Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-08 / 103. szám
A falu gazdájaként Kém öröm a sáros utca. Vakká változni napnyugtával, fogollyá, ha az ősz beáll. félve lépni a kishídra: nehogy beszakadjon, hiába forgatni az utcakút kerekét, zavaros, élvezhetetlen a víz — mind-mind nem öröm. De nem öröm az se: pénzzel a zsebben bolt előtt ácsorogni fél kiló szögért, nyomakodni sóért—paprikáért, egy csomag teavajért, s végtére is a városba cihelődni ezekért — nem öröm. És bosszantó, nagyon is bosszantó ma már: ha a iultúrotthon télen hideg, •agy, ha nincs műsora, hogy- ta nem nyit ki a könyvtáros, na elfelejti megrendelni a cívánt újságot, folyóiratot. S meggondolkoztató: ha a iárdaszélen valaki letörte a ;egnap ültetett csemetét, ha titapossák a virágokat, ha íz orvos nem tartja be a •endelési időt, ha az iskoláin egy pad is üresen ma- •ad... Ezekben a nyár felé köze- ítő napokban, hetekben az Srömöket és a gondokat ösz- izegezik, veszik számba faltainkban — a szakszervezeti Benzines bosszúság: R erecsend felől érkezem Egerbe. Megállók a benzinkútnál. Annál a szivattyúnál, amelyikre a „benzin, olaj” feliratot festették. — Harminchármas keveréket kérek. — Csak húszas van. — Akkor adjon benzint és az olajat külön töltse be- le. — Sajnos, ebből a kútból tiszta benzint sem tudok adni. Hátrább kell menni. Majd visszatoljuk a Trabantot. — Hagyja, majd a felnémeti kútnál veszek keveréket. — Ott sem tetszik kapni, ott sem tudnak harminc- fa ármas keveréket adni. — Lehetetlen: Két modem töltőállomás és ilyen nehézkes kiszolgálás...! — Azt tetszene látni, mi van itt ünnepnap. Hosszú sorban állnak és várakozna gok. Négy és fél ezer falun élő szakszervezeti tag — termelőszövetkezeti és tanácsi dolgozók, nyugdíjasok, pedagógusok, stb. — készül arra, hogy újjáválassza a szervezeti életüket összefogó és irányító szakmaközi bizottságokat. Négy év munkáját elemzik, értékelik, teszik mérlegre, s őszinte választ várnak kérdéseikre: mit dolgoztatok, mit végeztetek, szakmaközi bizottságok? Nincs szükség arra, hogy a kérdések előtt lesüssék a szemüket. Életre hívásuk, 1961 óta, a szakmaközi bizottságok bebizonyították: életképesek, tevékenységükre szükség van, s ezt még tovább kell szélesíteni, fejleszteni. Feladataik sokrétűek. Mindenekelőtt segítik a szakszervezeti élet igényesebb kialakítását, amely cseppet sem elhanyagolható a falun. Részt vállalnak a községpolitikai tervek „szerkesztésében”. ugyanakkor gyakorlatilag segítséget is nyújtanak saját területükön a kulturális, szociális, egészségügyi célkitűzések megvalósításához. Biztosítják a szakszervezeti tagság törvényekbe szabott jogainak érvényesítését, s mozgósítanak a termelőmunka és a politikai munka feladatainak teljesítésére. Ha járjuk a megyét, általában jóleső érzéssel konstatálhatjuk: mindenütt mozdult valami. Valamit mindenütt mozdítottunk. Hol többet, hol kevesebbet — tervek, erők és lehetőségek szerint. Hány és hány község, falu van, amelyik az utóbbi évek során szinte teljesen mássá változott. Kicserélték — mert kinőtték! — a házakat, iskolákat, kultúrotthont, könyvtárakat, klubokat építettek, utcákat egyenesítettek, járdát vontak a kerítések alá, pados—rózsás parkká varázsolták a papsajtos libalegelőket, vízvezetékké a faluszéli csörgőt. S ezekben az eredményekben, kimutathatóan is benne foglaltatnak a szakmaközi bizottságok tettei, energiái. Hogy ma már nem siránkoznak a faluk, nem ásítoznak, hogy korántsem várják, „fentről” oldódjék meg valamennyi kérdés, onnan és csak onnan kerüljön ki minden szükséges, hanem jó gazdaként, maguk mérik fel elsőnek a tennivalót és vetik neki a vállat — ez nem utolsósorban köszönhető a faluk szakszervezeti fórumainak is, a szakmaközi bizottságoknak. Május elejétől június végéig 58 községben választanak új „vezérkart” a szak- szervezeti tagok. Sok okos szó, javaslat hangzott el már a választásokat előkészítő értekezleteken is. Közömbösséggel, érdektelenséggel nem találkoztunk. Ez biztosítéka annak, hogy a szakmaközi bizottságok „tisztújítása” eredményesen zárulhat, s olyan emberek kapnak majd újabb négy esztendőre felelős megbízatást, akik eddig is a falu gazdájaként gondolkoztak, tudták, mi a dolguk, s azt teljesítették, (pataky) Bővül a gyöngyösi „húsgyár" A Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat nemcsak nevében különbözik elődjétől, hanem profiljában is. Az év eleje óta szerződéskötésekkel tenyészállat, juh, forgalmazásával, állatfelvásárlással, a tsz-eknek nyújtott tanácsadói szolgálattal is bővült feladatkörük. Mindehhez több dolgozóra van szükség. A régi helyiségek különösen a szociális létesítmények tekintetében bizonyultak elégtelennek, s ezért hozzákezdtek a „húsgyár” bővítéséhez. Mintegy öt millió forintos költséggel új emeletes épületet „ragasztottak” a régihez. Itt már augusztus végétől kulturált körülmények között tisztálkodhatnak a dolgozók, a régi helyiségekben irodákat rendeznek be. nak a gépkocsik. Mert csak húszas keveréket tudunk adni. ígérték ugyan, hogy átalakítják a kutat, váltó- fejes berendezést szerelnek fel, de az még nincs sehol. A töltőállomás kezelője kedélyesen elcsevegett, miközben hátratoltuk a Trabantot ahhoz a kúthoz, amelyikből a tiszta benzint adták, aztán tettünk hozzá olajat is. Még néhány liter keverék belefért volna a tankba, de az ilyen „kézi keverés” csak meghatározott mennyiséget bír el, éppen a 33 százalékos arány miatt. Miközben tologattuk a nasinát. méricskéltünk, szoroztunk és osztottunk, ketté öntöttük a félliteres Arolt, mivel abból sem volt más mennyiségű, nem tudtam, nevessek vagy bosszankodjam. Nemrég megépítettek Eger határában két töltőállomást. Belekerült néhány millióba egy-egy. És tessék...! Azt a keveréket, amilyent a Trabantok és a Wartburgok használnak, egyikből sem lehet kiadni. Pedig hány ilyen autó szaladgál az országban, hány áll meg a két egri kútnál, és hánynak a tulajdonosa bosszankodik, amikor közük vele, hogy „Tessék hátrább tolni a kocsit, mert...” — a szöveg többi részét ismerjük. Vajon kik tervezték a két töltőállomást? És kik vették íem volt közöttük egyet- ember sem, akinek eszé- jutott volna, hogy a 33- keveréket naponta a gép- slknak tekintélyes há- tda keresi majd hiába? io és? Akinek ez nem síik, az tankoljon Kápol- I, Gyöngyösön vagy Me- övesden. Ott kap 33-as érékét. Ja. hogy miért nnének az egriek ezekre lelyekre? tessék megkérdezni ÁFOR-tól! Hátha ott Iják. Mi az egészet nem Jük, _______ . . .-------M UNKÁSSZÍV E költemény gondolatát s kérdését átvéve kerestük, a választ a Mátravidéki Fémműveknél; ha vázlatos képet is adva, de érzékeltethessük: kikért dobban a munkások szive s megértik-e? Levelet kapott Rózsa László igazgató. A feladó Ignácz Béla elektrotechnikus Tófaluból, aki munkáját súlyos betegsége, bénasága miatt kénytelen voüit abbahagyni. ,,Ezúton mondok ' köszönetét azért, hogy a gyár kísérleti műhelyének szocialista brigádja elkészítette azt az emelőszerkezetet, amelynek, segítségével tökéletesen ki tudom nyújtani a lábamat. Éneikül az emelőszerkezet nélkül talán soha nem gyó- gyulhatnék meg.” A gyár kísérleti üzemében Tófalusi Sándor lakatos mond bővebbet e levél ^hátteréről”. — Szólt a párttitkárunk, hogy valami ötletes szerkezetet hozzunk össze,- amivel Ignácz Béla mozoghat. Elkészítettük a tervet, néhányszor bent maradtunk műszak után s bontási anyagból megcsináltuk az emelő- szerkezetet. Én meg egy szabad szombaton beszereltem az egészet Ignácz Béla rokkantkocsijába. — Kik segítettek? — Aki sak tudott... az igazgató, a rendészet, Kozma György, Deáki László csaiergáljfosolí» Sótfo László marós, Szabó László párt- titkár. Jó ötven óra alatt kész is volt az egész és örömmel hallottuk, hogy az orvosok érdeklődnek a „gyártmányunk” iránt, any- nyira jól sikerült. Ki tudja, mennyi betegen segít majd ez a mi emelőnk, ha sorozatban gyártják. — Miként számolták el a munkát? — Egyedül a brigádnaplóba írtuk be. Ilyen ügyben köszönetnél nem fogadunk el egyebet. ,,öreg szülők gyermeke vagyok, akiknek gondot okoz saját maguk eltartása is. Lassan megérem a tizenkilencedik születésnapomat és sajnos az átlagos embernél kisebb növésű maradtam. Napjaim nagyon nehezen telnek, sokat gondolkodom: mit tegyek? Dolgozni szeretnék, voltam a gyárban is, de azt mondták, hogy „kicsi” vagyok.” Ezeket írta Pócs Ilona Recskiül, az üzemi lap szerkesztőségébe s nemsokára választ kapott rá a tubus- üzemből. ,,Olvastuk levelét, megértjük gondjait és megpróbálunk segíteni. Megvizsgáltuk munkahelyeinket és örömmel tudatjuk, hogy találtunk lehetőséget az Ön számára. Mi az emberben nem a termetét, vagy külsejét értékeljük, hanem a végzett munkát és a magatartást.-* j------Tf—V öröikeresztesi világnap Százöt évvel ezelőtt, ben a Nemzetközi Vöröskereszt, hogy segítse a bajbajutottakat, a háborútól, elemi csapásoktól, katasztrófáktól szenvedőket. Jean Henri Dunant, a svájci emberbarát születési évfordulója is ez a nap; a krónika szerint 110 évvel ezelőtt a solferinói véres ütközet idegtépő látványa érlelte meg benne az elhatározást, hogy a védtelen sebesültekért, a csatákban megrok- kantakért kell tenni valamit. A következő években lelkes toborzó munkával megnyerte néhány ország hasonló gondolkodású fért iáinak — tudósoknak, orvosoknak, társadalmi személyiségeknek — a támogatását. Az elmúlt 105 esztendő alatt a kicsiny mag terebélyes fává fejlődött: a Nemzetközi Vöröskereszt jelenleg 114 nemzeti társaságból áll, mintegy 250 millió tagot számlál és csaknem 130 kormány csatlakozott eddig a háború áldozatainak védelmét szolgáló genfi egyezményhez. A Vöröskereszt tevékenysége az elmúlt évtizedekben, s különösen az elmúlt években valóban világméretűvé vált: a mozgalom bebizonyította, hogy minden országban — jelentősen eltérő körülmények között is — hasznosan, önzetlenül tudja szolgálni az emberiesség eszméjét, képes segíteni a szenvedő emberen. Elmondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben a Vöröskereszt kiterjedt nemzetközi segélyakciói tíz- és százmilliókat érintettek. Az álapításáy nák 105. évfordulóját ünneplő Vöröskereszt egész eddigi története azt bizonyítja, hogy tevékenységének kezdettői elválaszthatatlan része a népek közötti béke és megértés előmozdítása; ezt bizonyítja — többek között — az a három Nobel-békedíj is, amellyel a Nemzetközi Vöröskereszt nagy munkáját 1917-ben, 1944-ben, majd legutóbb 1963-ban jutalmazták. X VliriigfiPrPSítpfi világnap jo alkalt\ VUI mUl szolgál arra, hogy tisztelettel és elismeréssel adózzunk a több százezer tevékeny tagot számláló Magyar Vöröskereszt nagyszerű tevékenységének. A mi vöröskeresztes társadalmi munkásainknak is szerepük van abban, hogy a tuberkulózis, a „morbus hungaricus” mint népbetegség megszűnt hazánkban; hogy évente több százezren jelentkeznek önkéntes rákszűrő vizsgálatok- ra; hogy országunk járványügy helyzete nemzetközi méretekben is olyan kedvezően alakult; hogy a Magyar Vöröskeresztnek sikerült széles körű társadalmi üggyé tennie a véradó mozgalmat, s ennek. segítségével ezrek és ezrek életét megmenteni. U. L. Épül a vásárváros Május 16-án nyitja kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Épülnek az új pavilonok, a dekoratőrök csinosítják a régi kiállító helyiségeket. ★ Rövidesen elkészül a BNV egyik újdonsága: a Ganz- MÁVAG és az Országos Bányagépgyártó Vállalat konténerek tárolására szolgáló magasraktára. (MTI foto: — Bara István felvétele.) , \,gé-pünk-a-célt-i-domít; vö-rös-ár-nyunk-a-fa-loni a-vé-riink-e-ha-ta-lom! Rengj, Rengj, csak csak rengj! rengj! Rengj-csak-rengj-gyá-ri- szi-get: szivünket ki érti meg?! (Soós Zoltán versciklusából.) Pócs Ilonának nem kellett ezután se kérő, se panaszos levelet írnia. Azóta a tubusüzem egyik szocialista brigádjának tagjaként dolgozik, megtalálva helyét a munkások közösségében. Baleset történt. Kiss Márton 44 éves villanyszerelő, a Vosztok-brigád tagja, egy csütörtöki napon a villany- oszlopról holtan esett le. Amikor a brigád tagjai értesültek a katasztrófáról, döntöttek, hogy nemcsak szép, méltó végtisztességet adnak munkatársuknak, de nevét nem törlik a brigádnévsorból. Örökös brigádtag marad, ami együtt jár azzal, hogy a részesedésből jutalmakból a Kiss Mártonra jutó részt elküldik családjának. Ez az eset nem egyedülálló, hiszen amint Osztafin Béla, a vállalat szb-titkára elmondotta, nagyon sok rászoruló családot segítenek, köztük Belkovics Istvánnét, akire hét gyermek nevelésének gondja maradt, miután férjét halálos baleset érte az üzemben. Nemcsak pénzzel, de háztartási eszközökkel, ágyneműkkel is ellátták őket, mosógépet is ajándékoztak a családnak. Lakásukba társadalmi munkával kötötték be a villanyt, s a gyerekek ingyenes bölcsődei, óvodai és napközi otthoni ellátást kaptak. Ezek a családok szorosan hűzaátari/tetajs sa üzsaa munkásainak nagy közösségéhez. Ám azokról sem feledkeztek meg, akik ugyan nem dolgoznak már a gyárban, vagy egyszerűen a környező községekben szorulnak segítségre. A recski szociális otthon idős lakód szinte családtagként várják a gyáriak látogatását, ők pedig vagy Mikuláscsomaggal, vagy televízió- készülékkel, más esetben az étel hordását megkönnyítő kézi kocsival, egyéb meglepetéssel, ajándékkal jönnek, s rendszerint együtt ünnepelnek a magukra maradt öregekkel. Érdemes külön fejezetet szentelni a munkásszohdari- tás, segítőkészség ama jeleinek, amelyekkel az elhagyott gyerekek nevelésével törődnek. A pártirodán Gotyár Lajos, a munkaügyi osztályon Kántor István mutat leveleket, amelyeket az Egri Gyermekváros kis lakóitól kaptak a szocialista brigádok tagjai. Ezeket a sorokat például a Roham- brigád asszonyaihoz címezték : „Milliószor csókolom a brigádot, mindenkit. Manci nénit, Marika nénit, Ilonka nénit és akiknél voltam. Szomoiú vagyok, hogy nem úgy tanulok, ahogy kellene, de ki fogom minél előbb javítani. Az ajándékot még egyszer és még egyszázszol• megköszönjük, és azt, hogy ilyen kedvesek és törődnek velünk, mint egy szülőnek kell.” Az aláírók a „brigád lányai”, Magdi és Ilonka, akik rendszeresen beszámolnak életükről! és szabad idejüket a brigád tagjainál töltik. Más brigádok ajándékokat vesznek a gaernrekvámai lányoknak, fiúknak mint a láncüzemiek Takács Ilonkának, aki karórát és ruhát kapott és a tavasza szünetet a „brigádszülőknél” töltötte. A kis Pozsán Pisti szintén kedvenc a gyárban, s az őt patronáló brigád naplójából kiderült: nagyon sajnálják, hogy csak három napot tölithetett itt és nem tudta mindenki hazavinni vendégségbe. A munkásszolidaritás nemcsak a gyárban, a közeli községekben érződik, a ununkásSiZivek nemcsak ha- zájukbeli, de messzi tájakon élő társaikért is összedobbannak. Így indították el a tranzisztor-akciót — elsősorban a fiatalok, — hogy rádiókkal lássák el a vietnami falvak, városok küzdő harcosait. Az asszonyok meleg takarókat készítettek, az üzemekben vietnami műszakokat tartottak, és vérüket sem kímélték, amikor segítségadásról volt szó. A gyár vezetői, dolgozói egyetlen alkalommal 135 liter vért adtak, s az ezért küldött köszönőlevél is ott sorakozik a többi dokumentum között, amely a gyáriak segítőkészségét, emberségét bizonyítja. S mindez csak néhány kiragadott példa. De ebből is mennyi humanitást, segítő- készséget lehet érezni, mintegy választ adva a kői tő kérdésére: ,,szivünket ki érti meg?!” E történetek szereplői minden bizonnyal, s talán azok is, akik e történetekről hallanak. Kovács Endre 1968. május 8., csütörtöi
