Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-20 / 269. szám

Jól küzdött az egri csapat, de gólt nem tudott elérni Pécsi llózüia-£gri Dózsa. 1:0 (1:0) A mérkőzés egyik izgalmas jelenete: Czeczeli (a képen nem látható), a bal oldalról közép­re lőtte a labdát, és Rapp, a pécsi kapus tenyérrel ütötte el a gólra éhes Fali,szék és Tóth »lől. Rapp mellett 6-os mezben Konrad, a háttérben Maurer. (Pilisy felvétele.) gatva fölé lőtte. Fokozatosan nagy fölénybe került a hazai együttes, a vedégek saját térfelükre szorultak, sokszor szinte az egész csapat hátul tartózkodott. És kemény vé­dekezésben, — ahogyan az lenni szokott — egyre több .szabálytalanság, durva bele- meeés csúszott a küzdelem­be. A 65. percben Kárpáti sza­badrúgásét a szél a jobb sa­rok felé sodorta, Rapp azon-, ban szögletre ütötte a labdát. A szöglet után ritkán lát­ható parázs jelenetek ját­szódtak. le a pécsi kapu előtt, hosszú másodpercekig az ötösön belül pattogott a labda, végül a kapufa men­tett! Az utolsó negyedórában enyhült az egri csapat nyo­mása, a vendégek is többszőr- szóhoz jutottak, valamirevaló helyzetet azonban nem tud­tak- teremteni. A 87. perc­ben ismét kavarodás támadt Rapp kapuja előtt, végül Tóth szánta rá magát a lö­vésre, s a labda hajszállal suhant el a jobb felső sa­rok mellett. Bana három perccel hamarább vetett vé­get a mérkőzésnek. Az egri csapat — bár be­csületesen küzdötte végig a 90 percet — nem tudta meg­ismételni a Vasas ellen nyúj­tott jói, és főleg eredményes játékát. Sajnos, a támadáson számára túl kemény diónak bizonyult a nem egyszer kí­méletlenül játszó pécsi vé­delem, s hiába szegezte ka­puja elé ..ellenfelét az egri együttes — gólt nem tudott elérni. Végeredményben az Egri Dózsa balszerencsés ve­reseget szenvedett, de a győ­zelem sem segített volna raj­ta, hiszen nagy riválisai — az Egyetértés, és a Dunaúj­város, — a Ferencvárossal, illetve a Rába ETO-vai szem­ben megszerezték a bajnoki pontokat, a Komló pedig pontot rabolt az Újpesti Dó­zsától. A legjobb egyéni teljesít­ményt Beran, Landi, Kárpáti, Tátrai, Bánkúti és Kiss nyújtotta. Bana sok hibával bíráskodott. (somody) it Egri Dózsa—Pécsi Dózsa 1:0 (1:0), Eger, NB I-es tar­talék-mérkőzés, 200 néző. V.: Fehér II. Eger: Bulyovszky (Kovács F.) — Szász, Fodor, Sípos — Lubai, Cserős — Patvaros, Czeglédi, Szűcs, Nagy Gy., Balogh (Kovács S.) Edző: Szentmarjay Tibor. A két csapat találkozója jóiramú, de alacsony szín­vonalú küzdelmet hozott, megérdemelt hazai győze­lemmel. A gélt a 10. percben Nagy Gy. szerezte. ❖ A labdarúgó NB I. további eredményei: Dunaújváros— Rába ETO 2:0 (2:0)), Egyet­értés—Ferencváros 1:0 (1:0), Komló—Újpesti Dózsa 1:1 (0:0). Honvéd—Tatabánya 0:0. MTK—Csepel 1:1 (1:0), Vasas—Diósgyőr 4:2 (1:0), Szombathely—Salgótarj án 2:1 (2:0). A bajnokság állása: 1. CT. Dózsa 28 19 7 2 80:26 45 ‘1. Bp. Honvéd 28 17 8 3 60:24 42 3. Ferencváros 28 35 9 4 53:26 39 4. Vasas 28 16 3 9 68:41 35 5. Rába ETO 28 11 9 8 48:35 31 6. Csepel 28 11 9 8 36:33 31 7. Pécs 28 13 5 10 36:32 31 8 MTK 28 9 7 12 43:52 25 9. Tatabánya 28 9 7 12 29:39 25 10. Szombathely 28 7 10 11 26:42 24 11. Salgótarján 28 9 5 14 27:37 23 32. Diósgyőr 28 7 7 14 28:48 21 13. Komio 28 4 13 11 19Í36 21 14. Dunaújváros 28 8 4 16 24:47 20 15 Egyetértés 28 6 7 15 27:49 19 16. Eger 28 a 6 17 22:61 16 iäger, 3000 néző. V.: Bana. (Hévízi, Halász). Pécs: Rapp — Hernádi, Móricz dr., Konrád, Maurer — Köves, Tüske — Bérezési, Máté, Rádi, Dunai dr. Edző: Kovács Imre. Eger: Landi — Kárpáti, Kiss, Berán, Rajna — Tát­rai, Bánivá ti, Czeczeli, — Tóth, Faliszek, Lakinger. Edző: Szusza Ferenc. Csere: Faliszek helyett Winkler (a szünetben). Esőre hajló, hideg, szeles időben egri. rohamokkal in­dult a mérkőzés. Már az első percben veszélybe került Rapp kapuja: Lakinger kel­lemetlen, pattogás lövését kellett védenie a pécsi ka­pusnak. A 3. percben várat­lanul esett a vendégek mér­kőzést eldöntő gólja: Bal oldali szöglet ívelödött az egri kapu elé, a magadra felugró Bérezési lefejelte a labdát, amely a földön egyel ugorva a jobb felső sarokba vágódott. 1:0. A gól után hevesen tá­madott az Egri. Dózsa, a pé­csi védelem azonban köny- nyüszerrel tisztázta az erőt­len akciókat. Egy ellentáma­dás során Landi előbb Tüs­ke, majd Máté lövését véd­te nagy bravúrral. Ebbeai a játékrészben a •vendégek játszat*ok nyűgöd- tabban, igyekeztek lelassíta­ni az egriek lendületét, ezzel szemben a hazaiak rengete­get idegeskedtek, labdakc'X'- lési és átadási hibákat lát­hatott a közönség. A 25., percben végre szép egri tá­madás futott végig a pályán, Czeczeli középre lőtte a lab­dát, amelyet Rapp tenyér­rel ütött el a rárahand egri csatárok elől. Mérsékelt szín­vonalú mezőnyjáték alakult ki a két 16-as vonal között, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. A 42. percben Eger egyenlíthetett volna: Móricz dr. lyukat rúgott az ötösön, Lakinger kapásból • sálőtte a labdát, ami azon- , ban elkadt a középhátv éd- 'Ibein. Szünet után «agy erővel kezdett az Eger. Előbb Móricz dr. kezezése miatt háborgott a közönség, majd Hernádi a 16-oson be­lül elhúzta Rajna lábát; — ;J3ana azonban mindkét eset­ben tovabbot intett. Á rövet­kező percben Tóth nyargalt el a szélen, s beadását La­kinger u védőktől szórón­jKHJi, november '»„-««iWörtöh**­r: t f uzesaoonyban, a gimnázium tornatermében bonyolították, le a füzesabonyi járás asztalitenisze- zö tízek, bajnokságát. A követke­ző sorrend alakúit ki: 1. Deli (Besenyőtelek), 2. Nagy (F. Gimn.), 3. Krisztián (Kápolna), -1. Kovács (Kompolt), 5. Györki (Kompolt), e. Tompa (Kál). 7. Deli (Besenyőtelek). 8 Szakái (Besenyőtelek.), 9. Szabó (Bese­nyőtelek), 10. Berge (F. Gimn.), * December 6-án és 7-én Egerben a Szilágyi Gimnázium tornater­mében rendezik meg a Borne­missza Gergely kézilabda-emlék­versenyt. A versenyen minden egyesület és középfokú iskola fiú- és leánycsapata részt vehet. A verseny első három helyezett csapa a díjazásban részesül. Az emlékversenyre november 27-ig lehet jelentkezni. A ‘ iizesaboiiyi járási felnőtt láb' árún ó-bajnokság végeredmé­' .........í ..un. 20 17 2 162:13 36 2. Poroszló 20 14 1 5 36:17 29 3. Kál 20 10 2 8 46:25 22 4. Sarud 20 9 2 9 20:52 20 5. Mezőtarkanv 20 5-2 13 28:5-1 32 Koaapoto m x-i 18 ^ A megyei 11. osztályú labda gó-oajnokság keleti csoportjár ez évi végeredménye. (Teljes táblázat.) 1. Novaj 26 17 4 5 87:3C 2. Egeres, n. £ 26 16 2 8 73:34 3. Erdőtelek xx 26 16 4 6 71:43 4. Stromfeld x. 26 15 3 8 62:4t 5. Kisköre 26 10 6 10 47:4£ 6. Makiár x 26 11 5 10 45-54 7. Dobó SE 26 10 4 12 5tí:Gt 8. Egerszólúr 26 9 4 13 56:5* 9 Kápolna 20 8 4 14 47:0; 10. Mátrádéi-. .26 8 3 13 48:51 11. Tarnalelesz :: 26 7 7 12 57:i< 12. Besenyőt, xx 26 10 3 13 49:7( 13. Egerszaiók r; 26 6 7 13 41:7­14. Mezőszem. x 26 U 7 13 40:7í x = két büntetőpont levonvj xx ■- négy büntetőpont lev A füzesabonyi járus jeLszauavu­lásának 25. évfordulója tisztele­tére november 20-án, csütörtökön ünnept sportműsort rendeznek Feldebrőn. 11 órai kezdettel, a Feldebrői Tsz SK—Komarov SE közötti kerékpár terepversenpre ■ fecniéi sok* Aí .Mröro* met ifjifság* A b5zg3rűIésdnM )eÍMrtjfik Tervszerűbbé kell fenni a Hatvani Pedagógus SE munkáját — Új öltözőt szeretnének a nagykökényesiek Ábasári tervek A Hatvani Pedagógus SE nagy érdeklődés mellett tar­totta meg sportköri vezető­ségválasztó közgyűlését, amelynek keretében Nagy Károlyné sportköri elnök számolt be a sportkor két év alatt végzett munkájáról. A beszámolót vita követte, amelyben többen vettek részt. Kiss István Péter a termé­szetjárók sikeres túráiról be­szélt és vázolta az elkövet­kezendő idők programját. Marton Kálmán hangsúlyoz­ta, hogy a pedagógusok szí­vesen sakkoznak, asztalite­niszeznek, csak meg kell te­remteni a versenyszellemet. Bognár Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolák pedagógusai rendszeresen ta­lálkozzanak különböző sport­ágakban megrendezett, verse­nyeken. Répássy István test­nevelő tanár elmondta, hogy több versenyt is szerveztek — ezeken azonban csak ke­vés pedagógus indult. Java­solta, hogy az elnökség ál­lítson össze pontos progra­mot, minden egyes iskola rendezzen versenyt. Pádár Béla, a VTS elnöke elismerően szólt a sportkör munkájáról. Kifejtette: ha még tervszerűbbé teszik a munkát megrendezik a házi versenyeket, és a győzteseket megjutalmazzák — jobban megállják majd a helyüket a városi szövetségek által kiírt versenyeken is. Ezután megválasztották az új tisztségviselőket. A sport­kör elnöke továbbra is Nagy Károlyné lesz, míg a szám- vizsgáló bizottság elnökévé dr. Lányi Józsefet választot­ták. Ugyancsak megtartotta vezetőségvalasztó közgyű­lését a N agy k ö kény esi Tsz SK. Itt Pólyák Pál szá­molt be az elmúlt két év munkájáról, majd hozzászó­lások következtek. A vitában résztvevők elmondották: Az elnökségi üléseket a jövőben rendszeresen meg kell tarta­ni, a KISZ az eddiginél ad­jon több segítséget a sport­kör számára, a község veze­tői pedig ne csak kampány­szerűen, a vezetőségválasztá­sok alkalmával foglalkozza­nak a sportkörrel. Azt is el­mondták a felszólalók, hogy a helyi termelőszövetkezet az elmúlt évben kétezer fo­rintot adott az egyesület számára, az idén azonban még semmi pénzbeli segít­ség nem érkezett. Ezzel szem­ben. a helyi tanács hétezer forint értékű felszerelést juttatott a labdarúgók, sak­kozók és asztaliteniszezők részére. Felvetették egy új öltöző építésének szükséges­ségét, mivel a jelenlegi öltö­zőhelyiség nem elégíti ki az igényeket és távol is van a sportteleptől. Végezetül meg­választották a sportkör uj vezetőségét, amelynek elnöke továbbra is Pólyák, Pál lesz. Abasáron, a községi kul­túrotthon nagytermében, és felnőtt versenyzők 10 kilómé- teres távon mérik, össze majd tu­dásukat. Délután 13 órai kezdet­tel a Gagarin SE—Stromfeld SE felszabadulási kupa labdarúgó döntő mérkőzésre került sor. A találkozót Joó vezeti. December 7-én tíz órai kezdet­tel rendezik meg Egerben a Gár­donyi Géza Gimnázium torna- -ermében az úttörő-olimpia asz- •aliteiiisz. megyei elöntőit. Az első ,aru:.V helyezet* díj ázásban' ré­‘.-‘éHteuev. aovci.i uer :íl-,én tíz őre, kezdettel Füzesabonyban a járási "is helyiségében bonyolít- jól: le c füzesabonyi járás úttö- roi-ollmpia sakk egyéni és csaoat döntőit. A Dynamo Berlin labdarúgói­ul — Egerben tartózkodásuk (lejen — barátságot kötött Ko­vács Kálmán, az egriek egykori hátvédjátékosa, aki a napokban kedves hangú levelet kapott Ber­linből, a Dynamo csapatának szí­nes iényképe kíséretében. A ber- 1 - in sportolók ezúton is köszöne- íüket fejezték ki az. Egerben el­látó«» jaépanwpairiMit, mintegy száz sportköri tag részvételével zajlott le az Abasári Rákóczi Tsz SK ve­zetőségválasztó közgyűlése, amelyen a tagok mellett meg­jelentek a község vezetői, a járási sportszövetség képvi­selői, valamint a testvér sportkör, a Karikás SE el­nökségi tagjai. Az egyesület elnökének be­számolója után élénk vita alakult ki, sok hasznos bí­rálat és javaslat hangzott el a sportkör munkájával kap­csolatban. Különösen nagy tapsot kapott Hankusz Lász­lónak, a Karikas SE elnöké­nek felszólalása, amelyben a legmesszebbmenő támogatást ígérte a testvérsportkör szá­mára, s fölhívta az újonnan megválasztandó vezetőség fi­gyelmét a jelentkező felada­tok fokozottabb ellátására. übbés Bertalan, az MTS já­rási elnöke nagy elismeréssel szólt a felnőtt ,és az ifjúsági labdarúgócsapat kitűnő sze­repléséről, s elmondotta: a sportkör a jövőben még na­gyobb segítséget kap — ha a labdarúgó mellé egyéb szak­osztályokat is szervez! Kér­te az új vezetőséget, hogy a jövőben szorosan működjön együtt a községi vezető szer­vekkel. s adjon meg minden támogatást ahhoz, hogy a labdarúgócsapat magasabb osztályba megváltott jegye ne váljon retúrjeggyé ... Végezetül egyhangúlag vá­lasztották meg a sportkör 1! tagú új elnökségét. Természetbarát híradó A Hatvani Kinizsi az idén is megrendezi hagyományos sítáborát Mátraszentlászlón, Az oktatásban a Hatvani Ki­nizsi, a Hatvani Bajza Gim­názium, és a Lőrinci Vasas fiataljai vesznek részt, a tá­bor vezetője Bicsak Emii. A megye természetbarátai szeretettel köszöntik az új szakosztályvezetőket. Egri Elektromos: Antal István. Egri Lendület: Budai József. Petőfibánya: Szlavek Ernő. Egri Szilágyi Gimnázium: dr. Rapasák Lászlóné. E. Köz- gazdasági Szakközépiskola: Czenthe Botond. Gyöngyösi ITSK: Fuxreiter József. MÁV HAC: Kurják József. Hevesi Gimnázium: Németh Mária. & A hatvani természetbarát szövetség gombaismertető tan folyamot szervezett az or­szágos gombaszakoktatási bi­zottság közreműködésével. A hallgatók a 22 elméleti fog­lalkozás mellett két tanul­mánytúrán is részt vesznek. A megyei szövetség köszö­netét mond Bárdos József sporttársnak, aki szépen rendbehozta a várikúti forrás környékét. Ezzel szemben a bánkúti turistaház környéke kiábrándítóan - hat: sok a szemét, a piszok és a rendet­lenség ... * A szövetség Kék túra bi­zottsága újabb négy termé­szetbarátot „vizsgáztatott” a napokban. Gratulálunk Csiz­madia László, Feledy Péter, Lovász István és ifj. Lovász István sporttársaknak, a .ik végigjárták a 900 kilométer hosszú útvonalat. Szép telje- sílmcny volt! A .«özalkaimazott termé­szetbarátaik az ősz folyamán. Kőhegyen tartották szokásos találkozójukat, amelyet tú­rák, elméleti versenyek és hajókii’ándulások tettek em­lékezetessé. A 4. sz. AK0Y hatvani üzemegysége vizsgázott lentkezes: Hatvan, Bercsényi úti AKÖV-telep műn kaiigyén. Fizetés megegyezés szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents