Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

K épek egy sztorit Mit tenne, ha...? „Társasjáték" fiatalokkal Tizenhét, tizenkilenc eve­sek, fiatalok. Az életre ké­szülnek, vagy éppen az első bizonytalan lépéseket gyako­rolják. Egyikük érettségizett. a másik egészségügyi szakisko­lás, s nem egy közülük ipari tanuló. Történeteket, minisztorikat mondtam el nekik, s kértem állásfoglalásukat, ök válasz- sztorikkal leptek meg... Orabéremelés ? — Képzeld, a Karesz nyolcról kilencre ugrott. *— Persze, mert dörzsöl a főnöknek. — Mi közöd hozzá. ..gü­rizz'’ te is! — Ugyan, öregem, csak nem sürgők állandóan körü­lötte, csak nem bütykölöm majd szabad időmben a ko­csiját! — Nahát, ha engem meg­kérne, én bizony megtenném, így lehet csak előrehaladni! •k B. E. közgazdasági szákkö- zepiskolás: — Ha megkérne a főnö­köm, szívességből segítenék, de az órabéremelést nem fo­gadnám el, mert érezném, hogy társaim, akiknél nem dolgozom jobban, hátrányos helyzetbe kerülnének. Nem tudnék nyugodtan a szemük- , be nézni. Sz. Á. ipari tanuló: — Volt ú hásonló esetem. Mesterem odaszólt hozzám: — Kislány, Vi& lenne, ha most hármas helyett ötöst írnék be? Eszembe jutott osztálytár­saim csipkelődése: — Nem latod, a mester csíp téged? •ló lett volna az ötös, úgy el­méletben, de tudtam, később úgyis kiderülne, hogy nincs mögötte tudás. Elutasítottam az ajánlatot. En úgy tartom, jobb keveset becsülettel, mint többet fondorlattal. H. A.: Egyszer együtt men­tünk a főnök kocsiján, dol­gozni. Alig kilenc évvel idő­sebb, ilyenkor azt szokták mondani: összejöttünk. Né­hány nap után órabéremelést kaptam. Én tudtam, hogy már fél évvel ezelőtt megígér­ték, a fiúk, kollégáim viszont elkezdtek sustorogni. — Na, ez is bemuzsikálta magát a Séfnél. Nagyon kellemetlen napokat éltem akkor. Oda­mentem társaimhoz, mond­tam' magyaráztam, nem sok sikerrel. Akkor a főnököt igyekeztem leépíteni, kerül­tem. lg}' tartott ez hetekig, míg társaim megértették a valóságot. Néha az emberek e látszatnak, a véletlen egy­beesésnek is felülnek és könnyen ítélnek. Igazságot tesz a főnök? — Gondolja meg, miket pletykál! — Nézze, főnök, én láttam az összjátékot, tudok a feke­tefuvarokról! — Hiába látta, értse meg, nem történt semmi! — Amúgy is híre terjedt... — Vagy ügy? —> Felmondott a Pétéi’, a művezető egyre piszkálta, in­kább elment. T*r M. K. raktári könyvelőm: *— Érdekes eset volt. Az igaz­gató megkérte az egyik anyagbeszerzőt, hogy ha Pestre megy, hozzon a kocsi­jához egy német akkut. A művezető viszont a másik beszerzőnek utalta a pesti utat. Végül is az igazgató embere ment. A másik füs­tölgőit, a hír eljutott a nagy- főnökhöz. hívatta is mind­járt. Kiderült, hogy őtőle is kért a művezető szívességet: külföldi gyógyszert kellett, volna vennie. Ezért aztan le­tolta a nagyfőnök, ö azon­ban nem hagyta, utalt társá­ra. Két hónap múlva kérte is a munkakönyvét. 1969. november 23., vasárnap y G. K.: — Ha engem a fő­nök hívatna és letolna, mert elmondtam, amit tudok, szóhoz se tudnék jutni. Azt hiszem, én mindenről hall­gatnék. jobb így élni, mint beavatkozni a nagyok dolgá­ba. H. A.: — Nincs igazad, ha tudnék ilyen visszaélésekről, illetékes helyen jelenteném a dolgot. Van szakszervezet is. Nem kell mindjárt mosolyog­ni, ha itt nerú járna ered­ménnyel, másutt kopogtat­nék. Elküldenének, dolgoz­nék másutt, de nem hagynám annyiban. Holtomiglan — holtodiglan? — A Kati lemaradt? Teg­nap Mártával „futottál’. — Na és, dilis az a csaj. azt hiszi, mert egy éve csíp­tük egymást, most már sose más. Márta, az igen, neki nincsenek lelki komplexusai. De Kati rumlizott, elküldtem. Egy hónappal később: — Kati kilépett a gyárból? — Na és?,Ne nyomd a lel­kit, a felnőtt fejek is így csi­nálják. Én legyek jobb ná­luk? ★ P. S., harmadéves ipari ta­nuló: — Dobta a Katit. Na és, ha neki úgy tetszett. És is voltam így. Egy kislánnyal már féléve kóboroltunk. Egyszer ‘ randit beszéltünk meg a strandon. .Hamarabb mentem egy félórával, s ak­kor találkoztam egy korábbi kapcsolatommal, egy olyan kis alkalmival. Összejöttünk. Ekkor meglátott a kislány. Felháborodott, elzavartam Miért nem jött később, akkor semmiről se tudott volna. M. K.: — Te is kerülhet­nél hasonló helyzetbe, ha megcserélődnének a szerepek. A közelmúltban rende­zett VII. Bmói Nemzetközi Filmfórumon, a Magyar Filmtröszt, a MOKÉP és a HUNGAROFILM küldöttsé ge csupán öt filmet rendeli meg hazai forgalmazásra. Ezek között van két szóra­koztató vígjáték: a „Bonu sera Mrs. Campbell”, amely­nek főszereplője Gina Lollo- brigida és egy mulatságos olasz Westem-paródia. Át­kísérlete után a 46. hadsereg is megújította támadását és október 22-ig elérte Csongrád —Baja vonalát. Ezzel .kedve­ző helyzet alakult ki a had­műveletek kifejlesztésére Bu­dapest irányába. A német főparancsnokság látta, hogy a „Dél” hadsereg­csoport helyzete katasztro­fálissá vált és intézkedése­ket tett annak elhárítására. Friessner vezérezredes még Debrecen elvesztése előtt megkapta Hitler október 17- én kelt „Vezéri paranes”-át, amely feladatául szabta: „Hiúsítsa meg az ellenségnek azt a szándékát, hogy a had- seregcsoportói, délről, délke­letről es az Erdős-Kárpátok­ból mért koncentrikus csa­pással megsemmisítse”. Friessner a parancs értel­mében október 19-én reggel a IV. páncélos hadtesttel T- -’i állás és Mezőtúr irá- .> csapást mert az 53. i.d . eg védelmére a szol­nem. hídfőből. Támadásával erők elvonására akarta kény­szeríteni a 2. Ukrán Front parantÄWikbuöai JDúiu’txen P. S.: — Voltam, kihever­tem, heverje más is. Tehetek én róla, ha csak három hó­napi ragaszkodásra vagyok felhangolva. Ha az illető hosszabb távú. keressen mást, majd csak talál. Sz. A.: — Sose tudnám ezt megtenni egy fiúval sem. Ismerek egy fiatal párt. A fiúnak el kellett vennie a lanyi7 mert jött a gyerek. Nemreg szült, most szabadsá­gon van. Az ifjú férj viszont minden lányhoz odacsapódik a motorral, s egyre-másra csalja feleségét. Mindig arra gondolok, mit erezne a fiatal­asszony, ha megtudná a va­lóságot. Nekem ilyesmi éve­kig fájna. P. S.; — És a felnőttek, hivatalos utak a titkárnővel? M. K.: — Nem másolnám őket... Éveken át jártunk együtt. Gimnáziumban is­merkedtünk. Egy lopott mo­soly, egy megértő szemvilla­nás, esti séták. Elvitték ka­tonának, összevesztünk, le­vélben, túl hidegek lettek a sorok. És1 mégis, ha vissza­jönne, ,fogadnám. Ilyen is van. Azt hiszem, aki szexuá­lis térén túl szabadelvű, más vonatkozásban sem karakter. •k Órákat beszélgettünk, csak a legjellemzőbb válaszokat ragadtam ki. Fiatalok, élet­nek indulók, sajátos világuk vonzó es ellentmondásokkal terhes. Rosszabbak, mint a felnőt­té érett nemzedék? Nem hin­ném, mert tőlük tanultak, őket másolták. Innen a tisz­ta és innen a rozsdavert élet- szemlélet is. Mégis mások mint elődeik: fiatalok, s még bennük a megnyilatkozás, a rácsodál- kozás vágya. Még formálhatók... vettek a „DéJ* csillaga'’ cí­mű Verne regény átdolgo­zásából készített színes, ame­rikai filmet is, főszerepben Raequel Welsch-sel és Or­són Welles-szél, továbbá a ..Bostoni fojtogató” című amerikai alkotást, Tony Cur- tissal a főszerepben. Az ötö­dik átvett film a „Kardfor­gató nő” című japán mű, egy vak lány történetét dol­gozza fel. . (MTI) alól. illetve a nyíregyházi irányt szándékozott teher­mentesíteni. Ért is el kezdeti eredményeket, de eredeti szándékát nem tudta meg­valósítani. Malinovszkij mar­sall ugyanis a jobb szárnyról korábban átcsoportosított , 7. gárdahadsereggej és a 6. gar­da harckocsihadsereggel megerősítette a szolnoki irányt. Ezek a csapatok októ­ber 26-ig nemcsak felszámol­ták a német támadás követ­kezményeit, hanem a hídfő­ből is kiverték az ellenséget, és Tiszafüredtől Csongrádi^ szilárdan tartották a Tisza vonalát. A szobiaki irányban kifej­tett erőfeszítésekkel egy 'do­bén a németek heves harco­kat kezdtek Nyíregyháza tér­ségében is, hogy a varos visszafoglalásával lehetővé tegyek a Wöhler-hadművele- ti csoport kivonását a Tisza mögé. Friessner október 20- án. elhatározta, hogy a III. páncélos hadtesttel Hajdúdo- rog—Hajdúnánás körzetéből csapást mér Nagykallo irá­nyába, s ugyanerre utasítot­ta a vktezuvonuló 8. hadat“ Pécsi István Csak öt filmet rendeltek Brnóban Tóth Sándor: 3. Felszabadult a Tiszántúl Horthy sikertelen kiugrási 75 éves az egri „villámvilágítás” ÚJSÁGHÍR: Az HM ASZ eg­ri dolgozói jubileumi Ünnep­ség©!! emlékeztek meg a vá­ros áramszolgáltatásinak 75. évfordulójáról. Automata űzi el a sötétsé­get Egerből. A finom mű­szer állandóan résen van, ,s ami kor a szürkület már- za­varja a látást, emberi kéz beavatkozása nélkül száz és száz izzót, fénycsövet és hi­ganygőzlámpát hoz műkö­désbe; két és fél ezer fény­forrástól válik ismét vilá­gossá az utca, a tér... A lakóházakba, üzemekbe, is­kolákba és hivatalokba töbjb mint háromszáz kilométer­nyi vezetéken jut el az izzó­lámpáig, a villanymotorig, a villanyradiátorig, a kávé­főzőig, a frizsiderig az élte­tő áram. Évtizedek beideg- ződött mozdulatával kapcsol­juk fél lakásunkban a vil­lanyt, s a gyerekek számára semmi sem természetesebb a gombnyomásra működő rádiónál, televíziónál... o o o o Az 1880—1900-as években va­rasok egész sora foglalko­zott a közvilágítás korsze­rűsítésének gondolatával. Nemcsak az igényesség, de az akkori közbiztonsági ál­lapotok is serkentették a városatyákat, hogy korsze­rűbb, hatásosabb forrást al­kalmazzanak a sötétség el­űzésére. Egerben sem volt ez másh ként, 1890-ben az utcákat és köztereket 221 petróleum­lámpa világította meg. Egye­lőre csalt -vita folyt, milyen legyen az új világítási rend­szer: „villám” vagy gáz vilá­gítás? Különböző ajánlatok nehezítették meg a döntést. Egy budapesti mester lég­szesz világításra adott aján­latot. árajánlatot küldött az Egyesített Légszeszgyárak RT., s választ várt egy bé­csi cég. Negyediknek jelent­kezett a GANZ és Társa Vas­öntő és Gépgyár RT., és amikor a város gázvilágítás bevezetéséről tárgyalt a Walser-céggel, hajlandó' volt engedményt adni... 1893 januárjában megkötötték a megállapodást. A város déli részén, a Sas utcában fel­épült az „erőmű”: 1894. no­vember végére megkezdődött az áramszolgáltatás Egerben. Gőzgépekkel hajtott két gép­csoport termelte az áramot, de helyet csináltak újabb gépek számára is... 269 lámpa gyullad ki es­ténként a város utcáin, .vil­lanyvezeték köti össze az „erőművet” ' a megyeházá­val, a dohánygyárral, az ér­seki palotával és főispáni la­kással .. „ ‘ Összesen. 48 fo­gyasztó volt bejelentve. „GANZ és Társa” fél év­százados kizárólagos jogot kötött ki magának, de ezt a megállapodást a városatyák nem. sokkal. később bírálni kezdték. A rendőr-főkapi­tány erélyes intézkedést sür­getett , a közvilágítás megja­vítására, s a villamos, ener­gia egységárát is> magasnak tartották... A varas 1909- ben átvette az erőművel ■ és tartozékait transzformá­torokat. a hálózati és közvilágítási berendezéseket. 1910-ben az áramfejlesztés­nél működő gőzgépek nem ele­gendők, Diesel-meghajtású erőművet vettek igénybe.' 1913-ban kezdődőit meg a 24 órás áramszolgáltatás, s ezt csak a háborús években, 1925-ig szorították ismét vissza az esti világítás ide­jére. Kiépült egy vezeték Füzesabony és Eger között, kész terv volt a vonal meg­hosszabbítására Mezőköves­dig ... o o o o 1920-tól tudják egyidejű­leg bekapcsolni a város köz- világítási lámpáit és .1.926- ban a Népkert is közvilágí­tást kapott, amely 1964-ig szolgálta a várost. 1928-ban megkezdődik és . öt évig tart a hálózat kor­szerűsítése. A kábelfektetés­nél négyszáz alkalmi mun­kást foglallioztattak. A 110 voltos’ feszültséget 220 volt­ra növelték a barcikai erő­mű bekapcsolásával. Ekkor már ötezer áramf ögyasztó volt, s a nyomdában, a do­hánygyárban és a vízművek­nél háromfázisú villanymo­torokat alkalmaztak. Az egri „erőmű” 1933- ban leállt, s háromévi tarta­lékszolgálat után leszerel­ték gépi berendezéseit. Ez a csarnok a felszabadulás utáli egy ideig a szovjet hadsereg harckocsi-, és ágyú­javító műhelye volt. O O O O A varos közelében meg­épült egy nagy feszültség­szintű transzformátorállo­más, a Sas úti es az. ászaid lakótelep kiszolgálására épü­lő új transzformátorállo­mással 1980—85-ig nem lesz gond az áramszolgáltatással. Korszerű berendezés, a gyorsvisszakapcsoló , gondos­kodik arról, hogy a néhány periódus időtartamáig je­lentkező üzemzavarok se okozzanak gondokat. A kis­fogyasztók — közel 12 ézsr van a városban — kisauto- matákat: kaptak; a lakások­ban keletkezett zárlatokat szakember nélkül is azon­nal megszüntethetik, hely­reállíthatják az áramszolgál­tatást. As elmúlt egy év alatt 46 720 895 kWó áramot fo­gyasztott a varos. Villamos energia nélkül el sem tud­juk képzelni ma mar az éle­iét... t ikkiiuk nyomán Munkához és keresethez jutott a nyugdíjas A Népújság november 2-i számában írtuk: sok ember nyugdíja olyan kevés, hogy abból aligha, lehet megélni. Különösen falun több nyug­díjas olyan ipart szeretne folytatni, amire szükség van, aminek engedélyezése termé­szetes, sőt népgazdasági ér­dek lenne. De előbb mondja­nak le szerény nyugdíjukról, így szól a régebbi rendelet. Ugyanis csak az ipari mun­kásokra vonatkozik az újabb intézkedés, hogy a rendelet­ben meghatározott ipart és szolgáltatást végezhetnek, te­hát kereshetnek és nyugdíju­kat' is megtarthatják. A Kisiparosok Országos Szervezetének elnöke levél­ben értesítette szerkesztősé­günket, hogy cikkünk megál­lapításaival egyetért. Nagy Elek bü-kkszéki lakos a tűzi­favágó iparengedélyt meg­kapta és a SZOT Társada­lombiztosítási Főigazgatósága hozzájárult, . hogy szerény tsz-nyugdíját is megtarthat­ja. Hosszú utánjárás után egy­idős ember jogos kérelme te­hát elintéződött. De meny­nyi hasonló ügy lehet és hány községben szükség len­ne darálóra, fodrászba, ci­pészre szabóra, kőművesre és különféle javításokat vál­laló szakemberre. Mindegyik végigjárja a bürokrácia göröngyös útját, tovább is a budapesti köz­pontban intézik- ügyüket, mert egy régebbi rendelet így írja elő? Az a vélemé­nyünk, hogy ezen változtat­ni kell, a kisemberek és a fa­lu ügyében ott döntsenek ahol a nyugdíjasok anyagi helyzetét és a község igé­nyét ismerik. reg XXIX', hadtestét is. .amely Nyírbátor—Máriapóes vonalát érte el. Polgárnál úgy antikkor a IX. magyar hadtestnek kellett aktív, harc tevékenységet, ki fej tenie, a Tiszáig jutott szovjet csa­patok ellen. A csapás október 22-én délután kezdődött, s másnap éjjel 1 urakor Nagykáiló kör­zetében találkoztak a kelet­ről és nyugatról támadó né­met csapatok. Ezt a sikert nem volt nehéz elérniük. A visszavonuló 8. hadsereget üldöző 27. hadsereg ugyanis u nehéz, erdős-hegyes tere­pen nem érte el a számára kijelölt . terepszakaszt, így közte es u Plijev-csoport kö­zött egy nyitott folyosó ma­radt, amelybe szinte aka­dálytalanul nyomulhattak be a német csapatok. Ennek következtében az ellenség Plijev tábornok 3 hadtestét . elvágta a főeröktől és Nagy- Kalló—Űjíehértó—Hajdúdo- rog szakaszon úi arevoiialat alakított ki. Nehéz, helyzetbe kerülték Plijev tábornoknak u hetek óta tartó harcokban elfáradt es megtogy atau/ott csapatai. Az ellenség minden erejét megfeszítette, hogy bekerít­ve szétzúzza őket és vissza­verje a közeledő 27. had­sereg támadását is. Számá­ra a siker, a Nyírbátor— Nagykállo—Üjfeherto—Haj- dúdorog terepszakasz meg­tartása létfontosságú volt. ez magyarázza a küzdelem rendkívüli hevességét és' el­keseredettségét Nyíregyháza térségében. ' ­Mülinovsakij marsai* azt a feladatot állította a lovas-ge- pésiteit cboport m * 27. had­sereg elé, hogy kívülről és belülről támadva törjék át az ellenség arcvonalát. A Plijev-csoport október 24-én erői egy részével elhá­rította az ellenség ismételt rohamait, két hadosztályával pedig Nyíregyháza körzeté­ből csapást mért Nagykáiló és Hajdúdorog felé. A 27. hadsereg’ ugyanakkor délke­letről, délről es délnyugat­ról támadott Nyíregyháza irányába. Az együttes tevé­kenységnek az ellenséges arc­vonal feldarabolását kellett volna eredményeznie. A tá­madás azonban nem járt si­kerrel. A hallatlan szívós­sággal védekező német csa­patok súlyos veszteségek árán meghiúsították a lovas- gépesített csoport és a 27. hadsereg egyesülési kísérle­tét. A helyzet óráról órára feszültebbé vált. Plijev tá­bornok körülzárt hadtestei súlyos utánpótlási gondokkal küzdve, és a nehéz harcok­ban legyengülve nem bírták tovább tartani a Tiszán el­foglalt átkelőhelyeket. Malinovszkij marsall októ­ber 24-én éjfélkor új paran­csot adott: Nagykáiló elleni támadásra utasította a 27. hadsereget és a lovas-gépesí­tett csoportot. A szovjet csa­patok ezúttal is sorozatosan rohamozták az ellenség vé­delmét, de erőik nem bizo­nyultak elegendőnek a fel­adat végrehajtására.- A front- parancsnok sem rendelkezett bevethető tartalékkal, hogy segítse nehéz körülmények közepette küzdő csapatait, a német parancsnokság ugyan­akkor állandóan növelte a Nyíregyháza irányában teve­Már három napja folytak a sikertelen kísérletek,, mikor Malinovszkij marsall október 26-án éjjel 1 óra után uta­sította Plijev tábornokot:. „a 3. gárda légidesszant-hadosz- tályt és a 3. harckocsidan­dárt liagyja vissza Nyíregy­házán kör-körös védelemben, és összes többi erőivel 44; X. 26-án 20.00-kar a 27. had­sereggel való egyesülés cél­jából mérjen csapást Nagy- kállóra.” Plijev altábornagy három hadteste 26-án délután kezd­te meg a parancs teljesítését. Súlyos harcokban kitörtek a gyűrűből és . 27-én Balkány térségében összpontosultak. A kitörést Nyíregyházán biz­tosító 3. gárda légidesszant- hadosztály ugyanaznap Gesz- teréd körzetében vonult vias­szá. Nyíregyháza az ellenség kezébe került. A „Dél” had­seregcsoport végül is kierő­szakolta a visszavonulás le­hetőségét a Tisza mögé. Eközben olyan jelentős vesz­teségeket szenvedett, hogy Friessner vezérezredes Gude- rianhoz intézett levelében megállapította: „a hadsereg­csoport helyzete válságos”* Üjabb csapatokat és fegyve­reket kért. mert „ellenkező esetben lehetetlen a Tisza vonalának védelme.” A visszavonuló ellenséget üldöző szovjet csapatok októ­ber végéig befejezték a Ti­szántúl felszabadítását. Ez­zel területi 'oázist teremtet­tek a demokratikus magyar államiság megszületésére és a dolgozó nép új boefoglatós« számára. Következik; irány tkjrSa&tsál'

Next

/
Thumbnails
Contents