek a szerencsének, de kicso­da maga, ha meg nem sér­tem ? A másik nem válaszolt, oda se fordult, malmozni kezdett az ujjaival. A ház ura lesodorta magá­ról a paplant, kiugrott _ az ágyból, a furcsa látogatóhoz lépett, gyengéden megrázta. — Bocsánat, te van irúgmjl Vagy rosszul érzi magát? Se­gíthetek valamiben? Semmi felelet. Etelka néni jelent meg a küszöbön. — Na végre! — mondta. Már azt hittem, hogy átalusz- sza az egész napot! Ambrózy megdörzsölte a homlokát. — Hogyhogy az egész na­pot?! Hány óra van tulaj­donképpen? És mit keres itt ez az úr? Hol van Andrea? Mi van az állatokkal? Etelka néni az ágyhoz le­pett, mérgesen felrázta a párnát, megigazította a pap­lant. — Mindjárt négy óra. An- dika ott van az állatoknál, amelyek — itt kicsit meg­borzongott —, dél óta a ki­futóban vannak, a kertben. — Dél óta!? De hiszen ezek szerint maga... Etelka néni sovány, sápadt arca enyhén kipirult. — Hát — mondta halkan —, valakinek csak ki kellett engednie a napra azokat a szerencsétleneket. — Dadus, maga egy hős! — jelentette ki a professzor, mélyen meghajolt, kezet csó­kolt a néninek. — Igazán abbahagyhatná ezeket a bolondságait — kap­ta el, dugta el a kezét boldo­gan Etelka néni. — Felnőtt tudós létére mindig csak a mókázáson jár az esze. Szép kis Kossuth-díjas mondha­tom. Ja, azt üzeni Andika, hogy ezzel az úrral, aki ked­ves vendégünk, egyelőre ne tessék foglalkozni, egyelőre nem is lehet vele,1 de nincs semmi baj, sőt, nagyon jó újságok vannak, ő, amint a professzor úr felébredt, visz- szatereli az állatokat és min­dent megmagyaráz. Ezt üze­ni. Megyek is, szólok is neki {Folytatjuk.J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents