Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
j m 1969. május 14., szerda A Nap kél: 4.09, nyugszik: 19.13 órakor A Hold kél: 3.59, nyugszik: 17.33 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BONIFÁC nevű kedves olvasóinkat! BONIFÁC ma már csak a ,naptárban szerepel. (De azért a köszöntés most is érvényes, mert hátha akad olvasóink között egy Bonifác.) Jelentése a „bonitas”: „jóság, jó tulajdonság, jó viszony” szó után annyi, mint „jótevő”. Ezzel a harmadik „fagyosszentnek” a napjával zárul le a tavaszi fagyveszély ideje, bár a magyar népi megfigyelés ezt egészen a május 25-i Orbán napjáig tolta ki. * 360 EVE, 1609. május 14-én választották nádorrá Thurzó Györgyöt, korának neves magyar államférfiát. A diplomáciai pályára készült és kitűnő nevelésben volt része. A törökökkel vívott „tizenöt éves” háborúban jelentős érdemeket szerzett, így fiatalon a Dunán inneni terület főkapitánya lett. Közvetítő szerepet vállalt a király és Bocskai István között felmerült ellentétek megoldásában, ezáltal jelentős része volt az 1606 évi bécsi béke létrehozásában* y Időjárás: Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhő- képződés, eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő déli, délnyugatira forduló szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. Autónyeremény — soron kívül A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a júniusi, a júliusi és az augusztusi előfizetéses lottószelvények vásárlói részére pályázatot hirdet. A beküldött pályázatok között értékes nyereménytárgyakat, főnyereményként személygépkocsit sorsolnak ki. Főiskolások képzőművészeti kiállítása A felsőtárkányi művelődési házban rendezik meg az Egri Tanárképző Főiskola hallgatóinak képzőművészeti kiállítását. A megnyitóra pénteken délután hat órakor körül sor. Helyüpari szakszervezeti titkárok továbbképzése Egerben Kedden kétnapos továbbképzés kezdődött Egerben a Helyiipari- és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei műhelybizottsági, illetve szb-titkárai részére. A tanfolyam hallgatói időszerű mozgalmi feladatokról tájékozódnak. Három nyugati országban is érvényes a Casco Az Állami Biztosítónál kötött gépjármű Casco-biztosítás a szocialista országok területén — pótdij fizetése ellenében Jugoszláviában — előforduló baleseti törés, valamint betöréses lopás és rablás károk térítésére is fedezetet nyújt. Az Állami Biztosító az autósok kívánságának megfelelően tárgyalt nyugati biztosító társaságokkal — egyelőre osztrák, NSZK. és olasz biztosítókkal — a magyar Casco kiterjesztéséről. A megállapodás értelmében, ha az említett országokban a hazai autósokat baleset éri, kocsijuk elromlik, az ottani biztosítótársaság megelőlegezi a javítás költségeit. Ha a gépkocsi annyira megsérül, hogy nem lehet üzemképes állapotba hozni, az érintett ország biztosítója gondoskodik az autó haza- szállításáról. A sérült gépkocsi végleges javítása ugyanis csak itthon igényelhető. Az ellopott és meg nem került gépjárműért az állami biztosító itthon forintban fizeti ki a kártérítést. Az űj kiegészítő biztosítás hétfőtől van érvényben. Fogadónap Dr. ) Novak Pálné, Hatvan várói országgyűlési képviselőnője, 1969. május 15-én, csütörtökön délután 14 órakor fogadóórát tart, a Hatvani Városi Tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi csoportjának helyiségében. Gyöngyösi vásár Pénteken országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Gyöngyösön. Makiári örömök Tavasszal ismét hozzákezdtek a község szépítéséhez és korszerűsítéséhez Makiáron. A napokban befejezték a Szabadság-tér fásítását és a kerítés építését, ugyanakkor felújították a Vörös Hadsereg es a Rozmaring utcák burkolatát. Világhírű olasz énekesek egri színpadon A debreceni Csokonai Színház május 21-én az egri Gárdonyi Géza Színházban világhírű olasz énekesek közreműködésével bemutatja Puccini Pillangókisasszony című operáját. Cso-cso-szánt D esdemona Malvisi, Pinkertont Renato A moszkvai ifjúsági rádió két riportere járt kedden Egerben, ahol Sebestyén Jánostól, a KISZ Heves megyei bizottságának első titkárától — fiataljaink életéről, munkájáról, s általában „szű- kebb hazánkról” tájékozódott. Ugyanekkor melegen érdeklődtek a rádiósok a Fel- sőtárkányban augusztus 16- án nyíló szovjet—magyar Debrecen, Balmazújváros — a Bátra alfán A gyöngyösi fegyveres erők klubjának Ismerd meg drága hazánk szép városait c. programjában — fotó- kiállítás nyílt a Mátra alji városban. A fényképfelvételek Debrecent és Balmazújvárost mutatják be az érdeklődőknek. Szocialista malom Selypen Értékelték a Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat munkaversenyét s eredményei után, szocialista üzem címmel tüntették ki a selypi Zsófia malmot. PIACI áfuzté? Robbanás a VOCSI-beu — súlyos sérüléssel A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítő Központjának tájékoztatása szerint megyénkben a piaci árak ma a következőképpen alakulnak: Karaláb, darabja 1,70—2,20 Ft, zöldpaprika, hegyes 1,60—2,20 Ft, saláta 0,90—1,40 Ft, zöldhagyma, csomója 1,10—1,50 Ft, vajretek 1,60—2 Ft, Ujkelkáposzta, kilója 5,50 Ft, ókelkáposzta 4,50 Ft, sóska 5,50—7,50 Ft, paraj 3.50 Ft, petrezselyemgyökér 9,80 Ft, sárgarépa 9,50 Ft, zellergumó 9,50 Ft. fokhagyma 27 Ft, cékla 2,80 Ft, vöröshagyma 5,60 Ft, spárga 9— 16 Ft, étkezési burgonya 2—3,80 Ft, télialma 6,80—14 Ft, dióbél, csemege 65 Ft, mák 38 Ft, tojás, darabja 1,30—1,40 Ft. Kedden éjjel, 0 óra 15 perckor robbanás történt a Vörös Csillag Traktorgyár egri kompresszorházában, ahol a szolgálat közben elaludt Tóth István, 27 éves helybeli. Május 1. utca 31. számú lakos, betanított munkás súlyos égési sérüléseket szenvedett. Csupán a szerencsétlenül járt kompresszorkezelő lélekjelenléte és határozott, gyors intézkedése akadályozta meg, hogy az egri gyáregységben jelentősebb anyagi kár nem keletkezett. A sérültet azonnal az egri kórházba szállították gyógykezelésre. Az ügyben vizsgálat folyik. Ma: Lengyel művészegyüttes műsora Egerben A lengyelországi Starahowiczei Teherautógyár 100 tagú művészegyüttese — az Ózdi Kohászati Üzemek vendégeiként — kéthetes turnén hazánkban tartózkodik. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa agitációs, propaganda- és művelődési bizottságának szervezésében a művészegyüttes ma Egerbe érkezett. A városnéző séta után lengyel vendégeink este 7 órakor jutalomműsort adnak az egri üzemek szocialista brigádjai számára. Gazdag műsorukban lengyel népi énekek, táncok és zeneszámok szerepelnek. Cavarini, Sharpless szerepét Angelo Romero és Bonzot Franco Federici alakítja. Suzuki szerepében Varga Magda, míg Goro szerepében Bán Elemér énekel. Az előadás vezénylő karmestere ugyancsak olasz művész: Frances- co Maria Martini lesz. Heves megye fiatalsága: a szovjet rádióban ...........- i „ Druzsba”-tábor előkészületeiről. Tudvalevő ugyanis, hogy a nagy találkozóra a 100 hazai ifjúsági vezetőn kívül ugyanennyi komszomo- lista is érkezik mozgalmi tapasztalatcserére. A magnóra vett hosszas beszélgetést — a közeljövőben sugározza a szovjet rádió. Kerékpáros-békeverseny Varsóban 14 ország részvételével megkezdődött az idei kerékpáros-békeverseny. Az első nap befutója: első Hannusik (lengyel), második Ronsmans (belga). (Telefoto — AP—MTI—KS) Tűz a goldeni atomtelepen Radioaktív szennyezést és hárommillió dolláros anyagi kárt okozott az a tűzvész, amely vasárnap tört ki az egyik legnagyobb amerikai vegyipari vállalat, a Dow Chemical co. goldeni (Colorado állam) atomfegyvergyártó üzemében. Mint az amerikai atomenergia bizottság szóvivője közölte, a plutonium eredetű radioaktív szeny- nyezés miatt a történtek okát még nem tudták megállapítani. Tény azonban, hogy a tűz következtében a kétemeletes, titkos telephelyként nyilvántartott épület első emelete és az ott levő berendezések 40 százaléka elpusztult. A tűzia plutonium raktárban tört ki. Ismeretes, hogy a plutonium a termonukle-' áris fegyverek egyik fő alapanyaga. A különleges védőruhát viselő tűzoltók több, mint három óra hosszat — húszperces váltásokban — küzdöttek a lángokkal. Egy tűzoltó sugárártalmat szenvedett és kórházba kellett szállítani. A hírügynökségi jelentések más személyi sérülésekről nem számoltak be. Békés küldetésben .Közelharc a §íkfőkúti autóbuszon Az elmúlt vasárnap Sikfő- kútra kirándulók ismét gyarapították az elégedetlenkedők táborát. A gondok már induláskor — reggel 7.15-kor — kezdődtek. Igaz, az AKÖV indított még egy kocsit, de ez a járatbővítés vajmi kevéssé csökkentette a tumultust. Délelőtt még két járat érintette Síkfőkutat. Este viszont a négy délelőtti járat utasait két kocsival szándékoztak Egerbe szállítani. így érthető, hogy valóságos közelharc keletkezett felszálláskor. A kalauz csak fokozta a tülekedést, mert szelektálni akarta a felszállókat. Fura megoldás, hiszen a vitelúíjat min- „ denki megfizeti. Indult a zsúfolt busz, bizonytalanul, túlterheltem Egy összeütközést csak gyors fékezéssel tudott hárítani a vezető. így aztán nem egy kiránduló lassan múló emlékeket őrizhet pihenőnapjáról. Utasok álltak a várhegy-elágazásnál és a csárdánál is. De hiába, mert a zsúfolt busz elsuhant mellettük. O. M. Nyugdíjas kereskedők ünnepe A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága és a KPVDSZ, a hét elején bensőséges hangulatú, kedves ünnepségen látta vendé- aül Egerben a megyeszékhelyen élő nyugdíjas kereskedőket. Jóleső szavakkal emlékeztek sokéves fáradságos munkájukra, hangsúlyozták, hogy a vállalat sikereiben feltétlenül részesek az idős emberek is, akik még most is élénk érdeklődéssel kísérik utódaik mindennapos igyekezetét. Fotopályázat Űj Heves megye címmel a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztálya és a. Megyei Művelődési Központ foto- klubja fotópályázatot hirdetett megyénk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére. A pályázóknak a megye felszabadulás utáni társadalmi. gazdasági, kulturális életét kell bemutatniuk fekete-fehér, illetve eredeti, színes kénekben. A pályázat anyagából novemberben megyei fotókiállítást rendeznek. Tüzes brazil vér Rio de Janeiro egyik borbélyüzletében a következő felirat figyelmezteti a vendégeket: .,lgen tisztelt klienseink! Kérjük, a borotválas ideje alatt saját érdekükben ne folytassanak politikai tárgyú beszélgetést a borbélyokkal. Az ebből eredő balesetekért az üzlet vezetősége nem vállal felelősséget. A megtisztelő kitüntetés átvételére, az új szocialista üzem avatására szombaton ünnepségen kerül sor — a cukorgyári knltúrotthonban. Megyénkbe érkezik vasárnap a 12. számú páncélvonat A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójára készült az észak-magyarországi dicsőséges honvédő harcokban részt vett, legendás hírű 12-es számú páncélvonat mása, amely mozgó múzeumként járja az országot, hirdeti hősi napok nagy tetteit, a tanácshatalom Vörös Hadseregének dicsőséges harcait. A páncélvonat vasárnap érkezik megyénkbe. Ünnepélyes fogadása után először Füzesabonyban fogadja látogatóit. Májujs 20- án már Makiáron áll és a következő két napon — május 21- és 22-én — az egri vasútállomás vágányára áll be. Az úttörők mindenütt felkészültek a történelmünk dicső eseményeit idéző forradalmi páncélvonat fogadására. Megismerkedtek a Magyar Tanácsköztársaság történetével, a nagy napok forradalmi eseményeivel, a tanácshatalom helyi munkájával. Több helyen emléktárgyakat is készítenek a páncélvonat parancsnoksága számára. Mivel a páncélvonat csak nagyobb állomásokon tartózkodhat, meghívják a környék úttörőit és KISZ-eseit is. Ün népi tábortűzzel búcsúznál majd a továbbinduló szerelvénytől, amely a nagy idői emlékeivel együtt viszi tovább a mai kisdobosok ét úttörők nemes tetteit, a ma fiatalok eredményeit. A vonat a Felnémet- Szarvaskő—Mónosbél—Bélapátfalva—Szilvásvárad— Nagyvisnyó útvonalon folytatja útját. Május 30-án mái Kál-Kápolnán lesz, június 3 án és 4-én tartózkodik Gyöngyösön. Megyénkben utolsí állomása június 22—23-ár Hatvanban lesz. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Kiadja a Heves meavel LaDkladó miután Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. —Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Postafiók 23.) Telefon: 12-68., 12-73., 20-29., 24-M Gyönsvös- 16-97 Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 20 062. * ‘ • ______________________ Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Brődy Sándor u. 4. igazgató: Marosán JózmAI