Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-16 / 214. szám
Pa Mtän Nixon iiafeis csapatkivMást lelent be WASHINGTON: Ronald Ziegler, a Fehér , Ház szóvivője hétfőn sajtó- értekezleten erősítette meg az amerikai csapatkivonás bejelentéséről szóló saigoni hírt Korábban Ky dél-vietnami alelnök közölte, hogy az Egyesült Államok ma hivatalosan bejelenti újabb 40 000 amerikai katona hazahívását. Ziegler megerősítette a bejelentés előrejelzését, de a számadatokra vo- natkózóan nem nyilatkozott. Mindez ma, (magyar idő szerint a kora délutáni órákban) Nixon elnök nyilatkozatából fog kiderülni — mondotta. (UPI) Nyitány az ENSZ-palotában MA ÜJRA benépesülnek az ENSZ-palota folyosói: új közgyűlés kezdődik meg New Yorkban. A világszervezet legfőbb testületé immár huszonnegyedszer ül össze az ENSZ megalakulása óta, hogy megvitassa a legfontosabb nemzetközi kérdéseket. Kilencvenhat napirendi pont van pillanatnyilag az új közgyűlés munkarendjén. E kilencvenhat problémát a tagállamok terjesztették elő, vagy egyénileg, vagy csoportosan. Annak eldöntésére, hogy ezek közül melyek,' milyen sorrendben kerülnek a világszervezet fóruma elé, az úgynevezett főbizottság feladata lesz. Az eddigi gyakorlat alapján nagyon is valószínű, hogy a legtöbb előterjesztett probléma a közgyűlés elé kerül. Ezúttal Is első helyen szerepelnek a leszerelés kérdései. Ezeknek a problémáknak, melyeket nem véletlenül illetnek a „kérdések kérENSZ NYITÁNY A HÄBORÜ ELLEN HÁROM HÍR A LENGYEL—NYUGATNEMET VISZONYRÓL AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS KEDDEN kezdődő 24. ülésszakára hétfőn Moszkvából New Yorkba repült a Gromi- ko yezette szovjet ENSZ-küldöttség. Dús napirend várja az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagállamait ezen a közgyűlésen és nem vitás, hogy a Szovjetunió, a Magyar Nép- köztársaság és a többi szocialista ország küldöttségé ismét jelentős erőfeszítéseket tesz majd a világszervezet fórumán a tartós béke ügyének biztosításaira. Kétségtelen, hogy a háborús feszültség elleni harcban a kapitalista országokon belül is sokan vállalkoznak. Egyre többen. Még az Egyesült Államok, a fő imperialista hatalom törvényhozó testületében is. Vasárnap például televíziós nyilatkozatában Mansfield szenátor foglalt állást, Nixon elnök ama döntése ellen, amely a B— 52-es íégibom- bázók újbóli bevetésére vonatkozott. A PENTAGON VEZETTE háborús politika elleni tiltakozásnak más megnyilvánulási formái is vannak. Egy UPI jelentés például közli, hogy az elmúlt négy évben az USÁ-ban megháromszorozódott a katonai behívások száma, ugyanakkor a tízszeresére emelkedett az azt megtagadó fiatalok száma. HÁROM KÜLÖNBÖZŐ, DE EGY irányba mutató, lengyel vonatkozású híre volt a hétfői napnak. Heinrich Albertz, Nyugat-Berlin volt kormányzó polgármestere a Frankfurter Rundschau című lapban összegezte lengyelországi útjának tapasztalatait. A többi között hangsúlyozta: Bonn egyetlen Varsó felé irányuló lépése sem kerülheti meg az NDK-t. Valamennyi áttelepül ttel meg kell értetni, hogy az Odera—Neisse-n túli terület: egyszersmindenkor- ra Lengyelországhoz tartozik. Lengyelország és az NSZK viszonyáról nyilatkozott a Német Kommunista Párt Varsóban járt elnöke, Kurt Bachmann is. Az ő véleménye szerint is csak akkor van lehetőség e kapasfllato!: rendezésére, ha Bonn lemond az egész német nép képviseletére támasztott igényéről — ami ismét csak egyet jelent azzal, amit Albertz mondott: nem lehet megkerülni az NDK-t. A harmadik hír: tudományos értekezleten foglalkoztak a lengyelországi Zaganban a Wehrmacht (a hitleri hadsereg) lengyelországi háborús bűntetteivel. A második világháború első 55 napjában Lengyelországban minden hatalmat a Wehrmacht gyakorolt s dokumentumok bizonyítják, hogy ugyanúgy, mint az SS- és a Gestapo-alakulatok a Wehrmacht egységei is súlyos háborús bűntetteket követtek el. Ezt Is figyelembe kell vennie az NSZK-nak, ha csakugyan ,,új keleti politikát’.’ óhajtana folytatni. déseiu, vagy „korunk legégetőbb problémái” névvel, — valóban sürgősségi jelentőségük van. Először azonban a genfi leszerelési bizottságnak kell előterjesztenie jelentését a közgyűlésnek, s megtennie javaslatát —, ha lesz egyáltalán ilyen az idén. Sajnos a jelek szerint aligha lehet várni, hogy a genfi bizottság, mely az ENSZ-köz- gyüléstöl kapta a felhatalmazást a tárgyalásokra, bármelyik problémakörben konkrét szerződéstervezetet terjesszen a világszervezet évi fóruma elé. A Genfben lezajlott viták láttán nem sok reménye van. annak, hogy olyan szerződéstervezet ke- rülhessen az idei közgyűlés elé, mint például korábban a nukleáris fegyverek elterjedését korlátozó, úgyneve- - zett „atomsorompó” egyezmény. A tengerfenék katonai célokra való felhasználásának tilalmában történt bizonyos kezdeti előrehaladás. De ebben az ügyben a tárgyalások a hírek szerint huzamosabb ideje egy helyben topognak. Ugyanez a helyzet a föld alatti nukleáris robbantási kísérletek betiltása ügyében is. Bár a tudomány emberei Keleten és Nyugaton. egyaránt bizonyságot szolgáltatnak arról, hogy ezeket a robbantásokat csalhatatlanul meg lehet különböztetni a földrengésektől, Washington akadékoskodása gátol mindenfajta megegyezést. Az amerikai kormányzat ugyanis azt állítja, hogy csakis' „hatékony ellenőrzés” jelenthet garanciát, hogy ne szegjenek meg égi ésetleges megegyezést. Valójában ezt az „ellenőrzési rendszert” kémtevékenységre szeretné felhasználni..... Ugyancsak csekély a valószínűsége annak, hogy gyors megegyezés jöjjön létre a vegyi és biológiai fegyverek eltiltására. Bár már holnap létre jöhetne a megállapodás abban, hogy megerősítik, felújítják és kiterjesztik az 1925. évi genfi konvenciót, a nyugati hatalmak manővereznek az ügyben. Ez azért is különösen veszélyes, mert az Egyesült Államok kormánya mind a mai napig nem ratifikálta a genfi egyezményt. S ex angol javaslat, amely szétválasztanám biológiai és vegyi fegyvereket, tulajdonképpen aláásná az 1925-ös genfi jegyzőkönyvet, mely mindkét tömegpusztító fegyvernemet, egyaránt törvényen kívül helyezi. Bár mindezek csupán részkérdések a leszerelés bonyolult problémakörének tematikájában, mégis rendkívüli jelentősége volna annak, ha bármelyikben előrehaladás történne. Sokat várnak ebben a vonatkozásban azoktól a kétoldalú eszmecseréktől, melyek a külügyek irányítói között személyesen létrejöhetnek a New York-i ENSZ- palotában. Így általában - ha nincsenek is erre vérmes remények — bizonyos fa/ta várakozás előzi meg Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügymipíjszter megbeszéléseit. Á'í’iPéárják, hogy a rakétafegyverek korlátozása ügyében, van bizonyos remény ' a szovjet—amerikai eredményesebb megbeszélésekre. A KÖZGYŰLÉS elé terjesztett javaslatokban máris több foglalkozik a közel-keleti helyzettel. Így minden bizonnyal a vitáhan majd ismét fontos helyet kap az izraeli agresszió, és az- ENSZ szerepe a válság elhárításában. S itt elérkeztünk az idei közgyűlés egyik legfájóbb problémájához. Egy olyan kérdés-komplexumhoz, mely tavaly mindennél jobban igazolta a világszervezet tehetetlenségét. Az a tény, hogy az ENSZ képtelen volt érvényt szerezni két teljes éven át saját, 1967. novemberi határozatának, feltárja, hogy milyen veszélyes bénultsági állapot fenyegeti az ENSZ- közgyűlést. Az arab—izraeli demarkációs vonalakon uralkodó, rendkívüli feszültség, a kölcsönös „megtorló akciók” mind abba az irányba hatnak, hogy az ENSZ válsága kipattanjon a nyilvánosság előtt. S itt rendkívüli súllyal vetődik fel az Egyesült Államok felelőssége, amikor szavakban síkraszáll a válság megoldásáért, tetteivel azonban Tel Avivot ösztönzi provokációs, agresszív politikájának folytatására. A szocialista országok javasolták a koreai kérdés megtárgyalását, az amerikai csapatok kivonásának elrendelését. Minden bizonnyal fontos helyet kap az általános vitában a vietnami háború, bár hivatalosan a közgyűlés nem tűzte napirendre megtárgyalását. MINT LATHATÓ tehát nagy összecsapások várhatók a világszervezet fórumán. A Magyar Népköztársaság küldöttsége is ott lesz ennek a küzdelemnek első vonalaiban, s a maga részéről mindent elkövet, hogy ez a közgyűlés egy lépéssel közelebb hozza a vitás nemzetközi problémák annyira kívánatos rendezését A. L A máltai kormány rendkívüli ülése KAIRO Rendkívüli ülést tartott a máltai kormány, hogy megvitassa a kairói A1 Ahram- nak azokat a jelentéseit, amelyek szerint cionista körök Izrael érdekeit szolgáló stratégiai bázissá szeretnék kiépíteni a Földközi-tengeri szigetet. Hivatalos körökben úgy hírlik, közli hétfői számában az A1 Ahram, hogy a máltai kormány az ügyben hamarosan felveszi a kapcsolatot Kairóval és az Arab Ligával. Ötvenéves a Mexikói Kommunista Párt NAGY ÜNNEPET ÜLNEK a mexikói kommunisták, az ország haladó erői: fél évszázaddal ezelőtt alakult meg Mexikó legforradalmibb erőinek pártja. Kemény harcokban, küzdelmekben edződött meg a fiatal párt, hiszen megalakulásától ráirányult a mexikói burzsoázia főtűze. Legjobb el vtársaikaiL, üldözték, bebörtönözték. Az északamerikai jenki imperializmus, mely szabad vadászterületének tekintette az országot, nem tűrhette, hogy a mexikói kommunisták leleplezzék, mint zsákmányolja ki helyi támogatóinak segítségével az országot. Amikor a nagy gazdasági válság hullámai Mexikót is elborították, s emiatt fellendült a munkások és parasztok küzdelme a kenyérért és megélhetésért, a hatalom birtokosai megpróbálták lefejezni a számukra oly veszélyesen kiterebélye- sedetó mozgalmat. A kommunista pártot, mely a dolgozók akcióit vezette, illegalitásba kényszerítették. A pártnak e „törvényen kívüli helyzete” 1936-ig tartott. A MEXIKÓI KOMMUNISTÁK bátor fellépése és az az elszántságuk, mellyel a dolgozók életszínvonalának megjavításáért és a demokratikus fejlődés érdekében vívott küzdelem élére álltak, mély és maradandó benyomást tett a néptömegekre, emelte a párt tekintélyét és befolyását. A pártban azonban mégis hosszan tartó válság keletkezett, s ez nagy kárt okozott az egész mexikói munkásmozgalomnak. A párt vezetősége ugyanis, élén D. EnzínA- val, hosszú éveken át figyelmen kívül hagyta a pártélet lenini normáit. 1959 augusztusában azonban a Méxikói Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma, az, egészséges erők követelésére," egy sor határozatot hozott a párton belüli helyzet normalizálására. Megszüntették a főtitkári tisztséget, s helyette kollektív szervet létesítettek, a központi bizottság titkárságát. Ekkor választották Ar- noldo Martinez Verdug-ot, a kipróbált kommunista vezetőt a párt első titkárává. A néhány hónap múlva megtartott XIII. kongresszus fontos határozatokat hozott a párt marxi—lenini alapon való megerősítésére. A három évvel később megtartott újabb kongresszusán a párt már mint megerősödött, egységes, vezetősége köré tömörült szilárd párt ülésezett. A mexikói kommunisták tiszteletreméltó elméleti munkásságot fejtenek ki, elemző módon vizsgálják a latin-amerikai fejlődés törvényszerűségeit. Mesteri módon alkalmazzák a parlamenti küzdelem formáit, s kiválóan kombinálják ezt a széles körű munkásakciókkal a tőkés kizsákmányolás ellen. FÉL ÉVSZÁZADOS jubileumán forró testvéri jó kívánságainkat tolmácsoljuk mexikói testvérpártunk további sikereihez, eredményes munkájához. A-«. OromiHo—Husák-taláihozó OSTRAVA: Ostravában hétfőn baráti beszélgetésre került sor Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára között. Megtárgyalták a két párt és a két ország közötti kapcsolatok és az együttműködés továbbfejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit. Szó esett ezenkívül a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmoz- / galom időszerű kérdéseiről. A megbeszélések a testvéri barátság és a szívélyesség légkörében folytak és ismét megerősítették a felek teljes» nézetazonosságát 'valam^r >•- nyi megvitatott kérdésben. , Wladyslaw Gonpulka és a kíséretében levő személyiségek az esti órákban repülőgéppel visszaérkeztek Lengyelországba. (MTI) őszi betakarítási munkákra főleg rakodásokhoz 16 fő férfi munkaerőt szerződtetünk Szerződtetünk továbbá traktorosokat erőgépiekre. Bérezés megegyezés szerint, jelentkezés írásban. 1 hónapi időtartamra bérgépeket alkalmazunk mezőgazdasági munkákra. Aranykalász Termelőszövetkezet Mezőtárkány. „Zöld expressz“ KOPPENHÁGA: Teljes erővel folyik a NATO legújabb „Zöld expressz” fedőnevei viselő hadgyakorlata Nyugat-Európában. A „Zöld expressz” célja az, hogy amerikai. angol, kanadai, olasz és luxemburgi gépesített egységeket dobjanak át légi úton és vasúton Dánia területére. A hadgyakorlatok zavartalan menetét már ez ideig is több tényező befolyásolta. Így például az irányító Bennecker tábornokról, aki a NATO közép-európai haderőinek főparancsnoka, a dán fővárosban terjesztett röplapok kiderítették. hogy valamikor a fasiszta Wehrmacht tisztje volt. (TASZSZ) i£69. szeptember 16,f kedd Már csak hétig váltható színházi bérlet a Magyar Hirdető egri kirendeltségén de. 10-től dp. 6-ig. Széchenyi u. 8. sz. Tel.: 18-49. Felvilágosítás ugyanott! A GYÖNGYÖS—DOMOSZLŰI ÄLLAMI GAZDASÁG DÍJNYERTES BORAIT A gyöngyösi szüreti napok alkalmával felállított borkóstolójában.