Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-11 / 236. szám
SZÉGYEN StM film A műkedvelő színjátszás Az egri piactól a visegrádi várig „Hat műfajú* arcképcsarnok Irodalmunk és színházkultúránk arcképcsarnoka gazdagodott — és teljessé vált — azzal a két új portrégyűjteménnyel, amely most jelent meg a Képzőművészeti Kiadó művelődéstörténeti sorozatában. Hat kultúrhistóriai terület, a történelem, az irodalom, a tudomány, a színészet, a képzőművészet és a zene kiválóságai szerepelnek ebben a sorozatban: 18—18 képet tartalmazó válogatásban, ötezer példányban készültek az egyes gyűjtemények, s különösen a tanulóifjúság körében lettek népszerűvé. A levelezőlap formátumú portrék (fényképek, illetőleg festményekről, metszetekről készített reprodukciók) hátoldalán néhány mondatos lexikális ismertetőket találhatunk, a legfontosabb életrajzi adatokkal, az életműre vonatkozó tömör értékeléssel.' A másik gyűjteményben Varsányi Iréntől Tímár Józsefig ível a színpad jeleseinek sora, köztük olyan színésznagyságoké, mint Jávor Pál, Gombaszögi Ella, Uray Tivadar, Kabos Gyula, Bajor Gizi, Törzs Jenő, Somlay Artur, Csortos Gyula, Rátkai Márton. A „hatműfajú” arckép- csarnok rövidesen minden ágában teljessé válik, a közeli hetekben megjelenő utolsó képzőművészeti, illetőleg kétszer 18 képet tartalmazó Ingmar Bergman kivételes helyet foglal el a mai film művészei között. Külön világot teremt lelkiismereti vívódásaiból, gondolataiból és ezek a vívódások, gondolatok mindig a mai embert körülvevő és kétségbeejtően élő veszedelmek körül forognak. Ebben a filmben egy értelmes emberpár, két hegedű- művész, két európai menekül a háború elől és minden elől, amit ez a szó szenvedésben, gyalázatban össze tud sűríteni. A menekülés önmagában még nem a legnagyobb fájdalom, bár ott kell hagyni mindazt, ami a megszokást, a környezetet jelentette. Még új viszonyok között, a szellemi érdeklődés letompításával is lehet túlélni, kivárni valaminek az elmúlását, tehet krumplit termelni és ólat építeni hegedűhúrokhoz szokott kezekkel, ha az ember a szere- tetben és a szerelemben fo- gantatottnak érzi ezt az ál*, dozatot. De meddig lehet elviselni, tudomásul venni, belenyugodva, vagy lázadozva visszaverni azokat, akik tudva és akarva élik ki romboló ösztöneiket. S mindezt csak nyes rend, az emberek egymás közötti szövetsége bizonyos alapvető magatartásokra — nem érvényes. Az egységes hatalom szétfoszlik erőszakká és ki-ki úgy érzi, ha az ő kezében van a fegyver, a másik értéktelen és gyenge limlom, akit ki kell lyukasztani, meg kell ölni, mert csak a halottak nem veszedelmesek. Ingmar Bergman művészi nagysága abban rejlik, hogy ezt a folyamatot és ezt a gondolatsort döbbenetes képekben adja tudtunkra. Az1 első filmkockák után még berzenkedünk az idegileg gyenge Jan sírásán, azon az esettségen, amellyel terhére van önmagának és Évának. Ebből a folyton összecsukló és a mindennapi élet számára elveszett emberből is kimunkálja a gyilkos vadállatot a háború, az a kegyetlen és aljas összjáték, amely a fegyverek és érdekek birtokában suhancokat avat élethalál urává. Azt érti az igazságot számon kérő néző, hogy Jacobi vei végezni akarnak ellenfelei, mert minden műveltsége ellenére sem bánik humánusan az összefo- gottakkal. De az, hogy a nekik kiszolgáltatott Jannal hajtatják végre a ki sem mondott ítéletet, az már a mindenre felmentést adó háború elviselhetetlen alapszabálya: rideg, megalázó és kegyetlen. És hogy a rombolás logikája milyen könyörtelen, például állhat az a képsor, ahogyan Jan és Éva tanyáját felégetik ugyanazok, akik gyilkosságra erőszakolták ezt a mindenképpen áldozatembert. A nézőtér legfegyelmezetlenebb elemei is elhalkulnak a tengeri menekülés képsoránál. Ezeknek az arcoknak minden rezzenetében ott ko- morlik az az irgalmatlan értelmetlenség, ami elől testi és lelki kalória hiányában vagy a vízbecsúszást kell vállalni, vagy álmodhi és meghalni, mint ahogyan azt Éva és Jan teszi. S hogy közben ők is vétkeznek maguk, egymás és mások ellen, az tisztán az idegek csomósodásán múlik. Ingmar Bergman filmje nem véletlenül világsiker. Életlátását lehet vitatni, nem elfogadni, de tiszta szándékához, erkölcsi normáihoz nem férhet kétség. Liv Ullmann, Max von Sy- dow, Gunner Björnstrand és Sigge alakításai emlékezetesek. (farkas) AZ ELMÚLT nyáron Egerben, ez év tavaszán Székesfehérvárott, szeptember végén Visegrádor: adtak egymásnak találkozót a műkedvelő színjátszó együttesek legjobbjai, A tavalyi egri program két kérdésre keresett válaiszt: megfér-e egymás mellett a játék (színjátszás) és a szó (irodalmi színpad) művészete; valamint arra, hogy tud-e alkalmazkodni napjaink amatőr művészete a közönségigényekhez? M u. H kérdésre igenlő választ kaptunk. Az egri piacon a Hathetin mesternek, lengyel népi komédiáknak, Lope de Vega és Móricz Zsigmond népi ihletésű víg- játékainak tapsolt a közönség; a várban a Svejk színpadi változatát, modern regényfeldolgozást, az Agria Taverna borpincéjében verses irodalmi összeállításokat, a művelődési házban dokumentumjátékot láthattunk. Ez a találkozó bizonyította: az irodalmi színpad nem jelent külön műfajt, hanem a verses összeállítások, irodhlmi oratóriumok a színjátszás formái. Tisztázódott az is, hogy a színházi ismeretekben kevésbé jártas rétegekhez is el lehet juttatni értékes irodalmi-színpadi műveket, ha megtaláljuk az előadás megfelelő helyét, lehetőségét. Tavasszal Székesfehérvárott az a kérdés foglalkoztatta a résztvevőket: tud-e a műkedvelő színjátszás alkalmazkodni a korszerű népművelési keretekhez, a klubokhoz, könyvtárakhoz — tehát meg tudja-e keresni a már meglévő közösségeket, vagy megmaradva a színpadon bevárni kényszerül-e közönségét? A székesfehérvári pódiumfesztivál válasza ismét pozitív: a pódiumjá- tékok, lírai oratóriumok, egy- felvonásosók előadása az eddigiektől eltérő rendezői munkát, játékstílust kíván ugyan, de ezek a műfajok valóságos színi élményt nyújtanak, a színházitól egészen eltérő játékkeretek között is. A jelzáses eszközökkel megvalósított színjátszás az amatőrök számára könnyebb, a — díszlet- és jelmezigény minimális: a produkció tehát könnyen mozgatható, könnyen vihető bármilyen közönség elé. A MOST, Visegrádon — a községi tanács és a szentendrei járás rendezésében, a Népművelési Intézet szakmai közreműködésével — megrendezett bemutatósorozat mintegy összefoglalója volt az eddigieknek. Nem véletlen, hogy a korábbi kísérleteket látva a színjátszók munkájára felfigyelt az író- szövetség is, s a vLsegrádi találkozó az Olvasó népért mozgalom jegyében zajlott le. Az idesereglett együttesek magas színvonalú előadásokkal igazolták, hogy a műkedvelő színjátszás éíő, hatásos irodalmat képes eljuttatni a legszélesebb közönségrétegekhez. Klasszikus költészetünk délelőtti program keretében szólt a közönséghez. Petőíi, Ády és József Attila költészete új megvilágításban került előadásra, három kitűnő csoport (Pécsvárad, Budapesti Schőnherz Kollégium, Kaposvári Fonómunkás) tolmácsolásában. Darvas József „A térképen nem található” című dokumentumdrámáját az országban másodszorra műkedvelők mutatták be, s ha a darab előadása nem is volt mindenben kifogástalan, mindenesetre a műkedvelés gyors reagálási készségét, mozgékonyságát, társadalmi hatásokra való törekvését bizonyította. Örkény István, Fábián Zoltán és Kolozsvári Grandpierre Emil novelláinak dramatizált változatát a Danuvia színjátszóinak elő-; adásában láthatta az a közönség, amely egyébként irodalmi folyóiratokat talán so-; hasem olvas. Két ősbemutatót is láthattunk: nagy sikerrel vitte színre a tatabányai Bányász Színpad H. Barta Lajos Békesség, ámen! című riportdrámáját; s a műkedvelés sajátos lehetőségeit bizonyították a pécsiek Cristopher Fry Nem ritka a főnix című egyfelvonásosá- nak színrevitelével. Mátyás király kútjánál, (mint alkalmi pódiumon) most az anekdotabeli alakból népi komédiahőssé vált Mátyás király foglalt helyet, nagy játék- lehetőséget adva a kissé profán színjátszáshoz, MI KELL a színjátszáshoz? — kérdezte több száz évvel ezelőtt Lope de Vega. „Három deszka, két szereplő, egy szenvedély” — adta meg rá a feleletet. Ügy tűnik, a mai, modern műkedvelő színjátszás megfogadta ezt a bölcs tanácsot. A műkedvelők munkájának fontosságát aláhúzzai, hogy a hivatásos színházak egyre kevesebb községbe tájolnak, a több százezernyi tanyai lakos szinte csak általuk láthat előadásokat, a munkásszáltörténelmi gyűjteménnyel. azért tehetik, mert a törvéMegszállottok j (Szombat, 16.30). Ami a 12-ből kimaradt című sorozatból. Magyar film. 1962 januárjában mutatták be a Kéfeesdi Gyula és Al- mási István novellájából, Galambos Lajos által filmre írt Makk Károlv-filmet, amelyben, a főhősök, Bene mérnök (Pálos György alakítja) és barátja, Kecskés igazgató (Szirtes Adóim) kialakult sablonokkal, megáiporodott formákkal szemben vívja harcát az újért, a haladóért. A két főhős hivatali feletteseivel vitázik a magyar Szahara, az alföldi homiokvidék felszámoláséinak módozatairól. A film a hivatás nehézségeiről, a nyugtalan, alkotó emberek közéleti küzdelméről szól. L u I a i Béla hasonló című regényének egy részlete szolgált. A forgatókönyvet Thurzó Gábor írta. A film által felölelt időszak történelmünk legviharosabb és legsötétebb korszaka: 1944 ősze-tele, a második világháború Magyarországért vívott harcainak időszaka, a történelminek indult és bohózati véget ért proklamáció, a kiugrás vérszegény kísérlete. A film főszereplője, Dalnoki Miklós Béla vezérezredes, az I. magyar hadsereg parancsnoka, aki tudta, mit kellene tennie, de nem tudott szabadulni a saját helyzetétől, móljától. A film történelmi freskó is, s fordulatos cselekménye izgalmat kiváltó, még altkor is, ha a végeredményt ismerjük. A televízió ezúttal tűzi ismét műsorára nagy sikerű filmjét. A. Gy. (Szombat, 20.25). Hánomfelvomásos zenés vígjáték közvetítése a József Attila Színház előadáséiban, felvételről. 1967 tavaszán mutatta be a József Attila Színház Michel André francia író krimiszerűen izgalmas, mulatságos bohózatát, amelyet a magyar színpadon musicalformában vittek színre. A darabhoz Fényes Szabolcs tizenkilenc betétszámot írt Szenes Iván szövegével, közöttük az azóta is slágerként ismert „Nemcsak a húszéveseké a világ” címűt. A két főszereplő természetesen Bodrogi Gyula és Voith Ági, melllettük jelentős szerepet játszik még rendőrfelügyelö- ként Horváth Gyula (Migrain), egy kezdő betörőt Káló Flórián (Emil), rádióriportért Szabó Ottó (Legrand) és egy kissé mór degenerált gengsztert Turgonyi Pál (Frede) alakít. A történet izgalommal indul, Lulu új ismerősével, Emillel egy bőröndöt lop, amelyben — legnagyobb meglepetésükre — tizenötmillió frankot találnak ... Illés Béla: Honfoglalás I. (Vasárnap, 15.35). A televízió 1963-ban készítette el háromrészes tv-film- jét, amelynek alapjául Illés TASI ifiSZLÓ 43^5 Mi, pestiek... Az illető, akit most láttam először, zsakettet viselt, s kezében egy papírtekercset tartott. A küszöbön meghajolt és így szólt: — Mester! Engedje meg, hogy megilletődötten közöljem: a Franyó Mátyás társaság önt egyhangú felkiáltással tagjainak sorába választotta. Könnybelábadt a szemem. Nem tudtam ugyan ki volt Franyó Mátyás, s udvariatlanság lett volna megkérdeznem. De bizonyosnak látszott, hogy nagy ember volt, ha egyszer társaságot alapítottak az emlékezetére. — Mester —, folytatta az Illető —, a Franyó Mátyás társaság az ön egyhangú ' meghívásával meg altarja hajtani az elismerés lobogóját a Nyuszek-viecek írója előtt. E díszes meghívólevél, amelyet íme a kezemben tartok,' örök időkre tanúsítani fogja, hogy ön, Mester, egy áldásos élet zenitjén jutott be a Franyó Mátyás társaság halhatatlanjai közé. És most, Mester, válaszát várom: elfogadja-e a tagságot? Feleségemre pülatottam, aki mellettem állt. Nedves szemekkel nézett rám és forrón megszorította a kezem. Ezekután ném habozhattam: — Elfogadom — feleltem röviden — és köszönöm. Erre egy blokkot vett elő a zsebéből és így szólt: — Akkor kegyeskedjék aláírni ezt a belépési nyilatkozatot és kérek tíz forintot. Októberi tagdíj. A feleségemre pillantottam, aki mellettem állt. Elengedte a kezemet és kinézett az ablakon. Rútul magamra hagyott. Már éppen elő akartam keresni a tízest, amikor eszembe jutott valami. Nagyon ünnepélyesen azt mondtam: — Igen tisztelt' uram! Szerény munkásságomnak azon elismerése, amit az ön szavai jelentettek, jólesett. Valóban uram, kutyakötelessége mindannyiunknak azon fáradozni, hogy a becsületes munka ne csak anyagiakban érje el jutalmát, de elkölcsiekben is. Az ön munkálkodása kulturális felemelkedésünk érdekében, felettébb értékes. Engedj» meg, hogy szerény elismerésem jeléül felajánljam önnek a Csömösz Tódor társaság tiszteletbeli tagságát, amely társaságnak elnöke vagyok. Erre sűrűn és laposakat pislogott. Dáttam, hogy nem mer érdeklődni Csömösz Tódor iránt. — Kérem — folytattam —, nyugtasson meg... Elfogadja-e a tiszteletbeli tagságot? Egy pillanatig rágta a szájaszélét, aztan. — Elfogadom — mondta halkan és szomorúan. — Mennyi a tagdíj? Sohasem tudtam kegyetlen lenni. Most sem. — Nyolc forint — feleltem. Halványan elpirult és vidámabb lett: — Akkor két forintot még én kapok ... Elővettem két forintot és átnyújtottam neki. Aztán kikísértem. Mielőtt kilépett volna a folyosóra, visszafordult: — Bocsánat, Mester... Még be sem mutatkoztam... Franyó Má-, tyás vagyok. lások, ifjúsági klubok programjai gazdagodhatnak fellépésük során. Népünnepélyek, falunapok, piacok közönsége állhat meg az egy- egy alkalomra ácsolt pódium előtt, s olyan műveket ismerhet meg a közönség, amilyenekkel egyébként sohasem találkozna. Az országban ma mintegy 4000 csoport működik, 70—80 000 taggal; — aktívan művelődő, s másokat művelni-szórakoz- tatni akaró emberekkel. (B. G.) Hermann Ötté könyvei A Miskolci Hermáim Ottó Múzeum megszerezte a nagy magyar természettudós könyvtárának mintegy félszáz kötetét. A könyvek részben Hermann Ottónak, részben feleségének munkái. Köztük van „A madarak hasznáról és káráról” írott könyv első kiadása, amelyet a szerző sajátkezűleg dedikált feleségének. A gyűjtemény ugyancsak első kiadásban őrzi Hermann Ottó post- humus munkáját, az 1914- ben megjelent „Magyar pásztorok nyelvkincsé”-t. Az újabb szerzeményeket Hermann Ottó emlékmúzeummá átalakított egykori lillafüredi házában, a „Pelle-' lak”-ban kiállításon mutatják be a közönségnek. (MTlf c
