Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
de nem kapkodni! Ma Egerben: E. Dózsa—MTK vízilabdamérkőzés Három fordulóval a vízilabda-bajnokság befejezése előtt már eldőltnek látszik az el$ő hely sorsa az OSC javára, s valószínűnek látszik az is, hogy az FTC csapata lesz a második. Annál nagyobb harc folyik viszont a bronzéremért az Egri Dózsa és a Szolnoki Dózsa között. Jelenleg az egriek minimális gólkülönbséggel vezetnek (a helyezéseket nem a gólarány, hanem a gólkülönbség szabja meg), de hátra van még az MTK elleni mai találkozó, az augusztus 9-én ugyancsak Egerben lejátszásra kerülő OSC elleni rangadó, s augusztus XO-én (az utolsó fordulót egy héttel előrehozták a válogatott csapat Hungária Kupára való felkészülése miatt) Budapesten a Spartacus elleni mérkőzés. A Szolnok ma Budapesten a Spartacussal méri össze tudását, aztán a BVSC látogat el Szolnokra, majd idegenben, a Bp. Honvéd csapata lesz az utolsó ellenfél. Ha a két rivális minden hátralévő mérkőzését megnyeri, vagy egyformán veBefejeződött Hatvanban a sportvezetői tanfolyam Hatvanban június 7-e és július 26-a között alapfokú sportvezetői tanfolyamot rendezett az MTS Hatvani Járási Tanácsa. A tanfolyamon 18 hallgató vett részt, a június 26-án megtartott vizsgán 14-en jelentek meg, s valamennyien eredményesen fejezték be a tanfolyamot, heten labdarúgásban, öten kézilabdában szereztek oklevelet, továbbá sportlövészetben (»sjfasxtalitej iszben- egy^ egy réalywé vizsgázott eredményesen. A tanfolyam vezetője Mátrai László testnevelő tanár volt. Az előadásokat ár. Bandula Mihály testnevelő Bandula Mihály testnevelő- tanár, Balázs Pál, a járási tanács ' vb-elnöknelyettese és Pádár Béla a járási sport- szövetség elnöke tartotta. szít pontot — akkor a harmadik helyet kettőjük közül az szerzi meg, amelyik a hátralévő találkozókon több gólt dob! Az egriek tavasszal Budapesten simán legyőzték az MTK-t, s biztosan kell nyerniük ma délután is. Nem mindegy azonban, hogy milyen arányban! Az OSC legutóbb 10 gólt dobott az MTK-nak, s valahogy így kellene ezt csinálni Pócsi- kéknák is . .. „Támadni, de nem kapkodni" — ez legyen a jelszó! A túlzott akarás, a góüövés siettetése ugyanis sokszor megbosszulja magát. Nem muszáj mindjárt az első negyedben elpufogtatni a puskaport! A héten egyébként két napig, szerdán és csütörtökön a Szolnoki Dózsa volt az egriek edzőpartnere. A játékosok nagy örömmel üdvözölték Denk Jánost, az egriek kitűnő kapusát, aki betegsége után — egyelőre csak óvatosan — ismét elkezdte az edzéseket. Hiányzik viszont a keretből a fiatal Puskás, akit a napokban köny- nyebb kerékpárbaleset ért Az Egri Dózsa a szokott öszeállításban veszi fel a küzdelmet, az MTK várható összeállítása: Németh — Gáti, Petik — Csákány — Gere, Tuba, ölveczki. Csere: Bozó, Held. A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik és Kántor vezeti. 18.30 órakor a tartalékok találkozóját bonyolítják le. AKK A világbajnoki párosmérkőzés legtöbb játszmája nehéz manőverező, lavírozó küzdelmet hozott. Ez érthető Is, hiszen a nagy tét miatt az idegfeszültség magas fokra emlkedett, minden kockázat kétszeresen esett latba, és a lélektani tényezők kerültek előtérbe. Mondják. hogy Pet- roszjan további játék nélkül fel akarta adni a függőben maradt 9. játszmát és csak barátai unszolására próbálkozott meg annak folytatásával. Amikor sikerült pontot megszereznie, ez olyan fellendülést hozott nála, — ellenfelénél pedig feltehetően olyan depressziót, hogy a következő két játszmát megnyerte és behozta kétpontos hátrányát. Amikor viszont a 16. játszmában Petroszján hagyott ki egy viszonylag egyszerű nyerést, ismét fordult a kocka és Szpasszkij újra megszerezte a vezetést. A mérkőzés egyik legszebb játszmáját Szpasszkij lendületes támadó stílusban nyerte. Szicíliai védelem B. Szpasszkij T. Petroszján A mérkőzés 19. játszmája Moszkva, 1969. 1. e4, c5. 2. Hf3, d6. 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hf6. 5. Hc3, a6 (Az ún. Najdorf-változat.) 6. F5, Hbd7 (Szokásosabb 6.—, e6, 7. 14 és most vagy 7.—, Vb6, vagy Polu- gajevszkij lépése, 7.—, b5. Mindkettő igen bonyolult és kétélű változatokra vezet). 7. Fc4, Va5, 8. Vd2, h6 (Gyengíti a királyszárnyat. Jobb 8.—, e6 a fejlődés mégis fél folytatásával). 9. Eff6:l, Hf6: 10. 0—0—0, e«. 11. Bhel, Fe7. 12. f4, 0—0. 13. Fb3. Be8. 14. Kbl, F18. 15. g4!, Hg4: (Az áldozatot el kellett fogadni, mert fenyegetett 16. g5 a királyszárny felszakításával. Most látható sötét 8. lépésének hátránya.) 16. Vg2, Hf6. 17. Bgl, Fd7. 18. ÍS!, Kh8 (18.—, eö után meggyengül a b3—g8 átló és fenyeget adott esetben Vg6). 19. Bdfl, Vd8 (20. fe:, fe: 21 Bf6:l ellen). 20. fe:, fe: 21. e5! (A támadóerők további felvonulása érdekében újabb gyalogáldozat). 21— ,de: 22. He4ü, Hhö (Nem ment 22.—, He4:? 23. Bf8:-f!, sem 22.—, ed: 23. Hf6: és 24. Vg6 miatt) 23. V 6, ed: (23.—, Hf4-re 24. Bf4:; ef: 25. Hf3!, Vb6. 26. Bg2! nyer). 24. Hg51! sötét feladta, mert ' 24.—, hg:-re. 25. Vh5:+, Kg8. 26. Vf7+, Kh8. 27. Bf3! mattig megy. Flórián Tibor A Mátravidékl Erőmű lőterén bonyolították le a nyílt irányzé- kú kispuska 30 lövéses, összetett versenyének járási döntőit. EREDMÉNYEK: Felnőtt férficsapat: 1. Petőftbánya 996, 2. Hatvani Cukorgyár 928, 3. Apc 878 körrel. Ifjúsági fiúcsapat: 1, Petőfibánya 674. 2. R6- zsaszentmárton 619, 3. Hatvani Cukorgyár 594. Ifjúsági leánycsapat: 1. Apc 507. Felnőtt férfi egyéni: 1. Körmös 261, 2. Körmös G. 257, 3. Lénáit 253 (mind Petőfibánya). Felnőtt női egyéni: 1. Tuza Lászlóné (H. Cukorgyár) 241. Fiú ifjúsági egyéni: 1. Fáczán (Rózsaszent- márton) 254, 2. Bozó (Petőfibánya) 238. 3. Kaszás (H. Cukorgyár) 227. Ifjúsági leány egyéni: 1. Siraki 227, 2. Veres 205, 3. Molnár T. 175 (mind Apc). Légpuska-csapatverseny: i Apc 406 . 2. Hatvani MÄV 404, 3. Mátravidéki Erőmű 358. Lányok: 1. Apc 388. * Az MNK negyedik fordulóját a Mátravidéki Erőmű és a Hatvani MÁV lőterén rendezték meg. Sportpisztoly, férfi felnőtt: 1. Tálos (Aszód) 533, 2. Varga (Gyöngyös) 511, 3. Várhelyi (Gyöngyös 499. Ifjúságiak: 1. Papp (Aszód) 496, 2. Kulcsár (Aszód) 484, 3.-Krisztián (Gyöngyös) 449. t/\)VWWWVV'A'VWV/WAAAAA/VWWWVWWWWWVVV\AAAAAAAAAA/VAAAAAMAAAM/WWNAAAAAAAAAAAMAAAAAA/ Hét Tégi műsor: SZOMBAT: Vízilabda: Egri Dózsa—MTK, OB l-es mérkőzés, Eger, 17.30, Kántor, Utána a tartalékcsapatok mérkőznék. Teke: Az ,,Egri Nyár ’69” villám kúpáj Eger (sorsolás szerint) . Kézilabda: Mátra Kupa, Gyöngyös, ITSK sporttelep. VASÁRNAP: Súlyemelés: Megyei csapatbajnokság második fordulója, Eger. strandfürdő, 10 óra. Kézilabda: Mátra Kupa, Gyöngyös. ITSK sporttelep. Sí: A megyei síugró Nyári Kupa első fordulója, Gyöngyös, kitérőgyári sporttelep, 10.30 óra. Teke: Az .,Egri Nyár ’69” villámkupa, Eger (sorsolás szerint). Honvédelmi verseny: összetett honvédelmi verseny és motoros összetett honvédelmi verseny, Hatvan, Nagygombos, 8 óra. Labdarúgás: Egri Dózsa— DVTK, NB l-es mérkőzés, Eger, stadion, 17 óra. V.: Soós G. (Cscrnefalvy, Tófalvy). Előtte 15.15 órai kezdettel az Egri Dózsa II.—Slavoj Spiska Béla nemzetközi mérkőzésre kerül sor. V: Koncz. Megyei I. osztály: Recsk— Lőrinci 17, Szabó, Bervai V.— Gyöngyösoroszi 10.30, Fehér II., Gy. Vasas Izzó—Rózsaszentmár- ton 11.15, Medveczki. Heves— GYVSE 17, csere-játékvezető. Egri Spartacus—Korvin Se 10.30, Lóczi. Selyp—Apc 17, Antal. Pé- tervására—Bélapátfalva 17, Fal- csik. Petőfibánya—FVSC 17, Paksi. Megyei II. osztály. Nyugati csoport: Gyöngyöshalász—Heréd, Kisnána—Karikás SE, Kerekha- raszt—Domoszló, Hort—Ecséd. Szűcsi—Gyöngyöstarján, Adács— Nagyréde, Tárnáméra—Gagarin SE (valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik). NE VÁRJON ^ SZEPTEMBERIG i Apróhirdetés Az egri tejüzem középnyomású kazánfűtőt felvesz. Jelentkezés : az Egri Tejüzemben, Mária u. 21. sz. ___________ Á Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat jogtanácsost keres. Jogtanácsosi vizsgával rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés a vállalat személyzeti ve- i zető jenéi. Cím: Gyöngyös, Április 4. tér 4.________________ V arrónő tanulólányt szerződtet vidékről, bentlakással. Eger. Vécsey u. 16. Szállást biztosítunk térítésmentesen azoknak a 16 év feletti nőknek akik vállalatunk, nál fonó, szövő, előkészítő, kivarró, noppoló munkakörökben szeretnének és dolgozni. A betanulási időre, amely 2—8 hét, havi 800 Ft-ot fizetünk. Begyakorlás után 1500 —2500 Ft kereseti lehetőség, a teljesítménytől függően. Szabad szombat mellett a szokásos szociális juttatásokat és kedvezményeket biztosítjuk. Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben, munkanapokon. Gyapjúmosó és Szövőgyár, Budapest, XIII., Rajk László u. 70—74. Budakalász, Ságvári u. 27. Poraáz, HEV- állomásnál. A Füzesabony es Vidéke Általános Fogyasztási es Értékesítő szövetkezet Igazgatósága a Füzesabony (Sósrév malom) területén levő beton üzemébe nldcső és kútgyürü gyártásához férfi és női munkaerőt teljesítménybérezés mellett, azonnal felvesz. Jelentkezés a betonüzem vezetőjénél, vagy az ÁFÉSZ felvásárlási és Ipari osztályán. Az Egri Dohánygyár 15-től 18 éves korig, lányokat keres felvételre, fiatalkorú munkakörbe. ___________________ F érfi segédmunkást (árubehordó) felveszünk. Centrum Áruház, Eger. Éjjeliőr — porta- szolgálati munkakörbe alkalmaz idősebb férfit a Heves megyei Patyolat Vállalat. Jel entkezés: Eger, Tinódi u. 28. kisgyermekem mellé megbízható gondozónőt keresek, augusztus 15-től. Fizetés megegyezés szerint. „Pótmama” jeligére, az egri hirdetőbe. Az Éger L sz. Téglagyár, Eger. Homok út 2. férfi és női segédmunkások részére felvételt hirdet. Jő kereseti lehetőség. Munkásszállást és utazási költségtérítést biztosi- tunk. Ha sok pénzt akar keresni. munkaidő után Jöjjön az Eger. I. sz. Téglagyárhoz dolgozni. Címünk: Eger. Homol« u. 2. A 2X2. sz. Szak^ munkásképző Intézet pályázatot hirdet műszaki tanári állás betöltésére. Az állás betöltéséhez felsőfokú gépipari technikumi vagy műszaki egyetemi végzettség szükséges. A pályázat beadásának határideje augusztus 20. A további részleteket '^emélyes megbeszélés során, augusztus 15-től lehet megtudni. az intézet igazgatójától. Cím: Eger. Kertész u. i?8. Vendéglővezetőt és melléje két vezető- helyettest keresünk makiári vendéglőnkbe. Szakképzettség, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: központi irodánkban, Eger. Rottenstein köz 3.. egri fmsz. _ K isgyermek mellé 4 órára gondozót keresünk. Eger, Kolozsvári u. 3. Gyár- és Gépszerelő Vállalat kere s külföldi (NDK) szerelési munkáira gyakorlott. hegesztő és csőszerelő szakmunkásokat. Keresünk továbbá vidéki szerelési területeinkre (Ajka, Lábatlan, Almásfüzitő, Kazincbarcika stb.) | lakatos, betanított munkásokat, segédmunkásokat. 44 órás munkahetet, minden héten szabad szombatot, ingyenes munkásszállást, kedvezményes utazást biztosítunk. Jelentkezés személyesen, vagy írásban, Bp.. VI. Paulay Ede u. 52. Személyzeti főosztály. Keresünk mielőbbi belépésre helyi telepünkre egy fő motorszerelő szakmunkást es egy fő faipari technikust. Eszak-magyarországi fűrészek 2. sz. Telepe, Eger, XIII. Tárkányi út 21. sz. ______ 4 . sz. Atóközleke- dési Vállalat felvesz vízvezeték-szerelőt és segémunkásokat Kedvezményes utazást és szabad szombatod biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Eger, Lenin út 194. Műszak. ___________ Érckutató Szolgálat mátraszentimrei üzeme önálló villanyszerelőt felvesz. Fizetés kollektív szerződés szerint. Munkásszállást, külszol- gálati átalányt, föld alatti pótlékot biztosítunk. Szabad szombat. Érdeklődni: Aknai Rajmund üzemvezetőnél, Gyöngyös, Epreskert u. 10. INGATLAN Kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Eger, Attila utca 23. ______________ K ettőszobás, kony- hás, fürdőszobás, 495 négyszögöl gyümöl- csökerttel, ház, sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. Eger. XIII. kér., Egri u. 21.______________ U tcára négyablakos házrészemet eladnám. Kettő szoba, konyha, éléskamra, vízvezetékes. Szoba kivételével beköltözhetően. Gyöngyös, Bartók Béla utca 23._________ E lcserélném Kazincbarcikai, köz- pontifűtéses, főbérleti lakásomat hasonló egriért. Érdeklődni : Eger, Árpád utca 40. Szép helyen. Kál. Fő út felső 55. sz. alatti háromszobas, 2 verandás családi ház, beköltözhetően eladó. 500 négyszögöles telekkel. A telken sok mellékhelyiség, nagy pince, 4—5 hl bort termo lugas, 25 db gyümölcsfa, konyhaként és akácerdő található. Megtekinthető: aug. lő-én és 11-én, a helyszínen. Családi ház eladó. Gyöngyös. Klapka u. 3/a. Kálváriapart. ___ E ger, Mikes kelemen utca mögött, kettő házhely eladó. Érdeklődni: Rajner K. u. 14. sz.________ S zoba-konyiiás házrész eladó. Eger, Újsor u. 41. -sz._____f F riss diplomás vegyészmérnöknő. külön bejáratú: gázfűtéses, . fürdőszobás albérletet keres,- belvárosban. Válaszokat ..Igényes” jeligére, az egrif hirdetőbe.__ C P 1000-cs MB, 16 ezer' km-rel eladó. Egercsehi-bányatelep, Petőfi 31.__ F ehér Skoda MB 1000-es eladó. Megtekinthető minden délután 3-tól 6-ig, Eger, Makiári út 4. Skoda Octavia Super eladó. Tárnámé- ra, Árpád u. 45. Skoda Octavia Super megkímélt, eladó. Gyöngyös, Kos- suth u. 5. Szedmák. 6000 km-t futott 250 köbcentis Jáwa motorkerékpár eladó. Megtekinthető du. 5 órától. Eger, Újsor u. 86. sz. alatt. Jó állapotban levő Warszava eladó. Markó, Gyöngyös- orosz!. Károly-táró. Jó állapotban levő 500-as Trabant Combi eladó. Eger, Honfoglalás u. 27._______ 9 00-as Wartburg eladó. Érdeklődni: Eger, Baktai úti. volt honvédkórház, du. 14 órától. Székely. Skoda 1000 MB. 37 ezer km-rel. 63 000 -ért eladó. Eger, Csákány u. M/9.________ T átrán 125-ös motorkerékpár, kitűnő állapotban eladó. Hatvan, Tompa Mi- hály u. 15.___________ V EGYES Napokban induló csehszlovák, majd jugoszláviai autótúrához egy női és egy férfi útitársat keresek. Lövei Béla# Eger. Postafiók 151._ Japán, tranzisztoros hanglemezjátszó sürgősen eladó. Bo- gárdi László, Gyön- gyös, Adácsi u. 6. Erősítőkészülék hangszóróval együtt eladó. Érdeklődni: Czakó Terézia, Heves m. Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor U. 4. Saját írógépen kifogástalan másolást vállalok lakásomon, magánostól, vagV vállalattól. „Precíz munka” jeligére, eg- ri hirdetőbe. Szemfelszedőgép eladó. Eger, Rózsa Károly u. 2., emelet. Lengyel varrógép, NDK konyhabútor, új állapotban eladó. Megtekinthető szombaton, vasárnap, Eger. Szovjethadsereg 71. Eger és Vidéke Lakásépítő KTSZ azonnali felvételre keres gépkocsivezetőt RS-vezetőt autó-motorszerelőt, rakodó- munkást férfi és női segédmunkást. Fizetés megegyezés szerint. Eger, Csákány u. 11.. Személyzeti osztály.