Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-10 / 260. szám
Az N8 S-es színvonal alatt.,, MTK—Egri Dózsa 5:1 (2:0) Hungária korút, 2000 néző, V: Katona. | MTK: Hajdú - Óborai, Dunai, Készéi — Salán'Ki, Csetényi — Törők. Takács, Szuronü, Kunszt, Becsei. Edző: Kovács Verette. liga: -mci: ■■■ Kárpáti, Kiss, Rajna — ialrai. Bérűi’ — Tótit, baniiúti, Faliszt. ; !‘:iEdző . FerJUe Csere: Salánki nciyeli, Konter (27. perc). Faliszék he* ■lyc'í kovát-: Gy. (a szünetben). Tátrai helyett Fodor (71 perc) Zuhogó esőben, csúszós talajon kezdődött a játék, s a gyVr számú nézősereg már az 'első porc végén gólt láthatott: Szuronii pontos labdáiul ugrálta ki 7 akacsot, a csatái összecsapott a. kifutó barnáival — közben a labda a fiatal Kunszt elé kerüli, aki- ügyesen a léc alá ívelt, 1:0. Üjabb egri védelmi hiba után. Becsei, majd Szúrom- lőtt kapu mellé. Nagy volt az MTK nyomása, az egriek^ a 10. percben lendültek előre, amikor Lakinger jobb sarokba tartó lövését Hajdú nagy bravúrral hárította. A »félidő közepétől kiegyensúlyozott lett a játék, bár az MTK támadásai továbbra is veszélyesebbek voltak. A 22. percben Saláaiki összecsapott La- kmgerrel, a laék-feliér játé- ■kost. levitték a pályáról, s a helyen* Koritar jött be. A második Sói. a 40. percben esett; Jobb oldali támadás végett Torok elfutott Rajna mellett, beadása Kunszthoz jutott és a csatár a kifutó Landi mellett a bal sarokba lőtt. 2:0. Az egriek a 4-5. percben szépíthettek volna, Tóth azonban senkitől sem zavartatva közelről tőié durran tott. Szünet után egri góllal folytatódott a küzdelem: Lakinger beadását Kovács Gy. 'Közvetlen közelről a bal sarokba csúsztatta, 2:1. A Dózsa nem sokáig örülhetett a gólnak, mert az MTK a 49. percben ismét no ■•■elte előnyét: Tálcáén sorra kicselezte Kissi, Beront cs Tátrái. I. majd a tehetetlen Kandi mellett hét méterről a bal sarokba ropta a labdát, 3:1. Szinte állandóan, az egri térfélen folyt a játék, időnként úgy tűnt. mintha a kék- fehérek többen lettek volna. A 61. perc újabb gólt hozott: Becsei a félpálya közeléből indáit el a labdával, öt epri védőn is atverekedte magát, majd a megdermedi Kandi mellett a jobb sarokba helyezett, 4:1. Az utolsó gól a 66. percben esett.: Becsei beadásai Kiss a 16- os<m belül tanyázó Takács elé fejelte, és a csatár egyből a bal felső sarokba lőtt: 5:1 . 1 mérkőzés egyes rövid szakaszaitól eltekintve végig az MTK irányította a jáiékot. minden tekintetben felülmúlta ellenfeléi, és megérdemelten győzött. Az egriek közül kandi mentette, amit menthetett, talán egy gólt háríthatott volna, Kárpátit, KLsst. és főleg Rajnát könnyűszerrel játszották át a hazai csatárok. Tátrainak nem ment a játék. A helyére beállt fiatal Fodor — első NB T-es mérkőzéséit — néhányszor jó ütemben avatkozott közbe. Reran akasztotta meg a legtöbb MTK támadási, elöl Tóth csak küzdóképességból vizsgázott jelesre — igaz, keveset foglalkoztattak, csakúgy, mint szélső társat, Czeczelit. Bánkúit technikája jól érvényesült a csúszós talajon, leadásai azonban nem sikerültek, lak inger ezúttal sem tudta kamatoztatni tud a síit, játéka szinte végig öncélú volt. Faliszek nem keltett csalódást, bár látszott. hogy bosszú idő óla nem szerepelt a csapatban. Kovács Gy-től láttunk egy ügyes gólt és egy-két pontos indítást. Katona megfelelően bíráskodott. Az Egri Diósa vasárnap, Egerben a Vasast látja vendégül. További eredmények; U. Dózsa — Rába ETO 1:1 (1:1), Tatabánya— Csepel 1:1 (1:0). SBTC — -Dunaújváros 1:0 (1:0). Diósgyőr — Egyetértés 1:1 (1:0), Vasa — Szombat hely 0:0. Komló — Ferencvá ttas 1:1 (1:0). A bajnokság állása; 1. tr. Dózsa ;:tí 18 li z 73:2-t 4 2. Bp. Honvéd 2<i .16 7 3 39:24 3 3. FTC 26 15 8 3 52:24 3 4. Vasas ’.U 15 3 8 63:37 3 3. Rába ETO 26 11 Ü 7 48:33 3 ti. Csepel 26 11 7 fi 34:29 2 7. P. Dózsa 26 12 4 10 34:31 2 8. MTK 2ti 9 6 11 41 :45 2 9. S.-tarján .‘2(5 9 4 13 25:34 2 10. Tatabánya 26 8 6 12 27:39 2 11. DVTK 26 7 7 12 26:43 2 12. Szombatin 26 6 9 11 23:40 2 13. Komló ?5 4 11 11 18:35 1 14. D.-újváros 26 7 4 15 22:45 1 15. Egyetértés 2ti 5 G 15 25:48 T 16. Egri D. 26 i 6 16 20:59 i Nyári S. ifjúsági vidéki sulyemelö-bajnok A Bcrvai Vasas serdülő birkózóinak sikere A Heves megyei Birkózó Szövetség Egerben rendezte meg az északi terület serdülő kötött- és szabadfogású birkózóba jnoksá- gát. amelyen a Bervai Vasas kitűnően felkészített fiatal gárdája nagyszerűen szerepelt és biztosan, nyerte az összesített pontversenyt. Az egri fiuk kötöttfogásban 9 súlycsoportban hatszor álltak fel a dobogo legmagasabb fokára. Sipekí István, Garat Gábor. Soós László, Mayer .Rezső, Holló László és Nagy József nyert bajnokságot. De szabadfogásban is elégedettek lehetünk a teljesítményekkel, hiszen a* egriek javarészt olyan fiatalokat indítottak. akik mindössze hár.om- négy hónapja kezdték el a inunkat. Ennek ellenére három második hely és három harmadik hely jutott birtokukba. Az ezüstérmet Farkas Károly, Csele Antal és Eged Emil, a bronzérmet pedig Vancsai László. Kakuk József és Domboróczkí György szerezte meg. összesített pontversenyben: 1. Bervai Vasas 42, 2. Kazincbarcikai MTK 31, 3. Papp J. SE 25 ponttal. > Az utolsó másodpercekben dőlt el... EGRI TAN ÁRKÉPZŐ- SZIGETVÁRI V. M. 52:49 (32:25) Eger, too néző. V.: Cseresznyés, Bánsági. NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Eger: Szarva© 7, Majoros K. 3, Profcop 2, Vízikeletiné 20. Nyíri 13. Csere: Bodnár M. 2. Majoros M. Edző: Galambos János. Mindkét csapat nagy akarással. kezdte a játékot a kieséi' hangadón. A hazaiak támadtak többet és eredményesebben. s így az első játékrészben hétpontos előnyre tudtak szert tenni. Szünet után tovább növelte előnyét a hazai gárda, de hat perc eltelte után feljöttek a vendégeli, s nemcsak, hogy kiegyenlítettek, de egypontos előnyt szereztek. Másfél pere volt hátra a találkozóból, amikor a rutinos .Szarvas két • büntetődobás értékesítésével, valamint egyéni játékával az egriek javára fordította a mérkőzés sorsát. Ezzel a győzelmével az egri csapat nagy lépést tett a kiesés elkerülésére, ele hogy végleg bentmaradhasson az NB I-ben. még égy győzelemre van szüksége. Az Egri Tanárképző NB I-es csapata szerdán, 15.30 órai kezdettel Egerben, a Szilágyi Gimnázium tornatermében fogadja a VTSK-l, majd vasárnap ismét otthonában játszik a TFSK- val. SZIGETVAR—EGRI TANÁRKÉPZŐ 76:66 (43:?9) NB I-es női junior kosárlabdamérkőzés, Eger. A hazaiak kosárdobói: Lukács A- 15, Bodnár M. 13. Majoros M. 10. Adorján 8. Kecskés 6, Prokop ti. Bodnár -T. 4. Begai 2, Trezsenyik 2. * November 6—7-en rendezték meg Szolnokon, négy csapat részvételével az egyesületi országos ifjúsági női kosárlabda kupa területi döntő küzdelmeit, amelyen az Egri Tanárképző ifjúsági csapata is részt vett. A tornát a Csepel SC nyerte az egriek előtt, így taz országos döntőbe . a Csepel került. Az egriek eredményei: Csepel—Egri Tanárképző 60:51, Kd: Bodnár 17, Bogai 12, Lukács 7, Adorján 6, Kovács M. 5, Tre- zsenyik 4. Egri Tanárképző— Tatabánya 70:45. Kd.: Lukács W f ' f f / f / I W f f / S 24 (!). Begai 24, Kovács 14, Bod| L? ViíraM *»Ar- *- * nár 8. Egri Tanárképző—Szolnok 99:62. Kd.: Bodnár 34 (!>, Kovács 24, Bogai 20, Lukács 17- WM??- mvMBfacr 'Tft,-. IkAlÉ /rrrwnwlftn». H.’BagfesBéaijL* A női kosárlabda NB lása : 1. álNyári Sándor Budapesten, a GyÖmrői úti sportcsarnokban rendezték meg az idei vidéki ifjúsági súlyemelő-bajnokságot, amelyen három egri és két petőfibányai fiatal képviselte megyénk színeit. A legjobb eredményt az egri Nyári Sándor érte el, alá a lepkesúlyban 175 kg-os összteljesítménnyel (55, 50, 70) az első helyen végzett. A másik két egri eredménye. Pehelysúly: Baráz J. 177,5 kg (57,5, 50, 70). Könnyű- súly: Smutzcr 202,3 kg (00, 02,5, 80). A petöfibáüiyaiak eredményei. Pehelysúly: Murányi 182,5 kg (62,5, 50, 70). Könnyűsúly: Ny erese 175 kg (55, 55, 65). Itt említjük meg, hogy a felnőtt Alkotmány Kupa második fordulóját november 23-án, Debrecenben bonyolítják le. Itt már eldőlhet, hogy az Egri Dóssá bekerül-e az NB I-bé? 1. MTK 21 19 2 1572: 11104 40 2; VidCOt071 21 17 4 1419: llltil 58 3. Bp. VM 21 17 4 1240: :1102 38 4. VtSK 21 17 4 1360: :1J35 38 5. Kecskemét 22 13 9 1159: ;112U 35 ti. TFSE 2 Í 13 8 1296 : 1179 34 7. BKV Előre 20 11 9 1223 :1212 31 3. BEAC 22 8 14 1223 : 1325 30 9. Bp. Pedag. 21 9 12 1087 :1206 30 10. Eger 21 7 14 1059 :1264 28 n: Szt-fehérw 22. 6 16 1132 :1272 23 12. Bp. Petőfi 22 5 17 1083 : 133-1 27 Szigetvár 22 15 17 1119 :1243 27 14. jV.-kanizsa 21 >2 19 1145 :146l 23, Méltóan Honfi György nevéhez... A Gyöngyösi MGT nyerte a tornát Egerben, két napon át folytak a hagyományos ifjúsági labdarugó Hont! Kupa küzdelmei a döntőbe jutott Egri Dózsa, .Gyöngyösi MGT, Bervífi. Vasas és Petőfibányai Bányász, közöli. Az első napon a Gyöngyösi MGT 2.T-re győzött Petőfi banya ellen, az Egri Dózsa pedig i :ü- ra verte a Bervai Vasast. Másnap a harmadik helyért vívott küzdelemben a Bervai Vasas 1:0 arányban bizonyult jobbnak n Petőfibányai Bányásznál, majd az elhunyt Honti György özvegyének jelenlétében, nagy érdeklődés mellett került sor az első hely sorsát eldöntő találkozóra. GYÖNGYÖSI MGT—EGRI DÓZSA 2:1 (1:0) V.: Paksi. MGT: Legény — Guü. Jakab, Juhász, — Soós, Veres — Héthy. Román. László. Bezzeg, ördög. Edző: Fekete Sándor. Dózsa: Takács — Dudás. Veres, Kiméi, z, — Szegő, Sípos II. — Galajda. Seres. Benke, Palva- ros, Bóta. Csere: Foren ez, Nagy Z. Edző: Lisztóczky Péter. A Dózsa kezdet! jobban, helyzeteit; azonban nem tudta kihasználni. Tíz perc elteltével feljött a gyöngyösi csapat cs veszélyes támadásokat vezetett. A 16. percben Bezzeg lefutotta a rátárnadó Dudást, majd Veres mellett is elhúzott es közelről a bal sarokba gurította a labdát, 1:0. A gól után egy darabig' a vendégek kezdeményeztek többet, a félidő közepétől azonban a Dózsa vette át az irányítást, s többször is akadt egyenlítési alkalma. Szünet után nagy erővel támadott a lila-fehér együttes, szinte állandóan a gyöngyösiek kapuja előtt pattogott a labda, de vagy a lövések nem sikerültek, vagy pedig a kitűnően védő Legény hárított. Hamisítatlan kupahan- • gulatban folyt a remek kiiz.deBezzeg, a özvegyétől. gyöngyösiek kapitánya átveszi a kupát Honti György (Molnár I. felv.) lem. s öt perccel a befejezés előtt góllá érett az egri fölény: közvetett szabadrúgás végén Szegő 16 méteres, lövése a bal felső sarokban kötött ki, 1:1. A gól után László megsértette a játékvezetőt, s ezért kiállították. A 10 emberre olvadt MGT közvetlenül a befejezés előtt megszerezte győzelmet jelentő gólját: Bezzeg ismét sorra kicselezte az egri védőket és közelről a kapuba gurította a labdát. 2:1. A mérkőzés lefújása után & csapatok felsorakoztak a pálya közepén, és ajándékokkal kedveskedtek Honti György özvegyének. Jávori József, a megyei LSZ ifjúsági bizottságának elnöke néhány keresetlen szóval méltatta a torna jelentőségét, majd Honti György né kiosztotta az érmeket, s a győztes csapatnak egy évre átnyújtotta a díszes vándorserleget. Biztosan győztek a gyöngyösi ökölvívók Zalka SE—Csepel 15 >7 Gyöngyös, 1000 néző. V.: Gregor, Payer. Pontozott: Erős, Hafaony, Senner, Vizy. A Csepel elleni mérlegelés hozta az első izgalmakat: ekkor derült ki, hogy a fellebb- viteli bizottság helyt adott az U. Dózsa fellebbezésének és elrendelte, hogy bírói alaki hiba miatt november 12-en Kiskunfélegyházán újra kell lejátszani a Bakát—Danesi mérkőzést. Az delet ellen újabb fellebbezésnek helye nincs. Ehhez csak annyit: sok ésszerűség ebben a döntésben sem volt! A hazaiak 2:0-as vezetesse! indultak a küzdelembe, mert a Csepel nehézsúlyban nem állított ki versenyzőt, A gyöngyösieknél Csötönyi személyében „új fiú” mutatkozott be — méghozzá kitünően. A találkozó egyébkent húsz perces késéssel indult, mért a csepeliek kéiségbe- vonták, hogy a terem .hőmérséklete fölötte volt az előírt 12 Celsius foknak. Valószínűleg nem kerülhetett volna sor vitára, ha a teremben nem találnak, húsz betört ablaküveget! Hapírsúlyban Fischer három meneten at irányított, a második menetben gyomorra „megfogta” ellenfelét, akire nyolcat számoltak. A "'harmadik menetben Czako csak menekült... A Györfi—Akkermann ösz- szecsapás alacsony színvonalú küzdelmet hozott, adok-kapok alapon. Végül is. Akkermann. minimális győzelmet aratott. Harmatsúlyban a hosszúkarú Fülöp szabálytalanul. igyekezett magától távol tartani Nagy Andrást, a második menetben aztán a csepeli fiú feladásra kényszerült. A pehelysúlyú Csötönyi már az első percekben belopta magát a gyöngyösi szurkolók szivébe: döntő fölénnyel győzött Ábrahám ellen. — A Fodor—Fehér mérkőzés első menetet Fodor irányítottá, később azonban fokozatosan elfáradt és a harmadik menetben leléptették. Kisváltosúlyban Mincsik kezdeti tapogatózás után elórelendült, s hatalmas iramot diktálva, biztos győzelmet aratott. Váltósúlyban Bulcál meglepően keveset ütött, sokat kivárt, nem fejezte be akcióit, s vereséget szenvedett • (mint utólag kiderült, kézsérülése kiújult, ez akadályozta a mozgásban). 8:6ri’a vezetett ekkor a Zalka SE és sok minden függött a következő összecsapástól. Nagy vál tus úly ban G ay e r fegyelmezetten, ügyesen öklözött, biztosan győzött Kosai ellen, s ezzel 10:6-ra alakult az eredmény. A Tóth— Király mérkőzésen vajmi keveset lehetett látni az ökölvívás szépségeiből, végül is döntetlen eredmény született, Krajcsovics magyar bajnokhoz méltó módón mozgott a szó rí tóban, ellenfelének, Szilágyinak a leléptetés sorsa jutott. Eredmények (elől a Zalka SE versenyzői). Papírsúly: Fischer p. gy. Czakő ellen, 2:0. Légsúly: Györfi p. v. Akkermanntól, 2:2. Harmatsúly: Nagy A. ellen Fülöp aunásodik menetben feladta, 4:2. Pehelysúly: Csötönyi ellen Abra- hamot a harmadik menetben leléptették, 6:2. Könnyűsúly: Fodort a második menetben sorozatos szabálytalanság miatt leléptették Fehér ellen, 6:4. Kisvattosúly: Mtn- esik p. gy. Magyar ellen, 8:4. Váltósúly: Bakát p. v. Zaza r ellen 8:6. Nagy váltósúly: Gayer p. gy. Kézi ellen. 10:6. Középsúly: Tóth—Király döntetlen, 11:7. Félne- hézsúly: Krajcsovics ellen sorozatos szabálytalanságok miatt Szilágyit leléptették, 13:7. Nehézsúly: Juhász ellenfél nélkül győzött, 15:7. A Ép Honold 'Zalka SB rangadóra ousurrap Budapesten, a Honvéd, Tüzér utjai csarnokába kerül sor. A Zalka SF % baráti kör tagjai részére vasárnav reggel 3 órakor külonbuszr. indít. Jelentkezni a Húgai téri trafikban Lehet <rt) Több eteti Síéiig ffecskemeten Szarvas három szigc.1 rá esftzelmét. i védő Közöli bebiztosítja az egriek Molnár ij A pompás kecskeméti. 5ü méteres fedett uszodában lovem- ber 7-e alkalmából ünnepi úszőversenyt rendezlek a Bp. Honvéd. Egri Dózsa. Pécsi Dózsa, Pécsi Ércbányász és Kecskeméti Vízmű versenyzői-! nek részvételével. Az egriek fiatal gárdával indullak és több jó eredményt, helyezést, értek .JOB» EHLDME NYÉK: Férfi számok. 400 m vegycsúszás: 1. Deli 5:16,0. 2. Risko 5:28.2. 200 m hátúszás: 1. Riskó 2:20,5. 2. Veréb P. 2:30,8. 400 m gyermek gyors: 1. Bakos 5:52.3. 100 m serdülő pillangó: 2. Sass 1:18.8... 4. Lányi 1:20,8. 100 m gyermek gyors: J. Busák 1:18. 2. Simkó 1:31.2... 4. Somos 1:32,8, 5. Madarasi 1:34,5. 100 ni gyermek mellúszás.* 8. Szerencsi 1:38.5. UM) m serdülő mcJl- úsz&ik jk .s»!* tStoM*- a, Báityé 1:25 .. . 5. Bárány 1:28.2. 200 m mellúszás: ... 3. Tóth J. 2:56.4. 4. Ur 2:5ö.5. 5. Zarga Z. 2:56.5. 200 m gyermek vegyes úszás: 3. Busák 3116.1 ... 4. Lőrincz 3:43.2. - 5. Somos 3:45. 6. Simkó 3:45.2. 4x100 ni gyermek vegyes váltó: 1. Egri Dózsa (Bakos. Szerencsi, Mohai. Busák) 6:02.4 új megyei gyermek csúcs. Vői számok. 100 m serdülő hát: i. Bodnár 1:23.1. 2. Kelemen 1:23.3. 3. Kurczveil A. 1:26,7. 4. Orabecz 1:30. 200 m gyors: 2. Kurczveil M. 2:39. 100 m gyermek mellúszás: l. Harmat 1:35,6. 2. Pelle 1.36.0 3. Lázár E. 1:38. 4. Polgár 1:40. 100 m serdülő mellúszás: ... 4. Kelemen 1:33.2. 5. Bornemissza 1:34,8. 6. Beds 1:35. 200 m mellúszás: 2. Kapósak 3:08.4. 200 m vegyes úszás: t. Harmath. 3:03.5«.. 3. Pel Je 3:14.8. 4. Katona Zs. 3-16.2. S. Gtűzáp-'-E^a»«. jf- mm#