Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-21 / 141. szám
V. Könyvek — olvasók — könyvtárak Együttműködés az olvasóért A TIGRIS A könyvek tavaszi ünnepe, az írók országjárása, az Olvasó népért mozgalom nui- lam verése, a könyvet vásárló és könyvtárat látogató olvasó újra és újra az olyasára, a könyvtárak létére és munkájára irányítja a figyelmet. Van-e haszna és értelme az olvasásnak? Előbbre viszi-e a könyv az embert? Természetesen igen és természetesen előbbre jutunk a könyvek által. Sok igazság van abban, hogy az elmúlt évek legfontosabb könyvtárpolitikai feladata könyvtárak szervezése volt, de legalább annyi igazság van abban is, hogy az olvasók könyvtárak felé áramlása és ezeknek az embereknek olvasási igényei szükségszerűen a könyvtárak tartalmi munkájának elmélyítését eredményezték. A könyvtárak ma már nemcsak kölcsönzési feladatokat látnak el, nemcsak nyilvántartó múmiával foglalkoznak, hanem kialakultak a tájékoztatás körvonalai; a megyei könyvtárakban a refe- rensz sokoldalúságáig és mélységéig, a községi könyvtárakban a tájékoztatás anyagi bázisainak, a kézi könyvtáraknak a megjelenéséig. formáit követik, lakásberendezésekre, ruházkodásra korlátozódnak, igyekeznek fejlődésbeli lemaradásokat behozni, de nyűgözi őket a múlt, a falusi szokások, morális megkötések, igen sok konzervatív, — posztíeudális elem is. A központi könyvtárakra tehát a különböző hálózatok együttműködése valamint az óvárosok és perem- kerületek kulturális integrálódása területén is várnak feladatok. A koordináló munka kétirányú: egyrészt a különböző gyűjtemények állományának egybehangolt gyarapítása; a beszerzési politika, másrészt a különböző könyvtárak munkájának és szolgáltatásainak összhangja. Olasz film A néző azzal a jóleső érzéssel távozik a moziból, hogy valamit elmondtak neki az olasz életrőL, a konjunktúrát sajátságosán és fényűzően élvező olasz nagy- polgárságról. A Tigris, ez az energikus, éppen nagypapa korba lépő mérnök, nem véletlenül hőse ennek a filmnek, típus, ha úgy vesszük, kulcsfigura, aki jellegzéte- sen illusztrálja a társadalom törekvéseit és erkölcsi állapotát. Eszünk ágában sincs moralizálni egy egyébként nem kiugró olasz film kapcsán. de lehetetlen észre nem venni a rendezőnek azt a koKisvórosok könyvtárügye A városi életkeretek kitágulása a társadalmi, kulturális érintkezési formák változatossága, a kulturálódás vágya, a kulturális javak szokatlanul gazdag gyarapodása hozza magával — sőt bizonyos mértékig követeli — a városokban működő könyvtárak munkájának harmóniáját. Egy életforma és életérzés megváltozásának vagyunk tanúi, amely ha teljes egészében nem is tagadása a réginek, már magában hordozza a jövőt A városi ember napjainkban elevenebben érzi a kor technikai-műszaki, fizikai változásainak ütemét, mint a falun élő ember. A városok ipari, közigazgatási, kulturális, tájékoztató központokká váltak. Mindez új feladatokat ró a közművelődési, tudományos és szakkönyvtárakra. A tömeg kom m utí vká e i Ó9 eszközök igényeket elégítelek ki, ugyanakkor azonban igényeket ébresztenek, nem passzív fogyasztó réteget és tudatot termelnek, hanem tájékozódni, művelődni és alkotni vágyó kollektívákat. A kérdés tehát, hogyan készültek fel a megyei-városi, járási-városi könyvtárak a művelődni vágyó tömegek befogadására. Kulturális, etikai, tudományos tényező-e egy város életében a könyvtár? Megállnak-e a művelődni vágyó emberek a könyvtár előtt? Képesek-e a könyvtárak küiün-külön1 felelni kérdéseikre? Elegen- dőek-e a konvencionális keretek a megváltozott élet áltál teremtett igények kielégítésére? Mindez nem állítható teljes bizonyossággal. Ma már alig képzelhető el, hogy a közművelődési és szakkönyvtárak munkájukat egymástól elszigetelve végezzék. Itt nemcsak arról van tehát szó, hogy a városokban működő könyvtárak a kü- tekkel tartsanak kapcsolatokat lönböző társadalmi szerveze- s ezeknek a kapcsolatoknak olvasómozgalmi jelleget' adjanak vagy hogy a szak- könyvtárak országos központjaikkal érintkezzenek, hanem szükség van arra is, hogy a társadalmi szervezetek, iskolák, művelődési házak, múzeumok, közművelődési és szakkönyvtárak, üzemek, kutatócsoportok, írói körök* klubok ésszerű együttműködése alakuljon ki. A könyvtárosok képtelenek külön- külön egy-egy tudományterület határáig eljutni, épp a határterületek összemosódása teszi szükségessé az együttműködést. Ha tekintetbe vesszük, hogy bizonyos könyvtárak funkcióik miatt specializálódtak és egy-egy szakterületre leszűkített állománnyal rendelkeznek, világossá válik az is, hogy természetüknél fogva nem oldhatnak meg komplex feladatokat. Az olvasók számának állandó növekedése és ezekben a tömegekben az olvasási igény számtalan megjelenési variánsa,könyvhöz mint egyik legmegbízhatóbb inf .rotációs eszközhöz való vonzódás, a könyvtárostól a könyv szere- tetét és enciklopédikus alapismeretet követel. Sőt ennél többet is, hiszen ma már mi iúniiifr-l.jrszombat r.emcsak szépirodalmi alkotások és az olvasók között kell kapcsolatot teremtenie, hanem a különböző szakterületeken megjelent könyvek és információs források ezrei között. A szokásos irodalmi, esztétikai ismereteken kívül szüksége van olvasáslélektani, szociológiai, pedagógiai jártasságra. A mi könyvtárhálózataink (közművelődési, szakszervezeti, orvosi, iskolai, mező- gazdasági, műszaki) különböző időpontokban, különböző gazdasági adottságok mellett alakultak ki, különböző fejlettségi és telítettségi fokon állnak, így természetes, hogy az olvasók igényeit sem képesek azonos fokon és-szin- ten Melegíteni. Óvárosok és peremkerületek Külön problémát jelent a városi központi könyvtár és a peremkerületek lakosságának könyvvel, könyvtári szolgáltatásokkal történő ellátása. A városokban épp a demográfiai forradalom egyik kísérő jelenségeként az a hely« zet, hogy a falvakról beérkező es a városszéleken letelepedő lakosság kulturális színvonala jóval alacsonyabb, mint a nagy községekben -»ö embereké. Igényeik és létfeltételeik a városi életkeretek Az olvasóivá nevelés érdekében pl. elengedhetetlenül szükséges, hogy a megyei, városi gyermekkönyvtár együttműködjék az iskolákban elhelyezett gvermek- könyvtári fiókokkal és speciális iskolai ifjúsági könyvtárakkal, esetleg pedagógiai könyvtárakKal. Heves megyében az elmúlt években az ifjúsági könyvtáraknak két típusa alakult ki: a gyermekkönyvtári fiókok és a speciális iskolai ifjúsági könyvtárak (Sírok, Vamosgyörk). Ezek a könyvtárak szoros kapcsolatban állanak az oktató-nevelő munkával, állományuk rendje részben a. gyermekkönyvtárak tematikus és szakrendjét követi vagy teljesen1 tantárgyi összefüggésekre épül. ezzel akarván hangsúlyt adni annak a követelménynek, hogy a tanulók tanulmányaik során használják fel ismereteik bővítésére a könyvtárban1 található könyveket. (Nyilvánvalóan tanárok is.) Ugyanez a helyzet az orvosi könyvtárak állományát figyelve. Az orvosi könyvtárak könyvei nemcsak a különböző kórházakban — olykor speciális kórházakban — dolgozó orvosok számára állanak rendelkezésre, ide a középkáderek, sót a kórházakon kívül álló érdeklődök számára is. Ebergényi Tibor moly szándékát, hogy szépítés nélkül, csaknem vallomásszerű őszinteséggel tárja fel a csillogó környezetben, pénzért és élvezetekért loholó nagypolgjár lelki nyavalyáit, gyerekesnek tűnő, de veszedelmes hazudozásait. A rendező bizonyítja meggyőző erővel: nincs a társadalmi és erkölcsi bújócskának olyan formája, amely biztonságot adna. A munka, a gyom autó teremthet alkalmakat egy-egy félrelépésre, de az állítólagos véletlenek láncolata fojtogató húrokként tekeredik a bújócskában részt vevők nyaka köré. Az apró mozaikokból összeálló kép ügy alakul riasztóvá, hogy mindenki gyávának és jellemtelennek látszik, azzá lesz. mert a látszat és a valóság nem fedik, nem takarhatják egymást. S mekkora kiszolgáltatottság jut e annak az asz- szoinynak osztályrészül, aki ezt a szerelmi bűjócskát helyezkedéssel akarja kivédeni. Nem lehet tartósan úgy részt venni a hazugságban, hogy igaznak fogom fel a mosakodást, s csak akkor nézek szembe a másikkal és a tényekkel, akkor is inkább a tükörből, amikor már minden kikerülhetetlen. A megoldás is csak gyávaságból szülelhetik, bár a visszatérés nagy vívódás eredménye a férfi oldaláról. A zá^íMOLÜÁR KÁROLY,i: 9. Cafard, szökés Fizikailag és idegileg kimeríti a katonákat a kiképzés. A parancsnokság tervszerűen úgy terheli meg őket, hogy se erejük, se kedvük ne legyen ónálló akciókra. Az újoncok ugyanis hamar rádöbbennek, hogy a légióban különösebb jó nem vár rájuk. Hamar megérlelődik bennük a szökés vágya. Csak megfelelő alkalomra várnak. A legkülönfélébb módjait választják, hogy megpróbáljanak megszabadulni az alakulattól. Hangulatilag a szökést a mélabú, ahogy a légióban nevezik, a cafard vezeti be. A katonát megrohanják múltjának emlékei. Elegendő ehhez egy levél, vagy egy dal. Esténként a különböző nemzetek katonái gyakran alakítanak kórust. Főleg a németek énekelnek szívesen együtt. A legtöbbször ugyanazt a dalt. A címe: „Annamária”. A szövegének az alapja egy megtörtént eset az 1800-as esztendőkből. Ketten szerepelnek benne, Annamária, egy szőke lány és Peter, a légiós. Az első versszakban a katona, aki őrségben ott áll a sivatagi kísérőd előtt, szomorúan gondol szerelmére. A dal szerint Annamária egy fehér falú házban lakik, amelynek az ablakában mus- I kátli virágzik. A lány türelmetlenül várja, hogy a fiú 4 vissza térben. Szomorú az ének, de kedvetlenek azok is, akik' hallgatják. öt esztendő telik el az első és a második versszak története kozott. Peter visszatér falujába. Megváltozott a nehéz szolgálat alatt, megöregedett, kopasz lett és hajlott hátú. Nem ismerik meg. A harmadik versszakban a volt légiós Annamária házát keresi. Szülőföldje azonban nagyon megváltozott, a házak nagyobbak, más színűek! A falu főterén szép szökőkút áll. A lány háza ugyanolyan maradt, mint korábban volt, ugyanazok a muskátlik nyílnak az ablakában. — Annamária! Annamária! — kiabált be a férfi. A dal szerint ekkor egy szőke lány néz ki az ablakon. — Ki az? — kérdi. — Peter vagyok — mondja a férfi. — Nem ismersz meg? A lány egy ideig nézi, azután így válaszol: — Nem ismerlek. A naív dal hatására havonta három-négy némert légiós öngyilkos lett. Az őrmesterek gyorsan eltüntették a hullákat. Az ilyen esetek ugyanis nemcsak a hangulatot rontották, hanem többször öngyilkossági járványt okoztak. Sokan viszont miközben a dalt hallgatták, elhatározták, hogy „elhajítják a képi”-t. ami a légiósok nyelvén anv- nyit jelent: megszöknek Nincs pontos statisztika a kísérletekről. De alig van katona, aki ne próbált volna eltűnni feletteseinek szeme elől, hogy visszaszerezze emberi szabadságát. A gyávábbak nem mertek levonni minden következtetést és vállalni a legsúlyosabb büntetéseket. ök csak „en bombe” távoznak, ami a légiósok kifejezése szerint nem szökést jelent, hanem mindössze annyit, hogy a katonák néhány órára, vagy napra szabadok akarnak lenni. Egy óvatlan pillanatban, fegyver és élelem nélkül elindulnak a sivatagban. Nincs náluk sem térkép, sem iránytű. Még jobban hiányzik azonban, a sátor, a takaró, és a köpeny. Az éjszaka elviselhetetlenül hideg, sötétben is tovább vándorolnak. Éhesen, szomjasan. Három napjuk van a bolyongásra. Ha ugyanis addig visszatérnek, a parancsnokság nem tekinti őket szökevényeknek. Megúszhatják tehát enyhébb büntetéssel az elkalandozást Nem mondják egymásnak, legalábbis a gyávákkal ez történik, szívesen fogadnák, ha szembetalálkoznának egy őrjáratai. A fizikailag gyengébbek, akik nem bírják a nélkülözést, ilyenkor a visz- szatérést választották. Alig várták, hogy elérjék az első falut és ott jelentkeztek a csendőrségen. A fogdában bilincset tesznek a légiósok csuklójára. Vége a rövid szabadságnak. — Kenyeret és vizet kérünk — mondják a foglyok, akik már annyira szomjasak, hogy. rójelenet vacsorázó családja, a néhány vigyorgó arc remek gúnyolódás, irónia, valaminek a kinevetése, amitől a film hősei nem tudnak, nem is akarnak megszabadulni: a hazugságé. Dino Risi sokszor elpepecsal apró, de fontos részleteknél, mert hőseit eleven emberekként akarja láttatni, ötletei, képei körülindázzák valóságos meséjét az olasz nagy- polgárságról. Vincenzini főtanácsos. mellette Carolina, a felesége, fiai, Fazio, vagy a dominikánus atya — mindmind más oldalról, de egy látószögből ismertetik .meg az olasz mindennapi életet a Piazza Navona táján, ahol örökbecsű alkotások ingerelnének magasabb erkölcsi és szellemi igények kielégítésére. A film központja, gyújtóeleme, az erkölcsi mese bűnbakja és főhőse Vittorio Gassman, aki éppen visszafogott, az idegi feszültséget érzékeltető apró gesztusaival és mimikájával teremt atmoszférát maga körül. Ann Margaret Carolinája a festőművész-növendék szerepében bájos jelenség, új színfolt az olasz filmesek arénájában. Tazio jellegzetesen züllött alakját a rokonszenves Fiorenzo Florentini formálja hitelessé. Nemcsak nyári szórakozás ez a film, vígságával is elgondolkoztat. (farkas) beszélni is alig tudnak. — Szidi bel Abbeszban majd kaptok — válaszolják egykedvűen a csendőrök. — Nyolcvan kilométerre van ide a laktanya. — Indulás — mondják a csendőrök. Semmi pihenőt, nem engedélyeznek a légiósoknak. összeláncolják őket és elindítják foglyaikat a laktanya felé. Elől a fáradtságtól támolygó katonák, mögöttük lóháton szuronyos fegyverrel az őrzőik. Hajnali hat órakor Tlem- cen első kunyhóihoz értek. A helybeli csendőrség parancsnoka átvette a foglyokat, akik már alig álltak a lábukon. A kísérők felváltották egymást, a légiósoknak tovább kellett gyalogolniuk. Két napig tartott, amíg megérkeztek Szidi bel Abbesz- ba. Holtfáradtan, kicserepese- dett szájjal, véres lábbal. — Szerencsés fickók vagytok — így fogadta az újoncokat a laktanyában századunk egyik altisztje. — Nem vagytok még négy hónapja a légióban és így nem kerültök a haditörvényszék elé. A tóle, az ezredfogda vár rátok. Nem siettek, a nadrágodotokba rúgok. Szuronyos katonák vették körül az elgyötört katonákat. Lökték, hajtották őket a fogda felé. Kitárult előttük a nehéz vasajtó és egy őrmester lépett eléjük. Arról, hogy ezután mi következett, egy olasz légiós így emlékezik vissza: „Azt gondoltam, hogy az árnyékban egy pádon ülve legalább kipihenhetem magam. Alig telt el néhány perc, amikor az őrmester, aki átvett, figyelmezetett: — Öt perc múlva aperitifet kapsz! Már majdnem délelőtt tizenegy óra van. — Mi az az aperitif? — kérdezem az egyik cellatársamtól. — Hamar megtudod. A pe-: latié. Nézd csak — mondja* és rámutat néhány hátizsákra, amely a cellában a fal mellett sorakozik. — Emeld csak meg! Megfogadom a tanácsot. — Mi van ebben? — kérdem. — Homok. Legalább hatvan kiló. Néhány perc múlva hátunkra vesszük, azután egy órát futunk körben a fogda udvarán... Az őrmester vezényel : egy-kettő, egy-kettő... — Ez az étvágygerjesztő itóka? — Ezt kapjuk aperitifként. Kétszer napjában, tizenegykor és este hatkor, az étkezések előtt kapod. — De én szomjan halok! — Kérj inni a tiszthelyettestől. Végeredményben nem rossz ember. így is történik. Amikor a tiszthelyettes a cella rácsaihoz jön, akkor könvörögni kezdek: — Tiszthelvettes úr. adjon innom! Ű elcsodálkozik és ezt mondja: — Nem ihatnak a fogda lakói az étkezési időn kívül. Tiltja a szabályzat. — Talán a szabályzat készítői a borra gondoltak, amikor. .. — Fogd be a pofád! Te akarod talán megmagyarázni nekem, hogyan kell érteni a szabályzatot? — kérdezi a tiszthelyettes és a hangját egyre feljebb emeli. — Állj vigvázzba! Tizennyolc esztendeje szolgálok, megkaptam a katonai érdemrendet, négy gyarmati érdemrendben. öt dicséretben részesültem, kilenc hadjáratban vettem részt, kitüntettek az Alissan Aluit-renddel és ennélfogva a szultán unokatestvére vagyok, aki olyan erősnek mondott engem, mint az oroszlán... és te akarod imkern megmagyarázni, hogyan kell a szabályzatot értelmezni? MF-oly latjuk)
