Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-14 / 213. szám

Megyénk a* irodalomban

Az első magyar irodalomtörténetiró

Pápay Sámuel

A XVIII. század végén a jakobinus mozgalom leverése nem kedvezett ugyan a tudományok fejlődésének, de a kor két legfontosabb eszméje — a nemzeti függetlenség és a polgári haladás gondolata — a felvilágosodás tulajdonképpeni lezárulása

’ után is (1795) csak a nyelvújítás és az irodalmi újjászületés harcosaiban élt tovább. A „nemzet és haladás” eszméjét ekkor nem annyira a politikai reformerek szolgálták — akiket a császári , önkény egy időre meghátrálásra kényszerített —, hanem azok az írók és tudósok, akik a művelődés fejlesztésében a nemzeti felemelkedés lehetőségét is felismerték.

A tudományos haladás elő- segftői között elismerésre méltó hely illeti meg Pápay Sámuelt, az egykori egri diákot, majd a joglíceum tanárát, az első igényes magyar irodalomtörténet összeállítóját és tudós nyelvészt

Pápay János református iskolamester fia 1770. március 8-án született a Zala megyei

Felsőőrsön. A hajdani nemességet emlegető családban nem jutott könnyű sors a harmadik gyermeknek, akit kétéves kassai diákoskodása után valószínűleg apja halála szólított haza Veszprém megyébe. Meglehetősen kilátástalan helyzetében Eszter- házy Károly egri püspökhöz fordult segítségért, akit nemcsak tekintélyes dunántúli birtokosnak ismert, de az egri joglíceum építtetőjének tudomány- és művészetpártoló jóakaratában is bízott. A püspök támogatásának elnyeréséért vallását meg kellett változtatnia: a tudományért

lelkesülő Pápay Sámuel tizenkilenc éves korában katalizált, s ennek fejében Esz- terhózy Károly személyében annak haláláig hű támogatóra talált. Először Pesten tanult, majd 1791—93-ban Egerben végezte el a kétéves jogi tanfolyamot. Közben a magyar nyelv és irodalom kérdéseivel is elmélyülten foglalkozott. Ezután három évig Pesten jurátus volt, majd 1796-ban Pápára ment, és itt értesült róla, hogy az egri joglíceumban megüresedett a magyar nyelv és irodalom tanszéke. Tanári pályázatát a püspök elfogadta, és 1796. szeptember 12-én ki is nevezték rendes tanárnak.

Szívesen és lelkesen tanított, még különórákon is foglalkozott tanítványaival. 1807-ben Kazinczyhoz írott levelében így számolt be erről: „Az én literatúrai buzgóié gom azt is cselekedtette velem, hogy ámbár engemet • természet a tanítói huzamos életre nem teremtett, ráadtam mégis magamat egy Időre, felvállalván 1796-ban Pesten laktomban az egri akadémiában akkor üresen maradott literatúrai profesz- szorságot, s minekutána négy esztendeig magamat kidolgoztam, egészségemnek is egy kevés romlásával búcsút vettem a tanítószéktül 1800-ban, s azóta hazám földjén la-, kom.”

i Pályája ettől kezdődően a beérkezett jogász biztos votm. szeptember 14., vasárnap

nalán halad. Pápán ügyvéd, majd hamarosan Veszprém megye ügyésze, az Eszterhá- zy-uradalmak ügyeinek intézője és 1804-ben pedig megyei táblabíró lett. Az 1805- ös országgyűlés adott alkalmat tudományos fellépésére. Az egyik határozat szerint ettől kezdődően a magyar nyelvet is lehetett használni hivatalos nyelvként, de előbb meg kellett teremteni a köz- igazgatási és törvénykezési szaknyelvet. Ezért több megye műszótár készítését határozta eL Veszprém megyéét Pápay Sámuel készítette, amely Észrevételek a magyar nyelvnek a polgári igazgatásra és törvénykezésre való alkalmazásáról, az oda tartozó kifejezések gyűjteményével (1807) címen jelent meg. Pápay Sámuel elve az volt, hogy „a mennyire nyelvünk természete, s tehetsége engedi, tiszta magyarsággal éljünk”, de azért a rheghono- sodott „minden idegen származású nevezeteket ne zárjunk ki.” Kiállt a „jó magyar szók1* mellett, amelyeket bátran elevenített fel a régi magyar nyelvből, vagy vett át a táj nyelvből is. Figyelmeztetett a jó magyar kifejezésekre és szólásmódokra, amelyek helyett szükségtelen újat alkotni vagy idegenből rosszul lefordítani. Igyekezett elkerülni a hivatalos nyelv haszontalan bőbeszédűségét Az új szavak alkotásának négy módját jelölte meg: szóképzés, összetétel,

szinonimák alkalmazása és idegenből való kölcsönzés. Józan mérséklettel újította nyelvünket, amiben a nyelvszokásra és az analógiára támaszkodva művelt, kifinomult nyelvérzéke volt legfőbb segítője.

A műszótárt nagy elismeréssel fogadták többen, Kazinczy is dicsérte. Ezen felbuzdulva sajtó alá rendezte egri irodalmi előadásait, és jó barátja, Takáts József segítségével ‘ kiadta. A magyar literatúra esmérete (1808) igényes, rendszeres irodalom- történetnek készült. Előzményei — Bél Mátyás, Bőd Péter, Révai Miklós stb. munkái — vagy nagyon vázlatosak voltak, vagy mint Révai előadásainak gyűjteménye, a szerző halála miatt csak később jelenhetett meg.

Pápay Sámuel könyvében először az irodalom meghatározásával foglalkozik, majd munkáját három részre osztja: az elsőbe a nyelvtudomány és stilisztika tartozik, a1 második a szorosan vett irodalomtörténet, az el nem készült harmadik rész pedig a retorikát és poétikát foglalta volna magába. A második részben irodalmunk történetét három korszakra osztotta és a reformációt (1530), valamint II. József uralkodását tekinti határnak. Részletesen szól az Árpád-kori nyelvemlékekről, a Mátyáskorabeli művelődési állapotokról, Tinódiról, Pázmányról, Zrínyiről, Gyöngyösi Istvánról. Közben több évszázad alkotóit sorolja fel, csoportosítja őket, és a rokon jelenségek alapján koronként is igyekszik általános szempontokkal áttekintést adni. Ezt a részt a jelenkori magyar irodalom előmozdításáról szóló elmélkedéssel zárja.

A művet több bírálat érte (legélesebben Horváth, látván támadta a Hazai Tudósításokban), amelyek közül talán Kazinczy Ítélte meg Pápay vállalkozását igazán tárgyilagosan. Az tény, hogy ez az első igényesebb irodalom- történeti kézikönyvünk, amely Kazinczy később írt dolgozatával (A magyar literatúra történetei) a modern irodalomtörténetírás atyjának, Toldy Ferencnek készítette elő az utat.

Pápay Sámuel a napóleoni háború után már nem vállalkozott tudományos munkára. Az Erdélyi Múzeum és a Tudományos Gyűjtemény is munkatársai közé hívta, de csak levelezéssel tartotta a kapcsolatot író barátaival. Takáts Józsefhez szoros barátság, Kisfaludy Sándorhoz, Kiss Jánoshoz, de kiváltképpen Kazinczyhoz meleg emberi kapcsolat fűzte. Levelezése Vitkovics Mihállyal és Virág Benedekkel máig is jelentős forrása a kor irodalmi-szellemi életének.

A húszas évek reformtörekvései újra felélénkítették érdeklődését: az 1825-ös országgyűlés után megvalósulni látszott nagy élma, a nemzeti Tudós Társaság megalapítása. 1827. április 11-én a királyi leirat jóváhagyta a Tudományos Akadémia megalapításának tervét, mire Pápay három évi ügyészi jövedelmét — ezer ezüst forintot — ajánlotta fel a vállalkozás támogatására. 1827. május 31-én azzal a tudattal halt meg, hogy szép elképzeléseinek megvalósulása áldozatos tevékenységét igazolja.

Nagy Sándor

LÁSZLÓ IBOLYA:

Kilenc,

mínusz

FARKAS ANDRAS:

4 zöld fánál

Felhők között lovak Iramlanak,

Szelek alól nézek fel messze rájuk, Farkuk lebeg, szikrát vet fürge lábuk,

Szájuk nyerít, ívben feszül a nyak,

Húz, elszédít iramló gyorsaságuk, Egyik sorból másikba rontanak,

Száz lihegés egy röppent moccanat, Ahogy vágyódva nézek el utánuk.

ANTALFY ISTVÁN:

Csak állva nézem, hogy az esti égen Minő csodálatos ez a varázslat,

Es klvánatlan rámterül a szégyen,

A messzi-húzó. felhők meggyaláznak. Hiszen távolban mesebéli föld Csikói hátán szent fény tündököl.

Tőlem északra...

Hosszú szárú virágok. (Margaréták.) Kicsi napok, fehér sugarakkal. Letépik őket az élet nevében, s valóban: csokruk engem vigasztal. Igaz, hogy én napfényben maradtam. De tőlem északra már fagy van. .j

APOR ELEMÉR:

A szarvaskői állomáson

Szinte omlik ez a hegyoldal

és vele a nyár melege, oly meredeken torpan itt le a kis állomás ellbe.

Gyökér dagad ki szét a sziklán fa nőtt rajta, sok furcsa fa, oly erősen fogja a partot mintha zuhanót tartana.

Különös kép, ahogyan nézem és eltűnődve gondolom a fák fogják-e ezt a dombot, vagy Inkább a fákat a domb?

így, egymást tartva szépek ők, a szívem velük lesz tele, . a fát a szél azért nem törte kJ a földet a víz azért nem mosta le.

Vonatra várva ott ülünk mézízű szélben, csendesen, a fákat nézem, aztán téged s lassan a kezed keresem.

így tartjuk egymást ml ketten Is- * mint az a föld és az az ág. ahogy a domboldal a fákat, ahogy a domboldalt a fák.

(Csont István Illusztrációja)

három

Ülünk az erőműépítés kisvendéglőjében. Mióta megfogyatkoztunk, új szokása a brigádnak, hogy falkában megyünk mindenhová, még a két fiú, a két legfiatalabb is felhagyott a szoknyakergetéssel. Ott gubbasztanak komor ábrázattal az asztalvégen. Jancsi az tménit vakarta le magáról a konyhás Anett, pedig a brigád plusz élelmezése miatt ennek a csupagömibölyű, csattanó-piros lánynak a meghódítását tartatta eddig legnagyobb fegyvertényének. And táncolni hívta. „ _ — Gördülj öreglány, nincs kedvem ketyegni. Gondolkozóim.

— Van is neked mivel! — nyelvelt vissza amaz.

— Kapás, amíg finom vagyok.

Anci sarkon fordult, nem tehetett okosabbat. De a válla fölött visszaszólt élesen, sértődötten:

— Tényleg fenemód finom gyerek vagy, akár egy lópokróc!

Bámul utána a fiú, káromkodást cifrázva, hogy így, meg úgy a nők, meg ez .az...

Verebes a gyerek orra előtt ejti öklét az asztalra.

— Befognád a ronda pofádat? Mert én befogom, ha a többiek se ellenzik! Falnak támogatod, elfogadsz tőle mindent, aztán így beszélsz, ennyi ember előtt!

Máskor ilyen beavatkozásból parázsló veszekedés göm- bölyödne. Igaz, máskor Verebes nem szólt volna bele ilyen szoknyaügyekbe. Csöndes, fanyar humorú ember az öreg, fölöslegesen nem beszél az istennek se, de ha mond valamit, az szentség. Tekintélye van, mert hideg marad a feje talán még a pokolban is. Nem volt véletlen, hogy János, aki a fia is lehetett volna akár, pont ennek az öreg szakinak a barátságát tartatta olyan nagyra.

Jancsi békítőén emelinti a poharát.

— Jól van, na! Egészségünkre!

Valami baja van ennek a sörnek, nem akar elfogyni. Nyűglődünk mellette, bámulnak is bennünket suttagóra fogott hanggal. Meg kell hagyni, különös gyülekezetnek látszunk ebben a lármás, füstös helyiségben. Alig van be- szélnivalónk. Fogadok akármibe, hogy ahányan vagyunk, mind arra gondolunk.

A híres acélbrigád. Három hét, háromszor hét nap és három emberrel kevesebb a brigád. Az első, aki elment, lehettem volna én, vagy bármelyikünk. Verebes, az égimeszelő Karácsonyi, vagy a kölykök. Hallottam, vagy olvastam? Nem tudom, de mostanában sűrűn döbbenek a mondott és írott dolgok igazára. Hogy is? A haragnál és a haIáinál nincsen ostobább. Hát még az oktalan halálnál! Van egyáltalán okos halál?

Határidőre akartuk beszerelni az egyes körvezetéket. Imrét:, a vezető szerelőnket fölrendelték valami szószaporító értekezletre a központba. Pedig ha ott van, talán .,. Mit talán! Olcsó kis reménykedés. Akkor is megtörténhetett volna az a szörnyűség, öt méter átmérőjű csőeleme- ket emeltünk be szereléshez a pincébe, daruval a pince torkolatáig, onnan meg csorlőzve, vaspajszerokkal manipulálva. Ment a meló, mint máskor. Bállá Jóska mesélte vége néküli kalandjait a hórukkok között, és az.. . emberrel mindig olyasmi történik, ami addig még nem történt. Megpattant a csörlőlánc, mielőtt még bárki kinyithatta volna a száját, a csőalem lezuhant. Jóska ott maradt alatta. Ordítozás, pánik, vizsgálat, jegyzőkönyvek, újra vizsgálatok, jegyzőkönyvek. Bállá még a mentőkocsiban meghalt. Nem is hittük, hogy az a véres, nyöszörgő roncs, amit a csőelem dagasztott belőle, életben maradhat. A sok okos vizsgálódó végül megállapította, hogy Jóska az egyedüli oka a halálos végű balesetnek, mert akkor is bohóckodott. Mind tudtuk, hogy ez nem igaz. Előtte sokszor járt a pofánk, hogy a csörlőzés a mozgást korlátozó pincében veszedelmes és nehéz meló, olyan, mint amikor fogpiszkáló- val kezdi emelgetni az ember a hegyet. De a híres acéi- brigád!...

Még ki sem hevertük az iszonyatos élményt, Imre nekirohant egy fának motorral. Hazaugrott a sógora temetésére, és még aznap este indult vissza, hogy reggel munkakezdéskor itt legyen. Fáradt volt, vagy ivott is? Nem kérdés már. A mentők el sem vitték az országúiról. Huszonöt évet élt. Jóska, huszonhármat. Amannak fiatal felesége, kis kölyke. Mennyit mesélt a fiáról! Emennek öreg, magalehetetlen szülei. Legszívesebben szabadságra mentünk volna mindannyian, le a térképről, bárhova. Nagyon belénk esett a félelem, szorongás férge, mintha kicserélődtünk vona. Egyik este is... Karácsonyi, akit jámborsága miatt plébánosnak neveztünk, összeverekedett Sanyo Ferivel. összetörték a fél berendezést. Ferkó nap, nap irtán haltrészegen jött haza a szállásra és sírt, mint az anyátlan. Verebes tekintélye is majdnem zátonyra futott, mert amikor arról volt szó, ki menjen a brigádból Imre temetésére, János bácsi csak hümmögött, forgatta a fejét, kiment, meg bejött. Egyre azt hajtogatta, küldjünk koszorút. A központból érkezett hozzánk egy cingár tintakukac, hogy beszélje meg a brigád, kit akar Imre helyett vezetőszerelőnek, mert ugye a termelés nem állhat meg. Gyorsan leráztuk. Örüljön, hogy nem ráztuk ki a gatyájából.

Verebes mégis kért egy nap szabadságot és elment Nyírlövőre, de amikor visszajött, vagy másfél napig mintha nem úgy kapta kézhez a dolgokat, ahogy kell.

Lassan rendbe is jöttünk volna talán, ha Sanyó nem iszik úgy. Esténként akárhogy próbáltunk rá vigyázni, meglépett és reggelig sem tudta kialudni a mámorát. Kevesen voltunk, neki sem lehetett hasznát venni, pedig es f