Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

A fotoszakkörök és fotoamatőrök kívánsá­gának eleget téve, a Népújság szerkesztősége Fotózzon a Népújságnak! címmel fotópályá­zatot hirdet. A pályázaton a hivatásos fotó­riporterek és fényképészek kivételével min­denki részt vehet. A pályázat témája kötetlen. A fényképeket (méret: 13x18-tól 30x40-ig) július 15-től december 15-ig lehet beküldeni a szerkesztőség címére. Egy-egy pályázó tet­szés szerinti mennyiségben küldheti be fel­vételeit A beérkezett felvételeket szakzsüri pon­tozza, 1-től 10-ig. A zsűri által elfogadott és pontozott képeket az elért pontszám-megjelö­léssel rendszeresen közöljük a Népújságban. A pontozáshoz olvasóink segítségét is kér­jük. Olvasóink tetszésük szerint kiválaszthat­ják egy-egy hónap legjobb fotóját, s nyílt levelezőlapon közölhetik a szerkesztőséggel. A legtöbb szavazatot elért fénykép külön 10 pontot kap. A fotópályázaton mindenki nyer. A le­közölt képekért a szerkesztőség honoráriumot fizet. A fődíjakat azok nyerik, akik december 15-ig a legtöbb pontszámot gyűjtik össze. Aki jobb képet küld, aki több képet küld, aki rendszeresebben küldi fotóit'a pályázatra, esé­lyesebb a nyereményekre. Mii’M „Eg:y örült éjszaka 99 Kardos Ferenc rendező film­vígjátékot készít „Egy örült éj­szaka’’ címmel. A KÖZÉRT-üzletben bonyolódó történet főszereplői többek között Mensáros László, Szirtes Ádám, Kállai Ferenc, öze Lajos, Törőcsik Mari, Beata Krisztievics, Garas Dezső és sokan mások. Operatőr Kende János. Mensáros László és Kánya Kati a film egyik jelenetében. (MTI foto: — Friedmann Endre felv.l Michel Simon a taxi volánja mögött — Miss Afrika — Versenyfilmünk: a Falak Moszkvai telefontudósítás a filmfesztiválról L DÍJ 1 db 3800 forintos Praktica fényképezőgép IL DU 1 db 2500 forintos Sonar teleobjektív (135 mm-es) nx díj 1 db nagyitógép (1270 Ft-os) A pályázat végeredményét karácsonyi lapszámunkban közöljük. A pályázat legjohb fotóiból Egerben, Gyön­gyösön és Hatvanban kiállítást rendezünk. te. őr 'jír-- — A beküldött fényképek hátára kérjük a ne­vet és a lakcímet felírni. A képek hátára ajánlatos feljegyezni a foto címét is. A be­küldött fényképeket nem küldjük vissza. VÍGASZDÍJ: ÉGY MINI-VAKtJ A fődíjat nyert fényképeken kívül vala­mennyi foto részt vesz egy sorsolásban, ahol a szerencse dönti el, ki nyeri a vígaszdíjat a mini-vakut. Mindenki nyerhet! Július 15-től december 15-ig várjuk a pályázatra küldött fényképe­ket. A borítékra kérjük ráírni: A hatalmas Rosszija Szálló előcsarnokában a nap min­den órájában hírességek sé­tálnak, beszélgetnek. Itt bent még egymás között vannak a színészek, rende­zők, a filmvilág ismertjei — aztán még egy simítás és ki­lépnek az utcára. Ä moszk­vaiak sem különböznek a vi­lág többi embereitől: azonnal rohannak az autogramvadá­szok. Az alkalmi fotóripor­terek lelkesen örökítik meg Marcello Mastroiannit, Sophia Lorent, Gábor Mik­lóst, Ters Diopét... Egyéb­ként a szenegáli szépséget a moszkvaiak el is keresztelték „Miss Afriká”-nak, és a szí­nésznő egyben a játékfilmek zsűrijének a tagja, akárcsak a magyar Szabó István. A naponta megjelenő fesz­tivál-újság. a „Szputnyik” már többször foglalkozott a magyar filmművészettel és Kovács András filmrende­zőnkkel interjút is készített. A Szovjetunióban is elismert rendezőnk kiemelte, hogy egy-egy fesztivál mindig mérce, hiszen a világ film­terméséből válogatja ki a legjobbakat... Még akkor sem könnyű ez a feladat, ha a moszkvai filmfesztivált — és ez egyben az induló filme­ket is meghatározza — „a humanista filmművészet, a béke és barátság” jegyében rendezik meg. A világ vala­mennyi országában ismert „filmnagyhatalmak”: Olasz­ország, Franciaország, Japán, az Egyesült Államok, Len­gyelország mellett egy sor fejlődő országra is felfigyel­nek a fesztiválon, ötven or­szág jelentette be hivatalo­san részvételét és több mint harminc, egész estét betöltő játékfilmből választja ki a zsűri a legkiválóbbakat. Nagy érdeklődés előzte meg a vendéglátó Szovjet­unió versenyfilmjét, az „Ér­jük meg a hétfőt...” Az is­kolában játszódó filmet a moszkvai közönség nagy tapssal jutalmazta. Á Kreml Kongresszusi Palotájában az alkotók is végignézik, ho­gyan vizsgázik a hivatalos zsűri és a közönség előtt munkájuk. Megható kedves­séggel fogadták Michel Si­mon francia jellemszínészt. bár vele nem csupán a lég­kondicionált palotában, ha­nem az utcán is találkoztam, az egyik moszkvai taxi vo­lánja mögött!... A' szovjet fővárosban is bemutatták hí­res filmjét: Monsieur Taxi-t, és a gépkocsivezető nem min­dennapi utasának átengedte a volánt, a fotósok legna­gyobb örömére. A VI. moszkvai filmfesztivál második hetében kerül vetí­tésre a mi versenyfilmünk, a „Falak”. A sajtó nagy érdek­lődéssel várja a „beharango­zott” alkotást. Ugyancsak ezen a héten vetítik, az Apolló fellövésének előesté­jén, az amerikaiak 2000-ben, a Kozmoszban játszódó ver­senyfilmjét. A fáradhatatlan zsűrit iga­zán nem lehet irigyelni. De alig egv hét múlva mégis el kell döntenie, hogy a jó fil­mek közül melyek érdemlik meg a legjobb címet. Bán János fl lakosság segítségével: f SENKINEK NINCS útjába a gyöngyösi ócskapiac. Telje­sen kiesik a forgalomból, mégis sokan felkeresik ott, a volt zsidótemplom körüli utcácskában. Az árukínálat nagy, mindamellett szolid, bár harsány eladók is akad­nak, mint a sor szélén elhe­lyezkedő férfi is, ciki így har­sog: — Hol vannak a híres gyöngyösi vevők.!:? Nem látom a híres gyöngyösi ve­vőket...! Ilyen árut sehol nem kapnak ingyen., Itt sem... — teszi hozzá fenn­hangon, hogy az esetleges félreértéseket elkerülje. Egyelőre nincs is ilyesfajta tisztázásra szükség, mert csak egy cigánygyerek pisz­kálgatja az áruját, ponto­sabban a szürke műanyag pénztárcát — Fiacskám, ne kísértsd itt nekem az istent! Nincs ne­I ked egy tízesed, hogy meg­vegyed ezt a tárcát. Ellopni meg úgysem tudod tőlem, ötösért...? Jól van, vigyed. Ne szaggassuk tovább egy- . más szívét. Hogy ... apádnak lesz? Aztán nehogy csóréit I .pénzt tegyen bele, mert az kihull belőle — bocsátja el i vevőiét és nevetve nézi, í hosy -> gyerek kétkedve több- ! szőr is belenyúl a tárcába, I hogy meggyőződjön róla; f valóban kieshet-e belőle az ebül szerzett forint. Ez a kis vásár jótékony itatással volt az üzletmenet­té. Az alku, a kínálat élén- í feebbé vált ócskapiacszerte. — Huszonötért ezt a szok- i. nyát... ? Kedves asszonyom, i hol él maga? Nézze meg, mi­A csicseri korsó... az „őstányér"... és az abszolút félcipő lyen szép hosszú ez a szok­nya. Csicsóné összes lányá­nak kitelne belőle a mini. Odább... — Kulcs? Nem! Kedves uram, kulcs nincs ehhez a lakathoz.,. De nézze meg, milyen remek rozsdamentes acélból készült. Megszámí­tom egy tízésért. És ki tud­ja, hátha talál kulcsot is hozzá... EZ VALÖBAN NEM lehe­tetlen; lakat nélküli kulcs ugyanis legalább annyi van itt, mint kulcs nélküli lakat. Kapható még kutyalánc, régi Nők Lapja, ócska cipők, ru­hák, minden mennyiségben, a ponyvairodalom remekei és fejsze — nyél nélkül. Az ezer­féle limlom között ősi, gro­teszk anyagfigura hever. — Áh... Ez a fütyülő ka­kas. Nagyon harapnak rá a külföldiek, mert még nótát is lehet rajta fújni, — bi­zonygatja az árus és a szá­jához véve az égetett agyag­figurát, ujjait ügyesen bil- legtetve a lyukakon rázen­dít: „Nem loptam érr életem­ben ...” — Megveheti, fia­talúr, három forint csali, mert a feje le van törve. Különben még rég külföldön lenne... Nem én... a fütyü­lő kakas. Én egyelőre itt téblábolok a cserépáruk körül, mert egy zöldmázas, fehér virá­gos, csengőn-csörgő-csicseri- korsó vásárlásra biztat. De konkurrencia akad. Előttem egy tehetetlenkedő férfi rázo- gatja a korsót, tetszik neki, hogy zörög benne a cserép­golyó és ámulattal hallgat­ja, hogy régebben ez volt a falusi emberek italfridzside- re. — Most már — legyint az idős nénike, aki valamelyik közeli faluból hozhatta be portékáját — most már csak dísznek viszik leginkább. Ott­hon se ezt használjuk, inkább a szifont. Pedig nézzék csak, milyen jó a levegőjárása. A csicseri korsó nyakának két oldalán és felül valóban ide­ális a „huzat”, ahogy meg­szívja, megfújja az asszony. A cserépedény hasas oldalát tapogatva szinte érzi a hűs forrásvizet az ember, amelyet éppen akkor szedtek elő a bokor alól. — Harmincötért a magáé — fordul hozzám a néni, megsejtve a balek vevőt. Mi­kor első hallásra „veszem az árat”, meghökken. — Nem akarom és becsap­ni! Vigye el hozzá ezt a há­rom szép festett tányért, és legyen ötven forint az egész Legalább a helypénzt kifize­tem belőle. Mert olyan ha­zudósak mostanában a né­pek, hogy azt mondták; az ilyen régi korsókért, tányé­rokért „aranyat” adnak. Ma­gukon kívül meg hozzám sem szóltak hajnal óta, ___ B OLDOGAN ÁLLTAM rá az alkura, régi hódmezővá­sárhelyi fazekasmunka volt valamennyi. A zöldmázas, fehérvirágos csengőn-csörgő- csicseri lcancsómat lóbázva mentem tovább nézelődni. — Gyűjtő? — szólított meg egy szintén degeszre tömött táskás férfi. — Nem... csak afféle mű­kedvelő — válaszolok, mire elővesz a táskájából két tá­nyért. — Itt vettem a soron ... Nézze! A dátum rajta 1518. Ez mellette valószínű a mes­ter neve, de nem tudom ki­olvasni. Lehetséges, hogy ez a tányér majdnem 500 éves? — firtatja kíváncsian. Tudja mennyiért szereztem? Nem fogja elhinni: ötven forintért. Ezt a másikat meg még ol­csóbban ... Megáll bennem az ütő. Az „őstányár” színe, min­tázata valóban nem minden­napi. Pontosabban; keveset látott törökös, régiesen mo­dern és valóban szép. A má­sikat már sablonnal készítet­ték, valószínűleg későbbi időben. A férfi siet, viszi a tányérjait, én pedig vissza­fordulok az ócskasorra. „Ös- tányért” persze már nem találok, csak kínai porcelánt utánozó vázát és gipsz gyer­tyatartót, amely kerámiát „alakítana”, ha lenne képes­sége hozzá. De nincs.:, mint ahogy nekem nem volt szerencsém az „őstányér”-üzlethez. VALAMIT MÉGIS KAPOK búcsúzóul a gyöngyösi ócska­piacon: egy-két bölcsességet. Többek között azt, hogy nincs olyan szemétdomb, amely ne rejtene kincset valaki számá­ra, hogy ide csak annak ér­demes jönni, aki vevő, vagy eladó, s hogy itt mindent el lehet adni, csak meg kell várni, találni a vevőt. Mint például arra a félcipőre, amelyet egy fiatalasszony né­zeget s kéri a párját. — Nincs ennek párja, ked­ves — világosítja fel az árus. — Akkor kinek adja el? Féllábúnak? — Annak, kedves. Egyszer majd kell ez valakinek. Lát­ja, milyen ió bőrből készült. A száma is jó. 37-es. Sok ilyen láb van. S tudja, én el­képzelem, hogy ennek meg­örül valaki. Aki ezt megve­szi, mert ez olcsó is, jó is ... Dicséri az árut, pedig látja, hogy ebből most nem lesz üzlet. Kérdem tőle: mióta hordja ki ezt a cipőt ide az ócskapiacra? — Amióta árulok ... Vagy húsz éve. Elfér itt a többi­vel, s egyszer majd csak meg­veszik. Így van ez itt miná- lunk, — mutat végig a soron. A bizakodás, kérem .. az a fontos. Anélkül az ócska- piacon se megy az ember semmire. Mos1 szóljanalc hozzá... Kovács Endre Útépítés Erdőkövesden A tavaszi és az őszi nagy esőzések idején Erdőköves­den, a Dózsa György utca la­kói eddig sáros, latyakos úton közlekedhettek. Kérésükre a községi tanács elhatározta, hogy ebben az évben — mint­egy 300 méteres szakaszon — közel 50 ezer forintos anyag- költséggel megépíti az utat és a járdát. Az utca lakói pedig — ki-ki a saját portája előtt —vállalkoztak az út- és jár­daépítés kivitelezési munká­latainak elvégzésére. A Heves megyei Vas és Fémipari Vállalat felvesz nyári szünidőre 8 órás munkakörbe 16 év feletti fiúkat fizi­kai munkára. Diákok is ielentkezhet- nek. 1969. július 13,, vasárnap / i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents