Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-17 / 137. szám

Az ezerkettedik éjszaka Ä perzsák Simon és Laura Bevallom őszintén, hogy nemcsak ' Verne Gyula, vagy Cooper, de Andersen és Grimm, a két nagy mese­mondó is kedvenc íróim kö­zé tartozik még mindig. A magyar népmesék, vagy Mackó Muki kalandjai, e gyermekkori élmény-olyas, ményok nemcsak a gyer­mekkor iránti nosztalgia, de tiszta, kézzeifoglható, lírai emberségük miatt is örök él­ményeim maradnak. Nem igaz, hogy a mese csak a gyermekeké. A mese. ez a légősibb „irodalom”, minden bizonnyal nemcsak egy ember, de az egész em­beriség életét végig fogja kí­sérni, az ősi hordák világá­tól a nemtudomhányadik év­ezredig. Minden, ami igazán emberi művészet, — mesét» mond. Bármily legyen a „köntös”, a redők mögött, a ruhák mélyén' ott húzódik meg szerényen, mint örök és legyőzhetetlen Hamupipőke, — a mese. Sarazád meséje Mesét mondott Sarazád is, Sahriár szultánnak, Heltai Jenő által. És e kedves, derűs, könnyes-mosolyos „ezerket­tedik éjszaka’', szombaton este a televízió képernyőjén felnőtt gyermekké tett újra, aki hisz a csodákban, aki együtt tud izgulni a két Hasszánért és nevetni is raj­tuk, aki elhiszi, mert elhi­tetik vele, a csodát: az át­változott Rusztám királyfit. S mindezt csengő-bongó verssorokban, olyan rende­zésben — Simon Zsuzsát di­cséri —, ahol a mese szinte parttalan áradásban hömpö­lyög susogva, mintha bölcsöt ringatnának e mese habjai. Modern az. ami örök És még el sem felejtettük — r.ehéz Is lenne — e mese­játékot, máris új élmény, egy sajátosan egyéni ízű előadás, s művészi újjáteremtés tanúi lehettünk az éjszakai előadás keretében. Ha Heltai mesejá­téka azt igazolta, hogy „mo­dem művész”, korunk íor- mabontásos, monodrámás kor rában is van helye az egysze­rű mesének, akkor ez az éj­szakai előadás azt igazolta, hogy nem az a modem, ami mai, — hanem az: ami örök. Jea,n Prat rendezte Aiszkhü- losz tragédiáját, A perzsákat, televízióra, — egy döbbene­tes oratóriummá hangszerel­ve. A háború, az embertelen­ség ellen újraalkotott ten­denciózus tragédia ez. A ko­rabeli perzsa domborművek ihlette álarcok dramaturgiai funkciója r.em a külsődleges- ség, a meghökkentés céljait, hanem az aiszkhüloszi nemes­veretű szöveg tragikumát, döbbenetes szépségét „dom­borították” ki archaikus tö­mörséggel. A magával raga­dó, sodró erejű kórus, Fran­cois Chammette karvezetőjé­nek mélységet és magasságot megjáró'hangja, Maria Meri­ted királynőjének tiszta fen­sége és orgánumának lenyű­göző ereje és a többiek: Rendhagyó” évzáró. Ez arz évzáró ünnepély persze csak az „általános” tanévzárásokhoz képest volt rendihagyó — az egri Állami Zeneiskola természetesnek vehette, {stílszerűen, szép hangversennyel fejezték be a tanévet szombaton délután a Megyei Művelődési Köz­pontban. A nagyterem zsú­folásig megtelt — az idei tanévben már közéi négy­százan jártak a zeneiskolá­ba, apróbbak és nagyobbak, \ hangszeresek és előképzősök, hogy bepillantást nyerjenek a zene szép birodalmába. A képzés —- mint Vajda Lász­lómé igazgatónő mondotta beszédében — nem csupán a muzsika művészetének ké­sőbbi művelőit igyekszik ne­vetni. Ennél sokkal széle­sebb körű nevelés folyik az intézetben: a zene művelői és a zene megismerői kö­zött a tehetség, a szorgalom, a rátermettség a választóvo­nal, amolyan természetes, az adottságtól függő választó- vonal. A sok növendék között akad olyan is, akit rá­termettsége, szorgalma, né­hány éven belül zenekari pulthoz segített, sőt olyan is, akit hangversenyek pódiumán ismerhettünk meg. Az inté­zet két ilyen növendéket bú­csúztatott az idén: Galovics Saroltát és Hibay Évát. Mindketten fuvolisták, te­hetséges művészei lesznek hangszereiknek. Hibay Évát már több hangversenyen is hallhattuk, például amikor az Egri Szimfonikusok kísé­retével Bach h-moll szvitjét adta elő egy barokk zenei esten. Ezzel a versenydarab- jával lépett fel a szombati évzáró hangversenyen, s aratott ismételten nagy, biz­tató sikert. Ferenczi Jenő zongorajátéka (Rahmaninov cisz-moll etűdjét tolmácsol­ta). Kovács Ilona énekszóló- (Schubert Hová? című dalát adta elő), és a. fiatal Kele­men Éva zongorajátéka (Sugár: Rondo zongorára és zenekarra), ugyancsak tehet­ségre vall. A ziáró hangver­senyen fellépett részint ön­álló műsorral, részint szólis­tákat kísérve az intézet újjá­szervezett ifjúsági zenekara is Farkas István karnagy ve­zetésével. Az egri zeneiskola tehát iámét — mint minden esz­tendőben — bizonyított. A „jó ha van” és a „nagy szük­ség van ró” között időben ugyan mérhető, de munkájá­ban szinte mérhetetlen utat tett meg, K. 65. hangja, ez az örök vox hu- mana, — vitathatatlan él­ménnyé tette a híres tragédia bemutatóját. Földön járó emberielettiség Mindig megfogadom és mégis mindig megszegem. Mármint, hogy többé én a Vidocq-ot meg nem nézem, engem ez a sorozat idegesít és sematikus blöd fordulatai­val egyszerűen most már hi­degen hagy. Mérgelődjön most már más Flambart fel­ügyelő és Vidocq szinte már érthetetlen kergetődzésén, — az, akinek erre van gusztusa. Aztán vasárnap este megint odakuporodok a képernyő elé. Miért? Talán a primitív naivitásnak, a földön járó emberfelettiségnek is meg­van a maga varázsa? Lehet. De most újfent megfogadom, — soha többé Vidocq! Egyszerűen: vígjáték... Nem, semmiképpen sem le­het Simon és Laura előre gyártott elemekből készült történetét az alkotások sorába besorozni. A családi boldog­ság e persziflázsa ismert, a „színész” házaspárok egy la­vór vízben dúló házi vihara elcsépelt, a fordulatok köz­helyek és a közhelyek sem fordulatok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szóra­koztam ennek ellenére is jól a vasárnap esti angol filmen. De talán legjobban azért tetszett, mert egyszerűen vígjáték volt. Nem paródia, nem szatíra, nem szimbólum, nem valaminek, vagy valaki­nek a kigúnyolása, — hanem egyszerűen, világosan átte­kinthetően vígjáték. És a mai világban' egy ilyen vígjátéki egyszerűség és áttekinthető­ség nem is olyan lebecsülen­dő szempont Sajnos! Gyurkó Géza Heves megyei sikerek a miskolci minifesztiválon „Királyi hármas” a Papírlovacská-ból. A miskolci Ady Endre Mű­velődési Ház látta vendégül vasárnap a tv II. gyermek- bábfeeztiválja tájegységi döntőjének részvevőit, köz­tük a Heves megyei úttörő­ket képviselő verpeléti, ke­recsenéi, karácsondl, marka- zi pajtásokat, az Egri Úttö­rőhöz és az egri bábszínpad legifjabb játékosait. A minifesztivál délelőtt $tíz órakor a városi tanács ,> művelődésügyi osztályveze­tőjének ünnepélyes megnyi- > tójával kezdődött és csak a J késő délutáni órákban ért »véget; huszonkét csoport és A markaziak bemutatójá­ból: Zsiga és mamája, két egyéni versenyző mutat­ta be tudását. Az elsőnek színpadra lépő, népes He­ves megyei szereplőgárda körében láthatóan nagy volt az izgalom, több együttes először szerepelt a megyeha­táron túl, tudásukat először .mérte” ilyen neves szakér­tőkből álló zsűri. S nem utol­sósorban megcsillant a to­vábbjutás, vagyis a televízió nagy nyilvánossága előtti szereplés reménye. Ezzel az alkalommal azonban ugyan­úgy élni akartak a Nógrád, Borsod és Szabolcs megyei szereplők. Szerencsére az elfogódott­ságnak csak csekély jelei látszottak a bemutató-soro­zatot megnyitó Heves me­gyeiek szereplésén, s a leg­többször sikerült tapsra késztetni a nézőteret zsúfo­lásig megtöltő apróbb-na- gyobb érdeklődőket, a zsűri tagjait. A verpelétiek Nyír­fácska, a markaziak Zsiga és Hápi, a markazi Tóth Má­ria egyéni bemutatóját, az eg­ri bábszínpad úttörőinek mindkét darabját követő tetszésnyilvánításból már kö­vetkeztetni lehetett... Az Egri Üttöróház „színeiben” bemutatkozó óvodásokat pe­dig alig akarták elengedni a színpadról. Az esti óx’ákban hozott „ítéletet” a zsűri, amely va­lamennyi csoportnak megkö­szönte a jó szereplést, hiszen értékelése szerint „rossz” előadás nem volt, s színvo­nalban a két évvel ezelőtti­hez képest rendkívül sokat fejlődtek. Nagyon sok volt a jó együttes, s nagyon nehéz a döntés. Végül is kompro­misszum született: a legjob­bak képernyőre kerülnek a tv őszi fesztiválján, s akik ebbe a „keretbe” nem fértek bele, élvezetes -előadásukat a tv „Esti mese” című műsorá­ban sugározzák. A tv-fesztiválon versenyen kívül, ritka „csemegeként” képernyőre kerül az egri óvodások Három nyulak cí­mű előadása. „Zöld jelzést” kapott az egri bábszínpad út­törőinek Vitéz László és dr. Faust, valamint a Papirlo- vacska című előadása, a markaziak Zsiga és Hápi, valamint a Két kis egér pó­rul jár című darabja. Az előbbi valószínűleg a tv es­ti műsorán látható majd. Tóth Mária — aki Hogy is volt? címmel mutatta be egyéni számát — ugyancsak továbbjutott. Az ősz folya­mán még egyszer megnézi a zsűri a verpelétiek Nyírfácska című bemutatóját, s akkor dönt a sorsolásról. A zsűri tájékoztató jellegű értékelést tártott, az országos tapaszta­latokat összegező döntésről Írásban értesiti a csoporto­kat. Annyi már bizonyos, hogy a nagy érdeklődéssel kísért tv-fesztivál részvevői között ott lesznek a Heves megyeiek is... (pe.) KOSARAZÓ HALAK (A Paris Match karikatúrája.) június 17^. kedd jMöiNAR Károly*« Expedíció Mexikóba Április 30 nevezetes nap a légiónál. Ilyenkor bárhol is van a legénység, akár a siva­tagban, akár egy magányos támaszponton, akár a nyílt tengeren, úszó csapatszállító­hajón, mindenütt asztalhoz ültetik, mentit leap és utána négyszeres boradagot. Drága árat fizettek ezért a díszebédért a légiósok.. Az előzmények III. Napoleon hó­dító terveihez nyúlnak vissz*» A nagyra törő francia csá* szál' 1862-ben arra törekedett, hogy Mexikóban katolikus államot hozzon létre, a pro­testáns Egyesült Államok egyensúlyozására. III. Napo­leon támogatta Miksa osztrák főherceg igényét az amerikai ország trónjára. A francia császár elképzelését környe­zete úgy állította be, mint a „XIX. század uralkodóinál: legnagyobb gondolatát”. A hódító tervekkel szemben azonban a nemzeti felkelés alakult ki és a mexikóiak he­vesen szemben álltak a beto­lakodókkal. Mexikó felőrölte és elnyel­te a francia csapatokat. He­ves-harcok-alakultak ki. III. Napoleon arra törekedett hogy a mexikói expedíció ügyének megnyerje a katona­tiszteket. ezért gyors előlép­tetést ígért azoknak, akik a hadjáratban kitüntetik magu­kat. Ekkor Sidi bel Abbesz- ben állomásozott a légió két zászlóalja. A gyors előreha­ladás lehetőségének híre Pá­rizsból ide is eljutott. Az ala­kulat tisztjei nem ismertek a mexikói hadihelyzetet, ők csak a francia diplomaták megtévesztő jelentéseiről hal­lottak: — Vár bennünket a mexi­kói nép, bevonulásunk dia­dalmenet lesz. A könnyű kaland lehetősé­ge és a távoli Mexikó mesés gazdagságról, a külszíni ezüst- és aranybányáiról ter­jengő legendák csak növelték az idegenlégió fiatal francia tisztjeinek harci kedvét. Szi- di bel Abbeszből levelet írtak Párizsba a császárnak: „Kérjük, hogy méltányol­ja kérésünket és a légiót ve- zényeltesse Mexikóba”. Akkoriban Szidi bel Ab- beszben két légiós zászlóalj állomásozott. A létszáma 12 —14 000 között változott. Az ezredes közülük válogatta ki a legjobb fizikai erőben levő katonákat. Egy hónapig tar­tott, amíg az expediciós had­sereget Jeanningros és tiszt­jei előkészítették a tengeren­túli útra. 1863 februárjában két nagy hajó a Saint-Louis és a Wagram kötött ki Mersz el Kebir kikötőjében. Napokig tartott, amíg a lőszert, az élelmiszert és az orvosságot felszállították a fedélzetre, 43 tiszt és'. 1432 katona kapott parancsot arra, hogy indul­jon Mexikóba. Kürt jelezte és a parton ágyú dörrent, amikor a két hajó, fedélzetén a légiósok­kal kifutott Mersz el Kebir kikötőjéből. Giblraltár felé indultak el a Saint-Louis és Wagram. Ahogy kiért az ex­pediciós hadsereg a Földközi­tengerről, az Atlanti-óceán­ra, azonnal romlott a légió­sok hangulata. Sokan tengeri betegséget kaptak. Ahogy közeledtek Mexikó­hoz, úgy egyre több más ha­jóval találkoztak, amelyek szállították a francia csapat- erősítéseket a remélt könnyű diadal színhelyére. Agyúlö­véssel, lelkes zászló jélzések- kel üdvözölték egymást a pa­rancsnokok. Azután időnként csendesebb hajók is jöttek, ezek már Mexikó irányából közeledtek. Vitték Európába a sebesülteket és a betegeket. Március 25-én az árbócko- sárban figyelő matróz felki­áltott : — Föld, föld... Mexikói tengerészek segí­tették az alakulat partra szál­lását, akik a füstölgő szivart egy pillanatra sem vették ki a szájukból, pöfékelve ültek csónakjukban. A legnagyobb kavarodás közben sem mond­tak le a dohányzásról. Az őr­mestereket feldühítettéik az állandóan szivarozó indián hajósok. — Dobják el ezt a büdös szivart — kiabált egy tizedes — mert kilövöm a szájukból. A mexikóiak azonban nem vették kd a szivart a szájuk­ból, hiába fenyegetőztek bár­mivel vagy Ígérgettek bármit a franciák. Amikor már a lé­giósok a csónakokkal a part­ra értek, előkerült a kikötő­város parancsnokságának tol­mácsa, ő fordította le az ál­landóan szivarozó mexikóiak válaszát: — Egy szúnyogcsípés ele­gendő a sárgalázhoz... A sár­galáz pedig a halál. A szú­nyogok azonban nem szeretik a füstöt. Ezért szivarral vé­dekezünk ellenük. Más meglepetések is vár­tak Vera Cruzban a légiósok­ra. A kikötő egyetlen móló­jánál sorakozott fel az ala­kulat, onnan indult be a vá­rosba. Az utcák szélesek, ló­vasút közlekedik rajtuk. A házak — egy-két emeletesek. Tetejükön — és ez a második meglepetés — keselyük üldö­gélnek. Ha valami ennivalót, hulladékot, szemetet fedeznek fel az utcán, akkor leszáll- nak a kövezetre, járókelők közé és azonnal felszednek minden ehetőt. Senkinek nem jut eszébe, hogy a hatalmas madarakat megzavarja. Hasz­nosak Vera Cruzban a kese­lyük, mert nagy a részük van abban, hogy a kikötővárosban viszonylag tiszták az utcák és terek. Különösen a vásártér körül látni belőlük sokat, igaz, ott a legtöbb dolguk, ott a legtöbb hulladék. dálkozó francia tisztek és a légiósok megállapították. Olyan megszokott mindez, olyan mindennapi madár Ve­ra Cruzban, mint az európai városokban a galamb. A város közvetlen környé­kén kisebb-nagyobb tavak, mocsarak voltak, benőve sás­sal és más vizinövényekkel. Az iszapban négy-öt méteres alligátorok fekszenek. A mo­csarak vízében a trópusi me­leg hatására gyorsan bomlás­nak indulnak az állati és a növényi eredetű anyagok. Rossz illatú gőzök terjenge- nek a város peremén, és meg­fertőzik a levegőt. A legve­szélyesebb a tavaszi időszak; ekkor általában szélcsendes az idő, tehát semmi sem hűti le a mocsarak környékének forró levegőjét. Ilyenkor kez­dődik Vera Cruzban a nagy sárgalázjárvány és megállít­hatatlanul terjed, szedi áldo­zatait. Forcy tábornok így bíztatta a katonákat, mielőtt a légió­sok karavánja elindult Vera Cruzból: — Forró vidékeken halad­tok majd keresztül, ahol ta­lán több betegség, mint di­csőség vár rátok... Félvad emberek, meszticek, indiánok és mulattok akarják majd el­állni utatokat, de a francia katonákat senki és semmi nem állíthatja meg... Elindult a karaván Mexikó belseje felé. Sárgán villogó homokon, kopár tájakon me­netel a légió. A fülledt me­legben lassan haladtak előre. Sehol semmi árnyék. Néhol egy üres nádkunyhó, lakói el­menekültek. A rossz úton las­sanként felbomlik, rendezet­lenné válik a karaván. Az al­tisztek veszik át az ostort az öszvéreket hajtó mexikóiak kezéből, de ez sem segít. Az út.rossz^iaz-állatok csökönyö- sek^a - szekerek .csak döcög- _______. . .. K eselyük ülnek a templom-! sut,*» tornyokon is, amint ezt a cső- >' -*«*-«»•** (folytattuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents