Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

Harckocsizok a víz alatt A harckocsizó egység vízi­bázisa kívülről úgy fest, mint egy sportlétesítmény. Példá­ul egy uszoda. Kétoldalt hosszú folyosók vezetnek a a központi fekvésű medencé­hez, jobbra-balra kisebb szo­bák nyílnak a folyosón, s az ajtók mögött szorgalmas ta­nulás. Mi a tárgya a foglalkozá­soknak? Rendkívül izgalmas téma: a harckocsik víz alatti átke­lenne jó, ha bárkit is „kiszu- perálna” az orvos, még egyetlen foglalkozás idejére sem. Ügy Összeszoktak ezek a harckocsizok — a parancs­nok, a vezető, az irányzó és a töltőkezelő —, hogy még egymás gondolatát is kita­lálják. .. Az orvos nem talál kifo­gást. A szomszédos helyiség­ben a különleges felszerelé­sük használatát, működési elvének tanulmányozását el­it* I'*’*- Ez már nem a tanmedence, hanem a „valódi” folyó. Még néhány másodperc és a harckocsi eltűnik a víz alatt... (Foto; Bleich Rudolfjl lése, még pontosabban, an­nak gyakorlása, illetve töké­letesítése, hogy a négy főből álló személyzet miképpen hagyja el harcjárművét ab­ban a feltételezett esetben, ha elárasztaná őket a víz. Egy harckocsit el is áraszt­hat a víz? Nos, igen. Előfor­dult, s a jövőben is előfor­dulhat olyan eset, hogy víz­alatti átkelés közben vala­mi rendkívüli történik, olyan helyzet alakul ki, amikor még a legkorszerűbb techni­kai biztosítással sem lehet bizonyos időn belül a folyó­mederben elakadt, a szolgá­latot felmondott harckocsit szárazra vontatni, személy­zetét biztonságba helyezni. Mi történik ebben a kriti­kus helyzetben? Aki végignézett egy foglal­kozási délelőttöt a vízibázi­son, az könnyen azt válaszol­hatja: semmi különös. ★ Az egyik szobában gondos orvosi vizsgálat folyik. Enél- kül még csak közel se me­hetnek a harckocsizok a víz alatti gyakorlás színhe­lyéhez: a medencéhez. Nem lenőr^ik a kitűnően képzett oktatók. Nagyon fontos ugyanis, hogy a harckocsi­zok alaposan ismerjék fel­szerelésüket, s ami ezzel együtt jár: bízzanak is ab­ban! Ne csak higyjék, ha­nem gyakorlatból is tudják, hogy a harckocsi víz alá ke­rülése esetén sem érheti őket semmiféle ártalom, életüket, biztonságukat szavatolja a legkorszerűbb vizalatti fel­szerelés. Kapkodástól, pánik­nak még a gondolatától is megóv például az olyasféle tudat, hogy az elárasztott harckocsiban nem öt-tíz per­cig, hanem jóval tovább is tartózkodhatnak, ténykedhet­nek, megszervezhetik a harc­jármű elhagyását, ha nincs más módja önmaguk bizton­ságba helyezésének. Amikor már minden „tisz­ta”, a négy harckocsizó úszó­nadrágra vetkőzik, s víz alat­ti készülékkel a kézben fel­sorakozik a medence partján. Egy kis „kóstolót” kell ven­niük a medencében a víz alatti tartózkodásból, a fel­tételezett medeifenéken vég­zendő munkából. Mert ilyes­mire is sor kerülhet. Azzal ugyanis, hogy a személyzet — mondjuk — elhagyta a harcjárművét, még csak fel­adata első részét végezte el. A másik, nem kevésbé fon­tos teendő az, hogy segítse­nek a búvároknak, harcko­csijuk szárazra vontatásának műszaki munkálataiban, vagy éppen maguk oldják azt meg. Például úgy, ahogyan azt most is gyakorolják. Magukra veszik tehát a felszerelést — érdekesség, hogy mindegyikhez tartozik egy piros pettyes labda is —, s a medencébe ereszked­nek. A kis labdák a víz fel­színére emelkednek, s ott le­begve mutatják: hol tartóz­kodik éppen a „gazda”, a gyakorlat végrehajtója. Az­után súlyos vontatókábel me­rül a vízbe, végén hatalmas acélhoroggal. A gyakorlás tárgya: ezt a vontatókábelt kell víz alatt eljuttatni a fel- tételezés szerint elsüllyedt, illetve megfeneklett harcko­csihoz, s ráakasztva annak vontató horgára — lehetővé tenni szárazra vontatását. Ezt kővetően a négy kato­na egy kisebb medencébe ereszkedik le. Itt egy harc­kocsi-makettet építettek be. A személyzet beszáll a ma­kettbe, az ajtó becsukódik mögöttük. Aztán elhangzik az újabb utasítás, s nyomá­ban megfelelő műszaki se­gítséggel mesterségesen elá­rasztják a harckocsit. Ez az a folyamat, amely — eset­leg — a valóságban is el­képzelhető, ám feltétlenül szükséges annak gyakorlása, ha a személyzet önerejéből kívánja elhagyni harcjármű­vét. Mintegy tizenöt perc telik el, a személyzet nyugodtan viselkedik, várják a további utasításokat, önmagukat szok­tatják hasonló állapot pánik­mentes elviseléséhez. „Most!” — hangzik a pa­rancs, s a nagymedencében levő toronytetők egyike ki­nyílik. Elsőnek a harckocsi­vezető, nyomában az irány­zó, majd a töltőkezelő kú­szik ki a nyíláson, a sort a harckocsiparancsnok zárja. Tempósan haladnak a me­dencébe vezető létrák felé, s egymásután kimásznak a szá­razra. Az ember és a tech­nika kitűnőre vizsgázott. Barkovits István Szakszervezeti kulturmunkások kitüntetése Augusztus 20. alkalmából, a Szaktanács székházában Budapesten, Virizlay Gyula, a SZOT titkára kitüntetése­ket nyújtott át a népművelés­ben kiváló eredményeket el­ért szakszervezeti tisztség- viselőknek, köztük több He­ves megyei kultúrmunkás- nak is. Az ünnepségen jelen volt Molnár János, a művelő­désügyi miniszter helyettese is. Szocialista kultúráért mi­niszteri kitüntetésben része­sült Nagy Ferenc, az SZM7 Kultúrotthon és Könyvtár igazgatója, Mező Sándor, a Bélapátfalvi Cementgyár dol­gozója, a Gárdonyi Géza Művelődési Otthon vezetője, és Libiczey Gabriella, a SZOT Mátra—Bükk vidéki Üdülési és Szanatóriumi Igazgatósá­gának dolgozója. A szakszer­vezeti kultúrmunkában kifej­tett tevékenységéért minisz­teri dicséretben részesült Ke­rékgyártó László, a MEDOSZ megyei bizottságának politi­kai munkatársa. ionfalu könyvtár Adatok az alkotmányról Ez évben ünnepeljük al­kotmányunk létrejöttének huszadik évfordulóját. Ezzel kapcsolatban érdekes né­hány olyan adatot nyilvá­nosságra hozni, amelyek ke­vésbé ismertek az olvasók előtt. A felszabadulás utáni 1947—49. években népi de­mokráciánk fejlődésében olyan történelmi forduló­pont következett be politikai és gazdasági szempontból egyaránt, hogy szükségszerű­en és reálisan felmerült az alkotmány. létrehozásának gondolata. Az új alkotmány kérdését a Magyar Dolgozók Pártja vetette fel 1948 nya­rán megjelent programnyi­latkozatában és a Magyar Függetlenségi Front helyébe lépő Magyar Függetlenségi Népfront is egyik első fel­adatának tekintette az új al­kotmány létrehozását. A Minisztertanács 1949. május 27-én kelt határozatá­val hozta létre az alkotmány- előkészítő bizottságot. E bi­zottság készítette el az alkot­mány első tervezetét, amelyet a Minisztertanács 1949. au­gusztus 5-én nyilvánosságra hozott és az ország egész te­rületén a dolgozók széles kör­ben megvitattak. A lakosság aktív részvétele merőben új jelenség volt a magyar tör­vényalkotás történetében. Az alkotmányról szóló törvény- javaslatot 1949. augusztus 10- én nyújtotta be a Miniszter- tanács. A javaslatot az or­szággyűlés politikai, valamint alkotmányjogi és közjogi bi­zottsága augusztus 12-én együttes ülésen tárgyalta meg, és kisebb jelentőségű szövegezési módosításokkal magáévá tette. Az országgyű­lésen 1949. augusztus 17- én és 18-án lefolyt vi­ta után az országgyű­lési képviselők egyhangú lel­kesedéssel fogadták el az elő­terjesztett alkotmányj avasla­tot. A alkotmányt a hivata­los lapban az 1949. évi XX. törvényként hirdették ki 1949. augusztus 20-án és az a 75. §. rendelkezéséhez ké­pest ugyanezen a napon ha­tályba lépett. ' Alkotmányunk a szocialis­ta államjogtudomány által kimunkált rendszerben épül fel, 11 fejezetből és azon be­lül 71 §-ból áll. Népünk az emlékezés és az alkotó munka jegyében ké­szül a felszabadulás negyed­százados évfordulójára. Hu­szonöt év alatt páratlanul nagy gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás történt hazánkban. A művelt nép eszménye, amelyet legjobbjaink régtől óhajtottak, a kulturális for­radalom hatására először vá­lik valósággá történelmünk folyamán. A városi és a falu­si életforma közötti különb­ség csökkentése, a falvak, különösen a kis települések kulturális lehetőségeinek ja­vítása azonban még igen nagy erőfeszítéseket követel. Valamennyi dolgozó ember számára meg kell teremteni a művelődés, a tájékozódás és az aktív társadalmi közélet lehetőségét. Ez egyre sürge­tőbb,' a gazdasági és a társa­dalmi fejlődés gyorsításához is nélkülözhetetlen tenniva­lónk. Az Országos Népművelési Tanácsban részt vevő szer­vek felhívással fordulnak a tanácsokhoz, a szakszervezeti bizottságokhoz, a KISZ alap­szervezetekhez, a népfrontbi­zottságokhoz, a nőtanácsok­hoz, a különböző szövetkeze­tekhez és az üzemekhez: — Fogjon össze a falu lakossá­ga, munkások, parasztok, értel­miségiek, valamennyi társadal­mi szervezet a művelődési lehető­ségek növelése érdekében! — örökítsük meg felszabaduld sunk huszonötödik évfordulóját száz faluban új könyvtár létesí­tésével! — Segítse minden szervezet a száz könyvtár létrehozását, lehe­tőségeinek megfelelően tervvel, építőanyaggal, munkával! Meggyőződésünk, hogy e könyvtarak létrehozása olyan cél, amelyért érdemes össze­fogni és amely a legméltób­ban teszi emlékezetessé a fel- szabadulás évfordulóját. Az Országos Népművelési Tanácsban részt vevő álla­mi és társadalmi szervezetek azzal is segíteni kívánják e terv megvalósulását, hogy az 1970-ben e felhívás nyomán létesülő könyvtárak berende­zését és felszerelését (könyv- állomány, televízió, rádió, magnetofon, bútorzat stb.) jelentős összeggel segítik. Az újonnan létesített, a működé­si követelményeknek meg­felelő intézmények emlék­plakettet és oklevelet kapnak és nevükben is viselhetik a „Felszabadulási emlékkönyv- tár” megjelölést. A megyei népművelési ta­nácsok ezért 1989. december 15-ig küldjék meg az ONT titkárságának azoknak a fal­vaknak a nevét, ahol a fel- szabadulás huszonötödik év­fordulójának évében e felhí­vásra klubkönyvtárat kíván­nak létrehozni. Budapest, 1969. augusztus 20. Országos Népművelési Tanács A törzs vénei. Nyugdíjasok. Tegnapi építők, l^ik átadták helyüket az utánuk következőknek; kiknek munkájuk nyo­ma mindenütt fellelhető; kiknek tanácsaira gyakran még ma is szükség van, s tapasztalataik nem nélkülözhetők. Éle­tük, problémáik a megérdemelt pihenés éveiben is egész tár­sadalmunk ügye-gondja. A törzs vénei. Nyugdíjasok.' Róluk szólunk itt, minden­napi életükről, gondjaikat felvillantva. „...amíg az ember erős, egészséges!" „Letapostam hatvanhárom évet, harmadik esztendeje vagyok nyugdíjban. Emlékszem, az első hónapokban minden reggel felébredtem, s volt, hogy a gyárkapuig elmentem, az­tán jutott eszembe... mikor rám köszöntek. „Aludjon még, Áron bácsi... !” Dehogy tudtam én aludni. Ha fúj a gyár, a lábaim most is indulni akarnak. Ugye, negyvenöt esztendőt nyomtam le. Nehéz megszokni, hogy már nem kell menni Nagy dolog az, ha dolgozhat az ember, amíg erős, egészséges.” Egy nyugdíjas őszinte szavai ezek. Nem tudta, mit csináljon hosszú évtizedeken át munkához szokott kezével. Még bírta volna a munkát, nem érezte öregnek, gyengének magát. De elérte a törvényben előírt korhatárt — és nyugdíjba küld­ték. Valóban': öreg embernek számít-e az, aki betöltötte a 60-at? Ne általánosítsunk, mert az általánosítást maga az élet cáfolja meg. Az ember öregségét nem a betöltött évek száma, nem kora, hanem szervezetének tényleges állapota jelzi. Hány és hány hatvanon túli ember életlendülete, mun­kabírása nagyobb, mint sok negyvenesé. S hány olyan „öreg” van, ki szellemi frissességével a nála több évtizeddel fiata­labbakat megszégyeníti. Sokan, kik még erősnek, egészségesnek érzik magukat, szívesen maradnának munkahelyükön nyugdíjazás után is. Ám rendszerint nincs rájuk szükség. A Finomszerelvénygyár mintegy 200 nyugdíjasa közül csak tízet alkalmaznak havi 500-ért; de máshol sem szívderítőbb az arány. Kevesen ta­lálnak olyan elfoglaltságot, amely kitölti megr.övekedett szabad idejüket, amely védelmet nyújt a magány, a 'fölösle­gessé válás érzése ellen. Többnyire ebbe öregszenek és be­tegszenek bele. Kötelékek és kapcsolatok „Kedvesen búcsúztattak bennünket, volt beszéd, zöld­nyakú üvegeket bontottak meg konyakot. Azt mondták, szá­mítanak ránk, a tanácsainkra, a tapasztalatainkra, bármikor kopogtathatunk, mindig szívesen fogadnak. Az emberi köte­lékek és kapcsolatok nem szakadhatnak szét. Én hittem is az ünnepi szavaknak, be-bejárogattam volt helyemre. Most már nem teszem. Átnéznek rajiam...” „Meghívtak vállalati ünnepségekre. Egyszer hallottam, azt mondják rám: az öreg is eljött potyázni! Azóta hiába hívnak, nem megyek.” A munkahely végleges elhagyásával meggyengülnek, sőt, szét is szakadnak azok a kapcsolatok, kötelékek, amelyeket % közös munka, a-közös szándék, törekvés alakított ki kfe 4 harmadik lönböző korú, beosztású és képzettségű emberek között. A volt munkatárs, a kedves kolléga lassan csak ismerős lesz, régi tevékeny érdeklődését is puszta kíváncsiskodásnak tart­ják. S a régi kapcsolatok helyébe már nem szövődnek újak. Az idős ember mind zárkózottabb, érzékenyebb, kevésbé al­kalmazkodó; ezt sokan nem értik, eltávolodnak. .Fogyatkozik a barátok száma. Egy 68 éves nyugdíjastól kérdeztem meg, hány „lelki” jóbarátja van. „Egy sincs — mondotta —, mind maghaltak, elköltöztek a föld alá.” A szerzett műveltség, a korábban kialakított társasági élet, a közös szórakozások megóvják az embert az elszigete­lődéstől. Ám sokan megkeseredett emberekké válnak, nem találnak tartalmat adó elfoglaltságot, életüket céltalannak látják — főként az egyedül élő nyugdíjasok. Vannak elége­dettek, másoknak a gyermekeik is csalódást okoznak. 65 éves, volt könyvelő. Feleségével együtt idős korára lett nagy természetimádó, sokat utaznak, kirándulnak.. (Most már erre is jut idő!) Széles baráti kapcsolatot tartanak fenn, rendszeresen összejárnak kártyázni, könyveket cserélni. Gyakran elmennek színházba vagy moziba. 67 éves tisztviselő. Egy hónap alatt csak a fia látogatta! meg. Korábban igen barátkozó ember volt. Most még a szom­szédokat is kerüli. „Még azt hiszik, kérni akarok valamit” —• mondta. Idős házaspár, együtt öregedtek meg: a férfi 63, a nő 59 éves. Megelégedettek, harmadik életkorukat „ideálisnak” tartják. Két felnőtt gyermekük van, mindkettőnek saját há­za, de ők hallani se akarnak az összeköltözésről. „Nem le­szünk terhére senkinek” — mondták. 56 éves asszony, három felnőtt gyermeke van. Férjétől 20 évi házasság után elvált, azóta dolgozott, gyermekeit egyedül nevelte. Nyugdíjaztatása után egy évvel, engedve a sok kérésnek, egyik leányához költözött. Házát, ingóságait pénzzé tette, felét takarékba rakta, másik felét egyenlő arányban gyermekei között osztotta szét. Pár hónap múlva leánya szemére vetette, miért nem kaphatott ő többet az örökségből, hiszen nála lakik. Az asszony másik leányához, majd fiához költözött, ám egyik helyen sem lehetett nyugodt maradása, mert szeretetet, megbecsülést r.em kapott. Most egy volt munkatársnőjénél lakik és elégedett. Valóban időmiliiomosok Azt szoktuk mondani: a nyugdíjasok „időmilliomosok”, semmi nem köti őket, senki nem parancsol nekik, azt csi­nálhatják, amit akarnak és addig, ameddig tetszik. Ezt a té­ves nézetet sürgősen korrigálni kell. Gondoljunk csak a ház­tartást vezető, unokákat nevelő nyugdíjas asszonyokra. Feláldozzák szabad idejüket, hogy a fiatalok kedvükre szó­rakozhassanak. Talál-e magának unalmat űző, az életnek valamelyest értelmet adó elfoalaltságot, a nyugdíjas? Megtalálja-e helyét. bele tud-e illeszkedni — különösebb lelki megrázkódtatások nékül — új életébe? Sokuknak korábbi életszakaszukban nem volt lehetősé­gük, hogy aktív kulturális életet éljenek. Színház, mozi, ol­vasás, utazás? „Amíg dolgoztunk, nem volt rá időnk” — mondják. S legtöbben éppen idős korukban kezdenek rend­szeresen moziba járni, olvasni, vagy utazni. Természetesen csak azok, akiknek anyagi helyzete erre lehetőséget enged. Találkoztam számtalan esettel, hogy éppen az anyagiak akadályozzák a kulturális igények kielégítését. Az alacsony jövedelműek nem engedhetnek meg maguknak semmi luxust, mert a kevés nyugdíjból megélhetésükre is szűkösen futja Egy 68 éves férfi panaszolta keserűen: havi 650 forintból má­sodmagával tengődik, moziba, színházba sose megy, nincs televíziója, de rádiója sem, egyetlen újságra előfizetni nem bír. Egyre nagyobb szerephez jutnak a nyugdíjasok kulturá­lis 'tevékenységének szervezett formái. Egerben a volt köz­ponti szakszervezeti könyvtár helyiségeiben rendeztek be klubot az idős embereknek. A berendezése szegényes, ko­pott és igénytelen, ennek ellenére sokan második otthonuk­nak tartják. Van itt pár ócska társasjáték, rádió, televízió, újságok, folyóiratok, képeslapok, s néhány pakli kártya, hogy lagalább ultizni tudjanak. És vannak nyugdíjas klubok másutt is, sokkal lakájosab- bák, otthonosabbak, mint a sivár egri. E klubok sokoldalú tevékenységükkel lehetőséget nyújtanak a szabad idő tar­talmas kihasználására, tudományterjesztő előadások prog­ramjaival. Akiknek a nyugdíj — csak kegydíj! A nyugdíjazással sokak életében új, sajátos problémák­kal teli szakasz kezdődik. Sokan évekkel előbb készülnek rá. Ismerek olyan házaspárt, amely az utóbbi tíz év alatt je­lentős pénzösszeget tett félre, háztartási gépeket vásárolt, megjavittatta bútorait, kifesttette a lakást, hogy a megérde­melt pihenés éveiben valóban pihenhessenek. Erre nem mindenki képes maradéktalanul. Sokakat a nyugdíjazás a társadalmi lét peremére taszít, örökös gondokba, szegénységbe kényszerít. Itt most csak a minimális és kisnyugdíjakról beszélünk.' Azokról a nyugdíjasokról, akik még álláshoz sem jutnak, akik még a havi 500 áldásaiban sem részesedhetnek. Lépjünk vissza az egri nyugdíjasok klubjába. A klubta­gok lajstromában alig lelni olyan nyugdíjra, amelyik négy számjegyű. Kevés az 1000 forint feletti, a többség mind alatta van a bűvös számnak, 500—700 körül mozognak. „Ez kérem, nem nyugdíj, csak kegydíj! Egyedül álló embernek is gond megélni belőle” — mondják, s ez így igaz. Idős, borotvált fejű férfi. Rezzenetlen arccal magyaráz. 708 forinttal küldték nyugdíjba. Azóta kétszer emelték ezU az összeget, s most már 814 forintot kap. — „Az árakat hányszor emelték, kérem...?!” Pataky DezsA '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents