Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
Sportnapközi 1963 nyarán az utóbbi évek egyik igen fontos kísérlete tajlott le Egerben: 60 gyerekkel létrehozták a sportnapközit. A jelentkezést nem kötötték feltételekhez, csupán az volt a cél, hogy a nyári iskolai szünidő alatt a szülők gondjait enyhítsék. Mert a szünetben sok-sok dolgozó szülő kénytelen egész nap felügyelet nélkül hagyni gyermekéi:, ami szinte melegágya a káros semmittevésnek, még inkább a „rossztevésnek”! Éppen ezért fogadták kitörő örömmel a sportnapközi gondolatát, s ezért érkeznek szerkesztőségünkhöz manapság is — jóval az iskolai szünet megkezdése előtt — aggódó kérdések: Vajon az idén is meglesz-e a sportnapközi? Nos, örömmel jelenthetjük: híven a hagyományokhoz, •június 15-én — immár hetedízben — megnyitja kapuját az Egri Dózsa sportnapközije, s reméljük, hogy a Gyöngyösi Városi Tanács is biztosítja a feltételeket egy tervezett, száz fős sportnapközi létrehozásához. Az első egri kísérlet óta mind több és több tartalommal telik meg a gyerekekkel való szünidei foglalkozás. Már nem csupán a szülők tehermentesítése az egyetlen cél, hanem a gyerekek különböző sportágak alapelemeivel való megismertetése, a testi erő, ügyesség, állóképesség, közösségi szellem fejlesztése, a fegyelemre, pontosságra, felelősségre való nevelés. Képzeljük csak el: egy-egy sportnapközis a két nyári hónap alatt többet sportol, mint az egész iskolai év során! Az egész napos foglalkozások változatossá, színessé tételére már készülnek a tervek. Jávori József, az egri sportnapközi kipróbált vezetője elmondotta, hogy a komoly sportmunka mellett nem lesz hiány szórakoztató játékokban, kirándulásokban, táborozásokban (az egriek a Bükk-hegység- ben, a gyöngyösiek Mátrafüreden állítanak fel „altábort”), strandolásban sem — természetesen gondos felügyelet mellett. Mint eddig mindenkor, ezúttal is tanárképzős hallgatók töltik be az oktatói, felügyelői tisztségeket. Az egri spornap- közinek a X-es számú, a gyöngyösinek a VI. sz. iskola lesz a „főhadiszállása”. Még csak annyit: a sportnapközi vezetői kétségkívül komoly terheket vesznek a vállukra, nem mindegy, hogy az illetékes szervek milyen támogatást biztosítanak számukra! (somody) Gyerekek sportvetélkedője Sírokban Hagyományos, hogy a Mát- ravidéki Fémművek vezetősége, pártbizottsága, szak- szervezeti bizottsága, valamint a Siroki Vasas sportkör tömegsport szakosztálya évről évre megrendezi a Mát- ravidéki Fémművek gyermeknapját, amelynek keretében a vállalatnál dolgozó szülők gyermekei, általános iskolásai különböző sportvetélkedőkön ráérik össze tudásúikat. Az idén is szép számmal jelentek meg a meghívott három járás községeinek pajtásai. Az ünnepség színpom- pás bevonulással kezdődött, majd izgalmas akadályversenyt, kötélhúzást, öltöző-vet- kőző váltót, tégla járásit, fejtörő versenyt, kispályás labdarúgótornát és szellemi totót láthattak a nézők. Végül is az iskolák között az alábbi sorrend alakult ki: 1. Recski általános iskola 80 pont, 2. Siroki ált. isk. 76. 3. Verpelét 50, 4.Tarnalelesz 31, 5. Bükkszék 25, 6. Párád 19 ponttal. Az első helyezett tollaslabda-felszerelést és egy pár pingpongütőt, a többiek futball-labdát, kézilabdát, asztalitenisz-felszerelést, sakk-készletet és egy pár kempimgütőt kaptak. Dicséret illeti a Siroki Általános Iskolát, amely azáltal, hogy több versenyágban két csapatot is indított (a páratlan számú nevezések ezt így kívánták meg) s ezáltal feláldozta esélyét az első hely megszerzésére. Á labdarúgótorna végeredménye: 1. Tarnalelesz, 2. Sírok I. 3. Sírok II-, 4. Recsk, 5. Verpelét, 6. Bükkszék. ÁzE.Dobó Gimnázium és a Gy. Vak Bottyán Gimnázium a megyei középiskolás bajnokság győztese Az Egerben megrendezett megyei középiskolás atlétikai bajnokság nagyszerű küzdelmeket hozott. Fiúknál az Egri Dobó Gimnázium, a lányok csoportjában. pedig a Gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium szerepeit a legjobban. Elz utóbbi nagy fölénnyel nyerte a pontversenyt, a Dobó Gimnáziumnak azonban a Gy. Vak Bottyán erős ellenfele volt. Jobb eredmények: Fiúk: 100 m: 1. Futó (E. ITSK) 12,1, Tóth J. (Dobó G.) 12,1, 200 m: Gyula (Gárdonyi G.) 24,1, 400 m: Gyula 52,2, Mán- doki Gy. (Gárdonyi G.) 53,5, 800 m: Kelemen (Dobó G.) 2:05, 1500 m: 1. Fiiilöp (Dobó G.) 4:36, Tamás (Gy. MGT.) 4:38,8, 3000 m: Fülöp (Dobó G.) 10:15.5, 110 m: gát: Ko- róczki (Berze G.) 16,7, 4x100 m váltó: Gárdonyi G. 46,4 4x400 m: Gárdonyi G. 3:35.8, 4x800 m: Gy. MGT 9:15.8, Magasugrás: Kóródi (Berze G.) 175, Távolugrás: Nagy Gábor (Gárdonyi G.) 620. Súlylökés: Gyetvai (Dobó G.) 13,24, Tóth J. (Dobó G.) 12,54 Hármasugrás: 1. Baksa (Sely- pi ITSK) 11.95, Sípos (Gy. MGT) 11.86, Rúdugrás: Szabados (SeQypi ITSK)) 320, Ge■ '■'íííí SÉ M k # ■ " m I • • n Bodnár (Gárdonyi Gimnázium) a női gerelyhajítás győztese. (Molnár I. felvétele) rely: Balázs (Berze G.) 44,36, Nagy S. (Selypi ITSK) 43,64, Diszkosz: Gaál (Egri ITSK) 40,26. Iskolák közötti pontversenyben: 1. Dobó Gimn. 178, 2. Gy. Vak Bottyán G. 158, 3. Selypi ITSK 141, 4. E. Gárdonyi G. 136, 5. Gyöngyösi MGT 102,5, 6. Gy. Berze Gimn. 37, 7. H. ITSK, 8. E. ITSK, 9. H. Bajza Gimn., 10. Gy. ITSK. Lányok: 100 m: Németh (Vak Boty- tyán G.) 12,7, Katona (Hatvani G.) 13,1, 200 m: Besze (Vak Bottyán G.) 29,6. 300 m: Bodnár (Gárdonyi G.) 46,4, 400 m: Szabó B. (Berze G.) 68,2, 800 m: Csépány (Vak Bottyán G.) 2:57.5, 4x100 m váltó: 1. Gy. Vak Bottyán G. 55.0, 3x800 m váltó: Gy. Vak Bottyán G. 9:00.5, Távolugrás: Katona (Hatvani G.)) 520, Németh M. (Vak Bottyán G.) 510, Magasugrás: Demény (Berze G.) 150, Lukács (Gárdonyi G.) 145. Gerely: Bodnár (Gárdonyi G.) 36,20, Diszkosz: Demény (Berze G.) 28,5 Súlylökés: Bodnár (Gárdonyi G.) 940, Demény (Berze G.) 908. Iskolák közötti pontversenyben: 1. Gy. Vak Bottyán G. 172, 2. Hatvani Gimn. és Szakközépiskola 115, 3. Gy. Berze G. 95, 4. E. Gárdonyi G. 67, 5. Egri ITSK 19, 6. Gy. ITSK 14 ponttal. Tájékozódási futás Debrecen térségében, a Bánki- erdő környékén bonyolították le Heves megye nappali egyéni tájékozódási futóbajnokságát. A verseny izgalmas küzdelmeket hozott — nagy kár, hogy a GYESE jóképességű futói távolmaradtak a bajnokságtól. .. EREDMÉNYEK Férfi felnőtt: 1. Boros Zoltán (E. Spartacus), 2. Erdélyi (Bervai Vasas), 3. Okos Ernő (E. Spartacus). Női felnőtt: 1. Garabás László- né (Bervai Vasas). Férfi ifjúsági: 1. Bálint László (Bervai Vasas), 2. örsi (E. Spartacus), 3. Antal (E. Spartacus). Női ifjúsági: 1. Kozák Éva, 2. Kozák Ida, 3. Kovács Anikó (mind Bervai Vasas). Bornemissza ökölvívó emlékverseny Másfél száz indulóra számíthatnak Az Egri ITSK ökölvívó szakosztálya az idén június 20—21—22-én, az egri Bródy mozi helyiségében rendezi meg a hagyományos Bornemissza Gergely ifjúsági ökölvívó emlékversenyt. A rendező sportkör mintegy 90 sportegyesúlet részére küldött meghívót, s az előzetes felmérések alapján másfél száz versenyző részvételére számítanak. Mivel a viadal egyben válogató jelleggel bír, — szoritóba lépnek a válogatott keret tagjai is! A szokásos mérlegelésre június 20-án, 9—12 óra között kerül sor a viadal színhelyén. A mérkőzések kezdetei: június 20: 15 óra, június 21: 16 óra, június 22: 10 óra. A versenybíróság elnöke Kulcsár Dezső, a Budapesti ökölvívó Szövetség elnökségi tagja, Madaras János, a Heves megyei Ökölvívó Szövetség elnöke. Elnökhelyettes: Batta Antal, titkárok: Demeter Zoltán, Kutnyák Géza. A legtöbb pontszámot elérő csapat lesz a védője a Bornemissza Gergely Kupának, amely háromszor egymás utáni, vagy ötször meg- szakításos elnyerés után kerül végleg a csapat tulajdonába. Ezen kívül az első helyezett tiszteletdíjat, az első három helyezett díszes veretét kap. A nevezés határideje: június 12. A verseny rendezősége az Egri Ady Endre Kollégiumban (Széchenyi u. 17.) biztosított szállásit a résztvevőknek. A vasárnap ifiayimŰia^áA&L Tollaslabda: Hatvani Kupa Ifjúsági női és férfi csapatbajnokság. Hatvan, 9 óra. Vízilabda: Egri Dózsa—Bp. Spartacus, OB I-es mérkőzés. Eger, 17.30. V.: Lukács. Vívás: Országos III. osztályú kardverseny. Eger, Dobó Gimnázium, 9 óra. Kosárlabda: Egri Tanárképző— Bp. Petőfi, NB I-es női mérkőzés. Eger, Szilágyi Gimnázium, 10 óra. Kézilabda: Egri Dohánygyár— Debreceni Közút, NB Il-es női mérkőzés. Eger, 11 óra. Gy. Vasas Izzó—III. kér. TTVE, NB lies férfimérkőzés. Gyöngyös, II óra. Teljes forduló a megyei I. osztály női és férficsoportjábar Tenisz: A megyei ifjúsági ser dülö-bajnokság első napja. Egei 9 órától. Labdarúgás. NB m-as mérkö zések: Sírok—Bag 17, Kreis: Gáspár SE—Tiszaszederkény 1) Mixtai. Zalka SE—Gyöngyös Spartacus 17, Herczegh. Megye I. osztály: Recsk—Selyp 17.15, Si mon dr. Egri Spartacus—Ap 10.30, Varga. Heves—Gyöngyös oroszi 17.30, Takács. Gy. Vasa Izzó—GYESE 9.30, Szegő. Péter vására—Rózsaszentmárton 17.30 Éli. Lőrinci—FVSC 17.30, Bolykj Teljes forduló a megyei II. ősz tály keleti és nyugati csoportja ban, valamint az NB-s tartalék bajnokságban. BELYEG Lengyel bélyegbemutató nyílt tegnap a Lengyel Kultúra budapesti központjában, a MABEOSZ közreműködésével. A kiállítás anyagát a RUCH lengyel vállalat bocsátotta rendelkezésre. A kiállítás színhelyén több alkalommal működik alkalmi posta- hivatal, amely különleges emlékbélyegzőt használ az ott feladott küldeménykre. * A Magyar Posta hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából jövő év április 4-én nyolc értékből álló sort kíván kibocsátani. A sorozat tervezésére a posta nyilvános pályázatot hirdet, amelyen minden magyar állampolgár részt vehet. A bélyegek akár fekvő, akár álló téglalap alakúak lehetnek. Méretük a már forgalomba levőkéhez igazodjék. Á grafikát az elképzelt méret háromszorosában kell elIrodavezetőt iiatvani üzemünkbe 5—10 éves irodai gyakorlattal, megfelelő képzettséggel felveszünk izetés megállapodás szerint. Helyiek előnyben. Jelentkezés levélben kézzel írott önéletrajzzal. KAVICSBÁNYA VALLALAT Budapest, V., Molnár u. 53. Nagy gyakorlattal rendelkező minőségi ellenőrö két, vezető beosztásba is, gépgyártásban jártas 4 év feletti gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, gyakorlattal rendelkező előkalkulátort, gépésztechnikusi végzettséggel, vasesztergályosokat, a nagyobb gyakorlattal rendelkeaók esetében, kiemelt órabér megegyezés is lehetséges. éjjeliőröket, portásokat, présgép munkán Bői dolgozókat, férfi segédmunkásokat felvesz a KAEV 10. sz. gyár (Eger, Lakatgyártó u. 2. sz.) Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a gyár üzemgazdasági csoportjánál. készíteni. Szerepeljen rajta Magyar Posta és hazánk felszabadulásának 25. évfordulója felirat, valamint az értékjclzés. A jeligés pályamüveket ez év szeptember 1-ig ajánlott levélben Posta-vezérigazgatóság, Budapest 11. címre kell elküldeni, feltüntetve a borítékon: Bélyegtervpályázat. A beküldött rajzokat bizóttság bírálja felül, amelyen a posta, a Magyar Filatelia Vállalat és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége képviselői, valamint meghívott művészek vesznek részt. A legjobb munkákat 20 000, 15 000 és 10 000 forinttal díjazzák. A posta fenntartja a jogot, hogy az első három díjban nem részesült rajzokat megvásárolhassa. * A királynő új portréjával nemrég megjelent angol bélyegek igen rövid ideig lesznek forgalomban, s ezzel megközelítik a VIII. Edward rövid uralkodása alatt, lemondásáig forgalomban volt, képével megjelent bélyegek igen rövid használati idejét. Ugyanis Anglia 1971. február 15- én véglegesen áttér az új, tizedes pénzegységre. Tehát az új rajzzal megjelent sorozat csak addig lesz életben, amíg az,új péozegységre szóló új bélyegekkel kicserélik. A tizedes pénzegység fillérének — a pen- nynek — jele is megváltozik az angol írásmódban. Eddig ennek a kis pénzegységnek jelzésére a „d” betűt használták, míg a jövőben az angol font századrészét képező pennynek az új jelzésben „p” betű lesz a jele. Németi V. lÖMEHl ÜGYELET Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Baj- csy-Zsilinszky utcai rendelőben (telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig, délután 16 órától 17.30 óráig az Alkotmány utcai rendelőben rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén: Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn: 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Il-es számú kórházban (Jókai utca, telefon: 16-36, 16-44). Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig a Il-es számú kórházban. (Sas utca, telefon: 16-36, 16-44). Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Operettrészletek 8.45 Hajósinas kerestetik 10.05 Az MRT Gyermekkórusa énekel 10.15 Könyvszemle 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Népi muzsika 13.00 Jegyzet 13.10 Brahms-hangverseny 15.05 Írók műhelyében 15.20 Közvetítés az Írország— Magyarország VB-sele.jtező mérkőzésről 17.20 Bozay: Kantáta 17.33 A zene nem ismer határokat 18.08 Kedves lemezeim 19.10 Közvetítés a Birkózó EB-rői 19.20 Háromszor három . . . 19.53 Graham Green: Havannai emberünk. Rádióváltozat 21.00 Közvetítés a Birkózó EB-rő! 21.10 Kamarazene 22.10 Közvetítés a Birkózó EB-rő! 23.01 Versek 23.17 Népdalok 0.07 Operaáriák PETŐFI 7.00 Római katolikus félóra 7.30 Orgonaművek 8.09 Miska bácsi lemezesládája 8.39 Operakalauz: Mozart: Idomeneo 9.39 A hét műsorából 11.05 Operahangverseny közvetítése Pécsről 13.00 Fúvószene 13.12 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Művészlemezek K>.«5 Mit üzen a Rádió? 16.40 Nóták 16.57 Dosztojevszkij: A félkegyelmű. Rádiódráma. I. rész 18.0“ Közvetítés a Birkózó EB-ről 18.15 A jövő hét műsorából 18.45 Operettrészletek 19.09 Hangverseny Berlinből 20.10 Közvetítés a Birkózó EB-rfW 20.57 Földrajzi fejtörő 21.12 Népi muzsika 21.50 Színházi jegyzet 22.00 Tánczene 23.07 Ravel: Dapnis és Chloé. Balett MAGYAR 9.18 Hétmérföldes kamera 9.35 Sakktanfolyam gyermekeknek 10.00 Gyermekek népdalversenye» V. rész 11.00 Üttörőtűzoltók. Közvetítés Dégről 11.40 Egy mókás család. (A Román Tv műsora) 14,53 A budapesti KRESZ- és ügyességi verseny közvetítése 15.25 Turpi úrfi. 10. Csúcsú szerelmi regénye 15.50 Bemutatjuk az OKISZ Erkel Ferenc együttesét 16.20 Képes Kalendárium 16.55 New York. (Magyarul beszélő olasz dokumentum- film) 17.50 170 éve született Puskin 18.00 ökölvívó EB. A döntők közvetítése 19.10 A világ térképe előtt. . . 19.20 Esti mese 19.30 Vidocq-sorozat. 10. Vidocq esküvője 20.00 Tv-híradó 20.20 Színházi jegyzet 20.30 Móricz Zsigmond: Csibe. (A Thália Színház előadása,: felvételről.) 22.40 Tv-híradó 22.50 ökölvívó EB. A döntők közvetítése POZSONYI 9.45 Atlétikai kupaverseny 16.30 Lazac-folyó. (Angol természetfilm) 16.55 Az ezüst tó kincse. (Kalandfilm) 19.00 Tv-híradó és sporteredmények. 19.55 A kitartott. (Olasz film) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) Milliárdokat érő ember (9-én: A szeszélyes nyár EGRI KERT MOZI: Milliárdokat érő ember (9-én: Érzelem) EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) En szeretek, te szeretsz EGRI BÉKE: A sólyom nyomában GYÖNGYÖSI PUSKIN: Szeszélyes nyár (9-én: A rezidens jelentkezik) Nyári ifjúsági mozibérlet, kötöttszelvények beválthatók. GYÖNGYÖSI KERTMOZt: Egy férfi és egy nő GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Angyal lesen HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Oltár fal HATVANI KOSSUTH: Bűntény a leányiskolában • (9-én: Van, aki forrón szereti) HEVES: Tiltott terület Méhek völgye PÉTERVÁSARA: A 39-es du ciét