Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-15 / 265. szám

A szocialista brigádvezetők fóruma (folytatás az 1. oldalról.) dolgoznak már évek éta. a másik brigád nehezebb fel­tételek között, később ala­kult. A brigád összefogásá­ra, a gazdasági vezetők és a szocialista brigádok hasznos együttműködésére figyelem­re méltó módszereket ismer­tetett Adelsberger Adorján, Szarvas József és Kassai István. A hármas jelszó egysége Fülóp Sándor (Építő­anyag- és Vegyesipari V.) szóvá tette, hogy az utóbbi időben az anyagi ösztönzés, sőt, az anyagiasság túlzott szerepet kapott. A gazdasági vezetők és az illetékes szak­szer vezet sem törődik a szo­cialista brigádokkal, a kisebb üzemekben sem a munka­versenynek, sem a szocialis­ta brigádoknak nincs gaz­dájuk. Kucsera Sándomé és Er­délyi János (Mátravidéki Fémművek) biztató eredmé­nyekről számolhatott be. Sí­rokban is előfordult széthú­zás és irigység, különösen az egymást váltó brigádok között, de a hathetenkénti közös megbeszéléseken sike­rült összhangot teremteni. A jól sikerült közö6 kirándu­lások is sokat segítettek, hogy eggyé kovácsol ód janak a brigádok. Szarvas Cyörgyné a Ma­gyar Dohányipai- országos tanácskozására hivatkozott, ahol a vezérigazgató és az egyszerű munkások is elis­merték, hogy a szocialista brigádokra a gazdasági re­form újabb követelményei között fokozottabban szük­ség van. Ezért minden bri­gád az eddiginél is jobban törekedjék, hogy a hármas jelszót — szocialista módon dolgozni, tanulni és élni — valósítsák meg. Virág Ferenc (Állami Pincegazdaság) hangsúlyozta, hogy évenként legalább egyszer feltétle­nül szükséges, hogy a szo­cialista brigádvezetők ta­lálkozzanak, tapasztalataikat kicseréljék és együtt keres­sék a tovább vezető utat. A szocialista brigádok mozgalmát eszmei-politikai indítékok vezetik. Mégis ész­revételt, jogos sérelmet vált id, ha a szocialista brigá­dokat oklevéllel és jelvény­nyel tüntetik ki, de a pénz­jutalmakat mások veszik fel. Ha baj van, ha nehéz fel­adatokat gyorsan kell meg­oldani, akkor a gazdasági vezetők nyomban összehív­ják a szocialista brigádokat, de a kiváló dolgozó cím ado­mányozásánál ritkábban gondolnak rájuk. Pedig az erkölcsi és anyagi ösztönzést nem lehet elválasztani, azt érdem szerint kell juttatni. Szükséges, hogy a mun­kaverseny ügyrendjét idejé­ben elkészítsék, ebben a bri­gádtagok, a brigádvezető, de az igazgató feladatát is ha­tározzák meg. Hasznos, ha a dolgozók éves vállalásokat tesznek, a szocialista bri­gád cím elnyerésének felté­teleit illetően a vezetők és a brigádtagok általában egyet értenek. De a tanács­kozás azzal a tanulsággal zárult, hogy merev szabá­lyokba nem szabad ragasz­kodni. Minden szabály és intézkedés az embert szol­gálja, akkor gyorsabban ju­tunk előre. (F. L.) Fcsüt Jen# és Horgos Gyula fogadta a sziriai gazdasági és külkereskedelmi minisztert Fock Jenó, a Miniszterta­nács elnöke pénteken hiva­talában fogadta a Budapes­ten tartózkodó Abdul Halim Khaddamot, a Szíriái Arab Köztársaság gazdasági és külkereskedelmi miniszterét. Szíria gazdasági és kül­kereskedelmi minisztere pénteken felkereste Horgos Gyula kohó- és gépipari minisztert is. A látogatáson ott volt dr. Szalui Béla kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes. A megbeszélések fő témája köztük az volt. hogy a két ország között kedve zően fejlődő gazdasági kap csolatok további szélesítésé hez hogyan járulhatnak hozzá a magyar gépipari szállítások. Szóba került magyar járművek, hajók, kikötői felszerelések, táv­közlési berendezések és más gyártmányok exportja. A NAGY KONTRASZT BÉKÉT VIETNAMBAN! A LÍBIAI FEJLŐDÉS KÉT KÖZÉRDEKLŐDÉSRE számító esemény miatt került az Egyesült Államok pénteken a világsajtó oldalam. Az egyik a második Hold-repülés, az Apollo 12. indulássá. A másik az —7 ugyancsak második — moratóriumnapok, azaz a vietnami háború befejezéséért folyó több napos tö­megdemonstráció. / „Nagy a kontraszt a között az új Hold-beli kísérlet kö­zött, amelybe most kezdenek az amerikaiak és a között a komor légkör között, amelybe a vietnami kala/nd nyilván­való kudarca következtében az egész ország belekerült” — írja. ezzel kapcsolatos pénteki vezércikkében a párizsi Les Echos című lap, hozzáfűzve: „Éppen abban a pillanatban, amikor három újabb űrhajós készül leszáílni' a Holdra, milliók fognak újból felvonulni az amerikai nagyvárosok utcáin, s ezek a tüntetések jelképezni fogják a. világ leg­hatalmasabb országának a vereségét. Az ország úrrá tudott lenni az űrtudományon, de nem tudott győzni a gerilla­harc ellen”. A KÖZISMERTÉN JOBBOLDALI s a nagytőkés érde­keket védő ugyancsak párizsi Figaro New York-i tudósí­tója pedig azt jelentette petiteken, hogy Averral Harriman juttatta kifejezésre a közvélemény uralkodó irányzatát ezen szavaival: „Amit ma a nagy, hallgató többség követel, az a béke Vietnamban!” Érdekes, hogy a nép, a dolgozó lakosság legkülönbözőbb rétegei mellett most már gazdag üzletemberek, vállalati elnökök egy csoportja is csatlako­zott a moratórium-napokhoz, s „nemzeti tragédiának” mi­nősítette a vietnami háború folytatását. WASHINGTONBAN PEDIG gyertyafényt tartva, véget nem érő menetben vonultak végig, az arlingtoni katonai temetőiből elindulva, a béke hívei. Minden felvonuló egy táblát visz, rajta a háború egy amerikai halottjának neve. A nevet — negyvenezer nevet visz a négyórás menet! — a Fehér Ház közelébe érve hangosan kiáltják is, a felvonulás végcéljánál, a törvényhozás épületénél pedig a névtáblákat jelképes koporsóba helyezik. „MELLÉKHADSZlNTÉR” BÁR, de érdekes fejlemény, hogy a Fülöp-szigetek külügyminisztere kijelentette: ki­vonják az ország 1500 főnyi „polgári akciócsoportját” Dél- Vietnamból. A miniszter ugyan továbbra is biztosította a Fülöp-szigetek támogatásáról az USA-t, vietnami „elköte­lezettségét” illetően, ám a szavaknál érdekesebb a tett. ÉRDEKESEK A NAP KÖZEL-KELETI hírei is. Líbiá­ban lépésről lépésre halad előre a demokratikus fejlődés. Ä trónfosztott Idrisz király (a világ egyik leggazdagabb embere) volt palotájában, mint közölték, tüdőbeteg kórhá. zat, egy másik hajdani királyi rezidencián gyermekkórhá­zat’ létesítenek. Rendeletet adtak ki valamennyi külföldi tulajdoniban levő bank államosításáról is, London pedig eleget tett a líbiai fel&zólitásnak: készségét nyilvánította tárgyalásokra a líbiai brit támaszpontok felszámolásáról. Tűzharc a néger gettóban CHICAGO: Csütörtökön délelőtt Chi­cago egyik néger gettójában tűzharcra került sor, amely- két halálos áldozatot köve­telt. Az incidens azzal kezdő­dött, hogy egy asszony tele­fonon rendőri segítséget kért, mert észrevette, hogy a laká­sa közelében egy elhagyott házban orvlövészek bujkál­nak. Mikor' a rohamkocsik megjelentek, a házból tüs­1569. november 15.. szombat tént lövések dördültek el. környező utcákon szabályos tűzharc fejlődött ki, amely nek során egy 36 éves rend őr halálos lövést kapott majd a rendőrök agyonlőtték azt a fiatalembert, aki állí tásiik szerint a rendőrt meg ölte. A 19 éves fiatal a rend őrök szerint a Fekete Párdu cok néven ismert néger szervezet tagja volt. A véres incidensnek nyolc sebesültje van, közülük hét rendőr. A nagyvárosban idén már hat rendőr vesztette éle —aJ'veres összetűzésekben es 56 rendőrre adtak le lö vesekeL CMTL Friedrich Dickel vezérez­redes, a Német Demokrati­kus Köztársaság belügymi­nisztere és kísérete Benkei András belügyminiszter meghívására, több na­pos hivatalos látoga­tást tett Magyarországon. A szívélyes, elvtársi, baráti légkörben folytatott tárgya­lások során megvitatták a két minisztérium együttmű­ködésének további lehetősé­geit. A küldöttség vezetőjét a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága a kormány nevében , fo­gadta. . Fehér Lajos, . az MSZMP Politikai Bizaltsa­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A Né­met Demokratikus Köztársa­ság belügyminisztériumának küldöttsége pénteken dél­után elutazott Budapesttől. Búcsúztatásukra a Ferihe gyt repülőtéren megjelent Benkei András belügyminisz­ter, Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője, Belügyminisztérium és Külügyminisztérium több ve­zető tisztségviselője, a Né­róét ' Deróokratikus ' Köztár­saság' ' budapesti nagykövete. dr. Herbert Plaschké. (MTÍj Grecsko marsall Kubában fl szolidaritás erfcje Még emlékezetes annak a haragnak és megdöbbenés­nek a hulláma, amelyet Ni­xon közelmúltban elhangzott, cinikus, gyűlölködő kijelen­tése világszerte kiváltott: az amerikai kormány nem hagyja magát befolyásolni a vietnami kérdés békés ren­dezését követelő tüntetések­től és tömegmozgalmaktól. Válaszul ma, november 15- én, minden eddiginél na­gyobb nemzetközi méretű választ kap a Fehér Ház: a stockholmi Vietnam-konfe- rencia felhívására vala­mennyi kontinensen meg­rendezik a világszolidaritás napját Vietnamért. A szolidaritás napján ha­talmas erővel fejeződik ki a földkerekség békeszerető' népeinek az a követelése, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg haladéktala­nul és feltétel nélkül azt a bűnös háborút, amelyet a nemzetközi kapcsolatok és a jog minden normájának sár­ba tiprásával évek óta foly­tat a vietnami nép ellen. Távozzék Vietnamból csat­lósaival együtt, mert jelen­léte a vietnami nép alap­vető nemzeti jogainak és függetlenségének, területi szuverenitásának szüntelen megsértését jelenti, s ha annyi bűn elkövetése után egyáltalán lehetséges jóvá­tétel, akkor annak első lé­pése az agresszió azonnali megszüntetése kell, hogy le­gyen. Ezt követelik a mai na­pon felvonuló tömegek Ame­rikában éppen úgy. mint a világ más országaiban. Sezt a követelést talán éppen az Egyesült Államokban, azon a demonstráción fejezik ki a legdrámaibb erővel, amelyben negyvenezer bé­keharcos negyvenezer olyan amerikai katonának a nevé-t vei vonul fel, aki Vietnamban vesztette életét. Az ag­resszió megszüntetését kör veteljük mi, a Magyar Nép- . köztársaság állampolgárai, is, s e követelés jegyében rendezzük meg a szolidaritás napját Budapesten és az or­szág sok városában, falu­jában. Félreérthetetlenül fejezzük ki: a vietnami nép­pel vagyunk, minden támo­gatási megadunk hősi harcá­hoz és elítéljük, megbélye­gezzük az amerikai agresz- sziót. Vajon merészeli-e Nixón a világszolidaritási nap megmozdulásaira is kijelen­teni. hogy azok „nem be­folyásolják" az amerikai kormány politikáját.’ Vajon meri-e tartósan vállalni az amerikai elnök azt a súlyos felelősséget. hogy Johnson vietnami háborúja immár teljes egészében Nixon há­borújává vált? Ma már teljesen világos, hogy azok a manőverez, amelyeket Nixón csapattvi- vonásoknak szeretne feltün­tetni, a legkisebb _ mértek­ben sem visznek közelebb^ a békés megoldáshoz. A Fe­hér Ház jól tudja, hogy az amerikai csapatok jelenléte, nélkül a nép már régén el­söpörte volna a korrupt, reakciós saigoni rendszert. Azt is tudja, hogy a saigoni bábhadsereg még ideig-órá- ig sem tudná megvédeni a" Thieu-rezsim és az ameri­kai monopoltőke dél-vietnami érdekeit, ezért a legkevésbé sem gondol tényleges csapat­kivonásokra, a Vietnamból való távozás és a béke ren­dezése útjainak megnyitá­sára. Helyette békeszólarr.o- kat hangoztat. A frázisok azonban épp úgy hatástala­nok maradnak, mint azok s bárdolatlan szidalmak, ame­lyekkel egyes amerikai ve­zetők a békemozgalmak hí­veit igyekeznek lejáratni.. . Az amerikai kormánynak számolnia kell azzal, hogy a vietnami kérdésben egyre inkább elszigetelődik nem­csak Amerikában, hanem. a nemzetközi politikában is. A világszolidaritási napon embermilliók hallatják hang­jukat és mondanak - hangos nemet az amerikai agresszió­ra és igent' á"5vfetnafW' hősi harcára, győzelmére, a békés .rendezésre. Á LEMP KB plénuma HAVANNA: Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter foly­tatja hivatalos baráti látoga­tását Kubában. Csütörtökön kíséretével együtt koszorút helyezett el Jósé Marty sza­badsághős szobránál, majd látogatást tett Raul Castro- nál, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterénél és megbeszélést folytatott vele. Ezt követően Grecsko marsall Raul Castro társa­ságában látogatást tett két kubai katonaiskólában és ta­nulmányozta, hogyan folyik a kubai forradalmi fegyveres erők tisztjeinek kiképzése. A két miniszter látogatást tett egy repülőalakulatnál is. A szovjet honvédelmi mi­niszter érdeklődéssel szem­lélte, milyen- gyorsan és ki­fogástalanül 'emelkedtek a levegőbe a parancs elhang­zása után két kubai vadász­A lezuhant repülőgép fegyvertelen volt RÓMA: Az Egyesült Államok ró mai nagykövetsége csütörtö kön este közleményt adott ki arról a repülőgépről, amely hétfőn zuhant le a Palermói öbölben. A közlemény szerint l szóban forgó repülőgép az amerikai haditengerészet A—7 "típusú Corsair gépe volt amelynek támaszpont­ja a Saratoga repülőgép- anyahajó. A szerencsétlenül járt repülőgép a római ame­rikai nagykövetség szerint nemzetközi vizeken zuhant le, semmiféle fegyverzet nem volt rajta, s egyetlen utasa a pilóta volt, aki a szerencsét­lenség következtében ször~ nycthfcü­gép pilótái. Grecsko marsall megtekintette a repülöalaku- lat múzeumát is, amelyek egyik érdekessége egy B—26 mintájú régi amerikai gyárt­mányú vadászgép. Ezt a gé­pet még az Egyesült Álla­mok szállította Batista dik­tátornak. (TASZSZ) Varsóban pénteken meg­kezdte tanácskozását a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának plé­numa. A bővített teljes ülés napirendjén két téma sze­repel: 1. A tudományos ku­tatások hatékonyságának nö­velése és a műszaki-szerve­zési fejlesztés a népgazda­ságban, 2. Határozat V. I, Lenin születése 100. évfor­dulójának lengyelországi megünnepléséről. Menet a halál ellen Washingtonban az arlingtoni temetőből el­indult a vietnami háború ellen tiltakozók „halál elleni menete”. A felvonulók a táblá­kon a háború amerikai halottainak nevét vi­szik. (Jobb oldali képünkön) A vietnami há­ború ellen tiltakozók mintegy 30 ezres töme­gének első csoportjai megérkeztek az ameri­kai törvényhozás, a Capitólium közelébe. (Alsó képünkön.) (Telefoto: — AP—MTI—KS) Hazautazott a Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztériumának küldöttsége

Next

/
Thumbnails
Contents