Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-22 / 142. szám
Csontváryra emlékezünk IJSI.KF.S MIKLÓS: Dundóka csupa kerekség, móka ez a név és duncH móka és kövér napok puffancs párnáin ugrál és nevet s kellenének neki a csillagok s az udvarról a liba kellene s egy fél könyvtárat már kiolvasott — (a könyveimből épp ezért gyakorta hiányozgatnak egynémely lapok) de néki mindez korántsem elég, neki még annyi minden kellene! a kék fazékról a nagy vasfedö, a varródoboz fényes fedele, a mesékből a kacsalábú vár, s ha nem adják — Dundóka kiabál! i télapót úgy mondja „télaka”, ; „palap ’-ját veszi reggel a papa a nyelve még gyakran tévútra tér ezért „eger” lesz nála az egér s a lakásunk? élő történelem! mohácsi vész, tatárjárás terem a kis szobában és úgy gépelek a négy évszakról hosszú versekéi, hogy Dundóka — mivel feléri kézzel — a kéziratba ití-ott belegépel akit naponta úgy ünnepelek: Dundóka nagyon bájos kisgyerek csendben kuksol csak a székem alatt és angyali jó! boldog pillanat a jóság okát végül megtalálom néhány művészi foltban a ruhámon amit Dundóka müértő keze vérpiros rúzzsal rászínezgete... most kellenek a szigorú szavak! hát Dundókával a hónom alatt kivánszorgok a csepp fürdőszobába ...s hogy a kritikám mily sikerrel jára?! mi tagadás, nem oly kemény dió e kedves lány, mint annyi alkotó! Ilyenkor ingerülten őt még senki se látta: ő csupán nyelvet ölt csak a törvényes világra! IWWWIIWI imiWM II «Illllit -----— É lő irodalom Könyvekről és írókról F ötven esztendeje fejezte be ; remekművekkel és szenvedésekkel teli életét a modern í magyar festészet egyik leg- I jelentősebb és legtöbbször I félreértett mestere, Csontvá- i ry Kosztka Tivadar. I Iszonyú tekintetű férfi néz , az 1896—1900 között festett önarcképéről, hatalmas re- • mekművekre elszánt festő, akinek szeme a nem józan ! lelkek szuggesztivitásával í hasít a világba. És Csontváry tevékenységéből évtizedekig csak e nem józan elszántságot volt hajlandó észrevenni a kor, a hatalmás remekműveket nem. Igaz, a festő élete, pályakezdése, tevékenysége és alkonya nem evilági módon telt el, s vonzotta az egyszerűsítő ítéleteket. 1853-ban született Kosztka Mihály Tivadar. Huszonhét éves korában. vélt „emberfölötti hang” hatására döntött az iglói patikában a festészet mellett (azaz lelki zavar okozta hallucináció irányította művészi pályájára az addig polgáréletét élő gyógyszertári pro- vizort), és már abban a mérhetetlen akaraterőben és cél- tudatosságban is volt valami eltérő a megszokottól, ahogyan küldetését beváltotta. Gyógyszerész maradt. Tizennégy éven át szolgált a patikában: tudatosan és tervszerűen teremtette meg anyagi bázisát a művészet műveléséhez. Már negyvennégy esztendős, amikor végre festeni tanult és anyagilag független; csaknem ötven, amikor első jelentős kompozícióit felvázolja, s nincs még hatvan, amikor hatalmas életművét befejezve becsukódik mögötte a gyógyintézet kapuja. Autodidaktaként tartották számon, ez is hozzátartozott a tévedésekre épített Csont- váry-legendához. Holott Hol- lósy Simonnál tanulta a művészetet Münchenben, mihelyt anyagi helyzete ezt lehetővé tette, s bár csak néhány hónapig figyelt a mesterre, időt pótló szorgalommal készítette tanulpián.yaij, Tyv. nult még Karlsruhéban is,, aztán valóban Önmagát képezte Dalmáciában és Itáliában. Készül a „Raffaellót fölülmúló” mesterművekre, önarcképe első a korai remekművek sorából, s csak néhány évvel előzi meg első nagylélegzetű tájkompozícióit, a Selmecbánya látképét és a Castellamare dl Stabíát. 1903-ban már megkomponálja első hatalmas vásznát, az ádáz feszültségekkel teli. Vihar a Nagy Hortobágyon, s ezután sorra születnek méretre. mondanivalóra, feszültségre hatalmas tájképei, vívódó lelkének tájba vetített kompozíciói. Egyiptomba, Pádig elmegyek. Az anyja elfordult: — Menj csak, ha az anyád házánál nem érzed jól magad. Gábor cigarettára gyújtott. — lEddig sohse tiltotta — mondta. — Nem tiltok én most se semmit. Oda mégy, ahová, akarsz. Megitatnak, telebeszélik a fejedet, de hát az kell neked, nem a jó, csendes nyugalom. — Hát akkor nem megyek — mondta hunyorítva Gábor. Játszott az ölbe való gyermekével, este meg vacsoráztak s a rádió halk zenéje mellett csendesen beszélgettek. — Ez a víz — mondta egyszer csak az anyja —, kár beszélni róla. Kidobolták rendesen, hogy aki vállalja, hogy tíz év alat kifizeti, írja alá az ívet. Aki nem írja alá, azon hat hónap alatt behajtják. Tíz év, meg hat hónap. Csak nevetni tud az ember, nem? Gábor azt kérdezte: — Édesanyám aláírta? — Mit? — A tíz évet. Az anyjának nagyon nyílt és tiszta volt a tekintete: — Buta vónaászonynak képzelsz te már engem — mondta. De másnap Gábor mégis csak el) ' 1 Boksához, a tanácsé ioz ané’Jküt, hogy az anya tudott volna róla. Kártyát kerítettek, athívták lesztínába utazik óriási érzelmeinek megfelelő óriási tájakért, — s megfesti emberi szenvedésekkel teli tragikus képét közben, amelynek címe is fájdalmas torz- ságokkal csendül a műbarát fülébe: A panaszfal- bejáratánál Jeruzsálemben. Szenvedő tiltakozásánat igazi motívumát közben idehaza találja meg a Tátrában, a Nagy Tarpatak vonagló tájában, de közben ismét délre hajtja a motívumkeresés, hogy fájdalmas-enyhülő álomlírába oltsa mondanivalóját a Séta- kocsíkázás Athénban derengő fényeinél, a Taormlnai görög színház hasító sárgakék ege alatt és a Baalbek című kép monumentális kompozícióján. 1907-ben Párizsban állít ki az itthon félreértett, kinevetett mester, aki a kor tébolyí- tó ellentmondásait tökéletes kompozíciókba foglalta. Aztán Libanonba hajtja a nyugtalanság ismét, hogy neki megfelelő táj motívumot keressen. Meg is találja a biblikus korú és fenségű híres cédrusokban, s megfesti a kor magányosságának, saját magányának fenségesen tragikus portréját, a hideg egekkel köaz iskolaigazgatót, tízfilléres alapon ultiztak egy keveset. — És aki nem irta alá — kérdezte hirtelen Gábor —, azon valóban behajtjátok hat hónap alatt a kétezer- hatszázat? — Be. Csend volt. — Muszáj — mondta Boksa.. — Az ember tartsa meg a szavát, a jót is, a rosszat is. Különben szétfolyik és a népek szemében semmivé lesz. Nem akartam én ilyen módszerhez folyamodni, de nekem is csak úgy biztosította a pénzt a beruházáshoz a bank. ha viszem az aláírásokat. A vizet a község érdekében egyszerűen bűn lett volna kihagyni. Megszavazta hát a tanács, hogy aki nem írja alá, azon behajtjuk. Ha dolgozik valahol, levonjuk a fizetéséből. Ha egyéni, hozzátesszük az adójához. — Hányán nem írták alá a tíz évet? Boksa letette a kártyát, felállt: hányán írták alá? — Hogyhogy? — Egyszerűen nem hitték, hogy behajtjuk. Legyintettek, Mosolyogtak rajtunk. Még némely tanácstag is. Behajtani? Ha egyszer az állam tíz év türelmet adott? Hol van még az a tíz év? És hátha nem is kell fizetni egyáltalán? Nem kell azzal az aláírással sietni. Várjunk csak a végére. Hiába könyörülvett, tört és tépett Magányos cédrusban. Majd a kép zengő szimfoniájú ellentéte, a magányos Csontváry pszichózisban elképzelt, vélt megdicsőülésének képe következik, a pátosszal teli Za- rándoklás a cédrushoz. Mint mindig, a természeti motívum megfestését szabályos tájképnek szánja, a természetfestés általa „napút” festészetnek nevezett törvényszerűségeit keresi tudatosan. De rettenetes szín-ellentétektől feszülő, titokzatos jelekkel teli szenvedő tájai mindig a művész, az ember szenvedését hordják, mintha jelképek lennének. A magányban és alkotásban naggyá lett egyéniséget hirdetik képei is, a pálya vége felé festett Marokkói tanító foszforeszkáló élessége, a Mária kútja lebegő fájdalma, s a Sétalovaglás a tengerparton tompa szomorúsága. Ezek utolsó művel. Alig egy évtizedes alkotói tevékenység után a teremtő zsenit legyőzte a lelki sérült bomlott értelme, a ma ötven éve bekövetkezett halál. Az évfordulón a teremtő zsenire emlékezünk. haza Gabor. Felesége és a gyermek már aludt. Cspk az anyja várta és ő kérdezte villanó tekintettel: — Hol voltál? — Kártyáztunk BoksáékA z idei ünnepi könyvhét ** kiadványaiból ez aU kálómmal két elbeszéléskötetet és egy regényt mutatunk be olvasóinak. A választás persze nem véletlen', hiszen olyan írók műveiről van szó, akik már bebizonyították tehetségüket, de írásművészetük és írói világuk — az önálló hang keresése során — újabb műveikben új hangvétellel gazdagodik, és éppen ezért új szépségeket tárnak fel a változatokat kíváncsi izgalommal figyelő olvasó előtt. Az Irodalomkritika nem kényezteti el az utóbbi időkben a hatvanas évek egyik legjobb magyar novellistáját, Szakonyi Károlyt. Az 1967- ben megjelent Porcelánbaba című kötetével kapcsolatban vetették fel többen, hogy a korábbi sűrítetten koncentrált és egész embersorsokra kitekintő erőteljes novella- formát felváltotta nála egy lazább szövésű, impresszionista látásmódot sugárzó műforma, amely az emlékező líraisággal káros érzelmessénál. — És? — Semmi más. Csak kártyáztunk. És olyan nyíltan nézett az anyjára, mint ahogyan az tagadta le előtte a múlt napon a szégyenét. Mert mért kellett volna még meg létezni eat? get is hordoz. Mostani új kötetének elbeszéléseit olvasva teljesebben áll előttünk az írói szándék. A Francia tanya egyes írásai kiteljesitik azt a törekvést, amit az előbbi kötet finom, lírai hangvételű és lélekelemző novellái elkezdtek. Szakonyi Károlyra korábbi elbeszéléseiben- is jellemző volt az erkölcsi érzékenység es a társadalmilag meghatározott ember belső, értelmi-érzelmi vívódásainak pontos megfigyelése. Ezt folytatva valami egészen sajátos felismeréshez jutott el: az embert körülményei és be- lérögződótt szokásai az élet egyes helyzeteiben nagyon magányossá teszik. Minden ember személyiségében zárt egység, s ugyanakkor társ, vagy társak után vágyódó közösségi lény. E két oldal ösz- szeütközéséből eredő konfliktusok nehezen oldhatók fel. E témakör variációi a kötet novellái és a címadó kisregény. A Francia tanya, az elbeszélések közül a belső monológ szubjektívizmusát, de keménységét Is felmutató Inter arma, a Fehér folt, a Fekete asszonyok, a Varieté talál.' a legjobb darabjai a kötetnek, amelyek egy lehiggadt, teljes emberismerettel rendelkező írói művészet megérlelődését ígérik. E különlegesen egyéni írói világot a tömör helyzetteremtés és a líraían hangszerelt stílus emelik művészi szintre. A z önálló írói világ te** remtésének szándéka dicséri Kamondy László elbeszéléskötetét is, amely Feltételes vallomás címmel jelent meg. Kamondy László novelláiban egészen különleges módon nyílik kitekintés az ember sokrétű világára. Szenvedélyek és bölcs élet- szemlélet (Páva a körtefán) váltakoznak szelíd iróniával (A szerelem hiánya, A sznob tyúk), máskor lélegzetállító szomorúság (Szertartás a határőr.) színezi a másik novellában magával ragadó emberi érzéseket (Műszaki vadvirág). • Érdemes talán külön is kiemelni A harmadik angyal jelentése című írását, amelyben pompás játékkal, biztos emberismerettej, szelíd humorral és érzékenységgel teremt az író élvezetes, élményt nyújtó elbeszélést. Félig beszámíthatatlan és ugyanakkor bölcs hősében az örökké mesélő Svejk mosolyára is ráismerünk. Kamondy László avatott művelője választott műfajának Novelláinak biztos cselekményvezetése, humora, iróniája groteszk fintorai, komoly elmélyülése és közvetlen, színes párbeszédei hitelesítik az elismerő ítéletet. A hatvanas évek második felében szembetűnő azoknak a prózaíróknak a jelentkezése, akik az ötvenes' években eszméltek tudatosan a világra, és éppen ezért ennek az időszaknak útkeresése, sokszor tájékozatlan vergődése izgatja őket. Közéjük tartozik Csák Gyula is, kinek a Mélytengeri áramlás című szociográfiája és a Két karácsony között című első regénye után most az Ember a kövön című regényét adta ki a Szépirodalmi Könyvkiadó. I zgalmas, érdekes prob* lémát tár fel művészien ez a regény, egy nemzedék golgotáját és tévelygését mutatja be. Hőse paraszti származású, a népi elkötelezettség és a világmegváltás szándékával jut he az egyetemre. Tiszta szép szándéka és becsületessége minduntalan beleütközött az uniformi. zált eszme gyakorlati megvalósítása során feltomyosuló gátakba. Elégedetlenkedését szóvát is tette, amiért nemcsak a pártszervezetből, de az egyetemről is eltávolították. Csavargó vergődését és önemésztő vívódását ügyesen eltalált belső monológ alkalmazásával ábrázolja Csák Gyula. . Amikor már-már megnyugodna, és egy bárpin- cérnő kitartottjaként saját magában és partnernőjében is felébredne a tiszta emberség, ugyanolyan értelmetlenül pusztul el, amilyen értelmetlen volt szerencsétlen sorsa is. Művészi helyzetteremtés, biztos ábrázolóképesség és arányosan fegyelmezett szerkesztés növeli a regény értékét. Az író irónikusan is nézi hősének groteszk kapaszkodásait, bemutatja, hogy tehetetlensége is okozója helyzetének, de az irónián mindvégig átsüt a közelmúlt társadalmi-történelmi eseményeinek őszinte vizsgálata és segítő kritikája. A regény jelentős mű, és olvasmányként is felejthetetlen élmény# nyújt. E. Nagy Sándor R. Gy. rögtem. Hiába tettem ki a telkemet. Magiam mentem el legalább kétszáz portára. Vasárnap, árúikor az emberek kijöttek a templomból, tanácsháza előtt beszédet tartottam. — Nem hittek? Nem. — Hányán nem hittek? — Nyolcvankét százalék nem írt alá. Gábor ivott egy korty boci — A szomszédunk, Ca- gó Béni, a tsz raktárosa, aláírt? — Nem. — És az anyám? Boksa leült, hogy megkeverje a kártyát és osszon: — Ne haragudj — mondta. Későn, éjféltájban került — Csontváry: Önarckép.
