Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
k. »_ «I* ■ r i ■* ■■ - rr Karjalainen, a vendéglátó Szovjef —a IYl©Fll<C5l poncirkoszösifö Finnország külügyminisztere fogadást adott Helsinkiben a szovjet—amerikai tárgyalások résztvevőinek tiszteletére. A képen: a küldöttségek vezetői, (balról) Szemjonov (szovjet) és Smith (USA) á találkozó sikerére emelik poharaikat. (Telefoto: — AP—MTI—KS) J. P. Kennedy halála Hyannisporti otthonában kedden meghalt Patrick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapítója. A 81 éves Kennedy szombaton szívrohamot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halálát. Az ír bevándorló családból származó Kennedy édesapjának Bostonban kocsmája volt. Joseph Patrick tanulmányai befejeztével — amelyeket a Harvard egyetemen végzett el — bank- tisztviselő lett, majd a hajóépítőiparba került. Mint üzletember nagy sikereket ért el a filmiparban és különböző ipari beruházásokkal. Huszonöt éves korában ö volt az Egyesült Államok legfiatalabb bankelriake. A ■ II; Világháború idején szerepet-játszott) a politikai életben is. Roosevelt elnök 1938-ban az Egyesült Államok londoni nagykövetévé nevezte ki. Az üzleti életben aratott sikereivel ellentétben magánéletében egyik csapás a másik után érte. Legidősebb fia, Patrick Joseph 1944-ben elesett a II. világháborúban. John Fitzgerald az Egyesült Államok volt elnöke 1963- ban. Robert pedig 1968-ban politikai gyilkosság áldozata lett. Négy fia laözül csak egy van életben: Edward Kennedy szenátor, öt lánya közül egy, Kathreen egy repülőgép-szerencsétlenség alkalmával vesztette életét. Humphrey vúdoifa a Nixon-kormányt WASHINGTON: A szólásszabadság korlátozásra tett kísérletekkel vádolta meg a Nixon-kormányt Hunért Humphrey volt ail- elnök. A demokrata párt tavalyi elnök jelöl tje kijelentette: a kormány a legalan- tosabb ösztönökre igyekszik apellálni a hírközlő szervek ellen indított kampányban és meg akarja gátolni az ellen- véleményt szabad kifejtését. • Humprey most kijelentette, hogy a kormány átfogói, előre kitervelt kampányt, kezdett a szólásszabadság korlátozására, s ebbe beleillik az a magatartás is, amelyet a háborúellenes tömegmozgalommal szemben tanúsít. Humprey szólt a dél-vietnami helyzetről is. Állást foglalt a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok „rendszeres és gyorsított” kivonása mellett. Nixonnak tűzszünetre kell törekednie, mivel — fűzte hozzá Humprey — ez az egyetlen út, amely politikai megoldásra vezet. Ez zel összefüggésben szót emelt a választások megtartása mellett Dél-Vietnamban. (MTI) Magyar felszólalás az ENSZ-ben Dokkmunkások a hercegért Brit dokkmunkások gyűj test indítottak Fülöp herceg, a királynő férje megsegíté sere. Mint ismeretes, az edinburghi herceg a közelmúltban panaszkodott a királyi család „szűkös anyagi helyzetére” és félig komolyan, félig tréfásan kijelentette, hogy kedvenc játékáról, a lovaspólóról is kénytelen lemondani. Ezután határozták el a gyűjtést a dokkmunkások. Fülöp herceg most udvariasan visszautasította az egy hét alatt összegyűlt 15 fontot; ‘ Az ENSZ-közgyűlés hármas számú szociális, humanitárius és kulturális főbizottságában hétfőn felszólalt Budai Gyula, a Magyar Nép- köztársaság képviselője. A faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásával összefüggő problémákról szólva megjegyezte, hogy egyes nyugati hatalmak képviselői a „széles demokráciára” hivatkozva próbálnak védelmükbe venni bizonyos országaikban működő fajgyűlölő és náci csoportokat. Megemlítette a nácizmus újjáéledését Nyugat-Németor- szágban, s a különféle fajüldöző és náci csoportok tevékenységét az Egyesült Államokban, Nagy-Brítanniá- bar,' és más nyugati országokban. Egyesek, mondotta, gyorsan megfeledkeztek a második világháború sokmillió áldozatáról, akiknek emléke állandóan figyelmeztet: a nácizmust és a fajgyűlöletet nem lehet a demokráciára való hivatkozásokkal igazolni. A magyar ENSZ-küldött elítélően nyilatkozott a náci típusú apartheid-politikát folytató Dél-afrikai Köztársaságról. amely a nyugati hatalmak akaratából tagja a világszervezetnek. míg az NDK, amely erélyesen elítéli a nácizmus és a fajgyűlölet minden megnyilvánulását, már 20 esztendeje ki van re- kesztve az ENSZ-ből. Propagandamanővemek nevezte a magyar delegátus az Egyesült Államok képviselőjének' nyilatkozatát a Vietnamban lévő amerikai hadifoglyok áilítólagas megsértéséről. Ennek az akciónak a célja nem egyéb — mondotta, mint a vietnami háború elleni tiltakozó amerikaiak millióinak érzelmi befolyásolása. (TASZSZ) Dr. Hagy József: £1 SEacinliz:tn«is Heues meftféiieii in. As 1956-os ellenforradalom Heves megyében Az október 23-i. pesti ellenforradalmi események híre október 24-én reggel érkezett Egerbe és általános megdöbbenést keltett. Október 23-a előtt bár Egerben és Heves megyében is feszült volt a politikai hangulat, a lakosság a Nagy Imre kormány megalakulása után hitt a hibák kijavításában. Az első hivatalos hírek ellenforradalomnak nyilvánították a pesti eseményeket, s a helyi közvélemény istennek megfelelően foglalt állást A megye több üzemének dolgozói bizalmi nyilatkozatot küldtek a pártnak és a kormánynak. Egerben az ellenforradalom előretörése csak lépésről lépésre figyelhető meg. Az egri ellenforradalom eseményei általában a pesti és miskolci akciók hatásái-a bontakoznak lei. Hasonló volt a helyzet a megye másik két városában is. Az ellenforradalom gócpontja a főiskola épületében bontakozott ki. Október 23-a után a főiskolán a tanítás lényegében megszűnt. A hallgatók létrehozták a MEFESZ-t és állandóan ülésezték, élénken figyelve a változó politikai eseményeket. Az ellenforradalmi hangulat fokozatosan uralkoVI. Pál pápa felhívása VATIKÁNVÁROS: VI. Pál pápa hétfőn Ismét szót emelt a vietnami háború befejezéséért, az Igazi és tartós béke megteremtéséért, gyors tárgyalások, útján. A római katolikus egyház vezetőjének felhívását az a nyilatkozat tartalmazza, amelyet öt amerikai kormányzó előtt tett, amikor magánkihallgatáson fogadta őket, A pápa vietnami háborúra vonatkozó megállapításait a Vatikán hat órával a kihallgatás után tette közzé. Mint az AP megállapítja, valószínűleg az utolsó pillanatban döntöttek a Vietnamra vonatkozó megjegyzéseknek a pápa nyilatkozatába való beiktatásáról. (MTI) Lübecktől a bajor erdőkig... BONN: Az NSZK katonai hatóságai megkezdték az NDK határai mentén húzódó rádió- feleien'tő szolgálatok kiszélesítését. Mint a Stem című lap Írja, a Lübecktől a bajor erdőkig húzódó hálózat feladata: „állandóan tájékoztatni a Bundeswehr vezérkarát az NSZK és az NDK határától keletre kialakult helyzetről". A hírszerű szolgálatok — amelyek a legmodernebb radar és elektronikus berendezésekkel rendelkeznek — értesüléseket gyűjtenek a csapatmozdulatokról, a repülőtereken és más katonai objektumokon való elhelyezkedésükről. Tevékenységükben fontos helyet foglalnak el a rádióadások vételei. A légi kémkedést felderítő repülőgépekkel és Atlantic típusú, őrjáratot teljesítő repülőgépekkel végzik. Az Atlantic típusú repülőgépek 12 embert visznek fedélzetükön. Minden egyes Atlantic gépnek 20 millió márka értékű, felderítő célokat szolgáló elektronikus berendezése van. A tengereken folytatott kémkedést a Bundes-Marine álcázott különleges hajói végzik Tevékenységük fő területe: a Balti-tenger, a szocialista országok partjai közelében. dott el Heves megyén. Egerben október 24-én este már szovjetellenes jelszavakat hangoztató tüntető tömeg vonult az utcákon. 25- én a tüntetések tovább folytatódtak, egyre hangosabbak és veszélyesebbek lettek. Október 26-án már teljes erővel tombolt az ellenforradalom Egerben is. Már délelőtt nagy tömeg tüntetett, szovjetellenes jelszavakat hangoztatva és megkezdődött a szovjet emlékművek lerombolása. Október 26-án megalakult Egerben a nemzetőrség, az ellenforradalom fegyveres osztaga és ekkor jöttek létre az első munkástanácsok is. Ennek hatására a megye minden üzemében munkástanácsok alakultak. Ezek választása sehol nem volt demokratikusnak mondható. A feszült ellenforradalmi politikai légkörben reakciós elemek kerültek előtérbe, s a kommunistákat kizárták a választási lehetőségekből. A munkástanácsok működése lényegében két pont körül kristályosodott ki. Egyrészt a sztrájkjog gyakorlati alkalmazása, követelések megszövegezése, másrészt az üzemben levő kommunisták eltávolítása és az ellenforradalom szempontjából megbízható személyek előtérbe állítása. Az ellenforradalmi erők nyomása következtében október 26-ról 27-re virradóan az ÁVH megszűnt működni Egerben, és tagjai szétszóródtak. Október 27-én, a déli órákban elleníorradalmái'ok megtámadták a megyei és a városi pártbizottságot, s 'mivel a pártház védői semmi támogatást nem kaptak, kénytelenek voltak elhagy-, ni az épületet. A párt ezután már nem tevékenykedhetett, a funkcionáriusok« állandóan figyelemmel kist-;. ték. Október végéig az egyfo- ri tőkések. birtokosok « horthysta katonatisztek nekapcsolódtak be nagy szambán az ellenforradalmi m®. galomba. Október utol« napjaiban az erőviszonyok egyre "inkább az ellenforradalom javára tolódtak el Ekkor nyíltan reakciós é polgári beállítottságú n»- mélyek léptek a színre « követeltek maguknak poi ót. November 1-én mégse' dődött az 1948—49-ben nc:- szűnt polgári és kispolgár pártok újjászervezése .. Ugyanekkor megalakult , Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Ideiglenes Intézőbizottsága is. A reakció nyílt színrelépésé és terrorja szakadást okr- zott az ellenforradalom táborán belül. Az ellenforradalmi csoportosulásban sn; olyan személy is részt vett akik valóban csak a hibát kijavítását követeltek és , szocialista demokrácia talaján álltak. Ide Sorolhat);; a főiskolai hallgatók jelentős részét is. November 1-t után megoszlás tapasztalható a főiskolai hallgatók terében is. A hallgatók többsége kezd világosan látn:, kezdi érezni, hogy az ess menyek nem azt eredméme- zik, amit ők akartak. Az ellenforradalom mérsékelteb: tagjai november 1-e ti la: keresték a kapcsolatot a: MSZMP vezetőivel. Ezek ek-j •kor már egyre világosabba: látták, hogy az ellenforrada- lom további menete felié terrort és polgárháborút zúdítana az országra, s a kibontakozás csak az MSZliP vezetésével valósítható me, (folytatjuk) ALTALANOS SZTRÁJK OLASZORSZÁGBAN VÁLTOZÁSOK A CDU VEZETŐSÉGÉBEN ITÁLIA KÉK EGE ALATT politikai értelemben s meleg volt az ősz és most, a télbe átcsapó időjárás hitit: szele sem hűtötte le a forró indulatokat. A világ nagy hírügynökségei és rádió, valamint televízióállomásai *sF szenzációként jelentették, hogy az olasz szakszert ezeu november 19-re, szerdára általános munkabeszüntetést hirdettek. Régóta tartó és egyre súlyosbodó szociális feszült»« öltött ilyen komoly méreteket Olaszországban. A NYUGATNÉMET KERESZTÉNYDEMOKKAU UNIŐ. a CDU kongresszusának második és utolsó napj- rí elsőnél is jobban tükrözte a kormányzástól két évtized« először megfosztott párt idegességét. Bár. mint vár»« volt, újra Kiesingert választották országos elnökké, a par1 lamenti fő frakció vezére, Barzel. félreérthetetlen támadd intézett az exkancellár ellen, amikor a párt „hibás válást tási taktikájáról” beszélt. A jelek szerint a választási »* darcból legalább egy tanulságot levont a CDUtázt, h>'? a felnövekvő új nemzedékre teljesen hatástalan a vasa lapos régi gárda frazeológiája. v Kiesingert meg kellett választani, mert a CDU '- engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a lo.-r matosságnak legalább ezt az illúzióját félredobja, is? ■■■' lenjelöltet nem is állítottak. A szőkébb pártvezetés személyi összetétele ug'„ ■' kor meglehetősen pontosan tükrözi a választók csőmön- az öt alelnök közül mindössze Schröder maradi moríj nagy befolyást biztosító székben, négy helyre vision' az ifjúság számára,relatíve elfogadhatóbb személy;- . ' kerültek. NAGV ARENGED Hősi vásároljon és ajándékozzon Lemezjátszót Lemezjátszó sassiét BK 114 táskarádiót 1450,— Ft helyett 730,— Ft helyett 1970,— Ft helyett 1200,— Ft-ért. 500,— Ft-ért. 1600,— Ft-ért. Grillsütőt — szőnyegporotót — autóantennát. Különféle lakásvilágítási cikkeket — csillárokat, asztali lámpákat, falikarokat, állólánipákat, papír, textil cs selyem lámpaernyőket. KERESSE FEL A V AS-MÜSZAKI ÉS IPARCIKK BOLTOKAT.