Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

/ TsMlnökök — szociálist» menedzserek A kor követelménye: az új típusú vezető Kérdőjelek — válasz nélkül „Piackutatás” Egerben Kevesebb áru és több bevétel — Szabolcsi segitség Manipuláció a pult mögött — Meddig „úr” a MÉR? Lapunk július 20-i számá­ban írtunk először a termelő­szövetkezeti elnökökről, mint szocialista menedzserekről. Az eltelt három hét alatt jó né­hány közös gazdaságban jár­tunk, gyűjtöttük a tapaszta­latokat, s folyamatosan be­számoltunk arról, hogy a ma szövetkezeti elnökei mennyi­ben felelnek meg ennek a kri­tériumnak, miként változott az elmúlt időben tevékenysé­gük, s a jövőben miként, mi­lyen módszerekkel szeretnék irányítani gazdaságukat. Nem véletlenül választot­tuk ezt a témát, hiszen az új gazdaságirányítási rendszer­ben, a megváltozott körülmé­nyek között már nem elég a régi módon gazdálkodni, irányítani. A kor új típusú, képzett, széles látókörű gaz­dasági vezetőt kíván, aki széles skálán, nagy diplomá­ciai érzékkel bonyolítja szö­vetkezetének ügyeit, s nem­csak a jelenben, de a jövőben is igyekszik minél nagyobb haszonnal vezetni vállalkozá­sát. Tágabb horizonton Nehéz összegezni a tapasz­talatokat, hiszen a „szocia­lista menedzserség” egyrészt mint vezetői magatartás, más­részt mint vezetési módszer, rendkívül sokoldalú tevé­kenységet takar, s ezért in­kább csak a főbb tendenciá­kat lehet jelezni. Az egyik legfontosabb tényező az, hogy a szövetkezeti elnökök több­sége felismerte a megváltozott körülményeket, él az új gaz­dasági mechanizmus adta le­hetőségekkel, igyekszik a gaz­dálkodást a külső és a belső adottságokhoz igazítani. Bi­zonyítja ezt, hogy ma már egyre inkább csak azt terme­lik, ami számukra gazdasá­gos, bővítik tevékenységi kö­rüket, újabb és újabb mellék­üzemágakat hoznak létre, él­nek a többcsatornás értéke­sítés lehetőségeivel, keresik, kutatják az újabb üzleti meg­oldásokat, bővítik kapcsolata­ikat a különböző vállalatok­kal. A nagyobb termés, a na­gyobb jövedelem reményében igyekeznek korszerű gépeket, korszerű módszereket alkal­mazni s felhasználják a tu­domány eredményeit. Az ma már minden szövet­kezeti elnök előtt világos, hogy a jó gazdálkodáshoz megalapozott, körültekintő és nem utolsósorban gyors gaz­dasági döntésekre is szük­ség van. Ehhez azonban fel­tétlenül szükséges a kellő in­formációk beszerzése. Csak a külső és a belső információk alapos ismeretében lehet jól dönteni s minél több az in­formáció, annál kisebb a koc­kázatvállalás mértéke. Hogy az információnak milyen je­lentőséget tulajdonít néhány közös gazdaság elnöke, arra jó példa, hogy a pétervásári Gárdonyi Tsz-ben még a FAO adatait is tanulmányozták, mielőtt döntöttek volna az épülő szarvasmarhatelep ügyében. Az új körülmények között teljesen új vonással is bővült az elnöki profil: röviden úgy fogalmazhatjuk meg — dip­lomáciai tevékenységgel. A közös gazdaságok vezetőinek egy része ma már afféle uta­zó nagykövet, aki magas szin­ten tárgyal a különböző vál­lalatok képviselőivel. Ma már nem elegendő csupán termel­ni, az árut el is kell adni, s ehhez nélkülözhetetlen a jó értelemben vett üzleti dip­lomácia. Nem közvetlen irányító A változott körülmények között természetesen irányí­tani sem lehet a régi mód­szerekkel. A szövetkezetek el­nökei a régebbi merev mód­szerek helyett ma egyre sze­lesebb körben alkalmazzák a menedzser vezetési stílust. Nem közvetlenül irányítanak, nem utasítást adnak, hanem megbízzák a szakvezetőket, egy-egy részterület irányítá­sával. Igv a beosztott veze­tő is felelős, van döntési köre s maga választhatja meg n számára leghatásosabbnak tű- ■ő módszereket. A beszélge­tések során világosan kibon­takozott, hogy az elnökök ma már nem látják célszerűnek, hogy mindennap kijárjanak a határba, ellenőrizzék a munkákat. A hetente tartan­dó vezetői megbeszéléseken megtárgyalják a soron követ­kező munkákat, tisztázzák a feladatokat s a továbbiak­ban már a szakvezető fela­data, hogy megszervezze, irá­nyítsa a rábízott munkát. Az elnök így nem közvetlen, ha­nem csupán elvi irányító. Eb­ből a módszerből az követke­zik, hogy a szakvezetők nem beosztottaknak, hanem mun­katársaknak érzik magukat, akik közösen dolgoznak egy- egy feladat megvalósításán. Ez egyáltalán nem ássa alá az elnöki tekintélyt, sőt nö­veli. Felmerült az a kérdés is, hogy az elnöknek szükséges-e szakembernek lennie. A vé­lemények szerint, ha nem is szakembernek, de a mezőgaz­daságban jártas, a gyakorlati problémákhoz is értő vezető­nek kell lennie mindenkép­pen. Elsősorban azonban nem az a lényeg, hogy mindenben tudjon szakmai tanácsot ad­ni, hanem az, hogy átfogó­an irányítsa a gazdaságot. Gátló tényezők Érdemes megemlíteni azt is, hogy milyen akadályok­kal kell megküzdeni a ma szövetkezeti elnökének, he­lyesebben melyek azok a kö­rülmények, amelyek gátolják menedzserré válásában. A nagyobb gazdaságok az új gazdasági mechanizmusban elég számottevő előnyre tet­tek szert a kis termelőszö­vetkezetekkel szemben. Job­ban, gyorsabban tudnak al­kalmazkodni a mai igények­hez, nagyobb árukészlettel rendelkeznek, jobbak az anyagi lehetőségeik s a vál­lalatok is szívesebben kere­sik velük a kapcsolatokat. S bár a kis szövetkezetek­ben is szükség van az új tí­pusú vezetőkre, mégis nehe­zen alakulhatnak ki mened­zserek, éppen a kisebb lehe­tőségek folytán. Az új gazdaságirányítási rendszer feltétlenül szaba­dabb lehetőségeket hozott, azonban a bürokrácia, a ké­sedelmes ügyintézés, túlzott aggályoskodás még mindig érezteti hatását. így esett el igen jó, külkereskedelmi szer­ződéstől a hevesi Rákóczi és még néhány más szövetkezet, így húzódik a dán—magyar kooperációban tervezett po­ritó üzem létrehozása is. Saj­nos a jelenlegi hitelpolitika kötöttségeit még az elnöki, ha úgy tetszik menedzseri ta- leményesség sem képes sok­szor feloldani. A külső okokon kívül sok esetben nehézséget okoz az is, hogy a tagság még min­dig a régi vezetőben látja az ideált, s nehezen értik meg, hogy az elnöknek nincs ideje, napjában ötször is kint járni a határban. Gátló té­nyezőként lehet még azt is említeni, hogy néhány szö­vetkezetben még mindig ke­vés a képzett szakember, ke­vés a szakmunkás s általában nincsenek megfelelő közép­vezetők. Pedig a régi, római mondás is azt tartja, hogy az a jó hadvezér, aki jó vezér­kart választ magának. S nem utolsósorban érdemes megem­líteni: a mai elnökök még in­kább ösztönös, mint tudatos menedzserek. Ez nem az ő hibáiuk, a korszerű vezető- képzés még napjainkban kezd szervezett formát ölteni. Pe­dig a vezetés, amíg régebben inkább művészet volt, addig manapság már egyre inkább tudomány. Persze az Is biztos, hogy nem szabad türelmetlennek lenni, mindössze az egészsé­ges türelmetlenségnek van helye. Maguk a gazdasági kö rülmények is állandóan vál­toznak, fejlődnek s talán ez mondható el a ma „fél me­nedzsereiről" is. Az elnö­kök zömében megvan a ké­pesség, hogy valóban korsze­rű, modern vezetőkké válja­nak, ha nem is egyik perc­ről a másikra. Maga a mened ­zseri „portré” is sok olyan vo­nással bővül, amire ma még gondolni sem tudunk. S az is biztos, hogy a későbbi években a stafétabotot még tudatosabb, még korszerűbb vezetők veszik majd át. Kaposi Levente Júliusban szerepelt leg­utóbb az Egri Városi Tanács végrehajtó bizottsági ülésé­nek napirendjén a megye- székhely piacának helyzete, s a napokban a testület ismét foglalkozott ezzel a témával. Mintegy bizonyítva, hogy a piac helyzete — a napi fel­hozatal, az árak alakulása — kulcsfontosságú a város és a nagy számmal idelátogató ha­zai és külföldi turisták ellá­tásában, s nem lehet figyel­men kívül hagyni a gyakori észrevételeket a helytelen nyitvatartási időről, a ma­gánkereskedők indokolatla­nul magas árszintjéről és ál­talában arról, hogy a piac kö­rül nincs minden rendjén ... o o o o A piac fő funkciója a zöld- ség-gyümölcs-ellátás. A Me­zőgazdasági Értékesítő Köz­pont szállítja a zöldség 60, a gyümölcs 55 százalékát, a tsz-felhozatal alig több 15 százaléknál és a többi részt a magántermelők és magánke­reskedők biztosítják. A MÉK a piacon kilenc pavilont, a város különböző részében kilenc zöldségboltot üzemel­tet. Ez monopolhelyzetet biz­tosít számára mind a piacon, mind a városi üzlethálózat­ban. Az év első hat hónapjában a vállalat mintegy ötezer q zöldséget és gyümölcsöt adott el Egerben. A kedvezőtlen tárolási helyzet, a késői kita­vaszodás ellenére kielégítő volt a kínálat. A primőröket a MÉK import útján is igyeke­zett biztosítani. Egy hónapon keresztül román, bolgár irr» portparadicsomot, hetente két alkalommal jugoszláv szőlőt hozott forgalomba. Sa­látából, zöldhagymából a fő- városssal egy időben Eger piacán is megkezdődött az árusítás, zöldpaprikából a megjelenéstől kezdve bizto­sítani tudták a folyamatos ellátást. Ha az ország más piacaihoz — Vas, Veszprém, Zala megyét véve alapul — hasonlítjuk az árakat, az eredmény Eger­re nézve hízelgő. Látszólag kedvező tehát a helyzet, ám mégsem lehetünk nyugodtak. Ha az árakat például a me­gye másik két városának piacaihoz hasonlítjuk, más az eredmény: Gyöngyös és Hat­van piaca lényegesen olcsóbb az egrinél! Májusban a sár­garépa Egerben 14,60, Gyön­gyösön 12,70 és Hatvanban 12,30 forintba került. A salá­ta ugyanilyen sorrendben 7,20, 5,70 és 5,20, a zöldhagy­ma 17, 5 és 8 forint volt. Jo­gosan kifogásolták az egriek, hogy délután csak magánke­reskedőknél tudtak vásárolni. A vb-ülésen szereplő jelen­tés és a hozzászólások is fog­lalkoztak azzal, hogy a vál­lalati boltvezetők áruikat a piacon átadják a magánke­reskedőknek. A pult mögötti manipulációnak természete­sen a vásárló látta kárát... Mindössze a boltvezetők el­len kezdeményeztek fegyelmi felelősségre vonást! A nyil­vánvaló üzérkedésért ez ne­vetséges retorzió! o o o o Érthetetlen módon, pontosan a legforgalmasabb időszakok­ban és délután a vállalati elárusítók a csarnokban zár­va tartanak, s ilyenkor a ma­gántermelők és magánkeres­kedők „diktálnak”. Azt már lapunkban is bebizonyítot­tuk, több alkalommal isj milyen nagy a különbség a vállalati és a magánárusok árai között. Egyetlen számot említenénk: annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest az idei félévben közel kétezer mázsával kevesebb árut ér­tékesítettek az egyéni és ter­melőszövetkezeti eladók, be­vételük nem csökkent, ha­nem növekedett. Az tény, hogy néhány zöld­ség- és gyümölcsfélére rossz hatással volt a hűvös idó, megkésett az érésük, öe az árak aránytalan növekedését ez csak kis részben indokol * ja. o o o o A MÉK monopolhelyzetét, csak az áru mennyiségével biztosítja. Csak úgy lehetne igazán „úr” az egri piacon, ha gondoskodna az elárusító­pavilonok és zöldségboltok napi kétszeri árufeltöltésérők Ez hűtőtárolási gondokkal jár, de a fogyasztók érdeké­ben vállalni kell néha az ál­dozatokat is. Könnyebb lenne a helyze­te, ha a termelőszövetkezetek is részt vennének nagyobb arányban a piaci ellátásban. A csarnokban az egri Nagy József, a Petőfi és a Rákóczi, a nagytályai Viharsarok és a kübekházi Sarló-Kalapács tsa foglalkozik értékesítéssel. Május—áprilisban a szabad­piaci felhozatalnak mindösz- sze 18 százalékát biztosítot­ták. ugyanakkor Gyöngyösön ez az arány 30 százalékos volt. Az egri é# Eger környé­ki tsz-ek — bár tevékenysé­gük hasznos — nem tudják biztosítani a folyamatos el­látást, nem versenyképesek az árak és az áruválaszték te­kintetében. Jól jött ezért a szabolcsiak segítsége, ahon­nan három vagon burgonyát hoztak idén az egri piacra. Tavaly még rendszeresen szállítottak az egri piacra az egerszalóki, kerecsendi, me- zőszemerei tsz-ek, és Mező- keresztes környékének szö­vetkezetei. A megye szövet­kezetei megkeresik a jobban fizető salgótarjáni, miskolci és a budapesti Bosnyák téri piacokat. A megyeszékhely ellátásáért nem éreznek fe­lelősséget, ilyen irányú tevé­kenységük kizárólag a nye­reségre törekszik. A zöldség- gyümölcs-ellátás mellett a baromfi értékesítése js csök­kent, emelkedtek az árak. o o o o A város kinőtte piacát. Szűk, terjeszkedési lehetősé­ge nincs. Lehetetlen elképzel­ni, hogyan adnának helyet egy értékesítésre vállalkozó szövetkezetnek! Mi lesz ak­kor, ha a szolgáltatóház épí­tése miatt felvonulási épüle­tek és anyagok tárolására a piac jelenlegi területét is megcsonkítják? A kiszolgá­lás kulturáltságáról nem is lehetne beszélni.., A kérdőjelek régóta meg­válaszolatlanok. ★ Egyetlen megjegyzést kívá­nok még e sorok alá: a pia­ci felhozatalt tárgyaló vb- iilésről hiányoztak a legille­tékesebbek, a MÉK képvise­lői. Piltsy Elemér 1969. augusztus 10., vasárnak A hosszú szerelőcsarnokban megálltak ** a gépek. Az üvegtetőig csapó olajszag közé virágillat keveredett, valaki vörös drapé­riát, meg kanosában vizet hozott az asztalra. Negyedóra múlva a rögtönzött díszterem­ben trikóban és olajos köpenyben helyet szo­rítottak egymásnak az emberek. — Ma húsz éve államosítottuk a gyárat... Az emberek összenéztek. Csitri, babos ken­dős lányok kacsintottak, és arról beszéltek, hogy közös ebéd, meg bál lesz az ünnepség után. Az egyik öregnek az első sor lócáján könny csillant a szemében. Emlékeket tépett fel benne minden szó, minden hang. Csúnya, pokolba kívánó megjegyzéseket, fenyegetése­ket azokból az időkből, amikor a hűség és a hit mellett személyes bátorság is kellett ki­mondani: ez a gyár a miénk. Szavak röppentek a levegőbe: Államosí­táskor mindössze harmincegy néhány forintot találtunk a kasszában, most kilencvenmillió körül mozog az évi termelés ... A nyári hőségben mozdulatlanul ült. a tö­meg. Az olajjal itatott szerelőasztalok mellé diszkréten szegfücsokros lányok sorakoztak. Az igazgató név szerint szólította a veteráno­kat. Azokat a munkásokat, akik végigjárták a húsz esztendő nehéz, göröngyös, de nagyon szép útját. Az övéké volt a virág, nekik szólt a köszöntés. Azután nagyot csattant a taps. A KISZ- titkár az igazgatót köszöntötte, aki harminc­négy forinttal a kasszában magára vállalta az államosított üzem irányítását. A diszebédnél úgyszólván az öreg mun­kások beszéltek. Emlékek kergetődztek, a le­tűnt két évtized igaz történetének valameny- nyi jelentős eseménye említésre került■ Egy hetvenegynéhány esztendős nyugdíjas szólni készült, de a hang elcsuklott, és csak a poha­ra emelkedett a magasba. Búcsúzáskor még nóta hallatszott az ebéd­lőből. Valaki a kis kapuig kísért és elmesél­te, hogy a város szélén épül már az új üzem, az új gyár, ahol megünneplik majd a negyed­százados jubileumot is... D élután van. A szél alig jár a napsütés­ben, a száraz torzsák között kövér szöcskék ugrándoznak. A tó vize csendes, szinte langyosnak tűnik. Közel a tóhoz arató­gép dohog, nem messze tőle fekete barázdákat hyz a naptól szikkadt tarlóra az eke. Hűvösbe húzódva beszélgetünk, és várjuk az alkonyt. A vadőr kenyeret, szalonnát vesz elő, bicskát csattint, aztán jóízűen falatozni kezd. — Várnunk kell még. A kacsák a tarlón vannak... Bámészkodom, figyelgetem a tájat, a kö­zelben ólálkodó gólyát, a tó széli iszapból ki mászó békákat, amelyek mint a beteg em­ber, vánszorogni látszanak, majd hatalmas ugrással fejest dobják magukat a vízbe. Most már erősen alkonyodik. Az ég alja olyan, mint a rajzlap, amelyre a gyerek ki öntötte a sokszínű festéket. A nádasból han­gok hallatszanak, és kövér szúnyogok indul­nak vérszívó útra. A közeli tarlók meleg alomszagot lehelnek, az oszlopmagas kukori cából fogolycsapatot röppent fel a mezőőr kutyája. Hűvöses szél bodrozza a vizet, a környéken szélesen elterül az alkony. Magas fűzbokor ágai közé húzódom és türelmetlenül figyelem az eget, a húzni készülő kacsákat. Egyre többen vagyunk. Puskás emberek bukkannak fel a nád között, zöld gallyat tűz­nek kalapjuk mellé. Várakozás közben szú­nyogmuzsikát hallgatok, és kezem fején a ke­gyetlennel együtt szétfröccsen saját vérem is. Jönnek az első kacsák, megkezdődik a hú­zás. Először két tőkés, mint két szürke pont bukkan föl a távolban. Körözni kezdenek a tó fölött, majd gyanúsat nem sejtve, alább eresz­kednek. Itt is, ott is durrannak a puskák, és két gácsér örökre elfeledi az árpával borított tarlót. Ma kitűnő húzás van. Csapatostól jönnek a tóra a kacsák. Apró cigánykacsák, tőkések vegyesen. Kis háború kezdődik a tó körül, és mire mindent ellep a sötét., szépen kialakul a teríték. Eltelt a nap. Egy azok közül, amelyikre egy életen át érdemes emlékezni... — szi —

Next

/
Thumbnails
Contents