Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-24 / 298. szám
I Ősbemutató A legjobb apa Sólyom László tragikomédiája Egerben A kellően konzervatív lakást egy díszes, faragott fa korlát osztja két traktusra. A korlát mögött, néhány lépés magasságban Kis László tanár otthonának nagyméretű hallja, lent az előtérben a tulajdonképpeni dolgozószoba: a szín, hol A leg jobb apa című tragikomédia játszódik. Irta Sólyom László, rendezte Jurlca László, játszották a Gárdonyi Géza »Színház művészei. Ez a díszes faragott korlát, amely keresztben metszi a színpadteret, egyik végével szinte a diszletíalhoz ér, a másik vége és a fal között széles lépcsősor vezet az előtérbe. Ott, ahol széles a lépcsősor, ott, ahol bőven van hely a korlát vége és a díszletek között, ott jönnek be és le a dolgozószoba díszletei közé a színészek játékuk közben, s ott, ahol csak lapjával lehet mozogni, oly szűk a tér, ott játsszákrohanják, vitatkozzék, mérgesítik vissza egymást a hátsó színpadtére. Kis László hatvanéves tanár, aki az istenhek sem akar nyugdíjba menni, hogy lakását átadja fiainak, menyeinek, s aki tizenöt éve özvegyülvén meg, egyedül dédelgeti, aj- nározza és neveli apássá gyermekeit, ezen a széles lépcsősoron ballag le születésnapján az őt meglátogató gyermekei közé... És a szűk részen rohan vissza, amikor megtudja, hogy a precízen tudálékos orvos, a kissé in- becil mérnök — és a semmiért is mindig lázadó pedagógus fia, mily merényiébe készült ellene. S hogy még mindig a díszes, faragott korlát mellett, illetőleg előtte és mögötte maradjunk, ugyanitt sétál le, vagy küszködi vissza magát oda Csáky Magda, elválófélben levő idősecske tanárnő, akivel a tanár papa óhajtja megbosszulni gyermekei önzését, j Az, hogy Sólyom László otthonosan mozog a színpadon, mint szerző, senki előtt sem kétséges. Ezt igazolja ez az új magyar vígjáték is — fogalmam sincs, miért kapta a színlapon a tragikomédia elnevezést? —, amelyet jobb ügyhöz méltó buzgalommal istjápolt színpadra a Gárdonyi Színház, s amelynek szereplőit igyekezett kicsit olaszos tempóban mozgatni a • rendező Jurka László. Sólyom Lászlónak ez a tizedik színpadi műve, lassan már két évtizede, hogy megismertette nevét és kétségtelen tehetségét a színházat szerető közönséggel. Ügy érzem azonban, hogy ez a jubileumi, ez a tizedik vígjáték, amelynek alapötlete alig több, mint egy kedves kis jeleneté, nos, hogy szóval ez a tizedik, aligha jelent előrelépést színdarabírói munkásságában. Nem szégyellem bevallani, hogy humorérzékem oly alantas tud lenni, miszerint szégyenkezve bár, de egy hasra esett emberen is ké-. pes vagyok nevetni, mert igaz, hogy számára ez lehet tragikus, de nekem, mint szemlélőnek, féktelenül komikus is lehet. Csak azt a korlátot, csak azt tudnám feledni: mindig attól féltem, hogy ott, ott esnek hasra a szereplők! Mert egyszer tudnék nevetni ilyen helyzeten is, többször már aligha, de legkevésbé akkor, ha előre és tudva kellene egy ilyen szituációt tartanom. Időm ugyanis akadt bőven az aggódásra, mert a vékonyka cselekményszál csak akkor kötötte le figyelmem, ha végre valahol módja nyílt színésznek, színésznőnek, hogy legalábbis a félig üres cilinderből varázsoljon elő eleven, igaz, mai figurát. Meg kell mondanom, hogy nem rajtuk múlt, ha ez kevésszer sikerült. Tudom — és jómagámnak is noost lelkiismeret-furda- lása van —, hogy a hazai kritikusok meglehetősen és néha indokolatlanul magas mércét állítanak az új magyar drámák elé. Mindenesetre néha kétségtelenül magasabbat, mint mondjuk egy nyugati vígjátékíró hárma tkon nyű színpadi léggömbje elé. Mégis azt hiszem. hogy a méltányos mércén sem lendülhetne át (77ÁLASZOL AZ ILLETÉKES Kísérleti jelleggel meghosszabbítják a járatot Bogácsiak fordultak panasszal szerkesztőségünkhöz községük ugyan Borsod megyéhez tartozik, de közlekedésüket egri vállalat biztosítja, s egri üzemekbe, hivatalokba járnak be dolgozni. Kérésük, hogy a nagy forgalomra való tekintettel nöA legjobb ipa, hogy bejusson a valóban jó színpadi alkotások közé. Mint már említettem, a színészeken nem múlt: Csiszár András helyenkint még el is hitette, hogy ő a legjobb apa; Máthé Éva Jászai- díjas tanárnője több ízben is sikerrej küzdött meg a szinte lehetetlen feladattal, hogy a villámtréfák kliséjéből emberi arcot formáljon. Kulcsár Imre femkölt fontoskodása, Markaly Gábor sete-suta, kicsit már kretén tehetetlensége, Harkányi János „cinikus mai fiatalja” és a két feleség, Kopetty Lia és Szeli Erika „mai” asz- szonytipusa sejtetni engedte, itt minden színészi eszköz és jó szándék felsorakoztatott a siker érdekében. Be a korláton nem tudott túllépni sem a szerző, sem a rendező. A széles lépcsősoron jöttek be az első felvonásban, és bizony a szűk, megbotoltató sarokban mentek ki a harmadik felvonás végén. Azt hiszem, mégsem a korlát tehet róla! Gyurkó Géza 1969. december 24., szerda véljék a járatok számát; mert sokan lemaradnak bérlettel a zsebükben. A 4. sz. AKÖV illetékesei közölték, hogy gépkocsi hiányában újabb járatot nem tudnak beállítani, de a kérés másik felét, hogy a noszvaji 14,20- as járatot hosszabbítsák meg Bogácsig, a pénteki és szombati napokon —, kísérleti jelleggel teljesítik. Ez a járat január 2-től már Bogácsig közlekedik. A " ' “ galmát figyemnu.: ha valóban nagy az , ! galoiu, véglegesítik. | Vita egy riport körül „ Hol éa*ték a diploma I 999 Ezzel a címmel jelent meg egy riport íapunk december harmadiki számában, kutatva, hogy a diplomát szerzett főiskolások egy része miért húzódozik a falusi élettől, miért vállal városon, szakképzet lségéhez közel sem álló munkakört. A riport írója negyedéves főiskolásokat — elsősorban városiakat — keresett meg. tőlük érdklődve az indokok iránt. Az írás megjelenése után a riportalanyok egy része reklamációval fordult szerkesztőségünkhöz, vitázva az újságíróval, számon kérve a beszélgetés minden momentumát. magyarázva az elhangzott nyilatkozatokat, félreértve az úságíró alapvető elképzelését. a nyíltságuk iránti szimpátiát, gondolataik megértését. Olvasói levél is érkezett szerkesztőség ünlvh i >/., Varga Gyula címezte, Kőiből. Ö írja, hogy teljes mértékben egyetért azzal, „hogy felszínesség lenne nyersen korholni azokat, akik jogos igényeket támasztanak"'. — utalva ezzel a riportalanyok nyíltságára — majd így folytatja: „Távol áll tólem, hogy a cikkben leírtak alapján bárkit is elmarasztaljak...”. A főiskolás riportalanyok mégis úgy érezték, a riport túl tendenciózus, s az újságíró, miután lei csalta” a számára szükséges mozzanatokat, hangot vált, s számon kér, sőt „ítélkezik”. Egyikük — Hegyi Péter — úgy véli, hogy őszinte gondolatai, tervei, művészi álmai gúnyos „tálalást” kaptak. Téves elképzelések, szubjektív hangol tságuik ellenére mégis érdekesek ezek a vitakeltő reklamációk. Érdekesek, mert jelzik a pályakezdés előtt álló tanárjelöltek szakmaszeretetét, hivatástudatát s nem kevéssé közéleti érdeklődését. Hasznosak is, mert a vita, a vélemények kontrollja mindenképpen tartalmas, mindenképp továbbfejlődést ígérő. A szubjektív hangolt- ság magyarázata elsősorban az, hogy a riportalanyok, de még inkább jó néhány olvasó félreértette az írás alapvető elképzelését Az újságíró ugyanis vélményt kért — egyénit és hallomásból szerzettet egyaránt — a főiskolásoktól, hogy ezekből következtessen arra: miért nem vonzóerő a falusi életforma; hogy kutassa annak összetevőit, miként lehetne azzá tenni. Ezért kért véleményt, — annak szándéka nélkül, hogy „ítélkezzék” az informálók felett —, ezért hallgatott meg elsősorban városiakat, nem tartva' lényegesnek, hogy a megkérdezett jelöltek falun vagy városon ‘ szeretnék-e gyakorolni a választott pályát. Egy*" esetben azért utalt erre, mert teljes mértékben eOyetérte" rzzal a riportalanynyal. a művészi ambíciói miatt a varnsi szeretné életteréül, hiszen társadalmilag így fejt mad ki hasznosabb tevékenységet. Az is lény, hogy a megkérdezettek közül akad, aki falura megy, ezért még érdekesebb a nyilatkozata, mert reális gondokra világit. Érdekesek ezek a reklamációk, mert nem egy vonatkozásban tartalmas javaslatokat jeleznek. Egyet kell azzal érteni, hogy izgalmasabb lett volna már gyakorló pedagógusokat, esetlég városban, más munkaterületen dolgozókat megkérdezni erről a kérdésről. Épp ezért érdekes ez a vita. mert ötleteket ad az újságírónak is, hiszen témaválasztásban sincs mindig ;e- li találat. Hol érték a diploma? —- kérdezte az úságíró. Erről beszélnek a levelek is, joggal mentegetőzve, hogy íróik megbecsülik, nem értékeli', 'e a pályát. És ebben igazuk is van — nem vitatja ezt a cikk sem, csak éppen nem utal rá konkrétan, mert természetesnek tartja — mert mindenütt, akár 'falun, akár városon érték, ha gazdája társadalm:lag hasznosan kamatoztatja. Gondokról. a falusi pedagógussors tényszerű, missziós íel- legéről pedig beszélni kell, s ma már nem „bűn”, ma már nem megáltalkodottság erről kendözésmentesen nyilatkozni. Éttől — s nem véletlen ettől — még lehet valaki kiváló falusi pedagógus, sőt aktív közéleti ember akinek egyik erénye, hogy véleményét nem rejti véka alá. Az tény, hogy ez a mindenképp hasznos vita nem oldja meg a falusi pedagógusélet minden problémáját, de az is igaz, hogy az ilyen és hozzá hasonlók sora sürgeti a gondok napirendre tűzését, s végső soron megoldásukat. Házihangverseny kamaraművekből Az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet egri vegyes kamara-kórusa hétfőn este a MÉSZÖV-székházban hangversenyt adott. Az alig egyórás műsorban Isac, Lassus, Hassler, Gastoldi művei mellett megszólaltak Palestrina harmóniái is. Az elhangzó madrigálok arról az egyéves munkáról tettek tanúbizonyságot, amelyet ezek a fiatal lányok és fiúk vállaltak a muzsika, az együtt éneklés öröméért. 15 lány és 9 fiú — akik az általános iskolában és a gimnáziumban megszerzett zenei műveltségüket kamatoztatni kívánják — elhatározta Moskovszky Vince lcar- mesteri irányítása mellett, hogy a sok-sok megszűnt öntevékeny énekkar helyébe kamarakórust létesítenek. S aki a televízió Röpülj páva! vetélkedőjében liallotta-lál• ta ezeket a fiatalokat — akkor csak a lányok énekeltek —, bízhat abban, hogy ez az együttes nemcsak lelkesedéssel, hanem kitartással, szorgalommal is bírni fogja. Igényes műsorukat a Urai hangvétel jellemzi. Az elhangzott madrigálok egyébként is módot és alkalmat biztosítanak arra, hogy karmester és kórus egyaránt sokszínűén és érzelmileg hatásosan fogalmazzanak. A kórus hanganyaga és személyi összetétele reményekre jogosít. A kezdeményezésekre mindig rokon- szenvvel reagáló egri közönség várja újabb jelentkezésüket. (f. a.) Áéuéátötífáh r2 m m jászüuí len (Pécsi István dokumentumsorozata) 3. Irány — Auschwitz Hitler dühöngött a magyar vezetőkre, meat nem kezelték elég keményen a zsidókérdést. Nos, Sztójay segített, nem is beszélve Szá- lasi nemzetvezetői ügyködéséről. Létesültek a gettók, mindenütt az országban, embereiket tereltek baromként ... Heves megye sem maradt kivétel, annál is inkább, mert a megyei vezetés igyekezett maximálisan lojális lenni ebben a kérdésben is... A vármegye hivatalos lapja 1944. máj. 13-án lelkesen méltatja az alispánt, akinek érdeme, hogy a megye 6501 zsidó lakosa az országban „legszervezettebben” és ,leggyorsabban” gettókba költözött. Évtizedek múltán is vérlázi tóan zeng a fájdalom zsolozsmája ... Erre azonban nem gondoltak a megyei urak, ők igyekeztek „vonalas” emberek lenni, minél jobban és mindinkább... Érdekelte is őket az a 6601 halálba vonuló akiknél: fogalmuk sem "olt arról, hogy a menetirány Auschwitz, a halál tábor ... Mentek a halálraítéltek, kergették, űzték őket. Sorsukról már sokat írtak. Ügy érzem, minden hangzatos ismétlésnél tisztábban szólnak az emlékezések, a valósághű dokumentumok. Jablonssky György idézi: — Mint árvaszéki elnök • v,találkoztam” egy üggyel. Az egri járás egyik községében történt. Parasztszülők neveltek már kisgyermek kora óta egy menhelyes lányt. Évek során hozzájuk nőtt, annyira megkedvelték, hogy amint elérte a tizennyolc évet, örökbe akarták fogadni. Hozzám fordultak. Enne:: semmi akadálya nem lett volna, csak „néhány” formaságot illett ilyenkor elintézni. Az iratok, a származási papírok összegyűjtésekor derült ki, hogy a lány zsidó származású. A nevelőszülők nem rettentek meg, nem hátráltak. Egyre kértek: — Eddig nem tudtuk, eddig megszerettük, mo3t miért tagadnánk meg? Nem lehetne valahogy elintézni fnegis az örökbefogadást? Ha nem tudják meg, hogy zsidó. velünk maradhat... Láttam a lány riadt arcát, huszonöt év után is pontosan emlékszem vonásaira. Igaz, én sem voltam „szeplőtlen” ember az akkori megyei „főnökök” előtt, mégsem tudtam ellenállni a kérésnek. Felkerestem dr. Polgári Pált, az egri járási főszolgabírót Ő volt az egyik legjobboldalibb, legzsidóellene- sebb figurája a megyei apparátusnak, mégis bátorkodtam felkeresni, mert régi hivatali ismeretség „kötöttf* hozzá. Szívélyesen fogadott Rákezdtem mondókámra. Egyre türelmetlenebbül méregetett, majd így zárta le az ügyet: — Egyet mondhatok: vigyék ... Üjra próbáltam, most már rám célozgatott... A lányt el is vitték, talán sosem jött vissza... A félelem lett úrrá mindenkin. Nem egy megyei tisztviselőnek zsidó származású felesége volt. Minden percüket az aggódás borzongatta ... S az emberek mégis emberek tudtak maradni. Erről beszél a vármegye hivatalos lapjának egy meglehetősen szűkszavú híre 1944. július 22-röl keltezve: „Zsidó nőt bújtogatott Szurdokpüspökiben Benkö Kálmán gazdálkodó. A rendőrség rájött a turpisságra, és Bartáné Gerő Piroska zsidó nőt gyűjtőtáborba szállította, Eenkő ellen pedig a hatvani járás főszolgabírája megindította az internálási eljárást.” üe.n halt id az emberség; de nemegyszer élet lett az ára... Minderről a lakosság többsége nem tudott. Nekik „muzsikált” a hitleri elveket magyar mesével ötvöző propagandagépezet: — A zsidók zavarkeltők, a zsidók minden baj előidézői... Csakhogy a valóság egészen más volt, s ezt a megyei urak, az ultrajobboldaliak is kénytelenek voltak elismerni. A megyei köz- igazgatási bizottság ülésén felszólalt Hunyadi Búzás Endre képviselő: ,,Azt hittük a zsidóság terjesztette a rémhíreket, s íme, zsidók nélkül is vannak rémhírek, mégpedig célra töröek.’’ Az akkori főispán még határozottan válaszol: „Magam is értesültem különböző rémhírekről... Azonnal érintkezésbe léptem a rendőrhatóságokkal, hogy e hírek rosszakaratú és felelőtlen terjesztői ellen minden tekintetben a legszigorúb- ben járjanak el.” Tehát mégse a zsidók, a gettókba zsúfolt emberek, hanem valami má^ lenne a „rémhirek” forrása? Úgy érezzük, ezt akkor már a megyei urak józanabbul gondolkodó része sejtette. A „rémhírek” ugyanis igazak voltak: a háború húzható ugyan ideig-óráig, de ez a vergődés már csak Haláltánc, mert kormányon levő kollégáik ismét rossz lóra tettek: Németország sorsa megpecsételtetett. Tudták ' ezt sokan, mégis bólogatta!:, mégis intézkedtek, s Heves megyéből 6601 zsidó menetelt parancsszavukra a gettó, a halál: Auschwitf felé..*
