Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
-h Mostantól már hármasban (Foto: Körmendi Károly) filmfórum iMaiqret felügyelő csapdája Olasz - francia film Elsősorban filmjeimmel kérdezek Interjú Fábri Zoltánnal Kánikula, krimi, kabaré, kokottok, kicsiny szenvedélyek, kitűnő nyomozók — ennyi is lehetne ennek a Georges Simenon regényéből készült filmnek a távirati summázata. Ennél azonban valamivel többet ér a film zamatanyaga. A film ugyanis elsősorban képekből áll, színes, jól pergő képekből. Az éjszakai Párizs ezer színe, látnivalója, szórakoztatása, így, a film távolságából is felgyújtja a néző képzeletét. Nem lehet kétséges, hogy a Place Pigalle az a pontja a világnak, ahol a könnyű élet minden fajsúlyú szerelmesei találkoznak. A vidékről szökött fiatal sztriptiztáncosnő mindennapi vetkőzése ellenére itt a legtisztább jelenségek közé tartozik, akinek azért kell meghalnia, mert a bűnt meg akarta akadályozni. És a Szöcskével sem tudja végigvezetni, hová és miképpen is tartozott ő tulajdonképpen. És itt marad a nézőnek ez a kicsi és bárgyú unokaöcs, aki úgy szedi a drágaköveket a szobadíszről, mint a vidéki gyermekek az epret a fáról, ö a kábítószeres orvoshoz is tartozik, de nem tudjuk, meddig és hogyanterjed az ő bűnössége. Pedig azt mondják, az a krimi igazán jó, amelyet regényben is, filmen is maradéktalanul megold a szerző a lusta észjárású néző számára. Gino Cervi mellett Rámond Pellegrin és Lila Kedrova nyújtanak jó alakítást. Armando Trovajdi zenéje szerencsére a párizsi hangulathoz igazodik és ezzel emeli a mozgalmas képek hatását. (farkas) — A filmekről és a közönségről szeretnék beszélgetni. — Ez manapság nem köny- nyű téma, de azért kezdjük el. — Köztudomású, hogy évről évre csökken a mozilátogatók száma. Egy filmforgalmazási szaklapban olvastam, hogy előreláthatóan az idén mintegy tízmillióval kevesebb néző lesz a mozikban, mint 1968-ban. Véleménye szerint hogyan lehetne visszahódítani a közönséget? — Sajnos, erre nincs semmiféle recept. Ha valaki biztos választ tudna adni, nagyon megbecsült személy lenne az illető. Idehaza és külföldön is. — Szűkítsük le ezt a kérdést. Mit tesz ön, hogyan igyekszik visszahódítani a hűtlen mozinézők millióit? — Szándékom szerint igyekszem közel hozni művészi elképzeléseimet és a közönség érdeklődését. Persze, nem azon az áron, hogy föladjam művészi igényemet. — Milyennek tartja a magyar közönséget? — Őszinte leszek. A mozilátogató közönség többségének ízlése sajnos elavult. Nagyon nehezen fogadja be a gondolatokat ébresztő alkotásokat. — Ez bizonyára igaz, de hadd emlékeztessem egy gyakori mondásra: a közönséget nem lehet leváltani. Mit lehet csinálni? Ki kell elégíteni az igényeket? Es hol az a határ, ameddig ebben el lehet menni? — Ez a mezsgye nagyon nehezen található meg. Csak azt tudom mondani, hogy a filmnek hatnia kell a közönségre, emelni a művészi igényt, közgondolkodásra nevelni az embereket. Áz igényes vállalkozás mindig többet mond és áttételesebb is a mondanivalója. Azzal persze számolni kell, hogy az ilyen alkotások nem mindig jutnak el a nézők nagy tömegéhez. De hadd tegyem hozzá azt is, hogy a közönségről sem szabad lemondani. Nincs egyetlen olyan művész sem, akinek közömbös lenne a közönség száma, de az sem, hogy milyen az a közönség, hogy művelt-e, hogy érti-e a bemutatott filmet. — Az a tapasztalatom, hogy nem foglalkozunk módszeresen a közönség nevelésével. Az iskolákban még gyermekcipőben jár a filmesztétika oktatása, kevés a fimklub, még kevesebb a kamarajellegű művészmozi, nem beszélve arról, hogy alig van olyan ifjúsági filmünk, amelyik segítene fölnevelni egy filmhez értő, az igényes aratásokat befogadó új közönséget. — Ifjúsági filmünk azért van jó néhány, akadnak közöttük érdekes, izgalmas alkotások is. Az igaz, hogy kevés ilyen film ér el tömegsikert. Ami a filmklubokat és a filmesztétikai oktatást illeti, nálunk is elkezdődött már valami, csakhát a közönség tömegében még ezt nem venni észre. — Mi a véleménye a film- forgalmazásról? Nem gondolja, hogy rövid ideig él nálunk egy film? — öt évig, aztán, raktárba kerül. Legfeljebb a tv veszi elő egy-egy sorozat keretében. Lehet, hogy a mozikban is érdemes lenne bemutatni az elmúlt esztendők néhány sikeres alkotását. — A filmforgalmazásról is szeretnék hallani véleményt. — Tapasztalataim szerint a jó filmek mellett a világ film- és tévé-terméséből elég sok selejtet forgalmaznak nálunk. — Ezt úgy kell érteni, hogy ezek a filmek nemhogy fejlesztenék, inkább lejjebb szállítják a közöség igényét? — Ügy kell érteni, hogy ezek a filmek nagyon rossz konkurrenciát jelentenek nekünk. — Ha már a konkurrenciáról van szó, megkérdezem: mi a véleménye a tévéről? — Lesújtó a véleményem. Minden nagyszerűsége mellett a kultúrára mért legintenzívebb csapásnak tartom. — Azt hiszem, ez a tömör válasz bővebb magyarázatra szorul. — Nem akarom én túl bőven magyarázni. Arról van szó, a hírközlés és a bő ismeretanyag mellett a televízió a gondolkodás restségét idézi elő az emberekben. A kényelemhez, a papucshoz szinte esténként szállítja a „hidegtálat”. Csökkenti az emberek egyéni kezdeményezését, az aktív tévé-nézők keveset olvasnak, irodalmi érdeklődésük leszűkül... Soroljam tovább? — Nem, ez éppen elég. De hadd kacérkodjam egy kérdéssel: vau tévéje? — Van. de én nagyon szigorúan szelektálok a műsorban. — Az előbb a külföldi filmekről beszéltünk. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy tapasztalataim szerint a kritika gyakran megbocsátóan fogadja a gyenge külföldi filmeket, míg a hazai terméshez túlontúl szigorú. Osztja-e ezt a véleményt? — Nem az a baj, hogy a magyar filmekhez túl szigorú a kritika, szerintem inkább ott a hiba, hogy a kritikában gyakori a sablon, nem elég egyéniek a vélemények, s a kritikusok nem törekednek az alkotói szándék lényegének megismerésére. — Gyakran hallani és olvasni a megkülönböztetett definíciót: művészfilm, közönségfilm. Mi a véleménye erről? — Nem lehet így szétválasztani a filmeket. Többek között azért sem, mert gyakran előfordul, hogy egy-egy kommersz filmnek nincs közönségsikere. — Véleménye szerint milyen adósságai vannak még a magyar filmgyártásnak? Milyen nagy témák várnak megfilmesítésre? — Erről még nem vetettem számot. — Szereném ha válaszolna: milyen témák jöhetnek számításba? — Talán Móricz Erdély: trilógiája. Gárdonyi láthatatlan embere, vagy Móra Aranykoporsója. Gondolom, ez a három egyelőre elég lesz. — Azt is szeretném megkérdezni, hogy a három közül melyiket rendezné szívesen? — Egyiket sem. Mint irodalmi műveket, nagyon szerété mmind a háramt. de én elsősorban mai témákban gondolkozom. Olyan forgató- könyvekkel és filmekkel foglalkozom, amelyek a mai ember számára mondanak valami fontosat a vilgáról. — A közönség szereti a vidám, szórakoztató filmeket. Véleményem szerint ebben a műfajban is lehet igényeset, művészit alkotni. Ezért kérdezem: szentségtörésnek tartaná, ha vígjátékot rendezne? — Nem tartom, éppen szentségtörésnek, de a vígjátékot, a komédiát csak mint néző szeretem. Meggyőződésem, hogy a nevettetés eszköze napjainkban a groteszk. Ez a műfaj sokirányú, összetettebb, mint a vígjáték, nagyobb gondolati izgalmat és természetesen nagyobb figyelmet, több értelmet kivárt a nézőktől. A közönség körében igaz, még nincs elég visszhangja. De azért érdemes csinálni. — Ha jól visszagondolok, régebbi filmjeiben is kita.pinth.a- tók a groteszk vonások. A Hannibál tanár úrban, a Két félidő a pokolban és különösen az Utószezonban. Nem akarok stílusvitába bonyolódni, csupán arra szeretnék választ kapni, hogy a groteszknek, mint kifejezési formának a gyakori művelése azt jelentené, hogy véleménye szerint ez a filmművészet egyik járható útja? — Igen. Az egyik a sok közül. Stíluskérdésekre nem lehet abszolút választ adni. A világ filmművészete sokoldalú és vegyes, s műfaji skálája is eléggé terebélyes. Állandó kísérletek folynak, remélem, ezek meglepő eredményeket hoznak. A film- t művészet megújulása természetesen különböző technikával is együtt jár. De a technika nem minden. Én bízom a nevettetetés, az elgondol- kodtatás modern eszközében, a groteszkben. A mai kor sokkal de sokkal bonyolultabb, mint bogy ábrázolni lehetne egyszerűen drámával, vagy vígjátékkal. Összetettebb kifejezési formára van szükség. Hiszek ebben az alkotó módszerben, azért is vállalkoztam Örkény István nagy sikerű művének, a Tóthéknak megfilmesítésére, mert ebben a lélekőrlő történetben jól ötvöződik a dráma és a komédia. — Napjainkban mi a legizgalmasabb filmtéma? — Filmjeimben az erőszak kérdéseit járom körül. Igyekszem bemutatni különböző forrásait, formáit. Számvetés ez, s egyben lelkiismeret- ébresztő figyelmeztetés. Számomra ez a legizgalmasabb fiimtéma. — Engedjen meg egy abszurd kérdést: ha az utókor számára három filmet kellene megőriznie, melyiket választaná? — Ez a kérdés nemcsak abszurd, hanem kényes is. Ezért engedje el nekem a választ, legalább is ami a magyar filmeket illeti. Ha a világ filmművészetéről lenne szó. azt mondanám, hogy Brüsszelben elég nehezen állították össze a világ 12 nagy filmjét. Gondolom, ezekből kellene válogatni. — Végül hadd kérdezzem meg: filmjei közül melyik a legkedvesebb? — Kissé frivol választ adok. Az Utószezont nem értette meg a kritika. Talán ezért ez a legkedvesebb számomra. — Csak a kritika? Es a közönség? — Azt hiszem, a közönsgg jobban megértette. — Ennyi kérdés után hadd adjam át a szót: befejezésül milyen kérdést tenne fel ön? Természetesen a választ is öntől kérem. — Semmit. Én ugyanis nem vagyok kíváncsi ember. Persze, szoktam kérdezni, elsősorban a filmjeimmel. Most majd a Tóthékban teszek fel néhány kérdést. Remélem, a közönség válaszol majd rá... (Sietve órájára néz, x>°ntosan hét óra. Mennie kell, este forgatás lesz. Üj Fábri-film készül.) — Köszönöm a beszélgetést. Márkusz László ebben a krimiben a bűn jóformán a gyilkosságnál kezdődik. Mert példának okáért az igen kedélyes, pipázó és sok mindent figyelemmel kísérő Maigret-r.ek különösebben fel sem tűnik, hogy az orvos beadja a kábítószert pácienseinek, ha kívánja. És a pénzért sok mindent lehet kívánni Párizsban. ’ Azért nem lennénk teljesén igazságosak, hacsak ezt a nsóralizálási alkalmat jegyeznénk fel a film kapcsán. Mario Landi, a rendező gondoskodik arról, hogy az állítólagos retélyes bűnügybe jó kedélyt is vigyen. Ginc Cervi alakítja ezt az angol átlagembernek tűnő felügyelőt. aki szeret enni, beosztottaival kedélyeskedni és olykor világfi módjára — fog- lálkozási ismertetőjegyeinek nbjegtartása mellett is — előkelő mulatóhelyeken nagyokat lendíteni felfelé tekintélyén. Nem tudni, ha ez a kedélyesség és természetesség, ahogyan.' Gino Cervi ezt a detektívet megjátssza, elmaradna a többi nyomozó jóformán sematikus szereplése mellett, mi is maradna számunkra a krimi szakaszosan feltárandó meséjéből? i Bár nem vártunk többet íiyári szórakozásnál a Maig- ! rét felügyelőtől, ennél többet vártunk. Ezúttal csak Arlette sorsát tisztázta elégségesen a rendező. A feleség drámáját " nem tudta hatásosra játszani, 1069. július 27., vasárnap — Matvejics, te mész Kreisszel.. A háború előtt lakatos voltál, bizonyára akad tennivalód. Kreise elhelyez a garázsban... A parancsnok félrevonta száll áll as harcosát és elmagyarázta néki, miként viselkedjen és hol találja meg az egységet. — Matvejics, most minden I a te kezedben van. Vagy befellegzik az egységünknek, vagy • • • — Ne kételkedjen bennem, parancsnok elvtárs. Minden tólem telhetőt megteszek. Ezt a németecskét pedig, ha az orrunknál fogva akarna vezetni, bennünket... — Viszontlátásra, főhadnagy — nyújtotta a kezét Szobko. — Este várjuk. Matvejics megmutatja az utat. — Értettem! — felelte katonásan Kreiss. — Távozhatom? — Távozhat. ... Miután a gépkocsi eltűnt, Szobko új búvóhelyre vezette egységét. Alkony tájban felhők gyülekeztek az égen, heves szélroham söpört végig a síkságon. Villám és mennydörgés közepette ritkán látható, félelmetes zivatar zúdult a sokat megélt partizánokra. A villámok megvilágították a hirtelen fékező német teherautót. A vezetőfülkéből Matvejics ugrott ki. — Parancsnok elvtárs — futott Szobkóhoz — itt a kocsi, elhoztuk az egyenruhákat is. Ki jön velünk? — Egy pillanat... Kreiss hol van? — A fülkében. Nem mozdulok mellőle egy lépésnyire sem. Ha gyanúsan viselkedne ... Mialatt a partizánok átöltöztek és tartózkodóan ismerkedtek Kreiss embereivel, a parancsnok a fülkéhez lépett. — Egész jól áld önnek ez az egyenruha... Kreiss összeráncolta homlokát és röviden felelt: — Ma Stube Oberleutnant vagyok. Velünk jön? — Szeretné? — Az ön dolga •.. Ha az én véleményemre kíváncsi: nem hagynám parancsnok nélkül az egységet. „Hát persze! — gondolta Szobko. — Nélkülem köny- nyebben boldogulsz. Matveji- cset könnyebb átejteni. Majd meglátjuk, velem is elbírsz-e”. — Ne féljen — felelte. — komisszár itt marad. Magukkal megyek. — Nagyszerű. Vegye fel ezt az altiszti uniformist. Amikor a csapat felsorakozott a gépkocsinál, Kreiss tüzetesen átvizsgálta a katonák öltözékét és felemelte hangját: — A gépkocsiban tilos a beszélgetés. Egyetlen orosz szó mindnyájunk vesztét okozhatja. Ettől a pillanattól önök német katonák és feltétlen engedelmességgel tartoznak nekem. A válasz parancsaimra: „Jawohl, Herr Oberleutnant”. Utána: azonnal végrehajtani! Az akció sorsát a gyorsaság dönti el. Most pedig kérek egy sofőrt. Én, mint tiszt nem ülhétek a volánhoz. Aki tud autót vezetni — lépjen ki. Szobko előrelépett: — Talán elboldogulok vele ... Azelőtt vezettem. — Elég! — ordította Kreiss — Német katona nem felel így! — Jawohl, Herr Oberleutnant! — húzta ki magát Szobko. — így már más. Üljön be. Mindenki a helyére! És véssék emlékezetükbe: egyetlen szót sem oroszul! Stop! Maga mit művel ott? ... Matvejics, vissza! Megmondtam: nincs szükség önre az akcióban! — Hogy-hogy nincs rám szükség? Hallod-e, fritz, ne viccelődj velem! — Hallgattassa el! — fordult Kreiss Szobkóhoz. — Miről van szó tulajdonképpen; Miért nem viszi ma gával? — Német katona nem hord szakállat. Az ön, Matvejicse, pedig nem hajlandó megborotválkozni. Kudarcba fullaszthatja az egész akciót! „Ez aztán parancsnok! — gondolta elragadtatással Szobko. — Az ilyenekkel öröm az élet!” — Nincs mit tenni — fordult Matvejieshez. — Itt keli maradnod. Az Oberleutnant- nak igaza van. Az akció álomszerűén zajlott le. A gépkocsi akadálytalanul gördült a raktár területére. Kreiss náci köszöntésre lendítette a karját, hangosan kiáltozott, parancsokat osztogatott. Ezalatt katonái megrakták a teherautót, lőszerrel és robbanóanyaggal. Igaz, az utolsó pillanatban két őrszemet el kellett' né- mitani. De minden rendben ment, segített az eső, a ' sötétség is. Visszafelé Kreiss ült a volánhoz. Elégedetlenül ráncolta a homlokát és idegesen nézegetett hátra. — Üldözőktől fél? — kérdezte Szobko. — Nem. Az időjárás nekünk kedvez. Derült időben aligha menekülhetnénk meg. Csúnya munka volt, parancs,- nok! Nagyon csúnya! — Ugyan miért? — Először is: zajt csap-* tunk az őrszemekkel. Másodszor: a raktárnál hagytuk a holttestüket. S most alighanem az egész körzetet riasztották. Megtalálhatják az aknáinkat akkor pedig . . . (Folytatjuk.)
