Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
BAEANYI FERENC: Partizán emlékmű Akik meghaltak itt, sosem akartak lenni partizánok, teát kavartak csöndesen s dúdolva tépdestek virágot. De egyszer égig ért a fű: indulatok dudvája serkedt, fi zápor gyanánt a gyönyörű szirmokra vércseppek peregtek, Akkor a teázó, szelíd merengés, csók viráglopás, dal, — azoknak, kik meghaltak Itt — egyenlő lett az árulással. Harangozom rájuk. Temperált kedélyemet féltőn, szaladva menekülök csontjukon át valami csöndes, parki padra, de akik meghaltak, nyomon' követnek Innen már halálig, s hiába is veszem zokon: példájuk újra sorbaállít.- ANJA VAMMELVTHH / Nagyanyám A nagyanyámról semmit sem tudott, ó, a nagyanyámról, Amandáról, a szeretnivalóról, semmit sem tudok. Szült ő nyáron és télen ikreket és koraszülötteket s most úgy bámul ki a képből mint a szürke évszázad, kendőbe bagyulálva és betegen. Milyen biztos a szem háromszöge, a választék mint egy országhatár, a keze milyen rezdületlcn, göesőrtös és kemény, nyugodt mint a halál. Ül) csak nagyanyám, ülj és nézz a világba felmérve a termést. Képes Géza fordítása finn eredetiből BATKÖ JÓZSEF: Szerelem Először egyik ujjadat, aztán a másikat. Szép tenyeredből nem marad nekem csak áhítat. A markos munka elveszi tőlem karod, szemed. Ujjad bögyéböl bútorok fényét kényezteted. Guggolsz kis gondjaid között; söpörsz, padlót sikálsz, vasalsz, gyerekkel bíbelődsz — egy percre meg nem állsz. Dolgozol, szüntelen mosol, s ha rádszólok, puha szádon meglibben egy mosoly, mint terített ruha, Pörrőllek, nincs ehhez jogod! Törvény van rá. tudom: napi nyolc óra munka és nyolc óra nyugalom! Mi űz, miféle ösztön ez, hogy mindennap akképp s olyan erővel és dühvel igyekszel, mint a gép? Először egyik ujjadat, aztán egész karod. A markos munka elveszi fénylő homlokod. Egyszer egészen eltűnsz, dologgá változol, s majd sírhatunk utánad, ha nem leszel sehol. ANTALFY ISTVÁN: *» Önmagam legyek Nem irigylem a zöld estéket. A hazugság keserű gyógyszer. Akik kegyetlen mércével mérnök, kilépnek minden zárt kapun. Engem a nyarak vihara éltet, villám csapkod rám hetvenhétszer, de átkozhatnak földek és egek, nincs más szándékom: ________________________ önmagam legyek! 1 069. nőnembe« fű, vasárnap SZEBERENYI LEHEL: PESTI KISLÁNY FALUN Barátom fruska lánya kíméletlen őszinteséggel — ez korral jár —, elmesélte egy téli vakációját, amit a rokonoknál. a Dunántúlon töltött. — Bájos dombvidék —bólintottam. — Bájos? — szólt 6. — Unalmas földek. Szürke meg barna földek. Ahogy a vonat a városkát alhagyj a, fázik az ember kinézni. Mintha minden szántás volna, szántás és szántás. Egy sivatag, egyformaság. A szél száguld. Kérded magadtól: emberek laknak ott? Van ez a pusztaság és bemre házak. Sehol se látsz utat. Embereket se látsz ..; Csak a házakat látod, hogy magukban állnak... És ha legtöbb falu olyan egyforma: van a régi rész, aztán külön az újtelep, aztán a tsz-épületak. — Sok új ház ... — Sok. De annyi közöttük a vakolatlan. Ügy látszik, elfogyott a pénzük. Vagy nem U fontos nekik. Elgondoltam, hogyan lehet ott élni! Talán soha nem is mennek sehova. Talán ki se mennek télen a házakból. Hogy bírják ki a világtól elvágva? — Ott születtek és éltek a nagyapáik is. Saép dombvidék. — Sehol egy fa. Egy fát nem láttam. — És a telefonoszlopok? — Persze, az is fa.. t De úgy hidd el. ami még volt, azt is kivágták. Mindig ösz- szerázkódok, mikor a vonatból leszállók, hogy végig kell menni azon a hosszú, unalmas utcán. Nem tudom, miért vágták ki a gesztenyefákat Egyszer valaki kitalálta és mindenki kivágta a maga háza előtt. Azt mondták: elfogja a világosságot, meg terjeszti a nedvességet. És hogy odahúzza a villámot. Azóta csupasz az utca. Az egyik ház olyan mint a másik. — Szóval, pokolian unom. Egy utca az egész, egy kopár domb hátán. — Az ember bárhol tűd magának otthonosságot teremteni. Élttől ember az ember. — Szép Ids otthonosság! Látnád az udvarokat — Ott sincs fa? — Fa?! — De virág van? — Virág? Gyep. Olyan göndör, foltos gyep, amit a tyúkok, kacsák szeretnek. — Páré. — Az. Egy ecetfájuk azért van. Egyetlenegy. Olyan satnya. Nyáron az alatt aprítják a tűzrevalót. Meg ott van a fűrészelő. — Eoetfa? A leghaszontalanabb a fák közt. Még árnyékot sem ad. — No ugye. Én se számítom fának. — És milyen a ház belül? — Három szobájuk van. Mindenütt annyi van. Egy hosszú gang fut előttük, de csak a középső szobába nyílik onnan ajtó. A két szélsőbe meg a középsőből. Ez úgy is hívják' átjáró szoba. Balra van az ünnepi szoba, jobbra meg amibe«»- fekrmic; Az átjáró szobából nyílik még a konyha. Ebben van az új konyhabútor. De itt sohase főznek, ezt csak mutogatják. A gang végén főznek egy kamrában. Ott nem lehet kibírni a zsírszagot, minden úszik a zsírban. Bármit megfogsz. csupa zsír lesz a kezed, Ilyenkor télen az egész ház, mint a Jégverem. Hidegebb van, mint kint, mert még azok a hideg falak is hidegítenek. A lakószobában van csak kályha, mindenki ott tartózkodik. Ha ki akarsz lépni az átjáró szobába, hogy a hosszú gangon az igazi konyhába juss, ahol főznek, előbb meg kell emberelned magad. Van még egy kis helyiség, abból fürdőszobát akarnak. — Fürödnek is benne? — Nem ott. A lakószobában, teknőben. — Hát eat honnan tudod? — Mert a szomszédnak már van és azok is a lakószobában fürödnefk, teknőben, és fi- gyusz, konyha is van, mégse ott főznek. Új bútorukat nem használják... Ja, még ezt nem is mondtam. Az ünnepi szobában helyezték el a modern bútort. Az a világos, a legdrágább, ami létezik.. Nekem ugyan nem tetszik, mert azért nem elég modern, s a francia ágy fel van stószolva dunyhával De abban se alszik senki. Azelőtt is új hálószobabútor volt itt, de az már most kiment a divatból, tudod, azok az ormótlan, sötét, politúros bútorok, gömbölyű szélűak. Most azokat átvitték a lakószobába, ami pedig a lakószobában volt , íelvitték a padlásra. — S ott élnek abban az egy szobában, ott is alszanak, annyian? — A mamának minden este beviszik a szalmazsákot, reggel pedig kiviszik. Nem fér már oda fekhely. — És ha jön valaki hozzájuk, azt a tiszta szobába viszik? — Fígyusz, megvan, hogy ki meddig mehet. Az ünnepi szobába senki ' se mehet. Csak nyáron az egyezem lányuk a barátnőivel, amikor nem kell fűteni. Ott vannak a játékai is, a háromajtós szekrényben. A lakószobába mehet, de csak a jó ismerős. Más falubeliek oda nem mehetnek, azokat -az átjáró szobában ültetik le. — És télen is? — .. .Télen nemigen jár senki, ök se járnak sehova. Benn vannak a házban, a lakószobában és szaladgálnak a gang végébe, a konyhába. Ott sül, meg fő egész nap a zsíros hús. ök mást nem esznek, csak húst. Mindennap sok húst, csöpög a zsírtól; És néha, hogy mégse mindig hús legyen, rántottét esznek sok-sok tojásból. Ha összenyomod, csurog belőle a zsír. Én még nem láttam, hogy krumplit ettek volna, vagy valamit a húshoz, legfeljebb egy cfiöppecske mártást. Már az elsp nap olyan súlyos volt a gyomrom, hogy nem bírtam aludni. És ez a súlyosság nem múlt el, míg ott voltam. Van nekik ez a tízéves lányuk. Olyan kis sápadt, beteges. Hát azt látnád, mennyire válogat. Csak a kolbászt «iá, meg a rántott húst. Talán életében nem evett egy főzeléket, a tejet a világ kincséért meg nem inná. Az a házból soha ki nem megy, csak az iskoláig, meg vissza, de most még iskola se volt. Reggel felül az ágyban, ránéz az órájára és kiabál: „Mama, kezdődik az adás!” S akkor a mama besötétít, és hiába, hogy nincs gesztenyéi a, egész délelőtt nem süthet be a nap és nem lehet semmit se csinálni a szobában, mert Adrienne a televíziót nézi. míg van benne kép. S akkor átjönnek a barátnők, azok is egyszerűek és mindegyik a maga játékával játszik. — És az öregek mit csinálnak egész nap, abban a téli időben? — ök is a televíziót nézik és sütik a húst, vagy fát aprítanak, vagy az állatoknak adnak enni. De csak az asz- szonyok. István a* tsz-ben van délutánig. Amikor hazajön, leül a csatoe üveg mellé. Saját nova borukat Iszogatja és nézi a televíziót. Megiszik két litert és mindig beszél közben, majd szét lehet menni. Másnap reggel rettenetesen beteg, marja a gyomorsav. Akkor megiszik két liter kávét. Délre valahogy elmúlik a gyomorsava, délutánra el is felejti én megint jön a asatos üveg. Előfordul, hogy együtt jajgatnak a mamával, öt a* epe bántja, meg a máj. Tovább is beszélgettünk, ám hosszú lenne leírni. Sokat tudok a mai faluról,' s a régiről, de most úgy gondoltam, nem árt néha kölcsönvenni az ifjúság szemét, Bájos vasárnap méregzöld Opel nesztelenül suhant a hegyi úton. Egymás után hagyta el a falvakat, üdülőtelepeket. Egyre láthatóbbá vált már az ősz, a zöld lombokat sárga, vörösesbarna levelek tarkították. Az apa kényelmesen hátradőlt az ülésen, élvezte a kocsi ablakán beáramló langyc« napsütést. Kezének apró mozdulataival forgatta a kormányt, úgy érezte, mintha évtizedek óta vezetne. Magával ragadta az autó lendületes, egyenletes rohanása, a motor tökéletes működése és szinte sajnálta, hogy a szürkésfehér gumiabroncsok kénytelenek kitenni magukat az út egyenetlenségeinek. Rágyújtott, bekapcsolta a rádiót, hallgatta a dallamos melódiákat, s úgy érezte, mintha az elmúlt ötvenöt év minden szépsége ebbe az őszi délelőttbe sűrűsödött volna össze. Tökéletesen elégedett volt magával, a kocsival, a táj szépségével, s kimondhatatlan hálát érzett Ervin bácsi iránt. Ha az öreg nem küldi azt a néhány ezer dollárt, mikor lehetett volna Opel Rekordja. A pénzük/ még egy használt Trabantra sem nagyon futotta volna. Sebességet váltott, hátradőlt és felerősítette a rádiót. — Azért ránk is tekintettel lehetnél, Lajos — szólalt meg a felesége és a lányukra nézett. — Nem lehet kibírni ezt az irtózatos hangzavart. Csavart egyet a gombon, lehalkult a zene, majd meggondolta magát és elzárta a rádiót. — Nem azt mondtam, hogy zárd el, csak arra kértelek, hogy halkítsd. Elég otthon hallgatni az állandó üvöltést. Tegnap is mondtam a Szabónénak, hogy ezt nem lehet bírni idegekkel. Vagy a magnó, vagy a táskarádió, valaminek állandóan ordítani kell. Téged nem zavar, Ilikém? A lány nem is válaszolt a kérdésre, unott arccal nézett kifelé, nem lehetett tudni, hogy a fákát, vagy a messzeségben megbúvó házakat figyeli. — Téged nem zavar, Ilikém? — kérdezte újra az anyja. — Micsoda? — Az otthoni állandó zenebona. Ezek aá . ostoba tinédzserek el sem tudják képzelni az életüket hangzavar nélkül. — Az nem hangzavar, mama, hanem! beat. — Nekem teljesen lényegtelen, hogy micsoda, csak idegesít. — Orvoshoz kellene menned — mondta a a lány, s szája sarka gúnyosan legörbült. — Te nem érted ezt, kislányom. Majd, há megéred az én koromot, másként gondolkozol. Micsoda süket locsogás — komorodott ej az apa. Ez az első komoly kirándulásunk az új kocsival, s ilyen lényegtelen, pitiáneií dolgokon képesek összeveszni. Illetve csak a felesége. Ili az egészen más. Hideg, érzéketlen teremtés. A cinizmuson kívül mád filozófiát nem is ismer. Nem is tudja, mi-t képpen lehet ilyen. Hiszen mindent megad-} tak neki. Más gyerek a negyedét sem kaptaj mégis örül. Ez a lány meg! Hát igen. Elron-f tóttá az anyja. — Ilikém! Mit gondolsz, rriegy ez a kar-}' digán a szoknyámhoz? — szólalt meg újr<3 az anya. i — Miért ne menne? Egyébként is
