Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
\ j Megyénk az irodalomban Orczy Lőrinc emléke A magyar felvilágosodás irodalmának sokféle írói törekvéseiben az európai felvilágosodás haladó gondolkozóinak és íróinak hatása ugyanúgy kimutatható, mint a nemesi rendikiváltságok hagyományainak őrzése, Sajátos helyzet ez, mert még a konzervatív eszmei magatartás is együtt járhatott pozitív megnyilvánulásokkal, amennyiben a nemzet nyelvi és kulturális hagyományainak őrzését és a nemzeti függetlenség gondolatát szolgálta a Habsburg-uralkodók gyarmatosító, németesítő politikája ellenében. Az osztrák elnyomás miatt nemcsak az újítási kísérletek, de sokszor a hagyományőrző és a nemzeti kultúrát féltő irányok is az anyanyelvi kultúra és az irodalom frontján vívhatták meg harcaikat Az irodalomban jelentkező különböző irányzatok — a klasszicizmus vagy a szenti- mentalizmus — ugyanúgy az irodalmi élet szerves részét jelentették, mint a költészet megújítását célzó prozódiai viták, a nyelvújítási mozgalom, a Martinovics-féle köz- társasági mozgalomban részt vevő írók forradalmisága vagy a felvilágosodással ösz- szefonódói kezdődő népiesség. A hagyományőrző nemesi ellenállás jegyében keletke. zett művek értéke az eddig elmondattak miatt is erősen változó. Az ide tartozó írók sem kerülhették el a felvilágosodás eszmei hatását, de konzervatív álláspontjuk rendszerint a polgárQsulással szembeni szkeptikus szemlélettel és a tisztábbnak vélt népi idillhez való meneküléssel járt együtt. Ez a kettősség jellemezte a hagyomány- őrző írókat a dinasztiával kapcsolatos érzelmeikben is: egyesek aktív védelmezői az uralkodónak és csak életük egy bizonyos szakaszában kerülnek szembe a Habsburgokkal, mások pedig kitartó ellenfelei a németesítő politikának. Mindezek az ellentmondások együttesen is jellemzik megyénk szülöttének, a Bessenyei György által is becsült Orczy Lőrincnek életét »és tevékenységét A költő 1718. augusztus 9-én született Tarnaörsön. Apja báró Orczy István jászkun kapitány, anyja Petro- vay Zsuzsanna volt. A báród család gondos nevelést adott Orczy Lőrincnek, aki a katonai pályán 1741-dől részt vett — Mária Terézia oldalán — az osztrák örökösödési háborúban, majd a hétéves háborúban. Több helyen vitézül harcolt, 1756-ban pedig a királynő támogatására saját költségén hajdú és jászkun ezredeket szerelt fel. Tábornoki ranggal vonult nyugalomba. 1764-től — miután a katonai pályát elhagyta —, polgári hivatalokat töltött be: Abaúj vármegye főispánt helytartójaként tevékenykedett, majd 1767-től 1784-ig a megye főispánja volt. Közoen irányította a Felső-Tlsza és a Bodrog szabályozási munkálatait. 1784-ben lemondott tisztségeiről, s mint eddig legtöbbször, tamaörsi birtokán élt. 1789. július 28-án, 180 évvel ezelőtt halt meg Pesten, ahorinan holttestét szülőfalujába vitték és ott temették eL Már korábban is írt verseket, de irodalmi tevékenysége 1772 után élénkült meg, amikor Besenyei György biztatására fogott újra tollat. A „vén kopasz verselő” — ahogyan költőtársa, Barcsay Ab- rahám nevezte —, rendkívül nagy tiszteletnek örvendett. Bessenyei György az általa tervezett tudós Hazafiúi Társaság elnöki tisztét szánta neki, Batsányi János, aki házában nevelőként hosszabb időt is eltöltött, neki tulajdonította az első külön irodalmi folyóirat, a Magyar Múzeum alapításának gondolatát, nagyon tisztelte. Halálát a kortársak a magyar kultúra nagy veszteségének tekintették. Orczy Lőrinc nagy műveltségű ember volt, kiválóan ismerte az ókori klasszikusokat, de a felvilágosodás íróit is kedvvel olvasgatta. Tudós képzettsége ellenére ártalmasnak látta a „sok tudományt”, mert a nagy tudású ember' nem tiszteli a tekintélyt. A gazdag nemesség osztályszemlélete, konzervatív hagyományőrzése szabta meg a polgárosulással kapcsolatos nézeteit. Ellenében a patriarchális falusi erkölcsöket dicsérte. A folyamszabályozáskor írott versében olvashatjuk a kereskedelem fellendülésével kapcsolatos aggályait: „Illik-e magyarhoz csalfa kereskedés? Mivel ebből jöhet erkölcs-veteme- dés.” A régihez való vonzódása az alapja népszémléletének. A felvilágosodás eszményeivel egybehangzóan a szegény munkás népet dicséri, de szemlélete erkölcsi jellegű, idillikusán színezett. A francia Thomas költeményének szabad fordításában, A szegény parasztnéphez beszéd című költeményében rajzolja, meg ezt az idilikus vonzódást: „Mások hízelkednek a fényes nagyoknak, Én tené- ked írok, megvetett csoportnak .. Te vagy, országoknak ki súlyát viseled, Bőség dicsőségét egyedül te hinted.” Az idilli szemlélet áthatja leíró verseit is, így a Petőfi ilyen versei felé mutató A bugaci csárdának tiszteletére címűt. A pusztai csárdát a kastélyokkal hasonlítja ösz- sze, s hirdeti, hogy a csendes nyugalmat a békés pusztán, a „kecskeméti kenyér” és a „körösi bor” mellett találja meg. Egyik-másik természetleírása meglepően friss, eleven. A Tokajban való , érkezés télen című versében írja a következő szép sorokat: „Nyugszik a természet, jég fedez vizeket, Hó fehérségével belépet réteket, Zúz és fonnyasztó dér borít ligeteket, Homályos köd fekszi a szép vidékeket.” TEN AGY SÁNDOR: Dicsértessék Dicsértessék a kopogás, ha jelzi jöttödet: cipőd sarka és az utcakő, mutatóujjad és az ajtódeszka — S mert lenyaklik engedékenyen, dicsértessék a rézkilincs. Dicsértessék a szék, amelyre ülsz, az ágy, amelyre fekszel s mert látlak, s lámpa Is — Legf őképpen pedig te magad: sokféle mozdulatod, erőd, hatalmad, dicsértessél tűz, megismerés közelítő mélye. Irodalmi szemléletében ha- gybmányőrzése keveredik európai hatásokkal. Horatius verseit fordította, Racine műveit olvasta, esztétikai eszményeire Boileau-nak, a francia klasszicizmus megalapozójának elvei is hatottak. Voltaire-t szellemes hangjáért és öregkori rezig- nációjáért kedvelte. A magyar vers elméleti és gyakorlati reformjából is kivette részét: ő volt az első költő, aki a Gyöngyösi Istvántól tanult négysarkú tizenkettőst francia példára párosával rí- meltette. Első nyomtatott műve 1777-ben a Bessenyei György Társasága című gyűjteményes kiadványban jelent meg, majd verseit Révai Miklós, a nyelvész és költő adta ki először önálló kötetben, majd Barcsay Ábrahám Orczyhoz írott költői leveleivel együtt (Ködtemé- nyes holmi egy nagyságos elmétől. Pozsony, 1787; Két nagyságos elmének költemé- nyes szüleményei, Pozsony, 1789.1 Élete végén szemléletében megerősödnek a Habsburg- ellenes nemesi ellenállási szempontjai. II. József ellen többször kifakadt, háza pedig a nemesi ellenállás egyik csomópontja lett. (Elégedetlenkedéséről tanúskodó versei: Panasz, Megint panasz.) Fiai, József és László a mozgalom legfőbb vezetői közé tartoztak. „Szellemi kisugárzása” még ekkor is jelentős. Waldapfel József írja a felvilágosodás magyar irodalmáról szőlő könyvében, hogy a forradalmár költő, Batsányi János első műveinek létrejöttében „az Orczy-ház levegőjének, elsősorban Mária Terézia ellenzékeivé vált öreg tábornokának is része volt.” Életművének és tevékenységének jelentőségét pályájának ellentmondásai nem rontják le, hagyománya nevezetes művelődési emléke megyénknek. Nagy Sándor Hanatna Erzsébet' Dargay Lajos: Makariosz (hegesztett lemez) (Foto: Panyik István) \ Perceikig állt a zuhany alatt, hátán elzsibbadt a bőr a rá vágódó csep- pektől, füle lassan zúgni kezdett. Hátrább lépett és becsukta a szemé. Arcán vé- gigfolyt a víz. Nem vett lélegzetet, újra érezte tüdejében a rémült dobolást, kitartott egészen azt utolsó pillanatig. Tapogatózva elzárta a csapot, kinyitotta a szemét és mohón, vadul teleszívta magát levegővel. Meg tudom csinálni, gondolta súlyos boldogsággal, most már biztos, hogy mindig meg tudom csinálni. Megtörülközött és lassan öltözni kezdett. Most érezte, / . mennyire fáradt, karját alig tudta emelni, lábát ólomsúlyok húztak. Tükör nélkül végigfésülte nedves haját, aztán bement az öreg Domjánhoz. A szobában pucér körte világított. Késő délután volt. Vágni lehetett bent a füstöt. Az öreg Dómján reggel óta volt szolgálatban, a mentésben nem vett részt, csak ült gubancos teleiorizsínórjai között, a cigaretták elaludtak is újra felizzottak a szája sarkában, homlokára lassanként rátelepedett a rettegés és a fáradtság szürkesége. Mikor Demeter belépett, metsző, máskor gúnyosan hideg, világosszürke szemét ráemelte. Demeter ezekből a szemekből merítette az utolsó bizonyosságot, megértette, mit tett, és fáradt tagjaiba, mint a szétáradó vér, beköltözött a békesség. Amikor ott álltak a szifon előtt, a két bányamentő rábámult. Ugyanaz a félelem sugárzott felé a két emberből, mint ami őt belül a gyomra táján szorongatta. Egy pillanatra megingott, át akarta adni a kötelet. Századmásodperc alatt átfutott az agyán, hogy megtett mindent, amit általában szokás, betartotta a szabályokat, tisztességes munkát végzett. A két bányásznak, akik a vízbetöréskor bennrekedtek, teljesen mindegy, hogy ki úszik át elsőnek. Csak neki nem mindegy. Ujjaí hurkoltak is a kötelet, s csak a gerendákra gondolt, amik a víz alatt sodródhatnak, s amiket okvetlenül ki kell kerülnie, különben... — Lent menjen, mérnök elvtárs, a szélen, a csillék miatt — mondta a szikár arcú bányamentő, de akkor már bent is volt a vízben, és feszült a tüdeje, és dobolt agyában a vér, és érezte a kötél szorítását a derekán. Hallotta a csillék különös, víz alatti nyikorgását. Ment, és egyetlen, óriásira duzzadt gondolat töltötte ki: mennyi lehet még hátra... De amint átért és meglátta Meszler szűkölő kutyaszemét és agyonzúzott lábát, mérhetetlen messzeségbe tűnt mindez. Nyomorult kételyeivel és halálfélelmeivel együtt feloldódott valami szokatlan közegben, aminek legfőbb jellemzője volt, hogy csakis a jelenben létezett és nem lehetett rajta gondolkodni. A sűrű és mégis megfoghatatlan közeg befogadta őt is és Meszlert is, és meghatározta helyüket és cselekvéseiket, és fenntartotta őket a felszínen és szájukat megtöltötte ismeretlen forró ízekkel. Demeter soha életében nem érzett még ilyet. Az íz emléke a szájában maradt, mégis, a zuhanyozóban már szüksége volt rá, hogy megbizonyosodjék. Most már csak fáradtnak érezte magát. Az öreg Dómján kijjebb húzta maga mellett a széket és feléje nyújtotta gyűrött cigarettacsomagját. A telefon- zsinórok tetején a helyi lap tudósítója könyökölt, kivörösödött fülén szorongatta a kagylót és diktált. Demeter nézte, ahogyan az ideges ujjak kitapogatják a hamutartót. Az elsárgult csikk vastag, bűzös füstcsíkot eresztett, aztán kimúlt. — Feleimnek: öt órán át tartott a megfeszített küzdelem — a zöld arcú tudósító hangja megcsuklott, köhögni kezdett, aztán beleordította a telefonba — Ne dumáljatok bele, az isten áldjon meg! Már a tüdőmet is kiköpöm. .. mondom: öt! ötös! Demeter leereszkedett a székre és elfogadta az öreg Dómján torokkaparó Munkását. Szemhéja félig leereszkedett. — A bányabiztonságitól egy órája ideszóltak — mondta az öreg Dómján — ketten jönnek. Demeter bólintott. Az jutott eszébe, hogy az öreg Dómján kis kertjében salátaágyások vannak és a rózsák szárát piros gömbökben végződő karókhoz kötötték. Egyszer járt a telepen, ahol csupa egyforma négyszögÁet#
