Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-14 / 264. szám
Vi isirauféleKy házán ku|»oU hi a Zalka SE? \ Bulid!—0«nr«t nicríiőzét margójára Nemcsak Gyöngyösön és megyében, itanon orsseág- zerte is hatalmas, nem mindennapi visszhangot válioti ki. hogy a verseny- bíróság határozata értelmében a Bukat—Oancsi ökölvívó-mérkőzést semleges helyen meg kell ismételni. V versenybíróság azért döntött így, mert a Zalka SE—Újpest* Dózsa NB I-es összecsapáson a líukát— Danes* mérkőzés közben eu- horkával megdobták a ve- /ctöbirót, aki emiatt idő előtt véget vetett a játéknak. Nos, az elrendelt találkozót Kiskuníélegyhá zán szerdán délután megrendezték ..zárt kapuk” mögött és a négy pontozó 59:58 aranyban (!) egyhangú pontozással az újpesti fiút: Dancsit hozta ki győztesnek- Ezzel a két csapat között Gyöngyösön kialakult 11:11 arányú döntetlen 13:9 arányú újpesti győzelemre módosult, s ha vasárnap a Zalka SE vereséget szenved a Bp. Honvédtől is, előfordulhat, hogy a 3. helyre esik vissza a bajnoki táblázaton . •. Már a megismételt összecsapás előtt és azóta is vegyes érzelmekkel visszatérő és nyugtalanságra okot adó beszédtéma volt a szurkolók körében ez a nem mindennapi döntés. A szurkolók a „csalás” lehetőségét szimatolják, kutatják benne. Ugyanjs Csepelen, de a Sportcsarnokban is gyakrabban és súlyosabb szabálysértések születtek mar mint Gyöngyösön volt — söröskancsó, söröskupak, pénz, érem, apró kavics dobalások —, a MÖSZ azonban emiatt még egyelHirdcssen (j , len egy esetben sérti rendelte el a találkozók újrajátszását —, illetve az ott hozott döntést nem másították meg. (Két megjegyzést! í. A versenybíróság nem hozhat megfellebbezhetetlen döntést, csak a MÖÍSZ elnöke. Ezért a Zalka SE máris óvást nyújtott be. Z. Az 191*9. januárjában megjeleni szabálykönyv 258. 12. pontja szerint a veze- t obi rónak joga van a mérkőzést lepontoznia, ha azt 3 percen belül nem tudja folytattatni.) Természetesen az is elgondolkodtató, hogy a Vasas egyszerűen nem állt ki a közeli hetekben az Újpesti Dózsa ellen, így a Zalka SE nagy riválisa 2ít:0 arányban jutott értékes pontokhoz- Milyen I. osztályú bajnokság az, ahol egy együttes nem állt ki a kisorsolt mérkőzésre? Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Bp. Honvéd eddig minden bajnoki mérkőzését pályaválasztóként a Sportcsarnokban rendezte. A vasárnapi Bp. Honvéd—Zalka SE rangadót viszont a Tüzér utcai tornaterembe viszi, s ehhez még a szövetség hozzájárulását sem kérte. Ezek után érthető, hogy a /atka SE versenyzői, vezetői, szurkolói mélyen sértve-érzik magukat és nagyon cl vannak keseredve. Hiába akarnak ők — mondják —, a kötelek között sportszerűen versenyezni, nyerni, bajnokságra törni, ha ilyen váratlan „mélyütéseket’; kapnak .. Fazekas István Hercs megye új ,\U Hl-as* lal»dardgo-es*i»ata Az egri Bervai Vasas kitűnően szerepelt ebben az esztendőben a megyei I. osztályú labdarúgó-jbajnokságban. Jóval a küzdelmek befejezése előtt egyenletes teljesítményt nyújtva biztosította magának a bajnoki cím és az NB ÍH-ba való jutáshoz szükséges bajnoki pontokat. Képünkön a bajnokcsapat tagjait láthatjuk: Álló sor (balról jobbra): Papp 1., Szűcs. Kovács. Zsilinszky J. szakosztályvezető, Sípos. Szabó, Révász, Túrán István edző. Guggolnak: Soós, Zajácz, Várkonyi, Prommer, Gulyás. Szerepeltek még: Póta, Papp II., Ivá- di. Gál. Kréti. | Sportfetfri közgyűlését rój jelentjük Megtartotta vezetőségválasztó közgyűlését az Ivácii Dózsa Tsz SK is, ahol népes számban jelenték meg a sportolók; valamint a pártoló tagok. A megjelentek előtt. Forgó István sportköri elnöi. ismertette a kis sportkör kétéves munkájáról készült beszámolót, de emlilést tett n jövő feladatairól is. Hangsúlyozta. hpgy az elkövetkező évben eg}' sportöltözőt kell építeni a fiatalok részére. de a sportpályájukat is körbe kell keríteni, ugyanakkor valamennyi versenyen, tömegversenyen való részvételüket is fokozniuk kell. hogy minél eredményesebben tevékenykedhessenek A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után hozzászólásokra és vitákra, majd a vezetőség újjáválasztására került sor. A sportegyesüleí tagsága az elkövetkezendő két évre ismét Forgó Istvánt választotta meg elnökéül. fiz NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulósát november 19-re hozták előre Miután tisztázódott a harmadik Magyarország—Cseh- sz.lovákia világbajnoki labdarúgó-selejtező időpontja (december 3.) változtatásra volt szükség az NB I. osztály labdarúgó-bajnokság hátralevő négy fordulójában. A menetrend szerint a hét végén, szombaton és vasárnap bonyolították le a 27. fordulót, a hét elején már ismertetett műsor szerint. A november iO.-i 14. fordulót A láthatatlan ember Gárdonyi Géza művének képregényváltozata Feldolgozta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: KORCSMÁROS PÁL A palotába leptr a* ilju elképedte nci ko»ul. Barbár ponpat. tcmplomr lagrogan »art s ’m«- ; ear diíhele-* kis t<*.er*bcn lalolja magát- A király lestrüen larrreken ut <-gy5.eru ruhában. Csak «téréi dísteleqnek lértyes öltőiéiben. De aram lelcsatton Aliiig hang|a. viszont november 19-re, a jövő hét szerdájára hozták előre. Ennek a párosítása: Vasas—Diósgyőr. Csepel— MTK. Bp. Honvéd—Tatabánya. Egyetértés—Ferencváros, Komló—Ű. Dózsa, Dunaújváros—Kába ETO, Szombathely—Salgótarján, Eger-: Fees. A 20. forduló időpontja már megfelel az eredeti programnak, november 23- án kerülnek sorra a mérkőzések. Utána november 2Öán a még versenyben levő kupacsapataink játsszák a visszavágókat, majd a váló gatot.t játékosok november 27-tól egészen a Csehszlovákia elleni mérkőzésig, december 3-ig Sós Károly szövetségi kapitány rendelkezésére állnak. ’ Az NB í. utolsó fordulója ugyancsak megfelel az előzetes terveknek, december 7-én zárul legjobb csapataink 1969. évi bajnoksága a 15. fordulóval. (MTI) T estnevelés-tudomány /I diszkosz és a rsilíastok A testneveléstudományok a csillagászatban is otthonos szakemberei olyan jelenségeket észleltek a diszkosznál, amelyek a csillagoknál is megfigyelhetők. Ezek egyike a mutáció, a másik a precesz- szió. Az előbbi a csillag forgástengelyének ingadozásai, a másik — eröß leegyszerűsítéssel — a tengely elhajlásai jelenti, aminek következteben a Nap körüli forgás (az ekliptika) síkja és az egyenlilő síkja áltál bezárt szög megváltozik. Szerencsére a diszkosz teil- gelyingadozásának, a ..vobbil- -ásnak”, illetve teng'elyelhaj- lásánaU sokkal egyszerűbb okai vannak. A vobblizast úgyszólván kizárólag a kidobás technikai hibája (cgh bizonyos központónkívüliség) Idézi ció, míg a diszkosz tengelyelhajlása a szél hatására ís bekövetkezhet. SAKK Minősítési szabályok Közeledik a főszezon, a különböző egyéni versenyek időszaka, de hamarosan aktuálissá válik a jövő évre szóló minősítéseknek a tagkünyvbe való bejegyzése is. E körülmények késztettek bennünket arra, hogy a szabálykönyv kiegészítéseként ismertessük az egyes minősítési ■fokozatok ’ eléréséhez szükséges normákat. Mesterjelölt lehet az a csillagos X. o. versenyző, aki valamely legalább Ili résztvevős versenyben. amelyben a resztvevők legalább 1/3 része csillagos X. o. versenyző. , 2/3 része pedig legalább I. o. versenyző, az alábbi norma szerint számított összeredményt teljesíti: a) mesterek ellen * 35 °/0 b) mj.-ek ellen 35 % c) cs. I. o.-ak ellen 75 % d) I. o. versenyzők ellen 85 % Csillagos I. o. versenyző lehet az az ■ L o versenyző, alti valamely legalább 12 résztvevős és ^ legalább I. o. versenyzőből álló mezőnyben az alábbi norma szerint számított eredményt teljesíti: III. o. versenyző lehet az a ív. ó. versenyző, aki valamely legalább 12 résztvevős, legalább TV. o. versenyzőkből álló mezőnyben az alábbi norma szerint számítottt összeredményt teljesíti: a) III. o.-ak ellen b) IV. o.-ak ellen ,0 % 75 1. o. versenyző lehet az a II. o. versenyző, aki valamely, legalább 12 résztvevős, legalább felerészben I. o. és legfeljebb felerészben II. o. versenyzőkből álló mezőnyben az alábbi norma szerint számított öászéredményi teljesíti: a) I. o.-ak ellen 30 °.i, bj II. o.-ak ellen 75 % H. o. versenyző lehet az a III. o. versenyző, aki valamely, legalább 12 résztvevős, legalább felerészben II. o. és legfeljebb felerészben in. o. versenyzőkből álló mezőnyben az alábbi norma szerint számított összered- niényt teljesíti: a) II. o.-ak ellen 30 %' b) III. o.-ak ellen 73 % TV. o. versenyző lehet az az igazolt (rajtengedélyes) versenyző. aki valamely legalább 12 résztvevős, bármilyen összetételi* versenyen 50 %-os eredmény* ér el. • Bármilyen minősítés megerősítéséhez elegendő az ugyanazo* minősítés megszerzéséhez szükséges pontszámmal 1/2 ponttal kisebb eredmény. Amennyiben a norma kiszámítása 25, illetve 75 századrészt meg nem haladó póntszámot eredményezne, ezeket lefelé (egész illetve félpontra) kell kerekíteni. •- &/0j9//g0 Vasárnap, november 16-án Egerben sorra kerülő Egri Dózsa—Vasas, NB I-es labdarúgómérkőzés 13.30 órakor kezdődik. A találkozót Wottawa vezeti. V . ü AS E—Egri Tanárképző 7 ifin. .VB TI-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Debrecen. SaJ.gotar.iani BTC—Egri Dózsa 3:0. NB II-es női. röplabda-mérkőzés. Salgótarján. November 7 Kupa kézilabda- tornai rendeztek Hatvanban az ti itüröcsu pa tok rész cetele vei. Eredmények. Fiuk: l. Hatvan I-es sz. iskola, 2. Hatvan lV-es sz. iskola, 3. Boldog I-es sz. iskola. Lányok: 1. Hatvan II-es sz. iskola, 2. Boldogi I-es sz. iskola, 3. Heréd. Az NB II-be való jutásért kiírt osztályozón Heves megyét Pető-- íjbánya férfi tekecsapata képviselte Budapesten az I. csoportban. ahol a Szolnoki MAV-val, i* Miskolci Bányásszal es a Salgótarjáni Üveggyárral vívtak meg a továbbjutásén. A Pető- fibányai Bányász második lett az osztályozón 0714 ütött fával s így nem jutott az NB II-be, mert az első helyet a Szolnoki MÁV szerezte meg 0722 fával. Kövembe)' 23-án. Egerben a Üobo Gimnáziumba u rendezi:, meg a Heves megyei últöro- olimpia ez évi birkózó-bajnokságának küzdelmeit. A versenyen valamennyi általunos iskolai tanuló rósz: vehet, aki sportorvosi igazolással rendelkezik. Az olimpia küzdelmeit két' korcsoportban bonyolítják ie. Az első korcsoportban versenyeznek az 1.9,15. szeptember l. illan, a második korcsoportban pedig az 1957. szeptember i. után született pajtasok. Az első három helyezett díjazásban részesül. * Az LSZ fegyelmi, bizottságának határozataiból: a fegyelmi bizottság megsemmisítette a Tarnalelesz—Makiár és az Erdőtelek—Novaj megyei H. osztályú Hiúsági bajnoki mérkóse« pályán elért eredményét és a . pontot 0:0 gólaránnyal a Tar: lelesz, illetve a Novaj jav, igazolta. Ugyancsak 0:0 g aránnyal írta jóvá a bajn két pontot Egerszólát ifi jav, a fégyelmi bizottság, mert m semmisítette a<r. október 26* lejátszott Egerszólát—Tárnáiéi ifjúsági mérkőzés eredményéi Kiskoré—Besenyőtelek 3:0, i. ,fyeí li osztályú ifjúsági baj• •o labdarugó-mérkőzés. A megyei II. osztályú ifjús labdarugó-bajnokság ez évi v eredménye. Kelen csoport. 1. Egercsehi 2. Novaj 3. Kisköre 4. Kápolna / 5. Besenyőt, ti. Tárnál. 7. Erdőtelek 22 8. M.-derecske 22 0. Egerszólát 22 10. Makiár 22 22 18 22 17 22 14 1 S3 3 86 ti 54 22 10 2 10 45 32 9 3 10 36 22 7 7 8 36 8 4 10 34 9 2 11 36 7 3 12 18 2 14 19 11. Egerszalók 32 4 4 14 i; X*. Mc^óaZtm. 32 3 5 14 u