Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-06 / 180. szám
így látja a vezérigazgató... Ki kutassa a bútorpiacot ? — Bútor van, megfelelő szaküzlet nincs — Elvük; nagy forgalom, kis haszon Sikerek és gondok Apcon Új székházba költözött a Qualität — Újabb 388 milliós fejlesztés — 900 embernek munkahely Az apci Qualität Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat műszaki és ügyviteli dolgozói az elmúlt héten háromemeletes új székházba költöztek. Az épülettömbnek csak egy része iroda, a rangos székházban 750 személyes fehér-fekete öltözőt, fürdőt és éttermet találunk. Ezek mögött állnak a csarnokok és a műhelyek, ahol a magyar jármű-, műszer- és Az apci Qualität új székházába az elmúlt héten beköltöztek a műszaki és az ügyviteli dolgozók. Átadták a 750 fős öltözőt: fürdőt, konyhát és éttermet. A tervezők a könnyűfémöntöde további 388 millió forintos fejlesztésén dolgoznak. (Kiss János felvétele). Az utóbbi hetekben gyakran szerepel a napilapok hasábjain a bútortéma. Miért drága a bútor? Miért szegényes a választék? Miért olyan gyenge a minőség? Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzanak el jogosan, mert évek óta nem tapasztalható jelentősebb fordulat a bútorpiacon. Talán azért, mert a bútor ma még olyan tartós fogyasztási cikk, amely a problémák ellenére is „eladja magát”, mivel kevesebb van belőle a szükségesnél? Egy biztos : a vásárlók panaszai fokozódnak, mert letörnek a műanyagpántok, kiesnek a lábak, felpúposodik a furnérlemez, nem is beszélve arról, hogy a korszerűtlen szállítás következtében a bútorok nagy része hibásan érkezik az üzletekbe. Pedig a bútorvásárlás nem olcsó mulatság. Egy valamirevaló szobagarnitúra ára egy átlagmunkás nyolc-tíz havi íizetése! Ennyi pénzért már jogosan szeretnének a vásárlók jó minőségű árut kapni, mi több, válogatni is szeretnének, hogy ki-ki a neki leginkább tetsző bútorokhoz juthasson hozzá. Az okokat keresve, az egyik legnagyobb bútoripari vállalat, a BUBIV vezérigazgatójával, dr. Lázár Lászlóval beszélgettünk a magyar bútoripar gondjairól és problémáiról. — Bemutatkozásként talán mondhatna valamit a vállalat „nacionálé” -járói? — A BUBIV hat esztendővel ezelőtt alakult, hét budapesti bútorgyár összevonásából. Az évi termelési értékünk mintegy félmilliárd forint. A Budapesti Bútoripari Vállalat (BUBIV) az országosan eladott bútorok 15 százalékát, az általunk gyártott bútortípusokból pedig a hazai piacon értékesített termékek 40 százalékát állítja elő. — Milyen bútortípusokat gyártanak? — Jelenleg tizenegy fajta komplett szobagarnitúrát készítenek gyáraink. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ezek közé tartozik a Varia és a Modul bútor is, amelyeknek húsz-harminc elhelyezési variánsa is lehetséges, akkor ez a szám megsokszorozódik. — Általában mennyit gyártanak évente egy-egy bútortípusból? — Számunkra a bútorgyárás akkor a legelőnyösebb, ha egalább négy-ötezer darabot készíthetünk egy-egy típus- sói évente. Vannak azonban >lyan, elsősorban drágább tí- susaink, amelyekből évente 100—900 garnitúra készül. — Véleménye szerint ez kielégíti az igényeket? — Nyilván nem; hogy mégem tudunk többet gyártani, íz elsősorban keserves munkaerőgondjainknak tulajdo- lítható. A BUBIV gyáraiban láromezer-háromszáz ember lolgozik. Még legalább négy- záz embert tudnánk foglalkoztatni, de nem kapunk aegfelelő munkásokat. Ha ez gy folytatódik tovább, előbb- itóbb a ma még két műszak- lan dolgozó üzemrészeket is kénytelenek leszünk egy mű- zakosra átállítani. — Miben látja a megoldást? — A vidéki iparfejlesztésen. Elsősorban olyan helye- en, ahol még találhatunk zabad munkaerőt. így került ozzánk például a Jászberé- yi Asztalosárugyár. Egerben j gyárat építünk, amelyet ömében a nálunk felesleges- s vált berendezésekkel szeriünk fel. — Más problémák is gátolják az eredményesebb termelést? — Sajnos, igen. Az össze- onás után a műszaki fejlesz- ^s nem tartott lépést a meg- övekedett igényekkel, ez ’g jele nő an befolyásolja a >vr tényezőinek alaőá.'é! Gyáregységeinkben lég n. J kevés a jól fei- t. i>, > aki és gazdasági I • rendelkeznek y, piac igényelté rugalmassággal. — Milyen a vállalat kapcsolata a kiskereskedelemmel? — Nemcsak az a baj, hogy a bútorszaküzletek — elsősorban a vidékiek — többsége kicsi és korszerűtlen, hanem az is, hogy a kiskereskedelmi tevékenység még nem jutott arra a szintre, ami gazdaságos szériagyártást tenne lehetővé. Ennek következtében ma még az ország kevés bútorszaküzleté- ben kapható gyáraink terméke. Miért? Az igazság az, hogy még mindig csak elosztás van és nem kereskedelem. A piac törvényszerűségeiről is csak beszélnek, de lényegében nem tudják megmondani, hogy mi kell a vásárlónak. A vásárlótól, ha nem kapja meg az üzletben a keresett bútorféleséget, nem kérdezi meg senki, mi az, amit keres, mire lenne igénye. Tömeggyártás pedig naponta folytatott igényfelmérés nélkül elképzelhetetlen. — ön hogy látja ma napjaink kereskedőjét? — Furcsa, de igaz, né4ha úgy érzi magát az ember, ha bemegy egy üzletbe; a kereskedő nem akar eladni neki semmit, legfeljebb azért van ott, hogy vigyázzon a bútorokra, vagy ha a vevő mégis talál valami megfelelőt, altkor kiállítja a blokkot és ezzel be is fejeződött egész tevékenysége. De vajon ezért fizetik? Ezért állították oda az üzletbe? Aligha hiszem. — A BUBIV nem folytat önálló piackutatást? — Természetesen van ilyen tevékenységünk is. Szakembereink általában havonta egyszer eljutnak az üzletek-' be. Ezek a látogatások azonban nem pótolhatják a kereskedelem folyamatosan gyűjtött napi tapasztalatait, rendszeres jelzéseit. —Mi a véleménye a bútorok áráról? — Egyes termékek ára emelkedett az elmúlt esztendőben. Ez elsősorban az alapanyag magasabb árából fakad. Mégis, örömmel mondhatom, hogy az egyetlen bútoripari vállalat voltunk, amely árengedménnyel árusította egyes termékeit. — Például? — A népszerű Varia-bú- tort három vállalat gyártja, de mi adjuk a legolcsóbban. A szériagyártás feltétele ugyanis, hogy termékeink sokak számára elérhető áron kerüljenek forgalomba. Mi a nagyobb forgalom, kis haszon elve alapján kívánunk dolgozni a jövőben is. Eddig a nyilatkozat. S hogy teljes legyen a BU- BlV-ról adott kép. dr. Lázár László vezérigazgató kiegészítésként végigkalauzol a vállalat 800 négyzetméteres bemutatótermében, ahol a kiállított 22 szobagarnitúrának naponta akad számos magyar és külföldi látogatója. A garnitúrák többsége nemcsak mutatós, a minősége ellen sem lehet különösebb kifogás. A változatossága ellen már igen. Merész formájú, a modern lakásoknak minden tekintetben , megfelelő, korszerű bútort alig-alig látni. S ami van, például a Delta asztal puffokkal, a kétszintes, nagyon praktikus gardróbszekrény, vagy az új vonalú telefonasztal — és ülőke-kombináció. arról némi malíciával jegyzi meg: nem kell a kereskedelemnek. Joggal panaszkodik a propaganda elégtelenségére, a kereskedelem rossz áruértékesítésére és gyakori érdektelenségére is. De vajon kinek panaszkodjon a vásárló? P. P tömegcikkipar számára könnyűfémöntvényt gyártanak. Rekordidő alatt Budapestről Apcra költöztették a vállalatot, pár hónap alatt berendezték az új üzemet, folyamatosan' termelnek és további 388 millió forintos program megvalósításán dolgoznak. Közvetlenül a háború előtt egészen más célra kezdték építeni az üzmet, nem is lett belőle semmi és 1965-ben megbukott a Fémtermia Vállalat is. Négy évvel ezelőtt 180 elkeseredett ember birkózott a nehézségekkel, hogy a vállalatnak jövőt, önmaguknak megélhetést harcoljanak ki. Közben a Kohó- és Gépipari Minisztérium úgy döntött, hogy a könnyűfémön tvény-gyártást Budapestiről vidékre telepítik és ezzel egyidejűleg fejlesztik az iparágat. Székesfehérvárral és országos nagy vállalatokkal vették fel az apciak a versenyt, hogy a magyar alumíniumiparnak, a könnyűfém- öntvény-gyártásnak otthont és újabb fejlődést biztosítsanak. Hazánk jelenlegi könnyűfémigénye évenként 12 ezer tonna és Apcon eddig ötezer tonnás termelésre rendezkedtek be. Főleg minek köszönhetik, hogy a hitelversenyt és az iparág fejlesztésének jogát az apciak nyerték? Matusik János, a létesítményi iroda vezetője, aki az apci beruházások felelőse, kérdésünkre azt válaszolta, hogy korábban szerény keretek között gyártottak öntvényt és a fejlesztés első ütemét rekordidő alatt megoldották. A kokillaöntöde volt az első üzem, a présöntöde az első próba és az első győzelem. Ennek egyik végét alapozták, de a másik végében már termeltek, 1967. augusztus végén határoztál? el a több mint 2100 négyzetméteres MAN-csamok építését és 1967. december végére elkészült. Apcon ma olvasztómű, présöntöde, kokillaöntöde működik, az új MAN-csar- nokban egytonnás kemencékben 700 Celsius fokon fortyog az olvasztott alumínium. De nemcsali a magyar járműipar, hanem a gépipar, a műszer- és a tömegcikkipar számára is alapvető fontosságú az apci öntvénygyártás. Hosszú lenne felsorolni, hogy az Ikarus buszokhoz, Csepel teherautókhoz, a Pannónia motorkerékpárokhoz, mosó- és hűtőgépekhez, egyéb berendezésekhez és gépekhez mennyi és hányféle könnyűfémöntvényt gyártanak Apcon. A gyors ütemű és az egész iparág számára jelentős fejlesztés feltétlenül sikert jelent, de egyidejűleg sok gondot is okoz Apcon. Az emberek nehezen tudják követni az igények gyors növekedését. Apcon ma még nincs elegendő jól képzett szakember, kevés a tapasztalat és szerszám sincs elegendő. A vezetők között sem volt teljes az összhang. Többször meg nem értés és szervezetlenség gátolta a munkát, az ötezer tonnás kapacitást nem tudták gazdaságosan kihasználni. Személyi változást határoztak el, remélhetően az új műszaki igazgató sikeresen meg fogja oldani a gyors fejlődéssel járó problémákat. A folyamatos termelés, a gépek és az évi ötezer tonnás kapacitás gazdaságos kihasználása sürgős és alapvető feladat, mert a fejlesztés második üteme az elsőnél is jelentősebb. Apc fejlesztésének második programját elfogadták, további 8300 tonnás évi öntvénygyártásra rendezkednek be. A Gazdasági Bizottság az elmúlt év novemberében hozzájárult, a bank 388 milliós hitelt folyósít. Az újabb csarnokok kiviteli terveit már készítik. A munka sürgős, mert az alumínium egyre jobban utat tör, a hazai igények után egyre több külföldi megrendelő érdeklődik a magyar könnyűfémöntvények után. Az apci üzem jelentős fejlesztése indokolttá és szükségessé teszi, hogy a kemencéket földgázzal fűtsék. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt 1971-re tervezi a gázszolgáltatást. A helyszíni bejárás megtörtént, a Qualitál megkapta a gáz használatához szükséges elvi engedélyt. Jelenleg 950 embernek ad megélhetést az apci üzem. A 388 milliós újabb fejlesztés után további 900 munkáskézre lesz szükség Apcon. F. L. 1969. augusztus 6., szerda '■/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS.SSS/S/SSSSSS//SSSSSSSSyssSS/JSSSS/SS/SSSSSSSS//SSSSSS//SSSSS/S///SS/SSS////SSW/SSS/SSSSSSSSSSS/SS/MSSSSS/fSS//SS/S////S//S/'S//SS/SS/SS//SSSSS^SSSSSSSSS — Megbukik a Ko- rodi? Ugyan, ne zümmögj ilyen marhaságot! — Tudod, hogy ve- zérlajhár, s ráadásul még agykombájn se. Tizenegy elégtelen, s év végéig csak két magyaróra. — Ú íe kis naiv! Bukott ö meg valamikor? — Az ám, de Cézár nem tanította. Kemény krapek. — Jumbó megmondta, légy nyugodt, a papája a járási kis- isten, kiballag, s egy- kettő, detronizálja Cézárt. Nyugizz: ő se a jellemtankönyvből billegett a katedrára... * * » — Parancsolj, öregem, helyezd kényelembe magad. Kényes kérdésben kereslek. No, de biztos megértesz, s hamar túl leszünk rajta. Tudod, a Kórodi Jancsi... A papája keresett meg . . . — Nézd, főnök: egy a megoldás: megbukik. Így szabályos a „játék.”. — Abban az osztályban könnyen szórod az elégtelent... — Akárcsak másutt: jogosanf — Nono, öregem, ezt azért az én feladatom megítélni. Egyszer már meg kell mondanom: túlzás, amit csinálsz! — Látogattál, ellenőriztél, éveken át nem szóltál, csak most, mert a Kórodi papa ... — Erről még beszélünk. Csengettek. * * * — Igazgató elvtárs? Szervusz, kérlek. Mi újság Jancsi körül? — Nemhiába Cézárnak gúnyolják Frankot, nem enged az istennek se. Nézd, én megteszem amit lehet, de ezzel a megszállottal nem bírok. Ha esetleg... — Jó, holnap majd megkeresem. Ha egy éve Miskát meggyőztem, ez is sikerül majd. * * * — Ugyan, Francisz- kusz, mi a túrót akarsz? Engedd át ezt a hatökröt, attól még megmarad a diplomád. Osztályfőnöke vagyok Jumbónak, de nem azért mondom: pitiáner dolog, minek erre lapot rakni. Vis major, át kell engedned, ettől még ápolhatod me- legágyi igazságideáid. Minek komplikálnád magadnak a világot? Egyébként megsúgom, Miska tavaly is engedett, pedig ő párttitkár. Mit krisztuskodsz akkor? — Ugyan, Ferikém, engedj már. Beírsz egy-két jobb jegyet, s csinálsz egy látványos „nagy” feleltetést és átmegy az a kölyök. Nem nyugodtan élünk, megvan mindenünk, becsülnek. Neked ennél is több kell. A főnök felesége megkörnyékezett, amikor a kis Marciért jött az óvodába. Én megígértem, hogy meggyúrlak. Minek neked ez a buli. Átengeded és elfelejted az egészet. — Na, Jumbó, mi lesz? — Ne maceráljatok. Ismeritek a latin mondást? A többit bízzuk az istenekre. — Vigyázz, haver, Cézár istentagadó volt... — Ne nyomd a szöveged, majd meglátjátok! * * * Feri, légy észnél, egy kis megalkuvás nem jellemkatasztrófa. Ismered magad,, végletember vagy. Gondolkodj: mit számít, ha egyszer szemet hunysz; Ez a Realitás, jókora nagybetűvel. Látod, hajlékony főnököd szűkíti a kört, látogatja óráidat, finoman torpedóz, helyi körülményekről, egyénekhez mért megítélési normákról beszél. Eddig sosem volt kifogáslistája. Na megéri? Mit gondolsz: meddig szűkülhet a kör? — Persze, de én nem vonulok vissza. Hogy nézek akkor több száz gyerek kutató, felelősségre vonó tekintetébe. Nézzek el felettük, erezzem a szótlan szemrehányást, az udvarias mosolyba rosszul bújtatott csalódást? Nem, nem, én ezekből a tekintetekből merítek erőt, nem cselekedhetek ■ másként, csak ahogy tanítottam őket. Részemről lezártam az ügyet. Finita la komédia! Jumbó olyan gyerek mint a többi, majd pótvizsgázik mint a többi! * * * — Tanár úr, bizonynyal tudja miért keresem. Igyekszem a tárgyra térni. Fél óra múlva tanácsülésem van. Addig, remélem, egyetértünk. (Micsoda póz! Lepakolod előttem az órái, hogy lássam, milyen sürgős lény vagy. Tőlem ugyan számolhatod a perceket, számomra ez már csak epilógus. Minek akkor ez a drámai indítás? Beszélj csak... beszélj, nem segítek ...) (Adod te még lejjebb is, s még az árát is megkapod. Merev vagy? Jó, van még ötlet a mellényzsebben. Oltári kellemetlen egy ember. Olyan szenvtelen ártatlansággal fixi- roz, hogy az már enyhe túlzás. No, de majd...) — Nem lehetne valahogy megoldani az átjutást? (Nem szól egy szót se, csak elém rakja a naplót. Mintha én nem tudnám. Beszél jellegtelenül, nyomja a töltőmondatokat. Eltelt 15 perc. Elég!) — Én úgy gondoltam, hogy egy hétig naponta foglalkozna vele, átgyúrnák az anyagot. , Nem ingyen gondoltam. (Ohó, lépj csak tovább. Egy-kettő, kész a sakk-matt.) — A Fehérvásri Miska is megtette tavaly. Pedig ő... — Mit mondana a többi fiú? (Nem veszem, én lépek, most jön a nagyágyú.) — Ha segít, nem leszek hálátlan, azt hiszem, megért. — Segítek, hogyne, sőt át is engedem a gyereket, ha majd felkészül a pótvizsgára. Nagyon kedves, de ez kötelesség, ezért nem jár köszönet és a többi. Megbocsát, csengettek, s most már én sietek. Viszontlátásra. * * * — Ha láttad volna a konferencián ezt a makacs, 30 éves kamaszt. Átsiklott a viták felett. Bemondta a tizenegyest, s mindenki hallgatott. A fonok? Mintha elégedetten mosolygott volna. A húzás sikerült. * * * — Na. milyen volt Cézár? — Elképzelem a Jumbó papáját. Szóval, klassz krapek az öreg. * * « — Feri, Feri, te sose nyughatsz. Egy ilyen ember feleségének lenni... # * * — Itt a kezem, Fran- ciszkusz. Hős voltál. Ugorjunk el a sarki búfelejtőbe. Én hívlak magnum áldomásra. — Ne szamárkodj, öreg bakancsos. Hős? Ugyan már egyszerűen ember és tanár vagyok. Csak ezt tehetem... Azért az áldomás jöhet ... Pécsi István