Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-05 / 179. szám
Augusztusi kaland Mozart: Don Juan A Magyar Tanácsköztársaság elbukott. Vérben, tragédiában bukott el, könnyben és szenvedésben, s bukását követően a íehérterror tomboló „hosszú kések'’ éjszakái a magyar történelem egyik legvéresebb és legtragikusabb időszakát teremtették meg. Az idei esztendő fél évszázados mementó ja a Tanácsköztársaság győzd mének és bukásának is. Lehet-e, szabad-e erről a hősi, kegyetlen, lenyűgözően szép, emberi lelkeket, sorokat szinte a komédia határát surolóan beszélni, szólni? Nem kegyeletsértés? Vagy történelemhamisítás? Nem jelenti-e a deheroizálás oly fokát, amely már szellemű politikai értékeink dest-múlását jelentené? Mert hangzottak el és hangzanak el efféle megjegyzések, most legutóbb Illés Béla Ég a Tisza című regényéből készült televíziós film, az Augusztusi kaland kapcsán, is. Ügy vélem; határozót® nemiméi válaszolhatok. Egy hősi korszak a nagy idők távlatából mái- „csak* hősi korszak marad az emlékezetekben és a történelemkönyvben, de valójában e korszak is megteremti a maga jellemző emberi és helyzetkomikumét, sajátos, a történelem fordulataira épülő vígjátéki szituációt. Ezek fteli,dézése, filmre vitele nem sekély esi ti a történelmi pillanatok, vagy hónapok értékét, hanem ellenkezőleg, emberközelbe hozza, — ha igényesen teszi ezt. A Tanácsköztársaság harcaiban is meg lehet és meg is kell találni a „kalandot”, e korszak egyes eseményei feldolgozhatok a szórakoztató műfaj kereteiben, — és a világért se becsüljük Se ezt a műfajt. Már egyáltalán«megnevezés is pontatlan: mintha a tragédia az unalom, a vígjáték a szórakozás fogalmával lenne egyenlő. Az azonban kétségtelen, hogy könnyebb, lazább veretű, elsősorban a cselekmény kalandosságára törekvő művek Ss ltellenek általában, a televízió képernyőjén, s ha kellenek, miért ne válasszuk e történeteket a magyar nép újabb kori történetének nemcsak véres, de sok momentumában kalandosan hősies és fintorosan derűs napjaiból? Igaz, Illés Béla regénye nem adaptációként került a képernyőre, de nem is ez volt a cél. Hanem e regény kapcsán, és alapján, Katko István közreműködésével e- korszak és e regény egy érdekes, derűs és kalandos, ám ezekkel együtt is kiérezhe- tően tragikus eseménye rajzolódott ki Kazán István korántsem egyenletes, helyen- kint bizony elkapkodott rendezésében. S hogy e tévéfilm nem lett jobb, mint ahogy lehetett volna pedig, abban része van Szabó Gyulának, aki meglehetősen feszélyezet- ten mozgott szerepében; hogy mégis kellemes estét okozott, az viszont Kálmán György könnyedén fesztelen, magabiztosan komédiázó, de nem komédiás alakításának köszönhető. S talán még egy megjegyzést: az utóbbi időben komolyan aggódtam a Magyar Televízióért. Nincs pénzük. S ez nagy baj. Erre kell gondolnom mert például az Augusztusi kaland szobadíszletei oly sivárak és olyannyira „díszletek'’ voltak, hogy minden percben azon aggódtam — például a pénzhamisítók kihallgatása idején —. hogy egy erősebb hang és összedől minden. És ez a szegényesség nem az első, és félő, hogy nem is az utolsó eset. .Vagy inkább az1 igényesség hiánya ebben a ludas? (gyurkó) ★ Mozart muzsikájának hívei hálásak lehetnek a televíziónak, hogy az Aíx en Proven- ce-i Fesztivál kitűnő Don Jüan-előadását láthatták és hallhatták. A szabadtéri játék külsőségei — a nézőtér és a széles távlatokat nyitó díszletek — nem vonták el a figyelmet az igazi élvezettől, a moztfrd dallamvilágtól és attól az életszemlélettől, amely a Don Juan zeneköltőjét mindenki mástól megkülönbözteti. A párizsi szimfonikus zenekart vezénylő Georges Semkov már a nyitánynál meggyőzte hallgatóit, hogy a mozarti muzsika minden rezdülését érzi és érzékelteti. Erre a zenei alapzatra sorakoztak fel CB zewedrámában a kiváló Mozart-énekesek* Elsősorban a férfialcal kell dicsérnünk: Hoger Soy er Don Jüanja fojtott pianóiban a szerelemre minkig kész és azért életéf its kockáztató, tarlón a kívántnál rokonszenvesebb művészi alkat, Werner Krenn Don Ottavioja nagyszerű énekes, és a színésznek is elsőrangú Donald Gramn — így együtt hárman, teremtik meg azt a légkört, amelyben az asszonyok — lányok küzdhet neb boldogságukért. Teresa Stich-Randall, Elisabeth Harwood ugyancsak jeles Mozart-énekesek és 'Anna Mária Miranda Zerli- nája bájosan áll a Don Juan okozta drámai história közepén. A riporter gyakran és jó ütemben tekintett le az orchesterbe. hogy elkapjon és Memeljen egy-egy gordonkaszólót. Hiszen ezt a muzsi- Icát minden formában ünnepelni keli, (f. «•) A címzett: MÁV Füzesabony Akik az alábbi „figyelmességért’* köszönetüket küldik, azok az elmúlt vasárnap éjszaka érkeztek Budapestről (illetőleg a Balatonról) Füzesabonyba hogy innen pontban éjfélkor a vasárnaponkénti balatoni járathoz rendszeresített fü~ zesabony—egri vonattal 0.21-kor Egerbe érkezhessenek. A 9120-as füzesabonyi-egri vonat. amelyet lényegében azért indított a MÁV, hogy vasárnaponként a magyar tepgar partjáról hazatérők időben hazaérkezhessenek, s amelynek két órán belül sehonnan, sehová más csatlakozása nines 0.15 órakor, hat perccel az egyébként valóban késő buda- pest—miskolci vonat érkezése előtt szó nélkül és valószínűleg üresen Egerbe távozott. Hogy mindebben mi a figyelmesség? Természetesen nem lehet más, mint ’az, hogy a füzesabonyi állomáson úgy vélik, a balatoni napfelkelte után nem érdektelen megtekinteni a füzesabonyi napfelkeltét is. Igazán pompás volt! így . • ö) Miért nem gondossáh? Évekkel ezelőtt egymás utáa épültek meg a szebbnél szebb játszóterek Gyöngyösön. Valóságos kultusz keletkezett akkor a gyermekekről való gondoskodás jegyében. Még ünnepélyes átadótokat is rendeztek, amelyekre kivonultak a legilletékesebb ek> ez óvodások is. Rögtön ki is próbálták a hintákat i a mászórácsokat, a homokozókat. Ma már több játszótér lehangoló látvány* -» Mi legyen a sorsuk? Hagyják-e teljesen tönkremenni azokat* nem törődve a beléjük fektetett munkával, anyaggal, pénzzel* fáradsággal, lelkesedéssel, jó szándékkal? Nagyon helytelen lenne lemondani a játszóterekről, amelyekre egyre nagyobb szükségük van a városi fiataloknak ahhoz* hogy szabadon mozogjanak, szaladgáljanak, a fejlődésükhöz szükséges erőpróbái elvégezhessék, jól érezzék magukat a körengetegbe bezárva. A játszóterek tehát nem csupán „költségvetési tételek”. A városi tanács zjezetg testületének az a terve, hogy ismét az üzemekhez, vállalatokhoz, hísz-ekhez fordul: vállaljanak i:édnökséget egy-egy játszótér fölött, hozzák rendbe és őrizzék is meg annak használhatóságát. Úgy tűnik, ez a könnyebbik része ennek a dolognak. Hadd fogalmazzunk iígy: ez a helyesebbik megqldás. Mert nem egyszerűen ‘ valamiféle pénzmegtakarítás vezeti a városi tanács illetékeseit ebben az elhatározásukban, hanem sokkal inkább az a cél, hogy a gyermekek játszási lehetőségének biztosítása így is közüggyé váljék, így is sok ember gondoskodása őrködjék felette. Bízva abban, hogy ilyen módon a megépített játszóterek meg is maradnak használható állapotban — a gyerekek örömére. (g. mól—) Operapremier a szegedi fesztiválon Megvalósult a szegedi szabadtéri játékok évek óta tervezett elképzelése, s zömmel romantikus, olasz dalművek után színre került a verista operajátszás remeke, Bizet Carmen je.'A pénteki'bemutatót megelőző érdeklődés elsősorban arra várt feleletet: vajon nem vesz-e erőt a tér speciális hangulathatása az opera fesztelenebb, oldottabb színpadi levegőjén. A díszlettervező Varga Mihály fehér alaptónusú, kisvárosi környezetre komponálta a hatalmas konstrukciót, mely méreteiben méltó folytatása a Turandot\és az Aida hagyományainak. A díszlet merészen új elképzeléseit azonban a csempésztanya szolgáltatja. A sziklás vidéktől el tellett tekinteni, hiszen a néhány méteres kövek groteszk látványt nyújtanának a templomtornyok tövében —, így ezt a felvonást ládák, gerendák, zsákok dzsungelje. valódi csempésztanya töltötte ki. Mikó András rendező pedig a 16 méteres oldalfalaktól közrezárt területen, több szinten, olykor oratóri- umszerűen mozgatta a 350 főnyi statiszta, illetve szereplőgárdát. Az előadást Roberto Benzi dirigálta, igényesen, pontosan, a tőle megszokott szenvedéllyel. A címszerepben Magyarországon először mutatkozott be felesége, Jean Rhodes, a Párizsi Nagyopera vezető szopránja, aki színé- szileg-hangilag egyaránt nagyvonalú alakítást nyújtott. Partnerei: a kanadai származású Jean Bonhomme és a román Dán Jordan- chescu szintén a mai opera,- játszás világszínvonalán álló képességeket vonultattak fel — kiváltképp előnyükre szolgált, hogy a számukra szokatlan térméretek között szerepükkel játékban is azonosulni tudtak. A mozgalmas balettjelenetek szólistája a szófiai Emilia Kirova volt, s a további szerepekben tehetséges fővárosi és szegedi énekeseket hallottunk. N. I. „Falumúzeum” Nagytályán Hobbynak indult néhány évvel ezelőtt. Egy nagytályai pedagógus, Szalai László rendszeresen gyűjtötte a község tárgy', néprajzi emlékeit. Aztán, ahogy gyűltek a dokumentumok, a népi használati tárgyak, megszületett az ötlet: legyen „falumúzeum” a községben. Az elképzelés reális, mert komoly mennyiségű anyag gyűlt össze évek során. Az anyag egyik érdekessége egy törökkori pipa, melyet szántásból vetett ki az eke. Emellett szépszámú, ma már ritkaságnak számító népi használati tárgy köti majd le a látogató figyelmét. Az összegyűjtött anyagban találhatók lakodalmas edények, csobolyók, bitók, tilók, gu- zsalyok, rokkák, gerebélyek, háromlábú lábasok. Ehhez a tárgyi anyaghoz szeretnék majd kombinálni a község történetéről összegyűjtött írásos dokumentumanyagol. melynek jó részét az egri levéltárból sikerült megszerezni. A község gazdaságtörténete iránt érdeklődő helytörténészek számára fontos adatokat nyújt majd az a könyv, mely 1869. április 24-i dátummal tájékoztat a „földterület-megoszlásról”. A gyűjtő pedagógus és a község vezetői úgy tervezik, hogy a „falumúzeum” rendezett anyagát a felszabadulás 25 éves jubileumi ünnepségsorozata alkalmával mutatják meg a látogatóknak. (I) M69. augusztus 5., kedd SZÁMOS RUDOLF: Kántor és Csupa ti Részletek egy nyomozókutya történetéből Csupati szokásos spriccere mellett üldögélt a klubban, amikor nyolc óra körül az -ügy ele les kereste. Egy óra múltán a megyeszékhelyhez legközelebb eső határőrs körzetében Kántorral együtt szállt ki az autótól. „Üjah- ban úgy mászkálnak itt maguknál a határsértők, mint egy rozoga léckerítésen a koslató kutyák” — közölte rezignáltam az őrsparancsnokkal. „Ez még csak hagyján. de mi lesz, ha felszedjük a műszaki zárat?” — válaszolt fáradtan a határőrtiszt. A határtól két kilométerre elhanyagolt, gödrös makadámút széléig vezette őket az őrsparancsnok. Idáig jutott ugyanis Szultán és Vitéz. Az út horpadásaiban megult az olvadó hó leve, és a két kutya itt feladta a nyomot. Csupati nem szerette az .ilyesmit. Szívesebben indult volna a nyomsávról, de hát azért kérették ide Kántorral, hogy kettesben próbálják meg onnan folytatni, ahol a másik kéi kutya abbahagyta. „A lehető legrosszabb, más í'u- sermunkáját helyrepofozni” — dörmögte, és az árokparton' a megroggyant hóban próbált valamilyen kezdő nyomot keresni. „Ne haragudj, főnök” — mentegetődzött segédje, Szultán gazdája —, „de olyan szépen jöttek idáig” . — Szépen? — fújt megvetően Csupati„.és a két daliásán ácsorgó kutyára sandított. Kántor halk morrarvtások- kal figyelmeztette előbb Szultánt, majd Vitézt, jobb lesz, ha tisztes távolba kotródnak tőle és nem zavarják munkáját. Csupati Kántor morgásától megértette: félre a bámészkodó műkedvelőkkel, most nem a gyakorlópályán tartózkodnak. „Vigyétek el innen ezeket, parancsolta határozottan1. Nemhiába. a kutya hasonlít gazdájára. Csupati mag is jegyezte: „Tehetetlen embernek tehetetlen a kutyája is. Ne zavarjátok a professzort... Nem volt elég, hogy a határsértőnek több mint egy óra plusz előnyt adtatok, még Kántor munkáját is hátráltatjátok”. Kántor, miután Vitézt és Szultánt elparancsolták a közeléből, határozottan nekiindult a megyeszékhelyre vezető útnak. Csupati engedélyezte a két másik kutyának és gazdáinak, hogy a kísérő határőrök mögött nyolc-tíz méterről követhetik őket. Két óra alatt tették meg a tizenkét kilométernyi utat. Kántor pihenés és habozás nélkül a városban is egyenletesen haladt és a központban épült nagyszálló személyzeti bejárója előtt állt meg. Csupati az órájára nézett. Negyed tizenkettő volt A keskeny utca a szállónál két ágra oszlott, s mintegy nagy ipszilon fogta közre a század elején épült négyeme- letes, _ szecessziós tömböt.. A szálló homlokzata és kávéházi terasza a szálló elől kezdődő sugárútra nézett, melyet az épület zárt le. A személyzeti bejáró a magas házaktól övezeti keskeny sikátorok találkozópontján volt. A földszinti bárból néha az árkádos bejáró alá kicsör- rent a cintányér és a dob ritmusa. Csupati néhány másodpercig tanácstalanul bámult a bezárt vasajtóra. Most ő volt a kicsiny csoport rangidős parancsnoka, neki kellett intézkedni. „Azonnal hívd a központi ügyeletet”. utasította végül is segédjét. „Te pedig értesítsd amíg vissza nem jön. addig tartóztassák fel. Az üzletvezetőt kereste. A portás perceken ' belül előkerítette. A bártól hívta ki a főnököt, akit Csupati maga -is évek óta ismert. „Elnézést a zavarásért” — kezdte és a tágas hall egyik sarkába húzódott, lehető legtávolabbra a portások pulttal körbekerített recepciójától. , Kántor a pult előtt várakozott és amikor a vörös hajú, cingár éjszakai hotelportás becsukta maga mögött a félkör alakú karám nyitható fedelét, kíváncsian felágaskodott és mellső praclijaival az üveg boritású lapra támaszkodott. Gyanúsan nézett farkasszemet a pult mögött a kulcsrekeszekig hátrahőkölő portással. „Mivel szolgálhatunk?” — kérdezte udvarias simulé- kony modorral az üzletvezető. Csupati legyintett, mintha nem is lenne fontos. a kerület ügyletes tisztjét” — mondta a határőr törzsőrmesternek. Csupati Kántort a szálló halijába vezette. A személyzeti bejáró előtt két katonát hagyott azzal, ha bárki , — Kinek van kulcsa a hátsó bejárathoz? — Nekem, a konyhaséfnek, az igazgatónak, egy van itt a portán, a gépésznek és a helyettesemnek. Elég népes gyülekezet — akarna be-, vagy kimenni, _ yakaragatta állát Csupati. —• Másnak nincs? — Az üzletvezető a kérdésre a vállát rándította: „Tudomásom szerint! De várjon... Józsikám! — szólt az éjszakai vezetőportáshoz és Csupatiba karolt, hogy a pulthoz vezesse a törzsőrmestert. „Hány kulcsunk van a gazdasági bejáróhoz?’’ A portás az ujjain számolta: „hat vagy hét” — öszegezte a végén. — Ki tudná nyitni most? — kérdezte Csupati az üzletvezetőt. — Hogyne!...' Józsikám, adja ide a kulcsot. — Pillanat — lépett a szállodai szobák kulcsrekeszei mellett a falon lógó táblához, és Csupati figyelmét nem kerülte el, ahogy tétova mozdulattal, bizonytalanul nyúlt a kampós szögeken lógó kulcsok felé. A 23-as számú kampó üresen állt. „Nem értem” fordult vissza tanácstalanul a portás. „Tegnap este még itt volt”. — Mindegy, akkor enge- delmével egy perc, felugróm az irodámba és hozom az enyémet — mondta mentege- tődzve az üzletvezető, miközben gyilkos pillantást vetett a portásra. Kántor .gyanakodva méregette a kopaszodó, kerek arcú, kissé elhízott férfit és feltűnés nélkül kétszer is megszimatolgatta bokatájon a nadrágját. Az iroda a félemeleti galériából nyílott. Ahogy az Üzletvezető a bordó szőnyeggel borított lépcsőt elérte, Csupati gondolt"-egyet. Kántor füléhez hajolt: „Kövesd, Ciciiii'’ — adta metsző fogai résén szívott levegővel kettőjük titkos utasítását, ami emberi nyelvre fordítva'any- nyit jelentett, hogy a követett személynek a-gazda fcíló- körzetén kívül ni»m volt szabad kerülnie és nagyon gyorsan vissza kellett térnie. (Folytatjuk)
