Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-11 / 106. szám

Sí A függöny felgördül Három óra a kulisszák mögött Nézőtéri világítás az egri Gárdonyi Géza Színházban. Néhány perc s kezdődik az ■előadás. Műsoron az Éjféli randevú. Felgördül a függöny... a Zene, humor, látványos­ság. .. ß hat a színház örök -1 arázslata. Fél óra ,karmesterrel'' T De tudja-e a néző, mi tör- óenik a kulisszák mögött? t Három órát töltöttem a színpadtér mögött, kulisszá­kon túlról figyelve az elő­adást. Mennyire más így Thália temploma, iránt a ké­nyelmes nézőtérről szemlél­ve! Nem vólt könnyű elhelyez­kednem az oldalfüggöny mö­götti foügyelöi asztal köze­iében. Fura alkotmánynak felt első pillantásra. Akár az Űrhajók vezérlőpultja. Elöl a Parancsnoki mikrofon s az ásztailapon párosával felviű- ; fanó sárgás fénypontok. Nagy 1 Ulászló főügyélő előtt az elő­adás technikai forgatókönyve, "fi — Kérem a tánckart a színpadra! — mondja a mik- í rotforuba' tompított hangon. I '' Kinéztem a játéktérre. Ott I tpéppinó jelenete záruit. Nem ! sokáig szemlélődhettem, mert ét kellett adnom a helyein éz érkező tánckamak. Új­ra az ügyelőpult mögé szo- Bgpltam. Képváltozás közele­ß A főügyelő a színpad­ért hívta. Az asztallapon t sárgás fényvillanás. Nagy László magyarázta a fényjáték titkát: —* Minden színpad mögötti Sielyiségben hallható a hívás. Az asztalomon felvillanó fénypont jelzi, hogy a hí- )vott megnyomta a válasz­jelző gombot s ezek számo­zása alapján azt is tudom, hogy melyik helyiségben tar­tózkodik. Figyelem a képváltozást. ’A játéktér elsötétül. A szín­padmester egy kazettát vesz kézbe, s megnyomja az egyik rajta levő gombot és szinte varázsütésre megindul a for­gó, s néhány másodperc után már újra fényárban a szín­pad. A főügyelő az előadás név­telen • „karmestere'’ forgató- könyvébe pillant és újabb szereplőket hív a következő jelenethez. Fenn a zsinőrpadláson ■ Nem könnyű sötétben zeg­zugos lépcsősorokon botorkál­ni fel, a játéktér fölé, a zsi­nórpadlásra. De a látvány megérte a fáradságot. Legalább tizenöt méter ma­gasból nézem az alant fo­lyó játékot Milyen szűknek tűnik a játéktér s milyen szokatlannak a szereplők fe- iütnézetböl. Egy meglepő: in­nen még harmondkusabbnaJc látszik a tánckar minden mozdulata. A színészeik felett ormótlan díszletek lógnak drótkötélre erősítve. A zsi- rtórmester szól társához: — A négyest és a tizen- ötost húzni! , Mellettem sárga jelzőfény villan. A színpadtér elsötétül. A munkatárs egy jelzéssel feljebb húzza a számozott köteleket s hangtalanul a né­ző látószögén túlra emelked­nek a díszletek. Ismét in­dulhat a forgószínpad. Mind­ez; egy villanás s újra kígyói­nak a reflektorok. Következ­het az ötös kép. Ahol a fényt bűvölik Üjra lépcsők, szűk folyo­sók. Kiegyenesedni sem tu­dok. Lenézek a színpadot ke­resve s ekkor veszem észre, hogy a nézőtér felett szoron­gok. Az arcok elmosódottak, de a tetszés elégedett mora­ja felhallik. A színpadon Ka­nalas László színművész, mint a maharadzsa titkára bűvöli a nézőket. A nehezen véget ért •labi­rintus után pihentető kie­gyenesedni a fővilágosító: teremben. Amerre nézek, mindenütt kapcsolótáblák, ; versengve felvillanó varázs szemek. Cseh Vince világo­sító éppen a hatos kép fény szerkesztésére készül. Előt­te előadói emelvényhez ha­sonló monstre alkotmány, tar­kítva fogantyúkkal. Bűvös számokat mormol: — 21-est 9-re, 23-ast 4-re... Munkatársát figyelem. Elő­ször a 21-es sorszámú fogan­tyút tolja a 9-es fokra, s az­tán így tovább. Néhány má- ispdperc után fényárban a színpad. A kétmillió forin­tos szerkezet teljesítette a betáplált parancsot. Versenyben az idővel Parókacsere a színpad mö­gött. A rózsaszín hajú tán­cosnők Szili Józsefné fod­rász és munkatársai segítsé­gével egy perc múltán már fekete hajjal lepik meg a né­zőt. — Ebben a darabban ,,csak” negyvenöt paróka „játszik”. A csereidő rövid, ilyenkor versenyeznünk kell az idő­vel. Ez Varga Gyula, Jászai-di- jas színművész véleménye is, aki a darabban jó néhány­szor vált jelmezt. — Inkább vetkőzöm, mint öltözöm, de a gyorsaság így is fontos. A megszokás azért kialakítja kellő ritmust. Ha nem így lenne, úgy több­ször előfordulna, hogy le­marad a szereplő a forgó­ról. Egy táncosnő ugrik be vil­lanásnyi időre. Majdnefn fél strip-tease lett a színpadon egy rakoncátlan gomb mi­att. Szerencsére a közelem­ben tartózkodó kellékes se­gít. ★ Táncosnők, színészek siet­nek a színpadra. Zárul az utolsó kép. — Függönyt! — rendelke­zik a főügyelő. Távoznak az elégedett né­zők, kialszanak Thália temp­lomának reflektorai. Bizony így elárvultán, megkopottan illúzióromboló a világot je­lentő deszkák birodalma. A nézők elmentek, ám a kulisszák mögött nem zá­rult a „műszak”. Díszlete­zik az Urak és elvtársak cí­mű darabot. Holnap is előadás lesz. Pécsi István Rita, a szúnyog Rita Pavone, népszerű olasz táncdalénekes ismét mint filmszínésznő mutatkozik be a tv közönségének. Természe­tesen énekel is... Kitűnő táncdalaihoz, sikeres színészi alakításához egyenértékű, fri<s pergésű, mulatságos helyzetekben bővelkedő tör­ténet társul. A magyarul beszélő, olasz filmet ma este 20.20-kor su­gározza a televízió. A hegyekben... az erdő ösvényt kanyarogtad Aztán az éj egy ölnyivel alább száll, mint a csillagok. Mikor meg tél van, hallatszik, ahogy a szélben megfagynak a fenyők. I960, szeptember 19-én el­tűnt falujából, Parádóhutá- ról, egy két és fél éves kis­lány — Kaszab Zsuzsika. Százak és százak, több falu lakossága, rendőrség, kato­naság, nyomozókutyák kutat­ták, keresték a leáríyka nyo­mát. Átvizsgálták a Mátra, a környező erdőség minden talpalatnyi területét. Négy nap telt el a lázas keresés­ben, aggodalommal, szoron­gással, de a gyerek nyomá­ra nem akadtak. Ötödik na­pon, szeptember 23-án, a dél­utáni órákban bukkantak rá, egy bokor szélében, két szed- rezö asszony, s ők hozták le ölükben a hegyről. Ha csak két órát késnek, a gyönge kis testből elszáll az élet. Egy-egy kedvesebb, emlé­kezetesebb riportom kép­anyagát elzárva őrzöm. Jó pár éve, hogy a Mátra te­nyerében pihenő, néhány száz lelkes ősi településről írtam, s a riportot Zsuzsika fényképe is illusztrálta. Vé­letlenül akadt kezembe a fénykép, s ez hajtott az ős­huták házai közé: megtudni, mit csinál, hogyan él azóta Kaszab Zsuzsika, akit visz- szavettek az erdőtől... Meredek, földbevágott mély út vezet a faluszéli dombra. Két oldalt vessző­ből font, szétszáradt pacsit- kerítések. Kutyák acsarog- nak ránk, nyakláncukat fe­szítve nyüszítenek. Balról a legelső ház — Kaszabék. Az aprócska konyhában a 17 éves Teréz széket töröl alánk, sürgető parancsolás­sal beszól a szobába: „Zsu­zsa, hozzád jöttek...!” Zsu­zsa szégyenlősen elősomfor- dál, halkan köszön. Rövid frizurás, mosolygós, - pufók, piros arcú. Kicsattan az egészségtől. Hamar elszáll megilletődöttsége, s pereg a nyelve szaporán. — Már ötödik osztályos va­gyok. Tizenegy éves ... Alig kezdtük a beszélge­tést. a fürge Jancsi gyerek „előállítja” a szomszédból édesanyját. — Jó, hogy jöttek — mondja ravaszkásan az anya. — írják majd meg, a Zsuzsika milyen rossz­csont. Túlságosan eleven a lelkem. És most is gyakran „nyoma veszik.” Csak hátat fordítok és már el is tűnt. Sok a barátnő. Aztán komolyra fordítja a 8zót: — Jólelkű teremtés. Meg­csinál ez nekem mindent a házban, a ház körül, szólni se kell, ezt tegyed, azt te­gyed. Mosogat, söpröget, taka­rít. Vízért jár a forrásra. Csak fogja a korsót, a kannát és hozza a csévicét. A forrás­vízről régóta ő gondoskodik. Visszapergetjük az aggó­dással, szorongással, kétség- beesett rémülettől terhes öt szeptemberi., nap. történetét.- Amikór Zsuzsikának nyoma veszett... —... Ebédet vittem a fér­jemnek, a hegy alá. Mikor megjövök, Jancsi az udvar földjén ül és sír, sír. „Zsuzsi­ka nincs ...! Zsuzsika elve­szett...!! Hogy én mit éltem át az öt nap, mig előkerült. Ha rágondolok is, borsadok. Huszonegy kilóról tizennégy­re fogyott. Rámentek a fér­gek is. De meggyógyították, és hála isten, semmi követ­kezménye nem maradt... Hogy hazaadták a kórház­ból, sokáig meg sem ismert bennünket. Volt egy fehér ecetes üveg az ablakpárká­nyon. Ha arra nézett, rémült lett, reszketett, össze kellett törni az üveget. Ha kínáltuk csokoládéval, kiabált, ordí­tozott, összefüggéstelen sza­vakat, mint aki félrebeszél. Kérdeztük: Hol voltál, merre jártál, kivel voltál, Zsuzsika? Azt mondta: „Nénivel feküd­tünk bokor alatt... adott in­ni üvegből... meg csokit...” — A rendőrség annak ide. jén nyomozást folytatott,1 hogy kiderítse, mi történt. — Nem lehetett semmit se kideríteni. De történt egy érdekes eset... Zsuzsika el­tűnése után egy évvel jól öl­tözött, idegen, városi nő jött erre. Férjem újságot olvasott az udvaron. Zsuzsika körü­lötte játszott. A nő megállt, köszönt és azt kérdezte:-.Maga ugye a Kaszab Zsu­zsika édesapja?” Férjem mondta, hogy igen. A kislány is észrevette a nőt és rette­netes sírásra fakadt: ,,Apulia küldd el a nénit... félek a nénitől!” A nő eltávozott si­etve, de férjem utánament. Önkéntes rendőr volt akkor, felszólította, hogy igazolja magát. A nő ezt megtagadta és férjem bekísérte a tanács­hoz. Ott kiderült, hogy sze­gedi idegorvos. A rendőrség­nek jelentettük az ügyet. Annyit megállapítottak, hogy a férje elvált tőle, mert nem lehetett gyereke, de az asszony, mint a volt férje mondta, majd meghal a gye­rekért. Az a nő elcsalt itt egy 16 éves lányt is, csoko­ládét meg apró ajándékokat adott neki. Zsuzsika ügyé­ben semmit nem lehetett rá­bizonyítani. Azt mondták: alibije van ... Zsuzsika eltűnésének rész­leteit ma is homály takarja. Senki nem tud bizonyosságot. S ez, annyi idő távolában, ma már nem is döntő. Zsu­zsika él, erős, egészséges nagylánnyá cseperedett. Azokra a szeptemberi napok­ra, mikor érte aggódott az egész orszác mikor érte tette tűvé az .erdőt több száz em­ber, nem , emlékszik. Csa» az újságokból tudja a törté“ netet. Az újságokat őrzik, s a rengeteg levelet is, amit a család kapott. írtak levelet még New York-ból is. Zsuzsikából maholnap Zsu­zsanna lesz. Tanul. Tavaly négyes rendű volt, s azt mondja, az idén se akar rosz- szabb lenni. Kedvenc tantár­gya a történelem. „Sokat ma­gyaráznak és az olyan izgal­mas.” — Gondolkodtál-e már azon, mi leszel, ha az iskolát bevégzed ? Rögtön rávágja pergő nyel­vével : — Üvegcsiszoló leszek, vagy fodrász... Az erdős magaslatokról szél zúdul alá. Kemény fu­vallatok zúgatják sejtelme­sen az erdő orgonáit. Pataky Dezső '1969. május 11., vasárnap PINTER ISTVÁN: 1. Akkoriban New Yorkban éltem. Átkozottul kellemetlen idegennek lenni egy ilyen ha­talmas városban. Aki még nem próbálta, nem is tudja igazán elképzelni. Miért vágytam annyira a tengeren túlra? Amikor 1956-ban én is fogtam magam és nekivágtam a nagyvilágnak, Bécsben va­lóságos szerencsétlenségnek éreztem, hogy csak eddig ju­tottam el. Mit kínlódtam, amíg sikerült kijutnom Ame­rikába! Igaz, a lágerélet nem volt leányálom, szedett-ve- dett emberek is akadtak köz­tünk szép számmal, de azért mégiscsak magyarok közt él­tem. És dolgozhattam a szak­mámban. Szerszámkészítő vá­gyók. 1952-ben kaptam meg a szakmunkáslevelet Buda­pesten. Két évig dolgoztam mint szerszámkészítő, aztán behívtak katonának. Amikor leszereltem, jött 56, és én ne­kivágtam a nagyvilágnak. Szóval, először csak Bécsig jutottam. Négy évig tartott, amíg megkaptam az ameri­kai bevándorlási engedélyt. Valamilyen kimondhatatlan nevű jótékonysági szervezet vitetett ki az Egyesült Álla­mokba. Négy évig protekcióz­tam, kilincseltem, könyörög­tem, érveltem, amíg végre si­került. Szenvedtem, hogy magyar szót halljak. Ruth, az egyet­len ismerősöm, akivel szót válthattam, csak angolul tu­dott. Én viszont elég rosszul beszéltem angolul. Albérlet­ben laktam. A szoba rendes volt, de a háziasszony, Mrs. Brown, szótlan. Egy óragyár­ban dolgoztam, futószalag mellett. Ott nem adódott be­szélgetőpartner, de alkalom sem. Hosszú teremben ültünk egymás mellett, a sarokban üvegkalitkában a munkafel­ügyelő, Winston úr. Gondo­san ügyelt'rá, hogy egy má­sodpercig se tölthessük más­sal az időt, mint amiért fizet­nek bennünket. De Winston úr fáradozásai csaknem feles­legesnek bizonyultak, hiszen a futószalag sebessége eleve lehetetlenné tette, hogy a fel­adatomon kívül mással fog­mében, és nem áldotta a sor­ság hogy ilyen munkát kínált számára. De hát élni kell, és más munka nem kínálkozott. New Yorkban sok a ma­gyar, de a hatalmas város­ban elvesznek az amerikai­ak tömegében. Sehogy se tudtam összeakadni egy honfitárssal, pedig rossz egyedül lenni! Sokat beszél­lalkozzam. Ez pedig nem volt valami izgalmas: az elém ke­rülő ébresztőórákra hátul fel kellett csavarnom a két fel- húzókallantyút. A százezre­dik darab után már nagyon unja az ember, pedig az első ■tucatnál sem fütyörészett örö­gettem erről Ruthtai. A lány nemigen értett meg, il­letőleg azt hitte, hogy a le­ánykérést akarom ezzel elő­készíteni. Tulajdonképpen ő nem is bánta volna a dol­got, pedig még csak egy hónapja ismertük egymása. A lány tetszett,. de házas­ságra nem gondoltam. Mire házasodjam? A bérem ma­gamnak elég' volt, egy csa­ládnak azonban kevés lett volna. Ruth pincérlányként dolgozott, és ebben a szak­mában gyakran az ágyat se lehet elkerülni. Emiatti Ruthnak csak udvarolgat- tam és nemigen izgatott a dolog. Ha az ember felesé­géről van szó, mégiscsak más a helyzet. ' Alig vártam hát, hogy ma­gyarokra találjak. Ekkor ke­rült a kezembe az egyik es­ti lap, amelyben a követke­ző hirdetést olvastam: „Magyarok! Az Egyesült Államokba érkezett vitéz Csártkó András vezérezredes, a Magyar Nemzetmenitök Bajtársi Körének vezérelnö­ke. Az emigrált magyarság vezetője Sizombak délután öt órakor a Rithmus Haliban találkozik a New York-i ma­gyarokkal. Mindenkit szere­tettel várunk. Költséghozzá- j árulás öt dollár. Ezt kér­jük előzetesen befizetni a Tony és Co bukmékeriro dában, 138. utca 14." (Folytatjuk) WT ■j MINDEN HELY FOGLALT (MTI-foto — Benkő Imre felv.) Zsuzsanna és az erdő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents