Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-12 / 159. szám
Filmfórum A kacsa fél nyolckor csenget Nyugatnémet-olasz filmvígjáték Alapjában véve ártatlan dolog, ha egy computer-mérnök a lakásában mindent ge- pesií. automatizálja konyháját és úgy táplálja be a kacsát sütésre a csodálatos szerkezetbe, hogy az ropogósra sülve csengessen fél nyolckor. De hogy ennek a beprogramozásnak milyen kövétkez- ményei lehetnek, azt már a tudós mérnök sem tudja kiszámítani. Ezzel az alapötlettel indul ez a vígjáték, s az már nagyon is természetes hogy csattanóinál a film alkotóinak igen komoly gondolatait fedezzük fel. Képekben is íelíokozottan igazolják a modern élet rohanó tempójának értelmetlenségét, a technikai világ nyomasztó hatását. Az idő ízekre szedése felszínessé tesz bennünket, benyomásainkat a felelületes- ségig elszínteleníti, s ezért ítéleteinket olyan tényezők befolyásolják, amelyeket nem fontoltunk meg. A filmbéli tudásnak éppen az a kálváriája, hogy mindig igazat mond, csakhogy ezek az igazak a véletlenek összejátszása folytán ellene bizonyítanak. Hiába akar teljesen ép elmével kijutni az elmegyógyintézetből, hiába hangoztatja normalitását, azt, hogy egészséges elméje diktálja a védekezést a meghurcoltatások ellen, a szakemberek felületes észlelések alapján és azokat továbbkombinálva döntenek róla, nélküle. ' Rolf Thiqle, a film rendezője a vígjátékot csak alkalomnak használja a modern élet kifigurázására. Végül is bírósági eljárás kerekedik, amelyben öszecsapnak a vélemények, a vélt és valódi igazságok. az észlelések. Azok a mozaikok, amelyekre az emberek véleményüket építgetik, itt dőlnek egymásra, s hiába vannak akták, bírói pulpitusok, hiába ágál az ügyész és hasztalan bizonyít az ügyvéd, a valóság nem másul meg: a megtörtént esetet mindenki másképp látja és ehhez a „másképphez” ragaszkodik mindenki. Heinz Rühmann egyénisége és kedélye sokszínű mondanivalót szolgál ebben a filmben. Körülötte zajlik minden. A német és az európai életforma sok-sok kérdése vetődik fel ebben a filmben, s bár nincs végleges válasz egyetlen kérdésre sem, az azonban elgondolkodtató, ahogyan a jelenségeket feltárja ez a vígjáték. Az itt-ott pikáns jelenetekkel tarkított vígjátékban hálás szerepeket kaptak még Hertha Feiler, Graziella Granate és Charles Regnier. A gépekkel téleaggatoü Világról kitűnő képeket készített Wolt Wirth operatőr. A nagy idegorvosi vizsgálat képsora elkápráztatja a nézőt. Ezt a filmet nemcsak Heinz Rühmann miatt érdemes megnézni. A vidámságon tűi töprengő gondolatokat is ébreszt bennünk. (farhas) Majakovszkijra emlékezünk ___ ( Szerda, 18.45) születésének évfordulóján. Majakovszkij forradalmár-költő és költő-forradalmár futuristaként indult a művészetben és a bolsevik párt tagjaként — alig 15 évesen — a társadalmi-politikai harcokban. Agitátor volt és költő, plakáttervező, _ filmíró és drámaíró. Csak példaként említvé: néhány év alatt, 3000 plakátot rajzolt a ROSz- TÁ-nak, — az Oroszországi Távirati Ügynökségnek. Költő még nem utazott és szavalt ennyit, mint ő — telito- rokból, ahogy egyik híres verse címében is írta. Valóban, a formájukkal, hangvételükben is mintha eleve az élő beszéd közegébe készültek volna hagyománytörő költeményei. Az atlétatermetű, érces hangú Majakovszkij százezreknek szavalta verseit, magával ragadó lendülettel. A televízió emlékműsorában a műfordító Somlyó György és a tolmócsolók, Csernus Marian, Keres Emil és Almássy Éva — néhány kevésbé ismert versének előadásán túl a forradalmár költőről is beszélgetnek. Százéves a b'écsi t Operaház — a Zenei Figvelő^ülönkiadáse^ a hetenként következő három elődöntő, majd az augusztus közepén sorra kerülő döntő. Mindenképpen figyelemre méltó az az új szabály, hogy ismétlés nincs. Az énekesek csak egyszer adhatják elő számukat, s a közönség (a jelenlévő közönség!) nem kényszerítheti ismét a pódiumra az énekeseket. A zsűri újból a nézőtéren foglal helyet, eltérően a tavalyi „izolált” megoldástól. „Mi újság a mi utcánkban?“* (Vasárnap, 20.40), Politikai kabaré a Mikroszkóp Színpadról. A Nagymező utcában indul az adás, ahol Komlós János, színidirektor, konferanszié és kabarészerző bevezetőül, az utca miliőjét mutatja be, s azt, Új kiállítások 800 év válogatott képzőművészeti anyagából nyílik kiállítás augusztus 20-án a Budapesti Történeti Múzeum épületében. A Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum közös rendezésében lebonyolításra kerülő kiállításra a szakemberek mér megkezdték az anyag válogatását. A szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő 22. nemzetközi művészettörténeti kongresszus alkalmából nyitják meg a Szépművészeti Múzeum rejtett kincseiből összeállított kiállítást. A szabadtéri játékok alkalmából nyílik meg a közeljövőben Szegeden a Szépművészeti Múzeumnak a németalföldi festők műveiből összeállított tárlata. A Nemzeti Múzeumban augusztus közepén az ötnapos nemzetközi régészeti tanácskozás alkalmából néhány napra a múzeum őskori és népvándorláskori aranytárgyaiból rendeznek kiállítást. (MTI) Gondolatok a tárgyalóteremből Bűnök és büntetések A modern pedagógia, a korszerű neveléstudomány tagadja a ,,páloa-pe- dagógia, a vessző alkalmazásának jogosultságát, célravezető hatását. Nem helyesli és elveti az erőszakos beavatkozás lehetőségét, s fellép a „jókor időzített pofon mindig jót tesz” szemlélet hirdetői, a módszer alkalmazóival szemben. Mindezeket magam is vallom, helyeslem, ha polgári esetekről van szó. Vannak azonban egészen különleges esetek...! Vannak esetek — és sajnos, nem i's ritkán —. amikor a szép szó, a meggyőzés, rábeszélés any- nyit. ér, mint a falra hányt borsó, amikor a cél és a hatás csak akkor elérhető, ha a „pálcához” nyúlunk. Az emberek küönbözők, természetesen , nem húzhatnak közéjük egyenlőségi jelet. Csak gondos körültekintés, differenciált, meggondolt, személyekre és egyénekre finomított mérlegelés után helyes a „pálcát” alkalmazni. Ha szükséges, ha nincs más hatásos mód, ha a kipróbált eszközök nem elegendők. A „pálca” alkalmazása sohasem hatástalan. Ha idejében, kellő eréllyel, és határozottság-» gal alkalmazzák, nem lehet hatástalan. Visszaemlékszem egy beszélgetésre, amit egy bűnözővel folytattam. Azt mondta nekem, nem kevés cinizmussal: „Én éltem eleget a múlt rendszerben is, összehasonlítást tehetek a mai javára. Ez itt, kérem, egy menyország! Mert akkor, ugye, a legkisebb priusz letörölhetetlen bélyeg volt, cipelte magával az ember. Ma pedig, ha valakit öt- venszer síire vágnak, újra kezdheti ötvenegyedszer is, mert megadják a lehetőséget. És akinek esze van, az itt boldogulhat...” Neki volt esze. s mégsem tudott boldogulni. Szélhámosságok és csalások egész sorát követte el, gátlástalanul. A szép szó, a meggyőzés, rábeszélés ugyan mit használt volna rajta?! De használt a „pálca”. Utóbb is súlyos börtönéveket szabtak ki rá. Gondolkodhat: van-e értelme továbbra is bűnt bűnre halmozva élni?! Javulásában szemernyit sem bízok. Velejéig romlott ember, akiből megszokott életvitele kifalta az erkölcsi érzék gyökereit is. Újra, meg újra jöhet a „pálca”. Újra, meg újra jöhet a börtön. Ez az éltes kor felé közelítő bűnöző egy eleve rothadt társadalom farkaserkölcsű világából maradt ránk. Szokásos bűnöző, s a „szokás” nem a mi időnk talajában gyökerezik. Ez esetleg lehet magyarázat, lehet motiváció, lehet valamiféle kulcs bűnös életvitele „megértéséhez”. Ennél jóval bonyolultabb, kuszább és szerteágazóbb az alábbi eset, amelynek szereplői együttesen sem érik' el idős társuk ejletkorát, de kü- lön-külön gazdagabb a „na- cionáléjuk”; A fiatalember novemberben tölti be a 22-t, a nő elmúlt 20 éves. A legszörnyűbb bűn elkövetése tapad kezükhöz. Embert öltek. Puszta kézzel, egyszóval: „ölesre alkalmas eszköz” nélkül, pusztítottak el egy embert. Pénzt akartak szerezni. A nyomozás során, a rendőrségen, mindent bevallottak. Hogyan tartottak „terepszemlét”, hogyan beszélték meg tervük részleteit az ágyban, szeretkezésük szüneteiben', s hogyan váltottak ruhát, cipőt, hogy semmi nyomot ne hagyjanak? Kellemes-kedélyesen csevegtek at ról, ami történt. Mintha csak egy film szüzséjét mesélték volna. Valamiféle „krimit”. Nem tudták volna talán, hogy amit tesznek, mily szörnyű és súlyos bűn?! De mennyire tudták! Különben miért tüntették volna el tettük nyomait? Mindketten csavargók, munkakerülők. írni, olvasni tudnak, elvégezték a kötelező iskolát, ki így, ki úgy. Alapjaiban véve mégis műveletlenek. Megnyilvánulásaikban primitívek. Életszemléletük, világképük, felfogásuk alapjaiban torz és hamis. Nemegyszer voltak már büntetve, társadalmi tulajdon elleni bűntettek, lopás, sikkasztás, közveszélyes munkakerülés miatt. Majdnem egy időben szabadultak a börtönből — a fiú csak feltételesen — s egyikük sem gondolt arra, hogy munkát vállaljon. Ó hatatlanul is felötlik az emberben a gondolat: néni voltak-e ítélkező szerveink elnézők velük szemben, korábbi bűncselekményeik mérlegelésénél? Nem kellett volna-e szigorúbb és péidásabb büntetést hozni ellenük? S gondoltak-e a bün- tetés-vegrehaitó intézetben esetleg arra. hogy a fiatalembert kár feltételes szabadságra engedni? Nem volt túlzott, indokolatlan az iránta tanúsított bizalom? Az ember töpreng: törvényeink egyértelműek, tiszták. A megjavulás, a jó útra térés lehetőségét senkitől sem lehet megtagadni, ha a javulásnak, jó útra térésnek még értelme van. Ám a kedvezés, a „beilleszkedés” lehetőségének korai megadása — mint példánk is mutatja — nem mindig hatásos. A kapott bizalommal többnyire visszaélnek. S akkor a szép szó, meggyőzés, rábeszélés helyett következik a „pálca”. A vessző-pedagógia. A 22 éves fiatalembertől megkérdezték: érez-e megbánást? „Hát persze. De mit érek vele...?” — ez volt a cinikus, pökhendi válasz. Talán, ha a lelkére beszélnek, megváltozik? Nem hiszem, hogy meghatódott volna, a választékos szavaktól, s ezek felébresztik bűntudatát. Az ügyész kéz- és lábbilincsei rendelt a fiatalemberre, a kihallgatások időtartamára: Ez hatott: Ebből világosan megértette, hogy amit tett, amit elmondott, másokra nem egy filmszüzsé hatásával hatott. És világos beszéd lesz számára a kiszabott büntetés is. A „pálca”. H ány és hány ügyről írhatnánk hasonló gondolatokat, ugyanazon következtetéssel. Hasznos és tanulságos lenije, ha az apróbb ügyeknél is — éppen az egyedi és társadalmi megelőzés fokozottabb biztosítsa miatt — az ítélkezési gyakorlat eréllyel és határozott szigorral megértetné azokkal, akikkel megértetni kell: a húrt nem lehet túlfeszíteni! Itt a határ, tovább ne merészkedj, mert nem éri meg! S ha valaki a figyelmeztető, világos szavakból sem akar érteni — nyúljunk a „pálcához”. Ha előbb nem érzi, utóbb majd megérzi súlyának terhét, erős nyomát. Pataky Dezső hogy ott éppen mi újság van. ■SSS/SSSSSSSSSSSSSSSySSSSSSSSSS/SSSfSSSS*SSSS*SSSJUrSM*WSSSSSSSSS/fSSSSSSSSSSSSSSSfrSSSSS/S*SSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS*SSSSSSSSSWSSSSSSSSSS/WSSSSSSSSSSSSSSSSS*SSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSfSSfSSSSr I. SATUNOVSZKIJ: imm'w l'KII/Üllf'.’üf (Szerda, 21.40). A televízió munkatársai osztrák meghívásra utaztak nemrégiben Bécsbe, az idei bécsi ünnepi hetek esemény- sorozatára. A Figyelő félórás filmje ezekről a zenei eseményekről tájékoztat, s a középpontban természetesen a centenáriumát ünneplő Operaház áll. A filmen bemutatják a Burgban rendezett kiállítást is, amely szintén az Operaház történetével foglalkozik. Két híres magyar származású, ma már „nyugdíjban lévő” énekművész beszél a bécsi Operához kapcsolódó emlékeiről: Andai Piroska, és Ernster Dezső, akik mindketten a Staatsoper tagjai voltak. Táncdalfesztivál 1969 — Első elődöntő (Szombat, 21.20). Közvetítés az Erkel Szín házból. A . következő hónap televízióin űsorainak egyik slágere ismét a s’áger le: QJtégwöa, Ä869. július 12., szombat 6. CULL EZREDES KUDARC □33203 Erdei találka — Indulj! — kiáltott Va- nagsz a taxisofőrre, amint beugrott a kocsiba. — Hová? — Csak egyenesen és minél gyorsabban. Elkésem. A Pobeda robogni kezdett. Vajon tényleg felismerték? — idegeskedett Vanagsz. — Menekülnöm kell. — Hová vigyem? — Mondtam már, hogy hajtson egyenesen! — Zsebében megmarkolta a pisztolyát. Ha gyanúsan viselkedik, végzek vele — döntötte el. A vezető egykedvűen bólintott: — Rendben van. — Gyorsabban. Mondtam, hogy elkésem! Á taxi maximális sebességgel száguldott. Vanagsz hátratekintett és észrevette, hogy két kocsi is jön utánuk. Üldöznek — állapította meg, s'a rémület hatalmába kerítette. A vezetőhöz hajolt és rekedt hangon ráparancsolt: — Még gyorsabban! — Gyorsabban nem lehet, — válaszolta unottan. — Háromszoros pénzt fizetek. Vanagsz előhúzta zsebéből utolsó százrubelesét és. odadobta a vezetőnek. — Kanyarodjon az erdei temető felé. Ott hagytam egy csomagot, — mondta kisvártatva. Majd kiugróm és eltűnők — gondolta közben. A taxi befordult egy mellékutcába, sokáig kígyózott a keskeny sikátorban, majd ráfutott a temető felé vezető útra, Vanagsz keze már a kilincsen volt, amikor meglátta, hogy a temető kapuján három katona fordul ki éppen. Könnyen lehet, hogy véletlenül kerültek ide, sőt, Vanagsz majdnem biztos volt benne, hiszen senki, még ő maga sem tudta, hogy végül is ide fog kilyukadni. — Hajtson a repülőtérre! — És a csomag? — csodálkozott a vezető. — Mondtam már, hogy sietek. — Igen, de eddig pont az ellenkező irányba jöttünk! — Én fizetek, mi köze a többihez — szakította félbe gorombán Vanagsz. A Pobeda megfordult: — A sebesség marad! Elhagyták a Daugava-hidat, s a kocsi ablaka mellett elsuhantak a külváros házacskái. — Gyorsabban — sürgette a vezetőt. — Lekésem a repülőgépet! Hirtelen meggondolta magát, már nem akart a repülőtérre menni. — Menjen egyenesen az országúton — parancsolta. A kocsi már majdnem’kiért Rigából. Ligetek, nyaralók mellett robogtak el, szemben személy- és teherkocsik sora, aztán, végül az út mindkét oldalán erdő. A vezető régóta nyugtalankodott. Gyanús ez az utas! A temetőbe indul valami csomagért, aztán eszébe jut, hogy a repülőtérre kell mennie, most pedig kihajtat a városból. Még kirabol vagy elszedi a kocsit — gondolta ijedten a gépkocsivezető. Ettől a pasastól mielőbb meg kell szabadulnom. De miként? A legegyszerűbb, ha... A kereszteződésnél, ahol a rendőr állt, a sofőr nagyot rántott a volánon, s a kocsi csikorogva állt meg, szabálytalanul az út bal oldalán. Éles fütty hallatszott. A vezető kinyitotta az ajtót és a múlva vasúti töltéshez ért. Tehervonat lassított a kanyarban és Vanagsznak sikerült felkapaszkodnia az egyik vagonra. A vonat nyugat felé haladt. A férfi még mindig pisztolyát szorongatta. Dolgozni nem dolgozhatom, — morfondírozott. — Mit tegyek? Hol rejtőzzem el? Rigában nem jelenhetek meg, mert elkapnak. El kell jutni a rejtekhelyre, kiásni a rádiót és megkérdezni a központot. Jelenteni, hogy a kapcsolatot nem tudom létrehozni. Tanácsot kérek. Bármi legyen is, el kell innen mennem. Át a határon. Az elhatározástól kissé megnyugodott. Aucénál észrevétlenül lelépett a vonatról. Bement az állomás faépületébe, ivott valamit. Benéközlekedési rendőrhöz sietett. Vanagsz nem várta meg a fejleményeket. Kiugrott a taxiból és eltűnt a sűrű bozótban ... Ide-oda futott az erdőben, hogy elveszítsék nyomát esetleges üldözői. Egy óra zett a váróhelyiségbe, figyelte. hogyan biliárdozik két vasutas. Megvacsorázott a büfében, majd eltűnt az erdőben. ... Négy nap és négy éjszaka osont Vanagsz a rejtekhely felé. A határszéli erdőben, egy öreg nyárfa aló’ kiásta a rádióadót, s néhány vastag pénzcsomagot. Köröskörül csend volt. Biztonságban érezte magát. Egyszeriben nyugodt, de határozott hangot hallott a 'háta mögül: — Fel a kezekkel! Vanagsz először azt hitte, hallucinál. A felszólítást azonban megismételték. Futásnak eredt. Egy fa mögül fiatal tiszt ugrott elő. Vanagsz futtában rálőtt, s az elesett. A bokrok közül magas. egyenruhás alak ugrott elő, s kiverte kezéből a pisztolyt, földre teperte és hátracsavarta a karját... Reggel a biztonsági szolgálat megkezdte kihallgatását: — Mondja meg a valódi nevét? A kém meg sem próbált tagadni.’ Tetten érték, a játszmát elvesztette. — Leonyid Nyikolajevics Zarinysnak hívnak* — válaszolta. — Milyen megbízási Deg pott? — Áz volt a feladaton? hogy találkozzam egy sas- méllyel, akinek átadok tízezer rubelt és fél évig mellette dolgozom, rádiósként, önálló feladattal később bíztak volna meg. — Hová, és mikorra tűzték ki a találkozót? — Tizedikére, a botanikuskert bejáratánál. — írja le a külsejét annak ez embernek, akivel találkozott. — Nem. találkoztam vele., s fogalmam sincs, hogy kicsoda. Nem mentem el a találkozásra, mert már a vonatban sejtettem, hogy figyelnek. Tudtam, hogy nemcsak magamat baktatom le, hanem őt is. (Folytatjuk.)
