Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
Qúö-L cl döőldúlíácp mm Természetes, hogy nincs holdvilág, hiszen rajta ülünk! (A Weltwoche karikatúrája) Az arénában Mi volt a „Csörsz árka?” Népünk gondolatvilágát — parasztemberét, tudósét, költőét egyaránt — századok óta foglalkoztatta a „Csörsz árkának” rejtélye, összhosszá- ban több száz kilométer hosszú, látnivalóan ember kezemunkájával alkotott sánc- és árokrendszer ez. Helyrajzi megállapítások szerint két ilyen árokrendszer húzódik a Duna—Tisza közén. Az északi a Tama folyótól, Dormánd községen át a Tiszáig követhető. A másik délebbre, Gödöllőtől indul és Jászfér.yszaru érintésével Tamaszentmiklós mellett éri el a Tiszát. A Csörsz árkához fűződő népmondákat elsőként Székely István jegyezte fel a XVI. század Világkrónikájában. ö úgy tudja: az isz. után 718-ban, Seita, Pannónia királya ásat- ta meg „Csersz árokját”. E tudákos mendemondának a régészeti valósághoz semmi köze! Később akadt kutatónk, aki a Csersz névben Julius Caesar elferdített nevét vélte. Ennek éppen úgy nincs történeti magva! Mások, Katona István, Szabó Károly úgy vélték: a Csörsz nevezet Árpád vezértársának, Kurzánnak nevét őrzi. Ez sem áll helyet: Kurzán vára —, amelyet még a XIV. században is így neveztek — a mai Óbudán, a nagyobb római amfiteátrum helyén állt. Ezekkel a találgatásokkal szemben nyelvészeink már a múlt században kiderítették, hogy a Csersz, Csörsz név a szlávok „Cser- tovszkij jarek”, azaz „Ördög árka”, „ördög barázdája” elnevezésből magyarosodott eL Most régészeink. Patay Pál, Soproni Sándor, Balás Vilmos megállapították: a Csörsz árkának nevezett árok- és sáncrendszert a rómaiak építették a IV—V. században. Céljuk e hatalmas földmunkával az volt, hogy a pusztai barbárokat — szarmatákat, jazigokat távol tartsák fő határvonaluktól, a Dunától. E régészeti fogalomtisztázás során, (amely által egy új ismeretet nyertünk s egy régi babonával lettünk szegényebbek), megtalálták a rómaiak egyik erődmaradványát Hatvan határában is, s bebizonyosodott, hogy — közvetlenül a hunok hódítása (510 körül) előtt — Szolnok környékén is egészen a Tiszáig a rómaiak uralták a Duna—Tisza közét. Csaknem 60 ezer kilométer hosszú a magyarországi „víziút” A jófejű kisdiák könnyen elsorolja hazai folyóinkat, hiszen csak alig 30 elnevezést kell megjegyeznie. Nagy bajba kerülne azonban, hogyha a tanár a folyók magyar sza' kaszának hosszát tudakolná, de tanítója is zavarba jönne, ha az összes magyar vízfolyás számát, hosszát kellene megmondania. Nincs is még teljes körű összesítő, s csak hosszas búvárkodással, sokféle nyilvántartásból lehet kinyomozni ezeket az adatokat. Meglepő számok. Kiderült, hogy a föld egyenlítőjét majdnem másfélszeresen érnék körül a magyar vízfolyások, tehát csaknem 60 ezer kilométer hosszú vízme' der hálózza be hazánk területét A folyók rövidek, együttvéve is mindössze 2800 kilométer hosszú folyómeder szállít vizet magyar területen. A patakok, erek csermelyek hálózata már jóval kiterjedtebb, összesen 26 315 kilométer hosszú. Legtöbbjében nyáron másodpercenként alig 2—5 liter víz csörgedez, de haragos kedvükben jobban megduzzadnak, mint a folyók. A Duna nagy áradása legfeljebb 12—14-szer annyi vizet szállít, mint nyári seké- lyes időben. A patakok nyári vizét azonban több mint ezerszeressé megdagasztja egy"egy kiadós felhőszakadás. A természet erőivel folytatott küzdelem és áldozatos munka méltó és érdekes jele hazánkban, hogy sokkal hosz- szabb — kereken 30 ezer kilométer hosszú — az emberi kéz ■ alkotta belvízlevezetö csatornahálózat, mint folyóink, patakjaink érrendszeÁrva túzok... Apróhirdetés ÁLLÁS A Gyöngyösi Vízművek azonnali belépésre keres a nyír- jesi (Mátraháza) vízmüvéhez szivattyúkezelőket. Jelentkezés: Jókai út 25. szám ; alatt. Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat erzsébetvárosi üzeme felvesz villanyszerelőket (kezdőket is), géplakatosokat, kőműveseket, salakosokat, üzemi munkásokat és munkásnőket. férfi ruhatárosokat. takarítónőket, szállítmánykísérőket. fűtőket, rakodókat. A vidéki szállftmánykísé- rők részére munkás- szállást és a vidék) dolgozók részére kedvezményes hazautazást. étkezést biztosítunk Jelentke zés: Budapest. VII. Rottenbiller u. 31 sz.. munkaügyi osz- tély. _________________ E gyes számú Téglagyár. Eger. Homok út 2.. felvételt hirdet karbantartó-lakatos és férfi segédmunkás munkakörökre. Munkásszállást. kedvezményes üzemi étkeztetést, utazáshoz vállalati hozzájárulást fizetünk, Jelentkezés fenti címen. Családi ház eladó Egerben, Csákóban, garázslehetőséggel, cserelakással beköltözhető. Érdeklődni Sárvári cukrásznál. Belvárosban garázs kiadó. Érdeklődni lehet 58-81. Panyik József. _______________ E lcserélném belterületi, két és fél szobás, összkomfortos, szolnoki lakásomat. egri hasonlóra. Ajánlatokat ,.Július” jeligére, az eg- ri hirdetőbe. _________ S zabad rendelkezésű, egri, kétszoba- összkomf ortös laká - som átadnám Címeket kérem ..Augusztus” jeligére, az egri hirdetőbe leadni. Trabant 500-as, jó karban levő, eladó. Gyöngyös. Vöröshadsereg u. 29. Skoda Octavia Super személygépkocsi eladó. Eger. Makiári út 126., este 6 órától. Opel Record 1700- as luxus-személygépkocsi, újszerű ál- ’apotban, igényesnek sürgősen eladó. Érdeklődni : Parádfüx*dő, kórházi villalakás. 1000-es Wartburg eladó. Eger, Gárdonyi utca 31. Bontásból kikér ü)t fenyőgerenda eladó. Eger. Vörösmarty u. 11. — Érdeklődni lehet nanonta ciu. 5- től és szombat, va- sárnao egész nao. Vezető beosztásban vízépítési munkában nagy gyakorlattal rendelkező keresünk. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés esetén — a szakképzettséget is ismertető — részletes önéletrajzot kérünk, Eger—Laskó völgyi Vízgazdálkodási Társulat, Eger, Lenin út 58. Telefon: 55-90. Köszönetét 1 nyilvánítun' j mindazoknak, akik mélx gyászunkban a feleségem temetésén fájdalmunkat megjelenésükkel enyhítették. Pók Pál és családja Azonnali belépéssel mér- J legképes 15/1968. sz. MÉM. rendelet keretei közötti megegyezés szerinti bérezéssel a ■SÍ7XO kápolnai Alkotmány Mg. Tsz. t iimaaaamaávváaáaaaaaaaaamaaáaáaámáamaaamáamaaámááaaaamaamaammaaaáaaaaaamáaaaw ’FNO X)L Az elején leéli kezdenem. Hónapokkal ezelőtt lord Peevbrock, aki barátjával, Mander századossal Szenegálban oroszlánra vadászott, gyémántlelőhelyet fedezett fel. A törvény szerint magánember nem bányászhat drágakövet, csak állami _ felügyelet alatt. A lord eleget tett bejelentési kötelezettségének, s ennek alapján a gyarmati hatóság szakembereket indított útnak, megfelelő felszereléssel. .„mégpedig a Neg-j •zier cirkáló fedélzetén, amelynek akkor laméter kapitány volt a parancsnoka. Az expedíció a SzenegáL folyó torkolatánál patra szállt, a hadl-ö hajó pedig egy hét' múltán váratlanul visszatért támaszpontjára. A kapitány jelentette feletteseinek, hogy azért tért vissza, mert Mander“ századostól rádióüzenetet kopott. Eszerint oz expedíció jj szerencsésen megérkezett úticóljához, amely nem messze | fekszik a fongi benn - ^ szülött-törzs falujától. I Tamaragdától. A.® százados kérte o ka- 5 pitányt, hogy o Neg-* Tier forduljon vissza, J mert jelenléte nyug-j ialanitja a bennszü-i lőtteket. Másnap Laméter kapitányt letartóztatták. Szenegálból ugyanis befutott egy újabb adás: a szakértők nem érkeztek meg Tamaragdába, a repülők látják nyomukat, a ródióh/Yásra sem felelnek.Minden bizonnyal a bennszülöttek gyilkolták meg őket. ’ ‘ —sHazánk legnagyobb szárazföldi madarát, a túzokot is gondosan számba veszik és számlálják a vadásztársasá“ gok, a természetkutatók. 25—30 évvel ezelőtt 7—8 ezer túzok tanyázott az Alföld füvesein és vetésein. A jelenlegi állományt az 1957. évi túzokszámlálás alapján mindössze 2 ezerre becsülik. A populáció gyérülését elsősorban a természeti tájak átalakulásának, a civilizáció szüntelen térhódításának számlájára írhatjuk. A túzok Európa-szerte pusztul, sőt a földrész nagy részéről már el is tűnt. A mezőgazdaság gépesítése és kemizálása egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a hazai populáció fennmaradását. A géppel művelt földeken megsemmisülnek a fészkek, így évről évre kevesebb a fiatal madár a békési és a nagykunsági túzok-területeken. A természetvédelmi és vadászati intézmények, a Madártani Intézet kutató programot dolgozott ki a hazai túzokáilomány megóvásának érdekében. A siker azonban nagyon kétséges, az emberközelséget nem tűrő madár élettere egvre szűkül, s ha a tudományos adatgyűjtés pontos, az eddig civilizációs hatások miatt kihalt 139 madárfaj után 140-iknek valószínűleg a túzok következik, re, mederhálózata. Végeredményben ha játékcsónakot bocsátanánk vízre és a vízsodrás sebességével éjjel-nappal utazhatnánk, akkor is majdnem egy évig tartana, amíg bejárnánk az ország 60 ezer kilométeres „víziútját”, s ennek csaknem 20 ezer ágát, azaz patakját, folyóját, csatornáját, « felvesz a Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasasi Technikum Géptan! tanszéke. Felsőfokú végzettség, valamint a mezőgazdasági--, kertészeti-, pincegazdasági gépekkel kapcsolatos szélesebb körű gyakorlat előnyt jelent. Besorolás a 170/1960. MM. rendelet 5225. kulcsszám szerint. Lakást biztosítaná nem tudunk. VIDEOTON RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓGYÁR 'elvesz: most végzett gépésztechnikusokat valamint híradásipari technikusokat Jelentkezni lehet: VIDEOTON Rádió- és Tv-gyár. munkaerő-gazdálkodási osztályán. Székesfehérvár, Bcrényi u. Hirdessen a Népújság-ban!