Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Száz éve született Ándré Gide Száz esztendeje született az a francia író, aki a század- ' élen, de még a két háború között is nagy hatást gyakorolt hazája és a világ elbeszélőire, irodalmi életére. A protestáns nagypolgári családból származó André Gide nyugtalan ifjúságának tükrévé tette lázongó művészetét. Már legelső munkáira felfigyelnek. Gondolat- és érzelemvilága szokatlan, sőt egyesek számára kihívó a francia századvég langyos polgári elégedetlenségében. Gide-et valószínűleg az avatta mesterré, nemzedéke és a következő nemzedék értékes részének hangadójává, hogy új formát és részben új tartalmat is adott e szembeszegülésnek. Első világvisszhangot kiváltó műve, az 1897-es keltezésű Földi táplálékok lírai prózában született, helyenként szinte himnikus lüktetésű. Az örökös nyugtalanság, a lelki készenlét, a polgári világ ellen tiltakozó kielégü- letlenség jelentős — világszerte fordított — regényekben, elbeszélésekben, színmüvekben, esszékben fejezi ki önmagát. Hamarosan ün- nepeltté és utánzottá válik a zaklatottságot formákba fegyelmező stílus. Gide a regény megújítására is vállalkozik. Az irodalomtörténészek szerint „a folytonosan mozgó, változó belső valóságot kívánja kifejezni, a tér. az idő, az azonosság megszokott kategóriáitól függetlenül". Híres regényei — a Meztelen, a Vatikán pincéi és a Pénzhamisítók. Életműve csupa ellentmondás. Egy időre, a harmincas években a politika, a progresszió ügyének vállalása, az elkötelezettség is helyet kap benne. Ekkor írja híres kongói útinaplóját, a gyarmatosítás és iszonyú következményei leleplezését. Rokonszen- ve ekkor a Francia Kommunista Párt mellé állítja, s a Szovjetunió hívévé teszi. De ezt a vonzalmát is fordulat követi: Gide csakhamar visz- szatér az egyéniség csapon- gásaihoz. Az író, aki évtizedekig bálványa volt kora ifjúságának és nyugtalan szellemének, a második világháború alatt és után reakciós beállítottsága miatt visszavonul. D. T. rászhoz? Egy elnökhöz? Ez kell neked? A következő szombaton élesanyja nem engedte be a házba a férfit. Azt mondotta: a lánya nincsen, itthon, hát ugyan minek töltené itt a drága idejét? Akkor Ili elővette édesapja katonaládáját .és a .szükséges holmikat becso- anagolta. Megvárta, míg a szülei elalszanak. Akkor óvatosan kinyitotta az ajtót és kilépett az udvarra. Valami kevés holdfény esett a világra. Messze kutyák ugattak. Nem az állomásra ment, nem akart találkozni senkivel. Tudta, hogy a legényke valamely városban van és abba a városba akart eljutni. Kiment a faluból és a megyeszékhelyen vonatra ült. Nem kellett sok pénz, hogy eljusson a legényke városába. Hajnalban meg is érkezett. Kérdezősködött bizonyos épületek után, ahol a legénykét megtalálhatja és ezeket a címeket a járókelők meg is mondták neki. De a legényíkét, hiába hitte, nem találta ott. Valami nagy tömegbe keveredett. Rengeteg lány és néhány férfi, szaladgálások, zsongások, idegenségek. — Maga mikor megy vizsgázni? — kérdezték tőle. — Nem tudom. — Van sorszáma? — Nincsen nekem, de hsüt hogyan is? — Na, itt egy sorszám és várjon. O tt akkor ápolónői tanfolyamra vették fel n lányokat Neki sem kér- . vénye, sem ajánlója, sem Darvas Szilárd: lilazás a humorista körűt At otdm MeélH dolog, Ha 02 M csak ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt nyúlna a tollhoz vagy az írógéphez, csak akkor ima, ha valóban úgy erezné, hogy fontos közölnivalója van a világgal. Sajnos, az a valóságban másképp van. Az írónak — tekintettel arra, hogy jól-rosszul a mesterségéből él — penzumai vannak, és drukkol, mint hajdan az iskolában, mert meg kell írnia a másnapi leckét. Még súlyosabb a helyzet, ha az illető író úgynevezett humorista. Ez esetben ugyanis, lelkiállapotától függetlenül, derűs és mulatságos sorokat kell papírra vetnie, esetleges erőlködését oly módon leplezve, hogy az olvasva lenge bájnak hasson. Ezért van az, hogy a humoristák majdnem mindig szomorúak. Ismeretes az a njély értelmű anekdota, amely szerint a búskomor embert a híres bohóchoz utasították, mivelhogy ez mindenkit megnevettetett. Persze, kiderüli, hogy a búskomor ember nem más, mint maga a bohóc. A közmondás szerinti suszter rongyos cipőben jár. A humoristának igen gyakran rongyos a kedélye. Előfordul néha, hogy gratulálnak neki. Ez így zajlik le: Találkozik, mondjuk, Kovács úrral, aki megrázza a kezét, és azt mondja: — Olvastam azt a kis marhaságot abban a hülye lapban. Remek do• log. Csak így tovább! Azonban még örülni sem igen van ideje a humoristának, mert máris jön Molnár úr, aki viszont így nyilatkozik: — öregem, olvastam azt a kis dolgát... Mi van magával? Olyan agy alágyult agyalmány, mintha nem is maga írta volna... Persze, ez is bóknak számít, mert mégiscsak megtisztelő dolog az emberre nézve, ha nem tételezik fel róla, hogy olykor agyalágyult dolgokat is ír. Néha témával látják el a humoristát, amit felcsillanó szemmel vesz tudomásul, mert ötletek dolgában vészes vérszegénységben szenved. De amikor meghallja, miről van szó, nyomban csillan a szeme. Sajnos az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy igazában mi érdekli őket. — Ez direkt magának való — mondja a nagylelkű adományozó, és körülményesen elmeséli, hogy egy pasas szeretett egy nőt, de ez nem szerette ötét, ami már magában véve olyan vicces, hogy meg kell szakadni a röhögéstől. — De ez semmi — folytatja —, volt egy harmadik pali is... Mire ideér, úgy nevet, hogy nem is tudja tovább mesélni, de megígéri, hogy majd legközelebb, ha újra találkoznak. Vannak, akik „életből ellesett” történeteket mondanak el, és szabad kezet adnak a közlésre. Ezek rendszerint olyan furfangos és komplikált históriák, hogy az elbeszélő maga sem igen ismeri ki magát rajtuk. Eddig a következő ilyen terma* szetü sztori nyerte meg legjobban tetszésemet: — A szomszédom — mesélte az illető — rajtakapta a feleségét a szeretőjével, felszólította az asz- szonyt, hogy válasszon kettőjük közül. Az asszony a szeretőt választotta, mire a férje megpeticionálla a döntést, és újabb választásokat írt ki. Háromszor egymás után választotta az asszony a szeretőt, de a férj nem csüggedt, és neki lett igaza, mert negyedszerre az asszony őt választotta. Ennek a férj úgy megörült, hogy hozatott egy liter bort, és azt hármasban megitták. Így néz ki egy ilyen életből ellesett történet, amit az illető saját szeműleg lesett el azért, hogy a humoristának legyen írnivalója. Csak néha derül fel a humorista, olyankor, ha valamelyik kollegáiénak az írását olvasva, mindéi séget kizáróan megállapítja, h< valóban silány alkotás. Ilyenkor még arra is képes, szívből nevessen. (*Az írást a népszerű kon szié, író és költő születésén« évfordulója alkalmából közölje TENAGV SÁNDOR: HÍVLAK hívlak * hogy megkétszerezzük magányunkat gyengeségünkét tisztességünket hogy átléphessen veled elszalasztott életem küszöbét meglévő percem küszöbét hogy megörvendeztessünk folyót ligetet szántóföldet amikor befogadjuk tekintetünkbe lélegzetünkbe hogy elinduljunk a vágyakozás világtájai felé kigondolt álmainkkal a gyermekkor lyukashúszfilleresével a zsebünkben hívlak & gyere egyszerűen csak azért hogy veled legyek velem légyéi újra oltási igazolása nem volt. És este mégis bevonult a katonaládával a tanfolyam szálláshelyére. Agyat kapott, taikarót, mindent. A szüleit többé nem látogatta meg. Soha többé nem ment arra a tájra. Megkapta az oklevelet és a beteg gyermekekkel törődött azontúl. Megválasztották a szanatórium párttitkárává, gyógyszerekért rohangált A minisztériumban veszekedett. A városi tanácsnál lakásokat kunyerált az új, tehetséges, fiatal professzoroknak. Egyetemi felvételek ügyében járt el. A napjai megtömődtek és ha este hazament kicsi szobájába és kezébe vett egy könyvet, hajnaltájt arra ébredt, hogy égve maradt a lámpa Micsoda ember vagyok én? Vitatkozott politikai ügyekről, magyarázott gazdasági változásokról. És mennyire szerette a gyerekeket. Volt egy kislány: (Marika. Már meggyógyult és senki nem jött érte. Se apja, se anyja. Nagyon szép kislány volt. Látszott rajta, négyéves korban, ha nem törődnek vele, tíz év múlva már rossz lány lesz. Olyan ragaszkodó volt és olyan ártatlanul egyedüllevő, hogy a szíve megesett rajta. Amikor kiírták a kórhá-iból és senki nem jött érte, magához vette. Sokéig várt, hátha jelentkeznek a szülei. De <7. €>IÜC5 L ÁSILO ■ Hiába, fiatal vagyok még; nem tudok uralkodni az érzéseimen. Látszott rajtam, hogy vonakodom. Egészen biztosan látszott. A mérnök kétszer is üzent. Az öregem gúnyolódva pirított rám. — Most majd megmossák a fejedet, hékás! Mordultam. — Semmi köze hozzá! Az apám. Nem akartam neveletlen lenni, kicsúszott a számon. — Menj csak, menj; ott légy nagy legény! Elindultam. Lesz valahogy. Tudniillik, két napig hiányoztam. Igazolatlanul. Ezért állt a zűr. A mérnök nem kiabált, szépen beszélt hozzám, mondhatnám azt is, jóakarattal. — Szóval, elkószálta az időt? nem. Nem jelentkeztek. Hanem egy új professzor jött. Fiatal tudós. Nemzetközi tekintélyéről annyit beszéltek, hogy az már pletykának is sok lett volna. Kö- telességszerűen találkozott vele, hiszen a titkárnak és a főnöknek ülő találkozni. A legényke volt. — Hogy élsz? — kérdezte a legényke. — JÓL — Van lakásod? — Van egy szobám. Meg egy kislányom, Marika. — Milyen furcsa — mondta a legényke. — Téged kell megkérni, hogy intézd el az átjelentésemet. — Elintézem — mondta ő. Akkor a legényke eljött tőle. Kiért a folyosóra és azt gondolta: micsoda lány volt? És még azt gondolta: volt? L| ár ősz hajszálak van*' nak a hajában, de csupán annyi idős, műit én. Harminchat. Az ablakhoz lépett és a tavaszt nézte. Felütöttem fejemet. — Igen, csavarogtam! — Azt én nem mondtam. — Csak gondolta. Legyűrte bosszúságát. Láttam. Milyen más ember, mint az én apám! — No jó. De miért? Könnyű kérdezni. Nagyon könnyű. A világon talán ez a legkönnyebb, de választ adni arra, ami igen komoly, de világosnak se egészen világos; ki mondja meg, hogyan lehet? Mert azt sejtem, miként kellene. Határozottan, egye-: nesen, szívből. Lehajtottam fejemet. Hogy miért nem jöttem be a gyárba? Túl bonyolult ez a buta história. Hol kezdődött? Nem akartam továbbtanulni. Majd később, határoztam. Előbb legyen pénzem, éljek egy kicsit; kedvemre, legényként. Dolgozni fogok — jelentettem ki otthon. Apám. ha nehezen is, de végül csak beleegyezett. Ám neki is van egy elgondolása — tette hozzá. Épp kilépett a munkatársé; neki is jobb lesz, mint valami vadidegennel bajlódni. Szóval magához vesz. Bániam is én, sürgetett a türelmetlenségem. Minél előbb legyek a magam ura. Az örömöm nem tartott sokáig. Apám folyton magyarázott. Arra akart kioktatni, mit hogyan kell könnyebben megcsinálni. ,.Érted? Minél gyorsabban gsapd össze, mással ne törődj!” En hamar beletemetkeztem a munkába. „Hát ez meg mi?” — állt meg szétvetett lábbal előttem. „Hagyd a fenébe, ki törődik azzal!” Döbbenten kapkodtam. A szerszámokat eldobálta, sohasem takarított. Szál. egész műhely. A rent U ségben alig ismerte r i magam, amikor dúl' va dolgozott. Csapkodott, ha ala ban ki akartam mos edényeket. Mert én 1 ragaszkodtam a rendi Küldött a lányokh« már más! így aztán, hetett, ellógtuk a n Kispadot húzott a ff hez és ott henyélt át. Váltáskor a vesa sohasem maradt el. Restellkedtem. , Gondoltam, a mér fordulok tanácsért. ( apám ellen szóljak? Előre akartam d( Minek kapkodni, hát jobb, ha elkerüljük zavart? Gyakran veszek nem hagytam magam is! Éjszakás műs: ... amikor szundikált, fogtam hozzá. — Okosabb akarsz apádnál — ordított magából kikelve és tóttá a munkámat, rám fogta. Ügyetlen kürtölte széjjel. — Minél kevesebb és a lehető legnagyobb ü zu, téged más ne érd — oktatott otthon hangon. Nem hittem neki. A feszültséget a b .. nem bírtam tovább, rv :’ i seit az örökös zal már gondolkozni se tam rendesen. Menekülni próbálta A mérnök tekint kereste. — Apádtól ezt net nultad — mondotta. - F , - desen bejár! — Értem— Mit? — Elégedettek mu val. Tétovázott. — Hát... figyelemb venni a körülmények« Jobb nincs! Kihúztam magam. — Nem lesz semmi jóm? — A hiányzásért? — Igen! Felemelte hangját, matékot akart adni t_ nak. — Hát majd elsimítjuk. Rendben?... Megráztam fejemet. Hosz- szú hajam vállamat verte. — Nincs rendben! Felmondok, .keresek más helyet ... Már fordultam is kifelé. SASS ERVIN: DREZDAI SZONETT Raffael velünk jön, pompás a jelenet, San Sisto karzatán zeng az orgona, Madonna búcsúzik, azúr ég integet, Lángokba ütközik a szikiák homloka, Karján a gyermek, az embernek fia. Csillogó felhőkre pajkosan nevető, Az áhítat elszáll vének álmaiba, 1 szelíden mereng a mindig szenvedő: lúsz éves talán és tiszta mint a fény, ilaszhon varázsát szórja, szüntelen, étova lépésed merre visz szegény, jrökös rabságod úgyis végtelen — Hg zuhognák előtted újabb századok ínséggel őriznek a földi \