Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

A mező- és erdpgazda- -‘-®- Ságban okozott kér mellett, az egészségi ártalma­kat is számba véve, a mun­ka eredményét és az egész­séget legnagyobb mérték­ben még ma is a rovarok ve­szélyeztetik. Az állatvilágnak ez a leg­gazdagabb, mintegy 700 000 rovarfajból álló csoportja mindenütt előfordul, ahol élőlény van. A hasznos, első­sorban a beporzó rovarok mellett, a rovarok egész ha­da járványok terjesztésével az ember és az állat egészsé­gét veszélyezteti, termést, élelmiszert, ruházatot, sőt épületeket pusztít, semmisít meg. Sok évezreden át az em­ber jóformán védtelenül szenvedte pusztításaikat és letarolt vetések, rovarok ál­tal terjesztett járványok, mint pestis, feketehimlő, ma­lária, sárgaláz... stb. elhá­ríthatatlan természeti csa­pásnak számítottak. Bár a techninka és a ter­mészettudományok már a múlt század végén hatalmas fejlődésnek indultak, a nagy hatású vegyszerekkel rendel­kező, elsősorban a kártékony rovarok ellen irányuló vegyi növényvédelem kialakulása csupán mintegy 35 éve kez­dődött, a DDT rovarirtó ha­tásának felismerésével: Ma már rovarirtás vonalán igen hatásos készítmények állnak rendelkezésre. A kár­tékony rovarok száma és ter­jedése a fokozott védekezési lehetőségek ellenére nem csökkent, de a katasztrofális Ä SAFIDON gyártásának kidolgozását a klórozott szénhidrogéneknek —, mint pl. a DDT-nek stb. elavultsá­ga tette szükségessé. Ugyanis egyes rovarfajták az elmúlt évek során ezekkel a régeb­bi készítményekkel szemben rezisztenssé váltak, egyes ge­nerációjukra a régi szerek alig, vagy teljesen hatástala­nak. Ilyen pl. a burgonyabo­gár elleni védekezésre hasz­nált DDT vagy HCH — nem is beszélve arról, hogy a ter­més kellemetlen vegyszer szagává és ízűvé vált: A SAFIDON-készítményünk több éves tapasztalat szerint kitűnő hatású, vegyi összeté­telét tekintve szerves fősz- forsavészter. Abban külön­bözik a klórozott szénhidro­génektől, hogy nem csak a növény felületén fejti ki kontakt hatását, hanem a nö­vényi sejtekbe is behatol, az aknázó kártevőket is pusz­títja, a szívó és rágó kárte­vőket pedig a felületi érin­tő hatáson kívül, főképpen a mérgezett növényi nedv út­ján öli meg. A levél színére permete­zett szertől — pl. a levél fo­nákján szívó levéltetű — el­pusztul. Ezért mély hatású rovar­ölő szernek is nevezik a SA- FIDONT, mert beleszívódik a növény nedvébe, ill. a gyü­mölcs belsejébe. Tehát a mérget a gyümölcsről nem lehet lemosni — az eső nem áztatja le, mert az benne van a gyümölcs húsában. A SAFIDON erős mérgező hatása mellett nem tartós hatású. Nem kell félni a fel­halmozódó, el nem bomló maradványoktól. Legkésőbb 14 nap alatt elbomlik, már nem mérgező, a gyümölcs fo­gyasztható. Tehát az utolsó permetezés utáni várakozási idő 2 hét és csak ezt köve­tően szabad szüretelni, ill, fogyasztani a gyümölcsöt. Kérje a SAFIDONT, a legkorszerűbb általános mezőgazdasági rovarölőszert. Ez év őszétől kerül forgalomba. A szocialista államokban először az ÉMV gyártja. Beszerezhető az AGKOTRÖSZT megyei AGROKER vállalatainál. Előmegrendelést felvesznek! Szaktanácsadás az É V M vevő* szolgálatánál. Telefon; MISKOLC 14-531/33$. Dióst ISTVÁN termésveszteségek védeke­zéssel megszüntethetek. Megszűnt a sáska járás ve- w - .4 «■ 4l a» b • szélye és bár a burgonyabo- SLS j «»fi *• cl UH <» ■■ £ a»n • gár egyelőre feltartóztatha­tatlanul terjed és hatalmas tömegekben lép fed, a mo­dern vegyszerek alkalmazása esetén számottevő termés­veszteséget nem okoz. A küzdelemben azonban további hatásos módszerek kidolgozására kutatások foly­nak, minden nagyobb szer­ves vegyipari üzemben, ill, kutatólaboratóriumban. A kutatások nagyon sok­oldalúan és részletesen kiter­jednek egy-egy újfajta vegy­szer alkalmazásának lehető­ségeire, figyelembe véve a helyi adottságokat, mint pl. klímaviszonyokat és nem utolsósorban a fő figyelmet a legnagyobb pusztítást és kárt okozó rovarféleségék hatá­sos irtására fordítja, A kutatómunka vegyészek, biológusok és agronómusok közös erőfeszítése nyomán fo­lyik és él kell telni sokszor 5—10 évnek is amíg egy-egy újfajta vegyszer hatásmecha­nizmusát megismerik, azt felmérik. Még csak ezután következik az új szer megis­mertetése az érdekelteknél, így elsősorban a mezőgazda­ságban, mely megrendelő igényének megfelelően érde­mes a nagyüzemi gyártást megkezdeni. Az Észak-magyarországi Vegyiművek számos egyéb növényvédőszer-gyártás mel­lett egy újfajta, nagy hatású rovarölő S2er gyártását dol­gozta ki, a A SAFIDON egészségügyi és munkavédelmi óvórendszabályai A szer használatát a kör­zeti orvosnak be kell jelen­teni és a környező lakosok tudomására kell hozni. A szerrel dolgozóknak védőru­ha, védőkalap, védőkesztyű és 3 napot meghaladó mun­kánál X-betétes védőálarc szükséges, annak viselése kö­telező. Kerülni kell a szer elszó- ródását, a bőrre, szembe ju­tását. Kerülni kell a beléleg­zést az esetleges lenyelést. Permetezés ideje alatt tehát ne étkezzünk, ne dohányoz­zunk, alkoholt ne fogyasz- szunk. Esetleges mérgezés esetén az orvos sürgősen' adjon At­ropint, Toxogonint vagy PAM-t. A SAFIDON szabályos nö- vényvédőszer-raktárakban, száraz, hűvös helyen zárt csomagolásban 2 évig bizton­ságosan tárolható. SAFIDONT uiérestfelzése Gyógyszeripari alapanyagok és interme­dierek, szerves intermedierek és szintetikus termékek, szervetlen termékek, robbanóipari termékek, növényvédőszerek, gyomirtók és rovarirtók, műanyag-alapanyagok és kész­termékek, műgyanták és ragasztók, vegy­ipari segédanyagok, korróziógátló termé­kek, peptizátorok és kenőzsirok, valamint vegyipari gépi berendezések. Vállalatunk a mezőgazdaság szolgálatában Méreg. Méhekre és halakra veszélyes. Szüret előtti utolsó kezelés megengedett ideje (várakozási idő) 14 nap. Őszibaracknál 16 nap. Meg­engedett hatóanyag-marad­vány terményeken 5 mg/ikg. SAFIDONT alkalmazása zafiékos oldattömenységben használandó. Kitűnő védel­met biztosít a burgonyabo­gár imágó és lárvák ellen egyaránt. A fiatal (Lt—L.) lárvák ellen 60 dkg/'kat. h. a fejlett lárvák és imágcik el­len 85 dkg/kat. h. mennyisé­gű SAFIDONT használjunk. Alkalmazandó vízmennyiség a burgonya lombozatának fejlettségétől függően 250— 300 liter/lsafc h. Gyümölcsösökben az alma­moly, szilvamoly, levéltetvek (ez utóbbi ellen kiváló a dísz­növényekre, rózsákra stb. is) barackmoly, sodróhernyók, lombrágó hernyók és más rágó kártevők ellen, 0,2 szá­1969. július 16., szerda T

Next

/
Thumbnails
Contents