Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-16 / 189. szám
A termelékenység emelésének útjai Nagy tartalék: az anyagmozgatás korszerűsítése Eszközök és módszerek m. Az Egyesült Államok üzemeiben. raktáraiban tavaly 300 vezető nélküli programvezérléses jármű szállított anyagot, alkatrészt és árut. A programvezérléses szállító járművek száma a tervek szerint jövőre eléri az ötezret az USA-ban. Ezek a pótkocsis targoncák naponta „vakon”, percnyi időveszteség nélkül teszik meg ugyanazt az ismétlődő útvonalat, teljes biztonsággal, hiszen a jármű a legkisebb akadály esetén is automatikusan leáll. S az egészben nem annyira a technika, mint inkább a magas fokú szervezéttség a meglepő. Hány üzemünkben szűnne meg a darú~. a targonca-, a tehergépkocsihiány és vele együtt a fizikai erő embertelen pazarlása, felőrlése, a nehéz cipekedés, ha az óhatatlanul naponta ismétlődő szállítási feladatokat hasonló módon végiggondolnák, rendszerbe foglalnák. Az ésszerű szállítási útvonalak kialakítása, s az eszközök pontos, menetrendszerű használata — beruházás nélkül — új kapacitásokat hozna létre. (Jelenleg a szállító berendezések kihasználási foka 50— 70 százalékos.) S ezzel nem csupán a szállítási gondok és költségek mérséklődnének, hanem mindenekelőtt a termelőmunka válna szervezettebbé, hatékonyabbá. S természetesen csökkenne a zsúfoltság, az eszközigény, a gyártás átfutási ideje. Vezető nélküli program- vezérléses targoncával, a jelek szerint, még néhány évig nem találkozhatunk üzemeinkben. De elvétve máris feltűntek a legmodernebb transzkonténerek, amelyekben a termelőtől közvetlenül a felhasználóig szállítja az árut országúton, vasúton, hajón, — átrakás, raktározás nélkül. Képzeljük el, hogy a futószalagról egyenesen a rakodólapra, s azzal együtt a transzkonténerbe kerül az áru, amelyet azután esetleg csak a tengerentúli felhasználónál vesznek újra kézbe. Ehhez azonban még nem eléggé szervezett vállalatainknál a szállítás. Hogy mást ne mondjunk: kevés helyen alkalmaztak például rakodólapokat. A Rakodólapok használata pedig transzkonténerek nélkül is kifizetődő. Ha az anyagot, félkész- vagy készterméket nyomban, ahogy elkészültek, szabványos méretű fából vagy fémből készült rapodólapra helyezik, sok felesleges munkától megkímélik a dolgozókat. Az árut ezután ugyanis már nem kell még egyszer darabonként kézbe venni, ötször, tízszer, százszor átrakni, leszámolni stb. A különféle anyagok, dobozok, üvegek légióját egymásra helyezve, 5—10 mázsás tömegben (úgynevezett egységrakományokban) emelővillás targoncákkal emelhetik a szállító járműre, a raktári polcra, viheti át onnan a feldolgozó műhelybe, üzletbe stb. így meggyorsul az áruk, anyagok körforgása, minimálisra csökken a nehéz testi munka, a szállítás, a tárolás vesztesége, egyszerűsödik az adminisztráció, javul a raktárak kihasználása stb. Mindehhez, persze, szoros 'kapcsolatot szükséges létesíteni a szállítóval, a vevővel, a közlekedési, a kereskedelmi vállalattal, hogy a rakodólapos szállítólap-lánc folyamatos legyen. Csak így élvezhetik együtt, köcsönösen a rakodólapos szállítás előnyeit. Hazánkban, sajnos. ezt még nem sokan élvezik. Pedig a feltétele adott, összesen 1,3 millió szabványos rakodólap van az országban, ebből 35 ezer csere céljaira, a közhasznú közlekedési vállalatoknál. Eddig 28 üzemet sikerült bevonni a rakodólapos szállítás teljes körű forgalmába; így például a konzerv- és üveggyárak között már teljes a lánc. (De előfordul, hogy például a vegyianyagot a Nyugati pályaudvaron a vasutasok rakják rakodólapra, s a végállomáson le is szedik róla.) Tavaly a teljes vasúti teherforgalom 0,5, a darabáru forgalom 15,8 százaléka bonyolódott rakodólapon. Ezek rendkívül alacsony arányszámok. Nyugaton pl. a darab; áruforgalom 80—90 százaléka már rakodólapos egységcsomagokban bonyolódik. Sőt, az ömlesztett áru egyré nagyobb része, a műtrágya, a gabona, stb. zsákkal együtt a rakodólapra kerül. Nálunk viszont az emberek cipeked- nek. Mert az átvevő vállalatok megjegyzés nélkül vállalják a nagyobb fuvar- és rakodási költséget, a szerződésekben nem ragaszkodnak a fizikai munkától mentesítő rakodólapok alkalmazásához. A korszerű szállítás, rakodás még sok más eszközt, formát és módszert is ismer. Az előző írásunkban a függőpályáról, a konvejerről futólag már szóltunk; folytathatnánk a felsorolás különböző futószalagokkal, targoncákkal, emelő gépekkel. A legkorszerűbb, vagy a leggazdaságosabb eszközt és módszert nem választhatjuk ki közülük ötletszerűen. Azért sem, mert gyakran különböző eszközök, módszerek kombinációja a célravezető, s azért sem, mert a szállítás a gyártás- technológia szerves része. Nem beszélhetünk korszerű gyártásról, ha elmaradott az anyagmozgatás. Az igazán korszerű gyártási folyamatoknál — a futószalagos szerelésnél, az automatizált gépsoroknál és gépláncoknál vagy az elekt- rostatikus festésnél — a szállítás, az anyagmozgatás maga is technológiai műveletté válik. Kovács József Következik: Pénz, gép, és ember. szemlélet 1 presszó nyit illáin... A parádi körzeti fogyasztási szövetkezet új presszót épített Mátraballán, mintegy 220 ezer forintos beruházással. A fiatalság és a község dolgozóinak régi kérését teljesítette ezzel a fogyasztási szövetkezet, hiszen az új presszóban egyszerre 100 ülővendég tud kulturált körülmények között szórakozni. A presszót a helyi Űj Barázda Termelőszövetkezet építette fel rövid idő alatt a szövetkezetnek. (Foto: Szabó L.) Mindennapi kenyerünk Egyezség a sütőipar és a malmok között Jó lenne már végre eldönteni, hogy mindennapi kenyerükért ki, milyen mértékben felelős. Hiszen örök téma a kenyér minősége. És még csak kinyomozni sem lehet, hogy kinek a lelkiismeretét terheli a sületlen, ragacsos kenyér, mert a sütőipar a gabonafeldolgozót szidja, a kereskedelem a pékeket, a vevő pedig a boltban mondja el a véleményét az eladóknak, akik a legjobb esetben csendberi végighallgatják a kifakadást. Ezt a „nemzeti témát” jó lenne egyszer végre levenni a napirendről. így gondolkozott a Mátra- vidéki Sütőipari Vállalat vezetősége is, amikor a közelmúltban olyan lisztet kaptak, amiből képtelenek voltak elfogadható kenyeret sütni. Szerencsére a Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat nem kérette magát, a gyenge minőségű lisztet kicserélte. A sütőipariak azóta is nagy elismeréssel emlegetik ezt a gesztust. igyon az öreg Gombos, akkor majd kitart év végéig a búzája. De a múlt héten is be volt rúgva. Utca hallatára kiabált* azzal a görcsös görbebotjával meg végigvert a menyén. Semmi sora az ilyen embernek kérvényezni. Az elnök erre nagyot nyelt. Szíve összeszorult, a ragyogóan beömlő napfény elsötétült előtte. Az utolsó padban ülő öreg Gombost nézte, aki görbe botjára támaszkodva pislogott. — Hát tényleg így volna ez, Gombos bátyám? — kérdezte az elnök. Az öreg recsegve felállt. Mint az esti szellő, nyolcvan évének susogásával beszélni kezdett: — Biz’ igaz. Vén, rongy ember vagyok. Tán még helyem sincs itt, tényleg, csakhát... — és itt elakadt a hangja, galambősz feje előrebukott. — Csakhát... — A válla megrázkódott. Leroskadt a padra, ráborult az előtte ülő Csontos János vállára. Itt az öreg menye a hatodik sorból felállt, s ment az apósához. Ott átfogta a vállát, simogotta, vigasztalta. Aztán szikrázva kihúzta magát: — Rágalom, rágalom! Nem igaz. hogy berúg, hogy engem ver. Hát egy ilyen vénség bír akkorát ütni, hogy fájjon? — Felemelte a karját, úgy fenyegetett: — Hej, Barna Ferus, megájj, Barna Ferus. De Barna Ferus csak odáig tekerte a szót, hogy az öreg Gombos kérelmére is rákerült a pirosbetús: „Nem!” '^esSSh (Creskovits László rajza) Két hónap múlva újabb közgyűlésre várakoztunk az udvaron, Sötét felhők rohantak a fejünk felett, előttünk, a földön hullott sárga levelek haldokoltak. Éreztem, hogy én is előrébb léptem egy fokot ahhoz az időhöz, ahol az öreg Gombos áll most galambősz fejével. Az elnök, meg a főagronómus társaságában beszélgettük, hogy az előző közgyűlésen milyen sajnálatos támadás érté az öregeket. Node úgy hírlik, hogy Gombos bácsi még a napi egy deci borát sem issza meg. Kíváncsiak is voltunk rá valamennyien. Kereste a tekintetem, hogy mikor döcög be az udvarra, görbe botjára támaszkodva, de nem láttam. Bizonyára késik. Éppen befelé Igyekeztünk a terembe, mikor lihegve elégünk állt az öreg Gombos legkisebb unokája és elkezdte hadarni: — Elnök bácsi, jöjjön hamar! A nagyapám... — A gyerek elharapta a szót. A közelben éppen ott álldogált Barna Ferus, gúnyosan edakiáltott: — Na mi az, tán már megint részeg az öreg? — Részeg maga — kapta fel fejét a gyerek ingerülten. — Olyan aranyos az én nagyapám, hogy az összes borát eladta. — Itt megcsavarta a gyerek az orrát, nagyot szippantott. — De most nagyon beteg. Jöjjön hamar, elnök bácsi. Az elnök megfogta a gyerek kezét, megindult. Én a fő- sisronómusra néztem, s gondolatunk találkozott: egyszerre Indultunk az elnök után. Mögénk meg az örökös kíváncsi, irigy Barna Ferus sorakozott. A kiskapuban az öreg meny« fogadott, — Már késő. Jaj, már késő. Nincs többé, apósom ..Pedig nagyon akart beszélni az elnök elvtárssal... a búzáról. Hogy nem kell neki, adják oda Barna Ferusnak. Mégis beléptünk a szobába. Az öreg az ágyon feküdt fehéren, arca kisimult, tiszta és reményteljes volt. Mikor levett kalappal kiléptünk a szobából, Barna Ferus már sehol sem volt. Szótlanul ballagtunk vissza az úton. Talpunk alatt zizegtek a lehullott falevelek, árnyékunk az úton hosszúra megnyúltan haladt előttünk. A sötét árnyék bukdácsolva úszott velünk a görcsös domboldalon, majd ismét kiegyenesedett a sima úton. A mi árnyékunk is úgy jár, ha kialszik bennünk a mi fényes napsugarunk, mint az öreg Gombosé. Végre visszaérkeztünk a közgvűlestí*embe. Hát Barna Ferus már ott ül a helyén, még mindig falfehér arccal néz ránk. Felléptünk az emelvényre. Az ein«: állva maradt, hogy bejelentse a hírt: — Tagtársak! Az öreg Gombos... eltávozott közülünk. Ez a helyzet. Most jövünk tőle. Nincs többé Gombos bácsi. Hűvös csend lett a teremben. Mintha lanyha szélfuvallat csapna át rajta, az emberek feje fölött. Mindenki elnyíló szemmel nézett fel az elnökre. Csend. Csak egy darázs zúg az ablaknál, az is addig, míg koppanva aláhull. És egyszerre egy sovány, falfehér arcú ember emelkedik fel az első padsorban. A fejek arrafelé mozdultak. Ki lehet más az első hozzászóló most is, mint Barna Ferus. Lassan, tagoltan mondta: — Tagtársak! Én azt mondom, hogy anélkül, hogy kérvényt adnának be, minden kiöregedett nyugdíjas tagunknak kezét tördelve, - adjunk a saját járandóságunk terhére egy mázsa búzát. És minden kar egyszerre nyúlladt a magasba. Az egyedi eset ezzel megoldódott, de maradt-e biztosíték arra, hogy nem ismétlődik meg és nem von-e maga után hosszadalmas vitákat, amelyekben mindkét érdekelt fél a maga igazát igyekszik megtalálni és bizonygatni — a másik t ellenében. Ezért kellene végre a „játékszabályokat” lerögzíteni, valamiféle írásbeli megállapodást kötni, amely perdöntő lenne minden kétséges esetben, A sütőipariak tehát a magasabb fórumokhoz fordultak segítségért: támogassák, a törekvését, patronálják a cégek közötti tárgyalást. Aztán kibővített pártszervezeti ülést is tartottak, amelyre meghívták a gabonások vezetőit is. Hátha a kommunisták könnyebben szót értenek egymással. Meg is állapodtak abban, hogy - a szerződéstervezetet, mint ajánlatot, mint az érdembeli' tárgyalások alapját a megye két sütőipari vállalata összeállítja és eljuttatja a feldolgozó vállalathoz. Erre is sor került. Azóta már eltelt egy kis idő. tehát előbb a sütőipariaknál érdeklődtünk: sikerül t-e tető alá hozni a szerződést? Makovinyi Dezső, műszaki vezető rövid nemmel válaszolt. Még hozzátette: rajtuk nem múlik, ők készsé- ■ gesen aláírnák már a jegyzőkönyvet. . t Dr. Csáti Ferenc, a gabonafeldolgozó vállalat igazgatója arra hivatkozott, hogy bizonyos vitás kérdés rAaradt még nyitva. Abban kellene megegyezniük, hogy milyen minőségű lisztből, milyeft arányban szállíthatna a vállalat a sütőipariaknak. A pékek már a közepes minőségű lisztet sem akarják átvenni. Akkor tehát marad a végeláthatatlan alkudozás? Nem. Dr! Csáti Ferent igazgató úgy nyilatkozott, hogy még augusztus 20-a előtt végleges formába öntik a szerződést, amihez az ésszerű kompromisszumok alapján lehet csak eljutni, Ök is hajlandók engedni az első kimondott szóból, de . ugyanilyen jóindulatot várnak a partnerüktől is. Ha valaki megkérdezné, miért ez a huzakodás, ez á feleslegesnek tűnő vita, annak kedvéért hozzáfűzhetjük ehhez az ügyhöz, hogy ma már nincs területi megkötöttség' a liszt felvásárlásában. A sütőipariak oda mennek vásárolni lisztet, ahová akarnak. Ha más megyében jobbat kapnak, mint itt, akkor azt is megvehetik. Ez a szabad mozgás készteti ‘ arra a malmokat, hogy jó minőségű árut kínáljanak és meg is tartsák a vevőt. A megszületendő szerződés tehát biztonsági alapöt ad majd mind a két érdekelt félnek, amiből — remélhetőleg — a vásárló, a lakosság is jól jár: szép, ízléses kenyeret ehet. (g. molnár) Bemutatkozás Kölnben, Brüsszelben és Frankfurtban — Micsoda pazar bútorok. Vajon melyik nyugati cég készítette’ — Egyik sem. Magyar bútorok. A Heves megyei Bútoripari Vállalat gyártja Egerben. .. E rövid párbeszéd színhelye az idei Budapesti Nemzetközi Vásár bútorpavilonja volt. Szereplői pedig: a látogatók, és az ügyeletes pavilondiszpécser. A címzés ugyan nem talált, de az elismerés a dicséret annál jobban esett a bútor készítőinek és Kormos Pálnak, a vállalat igazgatójának is... — Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a Budapesten bemutatott bútoraink nemcsak a hazai, hanem a külföldi látogatók, szakemberek tetszését is elnyerték. — Milyen bútorokat mutattak be? — A már hagyományosnak nevezhető stílbútorainkon kívül a kárpitozott, barokk, ülőgarnitúrát mutattuk be az érdeklődőknek. Ez újdonság, kevesen láttak még ilyen bútort. — Mikor kezdik el a gyártását? — A sorozatgyártásra már ez év őszén sor kerül. — Hallottuk, külföldi kiállításokra készülnek. — Igen, meghívást és lehetőséget kaptunk, hogy az őszi kölni, brüsszeli s a frankfurti vásáron kiállíthatjuk, bemutathatjuk bútorainkat. . —1 A vállalat már hosszú évek óta fáradhatatlanul tevékenykedik, próbálkozik ' a magyar bútorgyártási ipar fellendítéséért, a hazai és a külföldi bútorigények kielégítéséért. .. — Ez csak természetes is, hiszen ez a feladatunk, kötelességünk és hát a bútoripar is pénzből él. Ami a hazai igényeket illeti: 1970—71-ben jelentős fejlődés várható, és ebből nem kis részt váiíal magára az Első Bútoripari Egyesülés, amelynek a thi. vállalatunk is tagja. (A ötlét is az egrieké.) Egyre nagyobb a kereslete a különböző antik bútorainknak is. És hogy jó partnerek vagyunk, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a gépesítési programunk meg-' valósításához az ARTEX KúL kereskedelmi Vállalattól kaptunk másfél millió forintos segítséget. — k. j. — 1969. augusztus 16.. szombat
