Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-24 / 221. szám
Vasárnap Feídebrőn szerepel a vietnami katonai válogatott A honvédelmi miniszter meghívására hazánkban tartózkodó vietnami katonai labdarúgó-válogatott, a hatvani és az egri vendégszereplés után vasárnap délután Feldebrőn lép pályára, ahol 14.30 órakor a B csapat a Stromfeld SE-vel, 16 órakor pedig az A csapat a Gagarin SE-vel méri össze tudását. Délelőtt 10 órakor vietnami—magyar békenagygyűlést rendeznek. Az elnöki megnyitó után Veres István, az MSZMP füzesabonyi járási első titkára mond ünnepi beszédet, majd felszólal a vietnami küldöttség vezetője is. Ezután a Tarna-menti termelőszövetkezetek, a KISZ- szervezetek és az úttörők köszöntik a vendégeket, végül kulturális műsorral zárul a nagygyűlés. Biztosan nyert a Gy. Vasas Izzó Bombaformában játszott vasárnap Kelemen Mária, az Egri Kinizsi játékosa. A csatár nem kevesebb, mint 9 gólt dobott az ellenfél hálójába! (Molnár I. felvétele.) A hét végén Egerben: Összetett atlétikai bajnokság A Heves megyei Atlétikai Szövetség szeptember 27—28-án Egerben, a stadionban rendezi meg a megye 1969. évi férfi és női. felnőtt, ifjúsági és serdülő összetett bajnokságát. A versenybíróság elnöke Sperlágh József. Helyettese: Cseh Kálmán, titkára: Gallovits László. Versenyszámok: Szombat: férfi felnőtt tíz- próba. férfi ifjúsági tízpróba, férfi serdülő A ötpróba, női felnőtt ötpróba, női ifjúsági ötpró- ba. Vasárnap: Férfi felnőtt tfzprő- ba, férfi ifjúsági tízpróba, fiú serdülő A ötpróba, fiú serdülő B hárompróba. Női felnőtt ötpróba. női ifjúsági ötpróba, leány serdülő A hárompróba, leány serdülő B hárompróba. A férfi kézilabda NB II- ben- tovább folytatta jó szereplését a Gyöngyösi Vasas Izzó, amely ezúttal a BEAC csapatát győzte le biztosan. A Zalka SE Nyírbátorba látogatott, ahol kiegyensúlyozott küzdelem után minimális vereséget szenvedett. GY- VASAS IZZÓ—BEAC 33:20 (13:9) Gyöngyös, 300 néző. V.: Pásztói. Izzó: Tóth — Szabó, Csé- pány L., Dinya — Cserta, Ba- ranyi, Fenyvesi. Csere: Bar- ta, Ivádi, Tátrai, Csépány I. Edző: Gyenes Jóisef. Az elődöntő következik a Honti Kupában A Tárná menti, az egri és a gyöngyösi körzetben már tisztázódott, hogy melyek lesznek azok a csapatok, amelyek részt vesznek az ifjúsági labdarúgó Hontí Kupa elődöntőiben. A Tama menti körzetben a Sir ölei Vasas, az egri körzetben a Bervai Vasas, a gyöngyösi körzetben pedig a Gyöngyösi MGT került az első helyre — a hatvani körzetben azonban csak a hét folyamán tisztázódik a helyzet: a MÁV HAC, a Lőrinci Vasas, vagy Petöfibánya jut-e tovább? A kupabizottság szeptember 28-án délelőtt 9.30 órakor a megyei sportszövetség helyiségében ejti meg az elődöntő sorsolását. A sorsoláson minden »érdekelt csapat részt vehet. Sportszerda a rádióban és a televízióban A Magyar Televízió és a rádió szerdán szinte egész napos sportműsort sugároz: tudósításokat, helyszíni közvetítéseket láthatunk, hallhatunk a budapesti öttusa VB, a varsói súlyemelő VB, és a Svédország—Magyarország válogatott labdarugó-mérkőzésről Stockholmból. öttusa VB Kossuth adó: 17.20, Petőfi adó: 18.10. Televízió: 18.55. Súlyemelő VB. Televízió: 18.55. Svédország—Magyarország labdarúgó-mérkőzés. Petőfi adó: 18.55, Kossuth adó: 20.00. Televízió: 18.55. % 81® 681 “ 'Az 'Egri Dózsa NB I-e$ labda* yúgó-csapata ma délután 15.30 órakor Egerben az Egercsehi Bányász csapatát látja vendégül előkészületi mérkőzés keretében, Itt említjük meg, hogy a vasárnap Egerben sorra kerülő Egri Dózsa—Ferencváros bajnoki mérkőzésre elővételben lehet vásárolni belépőjegyeket. (Stadion iroda.) A. találkozó 15.30 órakor kezdődik és Radó vezetL * Füzesabony—Dobó SE 13 :S (5:2) megyei férfi kézilabda bajnoki mérkőzés, Füzesabony, 100 néző. V.: Kezes. Durvaságokkal tarkított nagy iramú mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. G.: Tóth Z. 3, Gaál J. 2, Szegedi 2, Angyal 2. Molnár, Lassú, Tóth J., Gonda, illetve Szisák 3, Fónad, Szalai. * A hevesi járási labdarúgó-bajnokság állása: 1. Atány 13 11 — 2 40:15 22 2. Tenk 14 10 1 3 30:17 21 3. Boconád 13 6 2 5 22:27 14 4. Tarnasztm. 12 6 1 5 32:23 13 5. Komló 13 6 — 4 23:11 12 6. Hevesvez. 13 5 2 6 20:19 12 7. Tarnaörs 14 4 2 8 32:39 10 8. Pély 13 2 3 3 10:27 7 9. Tiszanána 13 1 2 10 9:46 4 Í0. Tarnazsadány törölve * Sírok—Jászberényi Lehel 7:5 (4:5) kispályás barátságos labdarúgó-mérkőzés, Jászberény, 200 néző. V.: Csuhány. Szeptember 24-én, szerdán rendezik meg Egerben 16 órai kezdettel a Heves megyei serdülő fiú és leány I—U. osztályú tornászbajnokság kü-.delmetí. A ■fiúk a 71. sz. áltc' rn: iskola, lányok pedig a lV-. s szarva szeptember 21-, Az első negyedóra kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, utána azonban fokozatosan belelendült a hazai együttes és négy góllal elhúzott ellenfelétől. Szünet után egy darabig még állta a rohamokat a BEAC, később azonban már képtelen volt megakadályozni a gyöngyösi támadásokat. G.: Baranyi 10, Fenyvesi 9, Szabó 4, Cserta 4, Tátrai 3, Csépány 2, Dinya. NYÍRBÁTOR—ZALKA SE 20:18 (9:7) Ki tud többet a polgári védelemről? IV. forduló általános Iskola tornatermében mérik össze tudásukat. * Sportházasság. Kozma Miklós labdarúgó és Petrányi Ilona kézilabdázó, az Egercsehi Bányász sportolói, szeptember 20-án házasságot kötöttek. Gratulálunk: * Hevesi Spartacus—FVSC 14:4 (6:3) megyei 1. osztályú női kézilabda bajnoki mérkőzés, Füzesabony. V.: Simon dr. * A férfi teke NB I. élcsoportfának állása: 1. Ózd 20 63.762 96 2. FTC 19 51.335 94 3. Rába ETO 20 51.425 90 4. Egri Spartacus 20 52.243 88 5. Csepel 19 49.483 85 A Népújság tippjei a 39. hétre 1. DVTK—U. Dózsa 2 2. Eger-FTC 2 3. Tatabánya—Rába ETO l x 4. Pécs—Komló 1 x 5. Szombathely—Dunaújv. 1 6. Szállítók—Várpalota 1 X 7. Nagybát.—Győri Dózsa 1 X 8. ZTE—Békéscsaba 1 9. Jászberény—DVSC 1 X 10. Borsodi B.—BVSC 1 X 11. S. Kohász—VOLÁN 1 12. Barl—Napoli 1 x 13. Brescia—Cagliari 2 X Pótmérkőzések: 14. Verona—Róma 1 x 15. Nyíregyháza—Kazincb. 1 16. Kistext—Pénzügyőr 1 x A totó nyereményei: 13 találat <1 db)=478 083 forint, 12 találat (45 db)—7053 forint, 11 találat (502 db)=632 forint, 10 találat &űi áttteU« iúrtJ»*. _ 7| S. sz. Kérdések Tipp 1. Ki volt az első magyar köztársasági elnök? 1 = Károlyi Mihály, x = Korvin Otto, 2 = Kun Béla. 2, Mi volt a neve az Úszta Gyula által vezetett partizáncsoportnak ? 1 = Rákóczi-esapat, x = Mokan-komité, 2 = Petőfi-csapat. 3f Kinek a művei: a Dózsa-sorozat, Három nemzedék, Végzés, Terror, Kivégzés című képző- művészeti alkotások? ^ 1 = Poór Bertalan, x = Ék Sándor, 2 = Derkovits Gyula. 4 Mennyi időre kötelez a katonai eskü? 1 = egész életre, x = 18—50 éves korig, 2 = katonai szolgálati időre. 5. Honnan kapják a fegyveres alakulatok a csapatzászlót? 1 — felső parancsnokságoktól, x = szocialista brigádoktól, 2 = üzemektől. 6 Mikor vették fel hazánkat az ENSZ-be? 1 = 1950. december, x = 1957. márc. 20. 2 = 1955. december 14. 7. Mikor kezdődött a spanyol polgárháború? 1 = 1936. máj. 21., x - 1936. aug. 1. 2 = 1936. jun. 18, 8 Mikor alakult meg a Német Demokratikus Köztársaság? 1 = 1948. dec. 1., x = 1949. okt. 7., 2 = 1949. márc. 29. 9. Hol jelent meg 1937. áprilisában a KMP központi újságja, a „Dolgozók Lapja”? 1 = Budapest, x = Moszkva, 2 = Prága. 10. Ki írta? „Míg rongy akad, míg vér fakad, Mindig lesz vörös lobogó” 1 = Ady Endre, x = József Attila, 2 = Gábor Andor. 11. Hová kell a lakosságnak először mennie sugárszennyezett terület elhagyása után? 1 — lakásara, x = sugárelíenőrző-állomásra, 2 — mentesítő állomásra. 12. Hány csoportba osztjuk rendeltetésük1 szerint , a bőrvédő eszközöket? 1 — 3, x = 4, 2 = 6. 13 Mikor indult be Magyarországon a lakossá?: 15 órás pv. tájékoztató oktatása? 1= 1963. x = 1964. 2 = I960. + 1 14 Milyen típusú műszer használható a radioaktív sugáradag megállapítására? 1 = IH—11, x = IH— 21, 2 = IH—2. A beküldő neve: .................................................... IV forduló; P ontos lakcíme; ..................................................... A beküldés határideje: 1969. szeptember 29, t Ifjúságunkat ismét várják a diák vártúrák A Heves megyei Természetbarát Szövetség ifjúsági bizottsága az idén ismét felújítja az annak idején nagy népszerűségnek örvendő diák vártúrákat. Az évről évre nagy tömegeket megmozgató túrákon általános és középfokú iskolás tanulók vesznek részt. A cél az, hogy a fiatalok felkeressék a megye várait, megismerjék a hozzájuk fűződő történelmi hagyományokat, emlékeket, gyönyörködjenek a Bükk és a Mátra legszebb tájaiban, s kint a természetben ünnepeljék hazánk felszabadulásának 25 éves évfordulóját. A vártúra színhelyei. Bükk’ hegység: Várhegy (szeptember 28), Odorvár (Október 26), Szarvaskő (1970. március 15.), Dédesvár (1970. április 19.). Mátra hegység: Markazi vár (szeptember 28), Nagyparlag (október 26), Benevár (1970. március 15), Ágasvár (1970. április 19), Siroki vár (1970. szeptember 27). Aki legalább három vártúrán részt vesz — megkapja a túra szép kivitelezésű jelvényét, a legjobb eredményt elérő általános és középfokú iskola pedig elnyeri a megyei sportszövetség vándordíját. Mint fentebb említettük szeptember 28-án a Várhegyet keresik fel fiataljaink. A túra vezetője Lovász József és Pajták Benjámin. Ajánlott útvonalak: 1. Fel- sőtárkány—Keringő út— Várkút. (sárga sáv). 2. Felsőtárkányi fűtőház—' Zsárci út—Kövesdi kilátó— Várkút. 3. Barátrét—Sáfárküt— Kövesdi kilátó—Várkút. 4. Várkúti elágazás—Várkút (sárga sáv). 5. Síkíőkút—Várkút (zöld kocka). 6. Síkfőkút—Novaj—Kövesdi kilátó—Várkút. 7. Eger várállomás—Tiba- kút—Mátra-pihenő—Várkút (kék sáv). 3. Eger várállomás—Téglagyár—Nagy eged—Bikk- bérc—Várkút (piros- sáv). Gyülekezés a várkúti turistaház tisztásán 10 óráig, itt az iskolások félórás vidám műsort adnak, a túravezetők lebélyegzik a jelentéseket. A Várhegyen ellenőrző állomás is működik. Az ott kitöltött turistatotó eredményét az odorvári túrán (október 26) értékelik és díjazzák. A turista totó a Várheggyel és környékével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. A „házigazda” szerepét ezúttal az Egri ITSK természetbarát szakosztálya tölti be. Hazatérés 15 órától tetszés szerinti útvonalakon. Felveszünk azonnali belépéssel kőműves szakmunkásokat i Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Füzesabony és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Füzesabony, Rákóczi út 22. ■ * | Az Északtextil Nagykereskedelmi Vállalat egri j ; ierakata, Eger, Dr. Münnich Ferenc utca 4. szám felvesz raktári áruösszeállítói munkakörbe 'képe; | sités nélkül. Érettségizettek előnyben. Mezágaztiasági Gépjavító Vállalat Eger szAmü Állomása, heves felvesz 1 fő gépészmérnököt gyártmányfejlesztési, illetve gyártásfejlesztési munkakörbe; 3 fő gépésztechnikust tmk-vezető, programozó, illetve technológus munkakörbe; 1 fő műszaki rajzolót, továbbá felvesz hegesztőket, lemezlakatosokat, présgépkezelőt, nagy gyakorlattal rendelkező esztergályosokat, víz- és fűtésszerelőket. 1 ÓRÁS MUNKAHÉT! Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az állomás főmérnökénél, ______________________—_____________________