Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
PANYIK MÁRTA: Ha most (Dargai Lajos illusztrációja) “ Ha most itt lennél elmondanám hogy mi vagy nekem a dal vagy Űzik tőled az este te tudod minden álmunk elásott áront/ a szád itt örül Sok milliárd hajamon gyönyörű bársonyos meleg szoba seemed dombbá nőtt paták vágyunkból ég lett szobor szén és vonal a naprendszer kevés hogy elmondjam hogy ring bennem a szerelem > csodává halkult karjaid után SIMONYI IMRE VERSEI Negyvenen túl Valami jelet itt hagy valami nyomot mindáé arm történt. S ami történni fog -*■ az már így negyvenen túl — jó, rossz — mind egyre megy. A fontos, hogy megtörtént. Hogy megtörténhetett. Elfogyhatott Elalszom, míg elalhatok. Es ébredek, míg mn mire. — Kinek van annyi semmije hogy abból rakhat aszlagot!? Adott, ameddig adhatott: , álmot, ébredést — de mire? — az élet. De, hogy ennyire elfogyhatott!? Utolsó karéi Ha oda tettem tenyeredre: tenyereden őrizd szívem. Utolsó karé) kenyeredbe se markol) majd olyan híven. Ha ide adtad tenyerembe: tenyeremen őrzöm — híved. — Utolíó karéj kenyerem — te: én egy nap felfalom a szived. FORGÁCS KAROLY: Mint szőlőkarót A* életnek Mem a halál a vége — Valami a kettő között van még. Ó, hol van már az Élet! Pedig élek, S tán öröm is ér, mielőtt meghalnék, Mióta hegyeznek már a szekercék! Mint szőlőkarót faragja a gazda A napsütés korai tavaszban, Hogy szilárdan álljon be az agyagba. Apadok már mióta feltöltődtem. A hordóban a bor is apad egyre. Akár isszák, akár óborrá érik: Apad, de így erősödik a nedve; A dongák is lassan megvetemednek, Az abroncsok lazulnak, barna rozsda Terem az egykor tükröző acélont Nem segíthet sem átok, sem zsolozsma. A topped t testben megszorul az agy, S a gondolat ragyogó fényben él —= Évtizedek kiköszörülték élét — Mély árnyék mellett tündöklő feber; Az esfflie nélkül koldus a kenyér, be bús kenyérrel az Ige is biceg. Az őszikék derűs szirmát jeges Szél fekete színűre festi meg. CHAIM 8EMIATIZK1: Fák hegyes csúcsán Fák hegyes csúcsán járnak a nappalok, fák hegyes osúcsán lépdel Nap-titán — fa vagyok én is — az leszek mindigre. Tavakon úsznak a felhők, nappalok sötét hajói s a sugárra feszített feliér sirályok — tó vagyok én is — az leszek mindigre. Köd mossa le rétek zöldjét, egek kékjét, nappalok csillannak, harmat zöld könnye cseppen — rét vagyok én is — az leszek mindigre. Lidércet lát alvó gyermek, sikolt álmában, tündért lát alvó gyermek, nevet álmában. Gyermek Vagyok én is, álom minden napom — legyen így mindigre. Bán Ervin fordítása HEGYI TERÉZ: Egy perc — egy órából A bőséges ősz, forratlan borán, részeg táncot jár — felltővel a napsugár A járda szűk, keskeny a léptem? Must illattá szélben össze néztem — kék egével? így járat keringöt vélem? Vagy talán az ősz, a ragyogás? Ágtól váló levél? Mind — mind, az elmúlásért, A perc — születést ígért. Kigombolt kabátom, béleli a szél. Lágy simulással ővet fon körém.. Ringok, otthonra lelve, mint hajó, ha partot ér. Bőséges ősz III Forratlan borát meg sem ízlelém, csípős zamatát. Így táncol vélem egész napon át, a belém fogódzott eltévedt sugár! SZTYEPAN SCSIPACSOV: Ismeretlen birodalom Ismeretlen fiatalasszony. Cipő kipeg, cipő kopog. Könnyű, sietős kis sarok ... Elmondhatom: csodálatos alkotás. Bár, ha lázba hoz. ..Ismeretlen Birodalom” amely országba énnekem se jegyem, se útlevelem* (Oroszból fordítottaí Antalfy István) mindegy, hogy egy koszos falusi presszóban mi van rajtad? — Igazad van, kislányom. Az én koromban már teljesen mindegy. Ha az ember az ötven felé közeleg, nem kell kultuszt csinálnia az öltözködésből. Az egyik faluban megálltak, megittak két üveg citromlét. — Egyszerűen elképesztő — háborgott az apa. — Itt az ősz, s még mindig ilyen dögmeleg italt árulnak. Holott az ember éppen annyit fizet érte, mint városban. Mérgében borravalót sem adott a pincérnek. Beültek a kocsiba, indultak tovább. — Hol kéne ebédelni? — kérdezte áz anya. — Talán vehetünk valamit, s megesz- szük kint a szabadban. Csoda szép idő van. — Ugyan már! Legalább most ne spórolj — intette le az apa. — Hogy néz ki, hogy Opellel utazunk, s megállunk az út szélén egy bokor mellett. — Ez volt mindig a te bajod, Lajos. Könnyelműsködtél egész életedben, pedig sose vitted feljebb egy osztályvezető-helyettesi állásnál. Nekem kellett mindig kupor- gatni, lecsípni valamit a kosztpénzből. Egyébként most is rongyokban járnánk. — Jó vicc. Csak azt tudnám, hogy azt a keveset, idézőjelben mondom, ezt a keveset ki kereste. Érdekes módon tévére, villára, mosógépre és a fene sem tudja még mi mindenre futotta. Sőt! Opelunk is van. — Nem lett volna, ha az Ervin bácsi... — Istenem. Küldhetett az öreg csatoló abból a rengeteg pénzből, amit összeharácsolt odakint. — Nem pártgyűlésen vagy, papa — vetett véget a vitának a lány nem kell senkit meggyőznöd. Egyébként is mit cirkuszoltok. — Igazad van, gyermekem — helyeselt az anya —, mit veszekedünk semmiségeken. Inkább élvezzük a természetet. Hát nem gyönyörű? Ezek a színek. Mintha Munkácsy képeit látnám! — Én is — gondolta az apai A Sirailomházbant. Hirtelen kányar következett. Későn vette észre, s csak úgy csikorogtak a kerekek. — A fene vinné ezt az utat — tört ki —, Olaszországban biztos nem ilyen autó-sztrádák vannak. — Miért? jártál ott? — kérdezte a lány. — Miért jártaim volna. Csak feltételezem. A távolban feltűnt a szálloda, előtte a téren kerti székek, asztalok voltak kirakva. — Ez jó lesz — mondta az apa. — Itt ebédelünk. Leültek áz egyik asztalhoz, nézegették az étlapot. — Együnk pirított májat. Az biztosan jó. Szinte mindenhol jól csinálják — szögezte le az anya. — Miért ennénk mindannyian pirított májat? — kérdezte a lány. — Én, spéciéi, útá- lom, — Jól van, gyermekem, te egyél mást. Nekem meg apádnak jó lesz. — Távolról sem — mondta az apa. — Én pörköltet akarok enni. Odajött a pincér. Egy kissé távolabb állt az asztaltól, jelezvén, hogy 5 türelmes, kész akár órákat is várakozni. — Biztos valami menő fej az öreg — gondolta. — Legalább is a tragacsáról ítélve. Egy tízest feltétlenül legombol. — Én egy whiskyt kérek — szólt a lány. — Milyen van? — Azt hiszem, Vat 69* — Más? — Csak ez az egyféle. — Hát akkor hozzon azt. Az anya májat, az apa pörköltet rendelt. — Nem gondolod, hogy felháborítóan viselkedsz — kérdezte a lánytól az anyja. Haragjában szinte eleápadt— Miért? — Nem szé- gyelled magad ! Fiatal lány létedre embédre whiskyt kérsz. — Nem vagyok éhes. — Akkor is. Délben enni kell és nem inni. Különben sem a barátaiddal vagy és a szüléidre nem hozhatsz ilyen szégyent. — Sajnos, tényleg nem azokkal va- vagyok. — Ili — azonnal hagyd abba a vitát. Anyádnak tökéletesen igaza van. Ebéd helyett mindenféle drága külföldi italokat vedelni. — Nem mindenféle, csupán egyfajta. Vedelésről pedig szó sincs. — Ne vitatkozz mellékes dolgokon. A pincér hozta a rendelést, vége szakadt a veszekedésnek. Nekiláttak az ebédnek. A szülők megelégedetten falatoztak, a lány lassan iszogatta az italt, a szalmaszállal kevergetve a jégkockákat. Ebéd után kávét kértek, majd az apa odaintette a pincért. — Fizetek. Állítsa Össze a számlát. — ízlett az ebéd? — kérdezte a fiatalember. — Hát — mondta az anya, de zz apa határozottan közbevágott. — Remek wU, barátom. Ä GundeToan sem főznek jobban. — Megnézte a számlát, fizetett. Aztán kikeresett a pénztárcájából két forintot. — Ezt tegye csak el. Ez a magáé. A pincér savanyú arccal zsebre vágta a borravalóit és átkozta magát, hogy ennyire tévedett. — Újgazdagok — legyintett lelki kezeivel, és sürgősen eltűnt a konyhában. Délután kifeküdtek egy erdei tisztásra, élvezték a napsütést. A lány egy képeslapot böngészett, keresztrejtvényt fejtett. Az apa elaludt, jóízűen szuszogott a langyos levegőn. Az anya egy darabig nézte őket, majd felállt és elindult virágot szedni. Hamarosan visszatért egy öllel, s meghatotton suttogta! — Hát van-e gyönyörűbb a természetnél? Aztán tárgyilagosan hozzátette. — Persze, ha az ember megteheti, hogy kijöjjön megnézni. Késő délután indultak haza, az egyik faluban megittak még egy kávét, fáradtan, de jólesően nyújtóztak el a székeken. Estefelé érkeztek a ház elé, az anya kiszedte a virágokat, melyek kókadtan lógatták a fejüket. — Mi a frásznak hoztad ezt a sok zöldséget — mérgelődött az apa —, most nekiáll- hatok és takaríthatom a kocáit. — Ugyan Lajos, mit zsörtölődsz. Ha vízbe teszem őket rögtön felélednek. A szomszéd Villából kijött a szomszédasz- szony és irigykedve nézte őket. — Hogy sikerült a kirándulás? — Ó, gyönyörű volt, el sem tudja képzelni, milyen gyönyörű volt — áradozott, az anya. — Hát hiába, a természet az csak természet. Az a levegő, az a növényzet... Az apa elismerően bólogatott, s ő is megjegyezte: — Hiába, a természetnél nincs szebb. Különösen ilyenkor, ősszel. A szomszédasszony felsőhajtotit; — Hát igen, aki teheti... Irigykedve nézett az úttól poros Opelre. Az apa elővette a törlőrongyot, féltő szeretettel simogatta le a kocsiról a port. — Bájos vasárnap volt — jegyezte meg az anya, miközben kinyitotta a kaput. Az apa is, aTárry 1« rálUUántott... Kaposi Seventh
