Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-16 / 214. szám
győzött a Igenein let, kikapott a Kinizsi Folytatódtak a küzdelmek a női kézilabda NB II-ben. Az Egri Lendület biztosan győzött a Debreceni Közúti Építők ellen, az E. Kinizsi viszont vereséget szenvedett Debrecenben a DVSC-től. Egri lendület—Debreceni Közúti Építők 2:1 (1:0) . Eger, 150 néző. V.: Szalmást " Eger: Szepesi — Szarvas, Baranyai, Papp — Jerszi, Si- posné, Barta. Csere: Sztrap- kovics, Molnár, Ballagó, Láng. Edző: Csillag_ Béla. Mindkét félidő változatos küzdelmet hozott, az egri csapat kezdeményezett többet, a vendégek azonban kitűnően védekeztek. G.: Papp, Síposné. Jók; Szepesi, Papp, Baranyai. DVSC—Egri Kinizsi 19:11 (11 :i) Debrecen, 300 néző. V.; Nagy. Kinizsi: Mlinkó — Kelemen, Hegyi, Miklós — Kovács, Nagyné, Tóth O. Csere: Szabóné, Győri, Szarvas, Alter, Zakar II. Edző: Mucsi István. Az egri csapat csak a második félidőben lendült előre, ekkor azonban elhanyagolta a védekezést, s ezért nem várt nagyarányú vereséget szenvedett. G.: Hegyi 7, Kelemen 3, Tóth O. Jók: Hegyi, Alter, Szarvas. Vasárnap Egerben az E. Kinizsi—KIS- TEXT mérkőzésre kerül sor. Ha az egri csapat nem tud győzni, akkor a kieső zónába kerül. Remek futhallesata Prágában Magyarország-CsehszloTábia fis3 (2:1) Prága, VB-selejtező. V.: Tschenscher. Magyarország: Szentmiliá- lyi — Páncsics — Káposzta, Mészöly (Juhász), Szűcs, Ihász — Fazekas (Puskás), Göröcs, Zámbó — Bene, Dunai II. Már az első percekben néhány kemény csehszlovák be- lemenés tarkította a küzdelmet, az erélyes nyugatnémet játékvezető azonban hamarosan rendet teremtett és a mérkőzés sportszerű mederben folyt tovább. A technikailag képzettebb magyar válogatott már a 9. percben megszerezte a vezetést: Dunai II. remek ütemben tört ki a balösszekötő helyén, az alapvonaltól pontosan gurított a befutó Bene elé és az újpesti csatár nagy erővel lőtt a hálóba. 1:0. Nem sokkal később az újpesti Fazekas került jó helyzetbe, már csak Viktorral állt szembe, de két méterről a kapusba vágta a labdát. A csehszlovákok a 27. percben egyenlítettek: Mészöly és Göröcs között Hágara szerezte meg a labdát, villámgyorsan átjátszotta Szűcsöt, majd Páncsics mellett is elhúzta a labdát és nagy erővel a háló közepébe bombázott. 1:1. Óriási iramú, magas színvonalú játék folyt, amelyet a magyar csapat irányított. A 37. percben ismét vezetéshez jutottunk: Göröcs mesteri módon ugratta ki Dunai Il-t, a csatár példásan vette át a labdát, faképnél hagyta a védőket és a kimozduló kapus mellett laposan a bal sarokba továbbított. 2:1. ujjiaíD. r-TTT ▼ TTTTTT^'q híradó RÖVIDEN A férfi evezős Európa Bajnokságon kitűnően szerepelt kormányos nélküli négyesünk, amely a Szovjetunió mögött a 2. helyet szerezte meg. Nyolcasban a magyar hajó a 6. helyen végzett. * Vasárnap délelőtt a Sportcsarnokban játszották le a férfi MNK kosárlabda döntő mérkőzéseit. A Soproni MAFC biztosan nyert a MAFC ellen, s ezzel a kupa győztese lett. A 3. helyet a Bp. Honvéd szerezte me* a Bajai-Bácska Posztó előtt. * Dunaújvárosban bonyolították le az országos vidéki lövészbajnokságot. A nők mezőnyében kitűnően szerepelt Dienes János- né, a Gyöngyösi VSC versenyzője. aki a standart puska 60 lövé- ses összetett számában és a 60 lövéses fekvő számban az első helyen végzett. H: Meglepetésekkel fejeződött lie az idei olasz vívóbajnokság. Párbajtőrben például a 19 éves, is meretlen Tcstoni nyerte el a bajnoki címet, megelőzve — tob hek között — Saccarot és Francesconit. * Lipcsében véget ért a nemzetközi kötöttfogású birkózóver- seny, amelyen a nem teljes élgárdával részt vevő magyar együttes szerepelt a legjobban: Varga. Pércsi és Kiss révén há rom aran>\ Alker és Németh révén pedic két bronzérmet szerzett. I i860, szeptember 16., kedd gedi VSE 4 :i', Kiskunfélegyháza —Cegléd 3:0, Budafok—Szegedi Dózsa 3:3, Gyula—MGM Debrecen l :0, Szolnoki MÁV—Pénzügyőr 0:0, Bocskai. SE—Mezőko- vácsháza 0:0, Jászberény—KIS- TEXT 4:3, DVSC—KTE 2:1. A bajnokságban a DVSC áll az élen 31 ponttal. 2. Jászberény 28, 3. Szolnoki MÁV 26 ponttal. Északi csoport: Borsodi B.—Kazincbarcika 2:1, Nyíregyháza—Volán SC 1:0, IKARUSZ—Ormosbánya 3:1, S. Kohász—EVTK 3:1, Vasas Izzó—Kisterenye 3:0, Kos- sut* KFSE—BEAC 3:1, BVSC— Esztergom 1:1, Sátoraljaújhely— Papp József SE 3:1. A bajnokságban a Nyíregyháza áll az elen 27 ponttal, 2. a Vasas Izzó 26, 3. a BVSC 26 ponttal. Nyugati csoport: Szekszárd—Fűzfő 5 :0, Almásfüzitő—Máza-szászvár 4:1, Pécsi Ércbányász—Olajbányász 4:0, Siófok—Bauxitbányász 1:0, Dorog—Pápa 1:1, Savaria— Veszprém 2:1, MÁV DAC—Táncsics Se 4;0, K. Kinizsi—Pécsi VSK 1:1. A bajnokságban a Pécsi Ércbányász áll az élen 28 ponttal, 2. a MÁV DAC 27, 3. a Savaria 27 ponttal A 48. perc újabb magyar gólt hozott: Bene a bál oldalon csatázott a csehszlovák védőkkel, egy pompás csellel becsapta Pivarnikot, majd az oldalt felfutó Fazekas elé tálalt, A szélső futtából 15 méterről nagy erővel lőtt a kapu jobb sarkába. 3:1. Mindenki biztosra vette a kitűnően játszó és harcoló magyar válogatott győzelmét, ám nem így történt. Az 51. percben súlyos védelmi hibából szépítettek a hazaiak: Kuna a balszélső helyéről középre ívelte a labdát és a teljesen üresen hagyott Kvás- nak fejese a későn mozduló Szentmihályi fölött a jobb sarokban kötött ki. 3:2. Fokozódott az iram, parázs hangulatban folytatódott tovább a szinte drámai küzdelem. Feljött a hazai együttes, a magyar védelem pedig bizonytalanná, kapkodóvá vált. Ennek „köszönhettük” a vendéglátók harmadik gólját is, amly a 78. percben esett: Pivarnik beadása Páncsics és Juhá’sz közé pattant, a két védő késedelmeskedett a labda elrúgásával és a berobbanó Ku na 14 méterről leadott lövése nyomán a labda a kapufáról pattant a hálóba. 3:3. A közönség óriási hangerővel biztatta csapatát, amely az utolsó percekben többet kezdeményezett ugyan, de újabb gól már nem esett. Hetven percen keresztül a régi aranycsapatra emlékeztetőén játszott a magyar válogatott, az utolsó negyedórában azonban kissé elfáradt, s ez elég volt ahhoz, hogy a szurkolóktól támogatott csehszlovák csapat ki tudjon egyenlíteni. Szerintünk a két indokolatlan csere is hozzájárult a már biztosan megszerzettnek vélt egyik pont elvesztéséhez. A magyar együttesben sok jó egyéni teljesítményt találunk, nekünk Páncsics, Szűcs, Ihász, Zámbó, Fazekas, Bene és Dunai II. tetszett a legjobban. A nyugatnémet játékvezető erélyes kézzel, jól vezette a találkozót, a második félidőben azonban volt egy olyan időszak, amikor téves ítéleteivel a magyarokat súlytot- ta. A VB-selejtező 2. csoportjának állása: 1. Csehszlov. 2. Magyaror. 3. Dánia 4. Írország Pontatfanul dobtak kosárra az egri lányok KECSKEMÉTI DÓZSA —EGRI TANÁRKÉPZŐ 55:48 (30:24) NB 1-es női kosárlabdamérkőzés. Eger, 200 néző. V.: Velkey, Puhr. Kecskemét: Kovács 5, Szelei, Nemes 2, Szabó 6, Magyar 25. Csere: Csenki 5, Domokos 4, Baj- tai 4, Kiss 4, Báder. Eger: Szarvas 8, Nyíri 13, Majoros K. 5, Prokop 11, Be- gai. Csere: Da- róczi 5, Bodnár M. 2, Fodor 4. A hazaiak szerezték meg a labdát, mégis a vendégek jutottak vezetéshez. Ezután feljött a Tanárképző és szép akciókkal 8:2-es vezetésre tett szert. Ezután teljesen érthetetlenül lefékezett a hazai gárda és az egyre jobban belelendülő .. , Kecskemét ™ SOtet nemcsak ki- felé. egyenlített, hanem négy pontos előnnyel fordult. Szünet után néhány percig Az NB I B eredményei: BKV 7. Pécsi B. 23 11 5 7 29:28 27 Előre—Várpalota 1:0 , Pécsi Bá8. Békéscs. 23 11 4 8 38:30 26 nyász—ZTE 1:1, Bp. Spartacus— 9. Bp. Spart. 23 7 9 7 36:31 23 MVSC 4:2. FÖSPED Szállítók— 10. MAVAG 23 9 5 9 24:25 23 Békéscsaba 0:0, Székesfehérvár— 11. Sz. MTe 23 7 7 9 26:36 21 Nagybátony 4:0, Kecskemét— 12. Szállítók 23 6 8 9 32 :35 20 Oroszlány 3:1 , SZEOL—SZMTE 13. BKV 23 6 8 9 18:24 20 4:1, Videoton^-Ganz MAVAG 5:1, 14. Ózd 23 6 6 11 25:34 18 Győri Dózsa— Űzd 1:1. A bajnok15. Szf. MÁV 23 7 4 12 21:32 18 ság állása: 16. Gy. Dózsa 23 3 7 11 19:35 17 1. Videoton 23 17 1 5 66:28 35 17. Miskolc 23 4 6 13 18:42 14 2. Várpalota 23 12 4 7 38:25 28 18. Nagybát, 23 5 4 14 15:48 14 3. Oroszlány 23 11 6 6 40:29 28 * 4. SZEOL 23 11 6 6 45:33 28 5. Zalaeg. 23 10 7 6 38:23 27 Az NB II. eredményei: Keleti 6: Kecskemét 23 10 7 6 28:13 27 csoport: Kőbányai Tűzálló—SzeA Zalka SE nagy fölénnyel nyerte a Mátra Kupa pontversenyét Gyöngyösön, a honvédségi sportcsarnokban nagy érdeklődés mellett bonyolították le a hagyományos Mátra Kupa ökölvívó-verseny döntő küzdelmeit. A szorítóban felsorakozott ökölvívókat és a közönséget Molnár Géza, a városi tanács titkára üdvözölte, méltatta a hagyományos verseny jelentőségét, s mivel a gyöngyösi csapat háromszor egymás után győztese volt e küzdelem- sorozatnak — újabb serleget ajánlott fel! Papírsúlyban csak egy induló akadt, így nem volt mérkőzés. Légsúlyban a gyöngyösi Győrfi három meneten át méltó 'ellenfele volt a válogatott Orbánnak. Harmatsúlyban. Lö- kös sérülés miatt nem állt ki Nagy András ellen. A Csötö- nyi—Kubóczik találkozó viszont dulakodással tarkított nagy küzdelmet hozott. Juhász (fehér mezben) biztosan győzött a tatabányai Dobó ellen. (Szendrőváry felv.) Pehelysúlyban Mezibrócz- ki, a gyöngyösiek újonca jól megállta a helyét, kellemetlen meglepetést hozott viszont a Sütő—Gál találkozó: Sütő egy pillanatra szabadon hagyta a fejét, ellenfele ezt azonnal kihasználta, a gyöngyösi fiú a padlóra került és Szakács edző bedobta a törülközőt. Harcsa biztosan Katona J. luesíerhánuassal biztosította a győzelmet A vízilabda Hungária Kupa utolsó napján már az első mérkőzésen félig-meddig eldőlt a kupa sorsa: Olaszország 2:1 arányban nyert Hollandja ellen, s már csak a Szovjetunió veszélyeztette elsőségét. A szovjet csapat azonban 5:4 arányú vereséget szenvedett az NDK csapatától, s így az olaszok birtokába került az értékes trófea. A magyar válogatott utolsó ellenfele Jugoszlávia válogatottja volt. A közönség végig alacsony színvonalú, rengeteg hibával tarkított játékot láthatott, amelyben szinte üdítőként hatott az egri Katona kitűnő játéka és egymás után dobott három mesteri gólja, amivel tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés sorsa. Bizony most sem tudunk mást mondani, Katona mesterhármast ért el a jugoszlávok ellen, mint amit eddig számtalan- szor h angoztattunlo váloga'ottunkból nagyon hiányzott Pócsik Dénes..S győzött Járat ellen, majd nagyváltósúlyban a kitűnő formában levő Gayer egyhangú pontozással nyert Patkós ellen. A közép- és félne- hézsúlybam Tóth és Krajcso- vics révén gyöngyösi siker született, nehézsúlyban pedig Juhász biztosan győzött a tatabányai Dobó ellen. EREDMÉNYEK: Papírsúly: 1. Budai (Bp. Honvéd). Légsúly: Orbán (Bp. Honvéd) p. gy. Győrfi (Zalka) ellen. 3. Weinemer (Zalka). ~~ Harmatsúly: Nagy A. (Zalka SE) ellen Lökös sérülés miatt nem állt ki. 2. Oláh (MGM), 3. Lökös. Pehelysúly: Csötömyi (MTK) ellen Kuburczikot (Tatabánya) a 2. menetben sérülés miatt leléptették. 3. Gál (Zalka SE). Könnyúsúly: Mezibróczki (Zalka SE) ellen Vargát (Borsodi B.) sorozatos szabályta- talanság miatt leléptették. Kisváltósúly: Gál (MTK) ellem Sütő (Zalka SE) az első menetben feladta. 3. Szanisz- ló (MGM). Váltósúly: Harcsa. 'Tatabánya) p. gy. Járai (MTK) ellen. 3. Fábián (MGM). Nagyváltósúly: Gayer (Zalka SE) p. gy.” Patkós (MTK) ellen. 3. Bakonyi (Bp. Honvéd). Középsúly: Tóth (Zalka SE) p. gy. Papp (Bp. Honvéd) ellen. Félnehézsúly: Krajcsovics (Zalka SE) p. gy. Kökény (Vasas Dinamó) ellen. Nehézsúly: Juhász (Zalka SE) p. gy. Dobó (Ta tabánya) ellen. 3. Varga (Bp. Honvéd). Pontversenyben: 1. Zalka SE 38, 2. Bp. Honvéd 16, 3 MTK 16 ponttal A mérkőzéseket Nagy La- jós, Rigó és Molnár vezették. ismét az egri lányok kezdemé» nyeztek többet, de hamar meg- adták magukat és a keményen játszó vendégek Magyar irányimezes egri Nyíri tör a kosár (Molnár I. Telv.) fásával fokozatosan elhúztak. Már 11 ponttal vezettek a kecskemétiek, amikor kezdő csapatuk a kipontozás sorsára jutott. A beállt tartalék játékosok az eredmény tartására törekedtek és nem riadtak vissza a szabálytalanságoktól sem. Az így megítélt büntetődobásokat azonban a hazaiak nem tudták kihasználni. A látottak alapján a Kecskemét megérdemelten nyert a szétesően, kedvetlenül játszó, a kosárfa teljesen bizonytalanul, rosszul dobó egriekkel szemben, A bajnokság állása: 1. MTK 14 12 2 999:739 26 2. Videoton 14 12 2 942:770 26 3. Bp. V. M. 14 11 3 872:768 25 4. VTSK 14 10 4 881:732 24 5. TFSE 14 9 5 814:740 23 6. BKV Előre 14 9 5 815:803 23 7. Kecskemét 14 7 7 706:702 21 8. Bp. Pedag. 14 7 7 747:784 21 9. Eger 14 5 9 676:810 19 10. Bp. Petőfi 14 4 10 690:819 18 11. BEAC 14 4 10 766:827 18 12. Szf. Építők 14 4 10 698:810 Í8 13. Szigetvár ti 3 11 706:774 17 14. Nagykanizsa 14 1 13 725:959 15 1. Csehszl.—Magyaro. x 3:3 2. Nyíregyháza—Volán 1 1:0 3. S. Kohász—EVTK 1 3:1 4. Ormosbánya—IKARUSZ 2 1:3 5. Szóin. MÁV—Pénzügyőr x 0:0 6. KISTEXT—Jászberény 2 3:1 7. Bari—Róma 1 1:5 8. Brescia—Milan törölve 9. Inter.—Bologna 10. Lanerossi—Napoli 11. Lazio—Torino ■ 12. Sampdoria—Cagliari 13. Foggia—Atalanta 14. Ternana—Genoa Plusz 1 15. Perugia—Reggiana 1 1:0 1 3:2 x 1:1 x 0:0 l 1:0 1 1:0 1 2-rO Értesítjük a kedves vevőket, hogy szeptember 15-től a hűtőszekrényeket 10 százalék előleg fizetésével szolgáljuk ki. Ugyancsak 10 százalékos előleget kell fizetni a „csak nálunk kapható” 2200,— Ft- os német asztali rádióra. Centrum Aruház, Eger. GOLTOTÖ Vasárnap szünetelnek a küzdelmek a labdarúgó NB I-ben. Ezért pályázóinknak a Hatvanban lejátszásra kerülő Hatvani Kinizsi—Tiszaszederkény NB III-as labdarúgó-rangadó végeredményét (és a félidő eredményét) kell eltalálniok. Hatvani Kinizsi—Tiszaszederkény A beküldő neve: ............................... P ontos lakcíme: ..............;................... A beküldés határideje: szeptember 19. Heti pályázatunk helyes eredménye: Csehszlovákia— Magyarország 3:3 (1:2). A beküldött szelvények között egyetlen teditalálatos sem akadt.