Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-06 / 258. szám
tlA: LABDARÚGÁS: A Honti György ifjúsági kupa döntőjének első napja. Eger, Stadion, 12.30 es 14.30 óra. KÉZILABDA: Magyar férfi utánpótlás-válogatott —Hatvan város válogatottja, barátságos mérkőzés, Hatvan Kinizsi pálya, 13.30 óra. SíHeriif-e sű verne i t?kireIs? \ ag; érdeklődés mellett folynak a súlyemelő csapatbajnokság küzdelmei. A tét az NB í-be jutás! Kél csoportban 20 csapat harcol egymással — köztük az Egri Dózsa. A . húsz csapat közül összteljesítménye alapján kettő kerül majd a legmagasabb osztályba s erre a DVTK. a Vasas Kismotor, a Vasas Izzó és Szeged mellett az Egri Dózsának is komoly esélyei vannak. A pillanatnyi erősorrend a következő: 1. DVTK Vasas Kism. 3. Vasas Izzó 1. Szeged 5. Testvériség Xí. 1685,20 kg 1578.10 kg 1565,30 kg 1524.10 kg 1515.10 kg (versenyen kív.) 6. E. Dózsa 1514,40 kg 7—8. BVK Elpre 1488,50 kg 7—8. Bp V; Met. 1460,30 kg 9. MTK 1442,50 kg 1.0. Bp. Építők 1395,40 kg A csapatbajnokságban még set forduló van hátra, s amennyiben az Egri Dózsa kulcsemberei, Egervári, Suba és Sárosi képességeikhez mérten szerepelnek — elérhetőnek látszik a feljutást jelentő második hely megszerzése! Negyedszer az MTK ellen Az írek elleni válogatott mérkőzés miatt újabb rövid szünet után lolvtatódnak a küzdelmek a labdarúgó NB i-ben. A kieső jelölt Egri Dózsa a Hungária körútra látogat el, ahol az MTK lesz az ellenfele. A két csapat eddig három ízben találkozott egymással, s mind a háromszor MTK- győzelem született (2:0. 4:0, 4:2). Az ősszel eddig leggyengébben szereplő Eger és. MTK összecsapásától nem sok jó várható. Különösen akkor, ha figyelembe vesz- szülc, hogy nincs különösebb tétje a mérkőzésnek. A nagyobb tudás és. a nagyobb tapasztalat mindenesetre a kék-fehérek mellett szól, az egriek kellő hozzáállással azonban megnehezíthetik Szruromiék dolgát, bár jelen körülmények között ez is nagyon nehéznek látszik. A csapatból ugyanis hiányozni fog Winkler, akit a Szombathely utáni találkozó befejezése után nyilvánított kiállító ttnak Müncz játékvezető, majd a fegyelmi tárgyaláson két hét eltiltást kapott, valamint a tényleges katonai szolgáltra bevonult Kovács É. és a még mindig sérült Szűcs. Az MTK már nem léphet előbbre jelentősebben, az E. Dózsa pedig gyakorlatilag, már kiesett. A klub színeinek becsülete azonban arra kötelezi az egri játékosokat, hogy szívvel-lélekkel harcoljanak a 90. perc alatt. Ha kiesik is az együttes, nem mindegy, hogy milyen a búcsúzás! Az Egri Dózsának nagy tábora van nemcsak a megyében, de az egész országban is — kár lenne ezt a tábort elveszíteni... A valószínű összeállítás a következő lehet: Landi — Kárpáti, Kiss. Berán, Rajna — Tátrai. Bánkúti, Czcezeli — Tóth, Faliszek, Lakinger. Győzni akarnak a kék-fehérek (Különtudásítónk jelentése a Hungária kőrútról.) Utolsó négy mérkőzésen mindössze három pontot szerzett az MTK (az őszi idény tíz mérkőzésén összesen öt pontot), s mindez elárulja, hogy a Hungária körúton a csapat körül nincs minden rendben! Közben az MTK KEK-mérkőzésen a nemzetközi élvonalba nem tartozó Magdeburggal szemben mar az első fordulóban kiesett. Főleg a támadósor körül van baj. de az aztán alapos .. Tavasszal 24:22 volt a kék-fehér csapat gólaránya, s most ez a gólarány 36:44-re romlott. Legutóbb a Rába ETO ellen 0:0 volt az eredmény, a támadósor játéka azonban ezúttal is sók kívánnivalót hagyott maga után. Mint vélekedik minderről Kovács Ferenc edző: — Hát igen! Ha a táma- aósorunknak csak egy kicsit is jobban ment volna a játék, most nem. itt tartanánk. Azt hiszem, ideje lenne, hogy magára találjon a csapat. Szerdától Dunavansányban, az MTS edzőtáborában folytatjuk a felkészülést, majd onnan utazunk Egerbe. A sérültek közül Szuromi remélhetőleg szerepelni fog, Lanczkor azonban valószínűleg nem játszik, így óira Hajdú védi a kaput. Érdekes, Hogy Hajdú, az utánpótlás-válogatott egyik standard-tagja nem volt képes visszakerülni az első csapatba. Nagy tehetség, ha megy neki a védés, óriási bravúrokra képes, de az ilyen kapus aztán beszedi a potyagólokat is. És ő be is szedte...) A hátsó alakzaton nem változtatok tehát Hajdú véd, Oborzil, Salánki, Cseté- nyi, Készei alkotja a védelmi négyest. Az egyik középpályás Dunai lesz, a másik felől még nem döntöttem. A csatársor a Török, Takács, Szuromi, Mártha, Kunszt, Koritár, Becsei hetesből kerül majd ki. Az Egri Dózsa bizonyára nagy elszántsággal lép pályára, s bizonyítani akar. Remélem azonban, hogy a két pont mégis itt marad a Hungária körúton — fejezte be nyilatkozatát az edző. | Ment lesz könnyű do!&uk boMÜrlabdflióliik mik Szombaton 9 órakor Egerben, a Szilágyi Gimnázium tornatermében döntő fontosságú NB I-es női kosárlabda-mérkőzésre került sor. Az Egri Tanárképző csapata — amelynek két győzelemre van szüksége, hogy a kiesést elkerülje — az ugyancsak veszélyben levő Szigetvári Vörös Meteort látja vendégül. Az egriek a legjobb összeállításban lépnek pályára, újra elfoglalja a helyét az együttesben Vízkeletiné is. Az egri lányoknak nem lesz könnyű dolguk a harcos felfogásban játszó vendégekkel szemben — ennek ellenére biztos hazai győzelmet várunk! fi Gy. Előre kézilabdázóinak váratlan győzelme az E. Hefydpar lelett A megyei férfi kézilabda-bajnokságban az utolsó fordulóra került sor. már csak néhány clamaradí mérkőzés vár lejátszásra. A vasárnapi forduló meglepetése: a Gy. Előre legyőzte az E. Helyiipart! Eredmények: Dobó SE—Dormándi Tsz SK 27:16 (12:9), Egri Tanárképző— Az előző tervtől eltérően nem november 6-án, hanem november 13-án 18 órai kezdettel rendezik meg Ostoroson a kuitúr- házban az Ostorosi Tsz sportköri közgyűlését. % Az ökölvívó NB 1. állása: 1. Bp. Honvéd 7 6— 1 97:57 12 2. Zalka SE 6 5 1 — 76:56 11 3. U. Dózsa 7 3 1 3 77:77 7 4. Tatabánya 6 2 1 3 66:66 5 5. Vasas 7 2 — 5 67:37 4 6 Csepel 7— 1 6 57:97 1 Lőrinci—Be íapatfalva 7:0 (2:0), megyei 1. osztályú bajnoki labdarugó-mérkőzés, Lőrinci 200 néző. V.; Csiba. Lőrinci: Lakatos — Tóth, Kovács (Sőregi), Kokat, Czank II., Czank I., Roznyik, Petrlk, Buzma, Kornél, Bor. Edző: Kornél József. A láthatatlan ember Gárdonyi Géza művének képregényváltozata Feldolgozta- CS HORVÁTH TIBOR Rajzolta; KORCSMÁROS PÁL Bélapatfalva: Bajzath (Varga) — Berecz, Sütő, Fercnr.z, Baranyai, Sasa, Szabó, Miké (Holló), Barta, Suba, Ipacs. Edző: Berecz Kálmán, A hazaiak jó játékkal lepték meg ellenfelüket és ügyesen használták ki helyzeteiket. G.: Buzma 3, Petrík 2, Kornél, Roznyik. Jók: az egész csapat, illetve Siitü, Ipacs, Suba, Sas. (bozsik) A labdarúgó megyei II. osztály keleti csoportjának eredményei: Tamalelesz—Makiár 5:0, Stromfeld SE—Dobó SE elmaradt. Mátraderecske—Mezó- szemere 2:2, Kisköre—Besenyőtelek 3:0, Kápolna—Egerszólát elmaradt. Erdőtelek—Novaj 3:0, Egercsehi II.—Egerszalók 6:1. A bajnokság állása: (Kiesés feljutási táblázat.) 1. Novaj 24 16 4 4 87:26 36 2. Erdőtél. X 24 14 5 5 66:37 31 3. Stromfeld SE X 23 13 3 7 59:43 27 f, Kisköre 24 10 6 8 46:39 26 5. Makiár 24 10 5 9 42:45 25 6. Dobó SE 23 10 4 9 55:57 24 7. Egerszólát; 23 9 4 10 60:46 22 8. Besenyőt, x 24 10 3 11 48:64 21 9. M.-der. x 24 7 5 12 42:52 17 10. Tárnál, x 24 6 7 1X 50:65 17 11. Kápolna -23 6 4 13 42:62 16 12. Mezősz. X 24 6 6 12 40:70 16 3. Egersr. X 24 6 6 12 37:65 16 Egeresein n. X 36 16 2 8 73:34 32 X—két-két büntetőpont levonva. Az ifjúsági csapatok eredményei: Tamalelesz—Makldr 1:1, Kápolna—Egerszólát 3:0. Mátraderecske—Mezöszemere 2:0. Erdőtelek—Novaj 1:0, Egeresein— Egerszalók 10:0. A bajnokság állása: 1. Egercsehi 22 18 3 1 83:13 3ö 2. Novaj 22 16 3 3 86:10 35 3. Kisköre 21. 13 2 ti 48:25 28 4. Kápolna 22 10 2 10 45:34 22 5. Erdőtelek 31 9 4 9 35:35 22 6. Tamalelesz 22 6 3 7 40:49 22 7. Besenyőt. 21 9 3 9 36:37 21 S. M.-derecske 22 9 2 11 36:48 20 9. Makiár 22 ti 3 13 20:58 15 10. Egerszólát 22 ti 3 13 19:60 15 11. Egerszalók 09 * 4 14 14:74 12 12. Mezőszem. 22 3 5 14 19:41 10 Gy. Spartacus—Hau.ih.mv a 3:2 (1:0). Kudabanva, VB Ill-as labdarúgó-mérkőzés. V.: Dezső. Spartacus: Berentés — Nagy 1, Forgács, Szalma — Gáspár, Hartha — Pór.s, Bágyí. Szatmári. Pethes (Balogh), Nádudvari. Edző: Féczeli Szabolcs. A kitűnő formában levő, fegyelmezetten játszó gyöngyösiek Szatmári mesterhármasával inár :::0-ra vezettek, amikor a hazaiaknak a hajrában egy gyors ellentámadás végén, majd egy 11-es révén sikerült szépíteniük. Az ESZ fegyelmi bizottsága határozataiból: az ifjúsági csapatának nem megfelelő szerepeltetése miatt 2—2 büntetőpont levonását rendelte el a Tamalelesz, a Mátrderecslee és az Erdőtelek . felnőtt labdarúgó-csapatának ez évi eredményéből. Az október 26-án elmaradt Egerszalók—Erdőtelek ifjúsági labdarúgó-mérftőzes Két pontját 0:0-ás gólaránnyal Egerszarók javára igazolta a fegyelmi bizottság. Hatvani MGT 12:14 (4:7), Gy. Előre—E. Helyiipar 22:18 (10:9), hét közben: Gy. Előre—Hevesi Gimn. 25:22 (12:7), E. Helyiipar —Siroki Vasas 17:19 (8:11). A megyei női bajnokság végeredménye : 1. Siroki V 14 14-------244 : 88 28 2. H. Spart. 14 12 — 2 149: 66 54 3. H. Kinizsi (4 10 — 4 160: »5 20 4. Gy. V. IZ. 14 8 — 6 136:101 16 5. Petőfib. Dili 65:120 11 6. Bélapatf. 14 2 1 11 90:181 S 7. FVSC 14 2 1 11 98:186 5 0. E. K. n. 14 1 1 12 68:221 3 A „Károlyi Milíály” Mg. Tsz. vendéglátóipari üzemegységébe szakképzett vezetőt keres Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a tsz- irodán, Kál, Fő út felső 27. ülv:ts*2t a Ql fpáfs t(j öt Mély fájdalommal tudatom. hogy felejthetetlen férjem LÉVAI ANDBÁS 68 éves folyó hó 3-án, korában elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása folyó hő 9-én, 14 órakor lesz a Hatvanitemető ravatalozójából, özv. Lévai Andrásné. i A magyar bútorgyárak termékei mellett, román, csehszlovák, lengyel, jugoszláv bútorok széles választékban OTP-, es takarékszövetkezeti hitellevélre reszletárusítás. 8—12, 14—18 óráig, szombaton 8—13 óráig. NAGY ÁRUHÁZ — NAGY VALASZTÉ